Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-23 / 171. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. július 23. Belvárosi házak teteje Nyíregyházán. (Elek Emil felvétele) Kérdések és válaszok a városról Közvilágítás, parkosítás, gyógyszertár Jósaváros házai között kü­lönösen szeles időben, mi­nősíthetetlenül sok szeme­tet hord a szél. Ezt az álla­potot rontja, hogy a több napos ünnepek idején a szemetet általában nem szál­lítják. Jósavárosban az a gond, hogy kevés a kuka, és az új típusú 1,1 köbméteres zár­ható konténerek beszerzésé­től a lakosság elzárkózik. Mindemellett a közterület­fenntartó vállalat Jósaváros­ban komplex brigádot hozott létre, amelynek az a feladata, hogy faltól falig takarítson, tehát ugyanannak a brigád­nak a feladata az út, járda és egyéb közterület rendbentar- tása. A városrész azonban nagyon huzatos, ezért 200 nagy gyökérzetű fát is tele­pítettek. Ez is segíti a meg­Számos, a várospolitikát érintő kérdés hangzott el Nyíregyházán a júliusi párt­fórumokon. Az alábbiakban a közérdekű kérdésekből és a városi tanács illetékes osztá- - lyai által adott válaszokból közlünk összeállítást. A Jósavárosban lakók pa­naszolják, hogy a térvilágí­tó oszlopok biztosító szek­rényeinek ajtói nagyon sok helyen hiányoznak. Ez a gyermekekre balesetveszé­lyes — tették szóvá a kon­zervgyárban. A TITÁSZ szerint is jogos a panasz, sajnos a közvilágí­tási oszlopokban, lámpákban illetéktelenek sok kárt okoz­nak. A rongálások közé tar­tozik a közvilágítási kande­láberek biztosíték szekré­nyeinek felfeszítése is, amely­nek helyreállítására rendsze­resen és sokat költenek. Az utóbbi hónapokban csupán Jósavárosban 50 biztosíték szekrényt cseréltek ki. A TI­TÁSZ egyben segítséget is kér a lakosságtól: ha szándé­kos károsodást tapasztalnak, jelezzék azt az üzemigazga­tóságnak, vagy a rendőrség­nek. Olyan hír terjedt el a vá­rosban, hogy sugárhajtású repülőgépek fogadására al­kalmas repülőtér építését tervezik a város közelében. Igaz-e a hír? — kérdezték a járásbíróságon. A városi repülőtér jelenleg a MÉM repülőgépes szolgálat és az MHSZ használatában van. A repülőgépes szolgálat a jövőben bővíti a repülőtéri kiszolgáló létesítményeket. Ez azonban nem a kérdésben megfogalmazott célt szolgál­ja, sugárhajtású repülőgépek fogadására a bővítést köve­tően sem lesz alkalmas a re­pülőtér. oldást, de ezenkívül a járdák gépi seprésének megkezdésé­vel, a szeméttároló edények cseréjével, kiegészítésével, nem utolsósorban a lakosság magatartásának változtatá­sával és az ellenőrzés haté­konyságának növelésével ér­hető el számottevő változás. Az Árok utca, Rákóczi u( és Búza tér környékéről az építési törmeléket elszállí­tották, de a parkosítást nem kezdtek meg. Az ott lakók felhívásra szívesen részt vennének társadalmi munkában a parkosításban és játszótér építésében — hangzott el a járásbíróság pártfórumán. Az Árok utcai lakótelep parkosítását, illetve a játszó­tér építését a városi tanács jogosnak tartja, megvalósítá­sára azonban várhatóan csak a tervidőszak végén tudnak pénzt biztosítani a legszük­ségesebbekhez. A megvaló­sításhoz igényelni fogják a lakosság társadalmi munká­ját is. Sok kisgyermekes édesanya panaszolja, hogy az Incédi soron üzemelő ügyeletes gyógyszertár megközelítése az éjszakai órákban körül­ményes. Kérik, hogy lehe­tőség szerint a város köz­pontjában lévő gyógyszer- tárak közül jelöljenek ki egyet az éjszakai ügyelet ellátására — javasolták a Zöldért vállalatnál. Nyíregyházán a város köz­pontjában lévő gyógyszertá­rak kis alapterületűek és szo­ciális helyiségeik miatt nem jelölhetők ki éjszakai ügyelet ellátására. Mindemellett a lakosság igénye jogos, és lé­péseket tesz a tanács, hogy még a VI. ötéves tervben egy nagy alapterületű köz­ponti gyógyszertárat rendez­zenek be * Nyíregyházán, amely az éjszakai ügyeletet is ellátja. A jósavárosi kismamák pa­nasza, hogy az 5—G éves nagycsoportos óvodás korú gyermekeiket az óvodák nem tudják fogadni, az is­kola-előkészítő pedig ko­rántsem nyújt olyan fejlő­dési lehetőséget, mint az óvoda — tették szóvá az 5- ös Volán Vállalatnál. A város területén 1980. ok­tóber elejétől sikerült elérni, hogy valamennyi 5 éves ko­rú gyermeknek óvodai ellá­tást teremtsenek, függetlenül attól, hogy munkaviszonyban áll-e az édesanya. A nagy­arányú kutató-, szervező- munka ellenére sem élt min­den szülő a felajánlott lehe­tőséggel, ami az 1981. már­ciusi beiratkozáson derült ki. A városi tanács vb művelő­dési osztálya felhívást tett közzé (amely a Kelet-Ma- gyarország május 28-i szá­mában jelent meg), s ebből is megtudható, hogyan kíván­ják tovább fejleszteni az 5 éves korú gyermekek óvodai elhelyezését. Miért nem lehet Nyíregyhá­zán 10 literesnél nagyobb zománcozott edényeket, fe­dőket vásárolni, hosszú hó­napok óta? Az üzletekben, áruházak­ban 10 literes méretig kapha­tók zománcozott és alumíni­um edények. Ennél nagyobb (25 literesig) csak alumíni­umból készül, de a kereslet az ilyen nagyságú termékek­ből a városban elenyésző ps általában ezért nem tartanak raktáron. Egyre többen keresik fel Kisvárdán a kellemes kör­nyezetű várfürdőt. Az eddigi kánikulai csúcsot július 12-e tartja négyezer vendéggel. Különösen kedvelt a feszített víztükrű úszómedence. Felvé­teleink egy hétköznap dél- előttön készültek a kisvárdai várfürdőben. (Vincze Péter felvételei) Kisvárdai strandon BENCZÚR UTÁN BESSENYEI... Felújítják a nyíregyházi szobrokat Eltűnt a pásztorlány a nyír­egyházi Kálvin térről. A hír valóban igaz; negyven év után — ideiglenesen — a vá­rosi tanács udvarán kapott helyet Koicsis András alkotá­sa, amelyet sokan tévesen vízhordó lánynak véltek. A pásztorlány valószínű a vá­rosközpont sétálóutcájában kap majd új talapzatot. Ere­deti helyére, megerősített ta­lapzatára került vissza vi­szont nemrég Galántai Feke­te Gyula ugyancsak négy év­tizede alkotott Benczúr -szob­ra. Ugyanebben az időben fe­jeződött be a sóstói Krúdy Szálló jűőtlL- korsóvivő ..lány szobrának stabilizálása. A korsővivő alkotója Halmágyi István szobrász^ A következő lépés a stabil alapzaton álló Bessenyei György szobát-^, felújítása, amely 1928-tól van a róla el­nevezett téren, s alkotója Kallós Imre. A szobor meg­érett a javításra, hiszen ami­kor megvizsgálták, már két lyukat is találtak rajta. A ja­vítását még ebben az évben elvégzik. A jövő évben újít­ják fel Pátzay Pál kozák lo­vasszobrának megrongálódott gránit talapzatát, majd 1983- ban kerül sor a szoborcsoport teljes felújítására. A szobrok állapotának fe­lülvizsgálatát és a szükséges javításokat, karbantartásokat a városi tanács vb műszaki és fenntartási irodájának meg­bízásából, a Budapesti Képző- művészeti Kivitelező Vállalat végzi. A későbbiekben folya­matosan sor kerül majd a többi szoborra is. (—tá—) A lakásépítés lehetőségei és feltételei A családi ház A hagyományos családiház­építés körébe azokat soroljuk, amelyek során az épülő lakóház nem minősül sem többszintes, sem csoportos korszerű lakó­háznak. Általában tehát ezek a háromlakásosnál nem több egy, vagy több szintes, szabadon álló házak, és a kétlakásos ikerhá­zak. A meglévő lakóházállomány jelentős hányada még ebbe a körbe tartozik, és falvainkban szinte kizárólagos építési forma. Azzal számolunk, hogy a családi házas lakóépület iránti igény még hosszú ideig fennmarad. Ez a háztípus a korszerű cso­portos családiház-típus mellett szintén biztosítja a kisebb kert­gazdaság kialakítását, vagy ép­pen a háztáji kisgazdaságok fenntartását. Előnyök és hátrányok Emellett a családi ház egysze­rű, hagyományos építőanyagok­kal, épületszerkezetekkel, eset­leg bontott, vagy helyileg kiter­melhető anyagok felhasználásá­val és a család összefogásával is felépíthető. Erre pedig külö­nösen a falvakban szükség is van, mert a szervezett építőipari kapacitás az ilyen építkezésekre nem tud vállalkozni. Mindemellett a családi ház építésének üteme is jobban ösz- szehangolható a család anyagi tehervállaló képességével, mert lehetőség van arra, hogy huza­mosabb ideig történő építés mel­lett is, a felépülő lakás egy ré­szét már birtokba vegyék lakás céljára. Ami látszólagos előny, az nem biztos, hogy ténylegesen is az. Ugyanis, ha előnyként veszik a családok számításba azt, hogy az építkezés időbelileg ebben a formában elhúzható, az más oldalról felesleges anyagi terheket jelenthet: például: az építőanyag tárolása, ennek kö­vetkeztében vesztesége stb. által. A járulékos költségek maga­sabbak egy önálló hagyományos családi háznál, mind az egyén, mind a közösség részére. E hátrányok említésével csak azt kívántuk jelezni, hogy a ha­gyományos családiház-építés iránti igény elismerése mellett, ennél a formánál kedvezőbb a korszerű, csoportos családiház­építés, amely a hagyományos építés minden előnyét nyújtva, rendelkezik azokkal az előnyök­kel is, amelyek a többszintes társasházak elterjesztését indo­kolják. A hagyományos családi házra vonatkozó pénzügyi feltételeket a .többszintes és csoportos kor­szerű lakóházhoz hasonló, de az azokkal szemben támasztott kö­vetelményeknek meg nem felelő épületekben megvalósuló laká­sok építése esetében is alkal­mazni kell. A családi ház építtetője ä vá­rosban és a kiemelt települé­seken az építési költség 60, egyéb településeken 50 százalé­káig kérheti az építési kölcsönt. A kölcsön felső határa azonban nem haladhatja meg a minden­kori hitelpolitikai irányelvekben meghatározott felső határt, amely jelenleg a kiemelt tele­püléseken — beleértve a városo­kat is — 200, egyéb települése­ken pedig 160 ezer forint. A kölcsön kamata 3,5 százalék, a lejárata pedig legfeljebb 25 év. A három, vagy több gyer­meket eltartó építtető esetében a kamatfeltétel kedvezőbb, 2 szá­zalék, és a lejárati idő is hosz- szabb, legfeljebb 30 év. A hagyományos családi házat építtetők között egyre jobban nő azoknak a száma, akik ajánlott terv alapján építkeznek. Aján­lott az a terv, amely az Építés­ügyi és Városfejlesztési Minisz­térium által jóváhagyott terv­gyűjteményben szerepel, és azt a helyszínre adaptálták, azaz a telek adottságaihoz illesztették. Az ajánlott tervnek — amel­lett, hogy az építtetőnek jelen­tős költségmegtakarítást hoz — számos előnye van: műszakilag megbízhatók, gazdaságos anyag­felhasználást tesznek lehetővé, esztétikailag kedvezőek, és az építési engedély kiadását is meg­rövidítik. Alkalmazásuk tehát idő-, anyag- és pénzmegtakarí­tást jelent, úgy, hogy a lakás beosztásával, használatában a legcélszerűbb elrendezést bizto­sítja. Ajánlott terv: több kölcsön Ezek az érvek szólnak amel­lett, és indokolják azt, hogy a típus, vagy ajánlott terv fel- használásával építkezők a hitel- politikai irányelvekben megha­tározott felső határokat 10 szá­zalékkal meghaladó építési hi­telt , kaphatnak, bár a kiemelt településeken a 60, illetve egyéb településeken 50 százalékos hi­telezési arányt nem léphetik túl. Ez tehát azt jelenti, hogy a ki­emelt településeken 220, az egyéb településeken 176 ezer forint köl­csön vehető igénybe ilyen ter­vek alkalmazása esetén. A tervgyűjteményt az Építés­ügyi Tájékoztatási Központ hoz­za forgalomba, de megfelelő fel­világosítást nyújtanak a taná­csok építésügyi hatóságai és az Országos Takarékpénztár fiókjai is. Ez utóbbiakban a tervek nemcsak megtekinthetők, hanem meg is rendelhetők. Egyes számítások és előrebecs­lések szerint a 15 éves lakásfej­lesztési tervidőszakban, tehát 1990-ig több mint félmillió lakás családiházas formában épül meg. Csúcsforgalom az AFIT-ban Figyelmeztető roncsok Alig van megállás az AFIT XIII. számú Autójavító Vállalat­nál Nyíregyházán: reggeltől es­tig szakadatlanul érkeznek a ko­csik. Javában tart itt is a nyári csúcsforgalom. Naponta átlago­san 120 új ügyfél érkezik a ja­vítóba. A vállalat forgalmát növeli, hogy nyáron a szokásosnál több gépkocsit ad ki a MERKUR, melyeket rövid időn belül köte­lező átvizsgálásra hoznak tulaj­donosaik. Az átlagosnál többen viszik nyáron műszaki vizsgáz­tatásra a kocsit, amit szintén gondos karbantartás előz meg. Nem említve a hosszabb jitra külföldre indulókat. A bizton­ság kedvéért sokan átnézetik in­dulás előtt a járművüket. A személygépkocsi-tulajdono­sok az utóbbi időben mind töb­bet törődnek autójukkal. Am még így is sok apróság elkerüli a figyelmüket, ami egyrészt többletfogyasztáshoz vezet, más­részt balesetet is előidézhet. So­kan elfelejtik indulás előtt el­lenőrizni a gumik légnyomását. Ha puha a kerék, megnő a ben­zinfogyasztás, ha túl keményre fújtatják, durdefektet okozhat. A XIII-as AFIT-nak szerződé­se van az Állami Biztosítóval a sérült járművek javítására. Je­lenleg Is több súlyosan megron­gálódott autó várakozik a válla­lat udvarán. Köztük akad né­hány — egy 1500-as Lada, há­rom Wartburg és két Trabant — melyek karosszériáját ki kell cserélni. Ez nagyon hosszadal­mas folyamat. Van olyan autós, aki lassan egy éve vár az új ka­rosszériára. Ezek a járművek sokszor sú­lyos, esetenként áldozatokat is követelő karambolok után kerül­nek az AFXT-ba. Ha elhajtunk a javító mellett, mégis érdemes egy pillantást vetni rjfjuk. A roncsok riasztó figyelmeztetésül szolgálhatnak a figyelmetlenül vezető, száguldozó autósok szá­mára. (h. zs.) A tárgyalóteremből Támadás éjfélkor A bűncselekmény elköveté­sének színhelyén, Kemecsén tárgyalta a nyíregyházi járás- bíróság dr. Demeter Ferenc tanácsa Bódi Béla 34 éves Kemecse, Dankó utcai lakos ügyét, hogy minél több hely­beli ember hallgathassa meg: milyen szigorral ítéli el a tör­vény a másokat megbotrán­koztató garázdákat. A hely­nek is különös jelentőséget tulajdonított, a bíróság, mert sajnos Kemecsén egymást érik a bűncselekmények, s vannak néhányan, akik re­túrjegyet váltanak amikor ki­engedik őket a börtönből. Bódi például súlyos testi sértés kísérletéért és garázda­ságért ült két évet, de a bör­tönben kapott nevelés csak rövid ideig használt neki. Egy hónappal ezelőtt, június 13- án otthon jól beivott, s majd­nem éjfélt mutatott az óra, amikor elment a Márka presszóba. Itt látták rajta, hogy részeg, nem szolgálták ki, s mivel ez nem tetszett neki, kötekedni kezdett. A részeg Bódit kituszkolták a presszóból, ám ő nem vette tudomásul a vereséget, neki­esett a bejárati ajtó védőrá­csának, kiszakította, majd a rács egyik rúdjával betörte a bejárati ajtó üvegét, az ajtót keretestől együtt beszakítot­ta és támadásba indult a presszó ellen. Az üzletvezető próbálta megakadályozni a támadást, s sikerült is neki, de előtte ő is kapott egyet a vasrúddal. Az ismét utcára került Bódi a presszó előtt kezdett hado­nászni, s fenyegetett minden­kit, aki az ajtón belül maradt. A garázdálkodó Bódit ron­gálás miatt is felelősségre vonták, s a bűncselekmény elkövetése után néhány nap­pal — mint különös visszeső- re — 1 év és 8 hónap börtön­ben letöltendő szabadságvesz­tést szabtak ki rá. A bíróság mellékbüntetésül 3 évre a közügyektől is eltiltotta Bó­dit, elrendelte kényszergyó­gyítását és kötelezte a szövet­kezetnek okozott több, mint 4000 forint kár megtérítésére. Az ítélet jogerős. (b. j.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom