Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-27 / 49. szám

1982. február 27. CM

— Félek mindenféle nyilatkozattól. Mert mindig mást tükröz, mint az eredeti

I szándék volt, s mert evidencia-szintre zsugorít, vagy nagyképű meghökícentésre tarka-barkít, kicsicsáz. S félek azért is, mert ha valaki elmozdít egy követ, lenyilat- kozza a műveletet, hogy történt, és miért, milyen technológiával nyerte a kőcsatát. Cselekszünk, éljenzünk, aztán minősítünk, önkritikát gyakorlunk, hallgatunk, végül rehabilitálunk. (Részlet ' Vitai András önvallomásá- , ból.)

A randevút másnapra beszéltük meg, azzal, hogy a pályáról, szerepeiről, céljairól, nyíregyházi közérzetéről, színészi hitéről szeretném kérdezni, s beszélgetésünk alapján adom majd tovább véleményemet az olvasónak. Tudom, hogy aznap délután próbált, este főszerepet játszott, másnap délelőtt próbált. — Csakis éjszaka készíthette el tehát feljegyzé- 1 seit. Mindenesetre a találko- ! zóra alaposan fölkészülve, két teleírt papírral érkezett.

Vallomás és leltár. Arra gondoltam; tulajdonképp nyugodtnak és elégedettnek kellene lennem, mert Vitai András az én dolgomat köny- nyíti meg — nem szükséges magnószalag, gyorsírás — készen kapom a válaszokat kérdéseimre, sőt, még arról is gondoskodott, hogy semmi : ki ne maradjon, amire esetleg az én figyelmem nem terjed ki, de ő fontosnak vél.

Vitai

'Vitai András a Csongor és Tündében (Elek Emil felv.)

aki erre lehetőséget kap. És azt mire adják, pofára, vagy papírra? Viszonyra! Mitől, vagy kitől függ? Mihez képest? „Színház az egész világ ...” stb. A világ az egész színház, vagy póker, az egész színházvilág, világszínház, úgy ahogy vagyunk.

— De lesz még mazsola, lesz még pirítás, lesz még egyszer ünnep a világon! Kategorizáló és kategorizált felépítményünkön szeretnék kí- vülrekedni...

Mi ez? — kérdezik most bizonyára velem együtt olvasóim. Világmegváltás? Korai megkeseredettség? Vagy kinyilatkoztatás: ex-katedra?

Sokféleképp értelmezhető. De abban talán egyetértünk: kár lenne, ha nem ismernénk ezt az eszmefuttatást.

Ehhez még néhány adalék. Tudom, mit gyűlöl Vitai András. A hiúságot, a fecsegést és az agressziót. Amit viszont becsülni tud, az úgy nevezhető; a teljes skála — érzelemben, emberi mentalitásban, akármiben — az indusok nyugalmától a fekete afrikai négerek temperamentumáig.

Egy kevés a leltárból; Négy év főiskola —, gyakorlati idő a Vígszínházban, ahol négy szerepet kapott, aztán egy év Bécsben a Theater an dgr Wien-ben, az ottani musical-színházban németül — Veszprém: tizenhárom bemutató, ebből hét főszerep, majd Nyíregyháza előtt Pécs, egy zűrzavaros évaddal, három szerep, gyermek- műsor, egy segédrendezés, egy rendezés. S közben film, tv, rádió, szinkron.

Most: újabb állomás, Nyíregyháza. Ki tudja, egy, vagy több évadra? Beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy a következő évadra több meghívást kapott, például Budapestről is — egyelőre azonban nem szeretne a fővárosba szerződni.

A színházavató előadáson főszerep: Csongor. Emlékszem, mennyit kínlódott VöAndrás

Azfán a következő főszerep: Juan az Ez aztán szerelemben. Mit mond el vajon a művészről az a tény, hogy negyven fokos lázzal játszotta a főszerepet, Jüant a főpróbán és a premieren is? Azt hiszem, a nézőtéren ezt nem tudta akkor senki. És nem is vettük észre.

Nagy sikere van. A közönség szereti, ünnepli. Alighanem ő kapta a legtöbb meghívást üzemektől, intézményekből, művész-közönség találkozókra. Ezt annak is köszönheti, hogy szépen énekel, ami nem csak a színpadon előny, hanem olyan verses-zenés összeállítások előadásakor is, amikor a közönség karnyújtásnyi távolságra helyezkedik el a pódiumtól. Kedveli ezeket a találkozókat, mert az abszolút személyes kontaktus, a kapcsolat- teremtésnek ez a módja alkalmas a hatások közvetlen lemérésére.

Üzenet Nyíregyházáról:

— Találkozás a kezdet, a teremtés részességének örömével. Az érintetlen kritikus érintése. A kétszeres felelősség fölfedezésére. A hagyomány és jövőteremtés tisztasága. önszűrés, elkötelezettség.

— Váci Mihály szíve Budapesten nem ütött volna 120-at, ehhez ezt kellett megélnie, s lehet, hogy holnap már mi is a kardiológián sziesztázunk, de talán érdemes, mert önmagunkat föladni sohasem szabad. S jóllehet, személyekért szegődtünk ide, ma már a föld sze- retete köt, a romlatlan gondolkozásé, s ez hűségre kötelez.

Színek a „palettán”: szabad idejében ír, fest, rajzol, szobrászkodik, zenét szerez, fő szenvedélye a sport és az autó. Több éven keresztül párbajtőrözött, de hódolt az úgynevezett kemény küzdősportoknak is, mint a birkózás, a boksz, karate. És a lovaglás — de azt már „világnézetnek” tartja...

Tervei: szeretne rendezni és írni. Készül a könyv, a címe: Háttal az időnek.

S mégis, inkább nyugtalan lettem, mert gondolkodóba ejtett ez a szokatlan „interjú”. Az előre megfogalmazott válaszok olvastán nem tudtam csupán közös munkánk megkönnyítésére, egymás idejének tiszteletben tartására gondolni. Óhatatlanul az járt a fejemben: valami

nagy fokú bizalmatlanság vagy óvatosság jele ez a feljegyzés, ez az előkészület —, s mint később megtudtam, bizonyos sajtócikkek erre okot is adtak. De ugyanakkor a

rösmarty gyönyörű, veretes, de szinte mondhatatlan szövegével. Meddig égsz még e kebelben ... szokta idézni — hát mondjátok, kibírja ezt a jnéző nevetés nélkül?

Az első közönségtalálkozó Nagyhalászban. A kenderjuta pinceklubjában egy pedagógus elmondta, hogy többen azért jöttek csak el, mert látni akarták a Sinkovits művész úr fiát. Ott, akkor

Szerepálmok: Peer Gynt, La mancha lovagja.

Mit tart színházunk jövőjéről?

— Az alapok kötőanyaga összeáll, s erre statikailag jól szerkesztett, nagy kilengésű épületet sikerült fölhúzni. (Bár a színészház fölülről lefelé épül, de úgy hiszem, világos, hogy nem erre gondoltam.)

S végül yitai András kérése a közönséghez:

szikraként kipattanó nyers, fésületlen gondolat közlési kényszerének is jele.

Mit akar közölni Vitai András a színházról? Íme; a vallomás, szó szerint.

nem sértődött meg, pedig egyébként nem szereti, ha családi kapcsolatok, intimitások után érdeklődnék. Azt is nehezen viseli el, ha sztárnak tekintik.

— Türelem csecsemő — színházunk iránt, s legalább fele annyi szeretet irántunk, mint amennyivel mi kiállunk minden este.

Baraksó Erzsébet

— Az alkotás, a döntés

pillanatában az ember egyedül marad. Ezért aztán a művész: megértett, vagy meg

nem értett, megkeseredett., vagy „happy”. Őszintén „happy”, vagy politikából. Ha őszintén, akkor azért, mert minden a legnagyobb rendben van. Pedig nincs. De a belefáradt igazlátók, a „megkeseredettek” passzivitása csak a vak „happy”-k táborát erősíti, ettől nem változik semmi. Tömegrecepteket kapunk. Vajon mindenkin segít? Én például jódérzékeny vagyok, és „0”-RH ...

— Inkább tennünk kellene, dolgozni. Annak legalább,

FILMÜEGYZET

REQUIEM

A női szépség előtt számosán hódoltak már a filmvásznon. Nem az ügyeletes sztárok vérforraló érzékiségére gondolok — a csilla- gocskák jönnek' és mennek, felbukkannak és eltűnnek a mozi égboltján —, hanem arra a mágikus erőre, mely a férfi társából, vágyainak és reményeinek objektumából, szerelme gyönyörűségéből sugárzik. A magyar filmművészetben sem kevésszer bukkant fel ez a téma — úgy is mint főmotívum, úgy is mint az alapkonfliktust színező mozzanat. Csak két-három példát említek. A Talpalatnyi föld egy .férfi és egy nő szövetkezéséről — egymásrautaltságáról — is szól. A Bakaruhában az eltékozolt érzelmeket siratja el. Vagy nézzünk körül Fábri Zoltán mozijában. A Körhinta — mellesleg, de nem mellékesen — egy bimbózó lány és egy hatalmas szenvedély története. Szerepet kap a női varázs az Édes Annában, az Utószezon-ban, a 141 perc a befejezetlen mondatról című filmben s más Fábri-alkotá- sokban is.

A Requiem-ben a téma minden egyebet kiszorított: Fábri Zoltán legújabb műve a Nő Hatalmát írja le. Talán annak ellenére nem kategorikus a megállapítás, hogy:

1. ) ismét irodalmi „olvasattal” van dolgunk, az ihter tő Örkény István prózája volt, márpedig az alapanyag másfajta eszmei-gondolati réteget is tartalmaz;

2. ) a film abba a sorba tartozik, mely a történelmi félmúltat támasztja fel és az ötvenes évek nyugtalanító közérzetét eleveníti meg;

3. ) a kitűnő magyar rendező — eddigi pályája a bizonyíték erre — képtelen csak a mikroszférákra figyelni, s mindig tudatosan egyesítette a társadalmi és magánélet birodalmát, mi több: elszakíthatatlan kapcsolatát.

Ezúttal a következő volt a koncepció:

„Mindenekelőtt a fő figura, a nő, Netti a fontos, akiben a

fiú megjelenése indítja el az emlékezést, amely igazán akkor lesz intenzív, amikor megérzi, hogy a fiú a börtönben együtt volt Hannoverrel. A másik forrás a fiú, aki fölidézi mindazt, amit neki Hannover a börtönben elmesélt. És végül a harmadik, maga Hannover, akinek emlékezései áttételesen szintén eljutnak a nőhöz. így három idősík jön létre: az 1944-es, az illegalitás időszaka, azután az 1950-es (s részben 1951-es) év, amikor Netti együtt élt Hannoverrel. Ez a beteljesült szerelem időszaka, amelyben azonban már megjelennek a veszélyérzet nyomasztó szimptómái is. Netti ösztönösen megérzi, hogy az a kor, amelyben élnek, nem kedvez Hannover . őszinteségének, hogy az a nyíltság, amelyet szerelme közügyekben megenged magának, veszélyes lehet. S a nőnek van igaza. Ennek a síknak része a két férfi börtönbeli együttélése is. A harmadik sík pedig 1952, a fiú és Netti találkozása.” (A Filmvilág 1982/2. számából idéztünk: Etikai parancs és történelem, Zalán Vince beszélgetése Fábri Zoltánnal.)

Ha a rétegeket elkülönítjük egymástól — noha szorosan összefüggenek és egymást gondolatilag is, érzelmileg is színezik —, a filmbeli cselekmény jelenidejét érezzük legmarkánsabbnak. Ebben fel-félizzik a dráma, pontosan kirajzolódnak az emberi viszonylatok, s Netti „küldetésének” indítékai is egyértelműek. Fábri Zoltán poeti- zálja a gyönyörű asszony figuráját s költői magasságokba emeli a harmónia keresését. Mindez magával ragadó — s talán még inkább az lehetne, ha Frajt Edit képes lenne elhitetni a lényéből áradó varázslatot. Az ifjú színésznő elragadó jelenség, de Valamennyi dimenziójában nem tudja kibontani a férfiak életét felkavaró jellemet.

Megkerülhetetlen, hogy Örkény István rövidlélegzetű novelláját ne szembesítsük a Fábri-filmmel, azaz ne minősítsük az átalakítás meglehetősen fogós feladatát. Mivel a sejtetéseken és tömörítéseken alapuló elbeszélés a szokásosnál soványabb nyersanyagot biztosított az adap- tátor számára, az író-rendező megtoldotta, kiegészítette, feldúsította a cselekményelemeket. Sajnos, a „művelet” nem járt maradéktalan sikerrel — s ennek az az oka, hogy már az írás pszichológiai hitelessége megkérdőjelezhető (túlságosan megemeltek a karakterek és a cselekvések). A mozgókép csak felnagyította — de nem transzponálta hitelessé — Netti odaadásainak folyamatát. Mintha túlságosan pagy jelentősége tenne a Xequtem-I ben a végzetszerűségnek, a véletlennek, a különösnek.

Illés György felvételei hatásosan szolgálják a mondanivalót: miliőt és drámát nála talán senki sem tud hitelesebben a néző szeme elé varázsolni. Vukán György zenéje is elsőrangú profimunka. Gálffi László kellőképpen gátlásos fiatalember: más

kérdés, hogy valamennyi mondata őszinteségében — lásd előbbi okfejtésünket — kételkedünk. Balázsovits Lajos főleg rutinból építi fel kissé elnagyolt szerepét. Kálmán Györgynek kifejezetten balszerencséje van az utóbbi időben. A színház cserbenhagyta, filmen viszont olyan feladatokhoz juttatják, melyekben — a vértelen sablonok miatt — lehetetlen tündökölni. A Requiem sem kivétel.

Reméljük, Fábri Zoltán még sokszor lapozgat majd a magyar irodalom kincsesbányáiban. És abban is bízunk, hogy hamarosan megint eléri a Körhinta, a Hannibál tanár úr, a Húsz óra, Az ötödik pecsét és többi remekműve színvonalát.

Veress József

Hl NEKIK TAPSOLUNK

XM hétvégi melléklet

Gyermekvilág Eszlelnekeo

Gazda Klára könyvéről

A magyar néprajzot sokáig csak a csecsemőkor hiedelemköre és a játékok foglalkoztatták a gyermek néprajzából. Ezért az ilyen természetű anyag mára könyvtárnyi méretűre tehető. Kevés viszont a gyermekek testi gondozásáról, munkájáról, ünnepeiről, hagyományokba nevelődéséről szóló tanulmányok száma. A gyermek néprajzát leíró munkák közül Kiss Lajos (A szegény ember élete, A szegény asszony élete), Kresz Mária és Gönczi Ferenc (Somogyi gyermek) művei a legjelentősebbek.

Gazda Klára a gyermekvilág anyagi és szellemi kultúráján kívül vizsgálta a társadalmi vonatkozásokat is. Az ő szemléletében a gyermek társadalmi lény, akinek döntő szerepe van a hagyomá- nyozódás folyamatában. Az eddigi munkák totalitásigény nélkül, egymástól izoláltan kutatták a gyermeki élet tárgyi és szellemi összetevőit. Ez a monográfia mozgalmas egységben látja ezeket a komponenseket és fényt derít arra, milyen szerepük van a gyerekek felnőtté formálás folyamatában. Gazda Klárának nehéz volt a Sepsiszentgyörgyi Múzeum gyűjtőterületén elérnie a gyorsan eltűnő hagyományokat, hisz a háromszéki székelység a környezetnél gyorsabban pol- gárosult, s ez a folyamat mát a múlt század derekán megkezdődött. Az egykori Kézdi- szék azonban meglehetősen hagyományőrző vidék, a fiatal kutatónő ezért választotta vizsgálata színhelyéül ennek a területnek egyik faivót, a Nemere-hegység tövében fekvő Esztelneket. Gazda Klára elemzései során arra a megállapításra jutott, hogy a magyar paraszti gyermekközösségek élete tájanként csak lényegtelenebb vonásokban tér el, az esztelneki gyermekvilág rekonstruálható ,képe lágyban hasonlít a Gönczi í’erenc, Kresz Mária és Kiss Lajos műveiből megismert világhoz. Ez érthető, hisz ahogy ő is helyesen látja: „a helyi-környezeti és történeti feltételek mögött mindenütt azonos termelési-gazdasági viszonyok munkálnak.”

A könyv olvasmányélménynek is figyelemre méltó. A tudományos, fegyelmezett stílus nem válik monotóniává nála, a jó helyen idézett szólások, közmondások, kifejezések sokaságából íépet nyerhetünk a helyi iialektusról is. A kötet vé- ?én tájszójegyzéket találunk. \ hatalmas játékkincset tematikai szempontból csopor- ;osítja, finom differenciálással veszi észre a különbségeket és azonosságokat. A játékok természetéből kitűnik a munkára nevelés célzatossága, hisz a gyermekek a felnőttek munkaeszközeinek kicsinyített változatait kapták időtöltésül. A mondókákban, kiszámolókban, naphívoga- tókban, a csalimesékben pedig ott élnek a hagyomány hiedelemalakjai, folklórelemei. A tradicionális paraszti életmód felbomlásával együttjár az a jelenség, hogy a három nemzedék közül a nagyszülők után a" gyerekek kultúrája a legkonzervatívabb, ugyanis a városokban dolgozó szülők távollétében a két szélső nemzedék igen közel kerül egymáshoz. Az egykor felnőttek által gyakorolt szokások is (például a betlehe- mezés) fokozatosan a gyerekekre szálltak. Ezek a tényezők is igazolják az ilyen irányú vizsgálatok fontosságát.

Követendően alapos, elméleti körültekintéssel megírt, gazdag anyaggal illusztrált könyv a Gazda Kláráé. Ez a monográfia hétéves munkájának terméke s nemcsak a romániai magyar néprajznak nagy egyéni teljesítménye; hazánkban sem íródott a gyermekvilágról ennél értékesebb munka. Faragó József méltán dicséri ezt a könyvet úgy, mint „a leggazdagabbat és a legszebbet az egész magyar néprajztudományban.” (Kriterion)

Mohácsi Regős Ferenc rajza