Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-06 / 234. szám

1981. október 8. KELET-MAGYARORSZÁG \ Rangos néptáncfesztivál Nagylcállóban Részlet a Kállai kettős Népi Együttes műsorából. (GB. (elv.) tak ki. A kétnapos rendez- kívül újabb szép eredményt mondhat magáénak: verseny­Nagy sikerrel rendezték meg a hét végén Nagykáltó- ban a X. Kállai kettős nép­táncfesztivált. Október 3-án és 4-én tizenhárom, az ország különböző részéből érkezett szövetkezeti néptánccsoport mutatkozott be a versenyen. Vasárnap este látványos utca­tánc, hangulatos gálaműsor tette még emlékezetesebbé a fesztivált. A néptáncfesztivál fődíját a Jászsági Népi Együttes kap­ta. Első díjazott lett a Hegy­alja Népi Együttes, a máso­dik díjat pedig a nagykállói Kállai kettős Népi Együttes nyerte. A harmadik-negyedik díjat megosztva a zsűri a Körös menti Szövetkezeti Táncegyüttesnek és a Tápió- menti Szövetkezeti Együttes­nek ítélte oda. Ezeken kívül egyéni produkciókért, a vise- letek népművészeti hitelessé­géért számos különdíjat ad­Segítség a rokkantaknak Napról napra növekszik azok­nak a vállalatoknak, szövetkeze­teknek, intézményeknek a száma, amelyek a rokkantakért szerve­zetten tesznek, gondjaik enyhí­tésében részt vesznek. Legutóbb a Tiszántúli Mesterséges Terméke­nyítő Főállomásról érkezett hír a segítés módjáról. Megyénk is a főállomás körzetébe tartozik. Jelentős azoknak a mozgássé­rülteknek a száma, akik állat­tartással egészítik ki jövedelmü­ket. Ezért határozott úgy a fő­állomás. hogy a rokkant állat­tartók teheneit, sertéskocáit a tulajdonosok házánál térítésmen­tesen termékenyítik, abban az esetben, ha az állattartó rokkant igazolvánnyal rendelkezik és a rokkantsága eléri a 67 százalé­kot. Az ilyen rokkant állattar­tóknak az év hátralévő részében termékenyítési díjat nem kell fi­zetniük. a befizetési csekket ok­mányként egy nyilatkozat he­lyettesíti. amit a helyszínen az inszeniinátortól kapnak. Búcsúzik a li és a mu? Kínában is bevezetik a nemzetközi súly- és mérték- egységeket. Ha a hír igaz, ak­kor megszűnik a li (fél kilo­méter) és a mu (0.15 hektár) programjukért arany III. mi­nősítést kaptak. Dohánygyári siker „Fiatalok a takarékos ener­giagazdálkodásért" vetélke­dősorozat zajlott le a MÉM és a KISZ KB szervezésében. A nyíregyházi dohányfermen­táló négytagú csapata sike­resen szerepelt a versengé­sen, hiszen a Baján rendezett döntőn a második helyet ér­ték el. iH Új helyre költözött a gázcseretelep Jánkmajtison. A költözködés a kisiparosok segítségével zajlott le. akik részt vettek a csegöldi lőtér építésében, s a szamossályi komplejáró használhatóvá té- telében. HÁZIASSZONYOK FÖZÉ- Sl VERSENYÉT rendezte tegnap, október 5-én a Fehér- gyarmati ÁFÉSZ. Szerdán délelőtt pedig a KIOSZ helyi­ségében „Korszerű életmód és életvitel a háztartásban" cim- mel nyílik kiállítás, mely szombatig tart nyitva. hírek Ifiágyimdi $ A ..Belföldi piac és az árak viszonya. Hazai és kül­kereskedelmi árak, árfolyam- politika.” Ez lesz a címe an­nak az előadásnak, melyet Soltész László, az MNB kül­kereskedelmi főosztályának vezetője tart október 8-án 10 órakor Mátészalkán, a járási hivatal előadótermében. EGÉSZSÉGNEVELÉSI NA­POK nyíltak tegnap, október 5-én Olcsvaapátiban, a mű­velődési házban. A rendezvé­nyek során a falu lakói elő­adásokat hallgathatnak meg a szív és érrendszeri megbe­tegedésekről, a dohányzás ár­talmairól, a rákról. jfr ötszáz fehérgyarmati társadalmi munkás dolgozott a hét végén a járás termelő- szövetkezeteinek almáskert­jeiben. Az általános iskolá­sok és tanáraik Méhteleken, a kisiparosok Csegöldön, a já­rási hivatal dolgozói pedig Nábrádon segítették a gyü­mölcsszedést. KÉT ZENEISKOLAI ta­nulócsoportot szerveztek szeptembertől a Vásárosna- ményi 1. számú Általános Is­kolában. Az új, korszerű is­kolaépület tette lehetővé, hogy az alsó tagozatos gye­rekek hangszeres oktatását tanórai keretekbe oldhatják meg. Egy majdani önálló ze­neiskola „megalapozásaként" ezután minden tanévben újabb évfolyamok indítását tervezik. vény után az immár harminc éve alakult nagykállói Kállai kettős Népi Együttes a díjon jfc- Társadalmi munkában, a városi tanács anyagából ké­szült el mintegy 1 kilométer hosszon a járda és az autó­busz leálló sáv a nyíregyházi Ipari utcában. „ALKOTÁS ÉS HAZAFl- SÁG" címm'el rendeztek kiál­lítást az MHSZ kisvárdai vá­rosi-járási klubjai. Az októ­ber 4-én zárult kiállítás leg- nagyobb sikerét a modellező­bemutatók aratták. Szatmári ízek, — naptáron Asztali naptárt jelentetett meg 1982-re a Képzőművé­szeti Alap Kiadó Vállalat „Szatmári ízek” címmel. A kísérőszöveget Végh Antal írta, s a szatmári népvisele­tet. népszokásokat bemutató színes művészi fotók mellett a háziasszonyok minden nap­tároldalon ételrecepteket is találhatnak. Tüzek, a hét végén A rosszul tömíteti PB-gázpalark okozott tüzet október 3-án dél­után Nyírcsaholyban, a Szabad­ság út 89. szám alatti ház kony­hájában. A tüzet a lakók oltot­ták el, a becsült kár pedig 4000 forint. Ugyancsak szombaton délután lobbant lángra a dombrádi Pe­tőfi Termelőszövetkezet termény- szállító berendezése. A tüzet 10 mázsa napraforgó bánta, a be­csült kár 13 ezer forint volt. A lángokat a kisvárdai állami tűz­oltók fékezték meg. A javítóműhely berendezése és a javításra váró Skoda személy- gépkocsi gyulladt fel október 4-én,,Kisvárdán, a Víz utca 1. sz. alatt. A tüzet nyílt láng okozta, s a kisvárdai tűzoltók oltották el. A kár 13 ezer forint. Hírügyeletes: SPEIDL ZOLTÁN Telefon: 11-277 HA BENZINNEL MENNE, LAS­SÚ LENNE, ám lábbal hajtva, gyorsnak számit az a bioelektro­mos meghajtású kisautó, amit energiatakarékossági okokból próbáltak ki az NSZK-ban. A négykerekű, müanyagvázas, izomerővel működtetett kétsze­mélyes járgányok Fiat 126-os kor­mányművel vannak felszerelve, s az erőátviteli rendszer oly jó, hogy sík terepen az óránkénti 20 kilométeres sebesség is elérhető velük. N. Tibor 10 éves általános is­kolai tanuló napkori lakos októ­ber l-én a déli órákban Napko­ron kerékpárral közlekedve úgy előzte meg az előtte haladó ke­rékpárost. hogy áttért az úttest bal oldalára és az ott haladó te­hergépkocsi hátsó sárvédöjének ütközve felborult. A gyermek a baleset következtében súlyos sé­rülést szenvedett. jfr A „Műszaki és Közgaz­dasági Könyvnapok" megyei rendezvénysorozatának meg­nyitójára október 7-én 11 óra­kor kerül sor a megyei könyvtár előadótermében. A könyvünnepet László András, a megyei tanács általános el­nökhelyettese nyitja meg, vi­taindító előadást pedig Sol­tész László, az MNB külke­reskedelmi főosztályának ve­zetője tart, „Exportfejlesztő beruházások tapasztalatai, ha­tásuk a külső és a belső egyensúlyra” címmel. Mátészalkán sűrítik Szójás kenyér cukorbetegeknek Új termékekkel jelentkezett a Mátészalkai Sütőipari Vál­lalat. Hetvendekás súlyban úgynevezett bakonyi barna kenyeret készítenek. Hozzá­láttak a szójás kenyér előál­lításához is: a háromnegyed kilós, előre csomagolt termék egyebek közt a cukorbetegek táplálkozásában játszhat sze­repet. 2,35 MÉTERES KÍNAI. Pszeng Csing-lien 16 éves kí­nai lány a világon a legma­gasabb nő: magassága 2,35 méter. A Giunness-féle Re­kordok Könyve szerint eddig a világ legmagasabb asszonya egy chicagói nő volt, aki 2,32 méter magasra nőtt. Keresett a Silex Eddig 63 darab Silex 20 tí­pusú, silóaprításra alkalmas gépet készítettek el a MEZŐ­GÉP fehérgyarmati gyáregy­ségében. Ebből 20 darabot a Bábolnai Állami Gazdaság vásárolt meg.-)£ Pacalfőző verseny a Zöld Elefántban. Ezzel a programmal folytatódik októ­ber 7-én a megyei vendéglátó napok rendezvénysorozata. A Szabolcs-Szatmár megyei Szálloda és Vendéglátó Válla­lat vállalkozó kedvű szaká­csai készítik majd az ételeket pacalból: a hagyományos pör­költ mellett például rántott vagy citromos pacalt is. A verseny helye: a nyíregyházi Zöld Elefánt étterem. Süketnéma színésznő Néhány hónapja New York szenzációja egy sü­ketnéma színésznő. Phyl­lis Freilich, aki a Broad­way legnagyobb színhá- ’ zában főszerepet játszik. A fiatal nő megkapta „Az év legjobb színész­nője" címet, pedig nem­rég még senki nem akart hallani sem arról, hogy süketnéma színésznőt al­kalmazzon. A NYÍREGYHÁZI KÖZTERU- LETFENNTARTÖ VÁLLALAT felvételre keres: ÁCS szakmun­kást, KŐMŰVEST, KAROSSZÉ­RIALAKATOST, SZERKEZETI LAKATOST, ESZTERGÁLYOST, GÉPJÁRMŰVEZETŐKET, BA­NYAMESTERT, KÖZTISZTASÁ­GI MUNKASOKAT, SEGÉDMUN­KÁSOKAT, PARKFENNTARTÁ­SI MUNKAVEZETŐT, (mező- gazdasági szakközépiskolával, vagy szakmunkásképzővel) MŰ­VEZETŐT parkfenntartáshoz (fő­iskolai végzettséggel), DÍJBE­SZEDŐT, GÉPJARMOSZERELOT, LElRÖKÖNY VELŐT, ERDÉSZ­TECHNIKUST (erdész szakközép- iskolával). GÉPI FAKITERMELŐ SZAKMUNKÁST, ERDÉSZETI MUNKASOKAT HEGESZTŐT, AUTÓVILLAMOSSÁGI MŰSZE­RÉSZT. P. László 12 éves általános is- kolaj tanuló anarcsi lakos októ­ber 3-án délután Anarcson ke­rékpárral figyelmetlenül közleke­dett. féktávolságon belül egy se­gédmotor-kerékpár elé kanyaro­dott és összeütköztek. A balesel következtében a gyermek sú­lyos. életveszélyes sérülést szen­vedett. A vizsgálat mindkét ügyben fo­lyamatban van. Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok válto­zatlanul az 1981. október l-i közlésnek megfelelően érvényesek. Valuta (bankjegy és csekk) árfolyamok érvényben: 1981. október6-tól Vásárolható legmagasabb vételi eladási Pénznem bankjegy árfolyam 100 egységre. címletek forintban Angol font Sü 6094,05 6471.01 Ausztrál dollár 50 3899.16 4140.34 Belga faank 5000 89.43 94.97 Dán korona 1000 486.99 495.87 Finn márka 100 761.04 808.12 Francia frank 500 604.63 642.03 Görög drachma 500 57.24 60.78 Hollandi forint 1000 1331.37 1413.73 Japán yen (1000) 10000 146,33 155.39 Jugoszláv dinár 1000 84.44 89.66 Kanadai dollár 100 2836.26 3011.70 Kuwaiti dinár 10 12000.70 12743.02 Norvég korona 100 572.51 607.93 NSZK márka 1000 1476.73 1568,07 Olasz líra (1000) 50000 28.72 30.50 Osztrák schilling 1000 210.87 223.91 Portugál escudo 5000 52.27 55.51 Spanyol peseta 5000 35.14 37.32 Svájci frank 1000 1706.98 1812.56 Svéd korona 100 606.46 643.98 Török líra 1000 24.98 26.52 USA dollár 100 3395.00 3605.00 Gyermekbalesef Napkoron és Anarcson Október 6., kedd V-”) • rt I^bm— KRÓNIKA BRUNO NAPJA A Nap kél 5 óra 50 perc­kor. nyugszik 17 óra 14 perckor. A Hold kél 13 óra 32 perc­kor. nyugszik 22 óra 28 perckor. Százharminckét évvel ez­előtt, 1849. október 6-án vé­gezték ki Aradon a tizen­három honvédtábornokot. Pesten pedig Batthány La­jost, az első felelős minisz­terelnököt. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc cári csa­patok behívásával történt vérbefojtása után kegyetlen leszámolás kezdődött a for­radalmi erőkkel, elsősor­ban azok vezetőivel. Ebben a leszámolásban különösen dicstelen szerepet játszott Haynau táborszernagy, aki — mint a magyarországi osztrák seregek főparancs- noka — teljhatalommal ítél­kezett elevenek és holtak felett. Korábbi több kivég­zés után 1849. október 6-án Aradon utasítására végre­hajtották a halálos ítéletet Kiss Ernő. Schweidel Jó- zsef, Lázár Vilmos, Des- sewffy Arisztid, Pölten borg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly. Nagy-Sándor József, Lei- ningen-Westerburg Károly. Aulich Lajos, Damjanich Já­nos és Vécsey Károly tábor­nokon, Pesten pedig Batthyány Lajos volt mi­niszterelnökön.-Az ellenfofrátfalmi bíró­ságok több mint félezer ha­lálos ítéletet hoztak, s ezek közül mintegy százhúszat végre is hajtottak. További 1800 személyt súlyos börtön- büntetésre ítéltek. Az ítéle­tek országszerte hallatlan felháborodást keltettek, ezért október 30-án az oszt­rák császár kénytelen volt a halálos ítéletek végrehajtá­sát felfüggeszteni, azokat át­változtatni hosszú börtön- büntetésekre. Időjárás Várható időjárás ma es­tig: általában mérsékelten felhős lesz. az ég, de időn­ként — főként északnyuga­ton — erősebben megnö­vekszik a felhőzet és átfu­tó' zápor is elsősorban ott fordulhat elő. A Dunántú­lon élénk, néha erős. kele­ten általában mérsékelt lesz a délnyugati, déli szél. Vál­ható legmagasabb nappali hőmérséklet: hajnalra 9, 14. kora délutánra általában 52 és 27. a tartósan ködös he­lyeken viszont csak 17 és 22 fok között várható. Távolabbi kilátások szer­dától szombatig: eleinte a megnövekvő feHbzetböl esők. záporok várhatók. Ké­sőbb keveseb lesz a felhő, a reggeli órákban párásság, köd valószínű. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet eleinte 9, 14. később plusz 7. 12 fok között. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet eleinte 17. 22. később 20. 25 fok között. Jelentős meny- nyiségü (legalább 5 mm) csapadék az ország terüle­tének 20 százalékán várha­tó. TÁJÉKOZTATJUK AZOKAT TURISTA PEBEGAZ FOGYASS TÓINKAT, akik a Soproni va- es Járműipari Szövetkezet áll; gyártott acél 2 kg-os gázpalat kot vásárolták, hogy gázpalack jaik töltött palackra cserélés« aluminium 2 kg-os gázpaiac biztosításával a cseretelepek k; cserélik. TISZÁNTÚLI GAs SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT. (1531 PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK MÁTÉSZALKAI és Kisvárda, Hármas úti MAV-állomáson lé­vő kiskereskedelmi egységeink­be, pavilonkezelöi beosztásba fel­vételre. Szakmai gyakorlat és szakképesítés szükséges. Jelent­kezés írásban, önéletrajzzal. Cint: Utasellátó Vállalat Területi Igaz­gatósága, Debrecen, MÁV Állo­más 4025. (1532) Devizanem vételi közép. eladási « árfolyam 100 egységre. forintban Angol font 6276.25 6282.53 6288.81 Ausztrál dollár 4015.73 4019.75 *023.77 Belga frank 92,11 92.20 92.29 Dán korona 480,95 481,43 481.91 Francia frank 622.71 623,33 623.95 Hollandi forint 1371.18 1372.55 1373.92 Japán yen (1000) 150.71 150.86 151.01 Kanadai dollár 2921,06 2923,98 2926.90 Kuwaiti dinár 12359,49 12371.88 12384.23 Norvég korona 589,33 590.22 590.81 NSZK márka 1520.88 1522,40 1523.92 Olasz líra (1000) 29.58 29.61 29.64 Osztrák schilling 217.17 217.39 217.61 Portugál escudo 53.84 53.89 53.94 Spanyol peseta 36.19 36.23 36.27 Svájci frank 1758.01 1759.77 1761.53 Svéd korona 624.59 625.22 625.85 Tr. és cl. rubel 2697.30 2700.00 2702.70 USA dollár 3496.50 3500.00 3503.50 A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai (Érvényben: 1981. október 6-tól) Üj tanácsháza épül Nyírbéltcken. November 7-én adják át a létesítményt, melyben többek közt egy modern, 190 négy­zetméteres házasságkötő terem is helyet kap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom