Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)

1981-09-15 / 216. szám

4 kelet-maoyahország 1981. szeptember 15. Brezsnyev fogadta a laoszi néppárt főtitkárát Lenin-rend a barátság erősítéséért ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT A biatorbágyi ürügy A biatorbágyi viadukt Kommentár Egy amerikai Európában Alexander Haig, az Egye­sült Államok külügyminisz­tere a hét végén Európában tárgyalt. Szinte szimbolikus­nak tekinthető, hogy az egy­kori NATO-főparancsnok körútja idején megkezdődött a nyugati katonai szövetség őszi szuperhadgyakorlata. Mégsem ez az egyetlen, sőt, nem is a legíontosabb jele annak, hogy az amerikai mi­niszter mást hirdet, mint amit Európa akar. Beleértve Nyugat-Európa lakosságát is. Hollandiában csak úgy alakulhatott meg hosszú szünet után az új kabinet, hogy a koalíciós partnerek­nek el kellett fogadniok a munkáspártiak „nem”-jét az eurorakétákra. Schmidt nyugatnémet kancellár minapi római lá­togatása során úgy fogalma­zott, hogy Európának joga van elemezni és megkérdője­lezni az amerikai döntéseket. Bármennyire nem tetszik ez Haignak és az amerikai kormánynak, az európai po­litikai közhangulat nem je­lez zöld utat az amerikai terveknek és ezt a State De­partment, a külügyminisztéri­um négycsillagos főnöke a szó szoros értelmében a saját érzékszerveivel is tapasztal­hatta — elsősorban Nyugat- Berlinben. A tiltakozások he­vessége — egy nagy nyugati hírügynökség szóhasználatá­val — „megdöbbentette” a nyugatnémet sajtót és alig­hanem vegyes érzelmeket keltett a bonni vezetésben is. Ami a vegyes érzelmeket illeti, a nyugatnémet Schmidt—Genscher duó ta­lán nem tartja egyértelmű­en rossznak, hogy Haig sze­mélyesen győződhetett meg az európai közhangulatról. Bár az amerikai külügymi­niszter a maga módján vett tudomást ezekről az érzel­mekről. Kijelentette: „Az utóbbi időben nyugtalanító fordulatot vett az Atlanti Szövetséget érő bírálatok hangneme”, s hevesen tá­madta a Szovjetuniót. Vagyis a külügyminiszter újra bizonyította, hogy az amerikai kormányzat nem veszi figyelembe Európa la­kosainak érdekeit. Hrkagyij Sztrugackij Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek t lenni 37. Az ajtófüggöny mögül há­rom olyan ember ugrott elő, akire Eumata legkevésbé számíthatott. Nyilván Cupik atya sem. öles termetű szer­zetesek voltak, fekete csuhá­ban. Gyorsan odaugrottak Cupik atyához, és megfogták a könyökénél. — A ... n-na... — mo­tyogta Cupik atya. Arca ha­lottsápadt lett. Kétségtelenül valami egészen mást várt. Don Reba bágyadtan in­tett. A barátok felemelték Cupik atyát, és ugyanolyan nesztelenül lépve, ki vitték a függönyök mögé. Rumata fintorgott. Aba testvér meg­dörzsölte puha kacsóját, és frissen mondta: — Remekül sikerült, ugye, dón Reba? Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke hétfőn Moszkvában fogadta Kaysone Phomvihane-t, a Laoszi For­radalmi Néppárt Központi Bizottságának főtitkárát, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnö­két, aki üdülésén tartózkodik a Szovjetunióban. A meleg, testvéri légkörű találkozón — amelyet a két fél nézeteinek teljes azonos­sága jellemzett minden meg­vitatott kérdésben —, Leo­nyid Brezsnyev tájékoztatta vendégét az SZKP XXVI. kongresszusán hozott határo­zatok végrehajtásáért végzett munkáról. Kaysone Phomvi­hane nagyra értékelte azt a szovjet segítséget, amelyet Laosz gazdasági problémái­nak megoldásához kap. A nemzetközi kérdések megvitatása során mind Leo­nyid Brezsnyev, mind pedig Kaysone Phomvihane hang­súlyozta, hogy jelenleg kulcs- fontosságú külpolitikai fel­adat a nemzetközi feszültség megszüntetése. Leonyid Brezsnyev a Szov­jetunió támogatásáról bizto­sította az indokínai államok­nak azt a kezdeményezését, hogy Délkelet-Ázsia problé­— Igen, tűrhetően — he­lyeselt dón Reba. — De foly­tassuk. Nos, hány éves, dón Rumata? — Harmincöt. — Mikor érkezett Arkanar- ba? — öt évvel ezelőtt. — Honnan? — Eddig Esztorban laktam, a családi várban. — És mi volt ennek az át­költözésnek a célja? — Körülményeim arra kényszerítettek, hogy elhagy­jam Esztort. — Mégis, milyen körülmé­nyek voltak azok? — kérdez­te dón Reba. — Párbajban megöltem a felséges család egyik tagját. — Vagy úgy? És név sze­rint kit? — Az ifjú Ekin herceget.* Olyan érzése támadt, hogy mindezek a kérdések semmit sem jelentenek. Hogy ez ugyanolyan játék, amilyen a kivégzés módjának megvita­tása volt. De a szerzetesek, a szerzetesek! Honnan kerültek az udvarba a szerzetesek? Ráadásul ilyen ügyes, fürge legények... — Volt-e alkalma Irukan- ban járni? — Mikor érkezett Arkanar- ba? — Nem ... Azt hittem, el­sősorban a családi vagyono­mat akarja megkaprintani. El sem tudom képzelni, dón Re­ba, miként reméli megszerez­ni? — Hát az adománylevél? — kiáltott fel Aba testvér. — Ostoba vagy, Aba test­vér ... Rögtön látni, hogy boltos vagy. Nincs tudomá­sod arról, hogy a hitbizomány máit maguk a térség államai rendezzék egymás közötti re­gionális konzultációkon. Meg­állapította, hogy ma, amikor az amerikai imperialisták és a pekingi reakciósok még bo­nyolultabbá akarják tenni az ASEAN-tagállamok és az in­dokínai országok közötti vi­szonyt, nagyon fontos a pár­beszéd folytatása. Leonyid Brezsnyev a Szov­jetunió támogatásáról bizto­sította Laosznak azt a törek­vését is, hogy tovább erősíti Vietnamhoz és Kambodzsá­hoz fűződő testvéri kapcso­latait. Kaysone Phomvihane kö­zölte, hogy országa maradék­talanul támogatja a Szovjet­uniónak az SZKP XXVI. kongresszusán jóváhagyott békeszerető külpolitikáját, s azokat a lépéseit, amelyeknek célja a nemzetközi helyzet javítása, a béke és a bizton­ság megszilárdítása. Leonyid Brezsnyev hétfőn a Kremlben átnyújtotta Kaysone Phomvihane-nak a Lenin-rendet. A laoszi poli­tikust hatvanadik születés­napja alkalmából, a szovjet és a laoszi nép közötti test­véri barátság és együttmű­ködés erősítésében és fejlesz­tésében szerzett érdemeiért tüntették ki. nem kerülhet idegen kézbe? Aba testvér felbőszült, de türtőztette magát. — Ne beszéljen ilyen han­gon jegyezte meg dón Reba. — Az igazat akarja tudni? — vágott vissza Rumata. — Hát akkor hallja a színtiszta igazságot: Aba testvér ostoba és boltos. — És Szoanban sem volt alkalma járni, nemes dón? — kérdezte dón Reba. — Szoanban jártam. — Ismeri dón Kondort, Szo- an főbíráját? Rumata felfigyelt. — Családunk régi barátja.' — Igen nemes lelkű férfi, nemde? — Rendkívül tiszteletre méltó személyiség. — Hát arról tudomása van-e, hogy dón Kondor az őfelsége ellen szőtt összees­küvés részese? Rumata felszegte az állát. — Jól jegyezze meg, dón Reba, számunkra, anyaorszá­gi törzsökös nemesség szá­mára, mindezek a Szoanokés Irukanok, de Arkanar is, a császári korona hűbéresei voltak, és mindörökre azok is maradnak. Don Reba elgondolkodva nézett rá. Rumata gyorsan megfeszí­tette és újra elernyesztette az izmait. Ügy érezte, a tes­te engedelmeskedik. A füg­göny mögül ismét előugrott a 3 szerzetes. Körülfogták a még egyre hízelgőn mosoly­gó Aba testvért, megragad­ták, és a karját hátracsavar­ták. — Ó, ja-a-aj!... — jaj- dult fel Aba testvér. Fél évszázada, hogy Biator- bágynál a völgykatlanba, a mélybe zuhant a bécsi gyors. A budapest—bécsi vonat a Keleti-pályaudvarról negy­vennyolc tengelyen — így szólt a MÁV hivatalos jelen­tése —, tehát tizenkét vagon­nal elindult. Éjfélkor, szep­tember 12-ről 13-ra virradóra a pokolgép robbanása az egyik sínszálat felszakította. Tizenkét óra 12 perc volt ek­kor. Gulyás Sándor kalauz nagy vasutasórája mutatta ezt az időt, ekkor állt meg. A fő- kapitányság központi ügyele­té már éjjel 2-kor jelentette: „Biatorbágynál példátlanul gonosz és vakmerő merénylet történt, kommunisták követ­ték el...” 1. Huszonkét személy vesztet­te életét, tizenegyen súlyosan megsebesültek. Még alig pir- kadt, amikor Sombor-Schwei- nitzer József az államrendé­szeti osztály helyettes vezető­je, a ,kommunista ügyek” szakértője vezetésével megin­dult a nyomozás. A helyszín­re sietett dr. Hetényi Imre fő­kapitány-helyettes is. A men­tők fáklyafénynél dolgoztak; a környékbeliek, a vasutasok a roncsok alól mentették ki a sebesülteket. Nem sok idő telt el, ami­kor az egyik csendőr az új­ságírók és a detektívek cso­portjához érkezett, kezében egy papírlapot lobogtatott. Ä papírlapon ez állt: „Munkások, nincs jogotok! Mi kieszközöljük a kapitalis­tákkal szemben. Minden hó­napban hallani fogtok rólunk. Mindent a kapitalisták fizet­nek meg. Ne féljetek, a ben­zin nem fogy el. Fordító.” Világos tehát: kommunista merénylet történt. Még egy epizód ama, szep­tember 13-ra virradó hajnalon. Egy ismeretlen, kalap nélküli férfi „fedezte fel, hogy a pá­lyatesten bombát helyeztek el, gyufát gyújtogatva mutat­ta: itt egy zseblámpaelem, ami dróttal van összekötve”. Mielőtt távozott volna, bedik­tálta a nevét: Matuska Szil­veszternek hívják, foglalkozá­sa részvénytársasági igazgató, Bécsben lakik. 2. Lapozzuk fel a másnapi új­ságokat. A Pesti Napló 5. ol­— Hamar, hamar, ne kés­lekedjetek! — mondta un­dorral dón Reba. A kövér bőszen kapálózott, miközben a függönyök mögé vonszolták. Visítozott, azután hirtelen félelmetes, felis- merhetetlen hangon felüvöl- tött, majd nyomban elcsen­desült. Don Reba fel-alá járkált a szobában, és tűnődve vakar- gatta hátát a * nyílvesszővel. „Jó, jó — dünnyögte szinte gyengéden. — Pompás!...” Szinte megfeledkezett Ruma- táról. — Elintéztem őket, mi? ... Egyikük se nyikkant!... Önöknél, azt hiszem, nem tudják így... Ige-en. .. — húzta a szót ábrándosán dón Reba. — Jó! Nos hát, most pedig beszélgessünk egy ki­csit, dón Rumata ... De ta­lán nem is Rumata? Sőt, ta­lán nem is dón? — Hallgatom önt — mond­ta Rumata. — ön nem dón Rumata — jelentette ki dón Reba. — ön névbitorló. Esztori Ru­mata öt éve meghalt, és nemzetségének családi sír­boltjában pihen. Beismeri saját maga vagy segítsek?­— Beismerem saját ma­gam — felelte Rumata. — A nevem Esztori Rumata, és nem szoktam meg, hogy a szavaimban kételkedjenek. Megpróbállak felmérgesí­teni egy kicsit, gondolta. Fáj az oldalam, különben meg­táncoltatnálak. dalán: „Magyarország helyze­te súlyos és komplikáltabb, mint Ausztriáé”. A következő oldalon hatalmas címsorok: „Felrobbantották a kommu­nisták a biatorbágyi vasúti hidat.” Dr. Enyedy Róbert vizsgá­lóbíró már a helyszínen így nyilatkozott az újságíróknak: „Ezt a merényletet nyilván egy nemzetközi kommunista banda követte el. Azért vár­tak a nemzetközi vonatra, hogy áldozataik is nemzetkö­ziek legyenek, és a merény­lettel világszerte foglalkozza­nak a lapok.” A merényletet követő na­pon Horthynál tanácskozás­ra gyűltek össze az ország ve­zetői: Károlyi Gyula minisz­terelnökön kívül Gömbös Gyula honvédelmi, Keresztes- Fischer Ferenc belügy- és Zsitvay Tibor igazságügy-mi­niszter. „Szigorú intézkedé­sekről döntöttek a kormány­zónál” — közölték a lapok. A belügyminiszter nyilatkozik: „A statáriális rendelkezések — mondotta — érvényben vannak, és azokat alkalmazni is fogjuk, ilyen és ehhez ha­sonló cselekményekre.” De még hozzátette: „Az izgatás és lázítás érleli a hangulatot odáig, hogy ilyen robbanások előforduljanak.” Ugyanis ad­dig a rögtönbíráskodás, a lá­zadáson és gyújtogatáson fe­lül robbanószer felhasználá­sával elkövetett gyilkosságok­ra volt érvényes. Szeptember 17-én a rend­szer jjnagy temetést” rendez a Vérmezőn, Zsitvay, az igaz­ságügy-miniszter képmutató gyászbeszédet tartott, „a sze- retet-fűtötte mozdony”-ról beszélt. És már húszadikán érvény­be léptették a statárium ki- terjesztéséről szóló rendeletet. A statárium kiterjesztésének a célja: a kommunisták és a velük rokonszenvező tömegek megfélemlítése, a forradalmi mozgalmak elfolytása. A ren­delettel egy időben betiltották a politikai gyűléseket is. A párt lapjában, a Kommu­nistában Sallai Imre az igazi okokról így ír: „Azért hirdet^ tek Horthyék statáriumot, hogy a proletár ne lázadhas­son, ha a bőrét nyúzzák, hogy a kizsákmányolt városi és fa­lusi dolgozók ne mukkanhas­sanak amikor mindenükből kiforgatják, koldusbotra jut­tatják őket.” 3. A statáriumot kihirdették, most már sor kerülhetett a merénylők (vagy egy merény­lő) felkutatására. Matuska Szilveszter rend­őrkézre került. A biatorbágyi merénylő azonos volt a jüter- bogi és az ansbachi merény­lővel. Ugyanis ott is elköve­tett merényleteket. Matuska ügyében hosszú esztendőkig tartott a bírósági tárgyalás. De ezek a hosszan elnyúló bí­rósági eljárások már nem na­gyon érdekelték a rendszert; feledtetni akarták, vagy leg­alábbis úgy beállítani, mint „magányos merénylőt”, egy megzavarodott, paranoiás em­bert. A vasúti merénylet huszon­két áldozatán kívül sajnos feljegyezhettük a munkás- mozgalom két nagy alakjá­nak halálát is. A statáriális bíráskodásnak esett áldozatul 1932 júniusában Sallai Imre és Fürst Sándor. Tárgyalásuk előtt a bírósági épületet ren­dőrök lepték el, a szemben le­vő gimnázium előtt egy szá­zad csendőr állt lábhoz tett fegyverekkel. Jóval a tárgya­lás előtt a riporterek meg­pillantották Kovács János íté­letvégrehajtót és két segédjét. Még meg sem kezdődött a tárgyalás, amikor a szemközti Igazságügy Minisztérium épü­letébe rendelték őket... Kőbányai György 1981. szeptember 15-től 21-ig a „KELET” SKALA-COOP Aru­ház műszaki osztályán egyes te­levíziókészülékek árengedmé­nyesen vásárolhatók, amíg a készlet tart. KERESSE FEL ÁRUHÁZUNKAT! (1404) SHÄLA-fWjXP H. E. Ötvenezer tüntető fogadta Haig amerikai külügyminisztert Nyugat-Beriinben. Képünkön: az amerikai erőpolitika ellen tiltakozók. (Keiet-Magyarország teiefotó) (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom