Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-04 / 233. szám
1981. október 4. KELET-MAGYARORSZÁG 15 |H wm wm „Hordozható” település terveit készítették el a Tyu- meni Várostervező Intézet munkatársai. A nyugat-szibériai olajmezőkön, de a Szovjetunió északi vidékeinek más körzeteiben is gyakran merül fel annak szükségessége, hogy egy-egy körzetben viszonylag rövidebb ideig nagyobb számú építőkollektíva dolgozzék, akiknek elhelyezését, különösen a nehéz időjárási körülmények között, megfelelően kell biztosítani. Állandó épületek létesítése nem lenne kifizetődő, viszont a különböző ideiglenes típusú épületek nem biztosítanának jó életkörülményeket, s nem teszik vonzóvá a munkát. A tyumeni tervezők könnyűszerkezetes blokkokból összerakható, korszerű, kétszintes épületeket terveztek. A hatszög alakban elrendezhető épületeket fűtött folyosók kötik össze a központban létesülő, ugyancsak összerakható blokkokból felhúzott központtal, ahol az étkező, az orvosi rendelő kap helyet. A lakóépületek összekötő pontjain létesülő „háromszögek” adnak helyet a klubszobának, a könyvtárnak, a sportfoglalkozásra alkalmas kisebb teremnek. A típusblokkok általában 3x6 méter alapterületűek, könnyen szerelhetők össze, s ugyancsak könnyen lehet őket ismét szétszerelni, tehergépkocsikon új helyre szállítani. A „hordozható városka” akár több ilyen hatszögből állhat és több száz embernek adhat megfelelő, kényelmes és korszerű szállást. vasárnap A Nap kél 5 óra 47 perc kor — nyugszik 17 óra 1 perckor. A Hold kél 11 óra 45 perc kor — nyugszik 20 óra 5; perckor. Száz évvel ezelőtt, 1881 október 4-én született, és 6 éves korában, 1964 májusá ban halt meg Otto Kuusl nen finn tanár, a hazai é! a nemzetközi szociáldemok rata, majd kommunistí mozgalom kiváló képviselő je, Finnország Kommunistí Pártjának alapító tagja. Politikai tevékenységét i Finn Szociáldemokrata Pár balszárnyán, 1904-ben kezd te el; az 1905-ös forrada lomban a Vörös Gárd: egyik osztagát vezette. A: ezt követő években fim szociáldemokrata lapoka szerkesztett, s 1908-tól 1917 ig tagja volt a parlament nek is. Részt vett a n. In' ternacionálé 1910-es köp penhágai és 1912-es bázel kongresszusán. A Nagy Ok tóberi Szocialista Forrada lom előkészítésében tévéké nyen támogatta a bolsevi kokat, majd az 1918-ban kirobbant finn forradalon egyik vezetője, a megala kult forradalmi kormán; tagja lett. 1921-től tagja volt a Kommunista Internacionálé vég rehajtó bizottságának, í csaknem két évtizeden ái annak egyik titkáraként tevékenykedett. 1940 és 1951 között a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tagja, ; egyidejűleg a Karél-Finr Szövetséges Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának elnöke. 1941-től volt "tagja ai SZKP Központi Bizottságának ; 1957-től a Központi Bizottság titkáraként dolgozott. 1981. október 5. Hétfő AURÉL NAPJA A Nap kél 5 óra 48 perckor — nyugszik 17 óra lt perckor. A Hold kél 12 óra 41 perckor — nyugszik 21 óra 37 perckor. Százharminc évvel ezelőtt; 1851. október 5-én született, és 94 éves korában, 1945 februárjában jhunyt, el Dit- rói Mór, drámai szírrész é» , színigazgató, a Vígszínház alapító igazgatója. Pályáját vidéki színházaknál kezdte, majd Kolozsvá-, rótt működött, ahol ÍÜ87- ben a Nemzeti Színház igazgatója lett. Munkásságával! különösen a magyar drámát és a klasszikusokat- népszerűsítette; nagy kultúrtörténeti jelentőségű ma-' gyár drámatörténeti ciklust és Shakespeare-eiklust is! rendezett. A budapesti Vígszínház megszervezésével, valamint realisztikus, természetességre törekvő, pátoszmentes stílusának kialakításával fontos részt vállalt a főváros színházkultúrájának kibontakoztatásában. Színházigazgatősága alatt kiváló művészek egész sora nevelődött ki. 1902-től 6 volt az Országos Színész Egyesület elnöke, 1903-tól pedig a színészképző iskola vezetője is. Több színdara-1 bot fordított magyarra. Időjárás Várható időjárás ma estig: kevesebb felhő, csak szórványosan futó záporral, többfelé megélénkülő déli, délnyugati szél, hajnalban sok helyen párásság, köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között.-#- Október 2-án tartották a Nyírségi Patyolat által meghirdetett tisztítási akció nyil- vándí sorsolását Nyíregyházán. összesen 113 díjat sorsoltak ki. Százan ötven forint értékű tisztítási utalványt nyertek, tizenhármán pedig különböző ajándéktárgyakat vehettek át a szőnyegtől a Sokol rádión át a habszifonig. Egészségnevelési nap Olcsvaapátiban KRÓNIKA FERENC NAPJA FOGADÓNAPOK. Vásá- rosnaményban Miklós Elemér, a városi tanács elnökhelyettese október 5-én, hétfőn délelőtt 8-tól 12 óráig; Kisvárdán Onder János, a városi tanács vb-titkára 9-től 12 óráig; Nyírbátorban Jánvári Tibor, a városi tanács elnöke 9-től 12 óráig; Fehérgyarmaton Szabó Endre, a városi tanács elnöke október 6-án, kedden délelőtt 9-től 12 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. * Dr. Gluchman László rendőr-vezérőrnagy, a Szabolcs- Szatmár megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 1981. október 9-én, 9 órától 12 óráig hivatali helyiségében fogadónapot tart. önálló szakszervezeti jogsegélyszolgálatot indítanak október 15-től a MÁV záhonyi üzemigazgatóságon. BARANYI FERENC József Attila-díjas költő október 5- én 17 órakor a fehérgyarmati városi-járási művelődési központban találkozik olvasóival. A rendezvényen közreműködik Merényi Judit előadóművész. TANÁCSKOZÁST TART a Magyar Eszperantó Szövetség Ifjúsági Bizottsága és megyei bizottsága október 6-án délelőtt 10 órakor Nyíregyházán. A nemzetközi jellegű Eszperantó Ifjúsági Találkozó — azaz a JER ’82 — programjáról, szervezéséről lesz szó, melyet várhatóan 800 érdeklődő részvételével Nyíregyházán rendeznék meg. Méz Nagyecsedről. Tavaly 80 mázsa mézet vásárolt fel a méhész szakcsoport tagjaitól a Nagyecsedi ÁFÉSZ. Az idén másfélszer ennyi: összesen 120 mázsa méz várható a termelőktől. ORGONAEST LESZ október 5-én a nyíregyházi evangélikus-templomban. A hang- 1 verseny, melyen ifjú Fekete KárQty szerepel, este 7 órakor kezdődik. ANGOL NYELVTANFOLYAMOT INDÍT október végén Nyíregyházán a megyei és a városi művelődési központ kezdő és haladó szinten. Jelentkezni személyesen, vagy telefonon lehet október 15-ig: a megyei és városi művelődési központban (Nyíregyháza, Krúdy köz 4., telefon: 11- 433). Szekérkiállítás Mátészalkán Megnyílt a megyei múzeumi hónap Az idei vendéglátó napok programjának kiemelkedő eseménye október 6 és 10 között a budapesti Berlin étterem szakácsainak bemutatkozása Nyíregyházán, a Hotel Szabolcsban. A Berlin szakemberei — éttermük profiljának megfelelően — német nemzetiségi ételekkel gazdagítják a Szabolcs választékát. Az ínyenc vendégek megismerkedhetnek a Soljanka levessel, a fürjtojással tálalt erőleves Gil- bert-módra nevű készítménnyel, a churryvel ízesített berlini virslivel, vagy az almamártással kínált burgonyás palacsintával. A Berlin étterem német főszakácsának irányításával készülnek majd az ételek, melyeket az említett napokon délután 5 órától nemzetiségi vacsoraestek keretében kóstolhatnak meg a vendégek. 4( Oj diákotthon készült el Hajdú-Bihar legfiatalabb városában, Berettyóújfaluban. A csaknem 15 millió forintos költséggel fölépített intézményben a 126. számú ipari szakmunkásképző intézet tanulói közül 40 fiú és ugyanannyi lány kapott otthont. A dohányzás elleni küzdelem jegyében szerveznek egészségnevelési napot október 5-én, hétfőn Olcsvaapátiban. A programban szó lesz a szív és érrendszeri megbetegedésekről, s ezek kialakulásában a dohányzás szerepéről, a dohányzás és a rák ösz- szefüggéselről, valamint a körzeti egészségügyi szolgálat gyógyító-megelőző tevékenységéről. Az előadássorozat este 7 órakor kezdődik a település művelődési házában. A műszaki hónap eseményei 74 ezret fizet a négyes lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 40. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők; négytalálatos szelvénye 101 fogadónak volt, nyereményük egyenként 74 741 forint, hármas találata 9493 fogadónak volt, nyereményük egyenként 398 forint. A kéttalálatos szelvények száma 238 074 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. PÁLYAKEZDŐK FOGADASA. Nyolcvan első munkahelyes pályakezdőt köszöntöttek a napokban a záhonyi átratapkörzetben. Tájékoztatták a fiatalokat a beilleszkedés, az előrejutás lehetőségeiről, majd autóbusszal bemutatták nekik az átrakókörzet munkahelyeit. Mozgalmasan kezdődik a Sza- bolcs-Szatmár megyei Műszaki Hónap következő hete. Október 5-én hétfőn a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület két előadásra is hívja az érdeklődőket délelőtt 10 órakor a Nyíregyházi Konzervgyárba. Az egyik téma: a komplex vállalatirányítási rendszerelőterv kidolgozásának tapasztalatai. A másik téma címe: Számítógépes irányításunk, a mezőgazdasági nyersanyag-termeltetési rendszer üzemeltetésének eredményei a Nyíregyházi Konzervgyárban. Ugyancsak hétfőn hangzik el a Magyar Közgazdasági Társaság szervezésében az idegenforgalommal és külkereskedelemmel kapcsolatos valutaellátásról, devizagazdálkodásról és az árfolyamváltozásokról szóló előadás. Délelőtt 11 órakor kezdődik a program Nyíregyházán, a Magyar Nemzeti Bank igazgatóságán. Október 6-án, kedden délután 2-kor az Alkaloida Vegyészeti Gyár VI. ötéves tervi fejlesztési elképzeléseiről %lesz szó a Magyar Kémikusok Egyesülete szervezésében Tiszavasváriban. az Alkaloidában. A Bőr-, Cipő és Bőrfeldolgozóipari Tudományos Egyesület következő rendezvénye a Vezetési módszerek a vállalat irányításában címet viseli. A szervezők október 6-án délután 2 órára várják az érdeklődőket Nyíregyházán, a technika házában. A XXI. KPVDSZ kulturális napok keretében a vendéglátóipari vállalat a Szabolcs-szálló félemeletén a dolgozók 160 alkotásából kiállítást rendezett. A hobbi kiállítás naponta 9—19 óra között tekinthető meg. # Megszépült a kömörői kultúrház, ahol filmvetítéseket is tartanak. A MOKÉP kicserélte a favázas székeket, s új függöny is került a moziterembe. A Berlin szakácsai Nyíregyházán A ZRÍNYI ILONA GIMNÁZIUM 1966-ban végzett 4. f osztályos diákjai 1981. október 31-én tartják érettségi találkozójukat. Jelentkezés: okt. 10-ig Gönczyné, Nyíregyháza, Kodály Z. u. 18. A Szatmári Múzeum Mátészalkán adott otthont október 3-án, szombaton a XX. múzeumi és műemléki hónap megyei rendezvényei ünnepélyes megnyitójának. Az eseményen megjelentek a párt-, az állami és a társadalmi szervek képviselői. A Szekerek, szánok, gazdasági eszközök című állandó kiállítást és az októberben tartó múzeumi rendezvénysorozatot Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg. A szónok méltatta a kétévtizedes múltra visszatekintő kulturális rendezvénysorozat eddigi eredményeit, a megyei műemlékek, történeti értékek feltárására, megőrzésére tett erőfeszítéseket. A múzeumok falai között dolgozók munkája nem látványos, a közönség csak egy-egy kiállítás, nagyobb rendezvény kapcsán találkozhat vele. A mátészalkai állandó kiállítás megrendezését is közel félévtizedes gyűjtőmunka előzte meg. Magyarország is díjat nyert az idegenforgalmi filmek „Tour- film” elnevezésű nemzetközi fesztiválján, amely az ünnepélyes eredményhirdetéssel pénteken ért , véget Karlovy Vary csehszlovák ! fürdővárosban. Az immár tizen- ! negyedik alkalommal lezajlott í filmszemlén a harmadik helyet a , „Tradíciók” című magyar doku- i mentumfilmnek ítélték oda, amely a négy évszakhoz kapcsolódó ■ magyarországi népi hagyomá- 1 nyokról és népszokásokról szól. A fesztivál alkalmából Karlovy Vary-ban nemzetközi idegenforgalmi plakátkiállítást is rendeztek, s ezen a MALÉV kiállítási anyaga elismerő oklevélben részesült. FOZOVERSENY ÉS IRO-OLVA- SÖ TALÁLKOZÓ. Versenyre hívja a vállalkozó kedvű háziasszonyokat a Fehérgyarmati Afész október 5-én délután 3 órára a Szamos étterembe. A jelentkezők főzésben mérhetik össze tudásukat. Az újonnan megnyílt gyarmati könyvesboltban pedig — ugyancsak 3 órakor — Baranyi Ferenc SZOT-díjas költővel találkozhatnak az érdeklődők. # A sertéstenyésztő szakcsoport tagjaitól 550 mázsa sertést vásárolt fel az idén a Nagyecsedi ÁFÉSZ. A szövetkezethez tartozó községek tőkehúsellátását túlnyomó- részt ebből a felvásárlásból fedezik. Pályázat „A fogyasztási szövetkezeti mozgalom múltja, jelene” — címmel hirdetett pályázatot a Mátészalka és Vidéke Áfész a SZÖVOSZ IX. kongresszusa tiszteletére. A pályázat célja megismerni és feldolgozni a szövetkezet történetét, fejlődését. Pályázni lehet képes, írásos, hangszalagos dokumentációkkal, a régi kereskedelemre jellemző tárgyakkal, eszközökkel. A pályázati anyagot kiállításra, bemutatásra alkalmasan kell elkészíteni. A pályázat beküldési határideje 1981. október 28-a. f Munkaruhák a tsz- nek. A milotai termelőszövetkezetben munkaruhákra 110 ezer, védőruhákra 17 ezer forintot költenek az idén. Díjnyertes filmek Mint már arról lapunkban hírt adtunk, október elsején megnyílt Nyíregyházán a Kossuth utcai toronyház alatti üzlethelyiségben a tapétabolt. Igen bő választék, ízléses tapéták és poszterek kaphatók, a közel hárommillió forintos készlettel induló boltban. A szekérkiállítás egyik részlete. A kiállítás még nem teljes. A tervek szerint egy újabb szekérszín épül, amely egykét év múlva kerül tető alá. Az avatóünnepséghez kapcsolódva a Szatmári Múzeum emeleti kiállítótermében megnyílt a mátészalkai születésű Csizmadia Zoltán festőművész tárlata is, amelyet a szatmári nép életét bemutató alkotásokból rendeztek. Hírügyeletes: HÁZI ZSUZSA Telefon: 11-277 Hordozható városka VENDÉGLÁTÓ NAPOK Százéves monográfia Hogy száz év sok, vagi kevés egy könyv életében — nem könnyű eldönteni A halhatatlansághoz talár pont elég. Az idén érkezet el ehhez a szép korhoz az 1881-ben Lehoczky Tivadar tollából megjelent reá monográfia. Az egykori Bereg vármegye mindeddig legteljesebb történeti feldolgozását természetesen már kikezdte az idő vasfoga. A mai történelemszemlélet számára elavult megállapításai mellett tényanyagában továbbra is pótolhatatlan Értékességét bizonyítja hogy a közelmúltban egy könyvaukción hatezer forintért cserélt gazdát egyik példánya.