Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. május 10. HAZAI TÁJAKON Á Szalajkavölgye Pisztrángok, barlangok, ősi foglalkozások Hegyek között, völgyek kö- .zött zakatol a — kisvonat. Szilvásváradtól a Szalajka >atak forrásáig, a Bükk egyik egszebb völgyében. A kirán­dulóknak már a faluban is (kad látnivaló. Messze föld­ől járnak ide a szép lovakat •edvelők az elegáns Lipicaiak ed véért, és az ínyencek pisztrángot enni. Zsibongó .étvégi kirándulóhely, de a természetet igazán kedvelők nem időznek itt a kelleténél tovább. A völgy bejáratánál hagyják autójukat a tágas parkolóban, és gyalogszerrel % ágnak neki a szelíden emel­kedő sétaútnak. Aki erre nem vállalkozik, az választhatja a már emlegetett erdei viciná­list, de ha a romantikát ked­veli — és elég vastag a pénz­tárcája — akár hintót is bé­relhet, bakján díszmagyarban feszítő kocsissal. A kezdő túrázóra, aki mégiscsak a séta mellett dön­tött, jó egyórás, másfél órás út vár. Az aszfaltozott sétány­nak hol az egyik, hol a másik oldalán csobog a hideg vizű, kristálytiszta patak, a Szalaj­ka. Ha valaki türelmesen fi­gyeli a gyorsan cikázó hullá­mokat, előbb-utóbb felfedezi az illanó pisztrángok árnyát. Pisztrángos tavacskák neve, amiből sokat főztek itt egykor, az igen fejlett ősipar számára. Égettek e tájon meszet, faszenet; kellett az utóbbi a vashámorokhoz, melyeknek termékeit vízhaj­totta nehéz kalapácsokkal kovácsolták. Ez az ügyes gép ma is működőképesen áll a kiállítás területén. A „hegyi emberek” mostoha, és szegé­nyes életkörülményeire haj­danvolt és most ismét felépí­A „vízikalapács” (A szerző felvételei) Magyarországon ezen kívül még jó, ha négy-öt helyen ta­nyázik ez a vízre kényes ne­mes hal. Többek között ezért is természetvédelmi terület, ahol járunk. Feljebb apró tavacskák tűnnek fel. Kapitális mére­tű tenyészpisztrángokat látni a medencékben. Innen az utánpótlás a környező pata­kokba ivadékokból. Tovább haladva kisebb-na- gyobb forrásokkal találko­zunk. Egyik párásán mormo­ló vízeséssel, a másik nyu­godt távú barlangi forrással csatlakozik a mind nagyobb sodrú patakhoz. A vize vala­mennyinek iható. Az első pihenő meglepetés: 2gy szabadtéri múzeum. Hely- történeti, ipartörténeti és néprajzi emlékek csalogat­nak. Rögtön az első táblán egy kis névfejtés: sal’al­kali = Szalajka. Az előbbi a hamuzsír és a szóda régies tett veremszerű lakásuk em­lékezik. Láthatjuk a fakiter­melés régi eszközeit, és egy ugyancsak vízi erővel műkö­dő többlapú fűrészgépet. Amibe bizonyára foga törne még egy mai gépnek is, azok a nyolc-tízmillió éves fa tör­zsek, amelyek az itteni víz­mosásokból kerültek elő. Lát­szik minden rost, csak meg­koccantva érezzük: ez bizony kő és nem fa. A múzeumi séta után to­vábbhaladva a Fátyol vízesés tárul elénk, forrásmészkő lép­csőivel. Az üvegvékonyan csörgő víz láttán érthető a név. Csillog, szikrázik a le- omló víz. A tavaszi olvadás és a nagy nyári esők után a legszebb. A patak füzes kanyargói után széles, sík, füves tisz­tásra érünk. Szélvédett, erdős hegyoldal övezte pázsit, a tollaslabdázók paradicsoma. Ennek felső végén ered a Sza­lajka, és itt van az erdei vas­út végállomása. Innen mere- dekebb az út, és távolabb már vizet sem találunk. Tölt­sük meg tehát kulacsunkat. A P jelzésű ösvényen hama- íbsán elérjük az istállóskői barlangot. Szemben a Nagy- Kopasz elhagyott kőfejtőjét látjuk. A hűvös, denevérlak­ta barlang, amelyben a régé­szek kőkor szaki emberek munkaeszközeit találták, öt kilométeres útunk végállo­mása lehet, hiszen a vissza­üti al együtt kitölt egy napos, kellemes délutánt, de a gya­korlottabb túrázónak a kez­det is lehet. A megfelelő jel­zéseket követve, bő tíz kilo­méteres kerülővel — a hegy­csúcsokat is érintve — 840 méteres szintkülönbséget le­győzve juthat vissza Szilvás­váradra. Esik Sándor rm Brazil mozi Ha akarnám, se tagadhat­nám le, hogy a „brazil” szó­ról nekem nagyon sokáig a káprázatos futball, meg Pelé neve jutott eszembe. Esetleg a kávé. Ilyenek tökéletlen fel­tételes reflexeink: hagyják, hogy besétáljunk a közhelyek csapdáiba, sőt elősegítik a mechanikus gondolkodás ter­jedését. Pedig a brazil mozi nem akármilyen. A sport-fraze­ológiát felhasználva: „dobo­gós” helyet harcolt ki magá­nak a világ filmművészeté­nek történetében. Most játsz- szák nálunk a Minden rend­ben című brazil filmet, Ar­mando Jabor munkáját. Használjuk fel az alkalmat arra, hogy egy kicsit feltér­képezzük a távoli ország tö­rekvéseit és eredményeit a XX. századi Múzsa króniká­jában. Annál is inkább meg­tehetjük ezt, mert a szatíra — sajnos — elmarad a vára­kozástól, ilyenformán nem nagyon szolgál rá az alapos elemzésre. A brazilok a múlt század végén már felfedezték a vetí­tett képeket, ahhoz azonban, hogy a rendszeres filmgyár­tás megindulhasson, idegen szellemi és anyagi segítségre volt szükség. 1905-ben alapí­tották meg a Photo Cinema- tographia Brasileira nevű társaságot. Vezéregyéniségei: egy portugál operatőr és egy olasz pénzember... A tízes években már virágzik a bra­zil filmipar. Később is egyen­letes a fejlődés. Igaz, ekkor még nem beszélhetünk a „minőség forradalmáról” s a brazil alkotások elmaradnak a szovjet, amerikai, francia, német stb. stúdiók produktu­mai mögött, a „kiugrásra” azonban — bizonyos eredmé­nyek alapján — már lehetett számítani. Az előfutárok kö­zül Jósé Carlos Duarte ne­vét érdemes megemlíteni: a Tiao, a néger fiú — 1943-ból — nyugtalanító társadalmi disszonanciákra irányította a figyelmet. A fellendülés va­lamivel hamarabb kezdődött, mint az Európában futótűz­ként elterjedt eszmei-művé­szi filmmegújulás. 1949-ben Alberto Cavalcanti, a koráb­ban Franciaországban, illetve Angliában tevékenykedő ren­dező visszatért hazájába és megalapította a Vera Cruz vállalatot. Ettől kezdve új normákat teremtettek a film­gyártásban. Megsokasodtak a haladó politikummal átitatott drámák, a kifejezési eszközök gazdagodtak: egyre több film­ben lehetett felfedezni a sa­játságosán brazil látásmód és világszemlélet pregnáns je­gyeit. Tom Payneis nevéhez fűződik a Fehérek és feketék (1953), melyet nálunk is ját­szottak : a mű egy múltszázad végi rabszolgalázadás esemé­nyeit eleveníti fel. 1962-ben Cannes-ban nagydíjat kapott A fogadalom (rendezője An- selmo Duarte). Bán Róbert annak idején így írt róla fesz­tiváltudósításában: „Ez a film a babonás együgyüségé- ben is tiszta hit és a mere­ven dogmatikus magatartás megütközésével, és egy sza­már gyógyulásáért tett foga­dalom betartása körül írt történetével egy távoli világ mégis ismerős problémáinak realista megelevenítése. Szel­lemében a filmen érződik Fellini fogantatása, de Duar­te hitelesen népi, dél-ameri­kai atmoszférát teremt a filmkészítés hagyományos eszközeinek felhasználásá­val.” És ez még mindig nem a csúcs. A cinema novo csak ezt követően bont zászlót. A program forradalmi. Az Új Filmlexikon szavaival szólva: „lobogó romantika, megrázó naturalizmus és tudatos teatralitás” árad a művekből. Hangsúlyos szimbólumokkal dolgoznak. Leíró részletezett­séggel térképezik fel a konf­liktusokat. Száműzik a kom­mersz fogásokat. Néhány cím a cinema novo jeles darab­jai közül: A föld transzban (Glauber Rocha, 1967), A ki­hívás (Paulo Césár Saraceni, 1965), Vidas secas — Száraz élet — (Nelson Pereira dos Santos, 1963) stb. Nyilván- valé, Tiiegy a brazil üzleti film sem halt meg közben, az igazi művészetet azonban főleg az említett elvek és al­kotók képviselik. A cinema novo lendületé­ből maradt valami a léféke­zés, a visszaesés után is, de az kétségtelen, hogy a brazil film .most már túljutott a vi­rágzás zenitjén. Szelidebbé és jólfésültebbé vált, bíráló he­vülete vesztett erejéből és a megformálás sem olyan ere­deti, mint a felsorolt művek­ben volt. íme a bizonyíték: a Min­den rendben. (Igazán nem akarok kötözködni, de rendet kellene egyszer már teremte­ni a címdzsungelben. Ezút­tal nem okoz zavart az egy­beesés, mivel Jean-Luc Go­dard korábban elkészült alko­tását a magyar mozik nem vetítették, de hát a Minden rendben elnevezés először a francia rendezőnek jutott az eszébe. Nem lehetne védett — azaz foglalt — a már egy­szer használt cím? Amennyi­ben tovább folytatódik a mos­tani gyakorlat, még megér­jük, hogy valaki filmet for­gat Aranyláz vagy Biciklitol­vajok címmel...) Az alapszi­tuáció eléggé sovány. Egy brazil polgári család kifesteti a lakást, mert a nagylány férjhez megy. Minden a feje tetejére áll s ahogy ilyenkor lenni szokott, a különleges körülmények között az embe­rek kimutatják a foguk fe­hérjét. A família tagjairól le­hull az álarc. A papát csu­pán az indián zene és a ter­mészeti hangok tanulmányo­zása érdekli, a mama szerel­meskedni óhajt, a gyerekek pedig csupán formálisan van­nak jelen a polgári paradi­csomban. Később, váratlanul — szörnyű dolog történik: az egyik munkás beszeszelt álla­potban megöli társát. Folyik a dáridó a festés befejeztével, pedig a cselédszobában ha­lott fekszik. Láttunk már ilyesfajta kontrasztokat. Ar­mando Jabor megtehetné, hogy a tragikus esemény kapcsán lerántja a leplet a kiabáló ürességről és a felhá­borító felelőtlenségről. Saj­nos, nem él a lehetőséggel: ellavírozik mellette s a szto­rit áporodni hagyja a nem is nagyon érdekfeszítő anekdota pácában. Sok a szöveg. Zava­ró a műviség. Csak egy-két epizódban csillan meg az áb­rázolás realista ereje. Minden akkor lesz rendben — hogy a címre utaljunk —, ha a brazil film haladó ha­gyományainak szellemében vállalja a valóság időszerű ellentmondásainak feltárását. Veress Józseí Znhatagok a Szalajkán Á múlt faggatása Humanista kódexek nyomában — A budai vár könyvtárak, a nyilvános könyvtárak szerepe. Továb­bá: ezeknek az intézmények­nek éppen ezért könyvállo­mányuk választékával lépést kell tartaniuk a növekvő tár­sadalmi igényekkel, ez pedig nem egyszerűen belső intéz­ményi gond, hanem már köz­ügy ... és folytathatnánk. De ne szaladjunk ennyire előre, hagyjuk a következtetéseket, s nézzük magát az olvasni­valót. A „leárazott” és „felára­zott” könyvek egyidejű kíná­latából így vásárolhattuk meg többek között Csapodi- né Gárdonyi Klára: Huma­nista kódexek nyomában cí­mű pár évvel ezelőtt megje­lentetett munkáját — való­ban nevetséges összegért, há­rom forintért — és megemelt áron Zolnay László: A budai vár című friss kiadású köte­tét. Múltat faggató szándék, türelmes kutatómunka ered­ménye ez a két könyv, me­lyek között — noha a műve­lődéstörténet eltérő sajátos­ságú területeiről hoznak más­más jellegű beszámolót — nem nehéz fellelni a közös kapcsolódási pontokat, az egyező tárgyra vonatkozó ösz- szefüggéseket. A Humanista kódexek nyo­mában című könyv valódi bibliofil csemegének számít. Üti- és élménybeszámoló az elmúlt évtizedek hazai kor­vinakutatásának érdekes munkálatairól, módszerekről és eredményekről. Az előz­mény, az igazi mű, a szép ki­vitelű, nagy formátumú, sze­met gyönyörködtető album a Bibliotheca Corviniana (A Corvina Könyvtár története) öt éve jelent meg javított ki­adásban. Ennek a — tanul­mányt, a korvinák hiteles le­írását tartalmazó, színes táb­lákkal gazdagon illusztrált — kötetnek társszerzője ugyancsak Csapodiné, aki most kötetlen formában azok­ról a részletkérdésekről, írás­történeti nyomozásának moz­zanatairól, egyes ritka becsű könyvek hányatott sorsáról beszél, amelyekről a jelzett kötetben terjedelmi okok mi­att nem volt lehetősége ilyen formában szólni (Petrus Cen- nius, Mátyás király kódex­másolója: A párizsi Petrarca — Dante-kódex; Vitéz János könyvtára stb.). Az újabb adatok, megfigyelések továb­bi bizonyítékokat szolgáltat­nak arra nézve, hogy Budán, Mátyás humanista szellemű udvarában kiépített páratlan gazdagságú könyvtár milyen meghatározó szerepet töltött be a magyar művelődéstörté­netben. „Kőből faragott történeti képeskönyv” — így jellemzi Zolnay László a budai várat, és aki tett már valamikor rá­érős sétát a régi falak között s alaposabban megszemlélte a különböző stílusban for­mált műemlékeket, szobrá­szati remekeket, épületegyüt­teseket, egyet kell, hogy ért­sen e megállapítással. A Gondolat Zsebkönyvek sorozat kötete utazásra, tu­rizmusra ösztönző munka. Szerzője avatott idegenveze­tőként kalauzol bennünket a közismertnek számító — leg­alábbis annak hitt, ugyanak­kor még megannyi művészeti érdekességet, meglepetést tar­togató — nagyszabású sza­badtéri múzeumban. A könyv ismeretközlő, melyből azon­ban nincs száműzve a szép- irodalom. versek, versidéze­tek színezik, nyomatékosítják a szakszerű mondanivalót, s mint olvasmány is élvezetes munka. Erénye továbbá, hogy a kultúra tárgyi rekvizitumai mögött mint alkotót, mint használót, ott találjuk min­dig a kor emberét. Ma a vár, a volt királyi pa­lota célszerű felhasználását jelzi, hogy múzeumok, tudo­mányos és közintézmények kaptak, kapnak benne helyet. Könyvismertetésről lévén szó, stílszerű, ha megemlítjük: ide költözik a nemzet legna­gyobb könyvtára, az Országos Széchényi Könyvtár is. „Bu­da az volt a magyaroknak, ami a franciáknak Párizs, az angoloknak London, a cse­heknek Prága”. Megkövült szépségeit a könyv olvasásán túl „élőben is” látni kell. A bevezető sorok gondola­taihoz kapcsolva kiegészítés­ként még csak annyit te­szünk hozzá: a kedvezmé­nyes könyvvásárlás tényét hi­ba lenne kizárólag abban összegezni, hogy nem más, mint az eladhatatlan mun­kák, felhalmozott raktári készletek kiárusítása. Tagad­hatatlan, az akciónak ez a vonása is megfogalmazható. Ami azonban ennél lényege­sen fontosabb és bizonyítha­tó: nagyon sok nívós könyv, informatív értékű kiadvány talál így gazdára. A drágulási folyamatot tekintve pedig úgy hisszük, a későbbiekben sem lesz nagy baj, ha mara­dandó szellemi értékekhez, jó könyvekhez juthatunk — esetenként leértékelt áron. (Magvető Kiadó, Bp., 1978., Gondolat Kiadó, Bp., 1981.) Futaky László KM IF í LM J EG YZ ÉT Tulajdonképpen könyvis­mertetést írunk, de a tartal­mi kérdések taglalását meg­előzően szólni szeretnénk né­hány szót a könyvpiac mai jelenségeiről, árváltozásairól. Tesszük ezt éppen a bemuta­tásra szánt két könyvre hi­vatkozva, melyek példázzák: amennyire kellemesnek mondható az . a tapasztalat, hogy kitűnő munkákhoz jut­hatunk hozzá szinte filléres áron, annyira zokon eshet az ellenkezője, hogy tudniillik jóval többe kerül ma már egy sor könyvféleség mint akár tegnap. Becslések sze­rint a hazai és a szocialista országok könyvtermésénél tíz Ft-os, míg a kapitalista im­portból származó könyvek esetén ennél jóval magasabb kötetenkénti átlagáremelke­déssel kell számolnunk majd. Ha ez így van, akkor ebből egyenesen következik az is, hogy le fog lassulni a ma- gánkönyvgyűjtés üteme, de várhatóan megnő a köz-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom