Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-30 / 100. szám
1981. április 30. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Javaslatokból tettek KEVÉS ÉV adott annyi lehetőséget a tanácstagoknak, a tanács tisztségviselőinek és a lakosságnak a találkozásra, mint 1980. Év elején és év végén városkörzeti tanácskozások, év közben pedig a jelölő gyűlések teremtettek alkalmat a párbeszédre, arra, hogy a megyeszékhely lakossága közvetlenül nyilváníthasson véleményt a tanács munkájáról, közvetlenül fogalmazhassa meg a közösség igényeit, s ellenőrizze a korábban kitűzött célok végrehajtását, megvalósítását A találkozások a számokban is megmutatkoznak: a városkörzeti tanácskozásokon, a népfrontválasztások alkalmával Nyíregyházán 128 közérdekű javaslat és 271 közérdekű bejelentés hangzott el, a jelölő gyűléseken elhangzott 305 közérdekű felvetésből 115-öt társadalmilag hasznos célra irányuló javaslatnak, 190-et pedig közérdekű bejelentésnek minősítettek. Mi lett, vagy mi lesz ezeknek a bejelentéseknek, javaslatoknak a sorsa? Ezt vitatta meg többek között keddi ülésén a Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, ahol mindjárt azt is megállapíthatták: a javaslatokban megfogalmazott igények reálisan tükrözik a város legfőbb gondjait. Ezt mutatja, hogy a javaslatok zöme a csapadékgyűjtő csatornák hálózatának fejlesztését, az utak, járdák kiépítését, korszerűsítését, a szolgáltató hálózat bővítését, a közlekedési gondok enyhítését fogalmazta meg. A peremkerületek lakóinak elsősorban a kereskedelmi, az ipari szolgáltatások fejlesztése, a telefonhálózat bővítése és az egészséges ivóvíz biztosítása lenne a legsürgetőbb igénye. A tavalyi, valamint a mostani értékelés alapján a végrehajtó bizottság tagjai olyan következtetést vonhattak le, hogy az észrevételek és javaslatok mintegy 40 százaléka isrpétlődő felvetés, s megvalósításuk akadálya egyrészt, hogy a tanács korábbi döntéseivel ellentétes igényeket tartalmaznak, másrészt teljesítésük pénzügyi korlátokba ütközik. Igaz ez annak ellenére, hogy mind a bejelentések, mind a javaslatok zöme olyan problémák feltárására irányult, amelyeket jobb szervezéssel korábban elmulasztott intézkedések pótlásával orvosolni lehet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sok felvetés elkerülhető lett volna, ha a közterületi feladatokat ellátó szervezetek a közműveket üzemeltető vállalatok körültekintőbbek és pontosabbak lennének munkájuk ellátásában. VANNAK MÁS JELLEGŰ, jelentős összegeket igénylő javaslatok és bejelentések is, amelyeket a VI. ötéves terv készítésekor figyelembé vettek. Sok bejelentés és javaslat orvosolható például a vízellátás és a szennyvízelvezetés fejlesztésével, az Ig- rice-csatorna felújításával, a bújtosi városrész vízellátási és vízelvezetési gondjainak enyhítésével. Kiemelten kíván foglalkozni a tanács a VI. ötéves terv során a közterület- és a környezetfenntartással kapcsolatos szolgáltatások helyzetével is, mert ezek szintén számos bejelentésre adtak okot. Felülvizsgálat alatt állnak jelenleg a piacok, a vásárok rendjéről a fásított, parkosított területek védelméről szóló tanácsrendeletek is, amelyek módosításánál szintén figyelembe veszik a lakosság igényeit. A LAKOSSÁG KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEI és javaslatai — miként az a végrehajtó bizottság ülésén elhangzott —, a lakosság és a tanácsi szervek közötti közvetlen kapcsolattartás fontos láncszemei, ezen felül politikai jelentőségük is komoly, mivel általában nagyobb nyilvánosság előtt hangzanak el, így nagyobb csoportok véleményét, hangulatát képesek befolyásolni. Nem minden esetben mondható el ugyanez az észrevételek minősítéséről, az intézkedésekről és a várospolitikai szempontból is előnyös javaslatok megoldásáról, s ez azt jelenti, hogy a legkülönbözőbb fórumokon évekig is elhangzanak a várospolitikai elképzelésekkel ellentétes javaslatok. Ezen a bejelentések és javaslatok megválaszolásának nagyobb nyilvánosságával, a városkörzeti tanácskozások és egyéb fórumok gondosabb előkészítésével nyílt és őszinte tájékoztatással lehet segíteni. B. J. A tiszaberceli Bessenyei Tsz kertészetében 60 hektáron termesztenek paradicsomot. A palántákat 12 fóliasátor alatt hajtatják. A tervek szerint május első hetében megkezdik az asszonyok a kiültetést. (Elek Emil felvétele) HA SEGÍTENI KELL Mindenütt ott vannak Tömegmozgalommá vált a vöröskeresztes munka Sokrétű és eredményes munkát végez megyénkben a Vöröskereszt. Szinte mindenütt ott vannak aktivistái, ahol segíteni kell a bajba jutott embereken. Az utóbbi években a szó szoros értelmében tömegmozgalommá vált a vöröskeresztes munka. Az alapszervezetek száma néhány híján eléri a hatszázat, s állandó jelleggel már csaknem 50 ezer vöröskeresztes tag áldozatkész munkájára lehet számítani. Az úgynevezett pártoló tagok száma is több ezerre tehető. A szervezettség 1973 és 1977 között megduplázódott megyénkben. A centenáriumra való készülődés újabb lendületet adott az önkéntes munkának. Éjjel-nappal készenlétben „Adj vért — életet adsz”. Emlékezhetünk a régi felhívásokra, plakátszövegekre. A véradómozgalom megyénkMa már tudjuk; igen sok mindenben tévedett: a mai értékrend nem fogadhatja el életművét teljesnek. A polgári irodalomtörténet-írás szellemtörténeti irányzatának képviselője volt, a haladást kora bölcseleti áramlatainak hatása alatt értelmezte, szkepticizmusa sokszor dekadens elmélkedésekbe sodorta, s ez végigvonult egész életpályáján. Mindazonáltal elérte azt, amit kevés polgári esszéista mondhat el magáról: fogalommá vált az évtizedek során. Nem iskolai tananyag lett életművéből, hanem ezen túl ható és meghatározó jelenlét; a „Szerb Antal” több generáció tudatában úgy él mint megbízható kalauz az irodalomtörténet útvesztőiben. Pályája, mondhatni, szokványosán alakult; versekkel, novellákkal indult a Nyugatban, ám műveit mindig meg lehet különböztetni a kortársakétól. Az esszéista finom kultúrfölénye, jeles műveltsége, s ugyanakkor a kor szellemi áramlatai között ingadozó de szubjektív ítéleteiben néha meglepő következetessége egyéni arculatot kölcsönöz írásainak. Regényeiben, amelyek szintén az esszé felé hajlanak, igen sok európai kortárs hatása kimutatható, ám sajátos bája, mérhetetlen tudásanyaggal alátámasztott írói „fecsegése” mindmáig igazolják egy különleges „műfaj” létjogosultságát. A „Pendragon legenNyolcvan éve született Szerb Antal Tükörből yisszaragyogó élet da” vagy az „Utas és holdvilág” regény is meg nem is; műfajukat csak azzal a nagyvonalúsággal lehetne meghatározni, amivel Szerb Antal maga is oly gyakran élt irodalomtudósi, népszerűsítő — ma úgy mondanánk: ismeret- terjesztő — munkássága során. Mert életének eredményeit leginkább irodalomtörténeti műveivel fémjelzik; ezek a vitatott, de mégis elismerésre késztető könyvek: a magyar irodalomtörténet, és a világirodalom tcúlénete, amelyek oly sokakat vonzottak az irodalom fénykörébe. Talán soha senki ilyen közvetlenül, kellemesen és közérthetően, ilyen meggyőző szubjektivizmussal és olvasásra hívó szeretettel nem szólt klasszikusokról és kortársakról, magyarokról és külföldiekről, mint Szerb An- taL Hagyományokat rombolt és a kor polgári tudományosságának színvonalán új értékekre hívta fel a figyelmet, amelyek ha nem is időt álló- ak, de a szerző szellemének visszfényében mindenesetre új értelmezést kaphatlak, s kapnak. „Tükörből —■ visszaragyogó élet” az övé — írja róla Kardos László — amely szándékaiban sohasem hazug. Lebilincselően tud csevegni, és magyarázni, anekdotázni és tanítani; sohasem lesz merev és tudálékos, ugyanakkor sohasem cinikus és frivol. Szabad szellem volt a szó legjobb értelmében, szabadsága — ismét csak Kardos László szavaival — „itt-ott lehetett talán öncélú, csak lírikusán szép szeszély, ítéleteit sugallhatta egyszer- másszor a felelőtlenül játékos teoretizáló kedv, szórakozó és szórakoztató ösztöne elstilizálhatta az igazság, ko- morabb formáit a paradox, a virtuóz, a meglepő felé, tévedhetett, botolhatott is de velejébe és teljében csak jó utakat keresett és méltó célok vonták”. Sokan vallják ma is első mesterüknek azok, akik az irodalommal nem múló meghittségben élnek együtt; életművének talán legnagyobb érdeme az inspiráció. Minden sorából bölcs derű sugárzik, amellyel maga köré gyűjti mindazokat, akik fogékonyak, akiket megigéz az írott szó varázsa. Ha mint erejét vesztett, elgyengült munkaszolgálatost 1945-ben nem gyilkolják meg brutális kegyetlenséggel negyvenhárom éves korában, ma lenne nyolcvan éves ... g. a. ben is egyenletesen fejlődött, évről évre nőtt az életet adók tábora. Jelenleg 22 ezer állandó véradót tartanak számon. Az évente esetlegesen, helyi szervezés után vért adók száma szintén több ezer. Aja- kon például egy család akkor vált állandó véradóvá, amikor egyik rokonuk életét a kórházban idegen vérrel sikerült megmenteni. A személyes, megrendítő tapasztalatoknak és a jó agitá- ciónak is köszönhető, hogy a Vöröskereszt megyei vezetősége és. a megyei vérellátó szolgálat 120 százalékra teljesítette múlt évi tervét. Eredményesnek bizonyult a néhány üzemmel kötött úgynevezett készenléti szerződés. A Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat, a HAFE, a záhonyi átrakókörzet és a nyíregyházi Divat Ruházati Vállalat „készenlétes véradói” éjjelnappal készen állnak a véradásra, nem egy esetben a szó szoros értelmében életet mentettek. Egészséget befolyásoló, néha életet mentő az elsősegélynyújtók tevékenysége- is. Ezek a kiképzett dolgozók és tanulók üzemi, közlekedési, vagy háztartási baleset esetén segíteni tudnak önmagu- kon és környezetükön. Üzemi balesetnél számos esetben szakszerűen segítették bajba jutott társukat, amíg megérkezett az orvos, vagy a mentő. Tavaly 1407-en részesültek alapképzésben, a 720 régi aktivistának szervezték meg a továbbképzését. Tanfolyam-vezetői képzésben 20 önkéntes ápolónőt és 21 pedagógust részesítettek. Hasznos, hogy az 5. sz. Volán Vállalatnál az utóbbi időben rendszeresen szervezik a gép- járművezetők elsősegélynyújtó tanfolyamait. A megyei vezetőség közreműködésével- idén először elsősegélynyújtó kiképzést kapnak az MHSZ mellett működő gépjárművezető-iskola hallgatói. Egészségnevelés, családvédelem Az egészségnevelés és a családvédelem szintén fontos része a vöröskeresztes munkának. Ez a munka Sza- bolcs-Szatmár megyében a jól ismert okok miatt kezdetben sajátos volt, egy kicsit most is az. Az utóbbi egy-két év eredménye, hogy például a nyírbátori szerszámgép- gyárban és a mátészalkai MOM-ban magnószalagra vették a telefondoktor adásait és több műszakváltáskor bekapcsolták a magnót. Az ételbemutatók, az egészséges táplálkozásra ösztönző propagandaanyagok haszna nehezen kimutatható. Tavaly 112 csecsemőgondozási tanfolyamot szerveztek megyénkben 2346 résztvevővel. Az idős emberekről való gondoskodás a HNF közreműködésével eredményesebbé vált. Itt említjük, hogy a Vörös- keresztnek megyénkben sok közös tevékenysége van a szakszervezetekkel, a két tömegszervezet megyei vezetősége együttműködési megállapodást is kötött. Az aktivisták a munkahelyek szakszervezetének segítségével 1200 családot patronálnak. A rendszeresen gondozott családok száma 914. örvendetes, hogy ez utóbbi munkába egyre több fiatal kapcsolódik be. Megyénkben a két főiskolán és 39 középfokú intézményben csaknem háromezer tagja van az alapszervezeteknek. A cigánykérdés megoldásának társadalmi feladataiból jelentős részt vállalt a Vöröskereszt. Az agitációs munka, a segélyezés, az egészségnevelő munka eredménye jól mérhető. Ezen a téren a kis eredmények is jelentősnek számítanak. Áz alkohol- izmus ellen Sok-sok családi dráma megelőzését szolgálja az alkoholizmus elleni küzdelem. A múlt évben 310 alkoholellenes előadást szerveztek megyénkben, több mint 15 ezer résztvevővel. Arról nincs statisztika, hogy hány alkoholista ment el az előadásokra. A vöröskeresztes alapszervezetek egy év alatt 376 alkoholistát javasoltak kényszerelvonó kezelésre, 59-et pedig nagyfai kezelésre. Négyszáz- hetvenkilenc alkoholista önként jelentkezett kezelésre — de részben az aktivisták agi- tálásának eredményeként. Kevesebben tudják, hogy megyénk vöröskeresztes tevékenysége nemcsak az országos, de a nemzetközi mozgalomba is jól illeszkedik bele. Az úgynevezett pártoló tagok évente jelentős pénzösszeget fizetnek be egy számlára, amely alapját képezi a katasztrófa alapnak. Módosabb állampolgárok, kisebb munkahelyi kollektívák, egyházközösségek nyitják meg pénztárcájukat, hogy a világ bármely pontján segítséget kaphassanak a katasztrófa súlytotta területek lakói. Ebben is benne volt a sza- bolcs-szatmári emberek humánus szemlélete, segíteni akarása. Nábrádi Lajos Építi a MEZÉP Gépműhely, iskola, lakás A múlt évi eredményből 1 millió 400 ezer forint nyereség-visszatérítést adott a Nyíregyházi Mezőgazdasági Építőipari Közös Vállalat (MEZÉP) 48 alapító termelőszövetkezetnek. A közös vállalatnak idén 120 milliós terve van. Előkészítik például a nyíregyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet baromfitelepének rekonstrukcióját. A munka itt az év második felében kezdődik, aminek értéke mintegy 15 millió forint. Négy szolgálati lakást készít és egyéb járulékos munkákat végez a közös vállalat közel 3 millió forintért az állami gazdaságnak Balkányban. Ti- szadobon nyolc tantermes iskolát építenek, ugyanitt a SERKÓV-telep rekonstrukcióján is dolgoznak a MEZÉP munkásai. Ezt a 6 millió forint értékű munkát ez év harmadik negyedének végére fejezik be. Kisvárdán 44 munkáslakást készít a vállalat, befejezésük a harmadik negyedévben várható. Ugyancsak a nagyobb munkák sorába tartozik, Szakoly községben a szociális otthon rekonstrukciója és épületbővítése. Itt közel 20 millióért végez munkát a MEZÉP, átadás jövő év első felében lesz. (ab) Mátészalka az élen Kiváló vállalat a HOH Kiváló Vállalat címet nyert a Magyar Optikai Művek. Az elmúlt évi munkája alapján a nagyvállalat kollektívája a kitüntető címet április 29-én átvette. A telepített gyáregységek között meghirdetett munkaverseny-mozga- lomban a MOM mátészalkai gyára lett az első helyezett. •V Uzenei — Juliska néni? — fénylő szemű sudár lány lép a buszon a fejkendős öregasszony mellé. Bólintás a felelet. — Régen nem jártam otthon. Itt tanítok a városban. Hogy vannak? — Éldegélünk csendesen. — A fáradt, ráncos arc kisimul. Láthatóan csak most ismerte fel a nénike egykori falubelijét. — Hát a falu? — Csinosodik. Sok az új ház. Víztorony épül. Az idén behozzák a vizet az utcánkba! — Kati? Jutka? — Volt játszótársakról tudakozódik a ragyogó szemű. Az egyik férjhez ment, a másikat régen látták. Talán tanul valahol. Megálló előtt lassít a busz. Elköszön, leszáll a lány. A járdáról még egyszer búcsút int. Arca lángol az örömtől. Jóságos arcú, fejkendős nénivel üzent a faluja. (D