Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-05 / 30. szám

1982. február 5, Kelet-Magyarország 3 Ismeretlen gyerekek Ó ra után felszabadult, haza igyekvő tanulók­tól kérdezte a ripor­ter: „Szeretitek-e iskoláto­kat?” Sorozatos igen volt a válasz. Végül egy lógó köpe­nyű fiú állt meg a kaiméra előtt. „Ezt?” vonta meg a vállát, tagadóan ingatta a fejét. A példátlan eset bom­baként robbant a tantestü­letben. Megbélyegzőnek érez­ték a gyermek őszinte nyilat­kozatát, és egyszerre mindent meg akartak tudni az iskolá­ját nem szerető diákjukról. Hamarosan akadtak tanárok, akik „védnökséget” vállaltak előmenetele felett. Meseszerű a történet. Nem azért, mert nincsenek olyan gyerekek, akik nem érzik második otthonuknak az is­kolát. Inkább az a valószí- nűtlenül ritka, hogy ez ön- vizsgálásra kényszerítőén tör a felszínre. Gyakrabban el­hangozhatna a kérdés iskolá­ban és otthon egyaránt: is­merjük-e gyerekeinket? Ki­használunk-e minden alkal­mat a gyermeki lélek titkai­nak megfejtésére? A közelmúltban nevelési továbbképzések témája volt a tanulói személyiség megis­merése. Ahogy a vitaindító­ban is megállapították, ez a folyamat nem öncél, hanem a gyerek fejlesztésének, for­málásának elengedhetetlen feltétele. E nélkül nem be­szélhetünk egyéni bánásmód­ról, nem alakíthatók ki az önmegvalósítás terei, a kö­zösségek. Lehetetlen a tanu­lók helyes életútjának irányí­tása, a meglevő képességekre szabott pálya kiválasztása, végső fokon a társadalmi be­illeszkedés elősegítése. Még mindig alapvető meg­ismerési módszer a gyerek tartós, folyamatos megfigye­lése. Egyoldalúsághoz, hamis képhez vezet, hogy döntően csak az iskolai tanulmányi eredményt és az intellektuá-*- lis képességeket nézik. Nem fordítanak kellő figyelmet az iskolában arra, hogy a ta­nulókban a szellemieken túl milyen értékek szunnyadnak. A rosszul tanulókat, a csínytevésre mindig kapható „fekete bárányokat” az egész tantestület jobban ismeri, mint a sem pozitív, sem ne­gatív irányban ki nem emel­kedő, szerényen meghúzódó „szürke” többséget Az átlagos gyerekekkel ne­héz mit kezdeni. Az optimá­lisnál nagyobb osztályokban nincs arra mód, hogy minden tanuló esetében bizonyosság­gal rájöjjenek, ki melyik te­rületen „verhetetlen”. Pedig az író szavaival élve „mind­nyájan tudunk valamit és azt senki se képes utánunk csinálni.” Mi a helyzet a családban? Ismerik-e eléggé a szülők csemetéiket? A harmonikus személyiség elképzelhetetlen az érzelmi biztonságot adó családi légkör nélkül. Unos- untalan elhangzik, hogy a szülők keveset foglalkoznak gyermekeikkel’. Vidéki isko­laigazgató mondta az ötnapos munkahéttel kapcsolatban: a hosszabb hétvégék remélhe­tően újabb alkalmat terem­tenek a szülők-gyerekek pár­beszédére. A pályaválasztás­kor tűnik ki legélesebben, hogy az anyák, apák nem is­merik eléggé gyermekük ké­pességeit, nem tudják, milyen pályára lenne alkalmas. De fordítva is igaz ez. A gyere­kek nagy része nincs tisztá­ban vele, miből áll szülei munkája, szép-e, vonzó-e foglalkozásuk. T öbbet lehetnek hétvé­geken együtt a csa­ládtagok. A tényt tud­ni önmagában nem elég. Át kell újra gondolni, mit ad a napról napra formálódó gye­reknek a szülői gondoskodás, milyen húzóerőt jelent a csa­lád elvárása. Ám a jótékony hatások csak bizalommal te­li légkörben érvényesülnek. Ha csak formális a törődés, akkor a nevelőtestületek minden igyekezete sem elég, hogy a ma még iskolapadban ülők megízleljék az alkotó munka örömét, önbizalmat kapjanak, kedvüket leljék a tanulásban, tudásuk gyarapí­tásában. Együttes erőfeszí­téssel érhető csak el, hogy ne legyenek ismeretlen gyere­kek. Reszler Gábor A nyíregyházi Információtechnikai Vállalat három megyé­ben vállalta az író-, számoló-, könyvelőgépek és elektroni­kus berendezések szervizét. Képünkön: Fabók Andrásné és Lippai Péterné írógépet javít. (J. L.) Laborban A növényvédő és agro­kémiai állomáson az analitikai laborban éven­te 1200 vizsgálatot vé­geznek. Kotsós Istvánná gázkromatográffal nö­vényvédő szert minősít. (Jávor László felvétele) Jól Jövedel­mező ágazat luhászdinasztia Eszláron Szikes, nem sok édes füvet termő legelő a tiszaeszlári határ egy része. Még sincs elhanyagolva, a Kossuth Termelőszövetkezet birkanyájai a so­vány torzsából és a tarlókról két és fél millió forint nyereséget legeltek össze. És nem is akármilyen állományról van szó: száz anyára százötven bárányszaporulat jut egy évben. A megyei átlag 112 körül van. A birka a legtöbb helyen a határ sepregetője, nem sok gondot fordítanak rá. Szak­képzetlen „szükségjuhász” terelgeti torzonborz korcsku­tyájával, amely még nem is hallott arról, hogy a nyájat be is lehet szegni. Hogyan lett a juhászat megbecsült főágazattá Eszláron ? Erről kérdeztem a főállattenyész­tőt, Rácz Attilát. Fából vaskarika? — Nálunk nem kell apró- hirdetéssel keresni a juhászo­kat. Valamennyiük — vannak vagy egy tucatnyian — élet­hivatásuknak tekintik a bir­kák gondozását. Több ju­hászdinasztiát is számon tar­tunk, a mai gárda igen fia­tal, az átlag alig több har­minc évnél. Túl azon, hogy igen nagy az ázsiójuk a tag­ság körében, teljesítményü­ket és természetesen jövedel­müket egy igen hatékony ösztönzőrendszer növeli év­ről évre. Busz hozza-viszi minden­nap a juhászokat a telepek­től hazáig, a tartási, és a munkakörülmények pedig a legmodernebbek. Fából vaskarikának tűnhet, de itt megoldották azt, hogy érdekelt legyen a gondozó az abraktakarékosságban, ugyanakkor a súlygyarapo­dásban és a magasabb gyap­júhozamban egyaránt. Lehet kevesebb takarmányból több hús? Ez tényleg lehetetlen. Csak többől lehet, de nem mindegy, miből. Nem látnak a tsz juhai abrakot, csak ak­kor, ha már a hó alól sincs mit kikaparni. Azt pedig megkeresi a juhász a széles határban, mert a megtakarí­tás fele az övé. A tartalmas takarmányozásra mégis vi­gyáz, mert az értékesítéskor mindennek hat százaléka az ő markát üti. — Nagyon szeretik a rájuk bízott állatokat — folytatja a főállattenyésztő. Tavaly, té­len a kukoricaföldön ellet­tünk — emlékezik vissza. — Egy-egy kisbáránnyal négy kilométert is gyalogoltak a határban, zsákkal a hátukon, hogy meleg helyre juttassák. Hófehér újszülöttek Az „illetékeseket” a hodá- lyok között kerestük fel. A szikes, mocsaras legelő nem­igen járható esős időben, de nyílegyenes, asztalsima mű­úton suhan velünk az autó. Apróság, de ez is jelzi itt a juhászat ragját. A bekötő utak építését nem a juhásza- tokón szokták kezdeni. A hodályok körül kukoricaföl­dek. Mikroszkóppal sem le­hetne találni egy csuhét, gon­dos munkát végeztek a bir­kák. Hatalmas mérges kutyát csitítgat gazdája Ballai Sán­dor, amikor megérkezünk. Bevezet birodalmába, ahol egymaga több mint három­száz birka gondját viseli. A kellemes párás melegben esetlen hófehér újszülöttek botladoznak. — Hajnaltól késő estig itt vagyok — néz szét elégedet­ten a gyapjas hátakon házi­gazdánk. — Egymás után bújnak ki a kisbárányok. Megbecsüljük mindegyiket, tíz forint az elletési pénz, és ha el is választjuk, még ti­zenöt. — Rengeteg címen kapnak maguk különféle prémiumo­kat. Mennyi végül is az alap­juk? — Azzal nem sokra men­nénk. Darabonként öt ötven, ezernyolcszáz körül -havonta. De azért ne sajnáljon senki bennünket, volt már év, ami­kor száztízezer jött össze, nyolcvan alá soha se megy. Ha elmegy az olasz a kami­onnal, másnap már tarthat­juk a markunkat a ránk eső részért. És nem fogy, hanem gyarapszik az állomány. Itt nem lehet üres anya, a kost mindig ott tartjuk, ahol ilyet gyanítunk. Érdemes, mert a százötven fölötti szaporulat fele a mienk. Van itt munka... — Otthon is tartanak bir­kát? — Az már telhetetlenség lenne. Van itt annyi munka, hogy elteljen vele a nap, és van annyi jövedelem is, hogy jól megéljünk. Aki itt dolgo­zik az tudja, felfér a pihenés. — Azt hallottam, hogy ma­guknál már traktornyerget is , cseréltek fel juhászbotért. — Cserélnének még többen is, de elegen vagyunk. Én mindenesetre nem cserélném el a birkabégetést a gépen zötykölődésért. Esik Sándor Naunt Labkovszkij: Mitől nem fél a feleségem? Fekete a gépnél Avagy ahol az idő pénz Feketét főznek a nagycsar­nokban. A gyalugép mellett -áll a kis asztal, rájta a Kara­ván kávé, a presszóspoharak, kancsóban a víz, az öblítés­hez. Jön egy munkás. Tölt magának, s issza a forró fe­ketét. Aztán fizet, oda szá­molja a 3,50 forintot az asz­talra, s indul vissza, valame­lyik gép mellé. Meglepődöm. Brek János, a gyalugépes kezeli a kis presszót. Az ő ötlete volt, a főnökség felkarolta, így vált legálissá, elfogadottá. A ME­ZŐGÉP nyíregyházi törzsgyá­rának a nagycsarnokában vagyunk. Ugyancsak precíz munkát végeznek itt. Az E— 400-as esztergagépek felújí­tását végzik, itt készítik hoz­zá a szükséges alkatrészeket. Hatvan okos, különböző színű gép, fogazok, marók, fokköszörűk, esztergapadok, gyaluk sorakoznak egymás mögött katonásan, rendben a világos, szép nagycsarnok­ban. Legalább kétszázhúsz szakmunkás birodalma ez. Brek János gyalugépkezelő is beállítja a masinát. E—400- as esztergagéphez készít al­katrészt. A gép halkan jár, önműködően végzi a munkát, a kávé fő. Brek olykor-oly­kor kiszolgálja az érkéz „vendéget”. — Mennyi fekete fogy na­ponta? — érdeklődöm. — Három csomag a ne­gyedkilósból. Karaván, Mok­ka, mikor milyet kapok a büfében. — Számolta-e már, meny­nyit keres a bolton? — Nem én. De annyit biz­tosan, amennyiből kijön a reggelim. Vass Sándor a művezető, a 3-as alapszervezet titkára a kísérőm. Tőle érdeklődöm: — Mi az előnye annak, hogy itt főzik a gép mellett a fe­ketét? — Nagyon sok. Korábban több helyen is főzték. Illegá­lisan. Sok volt a lógás, a fe­gyelmezetlenség. Elmentek feketézni az emberek még más üzemrészekbe is. A gé­pek meg álltak. Megtörtént, hogy a normás hiába kereste a munkást, nem találta a gép mellett. Rengeteg volt az idő- veszteség. Ezt szüntettük meg. Javult a fegyelem is. Itt min­den perc számít. Nézem a forgalmat. Nem nagy. S gyorsan bonyolódik. Gyorsan elfogyasztják az üdítő feketét, s mennek visz- sza a gép mellé. S még ezen is változtatni szeretnének. — Azon gondolkozunk — mondja Vass Sándor —, hogy egy tolókocsit szerkesztünk és a megfőzött presszókávét, az üdítő italt, a cigarettát oda­visszük helybe a munkásnak a gép mellé. Még ennyit se kelljen gyalogolnia, mint most. így még több időt ta­karíthatunk meg munkára. Ezzel is javítani akarjuk a munkások közérzetét. Neki csak egy feladata legyen: precíz munkát végezni a mű­szak alatt. Ez meg itt az esz­tergapadok felújításánál kü­lönösen fontos, hiszen kiju­tunk a világpiacra is. (farkas) □ feleségem mindentől fél. Fél a légytől, a magasságtól, a huligá­noktól, a házkezelőség lakatosai­tól, a víztől, a veszett kutyától, a táv­iratoktól, a földrengéstől, a sötétségtől, az egerektől, a halkonzervektől,1 a rán­coktól, a saját árnyékától. Nyáron fél, hogy télen fogják javíta­ni a fűtést. Télen attól fél, hogy nyáron őszre ad­nak csak szabadságot nekem. Kétségbeesik arra a gondolatra, hogy nyáron hideg lesz, s Marokkóban nem terem elég citrom. De szörnyülködik amiatt is, hogy ha télen enyhe lesz az idő, Hongkongban majd influenza tör ki. Repülőgépen nem utazik a feleségem, mert fél a légörvényektől. Vonaton azért nem utazik, mert fél a részeg kalauzoktól. Ám nem lehet mindenüvé autóbusz- szal, vagy taxiba se ül. Autóbuszra azért nem száll, mert fél a jegy nélküli utazást büntető ellen­őröktől. Taxiba azért nem ül, mert fél az is­ten tudja mit számoló taxiórától. Gyalog is fél, mert akkor összeakad­hat Igor Petrovics feleségével. Arról van szó ugyanis, hogy a felesé­gem attól is tart, hogy a másik asszony valami olyasmivel dicsekszik, amit iri­gyelni kell. Igor Petrovics felesége pedig attól fél, hogy az én feleségem számol be valami­ről, amiről ő egész héten ábrándozott. Azután rendszerint találkoznak az ut­cán. A feleségem fél a betegségektől, de, még jobban retteg a betegápoló nővé­rektől, mert Igor Petrovics feleségének egyik rokona olyan gyógyszereket ka­pott, amitől allergiás lett, s ettől a fele­ségem még jobban fél, mint a nővérek­től. Ám legeslegjobban az aggasztja, hogy esetleg lemarad Igor Petrovics feleségé­től, aki viszont lépést akar tartani az enyémmel. Ezért azután Igor Petroviccsal előfi­zettetett a Csillagra, a Kelet Csillagára, a Halászat-Vadászatra meg még a Tűz­oltóra is. Mindezt azért, mert a felesé­gem biztosan tudja, hogy soha nem le­het tudni, hogy melyik lapban jelenik meg olyan regény, amelyet később sehol sem lehet megszerezni. Én irigylem Igor Petrovicsot. Ö igazi férfi. Az Északi-sarkról visszatérve há­rom évre elszerződött a Karakum siva­tagba, ahol tevék között él, amelyek nem félnek a sötétségtől, sem a víztől, sőt még a halkonzervtől sem... Egyébként a világon mégis van vala­mi, amitől a feleségem egyáltalán nem fél. Tőlem. (A Krokogyilból)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom