Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-02 / 78. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. április 2. Súlyemelés MalnárMiklis: új országos csúcs Lengyelország és Magyarország 20 éven aluli súlyemelői Plock- ban, nemzetek közötti találkozón mérték össze erejüket. A magyar juniorválogatottban két nyíregy­házi súlyemelő, Molnár Miklós és Gajdos László is dobogóra lé­pett. Molnár szakításban új or­szágos csúcsot állított fel, 161 ki­logrammal. A régi rekordot is ő tartotta, amely 160,5 kiló volt. Az NYVSSC kitűnősége egyébként a plusz 100 kilogrammos súlycso­portban első lett, 346 (161, 185) ki­lós teljesítménnyel. Gajdos 67,5 kilogrammban indult és a lengyel Hlabos mögött 270 (120, 150) ki­lóval a második helyen végzett. Magyarország gárdája 9:1 arány­ban verte a házigazdákat. Frankfurtban, az NSZK—Ma­gyarország ifjúsági találkozón is volt nyíregyházi résztvevő. A vá­logatott címeres mezében Ham­vai István mutatkozott be, az 52 kilósok súlycsoportjában 180 (80, 100) kilogrammal a második he­lyen végzett. A Nyíregyházi Vasutas-Sparta- cus SC súlyemelői részt vettek a szombathelyi Sabaria Kupa via­dalon is. Két helyezést értek el, felnőttek, 67,5 kg: 6. Mészáros Miklós 260 (115, 145). Ifjúságiak: 90 kg: 10. Fülöp Béla 250 (110, 140). Képünkön: az országos csúcstartó: Molnár Miklós. BIRKÓZÁS Tizenhét szabolcsi érem Kitünően szerepeltek a sza- bolcs-szatmári birkózók a terü­leti kötöttfogású serdülőbajnok­ságon. Megyénk tehetséges fia­taljai összesen 17 érmet szerez­tek, négy aranyat, hét ezüstöt és hat bronzot. Helyezéseik: 42. kg: 1. Linzenbold Levente (NYVSSC), 3. Schvantner János (Ibrány). 45 kg: 1. Marton László (Ibrány), 2. Bakosi Sándor (NYVSSC), 3. Danes István (Zá­hony). 49 kg: 2. Dani Zoltán (NYVSSC), 3. Mészáros László (Ibrány). 53 kg: 2. Lajtos György (NYVSSC). 57 kg: 1. Horváth Zsolt (NYVSSC), 2. Humenyik László (NYVSSC), 3. Sebők Zol­tán (Záhony). 62 kg: 2. Gunyecz István (NYVSSC), 3. Kulcsár Zoltán (Ibrány). 67 kg: 2. Doro­gi Attila (NYVSSC), 3. Ignácz ZMtán (Záhony). 78 kg: 2. Tóth István (NYVSSC). Plusz 78 kg:l. Farkas László (NYVSSC). Képün­kön: Danes István, a Záhonyi VSC reménysége ezúttal is bizo­nyított, a 45 kilogrammos kate­góriában bronzérmet szerzett. Buús, Gáspár; Fecskú Az NYVSSC NB I-es labdarú­gó csapatának 22 játékosa közül tizenöten léptek pályára: Szend- rei, Pólyák, Szűcs, Szikszai, Szekrényes, Cséke, Kozma, Mold­ván, Kléninger, Kiss, Czeczeli, Pethő, Kovács, Lechner és Bor­bély. A két utóbbi azonban nem sok időt töltött a pályán, míg Buús, Májer, Gáspár, Váradi, Lukács, Fecskú és Kosztyú pedig egyetlen percet sem játszott. Mi van velük? Milyen formában vannak? — kérdeztük Temesvári Miklóstól, a piros-kékek vezető edzőjétől. Sikeres műtét után — Buús, mint ismeretes, porc- műtéten esett át — válaszolta a szakvezető. Már a varratokat isi kiszedték a térdéből, hamarosan elkezdheti az úszást, a kerékpá­rozást. Mindez bizonyítja, hogy az operáció jól sikerült. Az orvo­si vélemény szerint egy hónap múlva Buús elkezdheti az edzé­seket, természetesen fokozatos terheléssel. Remélem, hogy a sze­zon végén már számításba is ve­hetem az összeállításnál. — Májer, a harmadik kapu­sunk becsületesen edz, úgy ér­zem nem lenne probléma vele, ha sor kerülne a játékára. A kapusfoiglalikozásokon ugyanis rendre jó formáját bizonyítja, te­hát bármikor számíthatok rá. Gáspár egy hónapig — már­cius végéig — eltiltás alatt állt, még a Jkispadon sem kaphatott helyet. (Gáspár kérésére itt kö­zöljük: eltiltását azért kapta, mert súly problémái voltak. A szerk.) Edzőmérkőzésen viszont és a többiek játszott, s igazolta labdabizton­ságát, jó formáját. Előrelátható­lag április 4-én, Csepelen sor kerül a játékóra, lehetőséget kap a bizony ításra. Természetesen eltiltása alatt látogatta az edzé­seket és elvégezte a meghatáro­zott munkát. — Váradi Ottót különféle sérü­lései miatt nem tudtam számítás­ba venni. Jó képességű labdarú­gónak tartom, de egyszer sem volt alkalmam pályára küldeni, mivel amikor sor kerülhetett volna a játékára, sérültet jelen­tett. A kihagyások miatt az erő­állapota sem a régi már, lelas­sult. Él-e a lehetőséggel Lukács? — Lukácsnak az edzéseken mutatott akarásával, szorgalmá­val nem voltam elégedett. Mint­ha feladta volna a csapatba ke­rülésért a harcot. Mivel Kovács sorozatban gyenge formában ját­szik, Lukács lehetőséget kap Cse­pelen. Remélem él vele. — Fecskú sérüléséből felépülve két hétig egyéni edzéseken ké­szült, külön munkát végzett. Ezen a héten viszont már a töb­biekkel gyakorol és ugyanazt végzi, mint társai. Az edzőmér­kőzéseken lehetőséget kap a for­mába kerülésre. Rajta múlik, Kettős tiszalöki siker ATLÉTIKA Március 29-én rendezték meg l nyíregyházi járási futócsa­pat-bajnokság második forduló­ját. Az őszi és a tavaszi fordu­lókban szerzett összpontszámok alapján kettős tiszalöki siker született, a gimnázium leány- és fiúgárdája egyaránt továbbjutott a megyei döntőre. A Nagykállói Budát Gimnázium leány- és a Tiszavasvári 115-ös számú Szak­munkásképző Intézet fiúcsapata szintén ott lesz a legjobbak via­dalán. Eredmények: Lányok, I. korcsoport, 100 m: 1. Szabó Katalin (Tiszalöki Gim­názium) 13,5. 800 m: 1. Kovács Judit (Nagykállói Budai) 2:44,2. 200 m: 1. Gyúró Mária (Tiszalöki Gimnázium) 30,2. 400 m: í. Sza­bó Ildikó (Tiszalöki Gimnázium) 68,4. II. korcsoport, 100 m: l. Cserés Ágnes (Tiszalöki Gimná­zium) 13,6. 800 m: 1. Támcsu Györgyi (Tiszavasvári Gimnázi­um) 2:42,0. 200 m: 1. Nagy Mária (Tiszalöki Gimnázium) 30,0. 400 m: 1. Spala Éva (Tiszalöki Gim­názium) 72,4. Váltó, 4x100 m: 1. Tiszalöki Gimnázium 58,3. 4x400 m: 1. Nagykállói Budai 4:51,6. Továbbjutott: Tiszalöki Gimná­zium és Nagykállói Budai Gim­názium. Fiúk, I. korcsoport, 100 m: 1. Illés Róbert (Tiszadob) 12,0. 1500 m: 1. Virág Sándor (Tiszavasvári 115-ÖS DSK) 4:47,2. 3000 m: 1. Gyurecskó János (Tiszavasvári 115-ös DSK) 10:26,2. 800 m: 1. Péter István (Ujfehértói Gimná­zium) 2:11,4. 200 m: 1. Mitró Mi­hály (Tiszalöki Gimnázium) 25,6. 400 m: 1. Ferenc István (Tisza­vasvári Gimnázium) 56,9. II. kor­csoport, 100 m: 1. Iski Béla (Ti­szavasvári 115-ÖS DSK) 12,2. 1500 m: 1. Szabó Sándor (Tiszavasvá­ri 115-ös DSK) 4:59,2. 200 m: 1. Lévai Sándor (Tiszavasvári Gim­názium) 25,4. 400 m: 1. Tóth Jó­zsef (.Tiszavasvári 115-ös DSK) 59.3. Váltó, 4x100 m: 1. Tiszadob 50.4. 4x400 m: 1. Tiszavasvári Gimnázium 3:55,0. Továbbjutott: Tiszalöki Gimnázium és Tisza­vasvári 115-ös számú Szakmun­kásképző Intézet. Bányai István Sportlövészet Felszabadulási Kupa sportlö­vész emlékversenyt rendezett Nyíregyházán a MEZŐGÉP és a SZÁÉV honvédelmi klubja. Ered­mények, A-kategória, egyéni: 1. Takács Lajos (Zalka klub) 165, 2. Lengyel István (Mg. Főiskola) 164, 3. Kökéndy Iván (Mg. Főis­kola) 161. Csapatban: l. Mg. Fő­iskola 464, 2. Zalka Máté Klub 461, 3. TITÁSZ 417. B-kategória, egyéni: I. Helmeczi László (Ság- vári Tsz) 142, 2. Nagy Miklós (Konzervgyár) 142, 3. Fekete László (MEZŐGÉP) 138. Csapat­ban: 1. Konzervgyár 355, 2. ME­ZŐGÉP 353, 3. Cipőgyár 350 kör­rel. Tenisz Jól szerepeltek a nyíregyházi teniszezők a mezőtúri Szabó La­jos Kupa-versenyen. Férfi egyes­ben Koczka Tamás és Sárréti György — az NYVSSC NB 1-es csapatának tagjai — az elődön­tőig jutottak. A két kitűnő teni­szező párosban pedig bekerült a döntőbe, ahol azonban alulma­radtak. Eredmények: Férfi egyes, elődöntő: Lukács (MTK-VM)—Koczka T. -(NYV­SSC) 6:3, 6:4, Sziráki (Újpesti Dózsa)—Sárréti (NYVSSC) 6:2, 6:3. Döntő: Lukács—Sziráki 6:7, 6:4, 7:6. Férfi páros döntő: Lu­kács, Sziráki (MTK-VM, U. Dó­zsa)—Sárréti, Koczka T. (NYV­SSC) 5:7, 6:3, 6:4. A párosban a harmadik helyet a Káplán István, Koczka János (NYVSSC) kettős szerezte meg. mikor vehetem számításba a _kezdő tizenegynél. — Lechnert az első tavaszi meccsen, Dunaújváros ellen sé­rülése miatt kellett lecserélnem. Felépülése után Debrecenben né­hány percre kapott játéklehető­séget. Az edzéseken szorgalmasan dolgozik, az egymás közötti já­tékok során pedig jó formáját bizonyítja. Valószínű, hogy Cse­pelen ő is játszik. Kosztyúról semmi hír... — Borbélynak az „átállás” nem nagyon sikerült, mintha kisebb­ségi érzése lenne, pedig tőlünk ment el, ismer mindenkit, önbi­zalomhiánnyal is -küzd. A hozzá­állásával azonban elégedett va­gyok. ö is -kap majd lehetőséget a bizonyításra. — A 22. emberről, Kosztyúról pillanatnyilag semmit sem tu­dok. Korábban lábsérülése volt. Hetek óta még csak egy telefon­ra sem érdemesít bennünket; egyáltalán hol tart a sérülése? — mondta befejezésül Temesvári Miklós. Mit lehet ehhez hozzátenni? Kár a tehetséges játékosért, aki egyébként az Asztalos SE NB Il-es csapatánál is rendre hiány­zott az edzésekről, s tanulmá­nyaival magyarázta mindazt. Most a sérülése lenne az ok? (bd) A RÖPLABDARAJT ELŐTT Kupagyőztes az NYVSSC Nyolc csapat részvételével rendezték meg Miskolcon a röplabda Avas Kupát. A tor­nát az NYVSSC férficsapata nyerte, miután valamennyi ellenfelét legyőzte. A piros- kékek egyaránt 3:0-ra verték a BACSEP-et, a MÉMTE-t és a Hejőcsabát, a döntőben pe­dig 2:l-re nyertek a Külker SC ellen. Az együttes játéko­sa, Prékopa Tamás, a leg­jobb ütőnek járó tiszteletdí­jat kapta. A legjobb csapat edzőjének járó dijat az NYh. VSSC szakvezetője, Balázs István vehette át. A kupa- győzelem jó jel az NB II hét végi rajtja előtt. A nyír­egyházi gárda egyébként áp­rilis 5-én Nyírbátorban kezd, 11 órától mérkőzik az újonc hazaiakkal. ÚSZÁS Ormos sikere Rostockban Nagyszabású nemzetközi úszóversenyt rendeztek az NDK-béli Rostockban. A via­dalon a házigazdákon kívül csehszlovák, kubai, román, szovjet és magyar úszók in­dultak, köztük Ormos Edit, a Nyíregyházi Vasutas-Spar- tacus SC kitűnősége. Edit egy arany- és egy bronzérmet szerzett, valamint két helye­zést ért el. Eredményei, 100 m pillangó: 1. Ormos Edit 1:06,84 (új megyei felnőtt- csúcs)! 400 m vegyes: 3. Or­mos Edit 5:20,65. 100 m gyors: 4. Ormos Edit 1:00,49. 200 m pillangó: 8. Ormos Edit2:30,29. Az NYVSSC másik tehetsé­ge, Vasváry Zoltán, a Csepel SC felkészülési utánpótlás- J versenyén állt rajthoz és a 100 méteres pillangóúszásban 1:05,89 perccel győzött. A viadalon Harastyák Zoltán a 100 méteres mellúszásban I 1:35,33 perccel második lett. Az 50 méteres gyorsúszásban Csabai Judit 42,55 másodperc- ' cél harmadikként ért a célba. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, U-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén lrivül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 __ __ Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 U Kimet- Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, eS^^p negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 35 059 HU ISSN 0133—»58 RÁDIÓ P FILM 1981. április 2., csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: A St. Martin-in-the-Fi­elds-! kamarazenekar játszik. — 9,00: Népdalok. — 9,29: Magya­rán szólva... — 9,44: Brum­madzag, a zenebohóc. — 10,05: A Hobbi Dominó Kecskeméten. A házigazdák: Leskowsky Al­bert hangszergyüjtő és barátai. — 10,35: Figaro házassága. Rész­letek Mozart operájábóL — 11,26: Válasz a „Jelbeszéd”-re. Szél Julia műsora. — 11,41: A sötétség mélyén. Joseph Con­rad regényének rádióváltozata. IX. rész. — 12,35: Sőtér István: Gyűrűk. Koczkás Sándor könyvszemléje. — 12,45: Zene­múzeum. — 13,48: Magyar re­mekírók. — 14,18: Magyari Imre népi zenekara játszik, Pintér Györgyi és Hollay Bertalan nó­tákat énekel. — 15,10: Zsanna Blcsevszkaja orosz népdalfel­dolgozásokat énekel. — 15,28: Csiribiri. Ezeregy történet ki­csiknek. — 16,05: A Pécsi Neve­lők Háza kamarakórusa énekel. — 16,19: Délutáni Rádiószinház. Az autókereskedő. Björn Rune­borg hang játéka. — 17,07: Köz­életi közelképek. Mester Ákos és Vértes Csaba műsora. — 17,35: Népzenei Hangos Újság. — 19,15: Sass Sylvia és Melis György operettfelvételeiből. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. A Magyar Rá­dió és Televízió szimfonikus ze­nekarának hangversenye. Vezé­nyel: Lehel György. Közremű­ködik: Nagy Péter — zongora, Takács Klára és Gáti István — ének, Bánffy György — próza. — 22,30: Kapcsoljuk a 6-os stú­diót. PETŐFI RADIO 8,05: Negyedóra háromnegyed ütemben. — 8,20: Tíz perc kül­politika. — 8,33: Napközben. — 10,33: ZenedélelőtL — 12,33: Me­zők, falvak éneke. — 12,55: Kap­csoljuk a szolnoki stúdiót. Drá­ga fácska. — 13,25: Látószög. — 13,30: Szokolay Sándor gyer­mekkórusaiból. — 14,00: Váloga­tott perceink. — 16,35: Időseb­bek hullámhosszán. — 17,30: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18,33: Hétvégi pano­ráma. — 19,55: Slágerlista. — 20,33: A 04, 05, 07 jelenti. — 21,05: Az ember és a kozmosz. A Magyar Rádió és a TIT ve­télkedője. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,05: TIT-percek. Nyíregyháza környezetvédel­me. Pályamunkák az MTESZ- ben. Riporter: Várkonyi Zsu­zsa. — 17,15: Kérni mindent szabad! Válogatás klvánságle- velek között. — 17,35: Vállon hordott évtizedek. Nyugdíjasok műsora. Szerkesztő: Rózsavöl­gyi Erzsébet. — 18,00: Észak- tiszántúli krónika. — 18,15: A Hobo Blues Band felvételeiből. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,05: Tévétorna (sz.) — 8,10— 12,05: Iskolatévé. — 14,00: Isko­latévé. Magyar nyelv (ism., sz.) — 14,20: Rajz (ism., sz.) — 14,40: Deltácska (ism.) — 15,20: Világnézet (ism.) — 16,15: Hí­rek. — 16,20: A fény hegyei. Olasz filmsorozat. VI/2. rész: A Kilimandzsáró jégtrónusa (sz.) — 16,50: Kuckó (ism., sz.) — 17,20: Reklám. — 17,25: Tízen Túliak Társasága. — 18,05: Tv- börze. — 18,15: Telesport. — 18,40: Prágai változások. Riport­film (sz.) — 19,00: Reklám. — 19,10: Tévétorna (sz.) — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-hlradó (sz.) — 20,00: Delta. Tudomá­nyos híradó. — 20,25: Családi kör. Szülők, nevelők műsora. Barátok, vagy ellenfelek. I. rész: A kiszolgáltatott szülő. — 21,15: Volt egyszer egy család. Magyar film (Ism., sz.) — 22,40: Tv-híradó 3. (sz.) — 22,50: Ez a Maxim. Részletek a budapesti Maxim varieté műsorából (sz.) — 23,30: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete. 2. MOSOK 18,55: Pedagógusok fóruma. Iskola és környéke. II. rész: Kisvárosi gimnázium (ism.) — 19,30: Tv-híradó (sz.) — 20,00: Érzelmek zűrzavara. Magyarul beszélő szovjet film (sz.) — 21,20: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,40: Szemle. Társadalomtudományi körkép. Nyilvánosság és tömeg­kommunikáció. SZOVJET TV 17,00: Moszkvai tavasz. — 17,05: Külpolitikai kommentár. — 17,20: Film. — 19,00: Hírek. — 19,35: Hangverseny. — 20,30: A világ eseményei. — 20,45: Ifjúsági jégkorong Európa-baj- nokság: Szovjetunlö—Ausztria (harmadik harmad). — 21,20: Kárpátontúll hírek. — 21,35: Filmújdonságok. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolaté­vé. — 9,30: A szakmunkásta­nulók neveléséről. — 10,00: Az elhibázott robbantás — svéd film. — 11,40: A CIA szolgála­tában — 1. rész. — 12,35: Hí­rek. — 15,40: Hírek. — 15,45: Iskolatévé. — 16,15: Majd én megmondom — tévéjáték. — 17,30: Közügyek. 18,00: Akikről Fuclk Irt — 7. rész. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Tv-maga- zln. — 19,20: Időjárás jelentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv-hiradó. — 20,00: Veteránok — tévéjáték. — 20,55: Fontos határkövek — dokumentum­műsor. — 21,20: Hangverseny- műsor. — 21,55: Ez történt 24 óra alatt. — 22,10: Ismeretter­jesztő műsor. — 23,00: Hírek. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: MUNCHAUSEN BÁRÓ CSO­DÁLATOS KALANDJAI (fr.) Előadás kezdete: 16 óra! 18 és 20 órától zártkörű archív film­klub! előadás! Nyíregyháza Béke mozi: KOVPAK ELŐRETÖR (sz.) Nyíregyháza Móricz mozi: ESS ESŐ, ESS! (csehszl.) Elő­adás kezdete: 15,30 óra! A NAGY ALOM (16 év!) (am.) Előadás kezdete: 17,45 és 20 óra! Kisvárda: WOYZECK (16 év!) (NSZK) Mátészalka: EGY KIS IN­DIAN (am.) Fehérgyarmat: SZANDAKAN 8. (18 év!) (japán) Nyírbátor: PUGACSOV I—II. (14 év!) (sz.) Vásárosnamény: HÖLGYEM, isten Áldja ! (am.) Tömegsport Jól sikerült tömegsportversenyt rendezett a vásárosnaményi sportfelügyelőség. A Felszabadu­lási Kupa asztalitenisz- és sakk­versenyen negyvenen vettek részt. Eredmények, sakk, férfiak: 1. Gere László, 2. Cs. Kovács Ta­más (mindkettő vásárosnaményi), 3—4. Ágoston József (Nyírmada) és Vaskó Imre (Vásárosnamény). Nők: 1. Lakatos Jolán (Vásáros­namény). Asztalitenisz, férfiak: 1. ifj. Szűcs László (Vásárosna­mény), 2. Szabó István (Csaro- da), 3—4. Orosz János (Vásáros­namény) és Mitru István (Ara­nyosapáti). Nők: 1. Herczeg Gyöngyi (Vásárosnamény). MEGHÍVJUK önöket AZ AGROMASEXPO KIÁLLÍTÁSON A DUNAI VASMŰ BEMUTATÓJÁRA. A bemutató helye: a 3. sz. kapu mellett. (HV—17) Ml VAN A HIÁNYZÓKKAL? DUNAI VASMŰ DUNAÚJVÁROS

Next

/
Oldalképek
Tartalom