Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-24 / 275. szám

4 Kelet-Magyarország 1981. november 24 Kommentár Kairó árnyéka Fez felett A Közel-Kelet, a földke­rekség egyik hagyo­mányosan neuralgikus körzete eddig sem szűkölkö­dött fordulatos események­ben. A legutóbbi jelentések fényében azonban úgy tűnik, hogy a térség esetleg újfajta, sajátos erjedés színhelye le­het. Egyre jogosabbnak lát­szik a kérdés: a Közel-Kelet egyik kulcsországa, Egyiptom sokat bírált politikája Szadat halála után vajon hosszabb távon is rezzenetlen marad, vagy talán mégis módosítják majd a térség kérlelhetetlen realitásai? Szerdán Marokkóban ösz- szeül az Arab Liga immár ti­zenkettedik csúcsértekezlete és Fezben már tanácskozik a csúcsot előkészítő arab kül­ügyminiszteri konferencia Bizonyos hangsúlyváltozások­ra már a jelenlévők összeté­tele is utal. Tavaly a jordá- niai fővárosban, Ammanban tartott Liga-értekezleten még nem vettek részt a szilárdság frontjának tagállamai. Fez­ben ők is jelen lesznek, mint ahogy, hosszabb idő óta, je­len lesz (a Palesztin Felsza- badítási Szervezettel együtt) a liga valamennyi tagja — egyetlen kivétellel. A bonyolult helyzet egyik jellegzetes vonása éppen az, hogy ez az egyetlen távolle­vő, a Camp David-i különal- ku miatt három esztendeje felfüggesztett tagságú Egyip­tom, láthatatlanul is a fezi kerekasztal talán legfonto­sabb szereplőjévé lépett elő. A képlet meglehetősen vi­lágos. Valamennyi arab or­szág — a kétségtelenül meg­levő, nagyon komoly nézet- eltérések ellenére — tisztá­ban van azzal: rendkívül fontos lenne, ha Kairó képes lenne visszakozni a különút politikájától és — ha foko­zatosan is — visszatérni a közös arab ügyet szolgálók táborába. 'Számos jele van annak, hogy Mubarak elnök­nek magában Egyiptomban is mind nagyobb mértékben kell szembenéznie a közvé­lemény hasonló óhajával. S emmi biztosíték nin­csen arra, hogy a je­lenlegi egyiptomi ve­zetést a belső nyomás és a külső realitások összessége valóban visszatéríti valami lyen közös arab útra. Az azonban biztosnak látszik, hogy Kairó Fez felé legalább jelezni szeretné: politikájá­ban nem feltétlenül marad minden változatlan. E szán­déknak az elmúlt huszonnégy órában két megnyilvánulása is volt: 1. az egyiptomi kormány­párt lapja nagy cikkben kö­zölte: Kelet-Jeruzsálem ügyé ben nem hajlandó engedni az izraeli nyomásnak; 2. az egyiptomi parlament összarab ügyekkel foglalkozó bizottsága közleményt hozott nyilvánosságra, amely sze rint Kairó „kész lenne nor malizálni” zilált viszonyát a többi arab állammal. A két megnyilatkozás idő pontja ailigha véletlenül esett egybe a fezi konferencia nyi tanyával . . . Harmat Endre Megkezdődött a szovjet—nyugatnémet csúcstalálkozó. Bal oldalt a szovjet, jobbra az NSZK küldöttsége. (Kelet-Ma­gyarország telefotó) (Folytatás az 1. oldalról) Pontban 11 órakor meg­kezdődött az első hivatalos megbeszélés. Leonyid Breny- nyev mellett a tárgyaláson részt vett Andrej Gromiko, Ivan Arhipov, valamint az SZKP KB főtitkárának két tanácsadója: Andrej Alek­szandrov és Anatolij Blatov, továbbá Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB nemzetközi tá­jékoztatási osztályának veze­tője és több más személyi­ség. Schmidt kancellárral együtt részt vett a tárgyalá­son Hans-Dietrich Genscher, Otto Von