Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-27 / 200. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. augusztus 27. NAPI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR Agresszió Angolában R iasztó hír érkezett Afrika déli részéről: a pretoriai rezsim csapatai intenzív páncélos és légitámogatással ismét betörtek Angolába és gyilkolva, pusztítva törnek előre. Ez a lépés, sajnos nem minősíthető meglepetésnek. Ez az immár brutálisan nyílt, frontális, támadás csak betetőz egy olyan provokációsorozatot, amely valamennyi írott és íratlan nemzetközi normát lábbal tipor. Az előzmények közismertek. Az ásványi kincsekben gazdag, hatalmas területű Délnyugat-Afrika, amely valaha népszövetségi mandátum volt, és amelyet egyszerűen annektált a pretoriai fajüldöző rezsim, esztendők óta önrendelkezési jogának elismertetéséért küzd. Ezt a küzdelmet nemcsak a szocialista és az el nem kötelezett országok támogatják. Az ENSZ már számtalanszor állást foglalt Namíbia függetlensége mellett, a Biztonsági Tanács például 435. számú határozatában a világszervezet felügyeletével szabad választásokat sürgetett. Térkép az Angola elleni délafrikai agresszióról (Terra — KS) talán nem tekinthető brazil külügyminiszter állásfoglalása, aki kijelentette: a megtámadott országnak az ENSZ alapokmánya értelmében joga van arra, hogy adott esetben külföldi segítséget vegyen igénybe a saját védelmében. A NATO-hatalmak azonban a rájuk jellemző kétarcúsággal viselkedtek ebben az ügyben. Egy olyan időszakban, amikor a világszervezet tagállamainak elsöprő többsége antikolonialista, amikor a fekete kontinensen összeomlott a portugál gyarmatbirodalom és kiszakadt a „fehér bástyák” balzaci szamárbőrként zsugorodó térségéből Zimbabwe, a minapi Rhodesia is, nyíltan már nem hagyhatták figyelmen kívül a namíbiai nép követeléseit. Szabotálni viszont lehetett a világszervezeti határozatokat — és a nyugati hatalmak ezff teszik esztendők óta. B gos a kérdés, miért éppen most szánta el magát Pretoria erre az agresszióra. A válasz kézenfekvő: a fajüldöző rezsim minden korábbinál biztosabban maga mögött érezheti Washington támogatását. Reaga- nék nem is titkolják, hogy az a koncepció, amely szerint egy-egy országnak megítélését számukra „elsősorban és mindenekelőtt annak stratégiai fontossága és katonapolitikai magatartása határozza meg”, a Dél-afrikai Köztársaságra is vonatkozik. Harmat Endre Nem véletlen, hogy a Namíbiát törvénytelenül megszállva tartó dél-afrikai csapatok azon a napon támadtak rá („a gerillabázisok lerombolásának” szokásos ürügyén) ismét Angolára, amikor az ENSZ Gyarmatosításellenes Bizottsága újra deklarálta: „A namíbiai nép harca jogos és joggal használhat fel minden rendelkezésre álló eszközt a szabadságért vívott küzdelemben”. A megtámadott Angola, a namíbiai hazafiak támogatója, természetesen, él a jogos önvédelemmel; kormánya általános mozgósítást rendelt el. A világ reagálására pedig jellemző a haladónak egyál* Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter szerdán nyilatkozatban ítélte el a dél-afrikai csapatok angolai invázióját. A külügyminisztérium szóvivője által ismertetett nyilatkozat egyúttal felszólította a dél-afrikai csapatokat, hogy haladéktalanul hagyják el Angola területét.. Arra a kérdésre, hogy a nyugatnémet kormány ter- vez-e szankciókat Dél-Afrika ellen, a szóvivő a következőket válaszolta: az NSZK jelenleg egyezteti álláspontját nyugati szövetségeseivel, és minden további lépése ezektől a konzultációktól függ. (Folytatás az 1. oldalról) színháznak, hogy az ember érzelmi képességeit csiszolja, rámutasson, hogy ember az ember! A színház igazgatója ezt követően- bemutatta a társulat harmincnyolc színművészét, illetve Fehér György művészeti vezetőt Rohály Miklós gazdasági igazgatót, Tóth József műszaki vezetőt. Elkövetkezett a legünnepélyesebb pillanat: a színház alapító levelét a társulat tagjai szavazatukkal elfogadták és Bozóky István jelentette a megye vezetőinek, hogy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház önálló társulata megalakult. Bejelentették az első évad műsorát, melyet a tervezett kilenc darab közül választottak ki. Az 1981—82-es évad nyitó darabja (a tervek szerint október 17-én) a Csongor és Tünde, Vörösmarty drámai költménye Bozóky István rendezésében. Színre kerül, továbbá Bereményi Géza—Földes László: Rolling Stones Story-ja; Maróti Lajos (a színház fődramaturgja) Állam című művéből a Platoniáda című dráma; Móricz: Úri muri-ja; Hernádi Gyula: Szép magyar komédiája Jane só Miklós rendezésében, illetve A. Miller átdolgozásában Ibsen: A nép ellensége című színműve. Az első évadban a gyermekeknek Tamási Áron: Búbos vi- téz-ét játsszák, de mind a felnőtteknek, mind a gyermekeknek szóló műsoroknál még további darabok is szerepelnek a tervben. (Az első évadban 300 fölött lesz az előadások száma, ebből 90-et tartanak a megyében. Az előre becsült nézőszám csak Nyíregyházán megközelíti a 150 ezret. Már hosszabb ideje megkezdődött az előzetes közönségszervezés a munkahelyeken és az iskolákban, a tényleges szervező munka azonban csak ezekben a napokban következik. Szeptember első napjaiban várhatóan megkezdődik ä bérletek árusítása is.) A társulat megalakulása után az első gratulációt a megye közművelődési intézményei nevében Horváth Gabriella, a megyei' könyvtár igazgatója tolmácsolta, aki a művelődési intézmények segítségét ajánlotta fel a színháznak. Meglepetést is tartogatott az esemény: bejelentették, hogy megalakult a „Latinovits Zoltán” színházbarátkor, melynek első összejövetelén a Ságvári-tele- pi körzeti pártházban szeptember 9-én, délután 4-kor Bozóky Istvánt látják vendégül. Az ünnepség a Szózat hangjaival fejeződött be. A társulat csütörtök esti szakmai konzultáción folytatta a színházalapítással kapcsolatos teendők megbeszélését. flrkagyij Sztrugackij Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek lenni 22. A gazda maga kísérte át a nemes donokat a tiszta különterembe. Itt kevesen voltak. A sarokban komoran vigadott egy szürke tiszti kompánia: négy hadnagy, meg két kapitány, akiknek köpenyét a koronavédelmi minisztérium rangjelzése ékesítette. A sarokban, nagy korsó mellett, két világfájdalmas ábrázatú, fiatal arisztokrata unatkozott. Nem messze tőlük egy csapat pénztelen, kopott dón tanyázott. Apró kortyokban itták a sört, és percenként körülhordozták a helyiségen sóvár tekintetüket. ★ A báró lehuppant egy szabad asztal mellé, a szürke tisztekre sandított. Ekkor egy termetes, kötényes asszony felszolgálta az első fogást. A báró krákogott, előhúzta övéből a tőrét, és nekilátott a lakomának. Némán falta a jókora szarvassült-darabokat, az ecetben eltett puhányok halmazait, a tengeri rákok kupacait, s mindezt borral, sörrel öblítette le bőségesen. A pénztelen donok egyesével, kettesével átszállingóztak az ő asztalához, és a báró hetyke kézlendítéssel üdvözölte őket. Hirtelen abbahagyta az evést, meredt szemét Ruma- tára szegezte és harsányan fel üvöltött: — Rég nem voltam Arka- narban, nemes barátom! Becsületemre mondom, itt valami nem tetszik nekem. — Mégpedig mi, báró? — kérdezte Rumata érdeklődéssel. A pénztelen donok -arcán tisztelettudó figyelem rajzolódott ki. — Mondja meg nekem, barátom! — kezdte a báró. — Mondják meg, nemes donok, mióta van úgy királyunk őfelsége fővárosában, hogy a Birodalom legősibb nemzetségeinek ivadékai egyetlen lépést sem tehetnek anélkül, hogy mindenféle szatócsokba és mászárosokba ne botiamnak?! A pénztelen donok lassanként elhúzódtak. Rumata a sarokba sandított, ahol a szürkék ültek. Azok abbahagyták az ivást, és a báróra néztek. — Megmondom önöknek, nemes donok, mi az oka — folytatta Pampa báró. — Mindez azért van, mert önök megijedtek. Önök azért tűrik őket, mert félnek. Te is félsz! — ordította, s a legközelebbi pénztelen donra meredt. — Gyávák! A pénztelen donokból azonban édes-kevés haszon volt. Nyilván nem akarózott verekedniük, enni és inni kívántak. A báró átvetette lábát a pádon, tekintetét a sarokba irányította, ahol a szürke tisztek ültek, és kijelentette: — Én bezzeg az ördögtől se félek! Aprítom a szürke csőcseléket, ahol csak érem! — Mit sziszeg ez a söröshordó? — tudakolta hangosan egy hosszú arcú, szürke kapitány. A báró elégedetten elmosoA líbiaiak Tripoliban nagyszabású tömegtüntciesen neuen, ei az ngyesun miauiunai... Reagan amerikai elnök a Nimitzhez hasonló Constellation repülőgép anyahajon a kérdésre, hogy miért csak hat órával később értesült az akcióról, ezt válaszolta: „Ha a mi gépeinket lőtték volna le, természetesen felébresztettek volna, de ha a másét lövik le, akkor ez teljesen szükségtelen*. (Fotók: AP—MTI—KS) Egy provokáció háflere Egy pillanatig sem hitte senki, hogy a Sidra-öbölbeli provokáció a véletlen műve. Így foglalható össze a Líbia ellen elkövetett amerikai légi kalózakció nemzetközi visszhangja. De az amerikai vezetés — ellentmondásos nyilatkozatai ellenére — sem hagyott kétséget a szándékosság felől. Reagan elnök, Haig külügyminiszter és Weinberger hadügyminiszter kihívó, arrogáns nyilatkozatai felfedték: az amerikai kormány előre megfontolt szándékkal rendeztette a 6. flotta hadgya- Az UPI amerikai hírügynökség térképe a provokáció szín korlátát olyan vizeken, helyéről. amelyről az 1973-as líbiai kormánynyilatkozat óta köztudott, hogy az líbiai felség- területnek számít. A provokáció hátterét vizsgálva könnyű felismerni, hogy a líbiai nép forradalma elleni amerikai agresszió egyik újabb, kétségtelenül eddig legsúlyosabb láncszeméről van szó. A hivatalos Washington haragja akkor zúdult Líbiára, mikor 1969 szeptemberében a forradalmi mozgalom megdöntötte az amerikabarát Idrisz király uralmát. Ezzel az Egyesült Államok nemcsak hű szövetségesét, hanem a Líbiában lévő, a közel-keleti terveiben fontos szerepet játszó katonai támaszpontjait is elvesztette. Az Egyesült Államok azóta mindent elkövetett, hogy megdöntse a líbiai forradalmat, s ha szükséges, fizikailag is megsemmisítse annak vezetőjét, Kadhafi elnököt. Washingtonban úgy igyekeznek beállítani a mai Líbiát, mint a „nemzetközi terrorizmus központját”, s ezért minden eszközt megengedhetőnek tartanak ellene. A világ előtt azonban már jól ismert, hogy mit takar ez az amerikai rágalom. Washingtonban nem tudják megbo- csájtani a Kadhafi vezette Líbiának, hogy határozott anti- imperialista politikát folylyodott. Nagy robajjal kimászott az asztal mögül, felállott a padra. — Hé, ti, szürke söpredék! — üvöltötte a báró. — Tudjátok meg, hogy tegnapelőtt én, Pampa dón Bau báró, derekasan elpáholtam a tieiteket! Tudja, barátom — nézett le Rumatára —, este a váramban idogáltam Kabani atyával. Hirtelen beszalad a lovászom, és közli, hogy egy szürke banda feldúlja az „Arany Patkó” kocsmát. Az én kocsmámat, az én ősi földemen ! Oda vágtattunk. Sarkantyúmra esküszöm, egész banda volt ott, vagy húszán! Elfogtak három alakot, és leitták magukat, mint a disznók !... És mindenkit csépelni, mindent törni-zúzni kezdtek. Én megragadtam az egyiket a lábánál — és elkezdődött a muri! Egészen a Nehéz Kardokig kergettem őket... A báró elbeszélése itt félbeszakadt. A hosszú arcú kapitány meglendítette a karját, és egy súlyos dobókés csörrent a báró páncéljának mell-lemezén. — Már régen kellett volna! — mondta a báró, és kihúzta hüvelyéből óriási kardját. Meglepő fürgeséggel leugrott a padlóra, kardja villogva szelte a levegőt, átvágta a mennyezetgerendát. A báró elkáromkodta magát. A mennyezet megroppant, törmelék hullott az emberek fejére. Most már mindenki talpon volt. A pénztelen donok a falhoz lapultak. Az ifjú arisztokraták felálltak az asztalra. A szürkék, kardjukat maguk elé tartva, félkörbe sorakoztak, és apró léptekkel a báró felé indultak. Csak Rumata maradt ülve, s azt fontolgatta, hogy a báró melyik oldalára álljon, nehogy a kard eltalálja. A háromfelől közeledő szürkék megtorpantak. Egyikük szerencsétlenül Ruma- tának háttal állt meg, Rumata áthajolt az asztalon, megragadta a gallérjánál, beledöntötte az ételmaradékkal teli tálakba, majd a füle tövére vágott. A szürke mozdulatlanná dermedt. A báró felkiáltott: — Adja meg neki a kegyelemdöfést, nemes Rumata, én pedig a többivel végzek! Valamennyit Ieöldösi, gondolta rosszallóan Rumata. (Folytatjuk) tat, hogy támogatást nyújt a nemzeti felszabadító mozgalmaknak, következetesen segíti a palesztin nép önvédelmi harcát az izraeli agresszió ellen, s végül, hogy ebben a politikájában szorosan együttműködik a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. A szüntelenül folyó amerikai aknamunka ellen tiltakozva 1979 decemberében líbiai fiatalok megtámadták az amerikai nagykövetséget Tripoliban. Ez a diplomáciai' kapcsolat egyoldalú megszakításához vezetett. Azóta az amerikai érdekek képviseletét Belgium látja el. Az idén májusban viszont — minden előzmény nélkül — az amerikai kormány utasította a Washingtonban lévő líbiai diplomatákat, öt napon belül hagyják el az Egyesült Államok területét. A két ország kapcsolatainak fokozatos romlása ellenére még mindig több, mint kétezer líbiai diák tanul az Egyesült Államokban, és több, mint kétezer amerikai olajszakember dolgozik Líbiában. Az utóbbiakat az amerikai kormány felszólította, térjenek sürgősen haza, de ezek hivatkozva jó munkakörülményeikre és biztonságukra, megtagadták a hazatérést. Reagan elnök meglepő nyíltsággal jelentette ki, hogy támogat mindenkit, aki meg akarja dönteni a líbiai forradalmi rendszert. Szadat egyiptomi, továbbá Nimeri szudáni elnök katonai és gazdasági támogatás fejében „hallgatott a szóra”, s hónapok óta csapatösszevonásokat hajt végre a líbiai határ mentén. A Sidra-öbölbeli provokáció azonban új fordulatot jelent a Líbia-ellenes agresszióban, s egyben az arab nemzet elleni katonai akciókban. Az amerikai haditengerészeti és légierők állandó jelenléte más országok területén és felségvizeinek közelében súlyos fenyegetést jelent a szóban forgó térségek, s a világ békéjére, biztonságára. Kovács István SICILY Mediterranean Sea \GREECE ■■ MALTA Tripoli REPORTED AREA OF CONFLICT Benghazi Gulf of Sidra LIBYA
