Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-14 / 163. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. július 14, Érmes búcsú a vívó VB-től Magyarország a második helyen a nagydíjon HÚSZÁS KERETTEL Egerben az NYVSSC Kozma maradt! — Tárgyalások kapusigazolásra Hétfőn reggel elutazott egri edzőtáborozására a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus NB I-es labdarúgócsapata. Papp László vezető edző húszas keretet vitt magával. A tervek szerint az együttes július 24- ig dolgozik Egerben, a helyi ESE sportkombinátjában. Napi két foglalkozás lesz, délelőtt és délután két-két órát gyakorolnak majd a játékosok. Az Egerbe utazott 20-as keret érdekessége, hogy elment az edzőtáborba Kozma József is. A középpályás megváltoztatta korábbi döntését — visz- sza akart vonulni az NB I-től — és továbbra is az NYVSSC- nél marad. Változatlanul gond azonban a kapuskérdés. Egyelőre nincs utódja az Újpesti Dózsához tartó Szend- reinek. Az egyik kiszemelt, Pocsai meggondolta magát és nem jön Nyíregyházára. Előrehaladott tárgyalásokat folytat viszont az NYVSSC egy tehetséges NB I-es kapussal, aki a Dunántúlról jönne a nyírségi megyeszékhelyre. Egy-két napon belül tisztázódik az ügy. A harmadik „portás” személyére is van jelölt, egy közeli NB Il-es gárdából. Egerbe két új fiú ment, Petró és Babus. Ugyancsak a többiekkel tartott Borbély is, aki szintén marad a piroskékeknél. A keret névsora: Máj er, Pólyák, Szűcs, Szikszói, Szekrényes, Cséke, Kozma, Moldván, Kléninger, Gáspár, Buzsik, Lechner, Borbély, Kiss M., Fecsku, Cze- czeli, Pethő, Kovács, Petró és Babus. Egyébként csaknem biztosra vehető már az NYVSSC jugoszláviai túrája is. A piros-kékek a szabadkaiak vendégei lesznek és július 25-én, 26-án tornán vesznek részt. Ellenfelük lesz két szabadkai csapat,, valamint egy II. osztályú, később kijelölésre kerülő jugoszláviai együttes. Szó van arról is, hogy, július 29-én még egy barátságos találkozó vár Papp László gárdájára és csak 30-án utaznak haza a szomszédos országból. Á labdarúgó Nyári Totó Kupában Kisvárda veretlenül vezet Vasárnap rangadóra került sor a labdarúgó Nyári Totó Kupa Tisza csoportjában. Kisvárdán két pontveszteség nélkül álló csapat találkozott, a területi bajnokságba jutott KSE az NB Il-es Papp József SE-t látta vendégül. A kisvárdaiak végig nagy csatára késztették magasabb osztályú ellenfelüket. Sőt, egyik helyzetüket ki is használták és teljesen megérdemelten szerezték meg a győzelmet. Kisvárda így veretlenül vezeti a Tisza csoportot. Az NB Il-es Asztalos János SE nehezen nyert saját otthonában, a jól játszó Nagyhalászi Textilessel szemben. A Tiszalöki MEDOSZ idegenben „összeomlott”, súlyos vereséget szenvedett. Eredmények: Kisvárda! SE—Papp József SE 1:0 (0:0). Kisvárda, 700 néző, v.: Fazekas. Jó iramú, színvonalas találkozót vívtak az együttesek. A hazaiak végig egyenrangú ellenfelek voltak és végül igazságos győzelmet harcoltak ki NB tll-es ellenfelükkel szemben. Gólszerző: Batári. Asztalos János SE—Nagyhalászi Textiles 2:1 (1:0). Nyírtelek, 500 néző, v.: Czirba. Küzdelmes 90 percet láthatott a nézőtábor. A két pont sorsát jobb helyzetkihasználás döntötte el. Gólszerzők: Patykó (11-esből), Fister, illetve Bor (11-esből). Olefin SC—Tiszalöki MEDOSZ 6:2 (2:1). Leninváros, 500 néző, v.: Koródi. Szünet után ellenállhatatlan volt a hazai gárda. Gólszerzők: Répási Z. és Sztankó 2—2, Bodolai, Répási F., illetve Kovács és Vécsi. Tállyai Építők—Hajdú Vasas 3:2 (1:2). Téglás, 300 néző, v.: Maróthy. Megérdemelt vendég- győzelem, gyenge játékvezetéssel.. . Gólszerzők: Ruttkai dr., Pekó II., Tóth, illetve Náricza, Bencsik. Kiállítva Macskin (Hajdú Vasas), a 72. percben. A labdarúgó Nyári Totó Kupa Tisza csoportjának állása: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 28. játékhetén egy fogadó ért el telitalálatot. Nyereménye a jutalommal együtt 808 ezer 696 forint. Három darab 13-as akadt, azokra egyenként 346 ezer 584 forintot fizetnek. A 142 darab 12-es 6 ezer 509 forintot ér. A 11-esekre 424. a 10-esekre 75 forint jár. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Röplabda NB II: arany- és ezüstérem Elkészült a röplabda NB II egy- idényes bajnokságának zárótáblázata. A Keleti csoportban szereplő hét szabolcs-szatmári női és férficsapat egy arany- és egy ezüstéremmel fejezte be a küzdelemsorozatot. A bajnoki címet az NYVSSC férfigárdája szerezte, amely végül az MRSZ Kupát is megnyerte, legyőzte az NB II többi első helyezettjét. Az ezüstérem kellemes meglepetésre a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola női együttesének jutott. ' Az NYVSSC férfi röplabdázói- nak teljesítménye kiemelkedett a mezőnyből. Veretlenül szerezték meg a bajnoki címet, úgy, hogy egyetlen játszmát vesztettek csak el a 11 bajnoki találkozón: a Kőbányai Lombiknak sikerült játszmát elvennie a piros-kékektől. A csapat — élve az ideális feltételek lehetőségeivel — mérkőzésről mérkőzésre hozta magát. Az egyidényes bajnokságból nincs feljutás, így a nyíregyházi együttesnek az ősszel kezdődő újabb küzdelemsorozaton kell majd ismét bizonyítania, hogy ott a helye az NB I-ben. Kérdés azonban: tart-e addig a mostani lendület? A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola férficsapata is dicséretet érdemel, hiszen a mezőny második feléből küzdötte fel magát az előkelő 5. helyre. Es mindössze egyetlen ponttal szorult le a dobogóról. A Nyírbátori BSC újonc volt a mezőnyben. A fiatalokból álló együttes egyetlen győzelmet szerzett, de az egyidényes bajnokság igen jól jött. megízlelhette az NB II légkörét. Ősszel így tapasztaltabban folytathatják majd. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola női csapata kellemes színfoltja volt az NB II-nek. Szekér László edző egységes gárdát alakított ki, amely lelkesedésével, küzdőképességével a mezőny fölé nőtt. A legkevesebb játszmát vesztették a főiskolások, csak a bajnok Egertől kaptak ki és a vizsgaidőszak kellős közepén Ti- szavasváriban maradtak alul. Az NYVSSC fiatal női gárdája, ha messze el is maradt előző teljesítményétől, 6. helyéért végső soron elismerést érdemel. Az már más kérdés: miért hagyták széthullani a többre képes csapatot a vezetők? ... A Tiszavasvári Lombik és a Nyírbátori BSC a várakozásnak megfelelő teljesítménnyel rukkolt ki, a 7. és 9. hely reális a játékerőt tekintve. A röplabda NB II egyidényes bajnokságának végeredménye, Keleti csoport: FÉRFIAK Megjegyzés: • = az ifjúsági csapat törlése miatt két büntetőpont levonva. NŐK Megjegyzés: • = ki nem állás miatt két büntetőpont levonva. Befejeződött Clermont-Ferrand- ban a vívó-világbajnokság. A magyarok bronzéremmel búcsúztak, a férfi párbajtőrcsapat végzett a dobogó harmadik fokán. A mieink a döntőbe jutásért a Szovjetunió válogatottjával mérkőztek, de 6:5 arányban alul maradtak. így a bronzéremért léphettek pástra és az sikerült is, Síire lelépték az NSZK gárdáját. A világbajnoki címet a Szovjetunió szerezte meg, miután 8:5-re diadalmaskodott Svájccal szemben. A Nemzetek Nagydljáért kiírt pontversenyben Magyarország az előkelő második helyen végzett Szovjetunió mögött. A pontverseny végeredménye: 1. Szovjetunió 119, 2. Magyarország 88, 3. NSZK 67, 4. Olaszország 66, 5. Franciaország 53. 6. Lengyelország 46, 7. Svájc 21 ponttal. Az éremtáblázaton is második hely jutott a mieinknek. Az első Szovjetunió vívói 4 arany-, illet- letve 2 ezüstérmet szereztek. A magyarok 2 aranyat, 1 ezüsöt és 2 bronzot hoztak el Clermont- Ferrandból. A további sorrend: 3. NSZK 1 arany, 1 ezüst, 2 bronz; 4. Lengyelország 1 arany. Tenisz, Davis Kupa Magyarország— Izrael 3:2 A mieink győzelmével ért véget Tel Avivban az Izrael—Magyarország teniszmérkőzés, aroely a Davis Kupa európai A- zóna elődöntője volt. A pénteki 1:1 után szombaton előnyt szerzett a magyar válogatott. A Ta- róczy Balázs, Machán Róbert páros nagy küzdelemben nyert a Glickstein, Schneider kettős el-, len 6^,. 7:9, 3:6, 6:4, 6:4 arányban. A vasárnapi folytatásban ' Taróczy Schneider ellen lépett pályára. A találkozó sima volt, a magyar fiú 6:3, 6:3, 6:2 arányban diadalmaskodott. Ez a győzelem már válogatottunk továbbjutását jelentette. A másik egyesben Machán — a várakozásnak megfelelően — alulmaradt, Glickste- intől 6:0, 6:4-re — a harmadik játszmát, mivel az már nem befolyásolta a végeredményt, nem rendezték meg — kapott ki. Az A-elődöntő végeredménye: Magyarország—Izrael 3:2. Jákfalvi Béla szövetségi kapitány gárdájának így a döntő következik. Az ellenfél Spanyol- ország válogatottja lesz, amely 3:0-ra legyőzte Monacót. Machán Róbert — Machán Frigyesnek, az NYVSSC teniszszakosztálya vezető edzőjének az öcs- cse — sokat tett a döntőbe kerülésért. Egyesben kellemes meglepetésre legyőzte Schneidert, majd párosban is jól játszott. Salakmotoros tehetségkutató Hétfőn egyhetes salakmotoros tehetségkutató kezdődött Nyíregyházán. A Volán-Dózsa SC szakosztálya azokat a 15—20 év közötti fiatalokat várja Zalka Máté utcai motorosstadionjába, akik tehetséget és kedvet éreznek magukban a sportághoz. A tehetségkutatóra reggel 8,00-tól délután 17,00 óráig lehet jelentkezni. Egyetlen feltétel van: a fiataloknak legalább kismotor- vezetői jogosítvánnyal kell rendelkezniük. A legtehetségesebb jelentkezőket a Volán-Dózsa SC leigazolja és a licenc megszerzése után versenyeken is rajthoz "állítja. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-546 '- Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 ■■ Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 ■I Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2055 1 bronz; 5. Olaszország 1 ezüst, 3 bronz, 6—8. Kína, Románia és Svájc 1—1 ezüst. A magyarok tehát az utóbbi évek egyik legjobb szereplésével rukkoltak ki. Megelőzve olyan nagy vívómúlttal rendelkező nemzeteket, mint Olaszország és Franciaország (egyetlen érmet sem nyert!), továbbá a lengyeleket, a nyugatnémeteket és a románokat. Kulcsár Győző szövetségi kapitány teljes összefoglalója ez volt: — Csak dicsérni tudom válogatottjainkat, hiszen az eredmények jóval várakozáson felüliek — mondta. — Két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyertünk, az olimpiai pontszámítás terén a tervezett 23 helyett 34-et értünk el, a Nemzetek Nagydíjában pedig a Szovjetunió mögött 88 ponttal a másodikak lettünk. A Clermant-Ferrand-i sikerek azonban nem kápráztatnak el, mert a magyar vívás jövője egyáltalán nem látszik fényesnek. Óriási gond az utánpótlás kérdése. — Hogyan látta a szövetségi kapitány az egész világbajnokság színvonalát? — Feltétlenül jő, erős és igen kiegyensúlyozott volt, minden fegyvernemben „sűrű” a mezőny. Kevesebb viszont az igazán nagy, kiugró egyéniség, annak ellenére, hogy soha ennyi résztvevő még nem volt, s az elmúlt évek ifjúsági világbajnokságainak a legjobbjai is itt voltak. Kovács Pál, a magyar küldöttség vezetője az alábbiakat mondta: — Örülök a világbajnoki szereplésnek, amely a jól sikerült felkészülés eredménye. Sok kellemes meglepetés ért bennünket. Értéksorrendben Székely győzelmét teszem az élre, mögötte Orosznak a tőr egyéniben kivívott negyedik helye, a kardcsapat arany- és a párbajtőregyüttes bronzérme következik. Dicséretes volt a csapatszellem, szeretném, ha ez sokáig így lenne. Ózdi győzelem NYÍREGYHÁZA KUPA. Vasárnap befejeződött a Nyíregyháza Kupa férfi kézilabdatorna. A győzelmet az NB I-es Ózdi Kohász jobb gólkülönbségével szerezte meg az ugyancsak 8 pontos, élvonalbeli Ferencváros előtt. A harmadik helyen a szintén NB I-es Debreceni Dózsa végzett 6 ponttal. Negyedik Mátészalka 4, ötödik az NYVSSC és hatodik a nyírbátori vegyes csapat 2—2 ponttal. Képünk a listavezető ózdiak egyik kupatalálkozóján készült, amikor védekeznek — fehér mezben — az NYVSSC ellen. (Jávor László felvétele) Várjuk Önöket 1981. július 13-án megnyíló új szín£s M 0T £R M** NK B£: (Nyíregyháza, Mártírok tere 9. sz. alatt.) (Kelet Áruház mellett.) Esküvői, családi gyermek színesképek, riportfelvételek készítését vállaljuk. Családi és egyéb eseményeket hívásukra helyszínen fényképezünk színesben. Nyitvatartási idő: munkanapokon 10-től 20-ig. Várjuk a lakosság és a közületek szíves érdeklődését, megrendeléseit. Műanyag és Fényképész Ipari Szövetkezet. (1028) 1. NYVSSC 11 11 — 33: 1 22 2. Kazincb. V. 11 9 2 29:18 20 3. K. Lombik 11 8 3 29:12 19 4. DUSE* 11 9 2 29:10 18 5. Nyh. MG. F. 11 7 4 21:20 18 6. ÉLGÉP SC 11 6 5 22:18 17 7. S.-újh. Spart. 11 5 fi 18:19 16 8. D. Kinizsi 11 4 7 16:23 15 9. MÉMTE 11 3 8 13:29 14 10. Hejőcsaba* 11 3 8 15:27 12 11. Nyírbátor 11 1 10 13:30 12 12. T. MEDOSZ 11 — 11 2:33 11 1. Eger SE 11 11 — 33:11 22 2. Nyh. TK. 11 9 2 29:10 20 3. Miskolci Sp. 11 9 2 29:13 20 4. Ganz-Vili. 11 8 3 26:15 19 5. DUSE 11 6 5 22:17 17 6. NYVSSC 11 5 6 24:22 16 7. Tiszavasvári 11 5 6 21:21 16 8. Sátoraljaújb. 11 4 7 18:24 15 9. Nyírbátor 11 4 7 14:26 15 10. Bp. Harisnya. 11 2 9 18:28 13 11. Mezőkövesd 11 2 9 7:29 13 12. VOR SK* 11 1 10 17:32 10 NYOLCSZÁZEZRET fizet A TOTO 1. Siófok—Dunaújv. Ep. 1-1 X 2. Kaposv. Vasas—Barcs 2-2 X 3. Kiss J. SE—Dombóvár 1-0 1 4. Körmend—Ajkai Bány. 3-1 1 5. Schőnherz SE—MOTIM TE 0-5 2 6. T. Vasas—Pápai Text. 5-2 1 7. Gy. Dózsa—K. Olajm. 7-0 1 8. Szondi SE—Esztergom 1-0 1 9. Kisvárda—Papp J. SE 1-0 1 10. Köteles J. SE—S. Síküv. 0-0 X 11. Jászb. Vasas—ESMTK 2-0 1 12. Karcag—Orosháza 5-2 1 13. Mezőfi SE—Szeg. VSE 1-1 X +i Pásztó—EMG Sashalom 0-2 2 1. Kisvárda 3 3 — — 7- 2 6 2. Asztalos SE 3 2 — 1 5- 4 4 3. Papp J. SE 3 2 — 1 4- 3 4 4. Tállya 3 2 — 1 7-14 4 5. Tiszalök 3 1 — 2 14- 9 2 6. Olefin SC 3 1 2 6- 5 2 7. Nagyalász 3 1 — 2 5- 7 2 8. Hajdú V. 3 — 3 4- 8 —