Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-20 / 246. szám
4 Kelet-Magyarország 1981. október 20, Kommentár Változás Hellaszban Meglepetésről nehéz beszélni. Ami vasárnap a demokrácia „szülőhazájában”, a klasz- szikus Hellasz földjén történt, olyan szenzáció, amit a megfigyelők, sőt a közvéleménykutatók szinte egységesen megjósoltak. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a második világháború utáni immár tizenkettedik választás nyomán Hellasznak ezúttal először lesz, legalábbis középbal színezetű kabinetje. A mostani választások legnagyobb győztese a Pánhellén Szocialista Mozgalom, amely a voksok 95 százalékának összeszámlá- lása után 48,08 százalékot mondhatott magáénak, tehát a háromszáz tagú, egykamarás nemzetgyűlésben legalább 174 helyet. Ha ehhez hozzászámítjuk a választásokon ugyancsak sikerrel szerepelt Görög Kommunista Pártot (10,82 százalék, tehát legalább 13 mandátum), nyugodtan kijelenthetjük: az eddigi kormányzópárt, az új demokrácia 113 képviselőjével szemben a görög parlamentben! nagyarányú abszolút többsége lesz a baloldalnak! Ez a változás mind a belpolitikában, mind a nemzetközi kihatásaiban rendkívüli jelentőségű fejleményként értékelhető. A belpolitikában fél évszázada először várható Athénban olyan kabinet országlása, amely deklaráltan a tömegekre támaszkodik, amelynek a jelek szerint van szociális lelkiismerete és amely — a Mitterrand-típusú államosításoktól kezdve más intézkedésekig — bizonyos strukturális változtatásokat is tervez a gazdaságban, és a jövedelem- elosztásban. Nem véletlen, hogy amikor a szondázások mind egyértelműbben a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASOK) várható győzelmét mutatták ki, a nagytőke megkezdte vagyonának szervezett kimenekítését az országból... Biztos, hogy a várható kormányfő, a PASOK vezére, Andreasz Papandreunak a hatalom birtokában is komoly ellenállással kell szembenéznie programja megvalósítása során. H. E. A görögországi választás győztese, Andreasz Papandreu, a Pánhellén Szocialista Mozgalom vezetője az eredmények kihirdetése után nyilatkozik az újságíróknak. (Kelet-Magyarország telefotó) Reagan—Mitterrand találkozó Francois Mitterrand francia elnök „teljes mértékben otthon érezte magát” a virginiai Yorktownban, ahova szombaton érkezett Egyesült Államok-beli első hivatalos • látogatására. Yorktownba érkezett egy nappal később Ronald Reagan amerikai elnök is, hogy vendégével együtt részt vegyen a függetlenségi háború döntő csatájában 200 évvel ezelőtt aratott közös amerikai—francia győzelem emlékürinepségein. A vasárnapi csúcstalálkozót viszont a biztonságosabb Williamsburgban, a volt vir- gianiai fővárosban tartották, és a mésfélórás eszmecsere után mindkét fél szövetsége- si megelégedését hangoztatta. Ennek ellenére a konkrét kérdésekben jórészt a nézetek különbözőségét állapították meg. Ami az európai kérdéseket illeti, Franciaország — mint Mitterrand vasárnap déli televíziós interjújából kitűnt — fenntartja magának a jogot a független cselekvésre. Kína területigénye Kína a hét végén megerősítette, hogy igényt tart 90 ezer négyzetkilométernyi indiai területre. Az Új-Kína hírügynökség ezt tartalmazó anyaga azután jelent meg, hogy Peking és Új-Delhi között vita bontakozott ki egy indiai képviselő pekingi utazásának ügyében. A kínai fél nem volt hajlandó csoportos vízummal beengedni T.* L. Rajkumart, az északkelet-indiai Arunachal Pradesh parlamenti képviselőjét, aki kollégáival együtt részt akar venni egy pekingi nemzetközi konferencián. Merényletterv Bush ellen ' Az elmúlt kedden kolumbiai látogatásra érkezett George Bush amerikai alelnök csodával határos módon menekült meg egy merénylettől — jelentette vasárnap a kolumbiai sajtó. Hét nagyerejű dinami ttöltetből álló robbanószerkezetet helyeztek el a bogotai El Dorado nemzetközi repülőtér kifutópályájára, ahová eredetileg az amerikai alelnök gépét várták. A szerkezet akkor robbant volna, amikor az amerikai küldöttség gépe földet ér. Bush gépe azonban a szomszédos katonai repülőtéren szállt le. A robbanószerkezetet a kifutópályát gondozó egyik munkás találta meg. (Folytatás az 1. oldalról) elmúlt időszak visszaéléseiben. A párttagoknak szint kell vallaniok a jelenlegi helyzetben, s minden fórumon a párt álláspontját kell képviselniük. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának háromnapos plenáris ülése a vasárnap megválasztott új első titkár, Wojciech Jaruzelski zárszavával befejezte munkáját. Jaruzelski az ország helyzetének javítását, a párt kezdeményező erejének fokozását, a szocialista állam erősítését jelölte meg fő feladatként. Hangsúlyozta, hogy a határozat végrehajtását egy percig sem szabad halogatni, már mától meg kell kezdeni, mégpedig energikusan és következetesen. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára táviratban köszöntötte Wojciech Jaruzelski hadseregtábornokot, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárává történt megválasztása alkalmából. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, az alábbi üdvözletét intézte Wojciech Jaruzelskihez, a LEMP KB első titkárához: „Kedves Jaruzelski Elvtárs! Az SZKP Központi Bizottsága üdvözli önt a LEMP KB első titkárává történt megválasztása alkalmából. Ismerve önt, mint a testvéri Lengyelország kiemelkedő párt- és állami személyiségét, a Lengyel Népköztársaság és a Szovjetunió megbonthatatlan barátságának következetes hívét, meggyőződésünket fejezzük ki: ebben a felelősségteljes történelmi pillanatban minden tekintélyét latba veti azért, hogy a marxizmus—leninizmus elvei alapján megteremtse az egységet a Lengyel Egyesült Munkáspárt soraiban, annak érdekében, hogy a lengyel munkásosztály, a lengyel dolgozók szocialista vívmányait megvédelmezzék az ellenforradalom támadásaitól, leküzdjék az országban tapasztalható politikai és gazdasági válságot, s a LEMP irányításával tovább erősítsék a lengyel állam szuverenitását” — mondja a távirat. ■■■I M . ■ Szalontay Mihály: H. — Megáll az ész! — ször- nyülködött az öreg. — Elengedték!? Azt mondja, elment? El tudott menni?! — Kérem, nem is láttuk. Mi nem vettük át a mentőktől. Az eset után a Kiss doktornő rögtön a mentők után telefonált. Azok már épp új balesethez mentek, mondták, hogy ők nem tudják, mi van. Azt hitték, mi bevittük a beteget a vizsgálóba. , — Dehát, dehát... nem értem! — Mi se kérem, de előbb pontosan utánna kéne nézni, hogy ez az eset azonos-e azzal az esettel, az a személy ugyanaz-e, akit ön keres? Ez a mai egy „frontos” nap, fáradtságomon érzem, nagyon sok munkánk volt. Én egész nap ki nem jöttem a műtőből, nagyon sok beteget hoztak be, kisebb-na- gyobb esetek voltak, de ez most nem fontos. Tessék talán utána nézni a mentőknél, hogy nem halt-e meg a mentőautóban. Mert akkor már talán a temetkezési vállalatnál kell keresni. S nem is biztos, hogyha meghalt, a mentők a mi fagyasztónkba hozták. Vihették máshova is. Például... — s mondta annak a városnak a nevét, ahol az a bizonyos szálloda is volt, ahova a kocsiban talált számla már úgyis kényszerítette az öreget. Kicsit mérgesen — udvariatlanul hagyta ott őket. A nesze semmi, fogd meg jól levegője lengte körül a kórházkertet, s az öreg nagyon csúnyán haragudott ezért erre a kórházkertre. Pedig akkor még nem is tudta, hogy a mentőknél is így jár. Nem voltak szolgálatban azok, akik akkor kiszálltak, a könyv csak any- nyit jelzett, hogy az ilyen és ilyen rendszámú kocsi sérült betegét bevitték a kórházba. Az öreg, mint a tébolyodott, úgy érezte magát, amikor is a szolgálatos vezető magyarázni kezdte: — Kérem, ha a kocsiban meghalt, akkor itt jelezve volna, és akkór vagy a megyei kórház fagyasztójába, vagy a városi klinika anatómiai osztályának tárolójába vinnék. Mert nem biztos, hogy van családja, el akarják temettetni a balesetben elhunytat, és ha senki nem jelentkezik ilyen igénnyel, akkor a tetem a klinikáé. .Kitámolygott a kocsihoz és ment a szállodába. Most a mályvaszínű tapétát nézte. Szinte fizikai rosz- szullétet okozott neki a hatalmas pipacsok lila köde, és sehogyan nem értette, hogy hogyan lehet ebben a szobában akárcsak egy órát is eltölteni, nem hogy egy egész éjszakát. Itt biztosan nincsenek se bolhák, se poloskák. Megdöglenek ettől az ízléstelenségtől. Szóval biztos, hogy ez volt a szobája? — kérdezte a szobaasszonyt. — De a valaha aranyzsinóros sapkájú, ráncos arcú, kacskakezű portás felelt: — Kérem szépen, tetszik tudni, édes professzor úr, ez úgy van, hogy be van írva a könyvbe. — És hát én, én ugye, ahogy elő van írva szabályosan, óránként végig is járom a folyosókat. És ugye, hogy tetszik tudni, nehogy valami illetlenség történjen. De tetszik tudni, azért persze, szólni nem lehet, mert aki úgy itt nálunk, aki megengedheti magának, az már ugye, tetszik tudni, az már úriember. Meg úriasszony. Akarom mondani, tetszik tudni, az már ugye olyan elvtárs, meg elvtársnő, annak már nem lehet szólni, ugye, mert akkor ők ugye csak megbeszélést tartanak a kiküldetésben. És én akkor zavarok, és én kapok ki kérem, édes professzor úr! — És már kikapott? —; Ö, dehogy, hát vigyázok én arra. Kérem szépen én már 52 éve vagyok a szakmában. Csak hát ez az éjjeli felvigyázás, ez úgy jó nyugdíj -kiegészítés. — Szóval akkor nem is emlékszik rá? Itt a szobaasszony is belevágott, és a felvigyázó kis- öreggel versenyt bizonygatták a mályvaszínű százasért, aminek a mindig semleges színe most undorítóan összeolvadt a friss tapéta élénkségével. — De, hogyne kérem, hiszen olyan feltűnő volt. Olyan se-nem-szakálla volt. Az öreg fel kapta a fejét: — Mi az, hogy se-nem? — Hát se-nem-borosta, se- nem-szakáll, — mondta a szobaasszony, amig Csizmadia bácsi, akarom mondani. Csizmadia elvtárs, az éjszakai folyosóügyeletes szólt is nekem, mert hogy a harmadikról jöttek le a másodikra, ide ebbe a szobába, ahol a férfi lakott, s a lány amikor meglátta ezt a vén trottyost, már bocsánat, akkor elejtette a kulcsot. Mert zavarában. Hát az itteni kitanult kurvák, azok nem ejtik el, azok ismerik már az öreget. Én nem láttam, de biztos, olyan fiatalka volt, szép karcsú, fekete ... — Hát most látta, vagy nem? Szaporán dőlt a szó a nőből, védte a százasát. (Folytatjuk) Holnaptól folytatásokban közöljük Ingrid Bergman kitűnő svéd származású színésznő nemrég megjelent visszaemlékezéseit. Előzetesként közreadunk egy rövidített interjút, amelyben Ingrid Bergman válaszol a Bunte kérdéseire. B: Bergman asszony, a memoárjából kiderül, hogy egész életében félénk volt. Ma is az? I. B.: Kevésbé. Azt hiszem, az életkorom miatt. De még vma is félek a nyilvánosság előtt. Ha bemegyek egy étterembe, félek. Félek, hogy felismernek. Mindig örülök, ha nem ismernek" fel. Az szép. Bevásárolni, sétálni, anélkül, hogy bárki is figyelne. Ha valamilyen városban vagyok, és az újságok nem írnak róla, az emberek azt hiszik, egy olyan nő vagyok, aki hasonlít Ingrid Bergmanra. Vannak, akik megszólítanak, és azt mondják: „Tudja, hogy hasonlít Ingrid Bergmanra?” Ilyenkor azt válaszolom: „Ó igen, tényleg? Örülök neki.” B: Most is fél? I. B.: Nein, csak ideges vagyok. B: Mit becsül leginkább az emberekben? I. B.: Ez nehéz kérdés. Engedjen gondolkodni. Azt hiszem, azonnal felismerem, milyen ember áll előttem. Belenézek valaki szemébe, és tudom: Ez egy jó ember, vagy egy olyan ember, aki — mondjuk — engem nem érdekel. B: Hisz abbarr, hogy van első látásra szerelem? I. B.: Igen. Átéltem. Második férjembe, Roberto Rossel- linibe, azt hiszem, szerelmes voltam, mielőtt megismertem. Láttam a „Róma, nyílt