Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-05 / 156. szám
1981. július 5. o Egy kalandos sorsú lovagvár a Bakonyban A Bakony szívében, hazánk legszebb vidékének közepén, Zirctől mindössze 25 kilométerre, Bakonyoszlop, Bakonyszentkirály és Ba- konyszentlászló közvetlen közelében, csodálatos, fenséges hegyorom emelkedik a Cuha völgye fölé: a cseszneki vár. Impozáns, hatalmas méretű romjai • ma még a helyreállíthatóság állapotában vannak, de így, romjaiban is a környék legszebb kilátását, az igazi, lovagkori romantika föltámadását jelentik a látogatóknak. Már a vár eredete is a félelmetes-izgalmas lovagkorba vezet: a királyokkal harcoló, királyokat trónra emelő vagy megbuktató, hatalmas Csák- nemzetség tulajdonaként említik az első források 1308- ban. Az országot dúló hatalmas pártharcok, hatalmi viadalok tükröződnek a vár további sorsán: 1326-ban már királyi birtok, majd 1393-ban megkapják a Garaiak, országunk másik hatalmas nemzetsége, amelyből országos főurak, sőt nádor is került ki. A Magyar Nemzeti Múzeumban található címeres, feliratos kő tanúsága szerint a Garaiak 1424-ben átépítették a várat, a kor kívánalmainak — vagyis hadászati követelményeinek — megfelelően „korszerűsítették”. Csakhogy semmiféle korszerű hadtudomány nem védelmezhet a politikai buktatók ellen, így aztán a XV. század végén a vár már a Zápolya . család tulajdona, mígnem 1563—1565 között török kézre került. A török kiűzése után váltakozva cserélt gazdát, 1636-tól EsterháMegálljt jelző tárcsák is lehetnének, de úgy állanak egy-egy faritkaság előtt a védelem jelvényei, miként ha pajzsok volnának. S Debrecenben az utcákon, a tereken, a kertekben már sok-sok ilyen pajzs áll a földbe ütve. De ha megkérdeznénk hirtelen, hogy merre láttam ezt a strázsát, először a lícium, a nevezetes ördögcérna jutna eszembe, valóságos avagy költött históriájával együtt. A lícium fává nőtt. Egyháztörténeti maradandóság, akár a kézírásban fennmaradt zsoltárok. Tiszafa és páfrányfenyő A város legnagyobb fehér akáca a Kartács utcában tüntet méreteivel. Mellmagasságban körülzsinórozva kerülete háromszáz centiméter, s föl a magasba tizennyolc méterre nyújtózik. Észak-amerikai származású. Fajtája Magyarországon az 1600-as évektől már utcákat hódít. Róla, a Kartács utcairól, aligha lehet többet mondani. Kit is szólaltatnék meg felőle? Tulajdonosa a magyar állam. De soroljuk csak fel (ha szűkszavúan is), hogy a Nagyerdei körúton egy páfrányfenyő posztói; a megyei pártbizottság előtt kettős tiszafa zöldell, amely valószínűleg a régi botanikus kert „maradváhya”. Nincs különösebb krónikája — s nem is lehet — a Kossuth Lajos Tudományegyetem kocsányos tölgyeinek sem, futólag mégis megjegyezhető, hogy ezek a terebélyesek méltósággal, hűen, s még nem aggastyánként reprezentálják a valamikori Nagyerdőt. A Déri téri tölgymatuzsálem az egykori füvész- kertet. Gondozza a Debreceni Kertészeti Vállalat. A fát egy ízben különleges gyógymódban részesítették: leszedték róla a „zöld piócáját”, az életerőt elszívó fagyöngyöt. Csesznek zy-birtok. A nagy építtet arisztokrata család ezt a várát is átépíttette, mégpedig 1740-ben, késő barokk stílusban, azonban mindössze negyven évig birtokolták a büszke sasvárat, 1780-ban elköltöztek. Ezt követően nyugodalmasan és a régi dicsőségekre emlékezve élhette volna további életét Csesznek vára, 1820-ban viszont súlyos természeti csapások sújtották: földrengés, majd Virul is az évszázados tölgy! Ha már tölgyekről esett szó, bár Debrecen határán kívül, de említsük meg — a guti óriás után — a mikepércsi- ek Rákóczi-tölgyét, melynek lombsátra alatt a fiatalok évről évre megtartják a majálist. Ne feledkezzünk meg o Péterfia úti természeti emlékekről, a tiszafákról. Ezeket, s még jó néhány társukat már a Debreceni Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának határozata védi. A kertészeti vállalat gondos kezelésére vannak bízva. Az Acél utcába ellátogatva (a 19. szám alatt) egy hatalmas páfrányfenyő (a buddhisták szent fája), s egy szép koronaformát tartó kocsányos tölgy díszlik a romok közt. Páfrányfenyő a Bem téren is álldogál. Régi írások tanúbizonysága szerint az egykori füvészkertből menekítették ide, amidőn a múzeum felépítésébe fogtak. Hogy milyen az a páfrányfenyő? A tűlevelű és a lombhullató fák öszvére. Somogyi Jolán írja egy helyütt: „Kétlaki növény. Termése a szilvához hasonló, halványsárga színű. Magvát Japánban és Kínában pörkölve fogyasztják.” Japán császárfa S ha már Japánnál tartunk, végül álljunk meg Debrecenben o Végh Dezső utca 17. szám alatti háznál. Egy japán császárfa illegeti magát kívül a kerítésen. Dr. Horváth József jó pár evvel ezelőtt nagy-nagy üvegházi dédelgetés után az udvarába ültette, ám kikerült onnan. Az útszélesítés alkalmával, örüljünk, hogy nem esett bántódása. Csakhogy ez a fa nagyon is szereti a vizet, s körülötte túl sok a beton. De ezen már nemigen lehet segíteni, hacsak majd a rekke- nő 'kánikulában sűrűbben meg nem itatják a gyökereit. Szalai Csaba több villámcsapás rombolta le. Kalandos létezésének dacára, nem csupán a hatalmas falak, bástyák, tornyok egykori méltóságát és biztonságot nyújtó erejét láthat juk-érezhetj ük a várat szemlélve, hanem a rom néhány részén megmaradtak különféle épületek is a kíváncsi szemek számára. Igv a keleti részen egy egyemeletes épület, mintegy 40 méter hosszan, melyet falszoros ölel körül, kis, féiköríves külső toronnyal. A vár középpontjától keletre négyzetes lakótorony áll, mely, mint tudjuk, a vár legerősebb tornya, a várúr lakóhelye volt hajdanán. Ehhez a lakótoronyhoz csatlakozik a várat alacsonyabb szinten övező külső, úgynevezett II. falszoros építménye. Giulio Turco 1572. évi leírása szerint ehhez még egy elővár, valamint kapuvédő torony is csatlakozott. A műemlék-rekonstrukció során Csesznek vára is sorra került. A rekonstrukció befejeztével Csesznek vára felsorakozhat Közép-Európa legnagyobb múltú, legfestő- ibb középkori várai közé. Révy Eszter Ha valakinek manapság másfél évenként megjelenik egy-egy kötete, arra már csak e tényért is oda kell figyelni. Kurucz Gyulát, aki tíz éve jószerével ebben az ütemben bocsátja útjára könyveit, az alkotási tempóján, termékeny műhelyén túl számon tartjuk azért is, mert a megyénkből elszármazott, de Szabolccsal máig kapcsolatot tartó, valóban tehetséges prózaíróról van szó. Az ünnepi könyvhétre most megjelent legújabb könyve, a Léggömbhuszárok tartalmi és formai szempontból . egyaránt összegző jellegű munkának számít, érdemes tehát mondandónkat az előzményekre utaló rövid szemlével kezdeni. Az első regény, a Nohát meséljünk c. a hetvenes FILMJEGYZET Kamaszok Bernard Revon elsőfilmes rendező 1942-es élményeit idézi fel bemutatkozó alkotásában. Nyilatkozata szerint ekkor volt tizenegy esztendős. A Kamaszok 1979- ben készült. Ha jól számolok, a francia művész 1931-ben született. Eszerint a film 48 éves kezdő munkája. A világért sem kívánok ironizálni a különben eléggé szokatlan induláson, mivel azonban a rendezői pályakezdés mindenképpen „megér egy misét”, engedjen meg az olvasó némi meditációt ebben az ügyben. Rendezőnek lenni — nem „státusz” kérdése, ennél sokkal több. A főiskola elvégzése után meg kell mászni jó néhány lépcsőfokot ahhoz, hogy a filmes önállóan dirigálhasson a kamera mögött. Tapasztalatokra is szükséges szert tennie. S ha végigjárta az inaskodás, asszisztenskedés iskoláját, csupán kedvező körülmények esetén dobják a mélyvízbe. Hogy mire gondolok? Okos vezetőkre. Türelmes partnerekre. Jó forgatókönyvre. Megfelelő társadalmi igényre. Amikor ez is, az is „összejön”, a művész jelölt többnyire maga mögött hagyja a harmadik X-et. És hol van még attól, hogy rendezőnek tartsák ... Nálunk például általában három úgynevezett egész estét betöltő film elkészítése jelenti a céhbeli belépőt. Persze merev szabályok nincsenek. Tarr Béla még nem kapott diplomát, de már két film főcímében szerepel a neve (a Családi tűzfészek számos országban ismert, a Szabadgyalog az idei őszi bemutatók sorát szaporítja). Kosa Ferenc, Szabó István —, hogy két, immár „befutott magyarra” hivatkozzam — ugyancsak ifjan debütáltak. Mindjárt be is robbantak az elismert alkotók közé. Előfordul, hogy a rendező középkorú — mint Bemard Revon —, de a film- történet más esetekről is tud. Szergej Uruszevszkij, a Szállnak a darvak operatőre akkor szánta el magát váratlan korrekcióra — vagyis rendezésre, amikor hatvanadik életéve felé közeledett. Mint a lírában, a zenében, a képzőművészetben — s másutt —, a filmben sem perdöntő az alkotó kora. Vannak jó filmek és rossz filmek. Kit kérdekel, hogy Orson Welles jóval harmincon innen teremtett remekművet, s Luis Bunuel utolsó — üdítően friss — filmje munkálatait aggastyánként, tolószékből irányította? Mindezekről a kérdésekről csupán azért tettem említést, mert szeretném, ha a Kamaszok nézőit-nem befolyásolnák az előítéletek. Ez a film ugyanis — függetlenül szerzője éveinek számától — fiatalosan lendületes és az egészséges életszemlélet, a bölcs derű és a gazdag tapasztalat harmóniáját árasztja magából. Idézzük Bernard Revon-t (a forgatókönyv társszerzője egyébként Didier Bouquet- Nadaud): „A Kamaszok-at sok minden inspirálta. Megélt helyzetek éfe események. Azután az összehasonlítás, amikor szembe kerültem azzal, hogyan él az ifjúság manapság, szembehelyezve azzal, ahogyan mi éltünk ... 1942-re kell visszautalnom ... Nem mehettem egyedül moziba. Sokat álldogáltam egy hozzánk közel eső mozi előtt, a kitett képeket nézegettem, és megpróbáltam kitalálni, mi .is történhetett, egészen addig, amíg úgy éreztem, »láttam« a filmet... Ügy neveltek, hogy elhitették velem: a mozi rosszra csábít, bűnös hely, s ez persze hozzájárult a tiltott gyümölcs érdekességéhez.” Mivel Revonnak sokáig kellett várnia a bizonyításra, csöppet sem csodálkozhatnánk azon, ha az évtizedek során felgyülemlett munícióját belezsúfolta volna művébe. Nem tette. Maga is utal erre nyilatkozatában: „Ellentétben sok elsőfilmes rendezővel, én nem akartam mindent ezzel az egy filmmel elmondani.” Már ez a szándék önmagában megszolgálta rokonszen- vünket, pedig még semmit sem szóltunk a koncepcióról és a stílusról. De talán előbb vegyük röviden szemügyre a cselekményt. A Saint-Apollinaire Kollégium bentlakásos diákjai nem nagyon érzékelik az egyre szörnyűbb háborút; mással vannak elfoglalva. Ábrándokkal és vágyakkal, melyeket ébredő nemiségük gerjeszt. Bernard-t és Marie- Héléne-t — sok kalandos fordulat után — egymás karjaiba sodorja a szerencse meg a csínytevés. De mi van ezelőtt! De mi van ezután! Titkos remények. Levélírás. Epekedés. A felnőttek utánzása. A fennköltség sárba hullása és a „bűnös” ösztön megszelídülése. Komplexusok. Tettetés. „Minden mindegy” és „semmi sem érdekel ...” Találkozás és búcsú. Egyszer és utoljára. Bemard és Marie-Héléne egymáséi lesznek, hogy ne találkozzanak soha többé. Megpróbáltam leírni a „tartalmat”, de ahogy nézem az előző bekezdést, nem nagyon sikerült. A Kamaszoknak nem a meséje érdekes, hanem az atmoszférája. Hőséinek sutasága. A szituációk örök emberi, s mégis társadalmilag meghatározott jellege. A szerelem anatómiája. A szerelemé, melynek 1942- ben sem volt más a lényege, mint mondjuk ma, csak éppen varázslatos költészet burkolta körül és drámaian ellenpontozta a világ tragikus talajvesztését. Nemcsak Bemard Revon személyes élményei kellettek a varázslathoz. Mindenki átélt hasonlókat. Ki nem volt kamasz, ki nem sóvárogta szomjasan a szerelmet? A tehetség és a megjelenítőerő adja ennek a francia filmnek az igazi charme-ját (igen, azt hiszem, ez a szó a legjobb a minőség megjelölésére). A líra és a humor ötvözete. Meg annak a felismerése, hogy a figurák számára a legköznapibb pillanatokban Minden Dolgok Lényege sűrűsödik. Eszem ágában sincs mesterművé avatni a Kamaszokat. Lehetne a film jólfésül- tebb; nem mentes a közhelyektől sem; a keményebb hangszerelés javára vált volna az analízisnek. De így, hibáival együtt is szeretem. Ismerősöket mutat be; köny- nyű vele azonosulni. És nem olyan • spekulatív, mint a mostanában látott francia filmek többsége. Veress József Léggömbhuszárok években látott napvilágot. Fiatalos hév, lendület, problémaérzékenység, a megszólalás frissesége, az előadás elevensége már akkor sejtették : több a tartalék a szerző szellemi tarsolyában, minthogy csak egyszeri kísérletről beszélhetnénk. Egymást követték aztán a további kötetek — s ha vannak is közöttük kevésbé sikerültek, kevésbé kiérleltek — mindegyik adott valami többletet az addigi eredményekhez. Így a Mákszem Hölgy c. kötet elbeszéléseinek címszereplői valóságos életközegben mozogva, míg a kisregényé a realitástól elvonatkoztatott szférában fogalmazzák meg legfontosabb gondolataikat az igazságosság, emberré nevelés stb. kérdésekről; a Ködfaragóban leírt köznapi történet fiatal hősének portréjához a feltörekvés, az érvényesülés, a munkásból értelmiségivé válás problematikája, a generációs ellentétek szolgáltatják a társadalmi hátteret; a Négy csend között a hallgatás arcképfestőjének sorsa megint más oldalról és szempontok szerint láttat meg a hetvenes évekből néhány embertípust, gondolkodásmódot, életvitelt; az Összezárva alakjainak elemzőbb mélységű személyiségrajzai pedig már arra mutatnak, hogy a szerző az emberismeret, a megismerés újabb rétegeihez jutott el; s végül, de nem utolsósorban a Kicsi nagyvilág gyermekszereplője történetében a „megismerni a világot annyi, mint birtokba venni” tételének bizonyítása elvezet a szociografikus igényű falukép vázlatos megfogalmazásáig, a magyar paraszti élet néhány jellemző jegyének felmutatásáig és sorolhatnánk. A Léggömbhuszárok, mint már említettük, ötvözője egy évtizedes írói pálya eredményeinek. Nehéz lenne néhány mondatban bemutatni a könyv tulajdonképpeni cselekményét, alakjait, mindazt, amit magába sűrít, mert a „direktbe” fogalmazott szöveg helyett egy, a valóságtól bizonyos mértékig elvonatkoztatott gondolatrendszerrel szembesülhet az olvasó. Meseelemek, visz- szatérő motívumok — ilyenek pl. A Mákszem Hölgynek, mint írói fikciónak újbóli megelevenedése, vagy a civilizáció elidegenítő hatásaival szembeállított rous- seau-i természetszeretet stb. — irracionálisba hajló képzetek és asszociációk sora a külsődleges eszközökkel operáló szokványos történetépítés helyett az emberi lélek- állapot, közérzet, hangulat stb. feltárására teszik a hangsúlyt. Ezek alapján felvetődhet a kérdés: túl komplikált lenne ez a könyv? A válasz: nem. Nem, mert aki figyelemmel olvassa, biztos, hogy megérti közléseinek lényegét, érzékelheti, hogy a téma mégis a valóság talajában gyökerező és egyáltalán nem idegen. Persze az is igaz, hogy a művészi megformálásnak ez a módja amennyire sajátossá teszi a könyv karakterét, annyira gyengíti egyben a stílus-demokratizmusát, s következésképpen nem nehéz megjósolni azt sem, hogy Kurucz regénye nem számíthat széles közönségsikerre. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1981.) Futaky László KM VASÁRNAPI MELLÉKLET A cseszneki várrom. (MTI fotó — KS) Faritkaságok Debrecenben