Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-25 / 47. szám
1982. február 25. Kelet-Magyarország 7 Úttörők rovata Miénk a szó Február 19-én iskolánk farsangi ünnepséget rendezett az úttörőházban. Nagy izgalommal készültünk a be- . mutatóra, az őskort hoztuk színre. Állatbőröket húztunk magunkra, mezítláb, hatalmas bunkókat cipeltünk a vál- lunkon és kiabáltunk. A fénypont a vaddisznó elejtése volt, amikor az egyik gyerek belebújt egy kikészített vaddisznó bőrébe és hangos röfögéssel szaladt be a színpadra. Az ősembernek öltözött gyerekek dárdákkal igyekeztek leteríteni. Elsők lettünk a csoportok között, két osztálytársunk egyéni jelmezével szintén első és második helyezést ért el. A főnyereményt, a tortát közösen fogyasztottuk el. , Nyíregyháza, 2-es iskola, 6. a Iskolánkban évek óta a sakk a legeredményesebb sportág. Az utóbbi három évben az országos döntőbe is bejutott Pethő Andrea, Kersánszki Kinga és Hajdú Márta. Eredményes felkészülésük érdekében az iskola sakkórát vett nekik. Most a házi verseny után izgatottan várjuk a járási összecsapást. Nagydobos, 3153-as Ságvári Endre Űttörőcsapat Mi leszek, ha nagy leszek? Ez alkalommal a felnőttek tették fel nekünk a kérdést azon a pályaválasztási ankéton, amelyet február 16-án tartottak a nyolcadikban. S a felnőttek, a pályaválasztási intézet dolgozói nemcsak kérdeztek, hanem részletesen beszámoltak arról, milyen szakmát hol tanulhatunk, milyen mesterségre van most leginkább szüksége a népgazdaságnak. Bartha Lajos, Nyírlövő Mi az a matróztánc? Hogy kell helyesen szavalni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatott választ, aki megnézte januárban az iskolai Ki mit tud? versenyt. A résztvevők szavaltak, kórusban énekeltek, és tréfás jeleneteket adtak elő. Közfelkiáltással a fiúk matróztánca aratta a legnagyobb sikert. Lővey István, Nyírlövő A helyes táplálkozásról, öltözködésről és az egészséges életmódról rendeztünk vetélkedőt az egészségnevelési hónap keretében. Ugyancsak e rendezvény adott alkalmat arra, hogy filmvetítésen és előadáson ismerjük meg az egészséges életmód alapjait. A verseny győztesei játékokat kaptak. Kovács Tünde, Miskolczi Mónika Nyírtass Kígyóbűvölő Petneházán? No, nem kell rögtön keleti különlegességre gondolni, mindössze a jelmezbál egyik ötletes szereplőjéről van szó. Volt, aki Lucifernek, más valaki Mikrobinak, ismét más Don Quijote- nek öltözött, a pálmát mégis a nyolcadik osztály lányai vitték el, akik cowboyruhát öltöttek magukra, és vidám műsorral szórakoztatták a nézőket. JMajor Éva, petneháza gf!)V ,1 Évek óta szívesen járunk a nagyközségi könyvtárba. Az olvasás és a könyvkölcsöpzés mellett — mióta felújították — lemezt is hallgatunk, logikai társasjátékokkal is játszhatunk. Sőt, a rajfoglalkozások többségét is a könyvtárban tartjuk. Örsünk tagjai úgy gondolták, hogy az idős, beteg embereknek azzal is segítünk, hogy a könyvtárból házhoz visszük nekik az olvasnivalót. Rost Mária, Ilosvai Marianna, Mérk Régiségek a „szekrény- múzeumban" Az árvíz után kezdte meg a régiségek gyűjtését Bellon Bar- náné Csegöldön. A szíilők készséggel adták oda a régi időket felelevenítő tárgyakat. Az iskolában ugyanis nincs hely múzeumra. de a folyosón lévő szekrény igazi értékeket rejt. A fonással, szövéssel kapcsolatos szinte valamennyi eszközt megszerezték. Régi korsókat, különHadi mozsár böző korból származó lámpákat, — például petróleum- és egy első világháborús hadi mozsarat is látni. A mai világban már szinte alig morzsol valaki kukoricát, de Nyisztor Kornélia és Tyahor Diana kisdobosok érdeklődéssel figyelik tanítójuk kezében a ku- koricamorzsolót. Szabolcsiak sikere Zánkán Eredményes jó munkát végeztek a zánkai úttörővárosban a megye úttörői. Ottörőváros vezetői dicséretben részesítették Saláta Csilla nyírbélteki, Baráth Rita csarodai, Tóth Csaba eper- jeskei, Pribék Zoltán beregsurá- nyi, Dobos Attila, Koródi Edit és Mérk István nyíregyházi, Bodnár Erzsébet baktalórántházi, Kiss Erika nagykállói. Nagy Timea mátészalkai, Pethe Sándor nyíregyházi, Karsikó György anarcsi, Miski Edit szatmárcsekei, Nagy Zsuzsa nyírbátori pajtásokat. Táborvezetői dicséretet kaptak: Disztós Dóra kisvárdai, Harbula István kölesei, Hegedűs István fényeslitkei, Papp Beáta kálló- semjéni, Krausz Judit rakamazi, Papik Kornél nyíregyházi, Papp László nagyecsedi, Madarász Ildikó apagyi, Kasik Gabriella és Klánai Levente nyíregyházi, Tóth Anikó nyírpazonyi. Bíró Emese darnói, Májer György pócspetri, Sáfár Anita nyírmihálydi, Takács István kisvárdai pajtások. Minderről a Zánkai képek című lap 1982. első számából- értesülhettünk. Melyiket válasszam? Büntetés helyett szép szót... A gondozónő Totyogó apróságok igyekeznek apjuk .vagy anyjuk kíséretében a kora reggeli szürkületben a bölcsődébe. A kellemes meleg öltöztetőben még a mama veszi le az utcai ruhát csemetéjéről. Épp csak a zokni, meg a cipő marad a babán, mikor átadja a gondozónőnek. A legtöbb kisgyermek a biztonságérzet bizalmával öleli át Marika gondozó néni nyakát. Pétiké sír. Másfél éves, s pár napja ismerkedik csak a bölcsőde — számára idegen — világával. Talán hetek telnek el. addig, míg megszokja az új környezetet. — Ez az egyik legnehezebb időszak a kicsinyek életében — magyarázza Varga Mária gondozónő, s közben anyáskodva csitít- gatja a hüppögő kisfiút. Peti egyke, otthon körülötte forog az egész világ. A gyermekközösság- ben minden másképp van. Alkalmazkodnia kell a többi gyerekhez, s az édesanyja is nagyon hiányzik. Ezen a fájdalmas, sí- rós időszakon csak türelemmel, szeretettel segíthetjük keresztül a kicsiket. Marika — aki csak a kis gondozottak szemében néni, hiszen alig van túl a húszon — egészségügyi szakközépiskolát végzett. Általános ápolónői és asszisztensi képesítésével dolgozhatna kórházban, szakrendelőben, laborban, ö a negyedik lehetőség mellett döntött; csecsemő- és gyermekgondozőnőként helyezkedett el. — Szívesen vagyok a kisgyermekekkel. Hozzánk általában 3 hónapostól 3 éves korig járnak a kicsik. Gyötrelme? évek ezek. Hiszen ez idő alatt tanul meg például beszélni, közösséghez alkalmazkodni, ez alatt lesz szobatiszta. — Ennél a korosztálynál az egyik legfontosabb: a rendszeresség. Mindig ugyanakkor kell enniük, aludniuk, amikor megszokták. Vonatkozik ez a rendszeresség a biliztetésre, a legkisebbeknél a pelenkázásra. — Türelem, gyermekszeretet — foglalja össze Marika kát szóban a gondozónő legfontosabb tulajdonságait. — A családokban sokszor csak az etetésre, öltöztetésre mérséklődik a szülő—gyermek kapcsolat. Rengeteg az agresszív gyerek. Büntetés, megszégyenítés nálunk nincs — szép szóval kell a kis „méregzsákokra” hatni. Bárcsak így tennének a szülők is ... MADÁR JÁNOS: T ' l- — Teli orom Szelek kertje alól a tél berobogott; hófehér szekerébe hófehér lovat fogott: elindult a gyerekekkel árkon-bokron át, nézik őket s örömükben egymásnak integetnek a fák. Tél fehér az út fehér az ág szélben fagyban élek hóember az udvarunkon senkitől sem félek TÖRD A FEJED! Vízszintes: 1. Megfejtendő. 6. Tiltás. 7. Paraszt, régiesen. 8 Szán közepe! 9. Ama helyen. 11. Levegő. 12. Fegyelem. 14. Iskola, diáknyelven. 16. Megfejtendő. 18. Csermely. 20. Égitest. 21. Tova. 22. Gyom. 24. Ilus. 25. íjjal rendelkező. 27. Állam az Arab félszigeten. 28. Ajtó betűi keverve. 29. Korhol. , Függőleges: 1. .. . -suta. 2. Sértetlen. 3. ógörög építészeti stilus. 4. Középen forr! 5. Erős légáramlat. 6. Megfejtendő. 10. Tanoda egynemű betűi. 11. LUA. 13. Észak-európai nép. 14. Fúvós hangszer. 15. Megfejtendő. 17. Részesrag. 19. Indítás, start. 21. Elárusít. 23. Lárma. 24. Lám, itt van. 26. Ételízesítő. 27. OF. Megfejtendő: Észak-európai álamok: vízszintes 1, 16, függőleges 6, 15. Múlt heti megfejtés: SZAÜD-ARÁBIA — JEMEN — JORDÁNIA — SZÍRIA — Könyvjutalom: Hajzer Andrea Nyíregyháza, Tóth Anita Tiszavasvári, Általános iskola, 6. osztály Gacsály, Bombera Edit Gyulaháza, Fenyvesi Henrietta Tiszaeszlár, Simon István Nyíregyháza, Illés Éva Ramocsaháza, Racskó Viktória Nyíregyháza, Baraksó Lívia Gégény, Bárdi Ilona Pócspetri, ifj. Ádám József Nyírparasznya, Vitéz Róbert Újkenéz, Kincs Viola Szamosújlak, Czeglédi István Jánkmajtis, Magyar Attila és Zsolt Vásárosnamény II. Csak levelezőlapon beküldött megfejtéseket fogadunk el! Már hagyomány Kisvárdán, hogy a szülők és a gyerekek játékos sportvetélkedőn mérik össze ügyességüket. Minden osztály egy-egy órára összejön a tornateremben és ilyenkor játék, nevetés, vidámság tölti be a csarnokot. A felvétel a harmadik és a negyedik osztályosok vetélkedőjén készült. Szobajátékok A játék a szabadban az igazi. A mozgás, a futás, a keresés, a felfedezés adja a játék igazi örömét. Mégis előfordul néha, hogy a szoba négy fala közt kell eltölteni az időt. Ilyen esetekre ajánlunk néhány szobajátékot. KALAPTÁNC A játékosok fején kalap (sapka) és így ülnek körben. Középen a játékvezető, akinek a kezében szintén van egy kalap és a háta mögött egy szék. Belekezd egy történetbe, amit el is játszik. Sokszor szerepeljen benne lehetőség arra, hogy a játékos leüljön, felálljon, levegye a kalapját, feltegye a kalapját. Amikor ezt teszi, a többieknek éppen az ellenkezőjét kell cselekedniük. Aki eltéveszti, zálogot ad. ÉN — ő — IGEN — NEM A játékmester minden játékoshoz négy kérdést intéz (egyet, egyet a kellő válasz után). A gyerekeknek minden kérdésre válaszolni kell egy mondattal. De az első válaszban az ÉN, a másodikban az ö, a harmadikban az IGEN, a negyedikben a NEM szónak szerepelni kell. Aki- - s- sorrendet eltéveszti, vagy értelmetlen választ ad, kiesik a játékból. NEVETŐ CSATA A gyerekek két csoportot alkotnak, és a játékvezetőtől jobb, illetve bal oldalon helyezkednek el. A játékvezető intésére előbb az egyik, majd a másik csoport (1 percig) próbál 'úgy nevetni, hogy a másik csoportban ülők is nevessenek, de legalább mosolyogjanak. Aki az ellenféltől elneveti magát, átmegy a másik csoportba. Győztes lesz a nagyobb létszámú csoport. PÁRBAJ Remek reflex- és ügyességet fejlesztő játék következik. Nem kell hozzá semmi más, csak két szék, és egy másfél méteres spárga. A két széket egymásnak háttal kell felállítani, kb. 1 méter, távolságra. Alatta szépen egyenesen kihúzzuk a másfél méteres zsineget. Ezután két versenyző leül a székre (egymásnak hattal ülnek) és kezüket a combjukra helyezik. Adott jelre mindketten villámgyorsan előrehajolnak, és a szék alatt húzódó zsinór végét maguk felé húzzák (a lendület és a spárga vékonysága miatt nagyon ügyesnek kell lenni). Az győz, aki a zsineget magához tudja rántani. Ha mind a ketten fogják, az döntetlennek számít, és újra kell húzni. Egy párbaj három próbálkozásból áll. TÁBORI KÖLTÖZÉS Az egyik gyerek a táborvezető. Előtte lévő papíron lerajzolva a tábor harminc sátra. Ezután a játékosok egymás után elmondják, hogy ki hányas sátorban szeretne lakni. Mivel sok a sátor, jól meg kell figyelniük, melyek azok, amelyeket már elfoglaltak, s melyek, amelyek még szabadok. Aki üreset választ, 5 pontot kap, aki pedig olyant, amelyik már foglalt, attól 3 pontot vonnak le. Győztes, aki több pontszámmal rendelkezik. SZÓALKOTÁS Minden gyerek előtt ceruza és papír. A játékvezető egy szót diktál fel például Budapest. Az a feladat, hogy e szó betűiből új szavakat kell alkotni. Például (Buda, Pest, est. pad stb.). Győz, aki öt perc alatt több értelmes szót tud összeírni. Az értékelésre jó tanács: valaki olvassa a megoldásokat, ahol valamelyiket akár csak keten is írták, ki kell húzni. A kihúzások után az érvényes találatokat össze kell számolni és a pontszám alapján kihirdetni a győztest. H. M. Betűdominó Rakjátok egymás mellé a do- mínóköveket úgy, hogy a betűk folyamatosan olvasva egy magyar kommunista költő (1891—1937) nevét adják eredményül. Ki a költő? jepeiv leftuoK :sajtaj8aw Betűnégyzet írjátok be az ábrába az alább felsorolt szavakat úgy, hogy minden szó oda vissza, valamint fel- és lefelé is olvasható legyen! LEHEL, LELET, TELEL. Megfejtés: LELET E E E LEHEL E E E TELEL Közmondás Ha a vastagított E betűből kiindulva lóugrásban olvassátok össze a betűket, egy közmondást kaptok eredményül. Hogy szól ez a közmondás? Megfejtés: *?ZSBAE} IBUISD UI3U £§3 Budaházi István: Őszutó Arc-szomorú a táj. őszt hozó szelek járnak. Foltozott ingükben dideregnek az ágak. II. Ingét veszti a jegenye, rozsdabarna a levele. Befestette az ősz festő: hull a tóba csillageső.