Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-08 / 185. szám
1981. augusztus 8. KELET-MAG Y ARORSZÁG 3 Gyerek a folyosókon R észlet egy levélből: „... kérlek anyukám, hogy postafordultával válaszolj, jó lesz-e, ha Bandika augusztus 7-től két hétig nálad lenne .. .? Nagyon vágyik már, mindig a mamát emlegeti.. A válaszból: „...úgy lenne jó, ha tizenötödikén jönne Bandika. Iluék is hazahozzák Zsoltit és ők tizenötödikén jönnek. Ugyanezt írtam Lacinak is. Jól éreznék magukat a gyerekek együtt, nekem is jobb lenne így ■ ■.” Részlet három levélből: „Drága Mama! Nekünk csak az augusztus hetedike a jó, mert bezárják az óvodát és ...” „Mama! Csak az augusztus jó, mert tataroznak, a napköziben Anyukám ! Én tizenötödikétől nem tudok mit kezdeni a gyerekkel, rámenne az egész szabadságom, így meg kaptunk egy kétszemélyes beutalót a Balatonhoz...” Egy szónyi idézet a három válaszból: „Gyertek.” A levelek valósak, sőt, iga- zabbak az igaznál, hiszen tízezerszámra van hozzájuk hasonló. A nyár egyik nagy gondja, hogy ezerszám vannak egy-két hétre elhelyezhetetlen gyerekek. Családi programok borulnak fel, gyerekek serege barangol ellenőrizhetetlenül az utcákon, kulccsal a nyakukban, hivatalok folyosóin játszanak a gyerekek, vagy éppen szobáról szobára vándorolva tűrik, szenvedik, hogy a felnőttek, kedveskedni akarván nekik, vagy a szülőnek, öt- ször-tízszer elmondatják velük ugyanazt. A gyerek unja magát, a felnőtteket zavarja a gyerek, az édesanyák — legtöbbször a mamák sorsa ez — mindennel törődnek, csak a munkájukkal nem. Jó ez? Nem jó, de az óvodákat, napköziket tatarozni kell, az egy-két-három hétnyi szünet a nyarak visszatérő kínja. Hiába tudják ezt a családok előre, egész évben, a szabadságok tervezésekor sem számolnak vele. És ha akarA munkanap-fényképezés egyszerű módját találták ki a Nyíregyházi Műanyag- és Fényképész Ipari Szövetkezet adminisztrációjában. Egy elnöki utasítás szerint július 27-e óta minden áldott nap le kell írni a dolgozóknak, hogy aznap min munkálkodtak. Csakhogy ez az intézkedés nem aratott osztatlan sikert a dolgozók között. Egyesek azért zúgolódnak — igaz, a vezetés háta mögött —, hogy emberi méltóságukban sértik azokat, akik több éve önálló munkát végeznek. Mások arra hivatkoznak, hogy nemegyszer túlóráztatják őket á szövetkezet érdekében, s most külön zaklatásnak veszik az említett jelentésfélét. A panasz nem maradt meg a szövetkezeten belül, mert akik sértőnek fogták fel az intézkedést, tollat fogtak. Hogyan látja az említett intézkedést a szövetkezet elnöke, Czihály Lajosné? így indokol: — A gazdasági vezetés számára nem közömbös, dolgozóink hogyan használják ki a munkaidőt. Éppen a kismamák, a családosok érdekében szeretnénk tisztán látni, hogy kinek milyen terhelése van, hol szükséges csökkenteni a munkát, másoknál pedig lehet-e több feladatot adni. Mindez hozzájárul annak a megállapításához is, hogy az alkalmazotti létszám elegendő-e a szövetkezetben. Néhány szám igazolja az állítást. Eszerint a múlt év első felében a 132 fizikai dolgozó mellett 19 volt az alkalmazottak száma, míg most 179 fizikai dolgozó mellett 22 alkalmazott dolgozik a szövetkezetben. Csakhogy a műanyagrészleg változásai miatt a számok sokszor torzítanak, nának is számolni: az üdültetési rendszer semmiképpen sem igazodhat az óvodatatarozáshoz. Még szerencsések is azok a családok, akiknek van kivel levelezniük, akiknek a családjában van nagymama, akire bizton számítani lehet. Sok család gondján segítenek az úttörőtáborok, a SZOT gyermeküdültetése, de országos tapasztalat, hogy éppen azokat a kisgyerekeket félnek elengedni SZOT-üdü- lőbe, akik arra legjobban rászorulnának, akiknek valóban nem lesz más helyük, mint az irodai folyosó. Igazság az is, hogy a gyermekek féltésére hivatkozva sokszor rosszul nevelünk és bár a gyerek boldogan menne, tanulna önállóságot, fedezne fel magának kéthetes, nagyszerű barátokat, a szülő féltése tartja otthon. Más országokban szokás, hogy könnyíteni a nyár ott is hasonló gondjain, ismerős családok cserélnek, üdültetnek egjjmás- nál gyereket, olykor országhatárokon túllépve is. Jó példák vannak. Vállalatok sora szervez a saját üdülőjében gyermektáborokat, magára vállalván ezzel a szülők gondjaiból. Járható út ez, de ezeket a bizonyos nyári táborokat már tavaly ősszel tervezgetni kezdték. Korábban, mint ahogyan a családok a gyerekeikért tervezgetni szoktak. Gondolom, hogy ez mennyire igaz, azt ki-ki önmagáról döntheti el, ha eszébe jut, hogy hány lehetősége lett volna a nyár tervezéséhez. Gondolom azt is, hogy a tervezésnél lényegesen egyszerűbb most a „lehetetlen helyzetre” 'hivatkozva megkérni a főnököt, hogy arra az egy-két hétre ... Megkésett írás ez, de hátha tanulságul szolgálhat 1982 nyarához. Addig? Addig már nincs más kiút, mint türelmet, megértést, tapintatot kérni mindenkitől — nem a szülőknek! — a gyerekeknek. Bartha Gábor ugyanis 1978-ban 235 volt a szövetkezet létszáma, s akkor elég volt 23 alkalmazott. Ahogy néztük a jelentéseket, nem valami túlzott adminisztrációt jelentett egynapi munka leírása. Többek között ilyen felsorolások szerepeltek: „Pénztár könyvelése, a könyvelt tételek ösz- szeadása, MNB könyvelése, főkönyvi kartonok rendezése.” Egy másik dolgozónál: „Pénztárlapok ellenőrzése és összeadása, ebédjegyek elosztása.” Ennyinek a leírása nem tart sok ideig. Akkor mi az, amin mégis érdemes elgondolkodni ? Az egyik a névtelenség homálya, amivel a vezetés háta mögött reklamálnak az érintettek. Kettős oka lehet ennek: egyrészt nem mernek szólni, mert félnek a visszavágástól, másrészt a szövetkezeti demokrácia sántikál- hat ott, ahol nem ismernek fel és nem értetnek meg egy rendelkezést. Az említett intézkedés azért is elgondolkodtató, mert a szövetkezet vezetése évek óta nem változott, tehát meglepő, hogy most akarják megtudni, ki, s milyen munkát végez. Ilyen kis létszám mellett ezt más módszerrel is meg tudják állapítani a vezetők. Ráadásul a papírfecnikre írt „jelentések” még egyáltalán nem mutatják meg, hogy tényleg sokat dolgozott valaki, vagy csak imitálta a munkát. A szakirodalomban a munkanap-fényképezés módszereiről bőven található ismertető. Talán nem ártott volna először azzal tisztában lenni, úgy meghatározni a célokat, mert ezzel csak a munkahelyi légkört mérgezték a fényképészszövetkezetnél. L. B. Munkanap-fényképezés ÁRAK, EMBEREK A szálkái piac Érdekes a piac ébredése. A hajnali buszok, és a reggeli vonatok hozzák a kiskosaras árut. És el ne felejtsem: negyvenegy gépkocsit számoltam meg reggel hat órakor a piac előtt. S. Miklós görögdinnyét hozott. A kapuban kilenc forintra mondta az árat, de mert sokáig ő volt az egyetlen dinnyés, kilóját tíz forintért kínálta aztán. Azt hiszem érdemes odafigyelni egy tényre. Minden kispiac hasonlatos. Budapest és mondjuk Nyíregyháza között a háromszáz kilométer húsz százalékot drágíthat az áron. Ezt hívják árrésnek. Itt Mátészalkán a reggel magát felvásárló, termelőnek álcázott ügyes ember nem szégyelli a harminc-negyven százalékos árrést sem. Ügyeskedik? Gondolom számít a vásárlók kényelemszeretetére. Fizetnek és mennek már egy-két hét különbség van az érés ideje között, akkor ez csendesít az áron. Tudom, hogy a háziasszony most felszisszen. Olyan város ugyanis nincs e hazában, ahol a háziasszonyok ne hinnék, hogy az ő piacuk a legdrágább. Emberi gyengeség ez. Egy viszont bizonyos, talán még idegennek se kell lenni ahhoz, hogy az ember rácsodálkozzék: itt csak szép árut lehet eladni, és ennek megfelelően szép is az áru. Mindenkinek megérné! Százkilencven forintért kínáltak egy szép pár csirkét. Ez volt reggel hatkor, aki hozta Juhász Albertné Fehérgyarmatról: — Keveset hoztak, de ahogy megegyezünk ... Később még hoztak sok csirkét, és akkor már százhatvan forintra mondták a pár árát. Tizenöt forint volt az őszibarack. Ha beállt volna a piacra valamelyik termelőszövetkezet egy teherautónyi barackkal, akkor játszva eladhatta volna tizenhárom forintért. Nyilvánvaló következtetés: a piacon tizenkettőért is kínáltak volna barackot. Ha korábban azt írtam, hogy jó a szálkái piac, akkor most le kell írnom, hogy valamiképpen így lehetne jobb. Talán a termelőszövetkezeteknek is megérné. * Félre a közgazdasággal! Piacról nem szabad úgy írni, hogy a sok szép áru egy jóízű történetet ne hagyjon az emberben: — Uram, vegyen olcsón japán kakast... A kakast két férfi árulta. A zsebükből kilátszott a vásárra áldomást ígérő üveg. Kérdeztem mi lesz a kakas árából, ha megveszem. — Nincs már régi fajtájú piac ... Sóhajos a mondat. Selinga József né túl van a hetven éven. — Áru van. Vevő is van. Pénz is van. Mi a baj akkor a piaccal? — Nem alkusznak manapság igazán a népek. Valamikor húsz filléren tíz perceket elbeszélgetett az ember. Verseket író ismerősöm eldicsekedett, hogy kétezer forintnál többet árult az idén csak hagymából. És valóban különös: a piac, (ahova valamikor árulni csak a termelő járt, és ahová a fogyasztó csak vásárolni jött), ma helyet ad a kiskerttulajdonosok áruinak is. Azt hiszem nem véletlen, hogy a nyíregyházi piac áraival összehasonlítva a mátészalkait kiderül, hogy nem egy áruféleségben tizenöt—húsz százalékkal olcsóbb a Szálkán kínált áru. Kereskedői magyarázat: — Nézze, az egyik oldalon Szatmár, a másikon Bereg, a harmadikon meg a nyírségi homok. Itt nem egy időben érnek meg a zöldségek, de még a gyümölcsök sem. És ha — Minden vasárnap eljövök. A fürdőre járok, itt eladok valamit, abból megtérül az út. — Drága a csirke ... — Valami leves — mondták és megmutatták az üveget, alig volt már benne egy kortynyi maradék. B. G. Királynő és huntorisfa * ■ E lfogyott a munka a szabolcs-szatmári diákok keze alól, s a napfényes Mecsek alján is várni kellett néhány napot, hogy szedésre érjen a gyümölcs egy újabb őszibarackosban. — Munka nélkül persze nem maradtak a lányok, fiúk — mondja Kisgáti István- né nyíregyházi tanárnő, a Martos Flóra KlSZ-építőtá- bor vezetője —, parkot építettünk és rendeztünk Pécsen, kertészkedni tanultunk. Volt, aki örült is ennek, mert a barackszedés feszes normái nem befolyásolták a hangulatot. S egy szép városban parképítésben segíteni érdekesebb a gyümölcsöskapálásnál is... A táborélet mindenki számára újdonságot jelent, mindenki először érkezett, a 145 diák most végezte a nyolcadik osztályt, s legtöbben jutalomként kapták az építőtábori megbízólevelet." De milyen is a táborélet a munka után? — Nonstop — fogalmaz röviden a kisvárdai Bíró Éva. — Nekem azért tetszett legjobban az ebédtől villany- oltásig tartó (ezért a nonstop nevet viselő) vetélkedő, mert a 3. számú brigád, azaz mi nyertük meg. Derekas munka lehetett, és a lányok jól érezték magukat a versenyben. Ezt sok apró, kedves történet bizonyítja. Nevezetes tárgyakat gyűjtöttek, mint a legkisebb és a legnagyobb cipőt, négylevelű lóherét, nadrágot, amelybe ketten beleférnek. Közben persze- megoldottak sok logikai feladatot, válaszoltak történelmi és irodalmi kérdésekre, híres emberek névsorát írták. S, hogy a győztesek sok pontot kaptak, abban nagy része volt annak is: szeretik az úttörőéletet. Középiskolások már, de legtöbben mégis elhozták az úttörő-nyakkendőjüket ... Oláh János, a Nyíregyházi 2. számú Gyakorlóiskola küldötteként érkezett, s egy rögtönzéssel lett híres ember a táborban. — Nem akart sikerülni a bemutatkozásunk — magyarázza. — Senki nem vállalkozott közülünk az ismerkedési esten szereplésre. Amikor már a brigád híre-neve forgott kockán, nem hagyhattam. Kértem tizenöt percet és egy paródiával „ugrottam be”. Utólag bevallhatom, hogy otthon egyszer már szerepeltem vele, de most nagyon jól jött az ismétlés. Nem kisebb humoristák kacaghattak volna saját magukon aznap este a táborban, ha véletlenül arra járnak, mint Mikes és Peterdi. Apa és fia az állatkertben — ez ugyanis az ő számuk, amelyet a pécsi táborban egy nyíregyházi kisdiák keltett új életre. Jót nevettek, megtapsolták a táborbeliek, így lettek tiszteletbeli táborlakók a pesti humoristák... Találkoztam egy szépségkirálynővel is, akit Tóth Gabriellának hívnak és mándo- ki. A fiúk egyhangú szavazata alapján ölthette magára a „Miss Szilágypuszta” feliratot, jeleként annak, hogy a Martos Flóra építőtábor a Pécsi Állami Gazdaság szilágypusztai üzemegységében működik, s Gabi számára itt kezdődött a „karrier”. — Melyik lánynak nem lenne öröm egy ilyen megtiszteltetés, még ha tréfa is az egész — mondja kedves mosollyal —; én is örültem. Sajnos, a cím nem örök életre szól, csak táborozásig és csak Szilágypusztán érvényes. A z azonban, hogy a szépségkirálynő egyik udvarhölgye (a második helyezett) Fúrta Ágnes személyében szintén mándo- ki, már aligha véletlen. Szépek a mándoki lányok. De csupán a szépségből nem lehet mindig megélni, „Miss Szilágypuszta” is komolyan gondol a jövőjére: szeptemberben a nagykállói óvónőképző szakközépiskolában kezdi a tanulást. Ha végez, szülőfalujában, Mándokon szeretné tanítani a legkisebbeket. És lehet, hogy egyszer majd elmeséli az óvodás kislányoknak, milyen volt tíz napig királynőnek lenni — 1981-ben ... M. S. Pénzes Anna, a nyíregyházi ÁFÉSZ könyvesbolt vezetője. A tankönyvellátásról — Ha a tankönyveket említjük, nem lehet figyelmen kívül hagyni a kötelező olvasmányokat sem, hiszen a több fejfájást ez utóbbiak okozzák, sokszor szerepelnek a hiánycikkek listáján. — Amikor a jelenlegi helyzetről beszélünk, nem árt a tavalyi tapasztalatokat összegezni röviden, annál inkább sem, mivel a tankönyveket illetően reméljük, hogy legalább olyan lesz az ellátás, mint volt, az olvasmányok tekintetében pedig jobb. Egy év előtt augusztus végéig, elenyésző hiányoktól eltekintve megkaptuk a tankönyveket, a kötelező olvasmányok közül viszont sok egész éven át hiányzott, a raktári polcokra nem jutott belőlük. — Ami a jelen helyzetet illeti: a város egyetlen ÁFÉSZ könyvesboltja lévén, a járás iskoláinak ellátása a feladatunk, s számításaink szerint, jóval több, mint egymillió forint értékű forgalmat fogunk lebonyolítani. A tankönyvek hetven százalékát már megkaptuk, s függetlenül attól, hogy a még hiányzók megérkeznek-e időre, augusztus 17- én nekilátunk a kiszállításhoz. — A hiányzó harminc százalék egyébként az új tankönyvekből adódik többnyire, remélhetően ezek is a kellő időben érkeznek majd meg. — Említettem már a kötelező olvasmányokat, s most is az a helyzet, hogy tekintélyes lista állítható össze a már kaphatókból, de még hosz- szabb azok sora, melyek nincsenek még meg, s kérdéses, hogy mikor lesznek. Holott az ideálisnak az lenne mondható, ha a tankönyvek és a kötelező olvasmányok egyidejűleg kerülhetnének a diákokhoz. Csakhogy, a nyomdai gondok, a papírhiány ezt általában nem teszik lehetővé. A kiadók pedig az alapvetőnek tekintett tankönyveket helyezik a kötelező olvasmányok elé. —■ Nézzük, mi az ami egyebek között, már kapható. A Kincskereső kis ködmön, a Légy jó mindhalálig, A kőszívű ember fiai, és sorolhatnánk még, már megvehetők. Ugyanakkor nincs például a Gőgös Gúnár Gedeonból, mert ezt az első osztályban bevezetett új ábécé tanulás igényeihez kellett átírni. De nem érkezett még meg A világ és az ember című könyv, A Pál utcai fiúk, a Helyesírásunk, a Hetvenhét magyar népmese, és így tovább. — Mikorra várhatók ezek? Választ adni erre sajnos nehéz, hiszen elsősorban és kizárólag a kiadóktól függ ez. Pedig nagyon jó lenne, ha idén már nem kellene az érdeklődő, vásárolni akaró szülőket és diákokat, sajnálkozó kézmozdulat kíséretében elutasítani. Speidl Zoltán
