Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-02 / 282. szám

1981. december 2. Kelet-Magyarország 7 olvasóink leveleiből Postabonfás Az öregekért Idős levélíróink kérik: próbáljunk segíteni, hogy időnként valaki rájuk nyissa az ajtót, öregen, betegesen egyedül élnek, a boltba elmenni is teher már, vagy megfőzni azt a kis ebédet. A gyerekek ha távol laknak, bizony csak a jó szomszédok, ismerő­sök és természetesen a társadalmi aktívák segíte­nek. Csakhogy az utóbbi­ak kevesen vannak, ezt a munkát legtöbbjük társa­dalmi munkában látja el, vagy igen csekély tiszte­letdíjért. Munkájuk pedig rendkívül értékes, hasz­nos, szükséges és felbe­csülhetetlen ezt a követ­kező levelek is igazolják: „Még dolgozhatnék, de bármennyire is szeretem a munkámat, a munkatár­sakat, ott kell hagynom a gyárat, nyugdíjba me­gyek, hogy idős apámat gondozhassam. Tudom, kevesebb lesz a pénzem ezután, de tiszta lelkiis­merettel fogok élni. Úgy érzem ezt kell tennem, ez a kötelességem. Nem te­het mást...” Egy másik levélírónk mondja: „... ha a kis­gyermekek betegek, szü­leiket az orvos táppénzre kiírja. Az én édesanyám 15 éves, ágyhoz kötött be­teg immár évek óta. Én ápolom, míg gyermekeim középiskolások voltak, ők is segítettek, most mind­kettő egyetemen van. így napközben nincs aki a be­tegre ránézzen. Munkahe­lyemen idegesen dolgo­zom, aggódás az életem, mert nem tudom mi vár otthon. Az idős beteg hoz­zátartozójának táppénzre vételét miért nem oldja meg a társadalom, éppen úgy, mint a kisgyermekek betegsége esetén ...” A probléma valós, de itt most nem térünk ki rész­letesen, hogy ez miért nem oldható meg. Ennek a ter­hét nem tudja társadal­munk vállalni, viszont más úton próbálja ezt a kérdést megoldani. Az öregekről való gondosko­dást nemcsak mint humá­nus kérdést kezeli társa­dalmunk, Tudjuk, hogy jó néhány szociális otthon működik az országban, bár így is kevés a hely. Igaz a csa­ládok egy része nem is válik meg szívesen szere­tett családtagjától. In­kább vállalják az otthoni ápolást, gondozást, külö­nösen ha ehhez egy kis segítséget kapnak. Ismét eljutottunk tehát a társa­dalmi aktívák szerepéhez, fontosságához. Ennek a hálózatnak a továbbfej­lesztése célszerű, nagyon lényeges. Társadalmunk szociális gondoskodása szerteága­zó. Ez öregekre, fiatalokra egyaránt kiterjed. Nem­csak óvodák, bölcsődék épülnek, hanem szociális otthonok létesülnek és öregek napközi otthona, és bizony szükséges, hogy a kórházi ágyak száma is gyarapodjon, mert oly­kor kórházi ápolásra is szorulnak az idősek. Az öregekről való gon­doskodás társadalmi ügy, e körüli gondok megoldá­sa a termelésre is kihat. Soltész Ágnes PARKOLÁS A VÁSÁRLÓK KÁRÁRA Sajnos, már nem először történik meg, hogy Nyíregy­házán a Rákóczi utcán lévő baromfiboltba nem tudja a kisvárdai vállalat kocsija az árut leadni, mert nincs az üz­let előtt parkolóhely. A zeb­ra melletti forgalomtól elzárt területen is parkolnak kocsik, ahová a rakodás idejére az említett kocsi beállhatna. No­vember 27-én 9 és 10 óra kö­zött immár két alkalommal távozott a kisvárdai kocsi — mely áruval tele érkezett, s erre várakozott a vásárlók hosszú sora —, mert, mint Talán így kellene berepülni (Kiss Ernő rajza) említettem, nem tudott hol megállni. A tiltott helyen va­ló parkírozás szabálysértés, nem tudom miért mernek kockáztatni a gépkocsitulaj­donosok. mint ezen a bizo­nyos napon az UM 31—12-es rendszámú Trabant tulajdo­nosa. I. J.-né, nyíregyházi lakos a baromfibolt előtti sorban várakozók nevében KÖSZÖNET A kislétai gyermekotthon­ban 220 szellemi és testi fo­gyatékos gyermeket gondoz­nak. Ebben az évben a szocia­lista brigádoktól nagyon sok segítséget kaptunk. Szeret­nénk megköszönni a Nyírbá­tori Faipari Vállalat brigád­jának azt, hogy az állagmeg­óvás érdekében szükséges ab­lak- és ajtófestést elvégezték, és egyéb kisebb javításokat is. A Kemév burkolói az egyik pavilonunk PVC-ragasztását végezték el társadalmi mun­kában. Ugyanígy a Száév dol­gozói vállalták a főépület PVC-borításának az elkészí­tését is. A mezőgazdasági fő­iskola harminc gyümölcsfa­csemetét adott ajándékba in­tézetünknek. Köszönjük a tö­rődést, a gondoskodást. Kaliba Kálmán Egészségügyi Gyermekotthon Kisléta NEHÉZ A FELSZÁLLÁS Itt. a kemecsei állomáson a záhonyi személyvonat min­dig a peronon túl áll meg. Nehéz a fel- és a leszállás különösen az időseknek, kis­gyermekkel utazóknak. A pe­ron azért épült, hogy bizton­ságot nyújtson, kényelmeseb­bé tegye a vonat megközelí­tését. Hogy ezt miért nem tudjuk kihasználni, úgy vél­jük, csak a mozdonyvezető „titka”. Nagy György, Kemecse, Rózsa F. u. 105. Levélírónk észrevételére a Debreceni MÁV Igazgatóság­tól kértünk választ, ahol el­mondták, hogy megállapítá­suk szerint a személyszállító vonatok a kemecsei állomá­son is a kiépített peron mel­lett állnak meg. Előfordulhat azonban — a mozdonyvezető pontatlan munkája miatt —, hogy a szerelvény a kiépített peront néhány kocsival meg­haladja. Az illetékes moz­donyvezetőt az igazgatóság utasította a pontosabb meg­állásra. Ezt ellenőrizni fog­ják, s így bizonyára a levél­író által említett kellemet­lenség megszűnik. Áz illetékes válaszol CSAK JÖVÖRE „Lehangoló látvány” cím­mel közölték az október 28-i Fórum rovatban a MÁV-bér- ház tatarozásával kapcsola­tos lakossági észrevételt. Tá­jékoztatásul elmondjuk, hogy a bérház — Szamuely-lakó- telep felőli — homlokzatfel­újítását a hozzáépített gará­zsok akadályozzák. Az állvá­nyok elkészítéséhez ezek te­tőzetét vissza kell bontani. A személyi tulajdonú garázsok tetőszerkezetének megbontá­sához az illetékes építésügyi hatóság engedélye szükséges. Mi ezt október 8-án megkér­tük. Erre egy hónap eltelte után sem történt intézkedés. A kivitelezőnek viszont más fontos munkája miatt erről a területről le kellett vonulnia. Az ügy végleges rendezése ér­dekében személyesen keres­tük meg a Nyíregyházi Városi Tanács műszaki osztályát, ahol intézkednek a garázste­tők megbontása iránt. E meg­állapodásunk szerint a levél­írók által szóvátett munka el­végzésére a jövő év második felében kerül majd sor, ad­dig ugyanis a kivitelezőnek más fontos munkája van. MÁV Igazgatóság, Debrecen Szerkeszlli üzenetek Petró József bashalmi, Király Attiláné kisari, Szaniszlai Sándor veszp­rémi, Kacsur János nyír- madai olvasóinknak le­vélben válaszoltunk. Takács András keme­csei, Bányai Istvánná kék­esei, Barna Istvánná nyír­bátori, Gere Kálmán nyírmeggyesi, Nagy Ká­roly olcsvai, Tóth János- né apagyi, Szűcs Károly kótaji, Kupái Jánosné ro- hodi, Szilágyi Antalné de- mecseri, Fecske Györgyná fülesdi, Danó Bála hetefe- jércsei, Tordai Lászlóné lövőpetri, -Nemes Meny- hértné nyíregyházi, Vá­rad! Bernát rápolti, Var­ga Károlyné nyírmadai, Élesdi István fehérgyar­mati, Nagy Istvánná fü­lesdi, Papp Györgyná ti- szavasvári, Bozó János nagyhalászi és Selmeczi Sándor tiszavasvári lako­sok ügyében az illetéke­sek segítségét kértük. Novák Lajosné nyíregy­házi olvasónk panaszát az ingatlankezelő és szolgál­tató vállalat rövidesen or­vosolni fogja. Hajósátc Mihály nyírté­ti lakos észrevételére a megyei tanács kereskedel­mi felügyelősége közölte, hogy a kérdéses bútornál az üzlet a helyes árat al­kalmazta. Kállai István nyírpazo- nyi lakos ügyében a közsé­gi tanács intézkedett. Lippai Józsefné nyíregy­házi levélírónk a rekla­mált nagyüzemi felárat megkapta. Id. Makai Bálint son- 'kádi olvasónk a kért álla­mi támogatást rövidesen meg fogja kapni. Kévés Károlyné biri la­kost értesítettük, hogy ügyével a férje munka­adójához forduljon, a le­velében közöltek alapján megállapítást nyert, hogy megilleti őket a maga­sabb összegű családi pót­lék. Bíró József ertcsencsi olvasónk áltál közölt ősz- szeget az érvényben levő jogszabályok alapján, ha­gyatéki teherként a kér­déses ingatlanra bejegyez­ték. Ez az eljárás jogsze­rű, erről levélírónkat is tájékoztattuk. FAPUSZTÍTÓK Nem bírom szó nélkül hagy­ni azt a vandalizmust, amit a Kiss Ernő és a Makarenko ut­cán lakók közül néhányan el­követnek. Többször tapasztal­tam. hogy a fákról lehuiott leveleket közvetlen a fa tö- .vében égetik el. A több év­tizedes platánfákat károsít­ják. vagy talán el is pusztít­ják ezzel. Jó lenne még so­káig gyönyörködni ezekben a fákban, s ehhez az kell, hogy az erőszakos pusztítást meg­gátolják. Az avar elszállítását is meg lehetne oldani.. Tilki Irén Nyíregyháza, Toldi u. 34. sz. A Szabolcs-Szatmár megyei Hadkiegészítési és Területvédel­mi Parancsnokság válaszol Farkas Zoltán nyírkátai és Feka Miklós tiszabezdédi lakosok munkaviszonyt akartak létesíteni, de nem tudták felmutatni katonai igazolványukat, így nem alkalmazták őket. Kérdezik, hogy jogszerű-e az eljárás, és mi a teen­dőjük? A katonai igazolvány a hadkötelesek alapvető szemé­lyi adatainak igazolására szolgáló okmány; kiadására ki­zárólag a hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság' jogosult. Tartalmaz továbbá egy betétlapot, amelyen meg­található a honvédelmi jogszabályok kivonata a hadköteles alapvető kötelezettségeiről. A katonai igazoványt gondo­san meg kell őrizni. Elvesztését, megsemmisülését vagy megrongálódását 48 órán belül jelenteni kell a lakhely vagy a tartózkodási hely szerinti hadkiegészítő parancs­nokságnak. A bejelentést csak személyesen lehet megtenni. További szabályok, hogy a katonai igazolványt tilos kül­földre vinni, zálogba adni. illetéktelen személynek átadni. A talált igazolványt 48 órán belül be kell szolgáltatni a parancsnokságnak. A leírt szabályok megfelelően érvénye­sek a behívó- és bevonulási parancsra, valamim a kiadott hadiruházatra is. A jogszabályok a fentiek betartására megfelelő jogi előírásokat tartalmaznak. Így nem létesíthető 3 napnál hosszabb munkaviszony azzal, a 19. évét betöltött férfival, aki nem tudja katonai igazolványát felmutatni, ilyen mun­kavállalót fel kell szólítani a parancsnokságon történő megjelenésre, egyúttal a munkáltató is értesítést küld er­ről. A katonai igazolvánnyal kapcsolatos kötelezettségek megszegése — mind a hadköteles, mind a munkáltató ré­széről eljáró személy vonatkozásában — szabálysértést képez. Ugyancsak a kérdéskörhöz tartozik, hogy a sza­badságvesztés büntetését töltő hadköteles katonai igazol­ványa bevonásra kerül, és azt a parancsnokság tárolja. Átvétele végett a szabadulást követő 72 órán belül szemé­lyesen kell jelentkezni. Vadon Sándor szakolyi olvasónk sorkatona, és lakás- részletet kellene törlesztenie; jövedelme azonban nincs, csak az otthonmaradt családtagoknak. Kérdése, hogy mi­lyen megoldásra van lehetőség ilyen esetben? Ez a problémakör két részre bontható. Külön szabá­lyok vonatkoznak a sorkatonai szolgálatot még nem telje- síett sorkötelesekre, akiknek a pénzintézetek kölcsönt csak a hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság igazo­lása alapján nyújtanak. Ez tartalmazza, hogy a sorköteles behívását a parancsnokság előreláthatólag mely időpontig nem tervezi, vagyis a kölcsön törlesztése teljesíthető-e a behívásig. Az igazolást a parancsnokság szóbeli vagy írás­beli kérelemre azonnal kiadja. Nem adható azonban ki olyan igazolás, amely alapján a katonai szolgálatra alkal­mas sorköteles kezességet vállalhat, mivel alapvető sza­bály. hogy sorköteles állampolgárt a pénzintézetek kezes­nek nem fogadhatnak el. Természetesen van olyan köl­csönfajta, amely a bevonulás időpontjáig semmiképpen nem fizethető vissza. Ide kapcsolódik a feltett kérdés má­sik oldala. A sorkatonának mngg olyan jövedelme, amely alkalmas lenne kölcsön törlesztésére, ezért lehetőség van. hogy a kölcsönt nyújtó szervhez kérelemmel forduljon a törlesztőrészlet csökkentése vagy a részletfizetés szünetel­tetése érdekében. Ez csak a hosszúlejáratú — így lakás- építési, lakásvásárlási — kölcsönre érvényes. A kérelemhez ugyancsak a hadkiegészítési és területvédelmi parancsnok­ság által kiadott igazolást kell csatolni a sorkatonai szol­gálat teljesítésének tényéről. Horváth József nyíregyházi lakos kérdezi a bejelentési kötelezettségről korábban megjelent válasszal kapcsolat­ban, hogy a lakcímbejelentés szabályai milyen eltéréssel érvényesek a hadkötelesekre?., 0}He - ­Az állandó- és ideiglenes iakcím megváltozásának be­jelentését a hadkiegészítési és területvédelmi parancsnok­ság részére a Honvédelmi Törvény végrehajtására szolgáló miniszteri rendelet írja elő: a bejelentés módjának rész­letes szabályai azonban megegyeznek a lakcímbejelentés­ről kiadott 5 1975. számú BM. rendeletben előírtakkal. Alapvetően azt lehet kiemelni, hogy a lakcím megváltozá­sát 48 órán belül kell bejelenteni a helyi tanács népesség­nyilvántartási szervénél, személyi igazolvány szerint. Lé­nyeges dolog, az állandó lakcímről történő kijelentkezés után az új lakcímre történő bejelentkezés késedelem nél­küli végrehajtása. Az állandó lakcímen kívüli tartózkodási helyre be kell ideiglenesen jelentkezni, ha az ott tartózko­dás időtartama meghaladja a 15 napot. Mind az állandó, mind az ideiglenes lakcím ki- és bejelentőlap III. számú szelvénye a 18—60 év közötti férfiak, valamint a katonai igazolvánnyal rendelkező nők részére van rendszeresítve, ez kerül továbbításra hivatalos felhasználásra a parancs­nokságnak. A lakcímbejelentés szabályainak elmulasztása egyike a honvédelmi szabálysértéseknek; ugyanakkor anyagi hát­rányba is kerülhet a mulasztó hadköteles, hu a parancs­nokság behívóparanccsal vagy felhívással megjelenésre kötelezi. Ezek ugyanis egyben díjmentes utazási okmányok, és a be nem jelentett lakcímről ez az utazási kedvezmény nem vehető igénybe a megjelenési kötelezettség teljesíté­sekor. Varga Sándor mátészalkai lakos kérdezi, hogy a hon­védelmi ügyben melyik szerv részére és milyen jellegű be­adványhoz kell illetékbélyegeket csatolni? A Honvédelmi Törvény egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a törvény hatálya alá tartozó ügyekben — legyen az igazolás, engedély kérése, vagy bármilyen más jellegű — minden beadvány illetékmentes, bármely szerv intézi azt. Kevés kivételtől eltekintve a beadványok formája sincs kötelezően meghatározva. Az ügyek megbízható és gyors intézésének nem jogszabályokban előírt, hanem gyakorlati követelménye azonban, hogy az adott ügy egyszerű, köny- nyen érthető tartalmi leírása mellett minden bejelentés, kérelem vagy közületi szervtől érkező átirat, határozat tartalmazza az érintett hadkötelesnek a nyilvántartás szempontjából alapvető személyi adatait (név, születési év, anyja neve. állandó lakcím),

Next

/
Oldalképek
Tartalom