Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-06 / 234. szám

Á brigád egy kisebb közösség, ahol min­denkinek megvan a saját feladata, de a közö­sen elvégzendő munka si­kere attól is függ, milyen az összhang, hogyan tud­nak az emberek egymás keze alá dolgozni. A megyében a szakszer­vezetek közvetlen irányí­tásával 3813 szocialista brigádban 45 ezer ember dolgozik. Való igaz, a bri­gádok elsősorban „terme­lési közösségek”. De ki ta­gadná, egyben szubjektív, emberi csoportok is, ame­lyek tagjai egyenkénti jel­lemvonások, szokások, be­idegződések hordozói. Egyszerű kimondani, hogy „termelési közössé­gek”, s ami a szervezeti keretet, formát illeti, igaz is. Ám a közösség nem csupán az egymás mellett dolgozók egy kisebb sejtje, hanem tartalmazza — vagy inkább feltételezi — a közösségre jellemző vo­násokat is. Ettől válik azzá. Elsősorban a napi mun­kában tanúsított magatar­tással, egymás értékeinek becsülésével, a közös ten­nivalókban való arányos és becsületes helytállással, egymás kölcsönös segítésé­vel mérhetők leginkább: mennyire vált közösségé a brigád, a munkacsapat, a részleg. Olykor hosszú és viták- i kai, konfliktusokkal is megtűzdelt út vezet az igazi közösséggé formáló­dásig. Néhol a brigádok tagjainak is döntő szavuk l van abban, kit vesznek magukhoz, kikkel erősítik sj soraikat. Ez nagyon jó, se- I git kiküszöbölni az erősza­koltan, az emberi ténye­zők figyelembe vétele nél­kül „verbuvált” brigádo- ; kát, amelyek tagjai, ahogy I mondani szokták egymás i szagát sem bírálják. Ho­gyan tudnak akkor jól 3 együtt dolgozni? Valójában még sok olyan munkabrigád, mun­kacsapat van együtt, ame­lyek tagjai más „felállás­ban” jobb eredménnyel, jobb, hangulatban végez­hetnék napi munkájukat. Tudjuk, a brigádok nem mindig alakíthatók tetszés szerint, az egymásnak szimpatikus, egymást meg­értő társak szövetségeként. Számos tényező beleszól- ■ hat abba, ki kerüljön azo­nos brigádba. Mégis erősí­teni, bátorítani kellene az egészséges önállóságot, a kisebb közösségek által önmaguknak szabott mun­katársi, viselkedési nor­mák, hagyományok tiszte­letét, kibontakoztatását. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy egy-egy brigád csupa „osztályon felüli” dolgozóból álljon, amely­ben soha, senki nem lóg ki a sorból. Ez illúzió lenne, a valóság is jócskán rácá­fol az ilyen törekvésre. Az erős közösség nagy erénye éppen az, hogy tagjaiban a pozitív, a szocialista em­berre jellemző vonásokat képes gyarapítani — kont­rollal, buzdítással —, ma­gához „formálja” az esen­dőket, a botladozókat is. A felnőttekre is érvényes a makarenkói megállapítás, a közösségben, a közösség által, a közösségnek nevel­ni. Egymást, önmagun­kat . . . L eginkább félrevezető mozzanat e tekin­tetben a felszínes­ség, amelytől óvakodni kell. Egy-egy' közös szín­ház-, mozilátogatás, kirán- ! dulás, sőt akár egy-egy tag házának, kerítésének rendbehozása — még nem mindig a közösségi voná­sok, legbiztosabb, legüdvö­zítőbb jele. Ha ezekből hiányzik a tartalom, s nem kerültek általa közelebb egymáshoz a résztvevők, akkor legfeljebb egy-egy szép mondat kerülhet a brigádnaplóba. De annak igazi fedezetéért még to­vább kell munkálkodni. Páll Géza Szűrőperlit Púja Frigyes hazaérkezett New Yorkból A magyar külügyminiszter nyilatkozata Hétfőn Púja Frigyes kül­ügyminiszter hazaérkezett New Yorkból, ahol az ENSZ- közgyűlés 36. ülésszakán vett részt. Hazaérkezését követően az MTI tudósítójának nyilat­kozatot adott: nak többsége nyilván tartóz­kodni kíván az amúgy is fe­szült nemzetközi helyzet to­vábbi élezésétől. — Nem hallgathatom el azt (Folytatás a 4. oldalon) Ma hazánkba érkezik az angolai párt- és állami küldöttség Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára hétfőn a KB székházá­ban fogadta Romesh Chand- rát, a Béke-világtanács elnö­két. A szívélyes légkörű ta­lálkozón véleménycserét foly­tattak a nemzetközi helyzet; időszerű kérdéseiről, s a béke- világmozgalom előtt álló fela­datokról. . A megbeszelesen reszt vett Sebestyén Nándorné, az Or- i szágos Béketanács elnöke, va- 3 ■lamint Laukó Károly, a Béke­Evente 250 ezer köbméter perlitet gyártanak a Könnyű­beton- és Szigetelőanyag-ipari Vállalat nyírtelek—belegrádi gyárában. Képünkön: Dankó Lajosné és Munkácsi Ferenc 14 kilogrammos zsákokba tölti a szűröperlitet. (Gaál Béla (elv.) világtanács magyar titkára. L. Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, és Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására Jósé Eduardo dos Santosnak ,az MPL-Munkapárt és az Angolai Népi Köztár­saság elnökének vezetésével október 6-án, kedden angolai párt- és állami küldöttség érkezik hazánkba hivatalos, bará­ti látogatásra. Kádár János fogadta Romesh Chandrát Jósé Eduardo dos Santos, az MPLA-Munkapárt és az Angolai Népi Köztársaság elnöke, az or­szágos népi gyűlés elnöke, a fegyveres erők főparancsnoka 1942. augusztus 28-án született Luandában. Apja kőműves. 1961-ben csatlakozott az ango­lai népi felszabadítási mozga­lomhoz, az MPLA-hoz. Illegális politikai tevékenységet fejtett ki Luandában a diákok körében. 1961—62-ben a második katonai­politikai körzetben, az egyik (el- szabadított területen tevékeny­kedett. Az MPLA ifjúsági szer­vezetének elnökhelyettese lett Leopoldville-ben, majd az MPLA első képviselője Brazzaville-ben. Az angolai ,népi felszabadítási hadsereg tagja 1962-töl. Egy MPLA-ösztöndíjas csoport tag­jaként 1963 novemberében a Szovjetunióba utazott, ahol 1969 júniusában olajmérnöki diplo­mát szerzett. 1970-től 1973-ig a második ka­tonai-politikai körzet rádió és hírközlési felelőssének helyette­se volt. 1974-ben a központi bi­zottság és a politikai bizottság tagjává választották. A függet­lenséget megelőzően az MPLA nemzetközi osztályának koordi­nátora volt. A függetlenség kikiáltását kö­vetően az Angolai Népi Köztár­saság külügyminisztere lett, majd később első miniszterel­nök-helyettes. 1977-ben az MPLA—Munkapárt I. kongresz- szusán a központi és a politikai bizottság tagjává választottak. 1979. szeptember 20-án az MPLA—Munkapárt Központi Bizottsága megválasztotta a párt elnökévé, s egyúttal megbízta az államfői tisztség és a fegyve­res erők főparancsnoki teendői ellátásával. 1980. november 11-én az akkor megalakult országos népi gyűlés elnökévé választót- ták. Az MPLA—Munkapárt 1980 decemberében megrendezett rendkívüli kongresszusán a kül- döttek közfelkiáltással megerősí­tették Jósé Eduardo dos Ssmtost párt- és államelnöki, valamint a fegyveres erők főparancsnoka tisztségében. XXXVIII. évfolyam, 234. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. október 6„ kedd Iparosítás és tiszta levegő Az országgyűlés októberi ülésén — többek között megvitatják a környezetvé­delmi törvény megvalósulá­sát. A törvényt öt éve hozta az országgyűlés, s alkalma­zása során sok helyen számot­tevő eredményeket értek el az emberi környezet védelmé­ben. Ez településeinken a la­kóterületek tervezésétől kezd­ve a megfelelő nagyságú zöld­terület megteremtéséig, a hul­ladék egészségügyileg és esz­tétikailag megfelelő kezelésé­ig intézkedések sokaságát je­lenti. Nyíregyházán, Nyírbá­torban és Hodászon a helyi tervekről, eredményekről ér­deklődtünk. NYÍREGYHÁZA: Tisztább vizeket, levegőt A megyeszékhelyen a föld, a víz a leveen. az élnviláff. a táj védelmére, a település környezetének védelmére egy­aránt készültek tervek. A lakosság körében legismer­tebb az Ér-csatorna, amely a legszennyezettebb folyóvíz a megyében. Ez a csatorna na­ponta húszezer köbméter szennyvizet vezet el. A víz­ügyi igazgatóság szakemberei elkészítették azt a tanul­mánytervet, amelynek alap­ján a csatorna teljes vízhoza­mát tározótavas kezelés után vezetnék a Lónyai csatorná­ba. A szakembereket foglalkoz­tatja az értékes sóstói tavak vízminőségének védelme is. Mind sürgetőbbé válik a környező üdülőterületek csa­tornázása, és a tó vízszintjé­nek megemelése. Tanácsi fel­adat is, hogy a víztározók, csatornák mentén gazdálkodó üzemekkel olyan együttműkö­dést alakítsanak ki, amelynek révén a műtrágyákkal és.nö­vényvédőszerekkel kevésbé szennyezik az élővizeket. Nyíregyházán — az iparo­sítással párhuzamosan — mind fontosabb a levegő tisz­taságának mérése, megóvása. Két éve a KÖJÁL 12 helyen méri a városban a kéndioxid, a nitrogénoxid és a korom­koncentrációt, s az ülepedő por mennyiségét. Két fő irányban dolgoztak ki intéz­kedéseket. Gyakrabban ellen­őrzik a gépjárművek műszaki állapotát, s a körutak elké­szültével a városközpont gép­kocsiforgalmát lényegesen csökkenteni akarják. A másik terület az ipar. Az üzemek­nél nagyobb gondot fordíta­nak a környezetre ártalmas hatások csökkentésére, s ezt ösztönzik is. A megyeszék­hely levegőtisztaságának vé­delme érdekében a központi környezetvédelmi alapból a faipari vállalat 2,7 milliót, a dohányfermentáló vállalat 1,3 millió forintot kapott a kö­zelmúltban. (Folytatás a 4. oldalon) — Az Egyesült Nemzetek Szervezetének idei ülésszaká­nak napirendjén is fontos nemzetközi kérdések szere­pelnek — mondotta. — Az általános vita még tart, de az eddigiekből is levonható né­hány következtetés. Az egyik az, hogy a világ legkülönbö­zőbb országaiban fokozódik az aggodalom a nemzetközi feszültség növekedése miatt. A fegyverkezési hajszát a né-, pék elítélik, s a leszerelés különböző problémáinak meg­oldását kívánják. Az Egye­sült Államok új fegyverkezé­si programja egyáltalán nem népszerű a nemzetek közössé­géhez tartozó országokban. Ami minket illet: pártunk, népünk, kormányunk követ­kezetes híve a leszerelésnek, támogatjuk a Szovjetunió, a Varsói Szerződés ezzel kap­csolatos javaslatait és aktí­van közreműködünk a napi­renden lévő kérdések megvi­tatásában. — Ügy érzékeltem, hogy az ülésszakon felszólaló külügy­miniszterek többsége meHőzte a nyugaton egy idő óta hasz­nált hidegháborús hangne­met. Ez többet jelez a puszta retorikánál, földünk országai­Naponta hatvan hektáron kerül földbe a búza a tarpai Esze Tamás Tsz-ben. A közös gazdaságban 1200 hektáron termel- ! nek kenyérnekvalót. (Elek Emil felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom