Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-10 / 263. szám
1981. november 10 Kelet-Magyarország 5 Kitüntetések II Kelet- I Magyarország KÉPEK | Elhunyt Acél Béla Acél Béla, a szövetkezeti mozgalom régi harcosa rövid szenvedés után 1981. november 7-én, 71 éves korában elhunyt. Acél Béla 1910-ben született egy cigándi foltozócipész fiaként.’ Az ötgyermekes család gyermekének korán munkába kellett állni, tanulmányait csak a felszabadulást követően tudta folytatni. Péksegéd volt, amikor a párt először bízta meg közéleti munkával: a nyírbátori járási pártbizottság munkatársa, aztán a FŰSZERT igazgatója lett, majd a Nyíregyházán megalakult kereskedelmi iroda vezetőjévé nevezték ki. 1955 óta a szövetkezeti mozgalomban dolgozott különböző be- osztásokban, 1958-tól 1971-ig, nyugdíjba vonulásáig a MÉSZÖV elnöke volt. A pártnak 1944 óta volt tagja. Munkáját többször ismerték el különböző kitüntetésekkel, megkapta többek között a Szó- cialista Munkáért Érdemérmet, a Felszabadulási Emlékérmet és a Munka Érdemrend arany fokozatát. Nyugdíjba vonulása után sem pihent: tagja volt az MSZMP megyei fegyelmi bizottságának, a lakóterületi párt- alapszervezet vezetőségének, s tevékenykedett a szövetkezeti mozgalomban is. Hamvasztás előtti búcsúztatása 1981. november 16-án 11 óra- kor lesz Nyíregyházán, az Északi temetőben. Emlékét megőrizzük! Az Erdőhát Termelőszövetkezet évente 15 ezer forinttal támogatja a csaholci önkéntes tűzoltó-egyesületet. A tűzvédelmi feladatok megoldásához, a felkészüléshez nemcsak anyagiakkal járul hozzá a tsz, hanem a közös gyakorlásokra munkaidőben is elengedik a tűzoltó-egyesü- siilet tagjait. SZÓRAKOZTATÓ MŰSOR gyógyszerészeknek. Gazdag kulturális programra hívta dolgozóit november 6-án a megyei gyógyszertári központ. A rendezvényen fellépett a nagykállói Kállai kettős néptáncegyüttes, a Kál- mánházi pávakör. Részt vettek a rendezvényen a szovjet hadsereg hazánkban tartózkodó Komszomol szervezetének tagjai is. A november 7-i évfordulót köszöntő megemlékezés után a Stop együttes adott koncertet. nyíregyháza varos tanácsának 1981. szeptember 21-én alkotott 1981. évi 3. számú rendeleté a vásárokról és piacokról hatályba lépett. A rendeletet az Ügyfélszolgálati Irodán lehet megtekinteni, valamint a Piac- és Vásárgazdálkodási Irodán. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfordulója alkalmiból a vállalatoknál, intéz- ményeknél, szövetkezeteknél é3 érdekképviseleti szerveknél megtartott ünnepségeken is adtak át kitüntetéseket a gazdasági, társadalmi és kulturális munkában kiemelkedő tevékenységet kifejtett dolgozóknak. A Magyar Népköztársaság El- nöki Tanácsa a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki Szarka Sándort, a beregdaró- ci Barátság Tsz nyugdíjas elnökét. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Agonás László, a mérki Kossuth Tsz mezőgazdásza. A Munka Érdemrend bronz fokozatát vehette át Csura Mi- hályné, a tornyospálcai Rákóczi Tsz növénytermesztője és %Rédai Miklós, a Csengeri Vegyesipari Szövetkezet kőműves brigádvezetője. A pénzügyminiszter Kiváló Munkáért kitüntetést adományozott Pataki Györgynének, a megyei tanács főelőadójának, Kiss Juliannának, a tanácsi költségvetési elszámoló hivatal előadójának, Csekk Jánosnénak, a Nyíregyházi Városi Tanács főelőadójának, Tóth Sándornak, a vásárosnaményi járási hivatal főelőadójának, Lázár Lászlóné- nak, az OTP fehérgyarmati fiókja dolgozójának, Nehéz Ist- vánnénak, a Győrteleki Takarékszövetkezet főkönyvelőjének. Az ipari miniszter Kiváló Munkáért kitüntetést adományozott Béni Juditnak, a Nyíregy- házi Háziipari Szövetkezet művezetőjének, Sneider Józsefnek, a RAFAFÉM csoportvezetőjének és Tilki Istvánnak, a RACITA dolgozójának. Az igazságügy-miniszter Kiváló Munkáért jelvénnyel tüntette ki dr. Barkasz Lászlót, a Mátészalkai Járásbíróság elnökét, dr. Szabó Péter nyíregyházi megyei bírót, és dr. Turja- nicza Anna nyíregyházi járásbírót. Dr. Szakács Bertalanná nyírbátori járásbíró és Barthá- né Moldoványi Mária megyei bírósági végrehajtó miniszteri dicséretben részesült. Az Országos Vízügyi Hivatal elnöke Kiváló Munkáért kitüntetést adományozott Tar Pál ti- szadadai gátőrnek, Szilágyi Lászlónak, a NYIRBER osztály- vezetőjének, Kosa Istvánnak, a SZAVICSAV szakmunkásának, Séra Istvánnak, a SZAVICSAV gépészének és Eisert Lászlónak, a SZAVICSAV osztályvezető- jének. Elnöki elismerésben részesült Szilágyi Ferenc, a Mérk -vállaji Nagyközségi Közös Tanács elnöke és Pataki József, a SZAVICSAV hálózati karbantartója. A közlekedési és postaügyi miniszter Kiváló Vasutas címmel tüntette ki Balogh Lászlót, a záhonyi állomás tolatásvezetőjét. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Szabó Ferenc, az eperjeskei átrakó pályaudvar raktárnoka. Miniszteri dicséretben részesült Estók Zoltán, a záhonyi gépesített rakodási főnökség művezetője. Vezérigazgatói dicséretet kapott Balogh András, a záhonyi üzemigazgatóság munkavédelmi ügyintézője, Für János, a nyíregyházi állomás raktárnoka, Imre József mátészalkai vonatvezető és Juhász László, a kisvárdai villa- mosvonal-felügyelőség művezetője. A belkereskedelmi miniszter Kiváló Munkáért kitüntetést adományozott Somogyi József- nének, a Rakamazi Áfész boltvezető-helyettesének, Grósz Ignácnak, a Tiszaszalkai Áfész kereskedelmi főosztályvezetőjének, Bódi Andrásnak, a megyei tanács főelőadójának, Garda Sándornak, a vendéglátó üzletvezetőjének, Hajdú Miklósnénak, az iparcikk-kisker. áruházi osztályvezetőjének, Gulyás Ferenc boltvezetőnek, Horváth Lászlónak, az élelmiszer-kisker. gépkocsivezetőjének. Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést kapott Farkas Elekné nagyhalászi, Lakatos Sándorné kisvárdai, ifj. Bétéri József mátészalkai, Nagy Gézáné nyírbátori, Szabó Kálmánná nagyecse- di, Kiss Sándor tarpai, Nagy Elemér fehérgyarmati, Esik Árpád záhonyi, Opre Sándor nyírbélteki, Béres Mihály kisvárdai és Csobolya Sándorné vásárosnaményi Áfész-dolgozó, valamint Kecskés Péter és Mázsári János, a MÉSZÖV dolgozói. Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért kitüntetést kapott P. Kiss Pál vásárosnaményi, id. Ratkos h um Mihály nyírteleki, Nagy Ferenc aranyosapáti, Hadházi Attiláné szakolyl, Tóth Andrásné nyír- egyházi, Bodó Károlyné tisza- becsi, Gyökér Imre tiszadobi, Kiss Ferencné tiszadadai, József János penyigei, Bakos László ti- szaeszlári, Zolcsák Miklós tiszaszalkai tsz-tag, Csemiczky Istvánná, a TESZÖV gyors- és gépírója, Marosi Károly a gabonafelvásárló és malomipari vállalat igazgatója és Vass Géza, a megyei sp.orthivatal munkatársa. Tizenöt éves elnöki tevékenységéért jubileumi aranygyűrűt kapott Csorna Gyula szat- márcsekei és Baracsi János nyírbátori tsz-elnök. A Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült Geda István, a baktalórántházi Vertikál, Muszka János és Végh Sándorné, a nyíregyházi cipőipari, Badar József, a fehér- gyarmati ruhaipari, Varga István, a kisvárdai ruházati, Balogh Mihály, a tiszalöki vegyesipari, Kertész Géza, a nyíregyházi építőipari és Oláh László, a tiszavas- vári építő szövetkezet dolgozói. A Szakszervezeti Munkáért ki- tüntetés arany fokozatát kapta Kakuk János, a megyei tanács Költségvetési Elszámoló Hivatalának vezetője, a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei bizottságának tagja. A belügyminiszter a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát adományozta Kelemen András tűzoltó őrnagynak. A Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát kapta Szuhár József tűzoltó zászlós. A tűzvédelem terén hosszú idő óta végzett eredményes és lelki- ismeretes munkája elismeréseként a belügyminiszter a Tűzbiztonsági Érem arany fokozatával tüntette ki Béda Ferencet (Kó- taj), Bíró Sándort (nyíregyházi gumigyár), Földesi Dezsőt (Nagy- kálló), Gönczi Sándort (Ujfehér- tó). Hatvani Gyulát (Nyírlugos), Hódi Károlyt (Kótaj), Jármy Ferencet (Tiszaeszlár), Kiss Jánost (Érpatak), Kovács Jánost (Tar- pa), Kulcsár Barnabást (Ibrány), Morvái Miklóst (Tiszalök), Nagy Bertalant (Mátészalka), Nagy Józsefet (Nyíregyháza). Nádasdi Jánost (Gyulatanya), Németh Józsefet (Mátészalka), Szász Eleket (Tarpa), Székely Kálmánt (Mérk- vállaj), Turóczi Jánost (Kálmán- háza), Virág Andrást (Bátorliget) és Zajácz Miklóst (Nyíregyháza), a BM önkéntes tűzvédelmi segítőit. A Tűzbiztonsági Érem ezüst fokozatát kapta Bégány Béla nagy- ecsedi. Bodor Gyula ajaki, Bu- nász János sényői, Gyöngv István tiszavasvári, Láda József vasmegyeri, Mándi István vámosatyai, Mezősi Dezső kisvárdai, Muszta János nyírbélteki, Németh Miklós kótaji, Pannuskáné Lugosi Margit nyíregyházi, Poór Béla kemecsei, Recsán Antal jármi. Róka Sándor tiszavasvári. Szállási Attila nagyecsedi, Tulai Mihály kálmánházi. Vasas László nagykállói, Vilmányi Imre napkori, Zilahi László nyíregyházi és Zsoldos Ferenc tiszadadai önkéntes segítők. A Tűzbiztonsági Érem bronz fokozatát vették át dr. Bíró László mátészalkai. Fábián Károly nyírbátori, Fekete Zoltán kótaji, Jaksi József bökönyi. Kádár Sándor mátészalkai. Lajtos Györgyné nyíregyházi, Pisák István nyíregyházi, Piskolti Miklós nyíregyházi és Szabó Barnabás vásárosnaményi önkéntes segítők. VA Honvédelmi Miniszter 25 év után Honvédelmi Érdeméremmel tüntette ki Elek Istvánt és Zajácz Ferencet. A Honvédelmi Érdemérem 15 év utáni fokozatát kapta Pur Mihály. MHSZ Kiváló Munkáért Érem arany fokozatát Pál Béla és Páricsi Mihály vehette át. Az MHSZ Kiváló Munkáért Érem ezüst fokozatát Simon Lajos, Szloboda János és Varga Já- nosné kapta. Az érem bronz fokozatával Garai Bertalant, Gelsi Lászlót, Gönczi Lajost, Litcz Lászlót, Simon Józsefet, Szakol- czai Miklóst és Szikora Ferencet tüntették ki. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntették ki Imre Zoltán munkásőrt, a megyei törzs munkatársát és Brusz- ki József vásárosnaményi tartalékos munkásőrt. A kitüntetés ezüst fokozatát kapta Lengyei István, a nyíregyházi járási egység tartalékos munkásőre és Erdei Miklós, a nyíregyházi városi egység munkásőre. Bronz fokozattal tüntették ki Gerdán Tivadart, a nyíregyházi járási egység munkásőrét és dr. Gyovai Ernőt, a nyíregyházi városi egység munkásőrét. A munkásőrséggel való jó együttműködésért Munkásőr Emlékjelvényt kapott Tamás József honvéd főtörzsőrmester. * A Magyar—Szovjet Baráti Társaság , Országos Elnöksége a NOSZF 64. évfordulója alkalmából MSZBT aranykoszorús plakettel tüntette ki a Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat központi, nyíregyházi törzsgyári MSZBT- tagcsoport kollektíváját a magyar —szovjet barátság erősítése érdekében végzett eredményes munkája elismeréséül. A kitüntetést Budapesten a Barátság Házában rendezett ünnepségen adta át Apró Antal, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke Nagy Sándornak, a vállalat igazgatójának, a tagcsoport ügyvezető elnökének. Hírügyeletes: BARTHA GABOR Telefon: 11-277 ■i ■■ m hí Ellopták Szent Lucát Különös rablás történt szombat este a velencei Szent Je- remiás-templomban: két fegyveres férfi ellopta Szent Luca ereklyeként őrzött földi maradványait. A késői órán a templomban Giuseppe Manzato atyán kívül csak egy jegyespár tartózkodott. A pap éppen a templomajtót készült bezárni, amikor egy kendővel álcázott férfi fegyvert szegezett a mellének, és szintén álarcot viselő fegyveres társával arra kényszerítette a papot és a félelemtől dermedt ifjú párt, hogy feküdjenek a templom padlójára. Ekkor az egyik álarcos az oltárhoz lépett, ahol a harmadik században megégetett vértanú, Szent Luca földi maradványai pihentek egy márványból és üvegből készült koporsóban. A rabló betörte az üveget, és a szent csontokat zsákjába söpörte. Egyedül a koponyát és az azt összetartó ezüst halotti maszkot hagyta a helyén, a koponya ugyanis darabokra esett, amikor ki akarta emelni. Egy egyházfi szemtanúja volt a történteknek, telefonált is, de a helyszínre siető rendőrök már csak a szent és elrablói hűlt helyét találták. A rendőrség szerint valószínűleg szicíliai vallási fanatikusok követték el a szokatlan bűntettet. Erre utal, hogy a szent csontokon kívül semmit sem vittek magukkal, se drágakövek. se arany és ezüst ékszerek nem hozták őket kísértésbe. Szent Luca, aki a szembetegségben szenvedők védőszentje, 777 évi velencei pihenő után a két rabló jóvoltából feltehetően újra szülőhelyére, Szicíliába került. A velencei rendőrség nyomoz a fanatikus rablók után. Ifivezetők tettek fogadalmat november 7-én a Nyíregyházi 19. számú Általános Iskolában. A huszonhét ifivezető, akik a kereskedeimi szakközépiskola, a Krúdy és a Zrínyi gimnáziumok tanulói, a Kilián Ifjúsági Klub keretében segíti majd ezentúl az iskola úttörőcsapatának munkáját. Képűnk a fogadalomtételen készült. (Haraszti Béla felvétele) KRÓNIKA Árközlemény 1981. november 9-től a tömény szeszes italok és a dohányáruk fogyasztói ára átlagosan 20 százalékkal emelkedtek. A tömény szeszes italok közül nagyobb mértékben, 25 százalékkal emelkedett a magasabb szesztartalmú gyümölcspálinkák fogyasztói ára, kisebb mértékben, 15—16 százalékkal az alacsonyabb szesztartalmú likőröké. A palackozott tömény szeszes italok közül a félliteres, 40 százalékos cseresznye- és barack- pálinka, valamint a rum fo- gyásztól ára 68,30 forintról 80,30 forintra, a kimért tömény szeszes italok közül a IV. osztályú vendéglátóüzletekben a 40 százalékos pálinka és rum literenkénti ára 130 forintról 154 forintra emelkedett. A forgalom döntő hányadát kitevő dohányáruk közül a belföldi gyártású és a szocialista importból származó cigaretták ára átlagosan 20 százalékkal, egyéb cigaretták ára 5—34 százalékkal emelkedett. A 25 darabos Kossuth cigaretta 5,60 forintról 6,70 forintra, a Symphonia 7,40 forintról 8,90 forintra, a Sopianae 10 forintról 12 forintra drágult. Az 50 grammos magyar pipadohány csomagonkénti ára 2,40 forintról 2,90 forintra, a Csongor szivar (20 darabos csomag) ára 15 forintról 18 forintra emelkedett. Az egyes termékek új fogyasztói árairól a vásárlókat részletes árjegyzék tájékoztatja. (MTI) ^ MHSZ-székház Pátro- hán. Az év első háromnegyedében 1 millió 800 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek Pátroha lakói. Közel félmillió forintért MHSZ- székházat építettek. A november 5-én átadott létesítményben csapatöltözők, fürdők, MHSZ-szoba és szertár kapott helyet. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 45. játékhéten .5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása . után a következők: 4 találatos szelvénye 45 fogadónak volt, nyereményük egyenként 174 151,— forint. 3 találata 4582 fogadónak volt, nyereményük egyenként 855,— forint. A 2 találatos szelvények száma 150 383 darab, ezekre egyenként 30,— forintot fizetnek. KOLLÉGIUMI CÍMEKET adtak át a napokban a megye két diákotthonának. Az egyiket Ujfe- hértón nyújtották át a textilipari szakközépiskola diákotthonának, amely a megye legelső diákotthonaként. 1959-ben jött létre. Ma már túlnyomó többségében középiskolások a lakói, akik a kollégiumi címért küzdve, az elmúlt két tanévben teljesítették az előírt feltételeket. A másik kollégiumi címet Nyíregyházán, az Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet diákotthonának adták át november 8-án, ünnepélyes ' keretek között. Halálos közúti balesetek Űjfehértó külterületén egy személyvonat halálra gázolta a sínek között tartózkodó Puszku Zoltán 21 éves segédmunkás, vajai lakost. A rendőrség a vizsgálatot az ügyben megkezdte. ★ Kék község belterületén Szabó Kálmán 78 éves nyugdíjas, kerékpárjával felborult és a helyszínen meghalt. A baleset okának vizsgálatát megkezdte a rendőrség. PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK VEZETŐ JOGTANÁCSOS munkakör bctöitésére. Pályázatokat „Sürgős” jeligére a Hirdetőbe kérjük leadni. ELE NA KOSUTHOVA fotókiállítását nyitották meg november 9-én Nyíregyházán az MVMK Lenin téri kiállítótermében. A Fényképek — életképek című tárlat, amely keresztmetszete annak az alkotói útnak, ami az idealizáló portrétól a dokumentumfotókig vezetett, november 29-ig várja a látogatóit. A NATO KATONAPOLI- TIKÄJA ä 80-as évek elején — ez a címe a TIT szabad- egyetem kül- és katonapolitikai tagozatán elhangzó előadásnak, amelyre november 11-én szerdán 15 órakor kerül sor Nyíregyházán a helyőrségi művelődési otthonban. Az előadást Tolnai László, a Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa, az Országos Béketanács leszerelési bizottságának elnöke tartja. Árvíz és hurrikán Kiterjedt áradásokkal, a mezőgazdaságnak okozott jelentős károkkal és két halálos áldozattal járt a Katrina trópusi hurrikán átvonulása Kuba középső terüle- tei fölött. Candida Gonzales, Haiti, Los Raules és Sanguly körzetében a folyók kiléptek medrükből és a vízszint emelkedése elérte a két métert is. Több helyütt az utakat még most is félméteres víz borítja. Santa Crúz del Sur körzetében egy hidat elmosott az ár, 450 épület károkat szenvedett. A Katrina hurrikán jelenleg óránként mintegy húsz kilométeres sebességgel folytatja útját Kubától északkeleti irányban. Túsz helyett kokain A New York-i rendőrség egy ismeretlen telefonáló bejelentése alapján kiszállt egy klubba, ahol állítólag egy nőt tartottak túszként fogva. Túsz helyett azonban csak kokaint találtak, azt viszont egymillió dollár értékben. A kábítószeren kívül kézi- és automata fegyvereket, valamint 200 000 dollár készpénzt zsákmányolt a rendőrség, ezenkívül magával vitte azt a kilenc személyt is, akik ellen engedély nélküli fegyverviselés és kábítószerélvezet címen emelnek vádat. ZÄRVA A MÜZEUMFALU. Bezárta kapuit november elejével a Sóstói Múzeumfalu. A szokásos téli szünet most is öt hónapig tart, 1982. április 1-től várja majd újra látogatóit a sóstói népi műemlékegyüttes. RÉKA NAPJA A Nap kél 6 óra 41 perckor — nyugszik 16 óra 14 ' perckor. A Hold kél 15 óra 55 perckor — nyugszik 4 óra 13 perckor. Száz évvel ezelőtt, 1881. november 10-én született Győrben, és 65 éves korában, 1946 augusztusában balt meg Budapesten Kormos Tivadar geológus, paleontológus. Rövid ideig jogi, majd földtani és biológiai tanulmányokat folytatott a budapesti egyetemen. 1906- ban szerzett bölesészdok- tori oklevelet, s a földtani tanszéken volt tanársegéd, 1908-tól 1919-ig a Földtani Intézet geológusa. A Magyar Tanácsköztársaság melletti szimpátiájáért állásából felfüggesztették, majd 1922-ben kényszer- nyugdíjazták. Az ellenforradalmi rendszer alatt magántisztviselőként dolgozott: az 1930-as évektől a Magyar Általános Kőszénbánya, illetve a Magyar Alumíniumipar Rt. geológusaként. A magyarországi negyedkori csiga- és kagylófaunákat, majd a kihalt negyedkori emlősöket tanulmányozta elsősorban, Kisázsiában és Görögországban is. Az ősemlős maradványok kutatása keltette fel az érdeklődését az ősemberleletek iránt. Tudományos búvárkodásainak eredménye világviszonylatban is jelentős volt. Sok fontos tanulmányt publikált; 1926- ban látott napvilágot Az ősember világa című könyve. Időjárás Várható időjárás ma estig : keleten, északkeleten jobbára erősen felhős ég és többleté kisebb havazás. Az ország többi részén időnként erős felhősödés, szórványos hózápor. Több helyen erős északi, északkeleti szél. Folytatódik a hideg, téli idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: a hét második felében kissé enyhébb, de továbbra is az évszakhoz képest hűvös időre számíthatunk. Változóan felhős idő, havazás, majd eső várható. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte —5, 0, majd —2 plusz 3 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Á Magyar Nemzeti Bank deviza- és valutaárfolyamai VALUTA (BANKJEGY ÉS CSEKK) ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN 1981. NOVEMBER 10-TÖL Pénznem Vásárolható legmagasabb Vételi Eladási bankjegycímletek árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 50 6240,06 6626,04 Ausztrál dollár 50 3813,73 4049,63 Belga frank 5000 89,65 95,19 Dán korona 1000 466,71 495,57 Finn márka 100 760,28 807,30 Francia frank 5Ö0 597,76 634,74 Görög drachma 500 56,10 59,58 Hollandi forint 1000 1362,47 1446,75 Japán yen (1000) 10000 143,95 152,85 Jugoszláv dinár 1000 79,17 84,07 Kanadai dollár 100 2783,30 2955,46 Kuvaiti dinár 10 11851,25 12584,31 Norvég korona 100 567,05 602,13 NSZK márka 1000 1502,00 1594,90 Olasz líra (1000) 50000 28,16 29,90 Osztrák schilling 1000 214,22 227,48 Portugál escudo 5000 51,87 55,07 Spanyol peseta 5000 35,07 37,23 Svájci frank 1000 1767,96 1877,32 Svéd korona 100 606,11 643,61 Török líra 1000 25,47 27,05 USA dollár 100 3339,68 3546,26 10-, kedd