Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-21 / 169. szám

1981. július 21. KBLET-MASYARORSZÁG 3 Juttatás, vagy járandóság? MINDEN KOROSZ­TÁLYNAK megvannak a maga szociális igényei és gondjai, s a szociálpoliti­ka egész rendszeréből csupán azok érdeklik iga­zán, amelyek rájuk vonat­koznak. Csak módjával érvelhet a szociálpolitikus azzal, hogy például a nyugdíjasok mellett má­sokra, mondjuk a gyerme­kes családokra is gondol­ni kell. És megfordítva: a családi pótlék reálértéké­nek csökkenését bizonyga­tó szülőket — ma még! — kevésbé érinti és érdekli a nyugdíjasok helyzete. Mindenkinek egyformán sokat adni lehetetlenség. Mindenki jogos igényeit maradéktalanul kielégí­teni ugyancsak lehetetlen­ség, ha egyszer annyi az elosztható pénz, amennyi. S a szociálpolitikus legna­gyobb dilemmája: hogyan rangsoroljon, kiket és mi­lyen gondokat vegyen — mások rovására — előbb­re? Nemcsak a nyugdíja­sok és a családellátás pri­oritásában kell döntenie, mert ez csak két tétel a pénzbeni társadalmi jut­tatások hatalmas tömegé­ben. Ám hadd maradjak e két tételnél: egyrészt mert a pénzbeni társadal­mi juttatásokra költött 87 milliárd forint 80 százalé­kát a nyugdíjasok és a családi pótlékok viszik el; másrészt mert e példák­kal jól illusztrálható az imént jelzett dilemma. Tény: 1960-ban az aktív keresők számához képest mindössze 16 százalék volt a nyugdíjasok aránya, s már akkor is használtuk a kifejezést: Magyarország — nyugdíjas ország ... Mit mondjunk ma, amikor 41 százalékra (!) emelke­dett a nyugdíjasok ará­nya, s persze ezzel együtt nőtt az átlagnyugdíj, s természetesen a nyugdí­jakra kifizetett összeg is. A statisztikusok számí­tásai szerint, legalább az évtized közepéig lényegé­ben hasonló ütemű növe­kedésre kell felkészülni. 1985 körül a nyugdíjasok aránya — az aktív kere­sők számához képest — eléri a 45 százalékot, az átlagnyugdíj pedig az át­lagkeresetek mai 51 szá­zalékáról 60 százalékra emelkedik. Tény az is, hogy az ed­digi intézkedésekkel nem sikerült megőrizni a nyug­díjak reálértékét (a reál­érték növeléséről nem is beszélve.) További adatok és té­nyek idézése nélkül is nyilvánvaló, hogy a nyug­díjasok gondja az egyik legfontosabb társadalom- politikai kérdés. A megol­dás kézenfekvőnek tűnik: tessék a reálérték figye­lembevételével emelni a nyugdíjakat! "De miből, hogyan? A NYUGDÍJÜGYET mindenáron meg kell ol­dani, de nem feltétlenül mások kárára. Mert pél­dául mitől függ a ma kö­zépkorú aktív keresők 20 —25 év múlva fizetendő nyugdíja? Nyilván az ak­kor dolgozó emberek mun­kájának hatékonyságától. S hogy ők hányán lesznek, egyáltalán lesznek-e any- nyian, amennyi múlhatat­lanul kell a zavartalan társadalmi munkamegosz­táshoz, a szükséges meny- nyiségű nemzeti jövedelem létrehozásához az — a mű­szaki fejlődéstől eltekint­ve — végsősoron a mai csa­ládpolitikától függ. Sajnos itt is a paradox helyzet állt elő: miközben — a költ­ségvetést jócskán megter­helő — pénzbeni társa­dalmi juttatások meglepő­en gyors ütemben növe­kednek (1960-bän még 5,2 százalék, 1970-ben 7,9, és tavaly már 13,8 százaléka volt a nettó nemzeti ter­melésnek), a családellátás éppoly’ súlyos tehertétel az államnak, mint a nyug­díj. A családi pótlék — a család jövedelméből — a gyermekekkel kapcsolatos kiadásoknak mintegy a negyedét fedezi. A csalá­dok reakciói pedig egyér­telműek. Olyannyira, hogy a néhány éve még népsze­rűsített háromgyermekes családmodell szükségessé­géről mostanában jóval kevesebb szó esik. NÁLUNK AZ A SZEM­LELET URALKODIK, hogy a nyugdíj: társadal­mi juttatás. Tévedés! A nyugdíj: járandóság. Kö­vetkezésképpen nem a „juttatás” apránkénti eme­lésének módszerein kelle­ne gyötrődni, hanem egy „járandóság”-típusú, s lé­nyegében önfinanszírozó nyugdíjrendszer megte­remtésének feltételein kel­lene gondolkodni. S hogy egy ilyesfajta rendszer megteremtése nem lehe­tetlenség, az kiolvasható az újabban megélénkült szakmai vitából. E vitá­nak persze, voltak előz­ményei, s csak ideiglene­sen fog elcsendesülni. Vitakészségünk töretlen, s már az is biztató, hogy a vitapartnerek — levon­va a cselekvésképtelenség konzekvenciáit —, nem vonulnak vissza. Pillanat­nyilag ez az egyetlen ga­rancia arra, hogy előbb- utóbb, valahol, valakik — netán, valaki! — jobb be­látásra jut és dönt: a ma­gyar nyugdíjrendszer nem a létező rendszerek leg­jobbika, következésképpen változtatni kell rajta. Esetleg gyökeresen. V. Cs. Vetik az olajretket Ajakon A búzaaratást kővetően másodvetéssel olajretek kerül a főidbe az ajaki Búzakalász TsZ-ben. (Gaál Béla felvétele) Ovegtérképek Nyíregyházáról Hatvan dokumentum az 1907*es városról Érdekes és értékes város­történeti dokumentumokat őriznek a Budapesti Geodé­ziai és Térképészeti Vállalat nyíregyházi osztálya, Szabolcs utcai irodaházának irattárá­ban. A századforduló első évei­ben Magyarország települé­seinek térképeit vászonból készült alapanyagokra készí­tették azért, hogy megőrizzék mérettartósságukat. így ké­szült Nyíregyháza város egyes részeiről több, 1:1000 méret­arányú térkép, amelyeken a mérettartósságot üvegalapla­pok biztosították. A üvegtér- képek — mint azt a dokumen­tumok bizonyítják — 1907- ben Szesztay László mérnök, műegyetemi tanár vezetésével készültek. A városról a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat nyíregyházi osztá­lyán mintegy 60 darab üveg­térképet őriznek, amelyek a város különböző részeinek a századfordulót követő állapo­tát tükrözik. Az üvegtérképek ma is jó szolgálatot tesznek, hiszen a legutóbbi időkig ezek képezték az alapját a város ingatlannyilvántartásá­nak. Markó Ferenc osztályvezető elmondta, hogy az üvegtérké­pek mérettartósságukat meg­őrizték, a vitás esetekben még ma is segítségül hívják őket. Nagy súlyuk miatt azon­ban az üvegtérképek kezelése nehézkes, s a város újjászüle­tése és rohamos fejlődése is szükségessé tette, hogy új, modern térképeket készítse­nek. Ezeknek a térképeknek a hordozóanyaga már nem üveg. Az üvegtérképek Nyíregy­háza város tulajdonát képe­zik, s ha majd nem lesz szük­ség rájuk vitás ügyek eldön­téséhez, csak akkor kerülnek a levéltárba. Addig az igaz­ság szolgálatában állnak. (farkas) HASZON, VAGY RÁFIZETÉS? Másodvetés, meggyőződés nélkül Ami hiányzott néhány éve, ma erős oldala a mezőgaz­dasági termelésnek. Ez nem más, mint a közgazdasági gon­dolkodásmód. Minden valamire való szakember, mielőtt cselekedne, oszt és szoroz. A tervezés és cselekvés alapja az olyan megfontolás, hasznot hajtó, vagy ráfizetéses lesz-e a végrehajtandó munka? fgy van ez most a másodveté­sekkel is. Álljon itt erről néhány gondolkodásra késztető példa. Tarlórépa és juhlegelő Forró a nyár, búzaérlelő a meleg. Vibrál a levegő a má- riapócsi határban a tempó­san köröző kombájndk körül. A zúgó, zörgő bálázók verik a port és néhány kókadt gó­lya lesi, mit fordít ki a föld­ből a tarlót hántó eke. Zsák­mányra kevés a remény. A földben mélyen van a víz, a lárvák, békák is mélyre hú­zódtak. Mi ezzel csak kevés­bé gondolunk. Somos József termelési főmérnökkel a má­sodvetésről beszélgetünk. — Csak a legszükségeseb­bet vetjük — mondja. — 20 hektár tarlórépát a háztáji gazdaságnak és húsz hektár lesz a juhlegelő. Másra gon­dolni sem érdemes. A takar­mányrépát a termelőszövet­kezeti tagok munkaidő után is kiszedik majd, egyéb nö­vények termesztésére nem lenne munkaerő. A tarlóve­tés betakarítása egybeesne az alma szedésével és részben a dohánytöréssel. Ennek ro­vására nem érdemes koc­káztatni. Nem lehet nem gondolni arra, hogy a 40 hektár má­sodhasznosítás is valami, kü­lönösen, ha figyelembe vesz- szük; a másodvetések költ­sége, kockázata nagy. Erről egy faluval arréb már Mé­száros János, a kállósemjéni termelőszövetkezet elnöke nyilatkozott. A fullasztó hőség a ter­melőszövetkezeti irodát is megüli. Nem feltűnő hát, hogy az elnökkel tárgyaló emberek között egy bronz- barnára sült, félmeztelen fi­atalember is ül. Éppen az aratásról volt szó, legyen hát helye a búza cséplésének itt is. Bőven van takarmány — Hol tartanak? — A terület 35 százaléka kész. Hatszáz hektár a bú­zánk és a betakarítással jól haladunk. Holnaptól még jobban, kölcsönkombájn is érkezik. A nyírgyulajiak már végeztek az aratással és kül­dik hozzánk a gépet. Benne vagyunk a mikrokörzetes tár­sulásban és segítjük egy­mást. A kállósemjéni tsz nem tartozik a nagy gazdaságok közé, kicsiben, de jó eredmé­nyekkel végzik dolgaikat. A gazdaság méreteihez mérten nagy az állatállomány. 420 szarvasmarhának, 1700 anya­juhnak és szaporulatának ta­karmányáról kell gondoskod­ni. Kiegészítőként lesz-e a takarmányalapot növelő má­sodvetés? — Csak a háztáji gazdaság részére vetünk 30 hektárt. A korábbi években háromszor is próbálkoztunk uborkával, nem sikerült. Szálas takar­mányunk viszont most van elég, az első kaszálásból a szükséges széna háromne­gyed részét begyűjtöttük. Egyszóval nem szenvedünk hiányt. Különben is, a meg­lévő vetésszerkezet leköti a munkaerőt, többre nem fut­ja erőnkből. Nincs fontosabb feladat most, mint az aratás. A nagykállói Virágzó Föld Ter­melőszövetkezet vezetői is a szélrózsa minden irányában aratási ügyben munkálkod­nak. Egy ember, Mészáros Sándor agrokémikus csak azért érhető el, mert véletle­nül a központban akadt dol­ga. Ö mondta: — Sok az aratnivalónk, 1300 hektár búza, 600 hektár rozs. És mert vetőmagot ter­melünk, igazából most lá­tunk hozzá az aratócséplés- hez. A saját nyolc E—516 kombájnunk is ma érkezik haza Makóról. Vendégeket is hoznak az ottani tsz nyolc kombájnját. — Végül is hány kombájn arat majd a tsz határában? — Tizennégy saját, 8 makói és Berettyóújfalu mellől is jön három nagyteljesítmé­nyű kombájn. Óriási lesz itt a felállás, de kell is, mert gyorsan szeretnénk végezni. — És mi lesz a tarlóval? Vetnek valamit? — Nem terveztünk másod­vetést. De juhlegelőnk, az nekünk is lesz. Tárcsázzuk, gyűrűshengerezzük a tarlót és az árvakelés, a gyomoso- dás őszig tartó jó legelő. Mást nem tehetünk veszteség nélkül, hiszen homokon gaz­dálkodunk. |zenvedély? Mánia? Ma­ga sem tud talán ponto­san válaszolni. Hatvan éve, gyermekkora óta lepké- szik. Gazdag lepkegyűjtemé­nye a háború alatt megsem­misült. Újra kellett kezdeni. Járta az országot, többször megfordult Szabolcsban is. Harmincezer lepkével él együtt, lakásában már alig fér el több. Államilag védett gyűjtemény ez, amelyből több kiállítást is rendeztek főisko­lák, nagy sikerrel... — A rovarok ismerete nél­kül nem teljes a képünk a természetről — mondja Balog Imre. — Én a lepkékkel fog­lalkozom, nem tudok betelni velük ... Egész életem ezzel telt el. Szerencsém volt, mert a pedagógusi munkám mel­lett szinte korlátlanul hódol­hattam ennek a szenvedély­nek. Érdekes, szép foglalatos­ság ez. Az idén hetvenhárom éves lettem, mégis folytatom a gyűjtést... Sokféle kalandba is kevere­dett a lepkekutató az évtize­dek alatt. Gyakran érte az este, az éjszaka a hegyekben, ahol szállásért kopogtatott. Volt, amikor gyanúsnak vél­ték, máskor egy cigánytábor­ba ütközött és úgy könnyített — Egyszer három éjszakán át lapultam egy dombos ré­szen. Ott is aludtam. Nem tudtam tisztálkodni. Végül, úgy másnap délfelé kikötőt­Á lepkész a helyzetén, hogy maradék aprópénzét szórta a rácsim­paszkodó cigánygyerekek­nek ... — Egyszer pedig, egy falu­ban a harangot is félrever­ték. Mi, ugyanis éjszaka is gyűjtünk. Ilyenkor fénycsap­dát állítunk a lepkéknek, újabban higanygőz lámpát vi­szünk magunkkal, és termé­szetesen lepedőt, ahová be­csapódnak majd a rovarok, így történt egy éjjel is, ami­kor a falubeliek azt hitték ég az erdő és félreverték a ha­rangokat ... Jöttek a tűzol­tók ... tem egy legelőn. Jó meleg nyári nap volt. Megörültem a vályúnak, tele volt vízzel. Nem járt arra egy lélek sem. Levetkőztem meztelenre, be a vályúba. Nyugodtan pancsol- gattam, észre sem vettem, hogy egy szekér megáll és a gazda odaköszön. Nagyon csodálkozott. Mellette ült a lánya is. Nevettek, én pedig majd elsüllyedtem a szégyen­től... A lepkézés ' természetesen nem a vége, hanem a kezdete a rovarász munkájának. A befogott példányokat szaksze­rű dobozolás követi, majd meg kell határozni, milyen faj, család tagja. Minden fon­tosat tudni kell róluk, amiről majd a gyakorlati növényvé­delmi szakemberek hasznos tudnivalókat szerezhetnek. így a lepkészet nemcsak tu­dományos ismeretekkel gaz­dagítja az embert — és gyö­nyörűséget is ad a gyűjtőnek, kutatónak — hanem a nö­vényvédelemmel is szoros szálak fűzik össze. Balog Im­rének is része van egyébként abban, hogy az igen nagy kárt okozó amerikai szövőlepkét — a burgonyabogarat — sike­rült ártalmatlanná tenni... Imre bácsi ceglédi születé­sű, Pesten él, de szorgalma­san járja az országot. Most már ugyan fárad, nehezebben bírja a gyaloglást, a szala- dást a lepkék után — panasz­kodott. De nem csodálkoz­nánk, ha egyszer a szabolcsi, szatmári, beregi tájon talál­koznánk az ismert lepkésszel, akinek legnagyobb boldogsá­ga, ha hálójába akad egy szép, eddig talán ismeretlen, titokzatos pillangó. Páll Géza Szándékos volt a beszélgető partnerek kiválasztása. Szán­dékos azért, mert Közép-Szabolcsban sóba nem volt nagy­mértékű az aratás utáni másodvetés, holott — elfogadva a szakemberek érvelését is — az üzemek többre lennének képesek, többre volna szükség. Vonatkozik ez az egész me­gyére is. Ahol ilyen nagy az állatsűrűség, ahol van kon­zervüzem is a másodtermés hasznosítására, ott takarmány- répával, olajretekkel, csalamádéval, uborkával, tarlóbabba), néhány hektártól nagyobb terület hasznosítható. A másod­vetések ideje most van, még nem késtünk vele. Eső is esett, csírázhat a mag és ha most szépen mutat a határ, még szebb lesz, ha a föld, a tarló kétszer hasznosul. Seres Ernő A rakamazi RAFÁFÉM Szövetkezet oktatási célokra 366 darab egy és két munkahelyes villamosműszerész-asztalt ké­szít. Borbély György és Filetóth Zoltán a prototípust ellen­őrzi a sorozat legyártása előtt. (Jávor László felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom