Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)
1981-06-28 / 150. szám
1981. június 28. KELET-MAGYARORSZÁG 15 II Keletmagyarország; l KÉPEK | Játék? R öplabdáznak a gyerekek. A hálót két csenevész fácská- hoz erősített szárítókötél helyettesíti. A „pálya” is lakótömb előtti füves járdaszegély. Egyedül a labda igazi. Egy-egy leütés után a „háló” alatt álló játékos belecsimpaszkodik izgalmában a szárítókötélbe. A fácskák engedelmesen hajlonganak. Talán hiába álmodnak dús lombkoronáról. Sajnálom őket, de a valódi röplabdapályát nélkülöző gyerekeket is. Nyíregyházán a Kun Béla utcán négy tízemeletes tömbben 350 család lakik, főleg fiatalok egykét gyerekkel. A közelben garázsok már épültek, a játszóteret csak két aprócska homokozó jelképezi. A napokban azokról is összeszedték, gépkocsin elszállították a csúszdákat, mászókákat. Kedden nyereménybefótkönyv-sorsolás A nyereménybetétkönyvek idei, második negyedévi, sorban 120. sorsolását június 30- án, kedden Siófokon rendezi meg az OTP. A sorsoláson minden június 29-ig váltott és a sorsolás napján még forgalomban lévő betétkönyv vesz részt. A nyereményeket a betétkönyvet kiállító OTP- fiók, postahivatal vagy takarékszövetkezet július 20-tól fizeti ki. A nyertes betétkönyvek sorszámát a szerdai, július 1-i lapok közlik. Ha: repülőbemutató Színpompás repülőbemutató lesz ma, vasárnap délután három órakor a nyíregyházi repülőtéren az úttörő-olimpia tiszteletére. A programban hőlégballon-bemutató, egyéni és kötelék műrepülés, helikopter- és sugárhajtású repülőgépbemutató, valamint ejtőernyős műsorszám szerepel. A belépés díjtalan, a Volán a bemutató előtt és után sűrített járatokat közlekedtet. MEGNYITOTTA KAPUIT a nyári olvasótábor Kálló- semjénben. A megnyitóra június 25-én került sor, harminc tanyasi diákotthonban tanuló gyermek érkezett a községbe. Június 29-én egyszerre három szabolcs-szat- mári településen nyílik olvasótábor, Mándokon általános iskolások, Fehérgyarmaton gimnazisták, Nyírbátorban pedig cigánygyermekek ismerkednek az irodalmi alkotásokkal. 30-án három diákotthon tanulói érkeznek Nyírszőlősre, a helyieken kívül balkányi és nyíregyházi iskolásokat fogadnak. Üj- donság az idén, hogy a HNF megyei bizottsága a megyei könyvtárral közösen egy módszertani segédkönyvet adott ki, amely hasznos tanácsokat ad az olvasótábor résztvevőinek. Fogadónapok. Nyíregyházán Pénzes János, a megyei tanács elnöke és Czakó István, a városi tanács elnökhelyettese június 29-én, hétfőn 8-tól 11 óráig; Vásárosna- ményban Farkas Géza, a városi tanács vb-titkára 8-tól 12 óráig; Kisvárdán Úri Dezső, a városi tanács elnökhelyettese 9-től 12 óráig; Nyírbátorban Jánvári Tibor, a városi tanács elnöke és Nagy László, a városi tanács vb- titkára délután 14 órától 16 óra 30 percig; Fehérgyarmaton Szabó Endre, a városi tanács elnöke június 30-án, kedden 9-től 12 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. Á művész ajándéka r akács Erzsébet SZOT-díjas szobrászművész — akinek pénteken nyitották meg a nyíregyházi kiállítását — két alkotásával ajándékozta meg a nyíregyházi Jósa András Múzeumot. A művésznő a kiállítás megnyitójának napján adta át a szobrokat a múzeum vezetőinek. Határozat a nyugdíjkiegészítésekről LETETTÉK AZ ESKÜT a Nyírbátorba nemrég bevonult fiatal határőrök. Az ünnepségre június 27-én került sor a városban. A fiatal határőröket Nyakó Imre alezredes, parancsnokhelyettes köszöntötte, az esküt tevők közül Szakács István határőr tett fogadalmat. FELÜJÍTJÁK Magyon a kultúrházat és a pedagógus szolgálati lakást. A munka értéke 200 ezer forint. a nyíregyházi járás ifjúsági klubjainak vezetői találkoznak július 11-én Nagyhalászban, a helyi művelődési házban. Az eszmecserén módszertani kérdésekről lesz szó. ELKÉSZÜLT az a gázvezeték, amely az Üvegipari Művek vásárosnaményi gyárát látja majd el hőenergiával. A közel kétezer méter hosszú vezeték műszaki át- adására-átvételére rövidesen sor kerül, s a TIGÁZ még ebben az évben üzembe helyezi. A Minisztertanács a közelmúltban határozatot hozott a nyugdíjak és egyéb ellátások rendszeres emeléséről. A változásokkal kapcsolatban a Munkaügyi Minisztériumban elmondták az MTI munkatársának: — A döntés annak a folyamatnak részeként született meg, amely a nyugdíjasok anyagi biztonságát szolgálja. A Minisztertanács 1970-ben ennek jegyében írta elő a nyugellátások, járadékok évenkénti 2 százalékos automatikus emelését, majd pedig ezért határozott úgy, hogy 1978. január 1-től az emelés összege havi 70 forintnál kevesebb nem lehet. — A mostani rendelkezés az eddigi havi 70 forintról 100 forintra növelte a nyugdíjak és egyéb rendszeres ellátások — járadékok, tanácsi segélyek, hadigondozási ellátások — automatikus emelésének legkisebb összegét. így már júniusban 30 forinttal többet kapott kézhez a nyugellátásban és a baleseti nyugellátásban, valamint a mező- gazdasági szövetkezeti járadékban részesülők többsége. A munkások és alkalmazottak minimális nyugdíja pedig havi 1660 forintra módosult. — 1982-től évenként 100 forint lesz a nyugdíjak és az egyéb rendszeres havi ellátások automatikus emelésének legkisebb összege. így, a fogyasztói árak évi 5 százalékos növekedése esetén, a havi 2000 forintnál kisebb összegű nyugdíjak reálértéke nem csökken, és a havi 5000 forintig terjedő nyugdíjak körében is meghaladja az eddigi 2 százalékot az évenkénti emelés. — Az intézkedés számolt azzal is, hogy a megélhetési költségek növekedése fokozottan érinti azokat az idős házaspárokat, akik egy nyugdíjból élnek. Ezért elrendelte a havonkénti házastársi pótlék 100 forintos -emelését. Egyben 100 forinttal növelte azt az összeghatárt, ameddig a nyugdíj a házastársi pótlékkal kiegészíthető. A 600 forintos házastársi pótlékot az a nyugdíjas kaphatja meg, akinek saját jogú járandósága a havi 1850 forintot nem haladja meg. A többi esetben a pótlék olyan összeg lehet, amely a saját nyugdíjat 2450 forintra egészíti ki. — Végezetül az is ide tartozik, hogy júniustól 30 forinttal emelkedtek, 1982. január 1-től pedig évente 100 forinttal nőnek azok az ösz- szeghatárok is, ameddig a saját jogú és az özvegyi nyugdíj együttesen folyósítható. Jelenleg 1950 forint, jövőre pedig 2050 forint lesz a két járandóság együtt kifizethető összege. Hírügyeletes: BALOGH GÉZA Telefon: 11-277 A nap kérdés« ► Á szobrok tisztán tartásáról Miért nem takarítják a nyíregyházi szobrokat? — kérdezik olvasóink. Ugyanis a szobrok nagy része — enyhén szólva — valóban piszkos. Mi az oka? — érdeklődtünk Bartos Tibortól, a Nyíregyházi Városi Tanács VB Közterület-fenntartó Irodájának vezetőjétől. — A szobrok, illetve a takarítás gazdája mi vagyunk, de — néhány madár „meggondolatlan” cselekedete után — naponta nem ismételhetjük. A szobrok takarítását — lemosását — évente háromnégy alkalommal rendeljük meg a Nyíregyházi Közterület-fenntartó Vállalattól. Ebben az évben már kétszer került erre sor. Jelenleg tárgyalásokat folytatunk a Budapesti Képzőművészeti Kivitelező Vállalattal egy olyan bevonat alkalmazásáról amely öntisztító hatásánál fogva segítene a szobrok tisztán tartásában. Reméljük, javaslatunk kedvező fogadtatásra talál. — tá — Jól fizet a lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők : 4 találatos szelvénye 45 fogadónak volt, nyereményük egyenként 172 721 forint, 3 találata 4592 fogadónak volt, nyereményük egyenként 846 forint, a 2 találatos szelvények száma 154 041 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A csellós leány. (Both Pál Ambrus felv.) NAGY FORGALMAT bonyolított le az év eddig eltelt hónapjaiban a nyíregyházi TSZKER. A vállalat közvetítésével a megye termelőszövetkezetei százmillió forint értékű műtrágyát, növényvédő szert, s harminc- millió forintnak megfelelő gépet, járművet vásároltak eddig. Lottójutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság kedden rendezi meg a lottó 26. heti játékszelvényeinek jutalomsorsolását. Ezúttal 1290 tárgy nyereményt sorsolnak ki, főnyereményként egy Skoda és egy Wartburg Limousine gépkocsit, de gazdára várnak színes televíziók, automata mosógépek és 30 ezer forintos vásárlási utalványok is. Az igazgatóság sorsolási naptára szerint július 3-án Bőcsben, 10-én Bükkfürdőn, 17-én Zalakaroson, 24-én Fűzfőn, a hónap utolsó péntekjén pedig Jánosházán húzzák-a4ottó esedékes heti nyerőszámait. AZ AFOR ÉRTESÍTI TISZTELT FOGYASZTÓIT, hogy Nyíregyháza, Martinovits téri tSltőállomást 1981. július 1-től, előreláthatólag egy hónapig átalakítási munkák miatt zárva tartja. Fogyasztóink részére ezen idő alatt éjjel-nappal a Pazonyi úti, 6—21 óra között a Széna téri töltőállomások állnak rendelkezésre. (973) Reagan merénylője megfigyelés alatt Pénteken a bíróság egy hó- ellen. Az akkor elrendelt el- nappal, azaz augusztus 2-ig megyógyászati megfigyelést meghosszabbította John most az orvosok kérelmére Hinckley elmegyógyiníézeti hosszabbították meg, akik megfigyelését. A 25 eves fia- . - ..... talembert áprilisban vették szerln*- több időre van szuk- őrizetbe, miután merényletet ségük, hogy megállapítsák kísérelt meg Reagan elnök beszámíthatóságát. Spanyol „járvány" áldozatokkal Spanyol hivatalos források okozta. A hamisított olajból megerősítették, hogy a 48 ha- 152 000 litert koboztak el az lálos áldozatot követelt jár- ország különböző részein, és ványos tüdőgyulladást nem 11 személyt tartóztattak le az megfelelő minőségű olívaolaj üggyel kapcsolatban. Vidéki autóbusz-viteldíjak módosítása ötmillió forint lakossági megtakarítás Június 1-től több vidéki városban, településen megváltozott a helyi autóbusz-díjszabási rendszer. A változtatás okairól, hátteréről a következő tájékoztatást adta Ambrus András, a KPM pénzügyi főosztályvezetője: Az eltérő viteldijakat a helyi lakosság érthetően, legtöbb esetben jogosan kifogásolta. Országosan eddig több mint 70 településnél merült fel díjszabás-módosítási igény. Ezért a KPM az illetékes országos társszervekkel együtt megvizsgálta a módosítás lehetőségeit és a vizsgálatok eredményeként elrendelte, hogy a Volán-vállalatoknak helyi díjszabást kell érvényesíteni az egy közigazgatási helységben, egybefüggően beépített területen belüli forgalomban; a csatolt helységek — összevont települések — közötti forgalomban akkor, ha a beépített területek közötti távolság minimális: egy adott helység és az azonos nevű vasútállomás közötti forgalomban. — A viteldíj-módosítás az érintett lakosságnak — évenként — közel 5 millió forint megtakarítást tesz lehetővé. A módosított helyi díjszabás bevezetése lehetőséget nyújt a kedvezményes nyugdíjasbérlet megváltására is. Eddig 17 megye 55 helységében vezették be a helyi autóbuszdíjszabást. A további igények elbírálása folyamatban van. Június 28., vasárnap KRÓNIKA LEVENTE, IRÉN NAPJA A Nap kél 4 óra 49 perckor — nyugszik 20 óra 45 perckor. A Hold kél 2 óra 25 perckor — nyugszik 16 óra 45 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1906. június 28-án született és 66 éves korában, 1972- ben halt meg Maria Goep- pert-Mayer német származású Nobel-dijas amerikai fizikus, a második nő, aki e magas tudományos kitüntetést elnyerte. A göttingeni egyetemen doktorált 1930-ban fizikai kémiából. Még ugyanabban az évben férjhez ment kollégájához, az amerikai J. E. Mayerhez, s az USA-ban telepedtek le. Mindketten a baltimore-i John’s Hopkins egyetem munkatársai lettek; 1939-től a férje nevét is használó professzomő a Columbia egyetemen adott elő fizikai kémiát. 1945-ben az akkor létrehozott chicagói Institute for Nuclear Studies munkatársainak sorába lépett, s Enrico Fermi hatására magfizikával kezdett foglalkozni. 1960-tól a San Diego-i egyetem fizika- professzora volt. Maria Goppert-Mayer és H. D. Jensen profeszor kialakította a maghéjaknak a megfigyelésekkel egyező rendszerét. Megállapították, hogy az egyre növekvő energiájú ' héjakat ' teljesen betöltő nukleonok száma: 2, 8, 20, 28, 50, 82 és 126. A fizikai Nobel-dijat 1963- ben nyerte el, megosztva H. D. Jensennel, az atommag héjmodelljének megalkotásáért. (Ebben az esztendőben volt a Nobel-díj harmadik kitüntetettje a magyar származású Wigner Jenő.) 1981. június 29., hétfő PÉTER-PÁL NAPJA A Nap kél 4 óra 49 perckor — nyugszik 20 óra 45 perckor. A Hold kél 3 óra 01 perckor — nyugszik 18 óra 02 perckor. Száztíz évvel ezelőtt, 1871. június 29-én született Sárospatakon, és 94 éves korában, 1965 márciusában halt meg Stuttgartban Mitrovics Gyula esztéta, egyetemi professzor, neves pedagógiai író. Középiskoláit a pataki kollégiumban, egyetemi ta- , nulmányait a- budapesti, a bécsi és a berlini egyetemen végezte, s közben nagyobb •utazásokat is tett. 1893-ban bölcsészdoktor, 1917-ben ’ egyetemi magántanár lett. Sűrűn jelentek meg cikkei vidéki és fővárosi lapokban, tudományos folyóiratokban. 1893-tól tanár, majd igazgató Sárospatakon, illetve Miskolcon; 1909-től a debre- . ceni református kollégium tanára, 1918—41 között pe- • dig a pedagógia tanára a debreceni egyetemen. 1941- ben vonult nyugdíjba. A többi között megalapította és éveken át szerkesztette az Esztétikai Szemlét. 1960-tól Stuttgartban élt. A többi között Arany János és Gyulai Pál esztétikájáról jelent meg tanulmánykötete, s Debrecenben közreadta A magyar esztétikai irodalom története című könyvét is. Időjárás Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Szórványos zápor, helyenként zivatar. Időnként megélénkülő nyugati szél. Erősödő felmelegedés. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között. FELHÍVÁS! A bölcsődék értesítik a szülőket, hogy az előjegyzés 1981. július 10-ig tart. Jelentkezni lehet a bölcsődék vezetőjénél. (971) Vízparton. (Both Pál Ambrus (elv.)