Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)

1981-06-13 / 137. szám

A KELET-MAGYARORSZÁG 1981. június 13. n LEMP KB plénumának határozata A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának XI. plénumán elfoga­dott határozat állást foglal a lengyel szocialista építés eredményeinek megvédése, a Szovjetunióval kötött barát­ság és szövetség, a Varsói Szerződés keretében folyta­tott politikai és katonai együttműködés erősítése mel­lett. A központi bizottság elen­gedhetetlennek tartja min­den szükséges eszköz fel- használását az ellenséges te­vékenység megszüntetésére és felszólítja a kormányt, va­lamint a törvény védelmét biztosító szerveket, hogy vé­delmezzék meg az államot, annak intézményeit és kép­viselőit, a törvényességet és a rendet. Felelősségre kell vonnunk minden olyan sze­mélyt, aki az állam és a nép létérdekeit veszélyezte­tő tevékenységet folytat. A dokumentum, méltatva a Szovjetunióval és az SZKP- val való szövetség és együtt­működés jelentőségét, hatá­rozottan állást foglal a szov- jetellenesség minden meg­nyilvánulási formája ellen, és rámutat arra, hogy Lengyel- ország határainak biztonsága, az ország függetlensége és szuverenitása, valamint Eu­rópa és a világ erőegyensú­lya attól függ, hogy Lengyel- ország erős szocialista állam lesz-e. Ennek záloga a len­gyel külpolitika sarkkövét jelentő barátság és szövetség a Szovjetunióval. A központi bizottság biza­lommal fogadja a testvérpár­tok véleményét és következ­tetéseit, és ebben a szellem­ben fogadta az SZKP Köz­ponti Bizottságának levelét, amelyet a lengyelországi helyzet alakulása miatti ag­godalom és az alapvető szo­cialista értékek megőrzésé­vel való törődés hat át. A LEMP Központi Bizott­sága kijelenti, hogy a két párt azonosan értékeli a je­lenlegi lengyelországi helyze­tet. A határozat állást foglal a VI. plénumon meghirdetett ’ szocialista megújulás folyta­tása mellett, de rámutat, hogy a válság leküzdésére eddig igénybe vett eszközök nem hoztak pozitív eredmé­nyeket: romlik a népgazda­ság állapota, növekszik a szo­cialista rendszer létét fenye­gető, ellenforradalmi jellegű veszély. A központi bizottság vál­tozatlanul politikai eszközök­kel kívánja megoldani a tár­sadalmi konfliktusokat, de elvárja, hogy az egész szak­Ülésezik a lengyel parlament Jaruzelski beszéde Varsóban pénteken dél­után összeült a lengyel par­lament, hogy döntéseket hoz­zon a gazdasági reformmal kapcsolatban. Az ülés megnyitásakor a küldöttek egyperces hallga­tással áldoztak a nemrégiben elhunyt Wyszynski bíboros lengyel prímás emlékének. Ezután első napirendi pont­ként Wojciech Jaruzelski tá­bornok, a minisztertanács el­nöke megkezdte az ország helyzetéről szóló beszámoló­ját. A gázdasági helyzetet elemezte és személyi válto­zásokat jelentett be a kor­mányban Wojciech Jaruzels­ki. Bevezetőben emlékeztetett arra, hogy a XI. pártplénum határozata egyértelműen ki­fejezi a helyzet drámaiságát minden vonatkozásban. Nem könnyű tervezni olyan körül­mények között, amikor lét- fontosságú tényezők, mint a szénkitermelés mennyisége vagy a hiteltörlesztési tár­gyalások alakulása egyelőre ismeretlenek. Fokozódott az alap- és nyersanyaghiány, az elmúlt év hasonló időszaká­hoz képest 20 százalékkal visszaesett a szénkitermelés, az ipari termelés az említett időszakban 12, sőt ezen belül májusban 18 százalékkal csökkent. Ugyanilyen irány­zat érvényesül továbbra is a termelékenységben, a mun­kafegyelemben, nagymérték­ben megnőtt az igazolatlan mulasztások száma. A piaci ellátás tovább romlott, köz­ben viszont 20 százalékkal nőttek a lakosság pénzjöve­delmei. A kedvezőtlen belső tényezők az export további csökkenését idézik elő, ami viszont negatívan befolyásol­ja az importlehetőségeket is. A szűkös devizaforrásokat a többi között olyan alapvető cikkek behozatalára kell for­dítani, mint a gyógyszerek, növényvédő szerek. Bizonyos, hogy az idei népgazdasági tervet nem lehet teljesíteni. Jaruzelski kiemelte a KGST keretein belül folyó együttműködés fejlesztésének szükségességét, és méltatta az országnak nyújtott szovjet segítség jelentőségét, „ame­lyet csak rosszindulatú em­berek becsülnek alá”. Részletesen foglalkozott a lengyel népgazdaság szem­pontjából kulcsfontosságú té­nyezővel: a szénnel. Java­solta, hogy a szakszervezetek bevonásával még e hónapban dolgozzák ki a termelés nö­velésének minden érdekelt fél számára elfogadható megoldását. A mezőgazdaságnak eddig kedvezett az időjárás, a termés nem ígérkezik rossz­nak, és ha mindenki összefog, hogy a betakarításkor sem­mi se menjen veszendőbe, akkor a hús kivételével „esély van az ellátás javulá­sára az alapvető élelmisze­rekből”. Az árrendszer módosításá­ról szóló tervezetet július vé­géig a szakszervezetek elé terjesztik. Dolgoznak a ter­ven, amely biztosítaná, hogy az ármódosítások a jövede­lem arányában érintsék az embereket. A bérek tovább nem emelhetők, a kormány erre már' többször figyelmezte­tett, hiszen mintegy 1,5 mil­liárd zlotynak nincs árufe­dezete. A kormányfő végezetül személyi változtatásokat ter­jesztett elő, amelyek öt posztot érintenek a minisz­tertanácsban. szervezeti mozgalom az alap- szabályzatban rögzített fel­adatait töltse be. A doku­mentum hangsúlyozza, hogy megengedhetetlenek a politi­kai sztrájkok. A plénum határozata el­utasítja a párt vezető szere­pének megszüntetésére irá­nyuló revizionista koncepció­kat, amelyek a fő veszélyt jelentik. Emlékezteti a párt­tagságot arra, hogy a most folyó kongresszusi küldöttvá­lasztó taggyűléseknek össz­hangban kell lenniük a sza­bályokkal, és úgy határozott, hogy a IX., rendkívüli kong­resszus küldötteként kizáró­lag azokat fogják elismerni, akiket a X. plénumon elfo­gadott alapelveknek megfele­lően választottak meg. A hibák elkövetésében bű­nösök felelősségre vonása mellett a KB megengedhe­tetlennek tartja, hogy vezető személyekre nyomást gyako­roljanak, becsületes embere­ket rágalmazzanak, és állást foglal nyílt és hatékony meg- védelmezésük mellett. A központi bizottság pozi­tívan értékelte az alapszer­vezetek együttműködését szolgáló kezdeményezéseket, de figyelmeztetett arra, hogy frakciózásnak fognak minő­sülni azok a horizontális megállapodások, amelyek nem tartják tiszteletben a demokratikus centralizmus elvét, és a szervezeti sza­bályzatban szereplő pártszer­vektől független központokat vagy tevékenységi normákat hoznak létre. Az ideológiai és propagan­datevékenységben fontos fel­adat a következetes fellépés a szovjetellenesség, a leg­újabb kori lengyel történe­lem elferdítése, a burzsoá po­litikai koncepciók rehabilitá­lása ellen. A központi bizott­ság kötelezi az összes párt­szerveket arra, hogy állandó­an ösztönözzék és ellenőriz­zék a párt- és állami tömeg­tájékoztatási eszközök tevé­kenységét, és figyelmeztet arra, hogy a párttag újságíró mindennapi tevékenységé­nek irányvonalát mindenkor a párt és az ország érdekei­nek kell meghatároznia. „A IX., rendkívüli kong­resszusig öt hét van hátra. A központi bizottság, hazánk legmagasabb rendű érdekei­nek nevében, soraink tömö­rítésére, pártunk eszmei és politikai egységének meg­óvására, a szocialista meg­újulás irányvonalának követ­kezetes megvalósítására és az ellenséggel szemben táma­dásra szólít fel” — hangzik a határozatban. Befejezésül a határozat egységre szólít fel a nemzet sorsáért és a válságból való kijutásért folyó harc sikere érdekében. Az USA árnyékában—Közép-Amerika közelről (3.) El salvadori vaca A salvadoriak vaca (tehén) szóval illetik mindazokat a csoportokat, személyeket, akik valamilyen ügyben, hi­vatalban vagy szervezetben döntő szerepet játszanak. Ez a szóhasználat kifejezi azt is, hogy „akié a vaca — azé a tej is”. A vaca pedig minde­nütt megtalálható, a hadse­regben, az államapparátus­ban, a bankokban, a keres­kedelemben. Köztük a legha­talmasabb kávéültetvényese­ké, a monopóliumoké. Ez a „vaca de los vacas” — a te­henek tehene. A salvadoriak legnagyobb vacaja azonban nem olyan jámbor, mint a nevét viselő állat, hanem veszedelmes fe­nevad. Támad, mar, zúz ér­dekeiért. El Salvadorban, ebben a legkisebb közép-amerikai or­szágban, a múlt esztendőben közel tízezer embert gyilkol­tak meg. A féktelen politikai terror, az egyes országrészek­ben dúló polgárháború, első­sorban a lakosság köréből szedi áldozatait. A hatalmon lévő öttagú katonai-polgári junta, az erőszak eszközével próbálja letörni, megfékezni a fokozódó forradalmi hangu­latot és akciókat. Szövetkez­ve a szélsőjobb irányításával garázdálkodó halálkomman­dókkal. A hazafiakkal rokon­szenvező és az együttműkö­déssel vádolható emberek százainak megkínzott, meg­csonkított holttestére buk­kannak nap mint nap. A Nemzeti Palota két ter­mének lakói is felismerték és érzik a közép-amerikai kom­munista pártok múlt év ok­tóberi találkozóján megálla­pított tényt: Salvadorban megérettek a feltételek a tár­sadalmi átalakulásra, vagyis az országban forradalmi hely­zet van. Ezt a folyamatot meggyorsította a nicaraguai nép győzelme, és annak pél­dája. Washington, valamint a kávéültetvényekben érde­kelt amerikai monopóliumok már a hetvenes évek közepén érezték, hogy a növekvő tár­sadalmi, gazdasági feszültsé­gek, előbb-utóbb robbanás­hoz vezethetnek. Ezért dön­töttek úgy: a hadsereg irá­nyítása alatt álló államgépe­zet fejének, Carlos Humberto elnöknek bizonyos reformok bevezetését javasolják. Vala.- miféle reformnak nevezett el­képzelést ki is dolgoztak, de éppen a monopóliumok el­lenállása miatt a végrehajtás megfeneklett. Lám, milyen érdekes a tör­ténelem. Ahogy változik az A salvadori hazafiak egyik kiképzőtábora. idő, úgy változnak a kény­szerítő módszerek is. Az öt­venes évek elején, amikor a szomszédos Guatemalában Arbenz elnök haladó kormá­nya földreformot hirdetett meg, Washingtonban meg­húzták a vészcsengőt, az amerikai hadsereg partra szállt és megdöntötte a „kommunista” rendszert. Tíz évvel később Dominikában az USA bevetette hadsere­gét. Most pedig a Fehér Ház kénytelen szorgalmazni bizo­nyos gazdasági, társadalmi reformokat. Természetesen azzal a céllal és reménnyel, hogy hátha így sikerül csök­kenteni a feszültséget. Ami két évtizede még „kommu­nista veszélyként” szerepelt, az ma „washingtoni megol­dásként” kerül a politikai szótárba. Csakhogy nem csupán az idő röhan, hanem a folyama­tok, az erőviszonyok is vál­toznak. Nem véletlen, hogy a minap így kesergett a New York Times egyik cikkírója: „Régen a diplomácia Latin- Amerikában olyan volt, mint a rézbőrűek törzsének hadi­tanácsa. Az USA volt a Nagyfőnök, s időnként min­denki köré gyűlt, hogy meg­kapja az utasításokat. A törzsfőnökök közötti vitákat pedig a Nagyfőnök döntötte el...” Hát igen. Hol vannak már a „régi szép” idők. A törzsfőnökök — jelen esetben a salvadori junta tag­jai sem értettek egyet a ki­vezető út mikéntjében. Alig egy évvel ezelőtt a katonai diktatúrát felváltotta egy „vegyes” junta, amelyben két polgári politikus is helyet ka­pott. Bizonyos társadalmi, gazdasági reformok bevezeté­sét szintén napirendre tűzték, 3. 1918. június 21-én Pétervá- rott egy szociálforradalmár terrorista meggyilkolta az Obuhov-gyár munkásgyűlésé­ről távozó Volodarszkij saj­tóügyi népbiztost. Két héttel később az „előjátékot” az el­ső és utolsó felvonásnak kel­lett követnie. Színhelyül a moszkvai Nagy Színházat vá­lasztották. Itt ülésezett 1918. július 6- án az V. össz-oroszországi- kongresszus. A páholyokban helyet foglaló szövetséges megfigyelők sorában Bruce Lockhart is úgy tett, mintha feszülten figyelné a vitát. Pe­dig ő az ajtót figyelte... Iz­gatottan várta Sidney George Reilly-Massino-Relinszkij megérkezését. És a mesterkém belépett. Ám nem valami nagy maga­biztosság sugárzott sápadt arcáról, amikor Lockhart fü­léhez hajolt. — Kudarc — suttogta a mesterkém az al- konzul fülébe. — Az épület körül van véve a Vörös Had­sereg katonáival. Lockhart lázasan kutatott a zsebében, kompromittáló iratok után. Reilly, sőt egy francia ügynök, aki Lockhart mellett ült, ugyanígy cseleke­dett. Az okmányokat, lelep­lező feljegyzéseket apró dara­bokra tépték, s lenyelték. Közben pedig Reilly folytatta beszámolóját. Elmondta, hogy Mirbach német követet a megszervezett felkelés tervei szerint meggyilkolták, s a szQciálforradalmárok erre a jeladásra megbeszélés szerint hozzá is kezdtek a lázadás­hoz. Akciójuk azonban elszi­getelt maradt. Tervük, hogy a felfegyverzett szociálforra- dalmárok a német követ le- gyilkolása után körülvegyék a Nagy Színházat és ott le­tartóztassák a szovjet kül­dötteket, vagyis, a forrada­lom egész vezérkarát, már csírájában megbukott. — Ellenállás? — kérdezte Lockhart. — Az utcákon még hallat­szik a lövöldözés zaja — kö­zölte a kémfejedeíem. — De a szovjet kormány nyilván­valóan ura a helyzetnek. A szovjet kongresszus to­vább folytatódott. Már késő­re járt az idő, amikor a szín­padról bejelentették, hogy a Vörös Hadsereg és a VCSK levert egy puccsot, amely a szovjethatalom megdöntésére irányult. Sok, a legkülönbö­zőbb fegyverekkel, robbanó­anyagokkal felszerelt szociál- forradalmárt, illetőleg ellen­forradalmárt letartóztattak. Néhány százan közülük tűz­harcban vesztették életüket. A lázadás vezetői megszök­tek vagy meghaltak. A kongresszus folytatódott. A külügyi népbiztosság egyik tisztviselője kisvártatva sorra felkereste a külföldi megfi­gyelőket, s közölte velük; az utcán teljes rend uralkodik,, biztonságban elhagyhatják a színház épületét, visszatér­hetnek követségeikre. Lockhart is így cselekedett. Ott tudta meg, hogy a moszk­vai puccs idején Jaroszlavl- ban Borisz Szavinkovnak, a szociálforradalmáíok vezető­jének személyes irányításával lezajlott puccskísérlet is el­bukott, Szavinkovnak mene­külnie kellett, s még boldog lehetett, hogy sikerült elke­rülnie a letartóztatást. A mesterkémet kellemetle­nül érintette a lázadás ku­darca. Bizonyos volt benne, hogy az teljes sikerrel jár és megdönti a szovjet kormányt. Annyira bízott az eredmény­ben, hogy a puccsistákkal még az új kormány névsorát is kidolgozta. „Minden intézkedés meg­történt az ideiglenes kor­mány létesítésére” — írta ké­sőbb emlékirataiban, vissza­emlékezve a puccsra. — „Ki­tűnő barátomat és szövetsé­gesemet, Grammatikovot sze­meltem ki belügyminiszter­nek. Minden rendőri és pénz­ügyi ügy az ő ellenőrzése alá került volna. Csuberszkij, ré­gi barátom és üzlettársam, aki Oroszország egyik legna­gyobb kereskedelmi vállala­tának a feje, közlekedésügyi miniszter lett volna. Jugye- nyics, Csuberszkij és Gram­matikov ideiglenes kormá­nyának az lett volna a szere­pe, hogy az ilyen forradalmat elkerülhetetlenül követő anarchiának véget vessen.” de megvalósításuk valójában el sem kezdődött. Részint őzért sem, mert a junta erős embere, Gutierez tábornok a válság erőszakos megoldásá­nak híve, ebben számíthat a hadsereg jobboldali tisztjeire. A másik tábornok, Majano ugyan előtérbe helyezte a re­formokat, de éppen amiatt, hogy nem kereste a szövet­ségeseket, túlságosan légüres térben élt. A 21 ezer négyzetkilométe­ren élő közel ötmiliós lakos­ság elégedetlensége tovább nőtt. Mindez — valamint a kommunista párt önkritikus helyzetelemzése — kedvezőbb helyzetet teremtett a diktatú­raellenes erők összefogásá­hoz. A párt a küzdelem ál­talános feladatait helyezte előtérbe és félretette más pártokkal, politikai irányza­tokkal, rétegekkel kapcsola­tos elvi vitáit. Az első nagy si­ker 1979 decemberében szü­letett, amikor a szabadság­hősről, Farabundo Martinról elnevezett Népi Felszabadító Erők, a Nemzeti Ellenállás Fegyveres Erői, valamint a K.P. létrehozta a koordiná­ciós központot és együttesen meghatározták az általános cselekvés irányvonalát. A salvadori felszabadítás! mozgalom az elmúlt hóna­pokban komoly veszteségeket okozott a junta csapatainak. A mozgalom az ország terü­letének negyedére kiterjesz­tette hadműveleteit. Több tartományt teljes ellenőrzé­sük alatt tartanak. A fronto­kat a harmincas évek kima­gasló forradalmárairól ne­vezték el. A sikerek nyomán a baloldali erők között meg­kezdődtek a tárgyalások egy demokratikus forradalmi kor­mány megalakítására. A hír érthető idegességet váltott ki Washingtonban. Akcióba is léptek. December közepén a junta összpuccsot hajtott végre. (Hivatalos ver­zió szerint „a hatalmi szerke­zet” átalakításáról van szó.) Valójában a szélsőjobb került előtérbe azzal, hogy az ultra­konzervatív körök képviselő­jét, a junta egyik polgári tagját, Jósé Napoleon Duartét nevezték ki az ország elnöké­vé, aki a hetvenes évek ele­jén már egyszer irányította az országot. Egy civil csúcsra állításával azt a látszatot akarják kelteni, hogy Salva­dorban a polgári kormányzat felé haladnak. Valójában éppen az ellen­kezőjéről van szó. Ugyanis az eddigi erős ember — min­den tárgyalás ellenzője — Jaime. Abdul Gutierez ezre­des lett a második kulcsfigu­ra, egyben a hadsereg főpa­rancsnoka, aki biztosan szá­míthat a hadsereg jobboldali köreire. Ugyanakkor a mér­sékeltnek számító Majano ezredest eltávolították a ha­talomból. A Nemzeti Felszabadítási Front úgy ítélte meg a hely­zetet, hogy nincs más meg­oldás, mint a fegyveres harc folytatása, a baloldal népi bázisának további szélesítése. (Folyt, köv.) IV. Costa Rica hadsereg nélkül. Király Ferenc 4 . M Jm £>w ■•I*? ■ '2 SmWPmLSM m ; WKrs r A »kémfejedelem«

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom