Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-14 / 190. szám
1981. augusztus 14. K ELET-M A6 Y ARORSZÁ G 3 JEGYZETEK Traktoros gép nélkül □ minap Tamás József gépirányító minden fegyelmi büntetés nélkül azt közölte velem,- hogy szálljak le a gépről, nem járhatok tovább vele — írja levelében ifj. Pisák László Fü- lesdről. A kölesei termelőszövetkezetben történt az eset, ahol sajátos módját választották az irányításnak és a fegyelmezésnek. Egy fiatalembert, aki hat éve traktoros, szinte egyik pillanatról a másikra eltiltottak a munkától. Hivatkozhatnánk arra, hogy a termelőszövetkezeti törvény értelmében a tsz-nék kötelessége a tagok munkával való ellátása. Amikor ezzel érveltünk a helyszínen, egyet is értettek, mondván, hogy mezei munka akad bőven. Csak hát ha valakit traktorosnak taníttattak, a munkájára különösebb panasz nem volt, nehezen érti meg, hogy miért lett felesleges ember. Volt még egy magyarázat: a szövetkezetben tavasszal átszervezést hajtottak végre, az üzemegységek helyett a gépészeti ágazathoz tartoznak a traktorosok, s ifjú Pisák Lászlónak a nevén nem szerepelt traktor, az édesapját váltotta a gépen. Meglepő volt, hogy a termelőszövetkezetben először — hónapokkal az átszervezés után — azt kellett tisztázni, hogy egy traktoros kinek az irányítása alá tartozik, s ezáltal ki köteles neki munkát adnia. Nehezen bár, de kiderült, hogy ez a gépészeti ágazat feladata. S ezek után jött a sovány vigasz: augusztus közepétől jóval több lesz a munka, ilyenkor szükség van minden traktorosra. A közös gazdaságban az irányítás átszervezése még mindig nem fejeződött be. A vezetők egy része is cserélődött, új főagronómus, elnök- helyettes van. Csakhogy a korábbi hibákat is fel kell számolni ahhoz, hogy tisztán lássanak. A traktoros esete nem egyedi — amikor az ágazatvezető önhatalmúan dönt. Egy másik panaszos a háztáji szarvasmarhatartás körüli visszásságokat említette. Eszerint elhanyagolták a legelőt, nem adtak vizet a kihajtott jószágnak, s ennek a hátrányát a kisebb tejhozamban az állattartók látták. Pedig nagy hagyománya van Kölesén a háztáji állattenyésztésnek, s a termelőszövetkezetnek is hasznos, ha segíti ezt az ágazatot. Az egységes irányítás, együttes gondolkodás megteremtésén fáradoznak Kölesén. Ennek a jegyében viszont nem lehet olyan hibákat tenni, amikor a tsz-tag látja a kárát a kisebb összhangnak. A tanulság az, hogy a panaszokat időben észre kell venni, s helyben orvosolni. L. B. ízlésformálás |indig szívesen számolunk be lapunkban arról, ha egy-egy üzem sikeres együttműködést alakít ki egy-egy iskolával, úttörőcsapattal, amatőrcsoporttal, művelődési házzal. Sokszor előfordul ugyanis, hogy az üzemek alig-alig érzik meg az együttműködés anyagi vonzatút, ugyanakkor a másik félnek ez a csekély támogatás is számottevő, sőt olykor felbecsülhetetlen érték. Ilyen segítségről hallottunk a Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál. Az erdőgazdaság a vásárosnamé- nyi fafeldolgozó üzemen keresztül alakított ki jó kapcsolatot a naményi művelődési központban nyaranta működő országos fafaragó táborral. Idén a tábor céljaira az erdő- gazdaság ajánlotta fel a faanyagot, mintegy tízezer forint értékben. Hasonló módon segítették a tuzséri alkotótábor munkáját is. De előfordul, hogy autóbuszt adnak kölcsön, kiránduláshoz. Mit adhatnak ezért cserébe a táborlakók? Azzal viszonozzák a gazdaság figyelmességét, hogy a táborban készült munkákkal kedveskednek az üzemnek. Az erdőgazdaság közművelődési bizottsága egyébként elhatározta, hogy a jövőben számon tartják a fával foglalkozó népművészeket és képzőművészeket, s munkájukat igyekeznek segíteni, Azzal is támogatják majd őket, hogy alkotásaikból vásárolnak. Ezeket a tárgyakat az üzem területén helyezik el, alkalomszerűen pedig kiállításokat is rendeznek. Így a művészek lehetőséget kapnak az ízlés formálására — üzemi környezetben. B. E. Záhonyiak Pátrohán Új óvoda a vasutasok segítségével Az alábbi történet úgy kezdődött, hogy volt a pátrohai tanácsnak háromszázezer forintja. Óvodát szerettek volna építeni, de hát ennyi pénzből ... Aztán gondoltak egyet; szervezkedni kezdtek. Társadalmi munkára, hiszen a rétközi község környékszerte arról híres, lakói szívesen áldoznak a köz oltárára. — Az idén 2,1 millió forint értékű társadalmi munkát terveztünk, az első fél évben már másfél millió megvan — mondja a községi tanács elnöke, Molnár László. — Április 4-én kezdtünk a járdaépítéshez 1300 méter már elkészült. Kár, hogy nem jártak akkor itt, a főutcán dolgozott a község apraja-nagyja. Társadalmi munkában készül az MHSZ-székházunk, most meg az óvoda befejező munkáinál tartunk. — Volt tehát 300 ezer forintjuk ... — ... az óvoda pedig kerül egy félmillióba. Honnan teremtettük elő a hiányzó ösz- szeget? Sorolom: százezret adott a termelőszövetkezet, társadalmi munkát vállaltak a faluban élő kisiparosok, tsz- tagok, a dombrádi költség- vetési üzem dolgozói, meg a záhonyi vasutasok Petőfi Szocialista Brigádja. — Hogy kerülnek a záhonyiak Pátrohára? — Az egyik brigádtagjuk, Bátyi András itt él a hozzánk tartozó Bajorhegyen. Tanácstag, a népfront ottani titkára, az egyik legtöbbet dolgozó aktivistánk. Ök végzik majd el a többiekkel együtt a belső szerelési munkák zömét, a parkosítást. Hogy mit jelent a falunak az új óvoda, csak egyetlen mondat: ha elkészül, egyetlen pátrohai gyereket sem kell elutasítani a férőhely hiánya miatt. Most pedig gyerünk Záhonyba, a Petőfi Szocialista Brigád után! Czibik László Az összekötőt, Bátyi Andrást hiába keressük, továbbképzésen van, nem lehet zavarni. Otthon találjuk viszont a brigád vezetőjét, Czibik Lászlót, aki éppen ajtót fest. Szabadnapos a brigád, nem tölti tétlenül az időt. Vagy a pátrohai munka előtt gyakorol? — Ugyan, — nevet a képtelen ötleten — olyan ez a festés, mint a biciklizés. Ha az ember egyszer megtanulta, soha nem felejti el. A házigazda hellyel kínál, s mondja a brigád névsorát: Oláh Tibor, Révész Károly, Ember József, Gönczi István, Béres György, Lengyel Zoltán, Bátyi András meg ő a brigádvezető. Rég együtt dolgoznak, összeszokott csapat az övék. Munkaidőben ritkán találkoznak ugyan, hiszen a műszáki kocsiszolgálat különböző területein dolgoznak, de a több ezer órát kitevő tárN ézem a televízióban Czeizel Endre új sorozatát, hogy hová, merre tart az emberiség, mi várható a jövőben, milyen lesz a szép új világ, s mik lesznek a családtervezés gondjai. Olvasom az újságban, hogy három amerikai újságíró feltette a kérdést a világ ismert tudósainak: mi várható a Földön és a világűrben a következő fél évszázadban. A válaszok szerint általánossá válnak a robotok, 1993—2030 között megtalálják a fogak megvédésének módját, 2002-re gyógyíthatóvá válik mindenfajta rákbetegség, 2030-ra az átlagos életkor lSo évre nő, a család megszűnik, s az emberek fokozatosan elvesztik szexuális érdeklődésüket. Hát ez szép! Fekszem otthon az ágyban 2030-ban, mint 83 éves fiatalember. Enyhe mennydörgés, apró gömbvillám, bejön a szobába a robot. Robot: Jó reggelt, fiatalúr! Hogy vagyunk ma reggel? Én: Köszönöm, megteszi. Kéretem a páncélszekrényből a fogaimat! Robot: Este levittem őket az atombunkerba, ott nagyobb biztonságban vannak. Én: Hol? Robot: A szomszéd úr ágyában. Én: Jaj nekem! Robot: Egyébként, szabadJövöm titkai Én: Jól van, Robi, akkor hozza ide a lombikot! Robot: Minek, ha szabadna kérdeznem? Én: Meg akarom nézni, hogy fejlődik a fiam. Robot: Máris hozom ... Én: De hiszen ez a bébi fogyatékos! Négy füle van, és csak hetven kiló! Robot (magában): Mit akar egy nyolcvanhárom éves ember? Én: Mit adott neki enni? Robot: Mésznitrogént, pétisót és orgafoszfátot. Az én gyerekeim is ezt eszik. Én: A feleségem tudja? Robot: Az úrfi felesége jelenleg egy családtervezési ankéten vesz részt. na kérdeznem, hogy mi a mai programja? Én: Délelőtt elvégzem az általános iskola első osztályát. Robot: És délután? Én: Akkor a másodikat. Muszáj haladnom a korral. Kérem a tablettáimat! Robot: Melyiket? Az okosság tablettát, vagy a boldogság tablettát? Én: Ilyenkor reggel csak okos akarok lenni. Robot: Ne vigye túlzásba, fiatalúr! Tegnap tíz okosság tablettát -vett be, és felhívta telefonon a minisztertanácsot, hogy mit tegyenek. Én: Jó, akkor ma a két osztály közötti szünetben lóversenyre megyek. Robot: A lóverseny huszonnyolc éve megszűnt, uram! Próbálkozzon inkább az űrhajófogadással! Az amerikaiak egy nagy űrhajósderbit rendeznek a Saturnus és az Andromeda-köd között. De mi legyen a vacsora? Én: Lecsó. Robot: A lecsó harminchárom éve megszűnt, uram! Én: Algabecsinálttal ne kísérletezzen, nincs hozzá gusztusom! Robot: Mindjárt behozok valamit, amihez gusztusa lesz a fiatalúrnak ... Én: Mi ez?! Robot: Egy szép, fiatal, meztelen nő! Éti: Azonnal vigye innen, én már tizenöt éve elvesztettem a szexuális érdeklődésemet! Hát ennyi. Boldog vagyok. Akkor, 2030-ban, nagyon szép világ lesz! Az a szerencse, hogy talán meg se érem. Tormai László sadalmi munka során volt alkalmuk alaposan megismerni egymást. Rendszeresen patronálják a záhonyi óvodát, a pátrohai öregek otthonát. Itt például az idén már kifestették a konyhát, a fürdőszobát, betonülőkéket készítettek, a záhonyi óvodában pedig játékokat, kovácsolt, díszeket. — Az év elején szólt András, hogy segíteni kellene az óvodánál is. öt perc alatt döntöttünk: szíves-örömest. Vannak közöttünk lakatosok, szerelők, festők, a belső szereléseknél hasznunkat veszik majd. Ember József, a brigád másik záhonyi tagja nem tartozik már a legfiatalabbak közzé. Negyedszázados záhonyi szolgálat áll mögötte, gyerekeit is szárnyukra bocsátotta már. Mi érdeke fűződik tehát ahhoz, hogy Pátrohán óvoda épüljön, az ő segítségével is? Ember József — Mivé lenne a világ, ha az ember csak a saját érdekeit nézné? — kérdez vissza. — Az én unokám lehet, hogy egy nyíregyházi brigádnak köszönheti majd az óvodai felvételét. Én meg a pátrohai csöppségeken segítek, ahogy tőlem telik. Ez a természetes a mai világunkban, nem? — Soha nem gondolt arra, hogy ezzel az energiával ma- szekolhatnának is? — Soha. Én nem gyűjtök semmire. S olyan hihetetlen, hogy az ember örül, ha segíthet? Tudja mennyit jelent egy őszintén mondott köszönet!? Nyíregyházára tartva újból útba ejtettük Pátrohát. Az óvoda már áll, csak a szakipari munkák vannak még hátra. Az avatáson ott lesznek a záhonyiak is. Szöveg: Balogh Géza Fotó: Gaál Béla Háztííznézö A ugusztus. Nyár. Fény. Óriás diákszabadság. Ki gondol a kö- zeles szeptemberre ilyenkor. Állok és nézem őket. A nyakikláb kiskamasz bizony nyáron is nőhetett, röviddé lett az általános iskolai ballagásra vett ünnepes ruha ujja, de ki törődik most ezzel? Háztüz- nézőbe járnak a szülők, a kis és nagyobb diákok a városokba. Majdnem nagy betűvel írtam, hogy „Város”. Valójában mindegy, hogy melyik, hogy kicsi vagy nagy. Minden diákokat fogadó város egyforma valamiképpen. Az a bizonyos más, amit diákok ezrei ismernek meg, kezdenek el szeptemberenként. Amit elhagyunk az az otthon, ahová hosszú időre megyünk az is "otthon, mert ahogyan a kutya belehal a gazdátlanságba úgy betegszik az ember az idegenségbe, ha nincs meg a nagyszerű adottsága, hogy hazulról is haza mehessen. Állok és nézem őket. A kisdiákot, és a várost mutató szülőt. Tudom korunkat, a távolságok, kilométerek, időben való törpülését, tudom, hogy talán éppen külföldről jött haza az én diákom, hogy az, új otthon felfedezésének története ma más, hogy egy falusi gyerek többet tud a városokról, a hazáról vagy éppen Európáról, mint amennyit mi tudhattunk alig tizenéves korunkban, de szégyen nélkül meghatódom, mert lám ez a gyerek éppen úgy kinőtte az egynyaras zakót, csuklója éppen úgy vörösük elő, mint az enyém valamikor. És tudom: ezekben a ház- tűznéző gyerekekben ott él az újféle élet kezdésének fiatalon még nagyon szép bizonytalansága. Azt hiszem nekünk kell tudnunk ezt elsősorban és nem nekik. Nekünk kell megadni azt az érzést, hogy ők a véletlen vagy sors választotta városaik járdáin önr maguk nyomába lépnek. Kimondom: ilyenkor augusztus végén szeptember elején az iskola — városok bölcs gondja lehetne, hogy elébe induljanak a felfedező kíváncsiságnak, hogy segítsék az ismerkedést, a második otthontalálást már az első napokban, hetekben is. Állok, és nézem az én vöröslő csuklójú kamaszomat, a matrózblúzos kis- nagylányokat, a holnapi kollégistákat, bejárókat, albérlőket és elképzelem, ' hogy ők mind felnőttek lesznek egyszer, lesz köztük tudós, művész, lesz világot járó, lesz az ország másik felében dolgozó hasznos felnőtt, de akkor is és ott is bennük dereng m^jd ennek az első találkozásnak az élménye. Okos sajnálkozással leírták előttem, hogy van valami elkeserítő abban, ha egyszerű szám jelöl iskolát, ha nem lesz egyéniséggé az egész világ részeként is különös összetartó közösséggé a középfokú iskolánk. Ugyanígy: 30 év után is embert, társat felfedeztető erővé kell lennie bennünk a városoknak is. A r llok és nézem őket, álmodozom, hogy mi lyen jó lenne, ha kapnának otthon egy levelet, ha a városok iskolái összefognának és akár egy klubdélutánra is meghívnák őket, ha a városi vezetők rövid de okos szavakkal szólnának az új otthonokról, megadván nékik azt a fontos örömet, hogy polgárrá fogadtuk őket... Álmodozom? Nem elérhetetlen álom, hogy a kiskamaszainkban szeptember végére már ne maradjon idegenség, mert csak így születhet meg az élethez útravalót adó hűség. Bartha Gábor
