Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-13 / 110. szám
1981. május 13. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Mezőgazdaságunk milliárd jai agyomány már, hogy a MÉM vezetői egy- I szer egy évben tájékoztatják a külföldi és hazai sajtó képviselőit a magyar agrárágazatok eredményeiről, feladatairól. Az idei találkozó jelentőségét hangsúlyozva Váncsa Jenő MÉM-mániszter kiemelte: az új tervciiklus kezdetén azok a gazdasági tényezőik, amelyek az egész népgazdaságot érintik — fizetőképes piacokon az éleződő verseny, a minőség, avagy a gazdaságosság — az élelmiszer-termelés területén fokozottabb an érvényesek. Az agrárágazatok az elmúlt öt évben dinamikusan fejlődtek. A mezőgazdaságban 124, az élelmiszer- iparban 56 milliárd értékű beruházást valósítottak meg. Ilyen mértékű élelmiszeripari fejlesztés még egyetlen tervidőszakban sem volt. A mezőgazdaság alapjait erősítette, hogy a vonóerő 29 százalékkal nőtt, a háztáji és kistermelők 6 milliárd forint kölcsönnel fejlesztették, korszerűsítették termelésüket. Ilyen alapokkal, termelési eredményekkel jutottunk el odáig, hogy a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termelés nemzetközi mezőnyében az első harmadban foglalunk helyet. Mindezek ellenére a fejlődés nem gond nélküli. Ezekről szólva a feladatokra is utalt a miniszter. Gondunk, hogy az agrárágazat eddig lehetőségéhez mérten nem járult hozzá eléggé a nemzeti jövedelemhez. A termelésfejlesztés feladatait 1981-ben és a VI. ötéves terv időszakában a gondok megoldása, a belső ellátás és az export növelése határozzák meg. Az élelmiszerexportot a mostani ötéves tervben a már elért szint egyharmadával kell növelni. leién a tavalyi kivitel 9 százalékos növelése a cél. A termelés és exportfejlesztés két legfontosabb területe a gabona és a hús. Gabonafélékből 1985-re el kell érni a 15 millió tonnás, vágóállatokból a 2,2 millió tonnás mennyiséget. A termelésfejlesztés anyagi, műszaki, pénzügyi alapjait külön-küiön és együttesen is sikerült megteremteni. A központi intézkedések mellett azonban kiemelt súlya van az üzemi, vállalati kezdeményezéseknek. Elsősorban üzemi szinten kell a kor követelménye szerint gazdálkodni. Jelenleg a mezőgazdaságban 100 milliárd forint értékű gép és eszköz van, idén 13 milliárd forint értékű gépet, berendezést vásárolhatnak a termelők, örvendetes, hogy a gépbeszerzés kimozdult a korábbi holtpontról, javult a vásárlási kedv és ez arra utal: megvan a szándék a termelés fejlesztésére, az árutermelés növelésére. A tavaszi gépvásárlás mérlege: 4 hónap alatt 4 milliárd forint, ezen belül 2500 erőgép talált gazdára. Nem mondható hasonló jó a műtrágyavásárlásról, -felhasználásról. Országosan — hatóanyagban számolva — 1,5 millió tonna műtrágya áll az üzemek rendelkezésére, de eddig mindössze 506 ezer tonnát vásároltak. A műtrágyaadagolás csökkentése a legnagyobb ellentmondás, hiszen a termésátlagok növelése nem történhet meg a szükséges és szakszerű talajerő-visszapótlás nélkül. Az idei év alapozó éve a tervidőszaknak. Növény- termesztésben — a kedvezőtlen időjárás miatt — nem minden teljesült kívánságaink szerint, különösen a gabonatermesztésben. A búza vetésterülete a tervezetthez viszonyítva 8—10 százalékkal kevesebb és napjainkban is 50—60 ezer hektár van víz alatt. Károkat okozott a tavaszi fagy is, különösen a gyümölcskertészetben, a zöldségtermesztésben. Mindezeket figyelembe véve, ez még nem ok arra, hogy ne bízzunk egy eredményes, jó esztendőben. Annál is inkább bízhatunk, mert egyéb területeken az esztendő első negyedében a tavalyihoz viszonyítva javultak a feltételek. Nőtt a szarvasmarha-állomány, a sertéstartás és -hizlalás tovább fokozódik. A kistermelők termelési kedve változatlanul jó. □ égső kicsengése volt a sajtótájékoztatónak: 20 évvel ezelőtt fele annyit sem termelt a mezőgazdaság mint most, de ez nem jelenti, hogy elértük a maximumot. Minél korszerűbb a gazdálkodás, annál nagyobb a tartalék, a kínálkozó lehetőség. A ma tartaléka a minőség, a fegyelem, a szervezettség, a tudomány és nem utolsósorban a vállalkozói készség. Ez valamennyi vállalat, mezőgazdasági üzem rendelkezésére áll. Seres Ernő A kemence végén Csősz Gizella tanuló n vevő ■■ ■■ ÖRÖMÉRE Nagykállóban és Kálló környékén 1981. február első hetében megkóstolták, második felében megszerették, azóta dicsérik a kenyeret és a péksüteményt. A legjobb kereskedelmi ellátás sem ér semmit, ha nem jó a kenyér, és ugyanígy: a közepest is megbocsájtják, ha jó a kenyér. Többen kérték Nagykállóban, hogy nézzük meg a gyárat, és hozzátette: olyan az kívülről is, akár egy ékszerdoboz. A gyárral egybeépült szakbolt vezetője Balogh Istvánná. Dicsérjük a kenyeret, mutatja a friss süteményt. — Februárban kezdtünk 75 ezer forintos forgalommal. Itt a termelőszövetkezet mellett a közelben nem volt bolt. Azt érzi az ember, ha a vásárló örül, de rangot nem a közelség ad. Kijárnak már hozzánk a közponból is. Márciusban 135, áprilisban 170 ezer forint forgalmam volt. Por Jánosné vásárlóként nyilatkozott: — A bolt a környéknek, a gyár egész Nagykállónak öröm. Kenyér, sütemény, tejtermék és a legszükségesebb csomagolt áruk kaphatók itt. Hogy mit jelent ez egy dolgozó asszonynak azt elképzelheti ... Ribóczi István üzemvezető: — Itt már mondták az emberek, hogy csak rólunk nem írnak. Mi vagyunk a vállalat Az új boltot is hamar megszerették. (Gaál Béla felv.) legmodernebb üzeme, és persze a legfiatalabb is. — Mit jelent a két „leg”? —; Februárban kezdtük a próbaüzemet, márciustól termelünk. Két műszakban napi 160 mázsa kenyeret, illetve annak megfelelő pékárut. A másik „leg”; alagútkemencés, modérü üzeni éz. Negyvenen, dolgozunk, összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között. — Dicsérik a kenyeret. Kit dicsér a kenyér? — Üzemet is, de embert is. Van néhány idős és középkorú jó szakemberünk, akik a régi üzemben nőttek fel. Ezt, az újat, a teljesen gépesítettet nekik is nehéz volt megszökniük, de most már ők is elképzelhetetlennek tartanák, hogy visszamenjenek egy régibe. — Szakembergondjaink tehát nincsenek? — Ezt nem mondtam. Még nem ismernek minket elég jól, a fiatalok sem tudják, hogy itt ideális körülmények között dolgozhatnának. Most, a húsvéti csúcsforgalom ideA fűszálakon vízcseppek csillognak. A felhőket már elfújta a szél, tavaszi záportól illatos a határ. A gát tövében egy idősebb ember tehenet vezetett. A toronyban elhúzták már a delet, ideje indulni. A jószágok jóllaktak, de a gazda éhes. A tehenek mennek elől, mi a szatmárcsekei gazda, Kiss Bálint mellett lépkedünk a sáros földúton. Az öreg vékony, szíjas, akár egy ostor, arcán barnára sült a bőr, pedig hol van .még a nyár? Kurucivadék — mondta büszkén még a gátnál — valamelyik ükanyja Esze-lány volt, a tarpai Esze Tamás húga. Esze Klárának hívták, ide jött férjhez Szatmárcsekére. Poroszkál a két tehén, mi meg utánuk. Beszélgetünk. Régi vadászatokról, mert ha valaki ismeri az ősi módszereket, hát Kiss Bálint igen. A környéken nemigen van még egy ember, aki nála több vadat zsákmányolt volna. — Ha ismerték volna az apámat, az volt még csak veszett ember! — mondja. — Vereskatona volt 19-ben, rettegtek tőle az urak. Aztán mikor elbuktak, elfogták őt is. A vezért, Tarpas Ferencet meggyilkolták, apámat csizmával taposták. Abba halt bele később, én még siheder legényke voltam. Kerülgetjük a tócsákat, e táj különös alakjain töpA padlásra kapaszkodunk, öreg isten tudja, hány esztendős szerszámokat keres elő. Hatalmas, félelmetes darabok, az acélpofák tán még Kurucok unokája rengek. Az öreg Kiss kutyabőre szerint nemes volt, de talpalatnyi föld nélkül. Csoda-e, ha a nincstelenek oldalára állt? — Néhány hétig tartott itt csak a forradalom, de pulya- korom legszebb napjai voltak. De aztán jött megint a böjt. Mert jól mondják: szegény embernek nehéz a sorsa, sült tök az ebéd, máié a vacsora. A szükség vitt rá minket az orvvadászatra. A csendőrök üldözték, de élni kellett. Fogtuk a fácánt, a nyulat, az őzet, vittük a nagy gazdákhoz, adtak érte lisztet, szalonnát, kenyeret. Ilyen világ volt. Betérünk a kapun, az istállóba ballagnak a jószágok. A gazda megszólal: mutassak néhány csapdát? egy elefántot is foglyul ejtenének. — Fogtam ér . szarvast is. Apám m- „-rt tőle örököltem, er t. Volt egy kis bora lent a pincében, s éjszakánként rájárt néhány korhely. Apám meg letette a tőrt, másnap hajnalban benne ordított a tolvaj. Hát én embert nem, de őzet, vaddisznót, borzot, rókát igen. Meg vidrát, nyestet, vadmacskát. Akkor még nem voltak ezek védettek, s a bőrért jó pénzt adtak. Ma már nem lehet, nagyon megritkultak, a vidra például 50 ezer forintot ér. — Melyikhez kellett a legtöbb furfang? — A vidrához. Az olyan betyár, óvatos, eszes, hogy sok ember megirigyelhetné. De én túljártam az eszén. — Hogyan? — Öh ... Azt nem lehet elmondani. Elmondom inkább azt, hogyan fogtam a fácánt. Egy lavórba két liter pálinkát, meg egy szakajtó kosár tengerit öntöttem. Ezt lefedtem, s hagytam, hogy a szemek magukba szívják a szeszt. Két—három nap múltán kivittem a határba, szétszórtam a hóban a fácánok gyülekezőhelyén. Egy nap múlva mehettem, csak össze kellett szedni a részeg madarakat. Hazavittem, s elengedtem őket a padláson. Akkor ettem fácánt, mikor akartam. Szerencsére a szomszéd jó messze lakik, nem hallották, hogy a padláson óbégat a kakas. — Utoljára mikor szólt itt a fácán? — Régen. Van annak már harminc esztendeje is. Vigyáznak most a határra. Meg... Tán meg is öregedtem. Elszállt az erő. A mondat szomorúan cseng, de mintha ravaszkás mosoly bujkálna az arcán. Vagy csak képzelődöm? Balogh Géza jén segített nekünk nyolc végzős tanuló. Talán közöttük van olyan, aki hozzánk igyekszik majd ... Makar János, maga is pék, mesélte, hogy az ő tanuló korában milyen volt egy péklegény élete, ha nem remélhette, hogy a maga sütödéjében , dolgozhat ggyszer. Most, közvetlen a kenyérgyár mellett, már épül a klub, kimondottan azzal a várással, hogy szívesen telepedjen itt meg a fiatal is. Mutatták az öltözőt, a pihenőt. A család másik tagja, Makar Ferenc 44 éve pék: — Azért is bántuk, hogy nem jön az újság. Egy napon se lehet említeni a régi há- romkemencést ezzel a gyárral. Tudja, üzemi bizalmi is vagyok. Tudom, hogy mit éreznek az emberek. Azok is, akik nem mondják. Én is emlékszem, hogyan kaptuk be állva azt a kis ételt, ami nélkül ezt a munkát nem bírja az ember. Itt még a meleg se tódul a kemencéből ... — Kit dicsér a finom kenyér Feri bátyám? Az üzemet, a péket? — Volt az életben olyan szegénység, hogy az akkoriban nem volt pék a jó kenyérhez. Történelem, hogy akkor jó volt az is. Anyag van a jóhoz. Az a kemence és a mostani alagutas? A másikban is sült jó kenyér, de nem sülhetett ennyi. A pék? Itt most a technológiai fegyelem a döntő. A jő technológia jó áru, de azért... — Azért? — Jó szakember nélkül a gépnek nincs lelke. Mi a gép lelke' vagyunk, és azok lesznek a fiatalok is, ha idejönnek ... Ribóczi István üzemvezető jó érzéssel mutatta az épülő klubot, és volt egy nagyon megél ten szép mondata: — Ha szeretik a kenyerünket, akkor minket is szeretnek, ha minket szeretnek, akkor a mi dolgunk, hogy itt elegen legyünk, és ugyanúgy tiszteljük a mesterségünket, ahogyan rosszabb körülmények között tisztelni tudtuk. A gyárat, a legrégibbek és a legfiatalabbak is szeretik most. Nem véletlen hát, hogy a gyár a kállói jó közérzet alakító része. Olyan mint egy ékszer? Olyan, mint egy sok ezer embernek kijáró juss, ami így is kedves ajándék. Bartha Gábor Galambos Lajos: Fecskék □ z ember annyi mindent el tud rontani az életében akár szóval, akár néhány indulatosan leírt sorral, akár pillantással, netán egy meg nem történt mozdulattal is, hogy aztán csak ül, bámul maga elé, s legszívesebben ordítana, hogy némely cselekedetében mért maradt meg korlátoltnak? Mint legutóbb is ama magánlevélben, amelyet az a nő nem érdemelt meg. Éppúgy, mint eme fecskepár, amely be akart nézni a konyhába, s én ajtót zártam a két madár előtt. Holott a fecske a megújulás, az újjászületés madara marad itt és ott is, ahová tőlünk télire elköltözik. Miként az embernek is csak megújulást hozhat a másik emberrel való kapcsolat. Különösen, ha az igen tisztának és nemesnek ígérkezett. Azt hiszem, Canossát kell járni, ha egyáltalán létezhet még ama másik ember részéről feloldozás. De térjünk vissza a fecskékhez. Elmondanak ők is szépen, mindent, szebben tán, mint ahogyan egy feltételezett, vagy feltételezhető emberi kapcsolatról lehetséges beszélni. Üldögéltem édesanyámnál a konyhában, motoszkáltak bennem kis rőzse- gondolátok, egyáltalán nem készek még, ki sem mondhatók, olyanok tán, mint a bárányfelhők, sokuknak kell egybeterelődniük, hogy felleg lehessen belőlük, s talán majd eső. Anyám kint volt a nagykertben, talán néhány szem tökmagot górt el, hisz a naggya vetést már elvégeztük, szóval valami aprócska munkát végezhetett, az udvari állatok pihentek jóllakottan, csendnek is lehetett volna mondani ezt a mozgalmas csendet, amikor egy új hang jött be a nyitott konyhaajtón. — Ficseri, feccs, friccs. Fölnéztem. Fecskepár ült a tornác- oszlopokat összekötő gerendán, mindjárt az eresz alatt. Néztek befelé és csak mondogatták a maguk szavait. Valamely bibliai történet futott át bennem a fecskékről, s hirtelen mozdulattal bezártam az ajtót. A fecskék elrepültek. Később feljött a kertből édesanyám. — Volt itt tán valaki? — kérdezte. — Miért? — Merthogy bezártad az ajtót. — Á, csak egy fecskepár nézelődött itt befelé az eresz alól. — És? — Hát bezártam az ajtót, nehogy bejöjjenek. Kicsi csend volt. — Ökör — mondta aztán anyám. — Biztosan visszajönnek még. — Soha — mondta anyám. Lestem azért, vártam azért, de azóta nem jött ide egyetlen fecske sem. KENYÉR DICSÉR EMBERT