Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-31 / 305. szám

4 Kelet-Magyarország 1981. december 31. | Visszapillantó j tükör J 1981 februárjában véget ért ugyan a kínai Hold-naptár szerint a majom éve, de az esztendő úgy viselkedett, mintha mi sem történt vol­na. Megmaradt olyannak, amilyennek egy fotós a való­ban „emberszabású” majmot megörökítette: állig felfegy- verzettnek. A Távol-Keleten nagy a majomkultusz. A Ma­jomkirály — a kínai színpadi irodalom ősremeke — remek személyiség (majdnem azt mondtam ember) portréja. Következetes, rugalmas, opti­mista, bölcs, ügyes, bátor. Hát ez a mostani, emberré maszkírozott négykezű nem sokat mutat mindebből. Áll­dogál a fegyverrel és — maj­mol. 1981-ben az ember nem is nagyon lehetett megsértve, hogy ilyen pózban alakítják. A fokozott fegyverkezés, a növekvő veszélyek esztendője volt a legutolsó tizenkét hó­nap — a végén egy kis re­ménysugárral. (1. kép.) A fegyvereket egy washing­toni úr, bizonyos Hónaid Reagan kezdte el félelmetes ütemben felhalmozni. Mintha még nem lenne elég. Sajnos fegyverhalmozásra nem szü­letett még olyan törvény, amely előírná, hogy csak egy hónapi szükségletnek megfe­lelő mennyiséget lehet belőle tárolni. Pedig erre az áru­cikkre igazán vonatkozhatna efféle rendelkezés. A Fehér Ház megújult. Miközben férje a fegyvereket csörgette,-Nán- I cy Reagan, az asszony porCe­lántányérjait. Kicseréltette az elnöki étkészlet jó néhány ezer darabját. És az előirány­zott ötvenezer dollár helyett nyolcszázezer dollárért tata- roztatta az államfői lakosz­tályt. Az elnök most jól la­kik. Akkor is, ha az új kész­letből étkezik. Nancy egyéb­ként azt mondta, az a célja, hogy elhomályosítsa a Kenne- dyeket. Nancy asszony biztosan nem járt Spanyolországban. Mert ott értesült volna arról, hogy a Kennedyeket nem kell elhomályosítani. Az egyik szeszes italgyár új gint do­bott a piacra. Ezt Jaqueline Kennedy (vagy Onassis, ki­nek jobban tetszik) képével reklámozta. Az italt a kutya se vette. Ez persze még nem azt jelenti, hogy Kennedynét vették kutyába (se), lehet, hogy az ital volt ihatatlan. Mindenesetre a cég reklám- szakemberei felcserélték a volt elnökhitvest egy másik amerikaival, Bo Derekkel, a filmcsillaggal. Még nem olyan híres, mint Jaqueline — mondták — de 28 évvel fiata­labb. (2. kép.) Kínában egészen biztosan nem. isznak a spanyol ginből. Ott most új ital a módi: a Co­ca-Cola. Ez igen egészséges. Az viszont kevésbé, hogy még a kólától is megrésze­gedtek. Ugyanis amerikai. És ami amerikai, az most része­gítő. A fogyaszthatatlan is. Nevezetesen az, ami a- kínai majomév jelképének a nya­kában lóg. Az amerikai fegy­ver. Kínában — mégha nem is hirdetik úgy, mint a Coca- Colát — ez most a sláger. (3. kép.) Kína és Amerika szerelme még meglehetősen új keletű és eléggé ingatag. Anglia vi­szont reméli, hogy egy ugyan­csak újdonsült kapcsolat tar­tós lesz. Charles Windsor (egyébként trónörökös) és Diana Spencer esküvőjét úgy ünnepelte meg a szigetország, mintha semmi sem változott volna. A régi birodalomra emlékezve tűzijáték kereté­ben felgyújtottak egy kas­télyt — akárcsak a XVIII. században. A különbség csak az, hogy akkor valódi palota égett, most pedig annak pa­pírmasé mása. A múlt hagyo­mányait vállalni nem egysze­rű. Még egy jövendő király­nak sem. Charles hercegnek biztosan derékfájást okozott az esküvő. Legalábbis, ha el­nézi az ember azt a képet, amelyet „hivatalos mennyeg- zői fotónak nyilvánítottak”. Az egykori uralkodók és hit­veseik festményein még csak elment ez valahogy. De nap­jainkban? Inkább csak Nagy- Britannia nemzetközi politi­kájára emlékeztet. Kissé me­rev és nyakatekert. (4. kép.) Az „évszázad párja” mel­lett ez az év produkálta ezt a furcsa párt is. Sokáig a hódo­lat pózában láthattuk őket. Baniszadr iráni elnök az or­szág vallási vezetőjének, Kho­meini ajatollahnak a kezét csókolta. A kézcsók ízlés és hagyomány dolga: ahány ház, annyiféle üdvözlés! De Irán­ban hamarosan elkövetkezett az a helyzet, amikor Bani­szadr képtelen volt arra, hogy tiszteletéül ilyen módon ad­jon bizonyosságot. Párizsból ugyanis meglehetősen nehéz Teheránba Jitcsókolni. Való­színűleg ez volt az oka annak, hogy az exelnök megfeledke­zett a fiúi tiszteletről és apa- it-anyait beleadott Khomeini- ellenes szónoklataiba. Persze ez is egyfajta pár­beszéd. A világ azonban sok­kal jobb szereti — ha leg­alábbis államközi szinten — másfajta stílus uralkodik. Két hosszú, nehéz év után végre sikerült leülni tárgyalni Kelet és Nyugat politikusainak. Nem ment ez könnyen. A párbeszéd is a korábbinál ne­hezebben bontakozott ki. A kezdet ezúttal is — szovjet— nyugatnémet — csúcstalálko­zó volt. Reméljük találkoz­nak majd mások is a csúcso­kon. Most értjük meg igazán, miért is nevezik csúcstalálko­zónak az államfői megbeszé­léseket. Át kell mászni a ne­hézségek hegyén — mielőtt célba érnek. De a csúcsra fel kell ka­paszkodni. A nemzetközi kap­csolatokban a hegymászás nem passzió, hanem köteles­ség. És a világ reméli, hogy a jövendő év vége más, jobb lesz mint az idei, amikor stí­lusosan még a Mikulás is fegyverrel érkezett. (5. kép.) Kereszty András Mérséklődik az infláció Begin—Percy-találkozó Jugoszláv költségvetés Az életszínvonal I százalé­kos csökkentését, ugyanak­kor az infláció jelentős mér­séklését irányozza elő a ju­goszláv szövetségi nemzetgyű- -ffe (parlament) által kedden elfogadott 1982. évi költség­vetési és gazdaságfejlesztési terv. jövő évre szóló gazdasá­gi terv értelmében az inflá­ció 15 százalékra csökken. Az idén Jugoszláviában mintegy 40 százalékkal emelkedtek az árak, ami a legmagasabb in­flációs ütemet jelenti Euró­pában. A nemzeti össztermék (GNP) a tervek szerint 2,5 százalékkal, az ipari terme­lés 3,5 százalékkal, a mező- gazdasági termelés 4 százalék­kal, a foglalkoztatottság 2 százalékkal, a termelékeny­ség pedig 0,5 százalékkal emelkedik 1982-ben. Menahem Begin izraeli mb niszterelnök kedden Jeruzsá­lemben fogadta Charles Per- cyt, az amerikai szenátus kül­ügyi bizottságának elnökét. A megbeszélés után Percy „reménykeltőnek” nevezte az izraeli miniszterelnökkel az úgynevezett „autonómia”- tárgyalások jövőjéről, Dél-Li- banonról és a Szíriához tarto­zó Golan-fennsík bekebelezé­sét jelentő Golan-törvényről és annak következményeiről folytatott eszmecserét. „Sike­rült tisztáznunk a múltban keletkezett félreértéseket” — mondotta. Az izraeli rádió ez­után úgy vélekedett, hogy Begin és Percy találkozója szétoszlathatja Izraelben azt a félelmet, hogy az Egyesült Ál­lamok a Biztonsági Tanács január elejére tervezett ülé­sén esetleg támogatná az Iz­rael elleni szankciókat előíró határozat elfogadását. Moszkvai levelünk Tea — szamovárral E * vszázadok óta őrzött hagyomány a teázás a Szov­jetunió számos népénél. Mi, magyarok már-már követeljük a reggeli duplát felkelés után, később a munkahelyi feketék sorát, majd az edzettebbek a le­fekvés előtti „szíverősítőt”. Az itteni szokások eltérnek a hazaiaktól: a tea még mindig hódít. A magyar ember teát rendszerint csak reggelire fogyaszt — akkor is va­jas kenyérrel. Itt például a vendégeknek gyönyörű por­celán készletekben, tálcán szolgálják fel a — teát. Ebéd vagy vacsora után — álljon az bármiből és bárhol — kötelező érvényű a társaságnak teát inni, ellenkező esetben a házigazda könnyen megsértődhet. A városok­ban, falvakban, de még a távoli tajgában is az út mel­lett megtalálhatóak a teázók — a régi „teaházalc". Itt aztán a fáradt utazó vagy a hideg elől menekülő járó­kelő — ha szerencséje van — igazi „szamovár ízű” grúz teát ihat. (A szamovár orosz szó, jelentése: „önfözö”, szerk.) Mert a tradíciók a szamovárt is átmentették a jelennek. Számunkra a szamovár szinte jelképpé vált — régi orosz filmek, drámák, csehovi novellák néma, de fontos szereplői. Eredetileg egy talpas fémedényről van szó, amiben a vizet forralták, amíg egy külön edény­ben a teafüvet forró vízzel feloldották. Később a csé­szébe töltött keverékre a szamovár csapján engedték a forró vizet, s csak ezután lesz kész a valódi tea, amit egyébként cukor nélkül volt szokás inni. Ez a folya­mat ma sem igen változott, legfeljebb a szamovárt már nem fával, faszénnel, hanem árammal melegítik — a technika ide is betört. Magát a szamovárt kb. a XVII. század óta használ­ják, akkor terjedt el szerte Oroszországban. A nemesi palotában csakúgy, mint a szalmafedeles viskóban ott állt, legfeljebb azzal a különbséggel, hogy az egyik ezüs- tözött, tarkán díszített, a másik pedig egyszerű sárga­rézből készült. A szamovárokat Moszkva, Szent Péter- vár, Jaroszlav ügyes kézművesei gyártották, de a leg­első önálló üzem Tulában (kb. 200 km Moszkvától) lé­tesült. A város közismerten híres volt fémműveseiről. így aztán a szamovár lassan a hétköznapok nélkü­lözhetetlen eszközévé, a hagyományos orosz vendégsze­retet jelképévé vált. A XIX. század a szamovár „aranykora”. Festők vit­ték vásznaikra, költők emlékeztek meg róluk verseik­ben, írók jegyezték le az elmaradhatatlan délutáni teá­zások hagyományait. bár az elektromos teafőzők ott sorakoznak az üz­letek polcain, a szamovárt végleg kiszorítani, le­győzni lehetetlen. Tulában, a tradicionális sza­movárkészítés fővárosában ma is folyik e közkedvelt eszköz gyártása. A Szovjetunió számtalan vidékére, vá­rosaiba, falvaiba indulnak innen a vagonok a megbe­csült termékekkel. Csak ebben az évben az üzem ter­veiben több mint egymillió szamovár gyártása szerepel (elektromos és faszenes egyaránt). Vagy húszfajta ki- sebb-nagyobb szamovárt bocsátanak forgalomba, köz­tük 2 literestől az 50 (!) literesig számtalan egyszerű és díszített termék megtalálható. Ugyancsak nagy mennyi­ségben kerül piacra az úgynevezett szamovárminiatúra családja, amelynek tagjaival az ajándéküzletek polcain találkozhat a turista, a vásárló. Az üzem nagy tételben szállít a határokon túlra is, külföldi megrendelőknek. A szamovár jövője tehát biztosított. A fel-feltáma- dó nosztalgiahullám pedig csak szélesíti híveinek tábo­rát. Ezért van az, hogy nemcsak a múzeumok vitrin­jeiben, családi örökségek féltett kincseiként láthatóak, hanem a Kaukázustól az antarktiszi kutatóállomásokig, a fővárostól a messzi tajga eldugott kicsiny településéig ott állnak az asztalon, büszkén csillogva, mint a hét­köznapi élet elmaradhatatlan kellékei, egy sok évszáza­dos hagyomány néma őrzői. Moszkva, 1981 december. Szaniszló Ferenc ■s Rakowski az NSZK-ban Mieczyslaw Rakowski len­gyel miniszterelnök-helyettes szerdán rövid látogatásra Bonnba érkezett. A lengyel miniszterelnök-helyettes meg­beszélést folytat Genscher nyugatnémet külügyminisz­terrel, aki Schmidt kancellár távollétében kormányfői mi­nőségben fogadja a lengyel politikust. A látogatás kapcsán a nyu­gatnémet külügyminisztérium szóvivője elmondta: Genscher előzőleg hosszabb telefonbe­szélgetést folytatott a nyugat­német kancellárral, aki jelen­leg az Egyesült Államokban tölti szabadságát, és január 5-én várhatóan találkozik Reagan amerikai elnökkel. A külügyminiszter — fűzte hozzá a szóvivő — csütörtö­kön Londonba utazik, hogy tájékoztassa az NSZK nyu­gat-európai szövetségeseit a lengyel kormány képviselőjé­vel lezajlott megbeszéléseiről. Rakowski miniszterelnök­helyettes még a szerdai nap folyamán visszautazott Var­sóba. Szerdán Bonnba érkezett Mieczyslaw Rakowski, lengyel mi­niszterelnök-helyettes. Képünkön: a lengyel politikus (balra) Haps-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter társa­ságában. (Kelet-Magyarország telefotó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom