Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-18 / 167. szám

1981. július 18. KELET-MA8YARORSEÁG 3 Rehabilitáció R okkantak éve van, sorra születnek azok az intézkedé­sek, javaslatok, melyek az emberiességi szempontok mellett, a nemzeti érde­ket is figyelembe véve, a rokkantak munkába állí­tásáért születtek meg. És úgy tűnik, hogy immár túllépték ezek az intézke­dések a kampányjelleget, hiszen bizonyíthatóan hosszabb távra szólnak. A mondottakat igazolja a közelmúltban napvilá­got látott felhívás, mely a rokkantak társadalmi rehabilitációja érdekében született, s melyet a nyír­egyházi tanács szakigaz­gatási szervei készítettek, s küldtek el minden érde­keltnek, az intézmények­nek csakúgy, mint az egészségügyi szerveknek, a Hazafias Népfrontnak és a Vöröskeresztnek. Szükség volt erre a felhívásra, mert az ipar rohamos nö­vekedése, a városiasodás, sót nagyvárossá válás nemcsak a jót jelenti egy­értelműen, hanem mint minden pozitív folyamat, magával sodor fejtörést okozó jelenségeket is. Az élet-változó minőségének kárvallottjai is vannak: a munkahelyükön, a közle­kedésben sérültek, azok, akik átmenetileg, vagy egy életre is rokkantak lettek. Vitán felüli: sokan ma­guknak köszönhetik a be­következett bajt, de ez mit sem változtat azon, hogy a társadalomba való, lehetőleg zökkenőmentes visszavezetés mindnyá­jukkal szemben köteles­ség. Kötelesség minden segítséget megadni, hiszen sokszor nem is a fizikai károsodás lehetséges hely­rehozatala a legnehezebb dolog, hanem az ezzel szükségszerűen velejáró lelki sérülés gyógyítása. Megérett az idő erre a felhívásra, mert a jelek azt mutatják, viszonylag kevesen és kevés helyen értették meg, hogy nem kegyet gyakorolnak, ami­kor a rokkantak rehabili­tálásáért, a megfelelő munkakörben való foglal­koztatásért megtesznek minden megtehetőt. Bizo­nyíték a mondottakra, saj­nos akad. Hiszen Nyír­egyházán a vállalatok és a szövetkezetek mdndösz- szé 10—15 rokkantat ké­peztek át, tanítottak be új munkakörre, vagyis a rok­kantak két (!) százaléká­val foglalkoztak megfele­lően. Ugyancsak elgondol­koztató az a tény, hogy az 1981. január 1-én foglal­koztatott 1046 rokkant dolgozó majdnem kéthar­mada a vállalati és társa­dalmi elismerés legala­csonyabb szintjét adó be­osztásban dolgozott, őrök, portások, takarítók voltak többnyire. Igaz, az egészségügyi és munkaügyi tárca együttes rendeletben foglalkozik a rehabilitációval, de hadd ne hivatkozzunk erre, bíz­va abban, hogy a szüksé­ges lépésekre a rendeletek nélkül is sor kerül. Bíz­zunk ebben, még akkor is, ha mindenki, aki érdekelt, tudja, egy-egy sérült em­ber visszavezetése a tár­sadalomba hosszú, fáradt­ságos, költséges és körül­tekintést igénylő feladat. Munkahelyek, megfele- lelő lakóházak, kulturális és sportlétesítmények szükségesek ehhez, és nagyfokú megértés. Két­ségtelen tény, hogy ör­vendetes lépések is tör­téntek már a kérdésben. A rokkantak jogi problé­máinak megoldásáról in­gyenes tanácsadás segíti. A Vagép, az Afit és a Tempó szövetkezet a rok­kantak közlekedési eszkö­zeinek soron kívüli kar­bantartását vállalták, ön­magáért beszél a városi tanács felhívása is. És ami mindennél töb­bet jelent: sokszor hallani brigádokról, kis kollektí­vákról, emberek olyan csoportjáról, melyek min­den külső ráhatás nélkül, belső indíttatásból látnak hozzá a sérült társ — né­ha bizony a hozzátartozók — segítéséhez, felkarolá­sához. DIÁKTÁBOR NYÍREGYHÁZÁN Lányok trojkában A NYÍREGYHÁZÁN MŰKÖDŐ orosz nyelvi diák­táborban TÍZ SZOVJET FŐISKOLAI TANÁR ÉS 13 MAGYAR KÖZÉPISKOLAI NYELVÉSZ SEGÍTI AZ ÖT­VEN OROSZ FŐISKOLAI HALLGATÓ ÉS 115 MAGYAR KÖZÉPISKOLÁS HAGYOMÁNYOS TROJKA KERETÉBEN FOLYÓ NYELVI FOGLALKOZÁSAIT. A tábori rádióban ezekben a napokban pontban fél hét­kor szignál hangzik el. Erre az épület minden zugában „padjezd” — ébresztő kiáltá­sok hangzanak. Orosz teaest — Nagyon jó itt — mondta a legutóbbi vasárnapi szülői látogatás alkalmával édes­anyjának Batay Ildikó nyír­bátori kislány. — A délelőtt tanultakat délután zakreplál- juk. — Mit csináltok, kislá­nyom? — kérdezett közbe a mama. — Jaj, mamikám, a zakrepl- játy azt jelenti, hogy bevésni az anyagot, vagyis megtanul­ni, rögzíteni. Itt nem szabad magyarul beszélni. Minden percet ki kell használnunk az orosz nyelv tanulására. No meg már rá is áll a szám. — Én eddig csak az orosz nyelvről tanultam — kezdte a beszámolót Csák Éva jász­berényi gimnazista. — Az orosz embert, az orosz életet itt kezdtem megismerni. Az orosz teaest csodálatos vará­zsa új szokások közé vitt el. — A nyári szünet bekö­szöntése, a „lazítás” után ne­hezen tudunk ráállni a tábor szigorú napirendjére, fegyel­mére — mesélték élményei­ket Nagy Éva szolnoki, és Szántó Enikő nagyecsedi gimnazisták, az egyik trojka tagjai. — Orosz tanárnőnk Natalja Anatoljevna Nyiku- lina, és magyar tanárnőnk Hrotko Anna minden új szót, fogalmat egyszerre belénk akart „táplálni”. Estére min­dig nagyon fáradtak voltunk. A minap orosz meseestet tar­tottunk. Takarodó előtt az orosz trojkatagot, Jelena Badikinát megkértük, hogy mondjon el még egy mesét. Mire mondókája közepére ért, gyanút fogott. Mi alud­tunk, mint a bunda. Nem fogtunk ki rajta. Kora reggel, ébresztő előtt elmondta a mesét. „Várj ream...“ — Az én orosz trojkatár­sam Natasa Gurjanova, — mondta Abuczki Éva ózdi kislány. — Rólam azt tart­ják, hogy nehezen barátko­zok. Natasával mégis hamar egymásra találtunk. A ' ma­gyar gyerekek bemutatkozó estjén Konsztantyin Szimo- nov Várj reám című versét szavaltam magyarul. A verset már többször mondtam ott­hon is, mégis jólesett, hogy a szovjet lányok izgultak ér­tem. — Nagyon megszerettem a szovjet főiskolás lányokat — magyarázta társainak Schultz Andrea pásztói tanuló. — Mégis Ligyija Ragyionovna Bolotyina tanárnő áll hozzám a legközelebb. Miközben az orosz nyelvet tanítja velünk, igyekszik megismerni ben­nünket, érdeklődik családunk lók Komszomol-titkára. — A meggyeskertben végzett mun­ka közben a nyelvtani nehéz­ségek a magyar gyerekekre nem hatottak bénítóan. Így hamar összebarátkoztunk. Mire a fő feladatra, a tanu­lásra került a sor, a nyelvta­ni hibák javítását mindenki természetesnek vette. Baráti szálak — Magyar és szovjet kollé­gáink minden erejüket a nyelvi kifejezőkészség foko­zására fordítják — elemezte a végzett munkát Filetóth Istvánná táborvezető. A fel­mérő dolgozatok jó eredmé­nyeket mutatnak. Örömünket mégis az teszi teljessé, ami­kor látjuk a gyerekek között szövődő barátságokat. Munkában a trojka. (Császár Csaba felvétele) iránt. Ez jólesik. Szeretetét jó tanulással igyekszünk viszo­nozni. — Trojkánkban Misa Nyi- kitin az orosz gyerek — kezdte a beszélgetést Cs. Nagy Zoltán pátrohai fiú, a demecseri gimnázium tanuló­ja. Misában azt csodáljuk, amilyen egyformán tud sze­retni mindkettőnket. Olyan igazi fiatal, aki egyformán örül a jól végzett munkának, meg a magábafeledtető já­téknak. Hogy tud dicsérni bennünket egy-egy könnyen elsajátított szóért, kifejezé­sért. — Jó, hogy a meggyszedés a tábornyitást követő napok­ra esett —, magyarázta Nad­ja Karovina, a szovjet fiata­— Nyelvünk középiskolai elsajátításának nagyszerű for­mája az orosz nyelvi diáktá­bor — jelentette ki Galina Davidovna Averjanova, az orosz delegáció vezetője. — A táborban orosz nyelvi környe­zetet teremtve szovjet főis­kolai tanárok és tanár szakos hallgatók foglalkoznak a ma­gyar fiatalokkal Örömünkre szolgál, hogy a magyar ta­nulók nagy szeretettel és oda­adással tanulják népünk gaz­dag nyelvét. Még ettől is fon­tosabb, hogy ebben a tábor­ban a nyelvtanulás mellett a népeink közötti barátság szá­lait is erősítjük. Sigér Imre Jó hírünk külföldön Fehérgyarmat — Djakarta N emrégiben zárt a távol­keleti Djakartában rendezett kiállítás, me­lyen a Mezőgép fehérgyar­mati gyára hordozható tan­műhelyét bemutatták. A te­lepíthető tanműhelyben esz­tergagép, marógép, fúró, él­hajlító, keretes fémfűrész, villany- és autogénhegesztő felszerelés található. Tanári szoba, mosdó és W. C. is van a fémipari alapképzést segítő tanműhelyben. Fehérgyarmatról négy dol­gozó utazott Indonéziába. Éles Miklós és Farkas György ezekben a napokban bontja szét a tanműhelyt, Torr And­rás és Bíró Zoltán azonban már Fehérgyarmaton végzi mindennapi munkáját, s nem fogynak ki az út, s a kinti munka felidézéséből: — Már az a tény, hogy ben­nünket választottak — kezdi Bíró Zoltán lakatos — önbi­zalmat adott. Gyorsan hozzá­láttunk tanulmányozni a Dja- kartára vonatkozó irodalmat. Ehhez az Industriál Expo is sokat segített. Hasonló bará­tokra leltünk a magyar kon­zulátus dolgozói között. A Hotel Kartika Plaza egysze­mélyes szállodai szobáiban laktunk. A légkondicionálás igencsak kellett, mert na­gyon meleg volt. Tv, rádió, hűtőszekrény, fürdőmedence, no és természetesen telefon egészítette ki kényelmünket. Itt étkeztünk, valójában azon­ban a hazulról hozott kon- zerveket fogyasztottuk legszí­vesebben. — Egy napra majdnem 25 amerikai dollárt kaptunk — veszi át a szót Tarr András —, s a család otthon megkapta az átlagfizetésünket. Meg is dolgoztunk érte. A nagy meleg miatt hajnali 5-től délelőtt 10-ig dolgoztunk, s délután 3-tól éjfélig. Hajtani kellett, hogy a nyitásra elkészüljünk a munkával. Kiváló dolgozók vagyunk, itthon is dolgoztunk, valójában tehát nagy baj nem lehetett. El is készültünk idő­re, s ottlétünk alatt nagy ér­deklődés kísérte termékünket. A munkát is, hiszen sok a munkanélküli. Sorba álltak a munkáért, ök egy napra 2800 rúpiát kaptak (egy kilogramm sült csirke 3 ezer rúpia). Rendkívül rossz lakáskörül­mények között élnek. Az ut­cákon, tereken — szabad ég alatt alszanak. Az átlag ál­lampolgárok nagyon szegé­nyek. Persze láttunk csodála­tos nyugati kocsikat, s maszek fuvarozó szállított bennünket a repülőtérről a szállodába. Ismét Bíró Zoltán utazik vissza képzeletben Indonéziá­ba: — A főváros környékére tettünk kirándulásokat. A vá­ros egy része cölöpökre épült; a szegényebb jávai, kínai és arab népesség lakta területe­ket csatornák hálózzák be. Igazi korszerű berendezéseket láttunk azonban Tanjung- Priokban: ez a nagy kereske­delmi kikötő fogadja a mi áruinkat is. Molnár Károly Gumiipari fiatalok találkozója A napokban érkezett haza Lengyelországból az a' delegá­ció — köztük négy nyíregy­házi fiatal —, amely a KGST- országok gumiiparában dolgo­zó fiataljainak találkozóján hazánkat képviselte. A len­gyel, csehszlovák, bolgár és magyar szakemberek a tavaly Magyarországon (Nyíregyhá­zán) elfogadott programban szereplő gazdasági és politi­kai kérdésekkel foglalkoztak. A szakmai témák közül el­sősorban a gumiipari alap­anyaggyártás és keverék-elő­állítás feladatait vitatták meg, s megegyeztek abban, hogy a jövőben erről az NDK-ban külön tanácskozást, tapaszta­latcserét tartanak. A testvérországok fiataljai élénken érdeklődtek a magyar gumiipar világhírű — cam­ping, valamint acél-, illetve textilradiál teherautó-abroncs — termékei iránt. A két és több oldalú kapcsolatok kere­tében a jövőben még több le­hetőségük nyílik azok tanul­mányozására. A színvonalas találkozón a fiatalok megis­merkedtek a KGST hosszú távú terveivel, s áttekintették a szakosodással kapcsolatos teendőket, elemezték a gyártmányösszetételt és a várható piaci viszonyokat, a gazdaságosabb termelés meg­valósításának követelményeit, a még meglévő tartalékok hasznosításának lehetőségeit. A politikai megbeszélése­ken a legtöbb szó a fiatalok­nak a gazdasági életben be­töltött szerepéről, felelősségé­ről esett. Sok ötlet, javaslat hangzott el a szocialista mun­kaverseny még eredménye­sebb megszervezése tárgyá­ban. Megfogalmazódott az az igény is, hogy az elkövetke­zendőkben a közös munkába igyekeznek minél több szoci­alista ország fiataljait bevon­ni. A rangos összejövetelt jö­vőre Csehszlovákiában szer­VcZik mes­(cseléi!»*) Mi a véleménye? Iván György, a Felső-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője Vizeink tisztaságáról — Víz nélkül nincs élet, ezért kell fokozott figyelmet fordítani védelmére, tisztasá­gának megőrzésére. Szeren­csére megyénkben még nincs ok aggodalomra, folyóink, felszín alatti vizeink az or­szágban a legtisztábbak közé tartoznak. Közismert, hogy a legnagyobb szennyezők az ipari üzemek közül kerülnek ki. Mivel Szabolcs-Szatmár nem tartozik az ország leg- iparosodottabb vidékei közé, a vizek tisztaságát sikerült megőrizni, annak ellenére, hogy nálunk is vannak gon­dok. — Az igazgatóság területén áthaladó folyók mindegyike valamelyik szomszédos or­szágban ered, s ez sok min­dent meghatároz. A Tiszával szerencsére nincs gondunk, hiszen a felső szakasza ha­zánk legtisztább folyói közé tartozik, alacsony vízállásnál majdnem ivóvíz a minősége. Tiszabecstől Vásárosnaményig mind a halászat, mind az ön­tözés, s az ipari felhasználha­tóság szempontjából első osz­tályú. Sajnos, Naménytól kezdve már jóval szennyezet- tebb, itt ömlik bele ugyanis a Szamos, ami gyakran okoz fejtörést. — A folyók minőségét egyébként az országhatárnál rendszeresen ellenőrizzük. A Tiszára Tiszabecsnél, s a Szamosra Csengéméi hetente kerül sor, míg a Krasznát Mérk alatt vizsgáljuk egy év­ben 24 alkalommal. A Tiszát ezenkívül a megyében még négy helyen kéthetente, illet­ve havonta ellenőrizzük. Az adataink tehát pontosak. — Természetesen az igaz­gatóság környezetvédelmi és vízminőségi osztálya nemcsak a folyókat, hanem a többi fel­színi, valamint a felszín alatti vizeket is figyeli. Előre ki­dolgozott program alapján dolgozunk, a felszíni vizeket például 64, a felszín alattia­kat 55, a szennyvizeket pedig 85 helyen ellenőrizzük. Van ahol havonta, de van olyan is, ahová hetente térünk visz- sza. — Az előbb már említet­tem, hogy a vizeink tisztasá­gával alapjában véve elége­dettek lehetünk, a vizsgálatok azonban néhány területen igencsak fájó pontra tapinta­nak. Itt van mindjárt a Ló- nyai-csatorna alsó szakasza, vagy az Érpatak, ami gyakor­latilag halott víz. Van jó né­hány üzemünk, ahol nincs még megoldva a szennyvíz bi­ológiai tisztítása, ezen a jö­vőben változtatni kell. Per­sze, ehhez igen sok pénzre van szükség. Azt viszont na­gyon kevés megye mondhat­ja el magáról, hogy vala­mennyi városa rendelkezik kétlépcsős szennyvíztisztító berendezéssel, szerencsére mi igen. S végezetül még csak annyit, hogy a hatodik ötéves terv végére el akarjuk érni, a keletkezett szennyvíz teljes egészében biológiai tisztítás után kerüljön vissza a termé­szetbe. Balogh Géza E gy szó mint száz: megkezdődött va­lami, egy örvende­tes folyamat. De a teljes sikerhez egyetlen rende­let, egyetlen felhívás sem lehet elegendő. A megér­tés, a humánum és a rá­ció szép kettőssége szük­séges az előrehaladáshoz. És még valami, amiről ed­dig szó nem esett. A meg­előzés, hogy minél keve­sebb sérültje legyen a vál­tozásoknak. Ehhez viszont nemcsak technikai felté­telek kellenek, hanem a megváltozó gondolkodás is, ami alól senki — a ma még ép, ám holnap esetleg rokkant — sem vonhatja ki magát. Mert a legszebb alkotmányos jog sem érvényesíthető az em­berek egybehangzó akara­ta nélkül. Speldl Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom