Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-25 / 251. szám

li VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. október 25. Abszolút többségben Beszélgetés, az „elnőiesedésről" BRÓDY SÁNDOR, A HUSZADIK SZÁZAD ELSŐ ÉV­TIZEDÉBEN, 1908-BAN IRTA NAGY SIKERT ARATOTT, NÉHA MÉG MA IS JÁTSZOTT DARABJÁT, A „TANÍTÓ­NŐ”-!. AZ AKKORI FALURÓL ÍROTT KESERŰ MÜVÉ­NEK FŐHŐSÉÜL NEM VÉLETLENÜL VÁLASZTOTTA A TANÍTÓNŐT, HISZEN ABBAN AZ IDŐBEN NŐT TALÁL­NI A PEDAGÓGUSI PÁLYÁN, LEGFELJEBB CSAK LÁM­PÁSSAL LEHETETT. AZ ELTELT HÁROMNEGYED ÉV­SZÁZAD ALATT NAGYOT FORDULT A VILÁG, S SZÉP FELADAT LENNE EGY MAI ÍRÓ SZÁMÁRA A „TANÍ- TÖ”-T MEGÍRNI, UGYANIS LASSAN A FÉRFI LESZ A HIÁNYCIKK EBBEN A HIVATÁSBAN. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola 1922 hallgatójából 1480 a lányok száma. A Széchenyi István Köz- gazdasági Szakközépiskolá­ban az igazgatói iroda ta­nácskozó asztalát az újság­írón kívül hatan ülték körül (négy nő és két férfi), hogy a pálya elnőiesedéséről beszél­gessünk. Az eszmét cserélők aránya a tantestületi arányo­kat is tükrözi. És az általános — természetesen nem kizáró­lagos — gyakorlatnak felel meg az is, hogy a férfiak egyike az iskola igazgatója, másika pedig matematika szakfelügyelő. Név szerint: Vágvölgyi Mária matemati­ka-fizika, Kissné Magyar Ka­talin tervezés-politikai gazda­ságtan, dr. Bácskai Istvánná kémia-fizika szakos tanár­nők, Méczei Józsefné magyar­történelem szakos, a pedagó­gus pártbizottság szervező titkára, továbbá Filetóth Ist­ván matematika szakfelügye­lői és' ölíányi János, a szak­középiskola igazgatója. Méczei Józsefné: — Nyíregyházán nemrég vizsgáltuk a pedagógustársa­dalom helyzetét. Kiderült, hogy a megyeszékhelyen ta­nítók 76 százaléka nő: a tár­sadalmi okok kifejtése mesz- sze vezetne, de egy biztos, hogy az elnőiesedés negatív nevelési hatásaira is fel kell figyelni. Az okok közé sorol­ható, hogy kétharmaduk 20 és 40 év közötti, vagyis abban a korban van, amikor a család is a legnagyobb helytállást követeli a pedagógusnőktől. Ez az egyik eredője annak is, hogy nagyon kevesen orien­tálódnak a tudományos mun­ka felé. Persze ezt a nagy­mérvű iskolai adminisztráció is nehezíti. Gilányi János: — A pedagóguspályát em­líthetjük elsőként, ha elnői­esedésről beszélünk. Egyre több az olyan értelmes fiatal — fiú —, aki nem tartja fon­tosnak a továbbtanulást, an­nál inkább a viszonylag gyors anyagi felfutást. Véle­ményem szerint, már nem egyszerűen az elnőiesedésről, hanem a diploma presztízsé­ről van szó. Ha így megy to­vább, a felnövekvő nemze­dékből még a megfelelő után­pótlás sem kerülhet ki. Kissné Magyar Katalin: — Lassan már az a helyzet, hogy az értelmes fiúk mind nagyobb része használja más pályán azokat az ismereteket, melyeket tanár szakos egye­temi hallgatóként elsajátított. Én például közgazdász tanár vagyok, de a velem együtt ta­nuló szép számú fiú közül mindössze egy tolható ma a tanári pályán. Vágvölgyi Mária: — Szerintem akkor toló­dott el a dolog, amikor egy tanárnak 1300 forint volt a kezdő fizetése. Dr. Bácskai Istvánná: — Igaz, hogy az anyagiak szerepet játszanak a pedagó­gusok között található nők nagy számában, azonban sze­rintem korántsem anyagi kér­dés ez. A férfiak hiánya ösz- szefügg azzal a ténnyel is, hogy viszonylag kevés*az elő­rejutás lehetősége, mert ha valaki újabb és újabb szako­kat végez el, akkor is marad, mi volt: tanár. Beosztott. Ki­csi a kiugrásra való alkalom. Méczei Józsefné: — Ennek alátámasztására néhány szót. Nyíregyházán az első számú vezetők (igazga­tók) elenyésző része nő, igaz, hogy a helyetteseknél már ők vannak valamelyes túl­súlyban. Megfigyelhető azon­ban az is, hogy a fiatal peda­gógusnők jobbak, mint a fér­fiak. Ennek egyik oka, hogy a fiúk közül az jön erre a pályára, elsősorban a tanár­képző főiskolákra, aki másutt nem felelt meg. Ez pedig, egyfajta felhígulást is ered­ményez. Vágvölgyi Mária: — Van egy alapvető hiba, ami egyébként más pályákon is fellelhető. Nevezetesen az, hogy a felvételiken a döntő érv a bizonyítvány és termé­szetesen a felvételi vizsga, ami helyénvaló lenne, ha a pályaalkalmasság vizsgálata legalább ekkora helyet kapna. Filetóth István: — Mi sem természetesebb, hogy a nőknek nagyon is he­lye van ezen a pályán, hiszen a nevelés során más hatások érik a gyerekeket a nők, és mások a férfiak részéről, s az ideális az lenne, ha ezek ki­egészítenék egymást. Tehát az is nyilvánvaló, hogy ha az elnőiesedésről beszélünk, en­nek okait próbáljuk kideríte­ni, akkor korántsem arról van szó, hogy egy tanári karban csakis férfiaknak kell helyet foglalniuk. Tulajdonképpen a végletek ellen kellene küz­deni. Erre talán az is jó len­ne, ha a felvételiknél -eleve bizonyos arányokat állapíta­nának meg, habár félő, hogy ez — természetszerűleg — a lányok ellen irányulna, s így olyan fiúk is bekerülnének, akik teljességgel alkalmatla­nok erre a hivatásra. Azt hi­szem, hogy még az eddigiek­nél is többet kellene tenni a pálya valamikori tekintélyé­inek visszaállítására, és úgy gondolom, a szülőket is nevel­ni kellene arra, hogy fiaikat ne csak a gyors pénzszerzés lehetőségei felé irányítsál. Ez azonban igencsak sok ágú do­log, hiszen a gazdasági kérdé­sek és ezzel összefüggésben a tudati tényezők is beletartoz­nak. Ketten a 3945-ből A 14. számú általános isko­lánál biztosan van „elitebb” is Nyíregyházán. Tanyai isko­la ez, még akkor is, ha a szétszórt terület egy lépésre fekszik a Tünde utcától, s ter­mészetesen, a megyeszékhely­hez tartozik. A tanári szobában a hosszú asztal mellett, néhányan ül­nek csak, egy férfi, s a többi nő, akik között alighanem a legfiatalabb Ladó.nyi Ildikó tanító. Ladányi Ildikó — Alig több, mint egy hó­napja tanítok, hiszen most vé­geztem itt, Nyíregyházán. Mondják, hogy régen tanító­bácsik voltak, ma viszont szinte csakis tanítónénik ta­lálhatók. Igaz, talán a tanítói szak az egyetlen, ahova tuda­tosan helyezik a lányokat elő­térbe a felvételnél, de ez ért­hető is, hiszen a legkisebbek­kel mi foglalkozunk, néha még az édesanyát is pótol­nunk kell. Ladányi Ildikó viszonylag messziről került ide. Rudabá- nyai, apja bányász, anyja ápolónő. Miskolcon járt óvó­nőképzőbe, s csak azért nem ment az egri főiskolára, mert tanítókat ott nem képeznek. Márpedig ő erre a pályára készült. — Jót tesz a pályának — kérdezem —, hogy szinte ki­zárólag nők mozognak rajta? — Semmilyen véglet sem jó, márpedig ez az. A főisko­lán sokszor volt téma ez a kérdés, de választ az okokra nem nagyon találtunk. Egy biztos: a fiúk többsége olyan pályát keres, ahol hamar és viszonylag sokat kereshet... A csengő Ladányi Ildikó mondandójának végét jelen­tette: órára kellett mennie. Az iskola igazgatója Vass Pi­roska pedig óráról jött, s ott folytatta, ahol az ifjú kolléga abbahagyta. — Sajnos — mondja, köz­ben rágyújt —, még az értel­mes fiúkat sem engedik a szüleik gimnáziumba, de még szakközépiskolába sem, ha­nem szakmát tanulni küldik őket. Persze, az csak jó, ha a jövő munkásai az értelmesek közül kerülnek ki, de az már korántsem az, hogy néha már úgy tűnik: a gyengébbek ta­nulnak tovább. És — a lá­nyok. Ez pedig azt jelenti, hogy — maradva a pedagógi­ánál —, az utánpótlás tovább­ra is közülük kerül majd ki. A továbbtanulási statiszti­ka az igazgatót igazolja. Idén harminchétén: végeztek a nyolcadik osztályban. 20 fiú és 17 lány. Gimnáziumba 1 lány ment, míg szakközépis­kolába öt lány és egy fiú ke­rült. Szakmunkásképzőben 19 fiú és 9 lány kezdte meg ta­nulmányait, míg két cigány­kislány számára — egye­lőre — véget ért a tanulás. Ha a kis statisztikát szem­ügyre vesszük, kiderül: a dip­lomaszerzés reményében hat lány, és mindössze egy fiú vágott neki az élet újabb sza­kaszának. És ez nemcsak a 14. számú általános iskolára jellemző jelenség. Vass Piroska igazgató, s mint ilyen, ha nem is egyedi példány, de hovatovább már a szabályt erősítő kivételnek számít az igazgatói székben. — Nálunk 12 nő és 4 férfi tanít, azonban a hét felsőta­Vass Piroska gozatos közül csak négy a nő, és három a férfi. Ez pedig nem is rossz arány... Egyéb­ként az a helyzet, hogy sok­szor az arányok minden áron való javítása érdekében olyan fiúk is a tantestületekbe ke­rülnek, akik nem érik el a lá­nyok szintjét. Én huszonki­lenc éve tanítok, és régen va­gyok igazgató. Nagyon meg­értem, amikor még a ráter­mett nők sem vállalnak ve­zető funkciót, mert a családi elfoglaltság, plusz a vezetői teendők általában meghalad­ják egy ember erejét... Vá­lasztani kell. Ezt már nem Vass Piroska mondja: — Nagyon nehéz választás lehet ez, hiszen a mérleg egyik serpenyőjébe a család, a másikba viszont az ambí­ciók kerülnek... Férfiak számára, kevéssé ismert ez a „vagy — vagy”. Akik beszélgettek, balról jobbra: Filetóth István, Vágvölgyi Mária,' Kissné Magyar Kata­lin, Méczei Józsefné és Gilányi János. Nők a pályán Sokszor és egyre több szak­máról, foglalkozási ágról hal­lani manapság, hogy elnőiese­dik, vagyis az adott helyen foglalkoztatott nők aránya na­gyobb mint volt. Esetleg egyes, régebben férfiszakmá­nak tartott ágazatokban a nők aránya már meghaladja a fér­fiakét. Példaként megemlíthetjük a pedagóguspályát, a jogászo­kat, a kereskedelmet, az egészségügyet, sőt, a legújabb információk szerint, a Buda­pesti Műszaki Egyetemen is egyre jobban nő a gyengébb nemhez tartozó hallgatók ará­nya. Az okok természetesen sok­rétűek, s az okok keresése jelzi azt is, hogy sokan — több, kevesebb joggal — nem tartják egyértelműen jónak azt, hogy egyes területeken a nők, legalábbis számukat ille­tően, elsöprő fölénybe kerül­tek. Mielőtt azonban a vélekedé­sek igazát, vagy hamisságát vennénk figyelembe, próbál­juk meg az okokat is felderí­teni. Kétségtelen tény, hogy egy nagy történelmi igazság­szolgáltatás is magával hozta, hogy bizonyos, korábban a nők elől elzárt pályák, mun­katerületek megnyfltak a szebbik nem képviselői előtt. Gondolhatunk itt az orvosok­ra, műszakiakra, de még a tanítókra, tanárokra is. Vagy­is: egy kétségtelenül pozitív, világméretű, de a szocialista országokban mindenné! job­ban kiteljesedő folyamat ját­szódik le. Az elmondottak mindenkép­pen igazak, azonban nem csak erről van szó. Beleját­szott ebbe az is, hogy a há­ború után a megfogyatkozott férfilakosság pótlása, vala­mint az építési feladatok — természetesen a szónak nem csak konkrét, de átvitt ér­telmében is —, megkövetelték a nők minél nagyobb mérté­kű munkába állítását. Végül, de nem utolsósorban szerepe van — különösen az értelmi­ségi pályák, vagy a kereske­delem esetében — annak is, hogy ezek a foglalkozások, sokszor hivatások, bizonyos — elsősorban anyagi — érte­lemben a presztízsüket vesz­tették, a fiúk „élelmesebb” része inkább a gyorsabb és jobb keresetet ígérő pályák felé orientálódott, így egyre nagyobb tér nyílott a nők, a lányok továbbtanulására, dip­lomaszerzésére. Természetesen a felsorolt okokat részletezni lehetne, de így, elnagyolva is, alighanem fedik az igazságot. És hogy ne csak a „levegőbe” beszél­jünk, vegyünk szemügyre né­hány — megyénket reprezen­táló, ám országos érvényű — adatot. A nálunk található 5128 pedagógusból 3945 a nők száma. A megyében működd orvosok közül 544 a férfi, és 322 a nő. A szakmák szerinti megoszlás pedig különösen ér­dekes képet mutat: a 45 férfi sebész mellett összesen 1 nő található; a 48 szülészből és nőgyógyászból, mindössze 3 a nő; azonban az 57 csecsemő- és gyermekgyógyászból 37 nő. Végül, ami a helyeslő, vagy éppenséggel a rosszalló véle­mények jogosságát illeti: az élet általában igazolta az ed­dig részben, vagy egészen zárt pályák megnyitását a nők előtt. Azonban, és ez is kétségtelen tény, pontosan azért, mert bizonyos gazdasá­gi szükségszerűségek, kény­szerek is közrejátszottak a folyamatban, számos problé­mát, is a felszínre dobott az „elnőiesedés”. Csak címsza­vakban említve ezeket: a csa­ládban betöltött szerepüket a férfiak legfeljebb részben vál­lalták — vállalhatták — át, to­vábbá, ha profánul is hang­zik, de a szülés, a gyermek- nevelés bizonyos momentu­mai sosem lesznek átvállalha­tók. És, pontosan a család miatti nagyobb terhek okán, a nők előrejutása, szakmai ki- teljesedése sincs — legfeljebb nagyon sokára lesz — olyan, mint az egyébként nem szük­ségszerűen okosabb férfiaké. Ide sorolható még az is, hogy a gazdasági feltételek (a ház­tartások gépesítettsége, a készételek választéka, és így tovább) sem segítik elő azt, hogy a nők az élet színterein egyformán tudjanak helyt­állni. Az elmondottak nem csak a problémákat vetik fel, de a megoldást is sürgetik. Hiszen egy vissza mát nem, vagy csak nehezen fordítható fo­lyamatról van szó, és ráadá­sul, kár is lenne visszafordí­tani az alapvetően előremuta­tó mozgást. Az oldalt írta: SPEIDL ZOLTÁN Fényképezte: GAÁL BÉLA, JÁVOR LÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom