Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-26 / 199. szám

1981. augusztus 26. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Postabontás Szavatolja.. Levélírónk garanciális jo­gaival szeretne élni, de nem tudja, pontosan, melyek azok. B. Istvánné Tiszalökről írja, hogy nem egészen egy éve vásárolta szobabútorát, mely­nek szekrénye meghibásodott, s a garanciális központ véle­ménye is az, hogy javíthatat­lan. Észrevételét — a terme­lő és a kereskedelem megbí­zásából működő javítószolgá­lat — a gyártó cég tudomá­sára hozta, ahonnan jelezték, hogy eredeti anyaggal nem tudják a hibát kijavítani. Helyette másik két anyagot ajánlottak (el levélírónknak. B. Istvánné azonban kétli, hogy ő köteles volna ezt a megoldást elfogadni, hiszen — mint írja — a megküldött anyagminták egyike sem az eredeti, és nem tetszik neki Így most tanácstalan, hiszen hosszú évekre vásárolta az ízlésének megfelelő szobabú­tort, amely bizony elég korán .cserben hagyta”. Levélírónk helyzete egyál­talán nem reménytelen, sem mi körülmény nem kénysze ríti arra, hogy a levelében jelzett megoldást elfogadja. A kereskedelem ugyanis a tar­tós fogyasztási cikkek nagy részét — így a bútort is — jótállási kötelezettséggel adja el, ezáltal a termék minősé­géért vállal fokozott felelős­séget. Garantálja annak hi­bátlan voltát, de ha ez még sem így volna, annak megja vitásáról, esetleg cseréjéről gondoskodik. A jótállási kötelezettség a jogszabályban meghatározott időtartamon belül általában egy évig terheli a kereske­delmet. A termék minőségé­ért viselt felelősség azonban ezután sem szűnik meg, mert a szigorúbb felelősséget fel­váltja a szavatosság. A bútorok esetében ugyan­azok a jótállási szabályok, mint általában, mindössze néhány eltérés van. fgy csak a 200 forintnál drágábban el­adott bútorért vállal a ke­reskedelem jótállást. Bár itt is érvényes, hogy a hibát a bejelentéstől számított 8 na­pon belül el kell hárítani, de a javítás elhúzódhat, ilyen kor a bútor tulajdonosa azon­ban nem tarthat igényt köl csönbútorra, mint például a televízió esetében. Eltérés az is, hogy a jót­állás vonatkozhat az egész bútorgarnitúrára, de egy-egy bútordarabra is. Nem kérheti a vásárló a teljes garnitúra kicserélését akkor, ha annak különböző darabjai (egyszer a szék, máskor a szekrény) hi básodtak meg, összesen több mint öt ízben. Ha azonban egy garnitúrának valamelyik darabját már több mint öt­ször javították, s azt a gar­nitúrához tartozó azonos, hi­bátlan termékre nem tudják kicserélni, a vásárló a teljes berendezés kicserélését is kérheti. Esetenként árenged­ménnyel is kártalaníthatják a vásárlót. Levélírónk is élhet tehát ez utóbbi jogával. A csere­utalvány kiadását bizonyára nem fogják az illetékesek megtagadni, hiszen ezt levél­írónk fentiekben említett jo­gai szavatolják. Soltész Ágnes segítséget várnak . Mi szomszédok a tőlünk telhetőt megtesszük, de több­re nem futja erőnkből. Arról van ugyanis szó, hogy kör­nyezetünkben él — a Huszár sor 3. szám alatt — egy 90 éves idős bácsi, 30 éve fek­vőbeteg leányával. A család többi tagja is idős, ennek el­lenére sokat tesznek értük, de többet már ők sem bírnak. A ház — amelyben Oláh bácsi­ék laknak — ugyanis tönkre­ment, felújításra szorul, en­nek költségét, és az ezzel járó munkát azonban senki nem tudja vállalni a családból. Mi szomszédok arra gondoltunk, hogy talán akadna egy brigád, néhány ember, akik átérez­nék ezeknek a beteg embe­reknek a sorsát és netán se­gítenének lakásuk rendbetéte­lében. Bízunk a megértő em­berekben. A segítőkész szomszédok Nyíregyháza, Huszár sori lakosok GAZDASÁGOSABBAN le nem tanulták a EGYMÁSRA MUTOGATÁS öt család nevében várunk segítséget. Valamennyien szolgálati lakásban lakunk itt Vásárosnaményban, melynek kezelője a költségvetési üzem. Egy éve, hogy a gázt bevezet­ték a lakásokba, de a fürdő­szobában még ma sem hasz­nálhatjuk. A melegvízellátás villanyboylerrel, a fűtés pedig olajkályhával történik. Min­den hónapban, illetve máso­dikban fizetjük a magas vil­lanyszámlát, holott a gázt kedvezményesen kapjuk, mi­velhogy valamennyien a Gáz- és Olajszállító Vállalat bereg- daróci kompresszorállomásán dolgozunk. A költségvetési üzem a kommunális szolgál­tató vállalat helyi kirendelt­ségére hivatkozik, hogy a füstnyomáspróba eredményét nem juttatták el a TIGÁZ- hoz. Ezt megerősítette a TI- GÁZ képviselője is, közölve, hogy addig nem is használ­hatjuk a fürdőszobai berende­zéseket. Ez a dolog egy éve húzódik és senki sincs, aki panaszunkat orvosolná. Angyal Béla Vásárosnamény, Mező Imre út 3/b., I. 4. hanyag kézbesítés Családunk egy része Nyír- parasznyán lakik. Sűrűn lá­togatjuk őket, de mindig nem mehetünk, helyette leve­let írunk. Az utóbbi azonban sok bosszúsággal jár. Több­ször megtörtént, hogy leve­lünket nem kapták meg. Noha én személyesen adtam fel, és meggyőződésem, hogy a to­vábbítással nincsen baj. A hiba Nyírparasznyán lehet. Annál is inkább, mert volt rá példa, hogy hozzátartozóim az utcán csak a levél marad­ványait találták meg. Más­kor felbontva kapták meg a névre szóló küldeményt. Azt is furcsának tartom, hogy a község egyik részében a pos­tás iskoláskorú gyermeke hordja szét a postát. így nem is csodálkozom, hogy ro­konaim több levelet nem kap­tak kézhez. T. István Nyíregyháza, Stadion utcai lakos — Ezek parkírozást?! Nyíregyházán is gondot je­lent a városközpontban való parkírozás. Kevés a hely az úgynevezett csúcsforgalmi időpontokban. Ennek okozói sokszor maguk a gépkocsitu­lajdonosok, akik ha helyhez jutnak, nem gondolnak más­ra. Például a Nyírfa Áruház melletti parkolóhelyen látha­tó legtöbbször, hogy hézago­sán állnak a kocsik, a hely nincs „gazdaságosan” kihasz­nálva. Jó lenne itt is taka­rékoskodni a hellyel. Madarasi János Nyíregyháza Északi körúti lakos RÉGI KÉRÉS Nyíregyházán nem tudja a Volán vállalat megoldani azt, hogy az autóbuszok jelzéseit a kocsi hátsó ablakán is fel­tüntesse. Ez a fővárosban, és más városokban megoldott. Ezáltal sok felesleges roha­nástól, futástól kímélik meg az utasokat. Például itt Nyír­egyházán jelenleg a Bethlen Gábor utcában jó néhány busznak a megállója van. Ke­vesebb izgalomal közleked­hetnénk, ha például a hátsó ablakból is megtudhatnánk, nekünk jó-e a beérkezett busz, vagy nem? Lehetséges, hogy az autóbuszok gyártása alkalmával ennek a tartószer­kezetéről nem gondoskodtak, de „házilag” is megoldható és pótolható. Kérjük az utasok érdekében ezt a kis figyel­mességet. K. S.-né, nyíregyházi lakos ESZTÉTIKUS KÖRNYEZET A szülőtársak nevében is szeretném megköszönni a Szabolcs-Szatmár megyei Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat vezetőinek azt a gondoskodást, figyelmessé­get, törődést, amelynek nyo­mán a vállalat által fenntar­tott óvoda megszépült, meg­újult. A szünet után öröm­mel tapasztaltuk, hogy gyer­mekeink szép, esztétikus kör­nyezetben kezdhetik meg az új tanévet. Az óvoda nevelő­inek pedig ezúton is sikerek­ben és eredményekben gazdag munkát kívánunk. S. J.-né a nyíregyházi Szabolcs utcai óvodába járó gyermekek szü­lei nevében FIGYELMETLENSÉG Talán nem is új kezdemé­nyezés, hogy Nyíregyházán, a Vöröshadsereg utcán a városi rendelőintézet, a gyógyszertár és még jó néhány ház előtt vi­rágágyásokat alakítottak ki, ahol az egynyári növények vidámabbá, szebbé varázsol­ták a környezetet. Annál szomorúbb viszont, hogy a Krúdy Gyula szülő­háza élőt lévő két kőedény üresen áll. Ha már a közterü­let-fenntartó vállalat meg is feledkezett a beültetéséről, még mindig nem késő ezt pótolni, amit akár a környék lakói is megtehetnének. Z. I. Nyíregyháza Csillag utcai lakos Szerkesztői üzenetek Kujbus Imre nyírbátori, Hajagos Tóth Andrásné ti- szadobi, Riczu Józsefné sós­tóhegyi, Rendes Sándorné borbányai és Balogh Tibor tiszavasvári olvasóinknak levélben válaszoltunk. Kreszkai Sándorné nagy- kállói, Nagy György keme- csei, Páti Lászióné máté­szalkai, Bodó Istvánné ti- szalöki, Kuliár Lászlóné fe­hérgyarmati, Kosa Imréné rohodi, Porkoláb Antal ke- mecsei, Tomczi Sándorné újfehértói, Ináncsi Pálné ti- szaeszlári, Farkas Ferencné pátrohai, Cseh Károlyné sonkádi, Bányász Ilona bal- kányi, Bánfi Bálint gáva- vencsellői, özv. Kokas Fe­rencné ópályi, Dobos Sán­dorné fényeslitkei, Eisner Ignácné kisvárdai, Dudás Bertalan kisvárdai, Szabó Margit méhteleki, Zsoldos János tiszateleki és özv. Szabó Mihályné encsencsi lakosok ügyében az illeté­kesek segítségét kértük. Kardos Sándorné nyír­egyházi olvasónk kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Kovács János demecseri olvasónk írta. hogy a hat­vanadik életévébe lépett, a munkában töltött évei meg­vannak, de szeretne hama­rabb nyugdíjba vonulni, mi­vel 1970. április 4-én a Ma­gyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa által adományo­zott „Felszabadulási Jubi­leumi Emlékérem” tulajdo­nosa. Levélírónkat a nyír­egyházi társadalombiztosí­tási igazgatóság nyugdíjosz­tálya részletesen tájékoztat­ta, hogy a 60. életévének a betöltése előtt öregségi nyugdíjra az a dolgozó jo­gosult, aki korkedvezmény­re jogosító munkakörben dolgozott. Az 1975. évi II. törvény 40. §-a alapján a szervezet fokozott igénybe­vételével járó, továbbá az egészségre különösen ártal­mas munkát végzők része­sülhetnek korkedvezmény­ben. A korkedvezményre jo­gosító munkaköröket (mun­kahelyeket) a Miniszterta­nács állapítja meg. Kétévi korkedvezményben részesül az a férfi, aki legalább 10 éven át korkedvezményre jogosító munkakörben dol­gozott. A jelenlegi jogsza­bályok szerint a levélírónk által említett kitüntetéssel korkedvezmény nem jár. Áz illetékes válaszol a kézbesítőt FIGYELMEZTETTÉK „Kézbesítés” címmel szóvá tették a június 3-i Fórum ro­vatban, hogy Nyíregyházán a Petőfi utcában akadozik a kézbesítés. Az észrevételt az illetékes Nyíregyháza 1. me­gyei postahivatal útján meg­vizsgáltattuk. Ennek eredmé­nyeként elmondjuk, hogy a kézbesítési körzet állandó kézbesítője a kérdéses idő­pontban tanulmányi szabad­ságon volt, így a kézbesítést helyettes végezte, aki kellő helyismeret hiánya miatt és figyelmetlenségből is az át­adott pontos címnyilvántartás ellenére a kézbesítést elmu­lasztotta. Intézkedtünk, hogy a kézbesítő a mulasztást pó­tolja, a nem pótolható hírlap­példányok ellenértékét pedig térítse vissza. A mulasztásért figyelmeztetésben részesítet­tük. Debreceni Postaigazgatóság VISSZAKERÜLNEK A HINTÁK A közelmúltban megjelent észrevételre közöljük, hogy a Jósavárosban kihelyezett hin­ták felújításra szorultak, ezért szállították be a közte­rület-fenntartó vállalat telep­helyére. A játszótéri berende­zések javítása folyamatosan történik. A hinták elkészül­tük után visszakerülnek ere­deti helyükre. Elmondjuk to­vábbá, hogy a Laczkovszki utcába, illetve az ott lévő parkba pihenőpadokat he­lyeznek el. Ezzel kapcsolato­san válaszadásunkkal egy időben intézkedtünk. Nyíregyháza Városi Tanács V. B. Műszaki és Fenn­tartási Iroda fl tartozás átruházásáról A szolgalmi jogról — A vagyon­átruházási- illetékről özv. Miklósi Istvánné éveken keresztül gondozott, ápolt egy közelében lakó idős asszonyt. Az idős asszony végren­deletet készített és ebben minden vagyonát a testvérére hagyta. Olvasónk tudni szeretné, hogy neki, mint gondo­zónak jár-e valami az örökségből? Amennyiben olvasónk ezt a szolgáltatást abban a jogos feltevésben teljesítette, hogy örökös lesz, ebben az esetben a szolgáltatásnak az ellenértékét igényelheti az örökösök­től, de olvasónknak kell bizonyítani, hogy az örökhagyó határozott ígéretet tett arra, hogy meg fogja téríteni az ál­tala nyújtott szolgáltatást, azzal, hogy vagyonának egy ré­szét ráhagyja. Ha ilyen ígéret nem volt, vagy eleve nem is támasztott ilyen igényt, hanem csak szívességből gondoz­ta az örökhagyót, természetesen nem lehet ilyen igénye. Levélírónk figyelmét felhívjuk arra, hogy ha kéri a tartás ellenértékét, akkor már a hagyatéki eljárás során fel kell lépnie, mint hagyatéki hitelezőnek és igényét be kell je­lenteni. Horváth Mihályné nyírbátori olvasónk arról ír, hogy fiát a bíróság 1580 Ft megfizetésére kötelezte, a tanács ja­vára. Levélírónk fia viszont jelenleg szabadságvesztés bün­tetését tölti, ezért a tanács a letiltást az apa munkahelyére küldte meg, és az ő fizetéséből vonják le a megítélt össze­get. Olvasónk ezt sérelmezi. Levélírónk fia 24. életévét betöltötte, tehát nagykorú, saját személyében felel a cselekedeteiért anyagilag és er­kölcsileg egyaránt. Nincs olyan törvényi lehetőség, hogy a fiú tartozását a szülőkön hajtsák be, vagy fordítva. Más a helyzet abban az esetben, ha a bíróság nemcsak a fiút kö­telezte a fenti összeg megfizetésére, hanem vele egyetemle­gesen az apát is, akkor bármelyikőjükön behajtható az összeg. Ha a tanács jogtalanul járt el, köteles a már le­vont összeget visszafizetni. Brátovics Péter levélírónk fizetése letiltás alatt áll, mégpedig 20 százalékot gyermektartásdíj címén vonnak tő­le, 13 százalékot honvédelmi hozzájárulás címén. Olvasónk kifogása az, hogy a munkahelyén téves alapból indulnak ki, és ezért többet vonnak le tőle, mint ami jogos volna, mert a bruttó keresete 20 százalékát, illetve 13 százalékát vonják, nem pedig a nyugdíjjárulék levonása után fenn­maradó összeget. Amennyiben ez így van, helytelenül jár el a munkaadó, mert a végrehajtás során levonásba helye­zett összegeknél a nyugdíjjárulék levonása után fennma­radó, minden bérjellegű juttatás lehet alapja a levonásnak. Amennyiben jogszabályellenesen többet vontak le levél­írónktól, kérheti a vállalattól a tévesen levont összeg ki­fizetését, bár véleményünk szerint ez igen minimális összeg lehet, hiszen a nyugdíjjárulék önmagában sem egy magas összeg. Bodnár Gyula győrteleki olvasónknak a községben van egy ingatlana, amelyhez hozzátartozik az, hogy a szomszé­dos ingatlanon ő jogosult átjárni. Levelében azt írja, hogy most új kerítést kíván létesíteni a szomszéd és az átjárást nem akarja tovább engedélyezni. Ezt a szolgalmi jogot még 1931-ben szerződésben kötötték ki és a telekkönyvbe is be van jegyezve. A szomszédnak tehát egyoldalúan nem áll jogában a szolgalmi utat felszámolni, illetve elzárni, ha ilyet tesz, azzal birtokháborítást követ el és ez esetben ol­vasónk forduljon a községi tanácshoz. A szerződésben ki­kötött szolgalmi jog csak újabb egyezséggel szüntethető meg, a bírósághoz is lehet fordulni, de a bíróság csak ab­ban az esetben szünteti meg a szolgalmi jogot, ha időköz­ben lényeges változás állott be és nem indokolt a szolgal­mi jog fenntartása. Papp Istvánné geszterédi lakos testvérével együtt édes­apjuktól egy házhely ingatlant örököltek, mely örökség után fejenként 3600 Ft örökösödési illetéket szabtak ki. Olvasónk írja, hogy van olyan ismerőse, aki vásárolt ház­helyingatlant és annak az illetéket nem kell megfizetnie, ha a 3 éven belül az ingatlant beépíti. Olvasónk is be akarja építeni az ingatlant, kérdezi, hogy ez esetben az örökösödési illetéket meg kell-e fizetnie? Valóban, ha valaki házhelyingatlant vásárol, mentesül a vagyonátruházási illeték megfizetése alól, ha az ingatlant három éven belül beépíti és ezt az illetékhivatalnál a lak­hatási engedéllyel igazolja. Ez azonban az örökösödési ille­tékre nem vonatkozik. Br. Juhász Barnabás I rSj : jg|Jj|[ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom