Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-24 / 46. szám

1982. február 24. Kelet-Magyarország 3 Városkörzeti tanácskozások Közügyek nyílt fórumon INDULATOSAN FOGALMAZOTT a felszólaló. Miért kell Nyíregyházán aluljárót építeni a Kossuth utca—Kelet Áruház térségében, amikor a Tokaji úton kilométeresre duzzad a kocsisor a lezárt sorompó előtt? Elkésik a gyári munkás, feleslegesen vesztegeti az idejét a kiránduló. Job­ban át kellene gondolni a fejlesztéseket, s a fontosaknak zöld utat adni. A városkörzeti tanácskozásokon soha nem látott akti­vitást tapasztalhattak a résztvevők. A 21 rendezvényen több mint kétezren jelentek meg, közülük háromszázan mondták el véleményüket, döntő többségében a nagyobb közösséget érintő kérdésben. Közérdekű bejelentést és ja­vaslatot összesen százhatvanat fogalmaztak meg. A múlt évi statisztikát lapozva kiderül: legalább kétszer annyian voltak kíváncsiak lakóterületük ügyeire, mint tavaly. Vajon mi készteti a lakosságot arra, hogy ezeken a fórumokon hangoztassa véleményét? Rendszerint olyan problémákat sorolnak, amelyek már a tanácstagi beszá­molókon is elhangzottak. A városkörzeti tanácskozás vi­szont olyan nyíltabb fórum, ahol a tanácstagon kívül jelen volt a városi tanács felelős vezetője — gyakran több is —, képviseltette magát a közterület-fenntartó vállalat és az IKSZV, a körzeti orvos, az élelmiszer-kiskereskedelmi vál­lalat. így aztán a felszólalók első kézből kaphattak választ a közérdekű bejelentésekre. Nyírszőlősön — bár közigazgatásilag évek óta Nyír­egyházához tartozik — most mégis feltették a kérdést: meddig terjed a város határa? A GELKA ugyanis nem megy ki, mint a belterületen, a betegeket ide-oda küldöz­getik a rendelőben. Nem tudják eldönteni; a vidéki vagy a városi szakrendelésekre tartoznak-e a nyírszőlősiek. SE VÉGE, SE HOSSZA a műszaki jellegű gondoknak. Hiszen nincs a városnak olyan körzete, ahol ne lenne sok földút vagy a burkolt úttest megrepedezett. Minden egyes tanácskozáson elhangzott: járdát szeretnének, ahol nincs. A Guszev-lakótelepi gyűlésen a Muskátli utca lakói fel­ajánlották, ha kapnának járdalapot, társadalmi munkában szívesen leraknák. A Guszevben a házak előtt áll a víz és amíg a szennyvízhálózat rekonstrukciójára sor kerül, továbbra is lesz hasonló gond. A csapadékvíz elvezetése az Árpád és a Kiss Ernő utcák térségében is várat magá­ra, csakúgy, mint a Herman Ottó út „úttalansága”. Igaz, városkörzeti tanácskozás mindenütt az elnevezés, mégis, szinte területenként más és más probléma miatt kértek szót az emberek. Míg a rendkívül jól ellátott, mo­dern városrészben, a Jósában azt kifogásolták, hogy kife­jezetten ruházati áruház nincs, vagy a közvilágítás hiá­nyos, addig Rozsrétbokorban azért panaszkodnak, mert az alacsony feszültség miatt nem tudják zavartalanul üze­meltetni a háztartási gépeket. Sóstóhegy szépen gyarapszik, többen érdeklődtek az építési engedélyekről. Az ott élők javasolták: a boltok sza­kaszosan tartsanak nyitva, mert sokszor egyszerre zárnak és nem lehet hol bevásárolni. Vajda-bokorban is az ellá­tás került napirendre. HOSSZAN LEHETNE MÉG SOROLNI a jogos igénye­ket. A közügyekben felszólalók olyan megoldásokat sür­gettek, amelyek régóta váratnak magukra. Igaz, a városi tanács anyagi lehetőségei végesek, ezzel tisztában van a lakosság is. A tanácsi fejlesztési tervekben szereplő és most felvetett kérdéseket napirendre tűzik. S ami nem szerepel ezekben? Azokra is sor kerül, mert nem minden pénz kérdése. Amit szervezéssel, belső átcsoportosítással meg lehet oldani — ilyen a GELKA, az orvosi ellátás —, azt szorgalmazni fogják a tanácson. Ami viszont vala­mennyi városkörzeti tanácskozáson elhangzott: a lakosság nemcsak kér, hanem a felszólalók a többiek nevében is fel­ajánlották, társadalmi munkában szívesen részt vesznek a megvalósításban. Ez az, amire a tanácskozások eredményeként építeni lehet... Tóth Kornélia A VOSZK tiszavasvári üzemében végzik három megye hűtő­gépeinek és hűtőpultjainak javítását. Szlomoniczki István műszerrel ellenőrzi a gázszivárgást. (Jávor) EGÉSZ TÉLEN FEDÉL NÉLKÜL „Komfort“ helyett kockázat — Tartottam tőle magam is — emlékezik vissza az ál­latok egészségének őre. — Az természetes, hogy a Hortobá­gyon a muzeális magyarszür- ke-állomány sohasem lát is­tállót, de a mi magyartarka- állományunk az évek során mégiscsak komforthoz szo­kott. „Doktor úr! Hát maga engedi ezt?” — kérdezték az ál­latgondozók dr. Becski Györgyöt, a mérki Kossuth Tsz ál­latorvosát 1980 őszén. Nem volt véletlen a megütközés, mert tényleg nyaktörőnek tűnő vállalkozásba kezdtek. Kétszáz üszőt istálló nélkül, a szabad ég alatt készültek átteleltetni. Az aggodalom mindenkor a megfontolás része, de ők mégis belevágtak. A kockázat persze nem volt a megen­gedhetőnél nagyobb, amit a siker igazolt is, de az új módszer ismeretlensége min­dig riaszt. A Taurina szarvasmarhatartási rendszer ajánlotta a technológiát mégpedig a kül-, és belföldi tapasztalatok alapos tanul­mányozása után. — Én nagyon örültem az ajánlatnak — mondta Aradi István főkönyvelő —. Két­ezer-ötszáz forintból létesül így az állatférőhely, amit össze sem lehet hasonlítani a régebbi koncepciók szerint épült, kötött tartásra beren­dezett „paloták” sok tízezer forintjaival. Teljesen „helyé­re tette” az állattenyésztés jövedelmezőségét tavaly ta­vasszal, amikor eladtunk har­mincöt üszőt majdnem ki- lencszázezerért a kint telelt állományból. Kiterjesztjük a módszert a hízóállományra is, amit a Taurinán keresztül a minisztérium is támogat 350 ezer forinttal, mert kí­sérletnek szánják, tájegységi próbának. A siker titkáról ismét az állatorvos beszél: — A szarvasmarháról tud­ni kell, hogy nehezebben szenvedi a meleget, mint a hideget. Korábban is telel­tettünk már szükségből egy régi épületben, és láthattuk, szívesebben tartózkodnak kint, mint bent. Három fon- • tos dolog van, ami nélkül nem megy az ügy. Feltétle­nül kell a temperált vizű ita­tó, gondos takarmányozás, és száraz almú pihenőhely. Jobb mint az istálló Ezt tényleg szigorúan be­tartják, erről a hathektáros bekerített „ólban” bárki meggyőződhet. Kalauzunk Berecki Andor állatgondozó annak idején az ellenzők tá­borába tartozott. — Én sose hittem volna, hogy lesz ebből valami — mosolyog a cserzett arcú em­ber. — A szívem szakadt meg, amikor mínusz huszon­öt fokos éjszaka után reggel deres volt az összebújt, egy­mást melegítő üszők háta. Mégis nyugodtan aludhattak, mert az állatnak ha valami baja van, kitör a karámból. Azóta rájöttem, csak jó dolog ez. Alig van velük munka. A hatalmas dimbes-dombos karám egyik szélén kazal van, a szélárnyékban a pihe­nőhely. Ott most egy állat sincs, előttünk vonultak el az egyik magaslatra. Délidő van, etetés. Egészséges, szép állo­mány sorol a vályúk két ol­dalán. Ami szokatlan, a vas­tag, gyapjas bunda. — Látja így alkalmazkod­nak a hideghez — világosít fel az állatorvos. — Megszok­ták az új életmódot. Megvan a napi 600 gramm súlygyara­podásuk, ami üszőknél telje­sen elfogadható. Egy kicsit több takarmányból, ami ért­hető, hiszen kell a testük fű­téséhez, de ez nem számot­tevő. A biológiai ritmusuk is teljesen normális. Már érzik a tavaszt, sok köztük az ivarzó, és nagyszerűen tér­in ékenyülnek. Fejlesztését tervezik 1975 óta a termelőszövetke­zetben 500-ról 1200-ra emel­kedett a szarvasmarhalét­szám, és további fejlesztését tervezik. Nem egyedül a ri­degtartás tette lehetővé az ágazat fejlesztését, de figye­lemre méltó az ésszerű koc­kázatvállalás. A hitetlenek „hallottak” esetekről, hogy belefagyott a tehén farka a sárba, és reggel leszakadt. A mérki szakemberek abban • bíztak, ha a technológiában ez nincs benne, akkor csak rajtuk múlik, hogy velük ne forduljon elő ilyesmi. Ésjk Sándor r $7 avr v -.isosu sjb aau Díjbeszedés Sok tucat lakos nevében panaszolták az Ószőlő utcá­ból épp úgy, mint a város másik fertályán lévő Toldi utcából, hogy a TITÁSZ díj­beszedői délután úgy fél négy táján jelennek meg beszed­ni a villanyszámlát, s érthe­tő okok miatt, a legtöbb he­lyen senkit nem találnak ott­hon. Pénz nincs, helyette van a cédula: az ügyfél szíves­kedjék befáradni a TITÁSZ- hoz, és fizetni is ... Másnap, harmadnap aztán megindulnak az ügyfelek, utazgatnak munka előtt, vagy után, és rendezik, amit ren­dezni kell. Bárhogyan is néz­zük, ez így nincs egészen rendjén. Mit mond erről az áramszolgáltató? Papp Gábor igazgató: — Valahogy rendezni kell a villanyszámlát. A mi dol­gozóink is dolgozók, a nyolc óra, nekik is nyolc óra. A felzúdulásnak az is az oka, hogy mi, aki nem fizet, annak kikapcsoltatjuk a villanyát. Egyébként pedig: akinek ez nem jó, az nyithat OTP át­utalási folyószámlát, vagy ha ez sem felel meg, akkor reggel 7-től, este 7-ig eljöhet hozzánk. Eddig a nyilatkozat lénye­ge, ami aligha fogadható el. Bár igaz, hogy akadnak no­tórius nem fizetők, az állam­polgárok túlnyomó többsége azonban nem adósa a szolgál­tatónak. Méltányolandó le­hetne a nyolcórás munka­időre vonatkozó megjegy­zés is, ha nem néhány díj­beszedő — pontosabban a szolgáltatóvállalat — állana szemben az előfizetők ezrei­vel. Ami a folyószámlát illeti: kinek kinek magánügye, hogy nyit-e ilyet, vagy sem. Az igazgató tőlünk kért megol­dást, mondván, ők ennél job­bat nem tudnak. Még az sem lehetséges, hogy a havonta két hétig dolgozó díjbesze­dők egész hónapban dolgoz­zanak mondjuk fele mun­kaidőben a késő délutáni, kora esti órákban. Egy biztos: a meleg vízért, a gázért, a televízió- és rádió­előfizetési díjért estefelé csöngetnek be. A gondok vi­szont ezeknél a cégeknél sem kisebb. — Ám a jelek szerint —, megoldást azért találtak. Végül pedig: találtam már olyan kiírást a kapu alatt, amiben a „gázos” közli, hogy mely nap melyik órájában te­szi tiszteletét. Az időpont pe­dig olyan, hogy az előfizetők munkaidejéhez alkalmazko­dik. (speidl) _____MJí*______ A farsang, a vígságok idején eszembe jut néhány báli élmény. Például az, hogy milyen szép sikert arattunk mi valamikor Űjfehértó régi művelődési házában. Tör­tént pedig, hogy a felsőbb éves diákok a „kefében”, — a közgazdasági techni. kumban — tele voltak nagyszerű szalagavatós tervekkel, csak éppen az erszényük volt üres hozzá. Nosza, ezen könnyen le­het segíteni, — határozták el a jég hátán is megélő korabeli diákok. Ezért en­gedélyt szereztek valami­féle megyei hivatalnál, hogy majd ők megoldják a kultúra terjesztését fa­lun. Kaptak rá engedélyt s nyomban betanultak könnyűvérű, jól, nevettető kabaréműsort és azzal el­indultak falujárásra, ilyen­kor farsang elején. Fogta a hasát nagyon sok falu népe a „garabonciás diá­kok” vidám mulattatásán, s közben a tucatnyi váro­si srác telegyömöszölte az erszényét jóféle forinttal. Magam is tagja voltam egy ilyen öntevékeny mű­vészeti vagy inkább költ­ségtől mentesítő diákbri­gádnak. Valamiféle kaba­réban alakítottam egy ne­vetséges figurát, amiért az Báli emlék idősebb, a maturandus di­ákok jutalomképpen meg­hívtak szalagavatójukra. Más. Ilyenkor, farsang idején — ahogy mondani szokás — sok mindent sza­bad. Ehhez kötődik diák­korom farsangjának egyik, majdnem jóvátehetetlen vétségével záruló epizód­ja. íme: iskolánknak kitű­nő tornászcsapata volt év­tizedeken át. A nyírségi fiúk beleszóltak még az országos helyezésekbe is! Nagy-nagy dicsőségként könyveltem el, hogy en- gemet is besorolt a kitűnő tornatanár a versenyző fiai közé. A teljes igazság megkívánja, hogy elmond­jam: valójában én a bá­tyámék nyomába sem léphettem, mivel nagyon gyáva voltam és még ak­kor jobban izgatták a fantáziámat a művészet másfajta területei. Tornászságom idején gyakorta megfordultam a fővárosban és odaszárma­zott falubeli jó pajtásaim egy időben rendszeresen kibérelték a Sportcsarnok legelső sorát, hogy onnan figyelhessék a- nyírségi csapat szereplését. Sok­szor nagyszerű élményben volt részük, megesett vi­szont, hogy be kellett húz­niuk a nyakukat, mert sor­ra lepotyogtunk a nyúj­tóról, a gyűrűről... Ez csak egyik része volt a fővárosi programnak. Gya­korta megesett, hogy a ta­nár hozzájárult, hogy fent dolgozó barátainkkal el­mehessünk színházba, mo­ziba. így kerültem én két fa- lubelim segítségével a Vidám Színpadra, ahol akkoribban a felejthetet­len Latabár Kálmán ját­szott. Szerettem a könnyű- műfajt, szívtam magamba a nevettetést, a felüdülés sok remek ötletét. Titok­ban jegyzeteltem a jobb­nál jobb, a meredekebb- nél meredekebb poéno­kat. Különös fogékonysá-' got mutattam a ledér vic­cek iránt, melyek dupla derültséget eredményez­tek a közönség körében. Amikor hazaértünk, alig szusszantottuk ki ma­gunkat, máris jött a far­sangi bál! Músört kellett csinálnunk. Én, mint kon­feranszié, sorra másra el­sütögettem a fővárosban lejegyzett poénokat. Nagy siker volt, rengeteg tap­sot kaptam. Csakhogy más­nap hivattak az igazga­tóiba, ahol közölték ve­lem: illetlen konferanszié szövegem miatt igazgatói megrovásban részesítenek. Tekintettel arra, hogy ab­ban az időben én voltam az iskolai ifjúsági szerve­zet titkára, olyan szimpa­tikussá vált egy csapásra a DISZ a fiatalok körében, hogy talán azóta sem ta­pasztalni hasonlót... Az eset azért a farsanghoz il­lő happy enddel zárult. E gy nappal az iskola­rádión közölt fe­gyelmim után a ta­nári kar nagyobbik fele bizalmasan megkért: ír­jam le a bálon elmondott poénokat, mert szeretné a feleségét jól megnevettet­ni... A. S. „örültem az ajánlatnak"

Next

/
Oldalképek
Tartalom