Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)

1981-09-04 / 207. szám

1981. szeptember 4. KELET-MAGYARORSZAG 5 1| Kelet I IWagyarországI KEREK TARNÖCZY BALÁZS gra­fikusművész kiállítását va­sárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg a nyírbátori mú­zeumban. örvendetes a háztáji termelés fellendülése szinte a megye minden pontján. Nábrádon is megnövekedett az állattartási kedv. Augusztusban a húsipari vállalat 32 előhasú kocasüldőt adott a nábrádi gazdáknak tar­tásra. Védőnőképzés Okleveles védőnők lesznek azok a hallgatók, akik szep­tember 2-án kezdték meg ta­nulmányaikat Nyíregyházán a Pacsirta utcai kollégiumban. Egyéves bentlakásos iskolát szerveztek 31 hallgatónak, akik az érettségi bizonyít­vány megszerzése után vehet­KÉTEZER FORINTOT FI­ZETETT be a rokkantak éve alkalmából a központi alap­ra a Tiszavasvári ÁFÉSZ Ti­sza Szocialista Brigádjának huszonkét tagja. Felajánlá­suk egyben kezdeményezés­ként is indult, mert a szövet­kezet öt brigádja csatlako­zott még az akcióhoz — írja levelében Tárnái László, ti- szadadai olvasónk. SZLOVÁKIÁI TAPASZTALAT- CSERÉN vett részt 34 szabolcsi mezőgazdasági szakember a na­pokban. Az újfehértói napra­forgó- és repcetermesztési tár­saság szakemberei négy napot töltöttek a dunaszerdahelyi já­rásban, tanulmányozták az ön­tözési társaság és a térség vető- mag-nemesítőinek munkáját. Megtekintettek két termelőszö­vetkezetet is, ahol éppen a rep­cét vetették. Jövőre szlovák szakemberek látogatnak Sza- bolcs-Szatmár megyébe. A nyári konzervszezon- hoz igazodva a szokásosnál jóval tjjbb dobozt és doboz­betétet gyárt a konzervgyárak megrendelésére a nyíregyhá­zi papíripari vállalat. Az ak­ció keretében augusztus kö­zepétől szeptember végéig dobozbetétekből 5 millió, do­bozokból 1 millió—1 millió 200 ezer darab készül. (Más­kor 3—4 hónap alatt nincs ekkora igény e termékek iránt.) Az exportalma szállí­tásához — soron kívül — bé­lésanyagokat rendelt a gyár­tól a HUNGAROFRUCT. Au­gusztus derekától szeptember végéig 500 tonna hullámpa­pírtekercset gyárt a papír­gyár. A bélésanyagokat a Szovjetunióba irányuló szál­lítmányoknál használja fel a Szövetkezeti Kereskedelmi Vállalat. JOBB TANULÁSI LEHETŐ- SÉG. Jelentősen javította az új oktatási év kezdetére a gyakor­lati foglalkozások feltételeit a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat. A nyolcvanegy pékipari tanuló jól felszerelt sütőüzemben is­merkedhet a szakma fortélyai­val, végezhetnek rendszeres ter­melési gyakorlatot. Emellett szé­pen berendezett tanteremben és kultúrteremben tanulhatnak, szó­rakozhatnak a fiatalok. A rossz talajviszonyok mi­att rendkívül sok gondot oko­zott a szennyvízvezeték építé­se Fehérgyarmaton. Ennek el­készültével biztosított a vá­rosi tanács új épületének a szennyvízelvezetése is, vala­mint a lakásépítkezések is gyorsabb ütemben folytatód­hatnak. REGLONOZZÁK a naprafor­gót a tiszavasvári Munka Ter­melőszövetkezetben, s kedden kezdik meg a 400 hektár ter­mény kombájnolását. A cukor­répaföldön ma indultak először a betakarító gépek. A 145 hek­táron termesztett növényt vasúti kocsikban szállítják a Szerencsi Cukorgyárba. Kisnaményban befejezték a tanácsház és a tűzoltószertár felújítását. Ugyancsak fel­újították a hermánszegi tűz­oltószertárat. Rövidesen el­készülnek a kivitelezők a cse- vgöldi tanácsház és az óvoda Tekonstrukciójával is. ARAMSZUNETI KÖZLEMÉNY: Értesítjük kedves fogyasztóin­kat, hogy 1981. szeptember 7-én, 8-án, 9-én naponta reggel 8,00— 16,00 óráig Mátészalka, Munká­csy út, Munkácsy köz, Budai Nagy Antal u., Fellegvár u., Fel­legvár közben karbantartási mun­kálatok miatt áramszünetet tar­tunk. Kérjük a fogyasztóink szí­ves megértését. TITÄSZ máté­szalkai kirendeltség. (1337) Tóth Istvánná kirakatrendező keze munkája nyomán készül­nek Mátészalkán az iparcikk-kisker boltjainak kirakatai. Ké­pünk: a cipőbolt őszi hangulatot árasztó kirakatát készíti. (Elek Emil) Ezerméteres torony • • - vI S zovjet szakemberek nemrég 1000 méter magas acéltornyot terveztek. Eddig úgy látszott, hogy a Moszkva melletti Osztankinóban emelt 540 mé- j teres televíziótoronnyal elérték a szupermagasságú épü­letek határát. A tervezett óriási torony átmérője az alapjánál 10 méter, a csúcsán pedig 7 méter lesz. Az elő­feszített elemek rendkívül szilárd, az időjárással szem­ben ellenálló acélból készülnek. Maga a torony acélcső­ből áll, amelynek bonyolult szerkezetét komputer szá­mítja ki. A stabilitást pótlólagosan még acél támaszosz­lopokkal is biztosítják. Mivel az ilyen bonyolult épít­ményt állandóan ellenőrizni kell és karban is kell tar­tani, egymástól 25 méternyi távolságra speciális javító­szinteket készítenek; a két gyorslift bármelyikre fel- ; szállíthatja a személyzetet. Az 1000 méter magas torony P összsúlya kb. 8000 tonna lesz. Ez kevesebb, mint a csu­pán 300 méter magas párizsi Eiffel-torony súlya. Nyíregyházán nek részt a Szegedi Védőnő­képző Főiskola kihelyezett tagozatának képzésén. A most első ízben megrendezésre ke­rülő képzéstől azt várják a szakemberek, hogy a Sza- bolcs-Szatmárban hiányzó 35—40 védőnői állást így be tudják majd tölteni. Zöldért elosztóraktár Fe­hérgyarmaton. Nyár elejétől működik az új Zöldért-elosz- tóraktár Fehérgyarmaton, amely segítségével sokat ja­vult a környék ellátása. Na­ponta túrajáratok indulnak a raktárból a járás községeibe, s félszáznyi elárusítóhelyen osztják szét a keresett pri­mőröket, az ország más ré­szeiből hozott gyümölcsfélé­ket. Pest környéki és csong­rádi téeszekkel is kapcsola­tot építettek ki a gazdagabb választék érdekében a gyar­matiak. A raktár már a télre készülődik. Megkezdődött a hűtőházi betárolás, hogy egész télen friss zöldség-gyü­mölcshöz jussanak a város és a környező községek lakói. Tv-műsor­ajánlatunk 1981. szeptember 8. Kedd. 22.10: Slágerről — slágerre (Melis György). Műanyag ii ii Mr sorospohar Egyszeri használatra szolgáló hitelesített műa­nyag poharak gyártását kezdték meg a Borsodi Vegyi Kombinát miskolci műanyag-feldolgozó gyá­rában. A háromdeois és félliteres poharakat első­sorban a vendéglátóipar használja majd sör és üdítő italok kiszolgálására. Az űrtartalomnak megfe­lelő folyadékmagasságot a pohár óldalán vonalka jelzi. A CIGÁNYLAKOSSÁG életkörülményeivel foglalkoz­tak szerdai ülésükön a fehér- gyarmati városi és járási párt- és gazdasági vezetők. A megyében ebben a járásban a legmagasabb a cigánylakos­ság száma: 47 ezerből közel 5600 cigány. Ittasan vezettek Iski Károly 27 éves nyíregyhá­zi lakos ez év május 7-én Nyír­egyházán, a Kossuth téren egy kölcsönkért motorkerékpárral közepes fokú ittas állapotban közlekedett. A bíróság ittas ver zetés vétsége miatt 5000 forint pénzbüntetést szabott ki és mel­lékbüntetésként a járművezetés­től 1 évre eltiltotta. Részegen motorozott Szabó Károly Nyírtelek, varjúlaposi lakos, ez év április 20-án Virá­nyos és Rakamaz között. Ittassá­ga miatt a jármű feletti uralmát elvesztette, letért az útpadkára, ahol felborult. A baleset követ­keztében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A bíróság cselekményéért 9000 fo­rint pénzbüntetést szabott ki rá, mellékbüntetésként 2 évre eltil- . tóttá a járművezetéstől. Demeter János 41 éves tisza­vasvári gépkocsivezető ez év áp­rilis 15-én Tiszavasváriban ve­zette ittas állapotban a termelő- szövetkezet személygépkocsiját. A bíróság 7500 forint pénzbünte­tést szabott ki és 1 évre eltiltot­ta a járművezetéstől. Valameny- nyi ítélet jogerős, (m. f.) A nyíregyházi fellépés után pénteken este Vásárosnamény- ban vendégszerepei a finn Harjun Nuorten kórus. Felvéte­lünk a szerdai, nyíregyházi hangversenyen készült. Új könyvek tanévkezdetre A Gondolat Kiadó a termé­szet- és a társadalomtudomány különféle területeit felölelő ikönyvújdonságai közül többet tanév kezdetére jelentetett meg, tanulóknak, pedagógusoknak, szülőknek ajánlva. Tanulók, tanárok egyaránt haszonnal forgathatják Walter Kugemarm Megtanulok tanulni című kötetét. A mű a tanulás pszichológiai alapjainak rövid ismertetése után hasznos gya­korlati tanácsokat ad a serdü­lő korú fiataloknak otthoni ta­nulásuk megszervezéséhez, az is­kolai beszámolókhoz, a vizsgák­ra való felkészüléshez. Második kiadását érte meg az Uránia növényvilág-sorozatnak a magasabbrendű növényekkel foglalkozó második kötete. Tizenéveseknek, s természete­sen pedagógusoknak, szülőknek, a fiatalok problémáival foglal­kozóknak is hasznos olvasmány lehet Bácskai Júlia—Bóna Já­nos: Beszélgetések a szexről és más dolgokról című, a közeljö­vőben megjelenő munkája. Értelmi fejlődés címmel jele­nik meg Johanna Turner írása. A könyv azoknak a képességek­nek és készségeknek a fejlődé­sét mutatja be, amelyek révén a csecsemő kapcsolatba lép em­beri és tárgyi környezetével. A szerző képet ad az értelmi fej­lődést elindító érzékelésnek, az ingerek rendezésének, a kom­munikáció kezdeti formáinak bonyolult kérdéseiről. Új fémhatású autózománc Hamarosan új termékkel bő­vül a gépkocsik újrafényezésére szolgáló bevonatok köre: a Bu- dalakk Festék- és Műgyanta­gyár budapesti gyárában kifej­lesztették a korszerű összetételű, Metallux elnevezésű, fémhatású autózománcot. Az új termék felveszi a ver­senyt a legjobb külföldi fémha­tású bevonatokkal, s jó néhány szempontból előnyösebb, mint a jelenleg használt hagyományos összetételű, alkid-műgyanta ala­pú gépkocsi-javítózománcok: rendkívül magasfényű, igen ke­mény, de megfelelően rugalmas is, jó a kopásállósága, ellenáll az időjárás, a víz, a benzin-, olaj- és sóoldatok kedvezőtlen hatásainak — tehát magasabb esztétikai igényeket elégít ki, és ugyanakkor tartósabb. A nagyközönség először az őszi Budapesti Nemzetközi Vá­sáron találkozhat a Metallux- szal. Hivatalos devizaárfolyam Érvényes 1981. szeptember 1-től Nem kereskedelmi árfolyam Egység Devizanem vétel közép eladás forintban 100 albán lek c) 156,59 156,59 156,59 100 angol font 6142,79 6148,94 6155,09 100 ausztrál doUár 3810,39 3814,20 3818,01 100 belga frank 82,38 82,46 82,54 100 bolgár leva c) 1676,14 1676,14 1676,14 100 csehszlovák korona c) 170,— 170,— 170,— 100 dán korona 428,57 429,00 429,43 100 francia frank 562)29 562,85 563,41 100 hollandi forint 1209,35 1210,56 1211,77 100 indiai rúpia 368,01 368,38 368,75 1000 japán yen 143,97 144,11 144,25 100 kanadai dollár 2748,52 2751,27 2754,02 100 KNDK von c) 910,42 910,42 910,42 100 kubai peso c) 1328,80 1328,80 1328,80 100 kuvaiti dinár 11718,49 11730,22 11741,95 100 lengyel zloty c) 76,42 76,42 76,42 100 mongol tugrik c) 352,87 352,87 352,87 100 NDK márka c) 484,— 484,— 484,— 100 norvég korona 542,63 543,17 543,71 100 NSZK márka . 1343,08 1344,42 1345,76 1000 olasz líra 26,95 26,98 27,01 100 osztrák schilling1 191,58 191,77 191,96 100 portugál escudo 50,23 50,28 50,33 100 román lei c) 170,— 170,— 170,— 100 spanyol peseta 33,29 33,32 33,35 100 svájci frank 1543,26 1544,80 1546,34 100 svéd korona 633,47 634,10 634,73 100 szovjet rubel c) d) 1700,— 1700,— 1700,— 100 USA dollár 3325,71 3329,01 3332,37 100 vietnami dong c) 682,81 682,81 682,81 MEGJEGYZÉSEK: a) Bankjegyek vétele és eladá­sa csak az illető országban ér­vényes rendelkezések (bankjegy ki- és beviteli korlátozások, ti­lalmak stb.) figyelembevételével történik, az azokra külön meg­állapított árfolyamon, b) A fel nem sorolt clearing devizák el­számolásánál a clearing elszá­molás alapjául vett deviza fent feltüntetett árfolyama kerül al­kalmazásra. c) Államközi meg­állapodásokon alapuló árfolya­mok. d) Csak magyar—szovjet viszonylatban érvényes. Ásványfeltárás a havasokban Nagyarányú ásványfeltáró munka kezdődött a Kelemen-ha­vasokban. Kutatások szerint a térségben gazdag kénlelőhely van, s a kitermelőhely előkészí­tésén dolgoznak. Hét megye munkásai és műszaki szakem­berei mellett katonák Is részt vesznek a nagyarányú munká­latokban. A Kolozsvári Geoló­giai Kutató és Feltáró Vállalat több megyére kiterjedő tevé­kenységének egyik fontos kuta­tópontja volt az elmúlt időszak­ban Virágosvölgy határa. Ebben a körzetben több millió tonna 'kősómezőt fedeztek fel.' Bihar és Szilágy megyében a talaj­minták gazdag szénlelőhelyeket jeleznek. Több kiskereskedő. Az év el­ső hat hónapjában harmincötén kértek és kaptak kiskereskedői működési engedélyt. Ezekkel együtt a megyében jelenleg 462 kiskereskedő tevékenykedik. Az új engedélyesek főképp az ed­dig ellátatlan helyeken — a nyíregyházi, nagycserkeszi ta­nyákon, a községek külterüle­tein — nyitottak boltot és kere­sett áruféleségekkel javítják az ellátást. Repülő­szerencsétlenség Röviddel a felszállás után szerdán lezuhant egy brazil gyártmányú kétmotoros re­pülőgép Paipában, 250 kilo­méternyire északra Bogotá­tól. A fedélzeten tartózkodó húsz kolumbiai személy éle­tét vesztette.. * % Szeptember ■ 4., péntek KRÓNIKA ROZALIA NAPJA A Nap kél 6 óra 06 perc- : kor — nyugszik 19 óra 19 perckor. A Hold kél 11 óra 56 perc­kor — nyugszik 22 óra 16 perckor. Száz évvel ezelőtt, 1881. szeptember 4-én született ( Nagytótipusztán, és 44 éves korában, 1925-ben halt meg • I Budapesten Purjesz Lajos ' újságíró, több jelentős lap s szerkesztője, publicista. Jogi tanulmányait a bu­dapesti egyetemen végezte. Már mint egyetemista a függetlenségi Egyetértés munkatársa, 19 éves korá­ban pedig politikai rovat- i vezetője. Ezután a Függet- len Magyarország munka­társa lett, 1904-től 1913-ig pedig az Egyetértés felelős szerkesztője. Főként vezér­cikkeivel befolyásolta je­lentős mértékben a függet- lenségi párt politikáját, j 1913-tól 1920-ig a Világ fe­lelős szerkesztője, 1921-től 1924-ig pedig főszerkesztője j volt. A polgári radikaliz- i mus orgánuma az ő vezeté­se alatt vált a politikai élet komoly tényezőjévé. Küz- dött az általános választó- jogért és a polgári demok- ' rácia más követeléseiért. Az első világháború idején az elsők között kezdett paci- fista propagandát. 1918-ban | részt vett a Nemzeti Tanács megalakításában is. A Tanácsköztársaság vér- , | be fojtása után bátran fel- « | lépett az ellenforradalmi || í: terror ellen, s vezető szere- 1 * pet játszott az újságírók I haladó mozgalmaiban is. l«l«J4r4s Várható időjárás ma es­tig: északon kevesebb, dé­len több felhő. Néhány he- ■ ? lyen, inkább csak a déli megyékben kisebb eső, zá­I por. Mérsékelt, időnként megélénkülő északkeleti, ■ keleti szél. Hajnalban és reggel helyenként köd. Vár­ható legmagasabb nappali í hőmérséklet 18, 23 fok kö­I jzött. Távolabbi kilátások szom- . hattól keddig: a hét végé- tői lényeges változás nem várható az időjárás alaku­lásában. Több órás napsü­tésre lehet majd számítani. Egy-két helyen alakulhat ki futó zápor. A nappali fel­melegedés erősödik. Leg­alacsonyabb hőmérséklet 8, 13 fok között. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország terüle- ; tén nem várható. . Megér egy mosolyt A skót így szól iskolás fiához: — Mondd meg a taná­rodnak, hogy amíg a nem­zetközi helyzet ennyire bizonytalan, a világatlasz beszerzésére nem adok neked pénzt __ ★ A kis Kalle orvosnál volt. Amikor hazaért, a nagyanyja megkérdezte: — No és mit csinált veled a doktor bácsi? — Semmi különöset. Megfogta a kezemet, és megnézte, helyesen járt-e az órája'. Hírügyeletes: SIPOS BÉLA Telefon: 11-277 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom