Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-09 / 186. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

Szabolcs-Szatmár megyében 33 150 az özvegyek száma. Egyszemélyes háztartásban él 25 950 ember. (AZ 1980. évi népszámlálási adatok a 2%-os képviseleti minta alapján.)

Anya csak egy van

Már nincs semmim, amit Néked adhatok!

Koldus vagyok, kifosztott, sápadt Bús asszony, könnyekkel megáldott.

Ami szép volt bennem: álmokat, vágyat Neked adtam. Mit adhatok még?

Az egyedül maradt anya és az özvegy nagymama nevel- gette a két kicsit. Az apjukat akkor látták, amikor a már eszmélő fiú javasolta: kérjenek nagyobb tartásdíjat, azóta biztosan többet keres.

— A bíróságon mutattam

hogy jobb lesz, mert ha ők megnőnek, elkerülnek, akkor ne maradjak magamra. Ketten maradtunk a kétszobás lakásban, de gyakran jönnek a gyerekek, szívesen vannak itthon, s ez az én boldogságom.

„Mégis jó a kedvem"

„Az udvaron ott kárál öt tyú- kocska — ennyi a gazdaság”

meg, ott van az apátok. De még egy szelet csokoládét sem hozott nekik.

Ekkor ugyan már köny- nyebb volt. A köddé foszlott apa helyett jött egy „mostoha”, akit a gyerekek apunak szólítanak, aki mindig gondjukat viselte, ha teheti most is segíti őket.

— Ügy volt az, a kisfiámat kérdeztem meg, férjhez menjek újra? A gyerek mondta,

ANYJÁHOZ BÜVIK AZ ALIG ESZMÉLŐ KICSI, KEDVESÉBEN LEL MENEDÉKET A FELSERDÜLT, A CSALÁDI TŰZHELY MELEGÉT ÁPOLJA AZ ÉRETT ASSZONY, A SOKASODOTT, KIVIRÁGZOTT CSALÁDFA ÁRNYÉKÁBAN PIHEN A MEGFÁRADT ÖREG. ÖSSZEFŰZI ŐKET A SZERETET EZERNYI SZÁLA, MELY MEGTARTÓ ERŐ A NEHÉZ IDŐKBEN, ÖRÖM FORRÁSA AZ EGYHANGÚ HÉTKÖZNAPOKON. ÁM OTT VANNAK A TÖRÖTT ÉLETEK, A CSONKA CSALÁDOK, AHOL A SAROKBAN FEKETE ÁRNYKÉNT SÖTÉTLIK AZ

Elpocsékolt (?) szeretet

(Várnai Zseni: Mit adhatok még?)

— így vagyok én kedves, egyszál magamban. Van egy jó szomszéd, rámnéz, segít valamit. Ilyenkor, nyárba’ csak eldolgozgatok, de télen a hideg, a hóseprés igen keserves. Itt voltak az unokák, három is. Mondom, hogy vágjanak egy kis tüzelőt. De csak azt válaszolták, hogy ők pihenni jöttek. Erre megkérdeztem, hogy mennyi a vonatköltség? Húsz forint? Adok százat, csak menjenek a háztól.

Dehogyis panaszkodik T. Péterné a Tisza melletti faluban. Sorolja a maga életét, 17 éve tartó özvegységét, 75 évének búját, baját. Az udvaron ott kárál öt tyúkocská — ennyi a gazdaság. A kertben nehezen birkózik a gyommal a botra támaszkodó hajlott hát, reszkető kéz.

— Három lányom van, férjhez mentek, elköltöztek. Az egyik még a férjem első

házasságából való. Hívott, hogy menjek hozzája, de tíz gyereke van, minek kellek én oda, hogy útban legyek? Mondom a másik lányomnak, lesz nekem az öreg otthonban egy hely. „Édes, ezt maga fel se hozza” — erősködött. Na jó, télire megyek nálatok — biztattam. Pedig dehogy megyek, maradok én magamban.

Anna néni a férje után kapott tsz-nyugdíjból éldegél. A kertből kikerül a zöldség, ő maga nem sokat kíván. Az. újságból a híreket nézi meg, társaságnak ott a kis Szokol zsebrádió. A névnapján nem érkezett levél, nem volt, aki rányissa az ajtót.

— Itthon volt nemrégiben a kisebbik lányom. Mikor ment el, csak dugtam neki száz forintot, hátha kell neki az utazásra. A jegyre ugyan nincs gondja, mert vasúti kalauz.

Itt maradtak árván

A válások szama Szabolcs-Szatmar megyeben 1979-ben, a nők életkora szerint: 20 éven aluli 54; 20—24 éves 278; 25—29 éves 239; 30—39 éves 283; 40—49 éves 153, 50 éves és idősebb 107. összesen 1114. (Statisztikai évkönyv, 1979.)

Általam vagy, mert meg én láttalak S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

(Ady Endre

— Nyolchónapos terhes voltam a kisebbik gyerekkel, amikor az uram otthagyott. Azóta nem nézett felém se. Anyósomtól hazaköltöztem édesanyámhoz rámszakadt minden. Munka nem volt, egy fillér nélkül élni, csak napszámba járhattam, hiszen nem nagy község M., nem volt hová forduljak.

Az emlék most is könnyet fakaszt. E. Józsefné 17 évvel ezelőtti sebe talán sohasem gyógyul. Pedig most már panaszra nincs oka, a gyerekek szépen felcseperedtek, szófo: Elbocsátó, szép üzenet)

gadó a fiú, kedves a lány. S úgy érzi, nem hiába gürcölt értük, vállalt piszkos munkát akár, mert a fiú az idén szerzett diplomát, a napokban nősült, lakás várja, a lány a konzervgyárban szépen keres, tanulni akar.

— Bennük volt minden bizodalmám. Jancsikám vigasztalt: „Ne féljen édesanyám,

nem fogom soha szégyellni, hogy ilyen nehéz munkát vállalt értünk.” Itt a kislányom fényképe: hát nem gyönyörű a hosszú, szőke hájával? Neki jobb sorsot kívánok a magamétól.

A IS évnél idősebb népesség megoszlása családi állapot szerint Szabolcs-Szatmár megyében: a nők száma 228 600, ebből hajadon 34 450. (Az 1980. évi népszámlálási adatok a 2%-os képviseleti minta alapján.)

Az én kicsi lányom, mint egy varázsálom, új életre leli rég elmerült énem, valamikor zengő, a múltat derengő édes nevetésem.

(Várnai Zseni:

Az én kicsi lányom) — Mi jutott nekem az életből? Szorongunk négyen a mamánál egy kis szobában. A lányomtól könnyen visszakapom, hogy azért, mert nincs apja, nem maradhat hátrébb az iskolában. Fogom a forintot, iparkodok, mert mégiscsak egyedül nevelek két gyereket.

N. Lenkének az élete nem sokban különbözött a szegény falusi lányok sorsától, özvegy édesanyja nevelte öccsével együtt. Árendás házban laktak, vándoroltak egyik

udvarból a másikba. Tizennégy éves kora után előbb napszámba járt, majd amikor megalakult a tsz, az édesanyja nevén dolgozott.

— Tudtam én azt, hogy nem bírom életem végéig a mezei munkát. Addig, addig, hogy egyszer szóltak a fatelepről, mehetek felvételre. Nekem se kellett több, harmadnapra már beálltam. Hat évet húztam le, de ha nem veszek össze az egyik főnökkel, talán most is ott vagyok. Aztán jöttem a vasúthoz. Hetedik éve járok be Záhonyba, szeretem ezt a munkát.

Lenkének mindenkihez van egy jó szava. Amit rábíznak, becsülettel elvégzi. Kézbesítő, aki fogja a fuvarleveleket, oda megy, ahová küldik. Mindig úton van, jókedvű, mosolyog.

„A gyereket fel kell nevelni”

— Mégis jókedvem van. Nem sirathatom a sorsomat. Pedig mennyi szórakozásom volt? Jött egy fiú, „úgy” maradtam. Akkor már hová menjek, mivé legyek? A gyereket fel kell nevelni. Dolgoztam, aztán belefogtunk a házépítésbe. Előtte lett a másik kislány, Éva. És éppen az építéskor az öcsémet elvitték katonának, őszig egy kalyibában voltunk az egyéves kicsivel, amíg felépült a ház.

Mária jövőre érettségizik. Szép kislány, örökölte az anyja vonásait. A hetedikes Éva is magasabb már az anyánál.

— Éppen lehetett volna, hogy férjhez menjek. De minek vegyek még egy bajt magamra? Aztán ennek a két lánynak mostohája legyen? Ha van egy közös gyerek, akkor az a minden. A magam gyerekét nevelem, megadok nekik mindent.

Hogy jön egy királyfi tán ?

Szabolcs-Szatmár megyében a népesség csökkenése az állandó lakóhely-változtatások szerint 4098 fő. (Területi statisztikai évkönyv, 1979.)

„boldoguljon már a buják hadával élve, háromszázat ölelve által, kik közül egyet se szeret, de mindet tépi-fogyasztja”,

(Catullus: Boldoguljon már a buják hadával.

Devecseri Gábor fordítása)

— Pesten ismertem meg egy jó hapit. Magas, kis bajsza van. Állatorvos, akit érdemes megcsípni. Legjobb lesz, ha én is elköltözöm, kicsi nekem ez a város.

B. Mária, vagy ahogy ismerik, Ria túljutott a harmincon. Irigyli barátnőit, volt osztálytársait, akik családosok. Ügyeskedett ő is, a műszaki rajzoló végzettséghez sikeresen társult egy kis lakás.

— Eleinte jólesett szórakozni. Jó társaságunk volt, a fiúk vittek kocsikázni, szórakoztattak rendesen. Amikor megkaptam a lakást, néha rendeztünk egy kis bulit, állítom, szolid alapon. Csak az irigy szomszédok beszéltek mindenfélét.

Aztán hogy, hogy nem, a maga korabeli, hozzá való fiúk mind más partnert találtak. Megnősültek, még itt- ott tartották a kapcsolatot, de lassanként elmaradtak.

— Jó ez a másfél szoba. Berendeztem egy puha fészket, süppedő szőnyegpadlóval,

ahová elmenekülök. Néha hajnalig verset olvasok, csakis Adyt. Nem mondom, hogy most nincs - kapcsolatom. Akad, hiszen nő vagyok, aki szereti, ha csodálják, rajonganak érte. Ha valaki megtetszik, szívesen fogadom. És ha látom a szemében: azért jött egyedül, mert csak „azt” akarja? Tudja ő egyáltalán, hogy mennyi szeretet van bennem? Talán nem is szabad egyetlen emberre ennyi szeretetet elpocsékolni. Ezért volna jó, ha elköltöznék.

Kicsi a város, s vészesen halad az idő. Megjelentek az első szarkalábak, már több az ősz hajszál, mint ameny- nyit ki lehet húzni. A torna sem ártana, mert a rajzolás ülő munka, deréktájon megjelentek az első zsírpárnák.

— Baj az, hogy boldogságot szeretnék? Elmegyek az anyámhoz, nevelgetem a kis keresztlányom, de ez mind kevés. A munka sem minden, mert idővel csak a robot marad. Mégiscsak el fogok költözni.

gyerekemnek, hogy nálamnál jobb sora legyen. Én a nevelőimet szeretem, leginkább azokat, akik szigorúak, de nekem a javamat akarják. Valahogy így szeretném az önálló életet is elkezdeni jövőre.

1981. augusztus 9.

„Boldogulni fogok az életben”

„Nálam jobb sora legyen"

A megyében az állami gondozásban lévő gyermekek száma 1981. június 1-én 2939 volt. (A megyei gyermek- és ifjúságvédő intézet adata.)

„hallgasd meg könyörgésemet édes anyám, kegyes dajkám, mindenható csillagpusztán”,

(Juhász Ferenc: Anyám)

— Hálás vagyok az édesanyámnak, hogy idekerültem. Az intézetben tanulhatok, boldogulni fogok az életben.

Jövőre végzi el a szakmunkásképző intézetet M. Gyöngyi. Tizedik éve van állami gondozásban. Az általános iskola alsóbb osztályait szinte minden évben más intézetben végezte.

— Az volt a legrosszabb, az állandó vándorlás. Mire valamelyik nevelőmet megszerettem, már máshová kerültem. Barátnőm nincsen, bár jó viszonyban vagyok az osztálytársaimmal. Hívtak sokan, hogy menjek hozzájuk nyári szünetre. Inkább maradtam az intézetben. Egyszer volt egy kislány, akit igazi barátnőmnek hittem. Csalódtam benne, nem akarok még egyszer úgy járni.

Gyöngyi példás magaviseletével, szorgalmával a kedvencek közé tartozik. Felelősségteljesen gondolkozik, hiszen elérkezett a nagykorúság küszöbére.

— Egyszer nekem is lesz családom. Azt kívánom a

SZERETET: VALAMELY SZEMÉLY, DOLOG VONZÓ TULAJDONSÁGAINAK FELISMERÉSÉBŐL VAGY TERMÉSZETES KAPCSOLATOKBÓL EREDŐ ÉRZÉS, AMELY RAGASZKODÁSBAN, GYÖNGÉDSÉGBEN, A MÁSIK JAVÁNAK ŐSZINTE KÍVÁNÁSÁBAN ÉS A SAJÁT ÉRDEKEINEK A MÁSIKÉVAL VALÓ AZONOSÍTÁSÁBAN, ILLETVE NEKI VALÓ ALÁRENDELÉSÉBEN NYILVÁNUL MEG. (A magyar nyelv értelmező szótára, VI. kötet.)

Szöveg: Lányi Botond — Kép: Gaál Béla