Lambsdorff gazda­sági miniszter, Kurt Becker államtitkár, a szövetségi kor­mány szóvivője és a külügy­minisztérium, gazdasági minisztérium több más veze-­egyensúly állna fenn Euró­pában. Kijelentette: csök­kentené a nukleáris konflik­tus veszélyét, ha a bécsi tár­gyalásokon a hagyományos fegyverzet csökkentése terén is megállapodásra lehetne jutni. Leonyid Brezsnyev rámu­tatott: az új amerikai rakéták telepítése fenyegető veszélyt ielent Európára. „Látnunk cell, milyen dilemma elé ke- ült a világ — mondotta. — Vagy minden országra és nép­re kiterjed a fegyverkezési verseny, s ezzel közelebb ke­rül a háborús konfliktus ve­szélye, vagy sikerül megfor­dítanunk ezt a folyamatot, s visszatérítenünk az esemé­nyeket a nemzetközi enyhü­lés medrébe.” A szovjet ál­lamfő ismételten kifejtette: a Szovjetunió úgy véli, hogy az ilyen fegyvereket illetően Eu­rópában „viszonylagos egyen­súly, paritás” áll fenn. Ez az egyenlőség elegendő minden ország védelmi képességének biztosításához, és a Szovjet­unió ebből kíván kiindulni a november 30-án kezdődő szovjet—amerikai tárgyalá­sokon. Leonyid Zamjatyin ezzel kapcsolatban — a szovjet ál­láspontot ismertetve — szólt Reagan elnök javaslatairól. Megállapította, hogy ezek ugyan külsőleg „jóindulatú­nak” tűnhetnek, de egyoldalú szovjet leszerelést jelentené­nek. A Szovjetunió már ko­rábban javasolta, hogy tár­gyaljanak a közepes hatótá­volságú eszközökről, beleért­ve az amerikai előretolt nuk­leáris rendszereket is. A szovjet államfő a hétfői tárgyaláson külön felhívta a figyelmet arra, hogy az ebbe a kategóriába tartozó szovjet hordozóeszközök nem tudják elérni az Egyesült Államokat, szemben a Nyugat hasonló eszközeivel, amelyek képesek a Szovjetunió területének el­érésére. Újabb, mintegy hat­száz amerikai rakéta telepí­tése gyökeresen megváltoz­tatná a helyzetet, stratégiai fenyegetést jelentene a Szov­jetunió számára, amely így kénytelen lenne megtenni a megfelelő ellenlépéseket. „Mi azonban úgy megyünk Genf- be, hogy biztosak vagyunk a józan ész győzelmében, ab­ban, hogy az Egyesült Álla­mok változtat álláspontján. Reagan elnök jelenlegi javas­latai maximalisták és elfo­gadhatatlanok a Szovjetunió számára.” Leonyid Brezsnyev megis­mételte a Szovjetunió mo­ratórium javaslatát: a no­vember 30-án kezdődő genfi tárgyalások időtartamára egyik fél se változtassa meg közepes hatótávolságú nukle­áris erejét, sem mennyiségi, sem minőségi szempontból. 23. Csak egy élelünk van. ■■ Lengyelországi helyzetkép Nieronim Kubiak, a LEMP KB titkára Varsóban egy ak­tívaértekezleten kijelentette: a Nemzeti Egyetértés Frontja a párt részéről nem taktikai fogás, hanem a szocialista ha­za javát szolgáló elgondolás. Hozzátette: .Semmi közünk olyan fajta egyetértési front­hoz, amely a lengyelországi lógia, görög mitológia, latin mitológia, római katolikus egyház, a pápaság, a német­római szent birodalom, Lut­her. „Itt állok, s nem tehetek másként”. Vallás-paraszthá­borúk. Oly mélyen gyökered­zett az emberekben a vallás, hogy ellene lázadni is csak a vallás kategóriáinak segítsé­gével tudnak. Engels, Rotter­dami Erasmus, Götz von Ber- lichingen, reformáció, pillan­tás az órára, 38 perc. . „,S elv­társak a vallás, mely két év­ezreden át beette magát az emberek tudatába, mely min­den ismeret bölcsőjénél ott áll, mint annak segítője, aka­dályozója, vagy megölője, je- " len levő tudati tényező ma is az emberi agyakban, ezért nagy türelemmel, de koncent­rált odafigyeléssel, az embe­riség legjobbjainak felhalmo­zott tapasztalatanyagával kell harcolni ellene, és helyette­síteni a már nem hivő ember­ben az egyetlen helyes tudo­mányos világnézettel, a dia­lektikus materializmussal. Taps, izzadó kézfogások: „Nahát... igazán ... köszön­jük szépen!” Gézának is kijut a hátba- veregetésből, tuszkolja, kint még melegebb van, mint bent. Béla: — Egybevagy még? Tiszteleg a kísérőknek, fel­löki Robi mellé, valamit mond Gézának, indulnak. Két perc autózás, sorompó, öt szocializmus kiárusítását je­lentené”. Lengyelországban jelenleg két nagyobb sztrájkakció van: az egyiket az egyéni parasz­tok „Szolidaritás” szervezete, a másikat — csaknem negy­ven felsőoktatási intézmény­ben — a „Független Diák- szövetség” nevű szervezet folytatja. perc igazoltatás. Béla károm­kodik, Robi káromkodik: „Itt napjában harmincszor bemegyünk, de az éberség. ..” Szép tiszta barakk sorok, köztük fehérre meszelt, téglá­val kirakott virágágyások, üveggömbös seprőnyelek ró­zsabokrai, kétemeletes vörös­téglás központi épület, újra igazoltatás, itt már csak az ő igazolványait nézik tüzetesen, beírják egy könyvbe, az iga­zoltatáson túl egy nyurga, kétméteres, sovány, világító ősz barkójú tiszt, alezredes szertartásosan kezet fog, őt mindjárt fel is méri, „gyerek még”, de azért udvarias ma­rad. Felmennek az emeleti parancsnoki szobába, megle­petésre teát ajánl, forró teát, mert hogy ilyen fülledt me­legben azt kell inni. Miki majdnem elkotyogja, ahogy az angol gyarmati hadsereg­ben is szokták. Kellemes fe­csegés, közös ismerősök kere­sése, találnak, búcsú, a holna­pi viszontlátásig. Béla élcelő­dése, nagy ünnepi vacsora Gézánál, még pezsgőt is sze­reztek. A parancsnok szertar­tásosan odamegy a szekrény­hez, elővesz egy három és fél- decis lapos kisüveget, Cour- voiser-konyak, Miki most lát először, Béla is, a parancsnok Gézának küldi, mert hogy Gé­zának állítólag születésnapja van. (Folytatjuk) Sajtóértekezlet Bonnban Nagyon jó légkörben foly­nak a legmagasabb szintű szovjet—nyugatnémet tár­gyalások Bonnban — jelen­tette be egybehangzóan Kurt Becker és Leonyid Zamja­tyin, a két fél szóvivője hét­főn az első hivatalos tárgya­lás után tartott közös sajtó- értekezleten. Brezsnyev és Schmidt első megbeszélése a tervezettnél hosszabb ideig, több mint három órát tar­tott. A tárgyaláson részt vet­tek a külügyminiszterek és más vezető személyiségek is. Mint Zamjatyin hangsú­lyozta, Leonyid Brezsnyev a tárgyaláson elmondotta, hogy most, amikor a nemzetközi helyzet különösen bonyolult és veszélyes, rendkívüli fon­tossága van annak, hogy azok az állami vezetők, akik­től nagymértékben függ a világ sorsának alakulása, rendszeres és őszinte meg­beszéléseket folytassanak. „Ügy tekintjük ezt a tárgya­lást, mint a világpolitika fon­tos tényezőjét — mondotta Brezsnyev —, mert most rendkívüli fontosságú, hogy meghatározzuk, milyen lépé­seket kell tennünk a legin­kább fenyegető veszély, a nukleáris katasztrófa veszé­lyének elhárítására.” A szovjet államfő idézte Schmidt kancellárnak azt a nemrégen elhangzott megál­lapítását, hogy az NSZK a Szovjetuniót „nem ellenség­nek, hanem partnernek és szomszédnak tekinti”, s ezért együtt kíván működni vele. „A magam részéről kész va­gyok aláírni ezeket a szava­kat” — mondotta a szovjet államfő. A két szóvivő elmondta: az első hivatalos megbeszélé­sen Leonyid Brezsnyev és Helmut Schmidt érintette a legidőszerűbb nemzetközi problémákat, és elsősorban a legfőbb témára, a kö­zepes hatótávolságú nuk­leáris hordozóeszközök kér­désére összpontosítottak. Schmidt kancellár ezzel kap­csolatban kifejtette az NSZK már korábban ismertetett ál­láspontját a NATO úgyne­vezett kettős határozatáról. Bár a kancellár megállapí­totta, hogy ezek a rakéták „stratégiai fenyegetést” je­lentenek a Szovjetunió szem­pontjából és hibának minő­sítette, hogy a SALT-folya- mat tárgyalásaiba nem von­ták be a közepes hatótávol­ságú rakétákat, lényegében azt az álláspontot fejtette ki, amelyet a napokban Ronald Reagan amerikai elnök «is­mertetett erről a kérdésről: az úgynevezett nulla-válto­zatot szorgalmazta. Vitatta, hogy a közepes hatótávolsá­gú atomfegyverek esetében rohanásban, az egymásra tor­lódó képfelvillanásokra, már csak lázban, messzi távolból jövő, idegenül kongó hang­káoszban, izzadó meleg, lel­ki vakufény-felvillanásokban tud emlékezni. Egy kopott kis terem, gipsz-szabadságszobor, Ráko- si-kép, Sztálin-kép, vörös dra­péria, rumszag, kávészag, emberi kigőzölgések testsza­ga, sok-sok egyenruhás fia­talember, váll-lapok, lötyö­gő durva csizmák, feszültség, fegyelem és állezserség. mo­solygás és unottság, zavar és tiszteletreméltó figyelés, meg­lepődés: „Hogy hát ilyen fia­tal!” meglepődés: „ilyen fia­tal és ilyen értelmes!” Saját hangja távolról, lehiggadás, megtalálása a gondolatmenet­nek, tapogatódzás a hallgató­ság értelmi szintje iránt, kap­csolatteremtés, az első neve­tés, a közömbösségből érdek­lődő szemek. „Jé, ezt már hallottam!” Egyiptomi mito­39. Bólogattak. Géza nézte az óráját, majd hogy visszajött közéjük Sárika azt mondta: — Itt az ideje, hogy elin­duljunk. Még gyorsan megbeszélték, az előadás végén, Béla és Ro­bi a klub előtt várja őket, így megússzák a marasztalást, át­mennek a laktanyába, ahol Béla bemutatja Mikit a lakta­nyaparancsnoknak, meg he­lyettesének, mert a holnap délelőtti konzultációt a várat­lanul ajándékba kapott köz­ponti előadó tiszteletére a laktanyaparancsnok akarja megnyitni. Nem búcsúzott el Jusztitól, Sárika mondta, hogy csak menjenek nyugodtan, és sies­senek vissza, mert egy óra múlva kész a vacsora. El is mentek, a ház előtt már várta őket az autó, ami Gézát és Mikit behozta az állomásról, beültek, s a többire a nagy tő képviselője. Az ünnepé­lyes fogadtatást és a tárgya­lások megkezdését a szovjet és a nyugatnémet televízió egyenes adásban közvetítette. A Bonn közelében levő Gymnichi kastélyban, a szov­jet államfő szállásán került sor hétfőn este Leonyid Brezsnyev és Helmut Schmidt második megbeszélésére. Mi­vel a délelőtti tárgyalások a tervezettnél több időt vettek igénybe, a második megbe­szélést, amelyen Brezsnyev és Schmidt vett csupán Vészt, a tervezettnél valamivel ké­sőbben, este hat órakor kezd­ték meg. Ezzel párhuzamosan ugyancsak négyszemközti megbeszélésre ült össze a két ország külügyminisztere, And­rej Gromiko és Hans-Dietrich Genscher is. 1949 áprilisában megkap­tam az amerikai filmszövet­ség — ez a cenzúraintézmény egy fajtája — igazgatójának a levelét: „...ezekben a na­pokban az amerikai újságok sokat írnak arról, hogy ön el akar válni a férjétől, elhagyja a lányát és Roberto Rosselli- nihez akar feleségül menni. Nem szükséges mondanom önnek, hogy ezek a hírek na­gyon megrázzák azt a szám­talanul sok honfitársunkat, akik önt a „filmvászon First Lady-jének” tartják — művé­szileg és emberileg is. Az ön terveiről mindenfelől csak a megdöbbenés kinyilvánítását hallom. Ilyen módon nemcsak a filmjének árt, hanem köny- nyen szétzúzhatja filmszíné­szi karrierjét is. A szituáció közben olyan komoly lett, hogy azt kell ta­nácsolom. önnek, amilyen gyorsan csak lehet, cáfolja meg ezeket a híreket, hogy ezek nem felelnek meg a va­lóságnak, egyáltalán nem gondol arra, hogy elhagyja a gyermekét, vagy elváljon a férjétől, és nincs szándékában bárki máshoz feleségül men­ni.” Cortina d’Ampézzóból is jött egy levél Hemingway-től: „Figyelj ide, lányom, most beszédet tartok neked. Csak egy életünk van, mint aho­gyan ezt már elmagyaráztam neked. Te egy nagy színésznő vagy. A nagy színésznők min­dig nehézségek közé kerül­nek — előbb vagy utóbb. Ha nem, szart se érnek.” „Üj beszéd: Ne aggódj. Az nem segít.” „Vége a beszédnek! Lá­nyom, legyél derék, jó lány, és gondolj arra, hogy van két embered — nem is • olyan messze —, Mary és én, akik szeretnek téged és melletted állnak. Gondolj arra, hogy mindenkinek megbocsáttat­nak a vétkei... Ha valóban szereted Róbertét, mondd meg neki, hogy mi szeretjük őt, és jobb lesz neki, ha jó fiú lesz hozzád vagy Mister Papa egy reggel megöli őt, ha lesz egy szabad reggele. Ernest.” Ez maga volt a pokol. Any- nyit sírtam, hogy már azt hittem, nincs több könnyem. Az volt a véleményem, hogy igazuk van az újságoknak. Cserben hagytam a férjemet, a gyermekemet. Borzalmas asszony vagyok. De ezt nem akartam. írtam egy levelet Petternek, hogy megmond­jam neki, nem akarom az or­ránál fogva vezetni, nem aka­rok visszatérni hozzá. Az len­ne a legjobb, ha elválnánk. Beszéltünk telefonon, távira­tot váltottunk, majd Petter eljött Olaszországba, hogy be­széljen velem. Végül Messiná- ban beszéltünk meg találko­zót. De nem volt értelmes dolog Petterrel egy messinai szállo­dában találkozni. Közte és Roberto között azonnal nyílt ellenségeskedés kezdődött. Ha Róbertéval beszéltem, Petter szólt közbe. Ha Petterrel be­széltem, RQberto avatkozott bele. Olyan borzalmas volt, hogy még mindig nem tudok jól visszaemlékezni rá. Majd­nem mindent elfelejtettem. Következik: 24. Válás Pet- tertől flz OBT küldöttségének látogatása Kambodzsában A Kambodzsai Békevédel­mi Bizottság meghívására az Országos Béketanács küldött­sége dr. Kovács Béla főtit­kár vezetésével november 18—23. között látogatást tett a Kambodzsai Népköztársa­ságban. A delegáció megbeszélést folytatott Yith Kim-Senggel, a békevédelmi bizottság elnö­kével, közegészségügyi mi­niszterrel. San Bún szociális minisz­terrel, valamint a szociális, a tervezési és az ipari minisz­térium szakértőivel a kül­döttség megvitatta a magyar kezdeményezésre nemzetközi összefogással létesülő Kom- pong Kantout-i árvaház fel­építésével kapcsolatos felada­tokat. A delegáció nagygyűlésen találkozott a főváros orvostu­dományi egyetemének veze­tőivel, tanáraival, hallgatói­val.

Next

/
Oldalképek
Tartalom