Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-16 / 192. szám
Álmok, vágyak és a valóság — Nem bűn az, ha egy ember több helyen dolgozik mielőtt megállapodna. Nekem is sok munkahelyem volt, mire idekerültem. Vonzott a város, a vasipar. Az esztergályos szakmát Pesten tanultam. Aztán mentem egyik helyről a másikra. Érdekes volt. Akkor. Most azt mondon, érdemes volt. Többet lát, sokat tapasztal az ember. — Hasznára van? — Nagyon. Itt egyedül vagyok esztergályos. Sok munka van. Sokféle munka. Még egyetlen egy sem fogott meg. — Ezt a megfogást, mire érti? — Ügy, hogy nem volt még Erdélyi András Tekiitély — Nem kedvelem a mellébeszéléseket. Igaz, nem értem, miért jobb a vegyszer, mint a kapa, de jobb. Van nekünk egy agronómu- sunk. A Jancsi gyerek. A falu végéről szalajtották. Ott játszott a porban, amikor engem már berángattak ebbe az új világba. Fogatos voltam, és akkor még hord- tunk is. Arattunk a kévekötővel, aztán a Paptagban csépeltük a búzát. Akkor énhozzám felkéreszkedett vagy 12 pulya. Könyörögtek, hogy így Mihály bátya, meg úgy édes Mihály bátya, én meg a marha, azt találtam mondani: na, fel a saroglyába. Lekapott az elnök mind a tíz körmömről! — Az idő telt, és jön hozzánk a minap az ágazatvezető. Hoz egy férfifélét magával és körbemutogatja, hogy ő lesz az ágazati növényvédő agronómus. Mert technikus, vagy mi a fene. Hát aztán? — gondoltuk, nekünk ehhez semmi közünk. De van, mondta az ágazatvezető, mert tüstént alakul egy brigád. Válogatott emberek. Boda Jóska, Fekete Pali, a sógorom, • Karczagi Pisti, meg én. Mi már hagyjuk is az istállót, a lovakat és menjünk a telepre, mert ott lesz ezután dolgunk. Mentünk. — Mondta ez a Jancsi gyerek, hogy takarítsuk ki azt a kisházat, amiben régen a telepőr lakott, aki kihalt belőle. Ott lesz a raktár. Volt benne szemét elég. Hogy ne húzzam a szót, tudja, ez a Jancsi mit csinált? Megtámasztotta az ajtófélfát és nézett bennünket. Azt mondja erre az én sógorom, a Karczagi: — Ráérsz Jancsikám? — Rá, Pista bátyám. — Hozzál már nekem egy doboz cigarettát. Ugye megteszed, fiam? Látod reggel erről egészen megfeledkeztem. — Elment az agronómus. Be a faluba, cigarettáért. Erre az én sógorom leült, elővette a doboz Munkást és rágyújtott. Rágyújtottunk mind. Füstöltünk, beszélgettünk. Boda Jóska tett egy megjegyzést: nesze neked agronómus. Aztán megmegkértük még sok mindenre a Jancsi gyereket. Hozott az még vizet is. De ez már nekem sehogy sem ment a fejembe. Alkalom- adtán megkérdeztem a gyereket: — Emlékszel-e rám te Jancsi fiú? — Már hogyne, Miska bátyám. — A szekérre? A hordásra is? — Arra csak igazán. — Na hát akkor azt is tudod, hogy akkor az elnök engem kutyául lehordott. Igaza volt. Mit gondolsz fiam, most mit csinál majd velünk az elnök? — Ezt kérdeztem. Nem értette. Hát jó, gondoltam. Ha te azon az iskolán semmit sem tanultál... — Jött egyszer az elnök, meg a párttitkár. Szemrevételezték a raktárt, beszélgettünk. Minden rendben volt, míg nem kérdi az elnökünk: Hát a Jancsi? ... Egymásra néztünk. Aztán én kiböktem: elküldtük vízért. Látott már maga vihart? Na, hát az kutya micsodája volt az elnök tom- bolásához képest. És engem okolt. Megint a Jancsiért. Akkor én azt mondtam: Ha valakinek csak a szája jár, abból nem lesz tekintély. Legyen esze is. Ne az ajtófélfát támassza. Ha nincs jobb dolga, tűnjön el az ember szeme elől. — Mit mondott, mit nem az elnök a Jancsi gyereknek, nem tudom. Biztosan, nem azt, hogy velünk együtt cipekedjen, hogy zsákoljon. Másnap mégis azt csinálta. Most már dirigálhat. Elfogadjuk, érti a dolgát... Tanulás és munkavállalás Alapjában véve most nem a jármi Alkotmány Termelő- szövetkezet KISZ-titkárának életútjáról van szó, hanem a fiatalok életéről. De ... ha már szóba került, leírom: Kállai Sándor 22 éves fiatalember kedve szerint kitanulta az autómotor-szerelést, munkára jelentkezett a termelőszövetkezetnél és dolgozott mint gépszerelő. Pár hónapja függetlenített politikusa az ifjúsági szervezetnek. Tanult. Leérettségizett, technikusi oklevelet szerzett. És még mindig akar tanulni. Azt mondja: — Az iskola olyan alap, melyre szüntelenül építeni kell. Nem ember az, aki elégedett a tudásával, aki azt gondolja, kitanult egy szakmát, kijárt egy iskolát és azzal kész. Kemény szavak. Főként, mert az emberi mivoltot a tanulással, csakis a továbbtanulással méri. Az emberi tartáshoz, az emberré váláshoz sok minden egyéb kell még. Ne vitatkozzunk most erről. Kérdés, hányán vannak Jármiban, akik a tanulásról így gondoskodnak. — Sokan. A műhelyben hárman voltak, akik felsőbb fokon képezték magukat. Egyébként mindig van, aki tanul, a termelőszövetkezeti gazdálkodás igénye szerint. Kertészek, növényvédők, erdészek, traktorosok, — hol erre, hol arra a szaktanfolyamra küldenek embereket. Ahogy fejlődik a tsz, úgy van szükség újabb és újabb szakemberekre. Például, amikor idekerültem, volt néhány traktor. Most háromszor annyi van, pedig csak öt év telt el. A gazdasághoz három község: Jármi, Papos és Őr határa tartozik. Él a három településen 400 fiatal. Jut-e mindenkinek munka? — Sajnos nem. De nem is akar mindenki a termelőszövetkezetben dolgozni. A négyszáz KlSZ-korosztályú- ból 253 termelőszövetkezeti tag. A többi eljár, Mátészalkán vagy másutt dolgoznak. Többnyire úgy van, hogy az általános iskola után gimnáziumba, szakmunkásképzőbe járnak, aztán valahogy hazakerülnek. Kállai Sándor nem a saját példájából indul ki. Ő gyermekfejjel tudta: tsz-tag lesz. Ismerte a műhelyt, az ott dolgozókat, tudta, mi vár rá, mire számíthat. Abban az osztályban, ahová járt, 18-an kapták meg a nyolc általános elvégzését tanúsító bizonyítványt. Négyen dolgoznak jelenleg a szövetkezetben. Közülük is csak egy kezdte úgy, hogy- előbb nem ment el máshova szerencsét próbálni. — Csonka Pisti most traktoros. Akkor, nyolc évvel ezelőtt, ha jól emlékszem, rakodó volt. Györfi Béla, Gál Pisti .viszont asztalos szakmát tanult. Bútorasztalosként dolgoztak, Györfi most juhász, 1 Gál traktoros. És a lányok? Azoknak a helyzete a legrosszabb. A gyümölcsösben, a szántóföldi kertészetben számukra is lenne munka. De ki akar ma a szó legszorosabb értelmében paraszti munkát végezni? A kapálás, a paradicsom-, az almaszedés szükségmegoldás. Nem perspektíva. Mi lesz a lányokkal? — Tanul, aki teheti, vagy eljár az iparba. Sokan érettségiznek, de az is csak' ahhoz elég hogy szakmát tanuljanak. Jó, hogy közel van Mátészalka, a MOM, a tejipar, a BFK. De egyszer ott is betelik a létszám ... Visszagondolva a beszélgetés alaptémájára, a fiatalok tanulására és munkavállalási lehetőségére, alapjába véve nem rossz a helyzet. A mai 20—30 évesek többségének szakmája van. Aki munkaképes, az dolgozik és a többség a termelőszövetkezetben. Természetesen az lenne a jó, ha a tanulásban, a munkavállalásban kevesebb lenne a véletlenszerűség. Elég, ha csak a két asztalos szakmát kitanuló fiatal esetére utalunk. Nem igen lehetne megmagyarázni, mire volt jó, kinek használt az a kitérő, amire kényszerültek. A mezőgazdasági munka jelenét, haszna: és szépségét talán nem hangsúlyozzuk eléggé... Az oldalt írta: SERES ERNŐ Fényképezte: GAÁL BÉLA Szegedi Barnabás £:§£ I S I Ö H © iwfw I I © BbI $>:$: |j:| I fl & jijij jgj jig HjR :£ H äSjH :£ lm í|:|: IQDQQDQI KM VA8ARNAPI MELLÉKLET 1981. augusztus 16. hegeszteni. — Két éve szakmunkás, harmadik munkahelye van. Nem sok ez? — Miért lenne? Hát ha ném tetszett ott, ahol eddig voltam ... Kiderül: nemcsak a munka volt a sok, nemcsak a pénz volt kevés. A társaság sem felelt meg a fiú kívánságainak. Nem voltak baráKiss Pálné Gombita Erzsébet húszéves. Táppénzes lapokkal tele a keze. Kartonok, kimutatások világában él. Mindennapi munkájában az élet árnyékosabb oldalával van dolga. Az ember beteg is lehet. De nem ez a téma. — Mi akart lenni hat évvel ezelőtt, miután elvégezte a nyolc általánost? Halvány lemondó mosoly kíséri a válaszát: — Ápolónő. Egészségügyi szakközépiskolát végeztem Mátészalkán. — És most SZTK-ügyintéző. — Igen. De az úgy volt, hogy a kórházban, ahol lett volna helyem, csak három műszak van. Nekem nem megfelelő. Nem birtam volna. Különben is tovább akartam tanulni. Orvos szerettem volna lenni. Jelentkeztem és nem vettek fel. — Csalódott? — Kicsit. Amikor nem vettek fel az egyetemre asszisztensnő akartam lenni. Az sem sikerült. Nehezebb volt munkát találni mint gondoltam. Akkor jelentkeztem a termelőszövetkezetbe. Felvettek, most ezt csinálom. — Nem gondolt arra, hogy túl könnyen feladta a küzdelmet terveinek megvalósításában ? — Nem. Megértettem, hogy nem minden úgy történik, ahogyan azt mi előre elképzeljük. Különben is kárpótolva leszek, mert továbbtanulok. Jelentkeztem pénzügyi számviteli főiskolára. Felvettek. Szarvasra fogok járni. — Akkor mi lesz? — A könyvelésben kapok majd munkát. — Mennyivel jobb az, mint az SZTK-ügyintézés? — Sokkal. Érdekesebb, nagyobb felelősséggel jár ... — És nagyobb jövedelemmel. — Igen. Legalábbis azt gondolom ... Beszélgettünk másról is. A fizetésről, a férj fizetéséről arról, hogy Kiss Pál Budapesten dolgozik, géplakatos, de idővel végképp hazajön, mert nem érdemes eljárni... — Egyszer, lassan, egyenesbe jövünk. ★ A fiú Erdélyi András, 18 éves. Vékonypénzű szőke gyerek, a kánikula levetkőztette. Verejték gyöngyöz felsőteste fakó bőrén. Lángvágóval dolgozik, szakmája hegesztő. — Erre vágyott? — Ez volt. — Eddig Mátészalkán dolgozott, miért jött a termelő- szövetkezetbe ? — Nem tetszett ott. Sok volt a meló, kevés a pénz. A szemem se bírta, begyulladt az állandó hegesztéstől. — Itt kevesebb a munka? — Nem, dehogy. Csak itt más. Itt nem kell állandóan tok, jó ismerősök. A termelőszövetkezet gépműhelyében fiatalok között van, azokkal, akikkel felnőtt. De mi volt a vágya, álma? — Pestre szerettem volna menni. — Miért? — Három testvérem ott dolgozik. — Nekik ott jobb? — Hát... Biztosan jobb, nem tudom. — Meddig marad ezen a munkahelyen. Végleg? — Még nem biztos, hogy végleg. Ha megunom, megyek. Most jól érzem itt magam, a meló megfelel. Aztán mégiscsak itthon vagyok. ★ Ahol sok ember dolgozik együtt és idegen ember lép a színtérre, ott a beszélgetéseknek sok a hallgatója. Különösen délidőben, amikor már az ebédhez, a hazulról hozott tarisznyák megbontásához készülődnek. Szegedi Barnabás esztergályos , szavait — 31 éves — sokan Tiall- gatják. olyan feladat, amit ne tudtam volna megcsinálni. Itt nincs kihez fordulni, nincs kit megkérdezni. Ha nem tapasztaltam volna annyit, ha nem tanultam volna meg mindent, akkor bajban lennék. — Jól érzi itt magát? — Jól. Jó a kollektíva. Megértjük egymást, sok a fiatal. Ha a kovácsokat leszámítom, az átlag életkor 32 év. — Hány éve van itt? — Több mint öt éve. — És nem is akar elmenni? — Hová? Igaz, egyszer ki akartam lépni. Nem volt jó a gép. De megcsinálták. Most már nincs probléma. — Eredetileg is esztergályos akart lenni? — Nem én. De erről már nem is érdemes beszélni. Akikkel én valamikor együtt tanultam, alig maradtak meg a szakmában. Találkoztam a volt mesteremmel, ő mondta: a fiúk nagyrésze mindent csinál, csak éppen nem esztergályos. Amit gyermekfejjel gondol az ember, annak fele sem lesz igaz. Kiss Pálné Falusi „kényszerpályán” A fiatalasszony orvos szeretett volna lenni. SZTK ügyintéző. A fiú Pestre vágyott. A tsz-ben hegeszt. A férfi Pesten tanulta a szakmát. Jó képességű, jól fizetett esztergá- gyos. Velük beszélgetek. Álmokra, vágyakra és a valóságra vagyok kiváncsi. Jármiban vagyunk. Háttér a jól gazdálkodó termelőszövetkezet. A kiválóságot az iroda külső falára ragasztott márványtáblák bizonyítják. Négy van belőlük. A legfrissebb a Vörös vándorzászló. Ez számít. Fontos, hogy a gazdaság jó legyen, biztonsággal tartsa el tagjait. Amikor a gyermekek elvégzik a nyolc általános iskolát, kitöltenek egy kérdőívet: ki mi akar lenni, hol kíván továbbtanulni. Nem azt mondom, hogy nincs alapja, realitása az ilyen tervezésnek. Sokan valóban azt tanulják, amit szeretnének, olyan munkát végeznek, amihez kedvük van. Holtvágány, kisiklás nincs, de kényszerpálya, az igen. Meghatározó a lehetőség, különösen falun, ahol jobbára egyetlen komoly munkahely van, a termelőszövetkezet. És ami érdekes, eredetileg csak kevesek álma, vágya az, hogy a tsz- ben lesznek adminisztrátorok, traktorosok, lakatosok, állat- tenyésztők, vagy bármik. Sokan mégis ott kötnek ki! Kerülő utakon jutnak révbe, találnak munkahelyet. Mennyire jó ez így? Ezen még gondolkodni szükséges.