város” című filmet, ezt a pompás filmet, és beleszerettem a rendezőbe. B.: De néha eltart egy ideig, amíg fellobban a szikra. I. B.: Valóban. Amikor Lars Schmidtet, a harmadik férjemet észrevettem, már tulajdonképpen másodszor láttam, anélkül, hogy tudtam volna. B: Ön milliók kedvence, csodálják, tisztelik. Mit gondol, miért tisztelik az emberek? I. B.: Remélem, jó színésznő vagyok. És remélem, érzik az emberek, hogy becsületes vagyok. B: Van életfilozófiája? I. B.: Munka, munka, munka. Néha sok is. De jó dolgozni. Felkelni reggel, és tudni, hogy semmit nem kell tenni, az borzalmas. B: És ha valóban nincs semmi tennivalója, akkor mit csinál? I. B.: Kitakarítom a lakásomat. Nem szívesen főzök, de szívesen takarítok. Egy jó barátom egyszer azt mondta: „Miért lettél te csak színésznő, amikor megvolt rá a lehetőséged, hogy te legyél a világ legjobb takarítónője?” B: Fiatalon tartja a munka? I. B.: Ma? Nem. Nagyon fáradt vagyok. B: ön egy nagyon beteg asszony. I. B.: Igen. De nem félek. B: Sokat jelentett önnek a dicsőség és a pénz? I. B.: Nem. Szegényen is boldog lehettem volna. B: Akkor miért hajszolta magát agyon? A harmadik házassága megszenvedte ezt, és tönkre is ment ezért. I. B.: Egyszerűen nagyon szerettem a munkámat. És a férjem mindig erősítette a munkához fűződő vágyamat. Azt mondta: „Olyan boldog vagy, ha dolgozhatsz, tehát dolgozzál.” A férfiak azt szeretik, ha fontosabbak az asz- szony számára, mint a munka. Lars Schmidt nem volt ilyen. B: Ki fedezte fel Hollywood számára? I. B.: Egy liftesfiú. A fiú svéd volt, és New Yorkban abban a házban dolgozott, amelyben David O. Selznik- nek volt az irodája. A szüleivel látta a svéd filmemet, az „Intermezzó”-t, és a liftben mesélt rólam Selznik egyik munkatársának. Megnézte a filmet, és erre kaptam az ajánlatot, hogy Hollywoodban dolgozzam. B: Fél az öregségtől? I. B.: Természetesen. Végül is az ember nem lesz szebb, hajlamosabb lesz a betegségre. Valóban nem csodálatos megöregedni. B: Most 65 éves. I. B.: öt év óta már nem ünneplem meg a születésnapomat. B: Miért? I. B.: A korom már nem érdekes többé. Az 50-et még el lehet viselni, a hatvanat már sokkal kevésbé. Érdekes lehet 75 évesnek lenni. B: 75 éves korban még nehezebb lenne önnek szerepet találni. I. B.: Talán nem. Eljátszhatnék egy boszorkányt. B: Szívesen eljátszott volna olyan szerepet, amit nem játszott el? I. B.: Anna Kareninát szívesen alakítottam volna. De nem akartam Greta Garbóval konkurrálni. B: 1979 novemberében a „Variety Clubs of America”, egy televíziós show tiszteletbeli vendége • volt, amit a nyomorék gyerekek megsegítésére jótékonysági célból rendeztek. A dekoráció a „Rick’ s Café American” volt, a „Casablanca” című film kávéháza. És ott állt ön, körülvéve az akkori szereplőkkel — csak 38 évvel idősebben. I. B.: Aggasztott, milyen szomorúvá tesz az, ha a régi filmjeimet látom. Vegyük a „Casablancát”. Mindannyian olyan fiatalok voltunk. Azután megnézem magam, milyen vagyok ma. Ez fájdalmat okoz. ROMÁNIA Rendelet a kenyérellátásról Romániában vasárnap államtanácsi rendeletet tettek közzé, amely intézkedik a lakosság kenyérrel és liszttel való ellátásának biztosításáról. A jövőben mindenki csak lakóhelyén vásárolhatja meg a kenyeret, lisztet és kukoricalisztet. Kivételt képeznek azok, akik falun laknak, de városban dolgoznak. Ezek a személyek ott szerezhetik be a termékeket, ahol munkahelyük van, vagy ahol tevékenységüket kifejtik. A rendelet az „általános és ésszerű fogyasztást” figyelembe véve meghatározza, hogy az 1981—1982-es mező- gazdasági évben egy-egy városi vagy falusi lakos részére összesen 150 kiló búza és 30 kiló kukorica, egy-egy hegyvidéki lakos számára pedig 120—130 kiló búza és 30—40 kg kukoricamennyiséget biztosítanak, amelyet kenyér, más sütőipari termék, vagy liszt formájában vásárolhatnak meg.
