Kelet-Magyarország, 1982. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-22 / 18. szám
8 Kelet-Magyarország 1982. január 22 Az első siker Tizenkilenc magyar szoba a Sitiiben kisebb huzavona után — mivel a szervező bizottságnak is van hozzá szava — már biztos, hogy a magyar csapat szálláshelye június 10—25 között a Hotel Sidi San Juan lesz Alicantétól 5 kilométerre a tengerparton. A környezetbe csodálatosan simuló négy- és hatemeletes épület- komplexumban biztosított tizennégy szobát két-két ággyal, ötöt pedig eggyel-eggyel, a magyar vezetés. A magyar csapat a hatodik emeleten lakik majd, szinte teljesen elkülönülve. Cecilio Gutierrez igazgató ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg. hogy az éjszakai nyugalmat nyitott ablak mellett legföljebb a tenger zúgása zavarhatja — ha éppen haragos. Minden megtalálható a szabad Idő kellemes eltöltésére a szálló hatalmas területén. Úszómedencék (fedett is), tenisz- és mini golfpályák, röplabdapályák, szauna, kondicionálóterem és még kig bevásárlóüzlet js. A Sidi Hotel 1974-től üzemel, azóta világhirű vendégei voltak a művészvilágból éppen úgy, mint a sportélet elitjéből. A vendégkönyvben lapozgatva akár egy európai labdarúgó-válogatottat is össze lehetne állítani a jól ismert nevekből. Nos, ebbe a könyvbe kerül majd Nyilasiék autogramja Is ... Az első magyar tevékenység a VB-vel kapcsolatban spanyol földön tehát jól sikerült. A felké szüléshez, a játékhoz minden olyan körülmény biztosított, amely utólag már nem lehet semmiféle hivatkozás tárgya ... Á legsikeresebb esztendő után-----------------------------------------------------------------------I Merre tart a szaboiesi súlyemelés ? IDŐS SZONDY GYÖRGY Eddigi legsikeresebb évét zárta 1981-ben megyénk súlyemelő- sportja. A válogatottak száma négyre emelkedett, Molnár Miklós, Gajdos László és Mészáros Miklós mellett a kisvárdai Furár István is bemutatkozott a címeres mezben. A nyíregyházi Molnár Miklós eredményei alapján bekerült abba a felnőtt keretbe is, amelyik éppen most, januárban kezdte meg felkészülését az 1984- es, Los Angeles-i olimpiára! 61 OLIMPIAI PONT — Az elmúlt évben 212 aktív versenyzőnk volt — újságolta idős Szondy György, a Szabolcs- Szatmár megyei Súlyemelő Szövetség elnöke. — Kilenc szakosztályban végeztek elismerésre méltó munkát, az NYVSSC, a Ti- szavasvári Lombik, a Nyírbátori BSC, a Mátészalkai MTK, a Kisvárdai SE, a Fehérgyarmati SE, a Nagykállói SE. a Nyíregyházi 110-es DSK és a Nyírbátori 140-es DSK súlyemelői szereztek dicsőséget megyénk sportjának. Beindult a Vásárosnaményi Vörös Meteor SE szakosztálya is, amely az idén már a különböző viadalokon dobogóra állítja tehetségeit. — A válogatottság és az országos csúcsok mellett — Molnár Miklós és Furár István dicsekedhet magyar rekorddal — jól szerepeltek a szabolcs-szatmári súlyemelők a nagy hazai versenyeken. összesen 61 olimpiai pontot szereztek az országos bajnokságokon! Az NYVSSC ebből negyven, a Nyírbátori BSE tizenkettő, a Kisvárdai SE pedig kilenc pontot ért el. Különösen a két utóbbi szakosztály töretlen fejlődése örvendetes. Nyírbátorban Usztics Mihály, Kisvárdán pedig Dienes Gábor végez dicséretre méltó edzői munkát. — S, ha már az edzőknél tartunk: négy függetlenített, főfoglalkozású edző dolgozik szakosztályainknál. A nyíregyházinál kettő, Tiszavasvárlban és Mátészalkán pedig egy-egy. Az NYVSSC szakvezetője, Rácz András kiváló munkája elismeréséül a magyar válogatottnál is feladatokat kapott, a tatai edzőtáborban irányítja jelenleg a sportág legjobbjait. Feltétlenül szólni kell még a Fehérgyarmati SE egyik edzőjéről, dr. Váry Gáborról, aki felelősségteljes beosztása mellett társadalmi munkában nagyszerű kollektívát hozott össze, olyan tehetséggel jelentkezett, akik egy év alatt minősítést jelentő eredményeket értek el. I. OSZTÁLYÚ VERSENYZŐK Megyénk súlyemelői közül öt- venketten dicsekedhetnek minősítési szintet jelentő teljesítménynyel. I. osztályú versenyző a nyíregyházi Gajdos László, Mészáros Miklós, Molnár Miklós és Ondi László. Aranyjelvényes minősítése van Kassai Lászlónak, Makai Istvánnak, Hamvai Istvánnak, Fülöp Bélának, Kiss Ferencnek, Hajzer Andrásnak (NYVSSC-sek), Furár Istvánnak (Kisvárdai SE) és Batai Árpádnak (Nyírbátori BSC). A III. osztályú felnőtt versenyzők száma négy: Görög Péter, Varga László (Tiszavasvári Lombik), Darmai István (Kisvárdai SE), Szűcs Dániel (Mátészalkai MTK). Ezüstjelvényes ifjúsági és serdülő súlyemelő: Nagy Imre, Ondi István, Nagy László (Tiszavasvári), Orosz Mihály (Kisvárdai SE), Karpacsev András, Málik Tibor (Nagykállói SE), Szabó István (Mátészalkai MTK), Kenéz Gyula, Molnár Attila, Nagy Gábor, Prekopcsák Gábor (NYVSSC-sek). Ifjúsági bronzjelvényesek: Majoros László (NYVSSC), Rácz Lajos (Kisvárdai SE), Kovács János, Styevka János, Szabó Zoltán (Nyírbátori BSC), Hernáczki János (Fehérgyarmat. Serdülő bronzjelvényesek: Kőrizs József, Orosz András, Siktár István, Szmolár Tibor, Csernák József (NYVSSC-sek), Kása Tibor, Kató Sándor (Nyírbátori BSC), Blri Mihály, Búzás Péter, Izsó Imre, Pataki Tibor, Dúl Gábor (Mátészalkai MTK), Krankovics László, Márton Gyula (Nyíregyházi UO-es DSK), Lamos Attila (Nyírbátori 140-es DSK), Gáli László, Szatmári Gábor, Fagyas György (Tiszavasvári Lombik). Az úttörő korcsoportban 89- en versenyeztek az elmúlt évben. A szabályok érteLmében ők még minősítést nem szerezhetnek, de azt el kell mondani, hogy közöttük máris sok azoknak a száma, akik serdülő ezüst-, vagy bronzjelvényt jelentő eredménnyel dicsekedhetnek A kezdők száma 88, tehát a szakosztályok az utánpótlás-nevelésre nagy gondot fordítanak. KIEMELT SPORTÁG Ilyen eredmények után mi várható 1982-ben? Lehet-e fokozni a sikereket? — A jelenlegi tárgyi és személyi feltételeket alapul véve igen — válaszolta a szövetség elnöke. — A szakosztályok most már jó körülmények között, zavartalanul dolgozhatnak. Sportágunk kiemelt, s ennek megfelelően a megyei testnevelési és sporthivatal is minden erkölcsi és anyagi támogatást megad. A szakosztályok szinte mindenütt jó bázisszervre találtak, ami ugyancsak biztató. Nyíregyházán például a húsipari vállalat szinte sajátjaként segíti az NYVSSC súlyemelőit, a klubtól is többet tesz értük! — Az idén így várhatóan tovább nő majd a minősitéssel rendelkező súlyemelők száma. Év végére minden bizonnyal elérjük, hogy 49 nemzetközi, I„ II. és III. osztályú súlyemelője legyen Szabolcs-Szatmárnak. Természetesen az ifjúságiak és a serdülők minősítésén kívül. Bagoly Dániel RADIO Sl-, SZÁNKÖ- ÉS KORCSOLYAVERSENY Két végi ajánlat Tartja magát a tél, így a hét végén is gazdag program vár a havas, jeges sportágak kedvelőire. Január 23-án szombaton, a kabalási Szeles-dombon a KPVDSZ megyei bizottsága és a Nyíregyházi Kelet-Szövetkezeti Kereskedelmi Vállalat szakszervezeti bizottsága rendez téli munkahelyi olimpiai napot. A megye kereskedelmi, pénzügyi és vendéglátóipari dolgozói szánkó- és síversenyen, valamint ügyességi vetélkedőkön vehetnek részt 14,00 órától. Ugyancsak szombaton, 15,00 órától közkívánatra megismétlik a jól sikerült jégdiszkót a nyíregyházi városi stadion jégpályáján. Ezúttal Gyuris József zenéjére rophatják a jégtáncot a résztvevők. A stadion jégpályája vasárnap reggel a megyed és a nyíregyházi járási gyorskorcsolya-bajnokságnak ad otthont, 8,00 órától. Az óvodásoktól kezdve, a felnőttekig bárki nevezhet a helyszínen. Rakamaz—Csenger rangadó Megyei rangadóval kezdődik február 28-án a területi labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. A listavezető Rakama- zi Spartacus SC a Csengeri Tsz SE-t látja vendégül. Hazai pályán rajtol a második helyezett Tiszavasvári Lombik is, a sereghajtó Kunszentmárton ellen. A Nagyhalászi Textiles Tiszateleken mutatkozik be, pályájának felújítása miatt ott fogadja a Balmazújvárosi Tsz SE-t. Mándok Törökszentmik- lósra, Kisvárda pedig Téglásra, a Hajdú Vasashoz utazik az első fordulóban. A szezon menetrendje: Február 28: Rakamaz—Csenger, Nagyhalász—Balmazújváros, Hajdúböszörmény—Jászklsér, Hajdú Vasas—Kisvárda, Rákóczifalva— Debreceni Volán, Hajdúszoboszló —Karcag, Törökszentmiklós— Mándok, Tiszavasvári—Kunszentmárton. Március 7: Mándok—Tiszavasvári, Karcag—Törökszentmiklós, D. Volán—Hajdúszoboszló, Kisvárda—Rákóczifalva, Jászkisér— Hajdú Vasas, Balmazújváros— Hajdúböszörmény, Csenger— Nagyhalász, Kunszentmárton— Rakamaz. Március 14: Hajdúböszörmény— Csenger, Hajdú Vasas—Balmazújváros, Rákóczifalva—Jászklsér, Hajdúszoboszló—Kisvárda, Törökszentmiklós—D. Volán, Tiszavasvári—Karcag, Kunszentmárton— Mándok, Nagyhalász—Rakamaz. Március 21: Rakamaz—Mándok, Karcag—Kunszentmárton, D. Volán—Tiszavasvári, Kisvárda—Törökszentmiklós, Jászkisér—Hajdúszoboszló, Balmazújváros—Rákóczifalva, Csenger—Hajdú Vasas, Nagyhalász—Hajdúböszörmény. Március 28: Rákóczifalva—Csenger, Hajdúszoboszló—Balmazújváros, Törökszentmiklós—Jászkisér, Tiszavasvári—Kisvárda, Kunszentmárton—D. Volán, Mándok—Karcag, Hajdú Vasas- Nagyhalász, Hajdúböszörmény— Rakamaz. ‘ Április 4: Rakamaz—Karcag. D. Volán—Mándok, Kisvárda—Kunszentmárton, Jászkisér—Tiszavasvári, Balmazújváros—Törökszentmiklós, Csenger—Hajdúszoboszló, Nagyhalász—Rákóczifalva, Hajdúböszörmény—Hajdú Vasas. Április 11: Törökszentmiklós— Csenger, Tiszavasvári—Balmazújváros. Kunszentmárton—Jászkisér, Mándok—Kisvárda, Karcag—D. Volán, Rákóczifalva—Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló—Nagyhalász, Hajdú Vasas—Rakamaz. Április 18: Rakamaz—D. Volán, Kisvárda—Karcag, Jászkisér— Mándok, Balmazújváros—Kunszentmárton, Csenger—Tiszavasvári, Nagyhalász—Törökszentmiklós, Hajdúböszörmény—Hajdúszoboszló, Hajdú Vasas—Rákóczifalva. Április 25: Kunszentmárton— Csenger, Mándok—Balmazújváros, Karcag—Jászkisér, D. Volán— Kisvárda, Hajdúszoboszló—Hajdú Vasas, Törökszentmiklós—Hajdú- böszörmény, Tiszavasvári—Nagyhalász, Rákóczifalva—Rakamaz. Május 2: Rakamaz—Kisvárda. Jászklsér—D. Volán, Balmazújváros—Karcag, Csenger—Mándok, Nagyhalász—Kunszentmárton, Hajdúböszörmény—Tiszavasvári, Hajdú Vasas—Törökszentmiklós, Rákóczifalva—Hajdúszoboszló. Május 9: Karcag—Csenger, D. Volán—Balmazújváros, Kisvárda— Jászkisér, Törökszentmiklós—Rákóczifalva, Tiszavasvári—Hajdú Vasas, Kunszentmárton—Hajdú- böszörmény, Mándok—Nagyhalász, Hajdúszoboszló—Rakamaz. Május 16: Rakamaz—Jászkisér, Balmazújváros—Kisvárda, Csenger—D. Volán, Nagyhalász—Karcag, Hajdúböszörmény—Mándok, Hajdú Vasas—Kunszentmárton, Rákóczifalva—Tiszavasvári, Hajdúszoboszló—Törökszentmiklós. Május 23: Kisvárda—Csenger, Jászkisér—Balmazújváros, Tiszavasvári—Hajdúszoboszló, Kunszentmárton—Rákóczifalva, Mándok—Hajdú Vasas, Karcag—Hajdúböszörmény, D. Volán—Nagyhalász, Törökszentmiklós—Rakamaz. Május 30: Rakamaz—Balmazújváros, Csenger—Jászkisér, Nagyhalász—Kisvárda, Hajdúböszörmény—D. Volán, Hajdú Vasas— Karcag, Rákóczifalva—Mándok, Hajdúszoboszló—Kunszentmárton, Törökszentmiklós—Tiszavasvári. Június 6: Balmazújváros—Csenger, Kunszentmárton—Törökszentmiklós, Mándok—Hajdúszoboszló, Karcag—Rákóczifalva, D. Volán—Hajdú Vasas, Kisvárda— Hajdúböszörmény, Jászkisér— Nagyhalász, Tiszavasvári—Rakamaz. Kosárlabda Kossuth Kupa nrrs»'g»-h ■ FILM 1982. január 22., péntek Jelenet a Krúdy I—Ipari mérkőzésről. A Nyíregyházi Kossuth DSK első alkalommal rendezett ko- sárlabdatomát Elsős Kupa néven fiúcsapatok részére. A nyolc résztvevőt két négyes csoportba sorsolták, itt körmérkőzést játszottak, majd a két csoport azonos helyezettjei kerültek egymással szembe a végső sorrend kialakításéért. A torna meglepetése a TK 2. sz. gyakorló csapata volt. Az általános iskolás játékosokból álló csapat valamennyi csoportbeli ellenfelét két vállra fektette, az 1—2. helyért vívott küzdelemben is csak szoros mérkőzésen maradt alul a Krúdy DSK-val szemben. Eredmények, A-csoport: Krúdy—ÉVISZ II 89:22, Ipari—110. DSK 61:19, Ipari—ÉVISZ II 62:27, Krúdy—110. DSK 107:16, Krúdy— Ipari 103:30, ÉVISZ II—110. DSK 24:15. B csoport: Kossuth—Krúdy II 63:25, ÉVISZ I—Krúdy II 71:34, ÉVISZ I—Kossuth 80:39, TK 2. gyak.—Kossuth 101:32, TK 2. gyak.—Krúdy II 117:21, TK 2. gyak.—ÉVISZ I 86:48. 7—8. helyért: Krúdy II—110. DSK 50:26. 5—6. helyért: Kossuth—ÉVISZ II 94:13. 3—4. helyért: ÉVISZ I— Ipari 73:45. 1—2. helyért: Krúdy I—TK 2. gyakorló 47:42. Ganzler István KOSSUTH RADIO 8,27: Borjúhús petrlcsészében? — 8,37: Wolf muzsikájából. — 9,33: Száll az ének... — 10,05: Képek és jelképek. — 10,35: Simon István versei. — 10,40: Magyar képeskönyv. — 11,00: László Anna emlékműsor. — 11,45: Vlagyimir Malcsenko operaáriákat énekel. — 12,35: Hétvégi panoráma. — 13,55: Kóruspódium. — 14,26: Daloló, muzsikáló tájak. — 14,44: Magyarán szólva. — 15,05: Viktória Jagling gordonkázik. — 15,28: Hobbidominó. — 16,05: Mi történt velük? — 17,12: Verdi: Aida — Radames románca. — 17,43: Magánerőből. — 18,08: Dunajevsz- kij: Keringő a „Világos út” című filmből. — 19,15: Homo lu- dens. — 19,35: Sztravinszkij: A katona története — szvit. — 20,06: Zinka Milanov operaáriákat énekel. — 20,30: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 21,30: Választóvonal. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A kamarazene kedvelőinek. — 23,47: Nóták. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Nóták. — Közben: 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: A nóták folytatása. — 8,46: Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél. — 8,56: Rádiónapló. — 9,36: Nyugat-Berlin: bandaháború a heroinpiacért. — 10,00: Zenedélelőtt. — 10,45: Láttuk, hallottuk. — 11,45: Tánczenei koktél. — 12,33: Édes anyanyelvűnk. — 12,38: Népi muzsika. — 13,15: Gyermekeknek. — 14,00: Kettőtől ötig. — 17,00: Nem tudom a polgár. Amerikai film. — 23,30: Tv-hiradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 20,01: Minden róla szói. VI., befejező rész (sz.) — 21,05: Tv- híradó 2. (sz.) — 21,25: Reklám. — 21,30: Falusi esték. SZOVJET TV 17,00: Hangverseny. — 17,20: Közlekedés, vízellátás. — 17,50: A tavasz 17 pillanata. Tv-film, VIII. rész. — 19,00: Hírek. — 19,35: A Szovjetunió jégkorongbajnoksága: CSZKA—Szpartak Moszkva. — Utána: Hirek. — 21,30: Színmű. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolatévé. — 9,30: Óvodások műsora. — 10,00: J. Blazek: Az otthon illata — tévéjáték 2. rész. — 11,00: A Jezerka stúdió műsora — tévémagazin. — 11,40: Hirek. — 17,00: Hírek. — 17,05: Ferdinánd, a bohóc — NDK gyermekfilmsorozat 11. rész. — 17,35: Rövidfilm-összeállftás. — 18,30: Bratislavai magazin. — 18,45: A korátok világa — angol természetfilm-sorozat 1. rész. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv-hír- adó. — 20,00: Jó napot, Offenbach úr! Francia tévéfilmsorozat. 3. rész. — 21,10: Szórakoztató vetélkedöműsor. — 21,50: Ez történt 24 óra alatt. leckét! — 17,30: Ötödik sebes- -r 22,05: Simon és Máté — olasz - - filmvigjáték. - 23,45: Könynyűzenei műsor. — 0,00: Hírek. ség. — 18,33: László Annie és Molnár Ferenc nótákat énekel. — 18,55: Barátság slágerexpressz. — 19,25: Tél a pusztán. Zala Simon Tibor műsora. — 20,00: Muzeális nótafelvételeinkből. — 20,33: Figaro házassága. — 22,23: Vukán György szerzeményeiből. — 23,20: Chicago. Kander zenés játéka. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 17,05: Jó hét végét! Kulturális és sportprogramajánlat. — 17,15: Körkép. Angyal Sándor hét végi Jegyzete. — 17,20: Húszon innen, húszon túl. Riporter. Pálfi Balázs. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Népszerű komolyzenei dallamok, könnyűzenei előadókkal. — 18,15—18,30: Hírösz- szefoglaló. Műsorelőzetes. Szerkesztő: Tarnavölgyi György. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ (SZOMBAT) 8,30: Hírek. Időjárás. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,45: A héten történt. 9,00: Hobbimikrofon. — 9,05: Tárlatnézőben. Szerkesztő-riporter: Antal István. — 9,25: Countrydalok. — 9,40—10,00: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelözetes. Szerkesztő: Gönczi Mária. MAGYAR TV 8,00: Tévétorna. — 8,05: Iskolatévé. — 14,30: Iskolatévé. — 16,30: Hírek. — 16,35: A VB-selejtező sorozatról. — 17,25: Reklám. — 17,30: Keresztkérdés (sz.) — 18,00: Ablak. — 19,00: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv-hlradö (sz.) — 20,00: Delta. — 20,25: Lehet így is. Rajzfilmsorozat. — 20,40: Brazília, Brazília! (sz.) — 21,30: AranyROMAN TV 16,05: Iskolatévé. — 16,30: Német nyelvű adás. — 18,35: A volánnál — autóvezetőknek. — 18,50: A legkisebbeknek. — 19,00: Tv-híradó. — 19,25: Gazdasági figyelő. — 19,40: Kortársaink. — 20,00: Mulatozás a villában. Bolgár Játékfilm. — 21,10: Kulturális összeáilitás. — 21,45: Tv-hiradó. — 22,05: Zene és költészet. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy: SZERELMEIM (14 év!) (olasz) Nyíregyháza Béke: KETTÉVÁLT MENNYEZET (14 év!) (magyar) Mátészalka: PIROS PULÓVER (14 év!) (francia) Nyírbátor: CSENDES-ÖCEÁN KALÓZAI (román—NSZK— francia) Fehérgyarmat: SZABADLÁBON VELENCÉBEN (francia- olasz) ZÁRTKÖRŰ ARCHIV FILMKLUBI ELŐADÁS 16 és 20 órától. Vásárosnamény: KÉTARCŰ FELDERÍTŐ (szovjet) EüHBgfctJ 22. péntek 15,00 CSONGOR ÉS TÜNDE. 13,30 BÚBOS VITÉZ. VASAROSNAMÉNY. 16,00: BÚBOS VITÉZ. VASAROSNAMÉNY. Minden bérletes előadásra 6 napos Jegyelővétel a színház pénztárában előadási napokon délután 14—19 óráig (27) Tesztvizsga a bíróknak Hétfőn megyénk labdarúgó- játékvezetői is megkezdik felkészülésüket a tavaszi bajnoki meccsekre. A bírók téli továbbképzésükön három előadást hallgatnak meg. Január 25-én, 17,00 órától, a sportszövetségi iroda tanácstermében megyénk NB-s játékvezetője, Király László tartja az első előadást, „Fegyelmezés, a sportszerűtlenségek és durvaságok megelőzése és büntetése” címmel. Február 6-án, szombaton délelőtt 9,30 órától két előadás lesz. Ambrus László, a JB főtitkára a büntetőrúgások megítéléséről. Gál István, egykori kitűnő NB-s játékvezető, a JB elnökségi tagja pedig a jó partbíráskodásokról szól. Február 13-án, szombaton, 9,30 órától Lengváry József, az oktatási bizottság vezetője tart előadást, a játékvezető magatartásáról, kötelezettségvállalásáról. A tanultakból a bírók tesztvizsgán számolnak be, február 20-án, szombaton 9,30 órától. A területi és a megyei bajnoki meccseken tavasszal egyébként csak azok a játékvezetők működhetnek, akik sikeres vizsgát tesznek. Bérletárusítás Az NYVSSC megkezdte az 1982. évre szóló bérleteinek árusítását. A szurkolók három helyen válthatják meg a sportrendezvényekre szóló belépőt: a klub Tiszavasvári úti székházában, a városi stadion pénztárában és a nyíregyházi Kossuth téri trafikban. A nyugdíjasok bárhová kérhetnek bérletet, az NB I-es labdarúgó-mérkőzésekre. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 II Willi Felelős kiadó: Mádl Lajos ^^Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél llHflWM Előfizetési díj egy hóra 34,- forint, IN negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 9133—2058 4