Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
■ ■ Üresen A míg az energiagazdálkodás eljut odáig, hogy széleskörűen feltárja és hasznosítja a tartalékokat — például a kukoricaszár, szalma, gyümölcsfa nyesedék eltüzelését — addig leginkább csak a takarékosság jöhet számításba, mint egyensúlyteremtő, költségcsökkentő tényező. Takarékoskodni sokféleképpen lehet, szükséges is, hiszen erre az árak, a szabályozók kényszerítik a felhasználókat, az üzemeket Az energiatakarékosság, mint követelmény, általános kategória, a végrehajtás azonban egyedi, üzemi szintű. Mennyire igaz ez, annak bizonyítására elégséges egyetlen példa. A közelmúltban megjelent egy rendelet, amely szerint a gépjármű fuvaroztató üzemek ezután — ha oda vagyvisz- szaútban üresen fut a gépjármű —, kilométerpénzt kötelesek fizetni. Sokan az érdekeltek közül erre mondták; meg nem alapozott szankció, kétszeres veszteség éri az üzemet, részben az üzemanyagárak miatt, másrészt a büntető előjelű kilométerpénz miatt. Van ebben igazság. Az üresjáratokért valóban kétszer kell fizetni, de senki ne higyje azt, hogy a rendelet célja az üzemektől a nyereség elvonása, az állami bevételek növelése volt. Ellenkezőleg. Az államnak, az országnak nem az üresjáratokért kifizetendő forintokra van szüksége, inkább az azonos energiafelhasználással végzett több munkára, avagy a literekben is kifejezhető gázolaj, olaj, benzin megtakarítására, hiszen az olajért ma 10—15-ször nagyobb árat fizetünk, mint öt évvel ezelőtt. Lehet-e az üresjáratokat mérsékelni, a benzin-, gáz- olajfogyasztás4- csökkenteni? De még mennyire! Nyírbátorban az Űj Barázda Tsz- ben ezt úgy csinálják, hogy kooperálnak a város ipari üzemeivel, a környező tsz- ekkel. Mivel a tsz-kocsik anyagért, gépért, vetőmagért, gyakran járják az országot, keresték a partnereket és találtak is. így szállítottak többek között cipőt és egyéb ipari terméket a különböző városokba. A nyereség háromszoros: nem fogy ellenérték nélkül a drága üzemanyag, nem kell büntető adót fizetni, végül az ipari termékek szállításáért pénzt is kapnak. Tanulság: mindent lehet, csak akarni kell. T ermészetesen az akarat nem égyenlő a konkrét, a már megvalósult munkával. Az akaratok érvényesítéséhez előbb tájékozódásra, a partnerek megkeresésére, a tervezett feladat megszervezésére van szükség. Az ilyen munka sok utánjárást, jó kapcsolatokat, rugalmasságot igényel és ahol ezt nem tudják, ott sürgősen bele kell tanulni. Utóbb a mezőgazdaságban nem nőtt, szinten maradt, sőt csökkent az energiafelhasználás. Bizonyítja: jó úton járunk, ezen az ösvényen még tovább lehet menni. S. E. Pótkocsi, porszóró berendezés, radiátorok Szabolcsi termékek a tavaszi BNV-n A hagyományokhoz híven, az idei tavaszi BNV-n is találkozhatnak majd az érdeklődők a szabolcs-szatmári ipari üzemekben készült termékekkel. Minden bizonnyal nagy érdeklődésre tarthat számot a szakemberek körében a nyíregyházi MEZŐGÉP két terméke, amelyeket a partnervállalataik közvetítésével mutatnak be a vásáron. Először láthatják a megyénkben gyártott KP—206- os jelű fixplatós közúti pótkocsit, amit az AUTÓKER pavilonjában lehet majd megtalálni. A közelmúltban adtunk hírt arról, hogy a MEZŐGÉP fehérgyarmati gyáregységében új, könnyűfém-alapanyagú panelekből összerakható szerkezetet gyártanak, s exportálnak Indonéziába. A Modul-System licenc alapján gyártott szerkezetet szakoktatási intézményként felállítva tekinthetik meg majd a vásáron a látogatók, az Industria Külkereskedelmi Vállalat kiállító csarnokában. Megszokott vendég már a tavaszi nemzetközi vásárokon a Hajtóművek és Festőberendezések Gyára. Az idei rendezvényen a gyár egy komplett, 10 millió forint értékű porszóró berendezéssel szerepel. A nagy értékű gép — a budapesti központ tervei alapján —, túlnyomó része a nyíregyházi gyárban készül, míg a berendezés elektrotechnikai egységeit a békéscsabai gyárban állították elő. Az egész országban nagy népszerűségnek örvendő satucsaládjával vesz részt a nemzetközi vásáron az Öntödei Vállalat kisvárdai gyáregysége. A tervek szerint a május 20-án nyíló vásáron a kisvárdaiak forgó-, cső- és lakatossatukat mutatnak be öt méretben. A szabolcsi gyár termékeit a 24-es pavilonban, a vállalat kiállító termében lehet majd megtekinteni. Elvetették a kukoricát Pongrác, Szervác és Bonifác szerencsére fagy helyett meleget hozott. Habár április végén már letették a „névjegyüket”, s itt van még Orbán is, aki szintén hideghozó. Egyelőre az évszaknak megfelelő az időjárás. A hidegebb, szeles, csapadékos május elejét melegebb követte, s ez kiválóan alkalmas a mezőgazdasági munkák végzésére. A tavasz legnagyobb munkáját a százezer hektár kukorica vetése adta. A szemesnek szánt területen már földben a mag, s már csak a siló vetéséből van hátra Évek óta jelentős mennyiségű Juliska bab jut exportra a tiszakóródi tsz-tagok háztáji gazdaságaiból a Vetőmagtermeltető Vállalat segítségével. Az idén a Béke Termelőszövetkezet a Nagyúti dűlő öthektáros területét készítette el a vetésre. S mivel a május végre meghozta a jó időt, gazdára lelt a sorhúzó is, megkezdődött a bab vetése, majd kelés után a karózása. (M. K. felv.) néhány ezer hektár. Ebben a; évben jól sikerült a kukorica vetése. Az idő végig kedvezett, gyorsan, könnyedén haladhattak a gépek. Ezzel behozták a nagyüzemek az őszi és tavaszi belvíz okozta lemaradásukat, sőt az elmúlt esztendőkhöz viszonyítva még előbbre is tartanak. A május eleji csapadék jó hatással volt a dohány és a zöldségfélék palántázására. Dohányt 8200 hektáron termesztenek ebben az évben a megyében, s ennek a területnek az ötödén már kiültették a kis növénykéket. Hasonlóan jó ütemben halad a paradicsom, a paprika és a káposzta palántázása is. Nemsokára megkezdik a mezőgazdasági nagyüzemekben a lucerna első kaszálását Ez egy kicsit késik, mert a hideg késleltette a növekedést Jelenleg a hatodik—hetedik permetezésnél tartanak az almáskertekben. Virágzáskor a legtöbb helyen kétszer is működtek a gyümölcsösökben a permetező- gépek, mert elhúzódott a nyílás. Ez pedig magában hordozza a fertőzés többszörös veszélyét. A fák most sziromhullás utáni fonológiai fázisban vannak. Éppen az elhúzódott virágzás miatt számítani kell a termelőknek a fokozottabb atkafertőzésre és a korábbi években háttérbe húzódott lisztharmat erőteljesebb előretörésével. Fuzik- ládiumveszély egyelőre nincsen, azonban az idő kedvez ennek a betegségnek a kialakulásához. Ezért — hasonlóan a korábbi évekhez — nagy gondot kéül fordítani a növényvédelemre, különösen a preventív védekezésre, (sb) Rajt előtti eligazítás... Az első akadály. A harci feladat a következő. Vízi átkelés ... Az elméleti feladat sem könnyű. Gránátdobás... találat! Szombaton fejeződött be a nyíregyházi Ifjú Gárda-zászlóalj háromnapos, programban és eseményekben gazdag versenysorozata. Mint arról már hírt adtunk, a szemle menetdalversennyel kezdődött. Pénteken harcitúrán vettek részt a szakaszok, amelynek színhelye a sóstói erdő volt. Szakaszkötelékben hajtották végre az ügyességi és elméleti feladatokat. Szombaton raj versenyekre került sor, mely úszásból, futásból és lövészetből állt. Befejező mozzanat a szakaszkötelékben végrehajtott alaki szemle. A XII. városi Ifjú Gárda-szemle ünnepélyes zárására és az eredményhirdetésre A résztvevőket a gulyáságyu várta. szombaton délután került sor az élelmiszer- ipari szakközépiskolában, ahol Tóth László, a KISZ nyíregyházi bizottságának titkára köszöntötte a gárdistákat, majd eredményt hirdettek. Az 1980/81-es képzési év és a XII. városi Ifjú Gárda-szemle összesített eredménye alapján: első lett és egy évig a KISZ Nyíregyházi Bizottsága vándorserlegének a birtokosa: az Egészségügyi Szakiskola Kállai Éva szakasza. Második lett a MEZŐGÉP vállalat Lékai János, harmadik a Zrínyi Gimnázium Zrínyi Ilona szakasza. A záró- ünnepségen adták át a Kiváló, az Élenjáró és a Kiváló Gárdista kitüntetéseket. IFJÚ GARDA J3CXVIH. évfolyam, 114. szám ARA: 1,80 FORINT 1981. május 17., vasárnap I