Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-24 / 250. szám
4 Kelet-Magyarország 1981. október 24. Közlemény (Folytatás az 1. oldalról) Megnyílt a Francia Szocialista Párt kongresszusa pontjának jobb megismerését, a békét és a nemzetközi biztonságot, az egyetemes emberi haladást szolgáló együttműködés fejlesztését. II. A Központi Bizottság és a Minisztertanács áttekintette a lakásépítés helyzetét, állást foglalt a lakásépítés, -fenntartás, -gazdálkodás és -elosztás fejlesztésének irányelveiről. O A Központi Bizottság és a Minisztertanács megállapította, hogy a lakásépítés és -gazdálkodás az elmúlt évtizedben az 1070. évi együttes határozatának megfelelően alakult. A lakásépítés üteme meghaladta a legtöbb európai országét: tíz év alatt a lakásállomány 13 százalékkal, alapterülete 31 százalékkal nőtt, a komfortos lakások aránya megkétszereződött. 1970-ben minden tizedik, jelenleg pedig minden negyedik lakás három- és több szobás. Jelentősen javult a lakások felszereltsége. Csaknem 3 millióan költöztek korszerű, új otthonba. Emelkedett az önálló lakással rendelkezők aránya, mérséklődött a laksűrűség. 1970-ben száz szobára mintegy 200 személy jutott, 1980-ban pedig 150. A második 15 éves lakásépítési programban előirányzott 1 millió 200 ezer új lakásból az V. ötéves terv időszakában 453 ezer készült el, és felújítottak 75 ezer tanácsi lakást. A lakásfelújítás a korábbinál nagyobb szerepet kapott, üteme a következő időszakban tovább fokozódik. A tizenöt éves lakásépítési terv időarányosan megvalósul, céljai elérhetőek. A jelentős eredmények ellenére a lakásépítés és -elosztás terén továbbra is vannak feszültségek. Még sok jogos lakásigényt nem lehetett kielégíteni. Főleg az egyszemélyes és a kis létszámú háztartások arányának növekedése és a városba áramlás következtében többen tartanak igényt önálló lakásra. A társadalmi, gazdasági fejlődéssel, az életkörülmények javulásával együtt felerősödtek az igények a jobb minőségű és nagyobb lakások iránt. A lakáscseréknek a lehetségesnél kisebb szerepük van a szükségletek kielégítésében. Indokolatlanul eltérő a lakosság egyes csoportjainak hozzájárulása a lakásépítési és -fenntartási költségekhez. O A Központi Bizottság és a Minisztertanács további erőfeszítéseket tart szükségesnek a lakáskörülmények javításáért. Erősítve a bevált lakáspolitikai elveket, tovább kell fejleszteni a lakásgazdálkodási rendszert. Elő kell segíteni, hogy a jogosultak belátható időn belül önálló lakáshoz jussanak. Az igények kielégítésében a fokozatosság érvényesüljön: Növelni kell a lakosság érdekeltségét a saját szervezésű építkezésben. Indokolt, hogy a lakáshoz jutás és a lakásfenntartás állami támogatása egyre inkább a családok szociális, jövedelmi és vagyoni helyzetétől függjön. A lakosság anyagi erőforrásait jobban mozgósítva, a teherviselést egyenletesebbé kell tenni az állam és a lakosság, illetve a lakosság egyes csoportjai között. A lakbérek jelenleg a lakóházak fenntartási és felújítási költségeinek csak a kisebb részét fedezik, ezért a lakbéreket — életszínvonal — és szociálpolitikánk figyelembevételével — fokozatosan emelni kell, hogy azok fedezetet nyújtsanak a lakóházak fenntartásához. A Központi Bizottság és a Minisztertanács szükségesnek tartja, hogy a lakásépítés, -fenntartás, -gazdálkodás és -elosztás továbbfejlesztésének irányelveit a leginkább érintett és erre felkért társadalmi és állami szervek 1982 február közepéig tárgyalják meg. Észrevételeiket és javaslataikat a Minisztertanácshoz juttassák el. A Központi Bizottság és a Minisztertanács az irányelveket a viták tapasztalatainak figyelembevételével véglegesíti. Kommentár A Francia Szocialista Párt hajlandó bizonyos kompromisszumokra, de ha a jobboldal mindenáron meg akarja akadályozni a szocialisták programjának megvalósítását, akkor erőpróbára, konfrontációra fog sor kerülni — hangsúlyozta Jean Poperen, a Francia Szocialista Párt titkárságának tagja a párt kongresszusán, amely pénteken kezdődött a dél-franciaországi Valenceben. Jean Poperen a kongresz- szust megnyitó referátumban méltatta a tavaszi választásokon kivívott győzelem történelmi jelentőségét, s kijelentette: a francia szocialisták teljesíteni akarják a választási kampányban tett ígéreteiket, teljesíteni, akarják a francia néppel kötött szerződést. 'A referátumot követő vita órán számos felszólaló hangsúlyozta a tömegek mozgósításának fontosságát. A kongresszuson részt vesznek a Francia Kommunista Párt és más baloldali pártoknak küldöttségei. A meghívott vendégek soraiban számos külföldi párt képviselői is helyet foglalnak: így az MSZMP képviseletében Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, az MSZMP KB tagja, és Horn Gyula, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője van jelen; az SZKP küldöttségét Borisz Po- nomarjov, az SZKP PB póttagja, a KB titkára vezeti. Kurt Hager, a NSZEP KB PB tagja, a KB titkára Berlinben fogadta a szocialista országok oktatási miniszterei értekezletén részt vett küldöttségek vezetőit. A kép bal szélén Pozsgay Imre magyar művelődési miniszter. (Kelet-Magyarország telefotó) Áz olasz parlament döntése: Neutron nem! Az olasz szenátus hadügyi bizottsága csütörtökön egyhangúlag elfogadott határozatban állást foglalt amerikai neutronfegyverek olasz területen történő elhelyezése ellen. A szocialista párti szenátorok által kezdeményezett határozat felszólítja az olasz kormányt, hogy „egyedül vagy más európai kormányokkal együtt utasítsa el neutronfegyvereknek országaikba történő telepítését”. Annak idején, a neutron- fegyver gyártásáról hozott amerikai döntés bejelentése után az akkori kabinet két tagja, Emilio Colombo külügyminiszter és Lelio Lagorio hadügyminiszter leszögezte, hogy a kormány előzetes hozzájárulása nélkül szó sem lehet neutronfegyverek olasz földön történő elhelyezéséről^ A szenátusi bizottság csütörtöki határozatában felszólította a kormányt arra is, hogy „munkálkodjék egy olyan megállapodás érdekében, amely lehetővé tenné az európai leszerelési konferencia összehívását”. 4. Ezt akarom csinálni... Apám festő volt, de anyám kedvéért „polgári” foglalkozásba kezdett ^fotóüzlete volt Stockholmban. Biztos volt benne, hogy a lányából nagy operaénekesnő lenne. Valószínűleg csalódik, ha teljesítem a kívánságát, mert az énekművészetem minden volt, csak nem jelentős. Ezenkívül túlságosan fiatal voltam ahhoz, hogy akceptáljam az ő bohém életét. Megmondtam neki, hogy nem lenne helyes, ha abbahagynám az iskolát, hogy tovább kellene tanulnom, és ezért mindig nézeteltérések voltak közöttünk. Apa minden évben magá- ' val vitt Németországba, ahol anyám szüleit és két nénikémet látogattuk meg. Apa egy darabig velünk maradt, majd elutazott Angliába vagy Európa más helyeire. Nagyszüleim gondozásában maradtam, és ezek a hetek borzalmasak voltak számomra. Ahogy apám elutazott, bementem a W. C.-be és sírtam. Ha a nagyanyám észrevette, hogy sokáig elmaradok, kiáltott: „Mit csinálsz olyan sokáig? Mi történt?” Megpróbáltam a csuklásomat elfojtani, mert tudtam, hogy meghallhatja. Haragudott volna rám, amiért sírok, hogy nála kell maradnom. Az az igazság, hogy féltem tőle és a nagyapámtól, aki nagyon szigorú volt, és soha nem voltam boldog náluk. Az a gyanúm, hogy abban a nevelésben részesültem náluk, ami abban az időben a német gyerekeknél szokásos volt: valószínűleg azért vagyok ma is olyan rendszerető. Nagyanyám egyszer az éjszaka közepén ébresztett fel, mert a ruhámat ledobtam a székre, ahelyett, hogy rendesen összehajtottam volna. Fel kellett kelnem — körülbelül tízéves voltam akkor —, hogy a ruhámat és a fehérneműmet rendesen a székre tegyem. Azután nagyanyám szemrehányóan a cipőmre mutatott. Azt mondtam: „De a szék alá tettem, nagymama, és tiszta!” „Igen, gyermekem, de nem áll rendesen. Pontosan egymás mellett kellett állmok, a cipők orrának egymás mellett, és egy irányba kell mutatniok.” Tizenegy éves lehettem, mikor apám először vitt el színházba. Korábban már láttam különböző operaelőadásokat, de nemigen maradtak meg az emlékezetemben. Az első színházlátogatás alkalmával azonban felnyílt a szemem. Vannak felnőtt emberek, akik ugyanazt teszik, mint amit én otthon egyedül, csupán játékból. És ezért még fizetik is őket! Ebből élhetnek! Egyáltalán nem értettem, miért tehetik a színészek ugyanazt, amit én: az álom- világ valósággá válhat, és ezt munkának nevezik! Apámhoz fordultam — valószínűleg az egész színház hallott engem —, és hangosan azt mondtam: „Papa, én is ezt akarom majd csinálni!” Ez az érzés, ami akkor fogott el, soha nem hagyott el. Hat órakor kelek, elmegyek a stúdióba, és ez olyan munka, ami örömet szerez nekem és amit szeretek. Boldog vagyok. Elmegyek a színházba, ülök az öltözőmben, felteszem a sminket, felveszem a kosztümömet és azt mondom: „És ezért még fizetnek is neked!” Következik: 5. A fehér boríték. Merre tart Ankara? Szalontay Mihály: 15. Nyugalmazott katonatisztek, jogászok, kulturális és gazdasági szakértők alkotják Törökország alkotmányozó gyűlését. A százhatvan személyiség pénteken ült össze, hogy tanácskozzék az új alkotmányról. A múlt év szeptemberében lezajlott katonai hatalomátvétel óta ez az első alkalom, hogy a tábornokok bizonyos lépést tettek a polgári kormányzáshoz való visszatérés irányában. Igaz, a török parlament szenátusának üléstermében most nem foglaltak helyet a betiltott pártok volt vezetői és aktivistái, s a százhatvan résztvevőt a nemzetbiztonsági tanács jelölte ki. Mégis úgy vélik Ankarában, hogy Kenan Evren tábornok, jelenlegi államfő elérkezettnek érzi az időt az új választási rendszer kidolgozásán keresztül a polgári keretek visszaállítására. Törökországban hagyománynak tekinthető, hogy a hadsereg csak ideig-óráig irányítja közvetlenül az államügyeket. A jelekből ítélve hasonló a helyzet most is. Tény, hogy 1980. szeptember 12., vagyis a katonák színrelépése óta sikerült visszaszorítani a szélsőséges politikai erők terrorját. Sok ezer embert — pártvezetőt és aktivistát, szélsőséges nacionalistát és elvakult vallási fanatikust — vetettek börtönbe, s akikről bebizonyosodott, hogy gyilkoltak, nem kerülték el a halálos ítéletet. Kétségtelen, hogy az egész országot-elborító terrorhullámot csakis ilyen eszközökkel lehetett megtörni. Más kérdés, hogy a katonai kormányzás legfőbb szerve, a nemzetbiztonsági tanács nemcsak a kisebb szélsőséges politikai szervezeteket és pártokat tiltott be, hanem az ország életében döntő szerepet játszó köztársasági néppártot — amelyet még Kernal Atatürfc, a modern török állam megteremtője alapított, s Ecevit állt az élén — és az igazságpártot ás, amelyet Bemirel vezetett. Meglehet, hogy az új alkotmány némileg megnyirbálja majd a törvényhozás szerepét, de az feltehető, hogy a korábbinál szélesebb jogkörrel ruházza fel a köztársasági elnököt, mindez persze csak találgatás, mint ahogy az is, hogy valóban Kenan Evren tábornok pályázik-e erre a tisztségre. Ami viszont Törökországban bizonyos: kézzelfogható jelei mutatkoznak a stabilizációnak, a politikai és gazdasági értelemben vett konszo- lidáoiónak. Ankara szövetségesei — elsősorban az Egyesült Államok — most különös figyelemmel kísérik a változás folyamatát, amelyet változatlanul a katonák irányítanak. Bármiként is döntsön az alkotmányozó gyűlés, az biztos, hogy ez még csak az első lépés a hatalom átruházása felé vezető hosszú úton. Gy. D. — Ide figyeljen, Mucóka. — Ne szólítson maga engem Mucókának, utálom ezt a megszólítást. Azért is hívnak itt így engem, mert tudják, hogy utálom. Nem szeretnek engem, mert irigyek. — Kérem, ide figyeljen. Egy hónappal ezelőtt, tehát olyan május vége felé, a szállodában a lift előtt, egy szakállas férfi megfogta a karját, és maga elé engedett egy nénit. Na hát erről akarok beszélni magával. Mit tud erről a férfiről? Mire emlékszik? — Először is kérem én nem voltam ott. Aztán meg nem is fogta meg a karomat, mert úgy pofonvágtam volna, hogy kiesett volna az összes foga a ronda szakállán keresztül, csak úgy elém tartotta a karját, s azzal megállított. S azt mondta ... na, de hát nem is mondom, mit mondott, mert egy modortalan fráter a maga barátja! Szégyellheti is magát. Nem ismeri azt a közmondást, hogy madarat tolláról, embert barátjáról? — Utálom a közmondásokat — mondta az öreg, — mert annyit tudok gyártani, amennyit akarok. Ezt a lány nem értette pontosan, csak valami nagyképűséget érzett az Öreg szavaiból, amit viszont ellensúlyozott az a letörtség, egykedvűség, amivel az mondta: — S aztán mi történt? — Miért tőlem kérdezi, én ott se voltam. — Mu.. .kisasszony kedves, hagyjuk ezt már abba! Segítsen nekem. Mi történt azután? — Bement előttem a liftbe, — mondom —, modortalan fráter! Ilyet még a Sukoró se csinál, pedig hát az ottan... Gondoltam, megvárom a következő liftet, de odatartotta a lábát a fotocellának, s nem csukódott össze az ajtó, míg be nem mentem. — S aztán? — Aztán.. .aztán semmi! Rám se nézett. Pedig másnap levelet is írtam neki. Kikértem az arrogáns magatartását. — És? — Semmi és. Elmentek. Mert egyedül volt. Szép kis firma a maga barátja. Valami nővel volt. Egy ronda kövér tehénnel... — Látta? — Mi az, hogy láttam, még beszéltem is vele. Lusta tre- hány disznó. Mindenét elvesztette, széthagyta a holmiját. Az ebédlőben. Én vittem utána. Meg se köszönte!... De megköszönte. És a szobában is otthagyta a szemfestékét. — Az öreg felkapta a fejét. — A szobában? — Igen. — Kinek a szobájában, milyen szobában? — Hát a férfi szobájában, ahol együtt aludtak. Ó, hogy mit ne mondjak, aludtak, tudja ki aludt ott, azok aztán nem... — Mucóka, Mucóka, de hát hogy került maga a férfi szobájába? Mucóka megszeppent: — Hát, ... amikor elmentek, tudja mi úgy sré viza- vi, szembe voltunk ezzel a Sukoró Józsival. És én akkor már nagyon utáltam, meg veszekedtünk, mert kilőtte, hogy én figyelem ezt a szakállast, és elkezdett nekem féltékenykedni, nekem azzal a három gyerekével, a szaros! És amikor bennült... tudja, a klotyón, akkor én átsurrantam, mert nyitva hagyták az ajtót a takarítónőnek. És megtaláltam a szemfestéket. De nem hoztam el, otthagytam. — Mondja kislány, de igaz becsületemre mondom, magánál hagyom és nem szólok senkinek róla, talált valamit ott? — Á, csak ilyen papírokat, ami úgy szét volt dobálva. Még ahhoz is lusta volt, hogy beledobja a papírkosárba. Azt elhoztam, tudja, én nagyon szeretem a verseket. Ez a Sukoró is azzal szédített, hogy a Napló szerkesztője a barátja, hogy megmutatjuk neki az én verseimet, de tudja, mit mutattunk meg neki. Mondtam is a Józsinak aztán, hogy a pi... — szóval azt __ egyedül is meg tudtam volna mutatni neki. — És hova tette azokat a papírokat? — Ó, hát nem hoztam el mind, csak volt ott egy halom gombócra gyúrva, ami úgy meg volt számozva, gépeli szöveg volt, de gondoltam talán meg tudom belőle a nevét, meg hogy hol lakik, meg hogy kicsoda. De az is ponl olyan komplikált mint a maga könyve, csak valami bástya van benne, meg valam nagy-nagy szomorúság. Me: félelem. Pedig nem is úgy nézett ki. Ahogy elémtartott: a kezét, meg rám szólt... tudja, az ilyen nagyszájúak az tán, ha az ember lánya ágyá ba bújnak, akkor meg sírnak mint a gyerekek az anyjul ölében. — Mutassa! — Azt a bástyaizét, az nem hoztam el. Csak eg; ilyen gombócírást. Tetszii tudni, azt hittem, szerelme vers. De nem az. (Folytatjuk