Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET M/' kell a tudás kosarába? Vélemények a műveltségről Mérhető-e az általános műveltség? Ki állapítja meg, mit kell tartalmaznia a mai ember műveltségzsákjának? Meg le- het-e fogalmazni egyáltalán, kit tekintünk művelt embernek? Megannyi kérdés, amelyekre nehéz megnyugtató választ adni, annál inkább, mivel mindenki mást tart fontos tudnivalónak, aszerint, hogy humán- vagy reálérdeklődésű, milyen munkakörben dolgozik, szemlélője vagy cselekvő részese az értelmes élet megteremtéséért folytatott erőfeszítéseknek. Ebből a szempontból igen érdekes hozzászólásként hatnak azok a vélemények, amelyeket a pécsi művelődési folyóirat, a Baranyai Művelődés 3. száma közöl. Havasi János a szerkesztőség nevében különböző foglalkozású közéleti embereknek három kérdést tett föl. 1. Milyennek tartja ma az általános műveltségi szintet Magyarországon? 2. Milyennek képzeli el a mai művelt embert? 3. Mit javasol a műveltség színvonalának javítása érdekében? Ahány foglalkozás, annyiféle szempontnak a válaszok, mégis vagy talán éppen ezért figyelmet érdemelnek. Csak tapintatból nem festünk túl sötét és lehangoló képet — véli Kottái Magdolna komlói általános iskolai tanár. — Az általános műveltség hiányait, a kihasználatlan lehetőségeket, mulasztásainkat panaszokkal kendőzzük, felgyorsult életünkkel magyarázzuk. Csakhogy ezt a ritmust gyors járművek, automata háztartási gépek, mozgólépcsők, villámgyors tömegkommunikációs eszközök segítik. Ezzel tehát aligha indokolható, hogy nincs idő önálló gondolkozásra, tudatosan fogalmazott szabatos beszédre, színvonalas vélemény- cserére, humánus magatartásra. Közoktatási-közművelődési intézményeinkben a meglévő lehetőségeket kellene nagyobb felelősséggel kihasználni. Reklámszintű és -igényű kujtúrpropaganda helyett olyan szellemi csalétekről kellene gondoskodnunk, amelyek fölkeltik az érdeklődést és a lényegre irányítják a figyelmet. Ha ma a lakosság műveltségét orvosibiológiai szempontból vizsgáljuk, akkor magas színtűnek nevezhetjük — állítja Kelényi Gábor egyetemi tanár, a POTE Kórbonctani Intézetének igazgatója. — Kérdés azonban, hogy egy-egy szűkebb területre vonatkozó ismeretek beletartoznak-e az általános műveltség körébe? Valószínűleg csak megkötöttségekkel. Hazánkban nem foglalkozunk eleget a lakosságot érintő népbetegségekkel azon a szinten, amelyet a betegségek helyes kezelése és megelőzése indokol. Az egészségügyi műveltség fejlesztése érdekében — a Vöröskereszt lelkes és magas színvonalú tevékenységén kívül — a sajtó, a tévé és a rádió tehetne legtöbbet. Társadalmunk képe a közműveltséget tekintve erősen differenciált — mondotta válaszában Benedek Ferenc professzor. — Érthetőnek tartom, hogy nehéz múltjából szabaduló kétkezi népünk ma még inkább az életkörülményei javítását szolgáló anyagi javak birtoklását, azok megszerzését részesíti előnyben. Biztos, hogy a civilizáció utáni vágyakozást követi a kultúra, a műveltség utáni törekvés. Az általános műveltség alapjait az általános és a középiskola rakja le, és ezeknek kell(ene) kialakítaniuk az önművelésre irányuló igényt is. Ha tehát közműveltségünk helyzete nem problémamentes, úgy ennek okait iskoláinkban, a tananyagok, a képzés színvonalában is kell keresnünk. Könyvkiadásunkkal szintén gondok vannak. Bár termelési mutatói imponálóak, rendkívül szegényes a kínálat színvonalas, összefoglaló jellegű, kézikönyvszerű ismeretterjesztő művekből, különösen ami a humán ismeretköröket illeti. Több segítséget kellene adni a művelődni vágyónak ahhoz, hogy a mindent elborító publikációtengerből tárgyi szempontok alapján tudjon választani. Cserháti József pécsi püspök véleményének summája: — Nehéz az embereket megtanítani arra, hogy nemcsak a tudás fontos, hanem mindennél döntőbb a gondolkodás. A korszerű műveltség egyik veszedelme az egyoldalú szakosodás. A ma emberét kell, hogy valamilyen tudásszomj jellemezze: az ismeretekből sohasem elég. Tudásunk akkor konkrét és alkotó, ha ítéleteket, értékeléseket képes indítani bennünk. Talán éppen ez hiányzik ma a legjobban. Mikor érjük el, hogy a munka valóban nemesítő ' és felemelő közösségalakító tényezőként áll előttünk? Igényt kell tudni ébreszteni már az iskolában, de ezt csak az tudja megtenni, aki ezekkel él, és nem csupán az, aki ezeket tanítja. Dányi Miklós közgazdász, a Baranya megyei pártbizottság titkára úgy véli, hogy az úgynevezett „műveltségi” kosárról jó lenne tudni: abban milyen és mennyi a humán műveltség, illetve a reálismeret. A nem humán területen dolgozókat gyakran minősítik szakbarbároknak, de vajon ha a humánpártiak műveltségi színvonalát az általános mércével mérjük, nem bizonyulnak-e közülük is többen szakbarbároknak? A ma művelt emberét talán legjobban úgy jellemezhetjük, hogy mindig többet akar tudni általában mindenről, de kiemelkedően 'tob-1 bet arról a szűkebb területről, ahol nemcsak ismerője, hanem alakítója is akar lenni környezetének, továbbá, hogy ismeretanyagából külön,tudja választani "a készséget fejlesztőket a szecskától. A ma művelt embere komplex érdeklődésű, az új iránt fogékony, kezdeményező, alkalmazkodni tudó, rendszerszemléletű, demokratikusan gondolkodó és cselekvő. A folyóirat a továbbiakban még tizenkilenc cikkben foglalkozik az iskolák, a művelődési intézmények helyzetével, együttműködésével, a munkásműveltség alakulásával, a műveltség hézagaival, a kulturális lapok misszióival stb. Bizony elkelne Szabolcs-Szatmár megyében is egy hasonló fórum. Tanárok, könyvtárosok. mérnökök, orvosok, múzeológusok, levéltárosok, művészek nyújthatnának véleményükkel segítséget a közművelődés gyarapításáért felelős állami szerveknek. O. Sz. SZABOLCS-SZATMÁRI EMBEREK Húsz év a Újsághír: Két éve alapította a Nyíregyházi Városi Tanács a „Nyíregyháza városért” kitüntetést, amelyet a testület azoknak adományoz, akik a város gazdasági, társadalmi, kulturális, egészségügyi fejlődése terén, valamint a lakosság érdekében hosszú időn át kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki. Ebben az évben a tanács Horváth Jánosnak, Kovács Istvánnak és Szováti Ferencnek adományozta a magas kitüntetést... ★ Előélet: Ibrányban, a Feketehalom tanyán Gravák Lajos birtokán élt a család. Az apa hónapos cseléd volt, napszámos. Tizenegy gyermek született, hét él. Miklós, József, Erzsébet, Mária, Veronka és Annus- ka, a szélrózsa különböző tájaira vetette őket az élet. A három fiú közül a legfiatalabb, Horváth János most gyermekkorára így emlékezik : — Édesapám 1912-ben jobb sorsot keresni kiment Amerikába. Nem volt szerencséje. Bányában dolgozott, nem bírta az egészsége. Egyéves voltam, amikor Feketehalomra költöztünk. Ott négy pitvaros cselédházban laktunk. — Mi volt a lakásban? — Nem sok. Ami szükséges, a háztartáshoz kellett. Szegényesen. Horváth János 16 éves koráig élt a tanyán. Mint gyermek mit játszott? — Az olyan fiúkáknak, mint én, korán dolgozni kellett. Ha az iskolából kijöttünk, várt ránk a munka. Nyári időben a napszám. Négy-öt órakor keltünk, mentünk a gyülekezőhelyre, az ököristállóhoz. Ott a 15—20 gyerekből az intéző kiválasztott nyolcat-tizet, mikor mennyi kellett és dolgoztunk. Répát egyeltünk, gazoltunk, mint a felnőttek. — Mennyi volt a napszám? — Pontosan nem tudom már, 50 fillér. Hónapos munkán 70 fillér. Aztán voltunk bandában is, akkor 30—40 fillér jutott. — Mire tellett a fillérekből? — Az ég emlékszik már rá. Arra emlékszem, hogy nagyon szegények voltunk. Kellett minden pénz. — Nyilván ruhára, élelemre. — Arra. Sokan voltunk. Sok kellett puliszkából is.- Azon nőttünk fel. Nem volt búza-.. kenyér, rozskenyeret ettünk. A rozs is olyan volt, csírás, a rosszát kaptuk. A puliszkát ettük mindenképpen, káposztával, tejjel, mikor hogy. Legényélet: A család fordított a sorsán. Ami volt a tanyán, eladták, házjt vettek Ibrányban. Ház? Ma nem tudni, minek neveznénk. Volt hozzá 200 öl telek, az ért a legtöbbet, mert valamit termett. Megszűnt a cselédsors. Legalábbis látszatra. Felesföldet munkáltak, napszámba jártak. — Jártunk aratni. Kepés voltam. Az úgy volt, hogy három fő aratott együtt, egy kaszás, egy marokszedő, és a keresztrakó. Ha rossz volt a búza, rozs, minden tizenegyedik kereszt volt az aratóké. Jobb táblában az aratók minden tizenharmadik keresztet kapták, — Mit hozott egy ilyen aratás? — Egy, másfél mázsa terményt emberenként. Nem volt sok, de kenyér volt. Volt egy nagybátyám, Horváth István, annak volt 7 hold földje, azt dolgoztuk felesbe. Abból nem lehetett megélni, hát ezért jártunk aratni, napszámba. Próbáltam én sokmindent. Benne voltam a forgalomban. Jártam kubikolni, aztán elmentem Erdőbényére, idősebb emberekkel a kőbányába. Próbáld meg fiam, mondta édesapám, kell a pénz. Hát az nem sikerült. Két hétig volt munka, 5 pengő .volt a bakancs, 11 pengőt kerestem. Mire hazaértem — gyalog jöttünk haza — csak a bakancs szára maradt. Akkor odajártam kubik- ra a Lónyay-csatornához. Ezután történt, hogy Horváth János a családtól függetlenül, megkezdte önálló életét. Horváth István, akinek a földjét felesben művelték, elvadította a háztól. Felnőtt élet: Nehéz volt akkor a vasúthoz bekerülni. Az állami munkának nagy volt a becsülete, de sokan vágytak a biztos jövedelem, a fix- fizetés után. — Pályamunkás, krampácsoló lettem, Tóth Jánossal, Szabados Józseffel, Lovász Józseffel, ezekkel jártam. Ott jó volt, ott minden héten fizettek. Aztán az állomáson dolgoztam, de előtte még volt egy másik helyem, a nagyhalászi malomban. Ott fűtő voltam. Szerettek, én is szerettem a munkát. Szerettem volna, ha szakmát tanulhatok. Fűtővizsgát akartam tenni. Pestre irányítottak, ott egy gépészmérnök felkészített a vizsgára. A vizsgapénzt befizettem. Elég nagy pénz volt, három hónapi keresetem. Az a pénz odamaradt, vizsga nem lett, a mérnök becsapott. Ezek után szólt Meggyesi Mihály, az ibrá- nyi állomásfőnök, hogy egy váltóőrre lenne szüksége. — így lettem váltóőr, darabáru-raktáros és mindenes. Meggyesi szociáldemokrata volt. Eljárt a gyűlésekre. Egy délután is elment, én helyettesítettem. Akkor Hemádról jeleztek: egy sínbusz jön Fekete intézővel és az állomásfőnökkel akar beszélői.- Kerestem Meggyesit. A Hangya pincéjében találtam rá, a szociáldemokraták gyűléseztek. Aztán az intéző valamiért letolta az állomásfőnököt, városért az meg cifrán szidta az egész kompániát. Meggyesi, az állomásfőnök nem maradhat ki Horváth János életéből. Egy kicsit ő is oka volt annak, hogy a debreceni kúria eltiltotta a közügyektől. Történt, hogy Puskás Károly helybeli vendéglősnek egy hordó bora érkezett az állomásra. Ketten vették le a hordót a vagonból, Békési, a paklikezelő és Horváth. A hordó a rámpán félrebillent, betört egy donga, pár liter kifolyt. Puskás Károly nagy patáliát csapott, kártérítést akart. Az állomásfőnök és Horváth a kocsmába mentek el egyezkedni. — Az elejére jól emlékszem. A kocsma tele volt, az egyik teremben csepűrágók, bűvészek adtak műsort, a másik helyiségben parasztok, munkásemberek iszogattak. Mi, hogy megegyeztünk a kocsmárossal, örömünkben öt liter bort vettünk. Odaültünk az ismerősök közé, velük ittunk. Akkor mondta Ilus Sándor: — Ti egy más világban éltek. Az állam ruház benneteket, állami koszton vagytok ...-4- Szóváltás lett; de a .főnök odasúgta, hogy 1 még'öt litér börtt Így áztárt köröttünk nem mérgesedett el a helyzet. Később a csendőrök zavartak szét bennünket, mert elhangzottak államellenes dolgok is. Másnap elvitték Meggyesit, de előbb Horváth Jánost hallgatták ki. Aztán délután bekísérték Horváth Jánost. Ráolvasták az aratósztrájkot, az államellenes kijelentéseket. Reggelig a pincében tartották, majd elengedték. A vasút Meggyesit felmentette, Horváth Jánost elzavarta. — Mit bántam én akkor. Megyek másfelé dolgozni — gondoltam. Új élet. Aki taposta a kúria lépcsőjét és elmarasztalták, az nem tudhatta, mi vár rá. Horváth János csak egy hétig dolgozhatott a herceg Odeszkálki birtokán, máris eltanácsolták az ökrök mellől. Az ő esetében a közügy az volt, hogy kivették kezéből az eke szarvát, a kapát és kaszát. Míg katona nem lett, munkáért csavargóit. Aztán a háború megoldott mindent. Nyíregyházán a 22-es tüzéreknél szolgált, 1945-ben esett fogságba, 1947. december 2-án került haza. — Debrecenben az igazoló bizottság azt kérdezte, melyik pártba akarok belépni. Azt mondtam, a kommunistába. Másnap, hogy hazaértem, találkoztam, Cifronics Mihállyal, ő volt akkor a párttitkár. Azt mondja nekem: öcsém gyere a pártba. Mentem és még aznap meg is kaptam a tagsági könyvemet Három hold földet kapott Horváth János. Azt művelte, aztán 1949-ben a földművesszövetkezet ügyvezető elnökévé választották. Aztán politikai iskolára küldték, 1955-ben termelőszövetkezeti elnökképzőn vett részt — Megkérdezték, mit választok. Gépállomás-igazgató, állami gazdasági igazgató, vagy tsz-elnök akarok-e lenni? Megyek a fajtámhoz mondtam. így lettem elnök. Előbb a Homoktanyán, Nagyhalász alatt, majd 1955. december 13-tól a nyíregyházi Ságváriban. Siralmas dolog volt az, amit rámbíztak. A vagyon 14 tehén, 25 ló, 3 süldő. Aztán jött az ellenforradalom. Átéltük, összetartottam az embereket. Húsz év telt el attól a perctől, hogy Horváth János tsz-elnök lett Nyíregyházán, 1975-ig, amíg nyugdíjba ment. Leírhatatlan, el nem beszélhető húsz év. Sok álmatlan éjszaka — az elején még nélkülözés is — kellett ahhoz, hogy létrejöjjön a korszerű, az élenjáró gazdaság, — Minek mondjak számokat. Mert hiába mondom a sok száz milliót, amit éveken át megtermeltünk, ezt igazán csak azok tudják mit ér, akikkel együtt csináltuk. Most nyugdíjas vagyok. Hogy telnek a napjaim? Mondhatom, ma már elég jól. Amikor nyugdíjba mentem, nagyon le voltam gyengülve. Sokszor injekcióval ébresztettek fel. ★ Horváth János kitüntetését így indokolták: „Tervszerű, céltudatos vezetői munkájával nagyban hozzájárult a mai modern nagyüzemi gazdaság kialakításához ... Végzett munkája mellett a társadalmi munkából is példamutatóan kivette részét...” Seres Ernő KM 1981. április 12. ^
