Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-20 / 195. szám

(Németh Miklós metszete)

A

z új kenyér, az állam- alapító István király és az alkotmány ünneplését évszázadok hagyománya, történelmi sorsfordulók ötvözték össze. Augusztus 20. tartalma különböző forrásokból táplálkozott.

Az életet jelentő aratás évszázadokon át augusztusra ért véget. A földeken levágták az utolsó lábon álló kalászokat. A jövő évi kenyeret adó munka befejezését hittel, reménnyel ünnepelték. Az aratóünnepek több generáción át értek látványos közösségi szokássá. Létezésének első nyomait már a középkorban felleljük. Területenként eltérőek voltak ezek az ünnepek. Közös volt bennük, hogy az aratók búzakalászból, mezei virágokból aratókoszorút kötöttek. Ezek alakja szintén változatos volt: csigaszerű, korona

vagy koszorú formákba rendezték a kalászokat. Ünnepélyes menetben a földesúr, a tiszttartó vagy a gazda elé vitték. Rendszerint tánccal fejeződött be az ünnepség. Az aratóbállal egybekötött szokások — mint ahogy arra a Néprajzi Lexikon utal — egy 1901-es miniszteri felhívás után váltak főleg a nagy- birtokos vidékeken általánossá.

Augusztus 20-án évről évre megemlékezünk az első magyar királyról, Istvánról. Az államalapítóról, akinek a magyarság fennmaradásában elévülhetetlenek az érdemei. A feudális állam alapjainak megteremtésével a jogara alá tartozó társadalom fejlődésnek indulhatott. Uralkodása alatt alakulhatott ki a törvénynapok rendje. A fehérvári törvénynapokról biztosat azonban csak a XI. század derekáról tudunk. István király halála emléknapján,

augusztus 15-én a krónika szerint I. Béla király kiáltó- kat küldött szét az országban, hogy minden faluból hívjanak meg két ékes beszédű öreget a királyi tanácsba, ahol az előadott panaszokat orvosolták. Arra sincs egykorú forrás, hogy az augusztus 15-i Nagyboldogasz- szony napi, utóbb Szent István napi ünnepet már István is törvényhappal ünnepelte-e meg. A legendák kiemelik első királyunk Boldogasz- szony-kultuszát, de nem beszélnek évi törvénynapról. Györffy György szerint valószínűbb, hogy a felszentelt székesfehérvári bazilika „névünnepén mellette sokadalom (országos vásár) létesült és István halálának erre a napra eső gyászünnepe olyan ünnepélyes egybesereglést váltott ki, hogy az ünnepet az utódok törvénynapnak kiáltották ki. E nap fontosságát még csak emelte István szentté avatandó testének augusztus 20-i felemelése”, ami 1083-ban történt.

Számtalanszor hivatkoztak az úri Magyarország előkelői • az „ezeréves magyar alkotmányra”. Ilyen írott alkotmány sohasem létezett. Az Árpád-házi királyok „sarkalatos honi törvényei” és az évszázadok során alkotott jogszabályok együttesét nem lehetett alkotmánynak tekinteni.

A nemzet legjobbjai, a polgárosodás hívei sorra kidolgozták alkotmánytervezeteiket. Köztük Hajnóczy József, Martinovics Ignác, Berzevi- czy Gergely, Táncsics Mihály, Kossuth Lajos. Magyarországon először 1919. június 28-án a Tanácsköztársaság alkotott alaptörvényt.

Üjabb évtizedeknek kellett

leperegni, amíg hazánkban életbe léphetett az első igazi alaptörvény. A Magyar Nép- köztársaság alkotmányát 1949. augusztus 18-án szavazta meg az országgyűlés, összegezte magában az addigi eredményeket, meghatározta az új államszervezet felépítését, alapvető intézményeit, az állampolgárok jogait és kötelességeit. Az alkotmány elfogadását, életbe lépését először két nappal később, augusztus 20-án ünnepelhették. Az államalapító emléke, az új kenyér ünnepe és a szocialista alkotmány ekkor szerepelt először a napilapok hasábjain.

A Nyírségi Magyar Nép 1949. augusztus 20-i számában a következőkről írt: Nyíregyháza népe ragyogó sport- és kultúrműsorral ünnepli, hogy „ezer év után végre csakugyan van alkotmánya Magyarországnak, ünnepli az országgyűlést, amely ... törvénybe iktatta a Magyar Népköztársaság alkotmányát. Ünnepeljük az új kenyeret, amely egyre több és jobb ...”

Az újság első oldalán egy másik örvendetes hír állt: „Szeptember elsejétől megszűnik a kenyérjegy. Felemelik a fehérliszt-fejadagokat.” A Minisztertanács határozatával véget ért a kenyér jegyre történő árusítása.

A javuló ellátást is az ország újjáépítésének, a demokratikus átalakulásnak köszönhették. A szocialista átalakulás igenlését jelentette az 1949. évi XX. törvénycikk, az alkotmány. Hosszú, nehéz harcok, éles osztályösszeütközések során jutott el odáig népünk.

Reszler Gábor

H

a meggondoljuk, miféle terheket rótt Géza fia Istvánra a haza megteremtése, valószínűen mai tudásunk alapján sem érnénk fel hozzá. Gellért segítségével természetesen megismerkedett az uralkodó eszmével, a mai néven nevezett feudalizmussal; de oly tudatosan, mint ő, a világon senki sem használta, nem teremtette meg azt a közállapotot, amilyet ő megteremtett. Csak igen csekély létszámú ember esett ennek az átállásnak áldozatául, kiragadva közülük nehányat: Lajtát, Kendét, Kupát és Bulcsút; s tulajdonképpen mindenki más átvészelte e rendkívül nagy teherbírást megkövetelő kort. m

A szolganép természetesen ekkor még szóba sem jöhetett, s gondoljuk meg, nem népi-etimológiai kérdések vetődtek fel akkor elsősorban (hol voltak akkor ilyen kérdések), de egy haza megteremtése és állam- hatalmi megszilárdítása.

A mai értelembe vett magyarság létszáma (Gézái Simon szerint) nem igen tett ki többet hatszázezer főnél. Más források szerint (Bécsi Képes Krónika stb.) a már

Galambos Lajos:

Géza fia, István

itt lakóktól eltekintve, ennél sokkal kevesebb volt, mintegy kétszázezer lélek.

A vére6 középkorban vagyunk, ahol akár egy egészen kislétszámú csoport is, erélyes fellépéssel birodalmat, birodalmakat tudott létrehozni; egy kissé visszább menvén, gondoljunk csak az Attila vezette hódításokra, amelyek határa Párizsig ért és Róma is meghódolt előtte.

De hisz nem is ezekről van szó, a mostani hazánkról legfőképp, s arról az emberről, aki ezt megteremtette, Istvánról.

Szomorú sorsú ember volt, nagyon megszerette nagybátyja leányát, Saroltát, aztán diplomáciai kényszer miatt el kellett vennie a bajor Gizellát, aki a fehérvérű fiút szülte néki, Imre nevezetűt. Mondotta ő halála előtt Gellértnek:

— Hallgass meg, atya, láthatod, nemzeni tudok. Engedjétek hozzám Saroltát.

— Rettenetes bűn, halálos bűn már az is, amit kimondottál. Hát még a tett, mi lenne?

— Akkor öljetek meg, hamar. Dolgoztam. Éltem. Nem kaptam érte egy értelmes gyermeket sem, öljetek meg, könyörgöm, hamar.

— Nem uram király, neked élned kell.

N

em sokáig élt már, néhány órát. Az öreg Sámán, akit az új istenhit ellenére is magánál tartott, ennyit mondott utólag róla, szavait pontosan idézve:

— Aggódom a haza sorsáért. Sámán, nagyon fáj a szívem.

Aztán meghalt.

Ám úgy gondolom, a sírjában sem kell aggódnia.

Ne aggódj István király, most már csak nézzél, nézegessél bennünket, amolyan öreg- urasan, ha kedved tartja. Látod, becsülettel elvégezzük mi is a magunk dolgát. S amíg csak élünk, tisztelni fogunk, s meg fogunk' emlékezni rólad Géza fia, István.

Bürget Lajos:

Álam, törvény, kenyér

A állam, törvény, kenyér. Haza, hatalom, megélhetés. Hely, viszony, minőség. Véresen komoly játékra adnak módot e szavak. A kapcsolatukat firtatjuk, akkor áll előttünk a történelem. A szavak mögötti tartalom mindenkori konstellációja tulajdonképpen az a harc, amely az uralomért folyt, annak megdöntését célozta, vagy éppen a konszolidációt rejtette magába. A hon állammá vált. A hatalom törvénye az alkotmány lett. A kenyér s a megélhetés a szembenállás, s végül a megbékélés jelképévé nőtt.

I. István végső következtetésként felismerte: karóba tűzött fejek, kitolt szemek nélkül nem lesz európai állam a honból. Koppány, Ajtony, Gyula és Vazul feláldozása nélkül vajmi keveset ér a szent korona. Vérrel is írta szelídnek tűnő-törvényét, melynek az is lényege volt, maradt a keleti szokás, a Kárpát-medencében nem lentről felfelé épült a társadalom, hanem minden fölött és minden előtt a király volt az úr. De élni, másként, akkor, itt — nem lehetett.

Nézem újra, ki tudja hányadszor, hányatott sorsú magyar koronánkat. Emberkígyó vonul előtte szüntelen. Vajon mit néz a milliónyi ember rajta? Mire gondol gyermek, felnőtt? Ékszert lát benne? Vagy egykori dicsőséget? Ereklyét? Talán a történelmünk kezdetét szimbolizáló remekművet? Létezik olyan, akinek eszébe jut a Werbőczy alkotta tan, ami alkotmány értékű volt évszázadokig? Mementó-e a korona, ami a történelem folyamatosságára figyelmeztet? Arra, amit úgy kell vállalnunk, ahogy volt. Ki tudja. Elképzelem István, László, Lipót és Károly fején. Mennyi fura viselője akadt, mennyi nagy koponyát is ékített egykoron!

Miket is foglalt rendszerbe a szent korona tana? A tan szerint az államhatalom a nemzettől ered, mely azt a szent koronával való koronázás útján osztja meg a királlyal. Király és nemzet együtt teszik a szent okronát. A király a szent korona feje, az állampolgárok annak tagjai, az államterület a szent korona országai, az államjavak a szent korona javai, a bíróságok a szent korona nevében hoznak ítéletet. A szent korona tartja össze a magyar államot, biztosítja annak egységét, a szent korona juttatja kifejezésre a királyi hatalom átruházott és az államhatalom megosztott voltát.

Jól kiokoskodott elmélet volt ez, melyben a haza fölötti hatalom és törvény világo- tsan tisztázódott. Csak éppen erre az időre már a szálláshelyek szabadjai jobbágyok lettek, s a templomokban így énekelt a második jobbágyságba került nép: „Hol

vagy István király, téged magyar kíván ...” És már javában folyt a pör, melyben éppen a szent korona nevében égettek Dózsát, tűztek karóba lázadó parasztfejeket, hogy aztán a sor folytatódjék ugyancsak a szent korona nevében hozott ítéletekkel Sallai, Schönherz, Rózsa, s ki tudja hányákon át a szent koronára tett Szálasi-esküig.

Mert a kenyérelosztással nem volt minden rendben. Alkotmányban gyökerező különbségek választották szét a nemzetet. Kinek jutott, kinek nem a megtermelt javakból. Hiába emelte két angyal Mária fölé a koronát, csoda nem esett, a glória gyűrűje se tudta egységbe foglalni azokat, akiket az elosztás különbözősége szétválasztott. Az úr és a cseléd között csillagrendszernyi volt a távolság, s bár hovatartozóságát egynek jelölte az országhatár, az érdekkülönbség szembeállította őket. Tiborétól Julcsáig, a cselédlányig, kilenc évszázados az út, melynek végén megjelennek a sarló-kala- pácsos-vöröszászlós Erős Jánosok, Mihá- lyok, Józsefek.

A Szent Korona országainak Statisztikai Évkönyve 500 arisztokrata, egymillió-négyszázezer család ipari és agrárproletáft regisztrált. Négyszázezer napszámos és cseléd külön tételként szerepel a századelő nyilvántartásában. A Szent Istvánra rákent alkotmánykönyv mellékleteként immár újabb

könyv is megjelenik, a cselédkönyv. Jár mezőgazdasági és házicselédnek egyaránt. Részlet a cselédtörvényből: „ ... A cseléd- törvény értelmében a cselédlánynak kimenője, azaz azon joga van, hogy minden második vasárnap délután, mihelyt az ösz- szes ebédutáni, konyhai munkát elvégezte, az ozsonnát elkészítette, s ezután az edényt ismét elmosogatta, elmehessen; este 8 óra előtt haza kell jönnie, tovább csak a gazda előleges engedelmével maradhat ki.” Hej, talán Werbőczy sem hitte, hogy 1900-ban forrásmunka lesz!

H

a igaz a kép, ami István királyról ránkmaradt, hiszem, hogy koronáját földhöz csapva, ökölbe szorított jobbját (a szentet) égnek emelve csap le a koppányoknál és ajtonyoknál is gonoszabbakra. Mert ezek legalább becsületesen po- gányok voltak. De akik Istvánra hivatkozva, a szent korona mögé bújva szenteskedtek, nemcsak hatalomban, de kenyérben is megrövidítették a népet. De ha kellett, előkerült a szent koronával ékített, s megáldott zászló és sorakozhatott Isten és Haza nevében a statisztikai többség,, ha kellett hát Isonzó felé, ha úgy kívánták Przemysl, vagy később a Don mellé. Ha valaki végigdalolja a magyar katonanótákat, megérzi: mind keserű. A Kovácsok, Szabók, Tóthok mind-mind tudták, halál a halál akkor is, ha rozmaringos.

Múlik az idő, s a korona trezorba kerül.

A koronatanács azonban létezik, s fajnemesítő szándékú otrantói hős elnököl ezeken. A Szent Korona nevében folyik a rriurikásüldözés, a háborúban való részvétel, az ország kiárusítása. A doni katasztrófa után a magyar seregek vezére elátkozza katonáit, a sereg fővezére Mária Terézia- rendet oszt a vágóhídra vezénylőknek. De van alkotmány, királyságra aspirál a kormányzó, Szent István örökösének érzi magát, s egyre jobban nem látja: a másik oldal, a vele szemben állók tömege nöttön nő. De már nem spontán lázadók állnak szemben Szent Korona-tannal, kenyértelen- séggel, hatalommal. Már nem zendülők próbálkoznak. Itt újra forradalom készül.

A Vitézi Rendről írja Horthy: „Az ősi nemesi inszurrekció ez újabb formájával egy mindhalálig megbízható magyar alakulatot akartam, úgy a kívülről jövő támadás, mint a belső destruktív erők újbóli forradalmi kísérlete esetén örök időkre a főkapitány rendelkezésére állítani.” A vitézek főkapitánya 1956. június 18-án így ír a portugáliai Estorilből Sónyi Kurt vezérezredesnek, akit helyettesének nevezett ki: „A Vitézi Rend, mint állandó értékű nemzet- védelmi szervezet, vihartálló, örök alkotás, mely a Nemzet életében nem csupán történelmi szép emlék, hanem — a hazafiúi erények egységbe foglalt erejével — irányt mutatni hivatott élő valóság.” Aztán hozzáteszi: „A Vitézi Rendre hivatás vár az új magyar jövő felépítésében.”

A 19-es forradalom árnya nyomasztotta a hatalmat. Az újabb forradalom pedig mindent felborított számukra. Tizenkét évvel a háború után még mindig az ősi révületben éltek, s nem látták, hogy az Erős Jánosok, Józsefek és Mártonok lerendezték az évezredes port. Ennek aztán olyan eredménye lett, hogy mi itthon még I. Istvánra is megharagudtunk, pedig ő volt a legártatlanabb az egészben. Se a reá hivatkozó gondolat, se a szent korona nem volt bűnös abban, hogy felborult állam, törvény és kenyér egysége a Kárpát-medencében.

Jártam a nyáron is a hazát. Az országúton már hallható volt a búzatáblában haladó gép. A gondolat így zavartalanul szállt az ismeretlen s mégis oly ismerős gépmunkástól a hont foglalóig. Kicsiny út volt, csak egy lépés. A honfoglaló maga a törvény alkotója, s a törvény érte van, s e törvény osztja mindenkinek a kenyeret. Milyen egyszerűnek tűnik mindez ma. Ha tanítjuk az iskolában, nevet a nebuló, hisz’ szerinte másként sem lehet. Megküzdöttünk mi azért, hogy állam, törvény és kenyér ily vitathatatlan s vértelen egység legyen. Bük- j tunk az idáig vezető úton, a sok keserűség botlani kényszerítette a sietőt. Leszelem ma kenyeremet, s történelmünkön gondolkodom. Azon, melyet úgy kell vizsgálnunk, mint másíthatatlan törvényszerűséget.

1981. augusztus 20.

KM ÜNNEPI melléklet