Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-26 / 97. szám
I 1981. április 26. W OLDALA Önvédelem az árak ellen? Nem csökken a „hasrezsi“ ünohß'te a rí-,—- 'f m - I (zitnrái.i i>x- V ri ;-*v .-!» r- i-r'hTA konzervgyár munkásnő- . je es háziasszony, készséggel sorolta lel, mennyit keres, mennyit költ a család. Férje havonta négyezer forintot, ő maga három, három és fél ezer forintot, a nagylány szintén háromezer forintot visz haza. A család legkisebb tagja, a fiú még tanul. A lakás rezsije — szövetkezeti háromszobás összkomfortos lakásban laknak — az egyik hónapban 1200, a másikban, ha a villanyszámla is megérkezik, 1600 forint Havonta fizetik még á fiú, napközis, ét- keztetését, az 300 forint. Az újság, a folyóirat havonta valamivel több mint száz forint. Egyszóval 2000 forint az, amit befizetnek, kifizetnek. A család étkezési szokásainak évek óta kialakult rendje van. Miután valamennyien délelőtt dolgoznak, közel azonos a munkakezdési idejük is, együtt reggeliznek. Jobbára kávét, kakaót, ritkábban teát, ehhez virslit vagy parizert, olykor májkrémet fogyasztanak. Mindenki a munkahelyén ebédel, vacsorára vagy az asszony, vagy a lánya főz, heti négyszer-ötször húsételt, egyszer-kétszer valami egyszerűbbet. A reggeli, ebéd, vacsora napi 120—150 forintba kerül, ez havonta 4000— 4500 forint. A vasárnap, az ünnepnap ezenkívül plusz 300—400 forint, az étkezés tehát öt, öt és fél ezer forint. Elvileg havonta egy fizetést megtakaríthatnak. Azért elvileg, mert mindig akad kí- sebb-nagyobb vásárolni való, ruházati cikk vagy egyéb. Ha mindent megszorítanak, 1500—2000 forint azért takarékba kerül. A családnak nincsenek költséges szórakozásai. Néha mozi. Ami meggondolásra készteti a családi kassza kezelőjét, az a kávé. Mint mondta, sokat költenek kávéra. Hetenként negyedkiló Omnia szinte nem is elég. Igaz. hárman kávéznak a családban és szinte már szenvedélyesen, szertartásosan. Reggel a férj lefőzi a kávét, ezzel kezdik a napot. Aztán többnyire délután is kávéznak a konyhaasztal mellett. Ha ez nem lenne, megtakaríthatnának havi 2—300 forintot. Pazarlás ez? A konzervgyári munkásnőhöz hasonlóan elszámoltattam még a kosztpénzről néhány háziaszonyt. A beszélgetések egyedüli célja volt: ki, hogyan látja, hol, miként lehetne megfogni a forintokat? A négygyermekes családanya azért kesergett, mert mindenki válogat. Nem tud úgy főzni, hogy az a család valamennyi tagjának ínyére lenne. Az egyik gyerek a rántotthúst szereti, a másik csak a natúrszeletet. A kislány a mákos, diós metéltet enné szakmánybán, a családfő viszont csak a zaftos, tunkolható pörköltöt kedveli. Van úgy, hogy a vasárnapi ebédeket három- vagy négyféle módon készíti. Mérvadó a férj kedvenc mondása: „ki mit szeret, abból ehet”. A férjnek van néhány ilyen és ehhez hasonló mondása, de hogy a konyhapénzből mire futja, az nem érdekli. Egy másik, enyhén kesergő vallomás a friss kenyérre vonatkozik. — Mi igenis pazar- lünk — mondta a korát titkoló,’de nagymami rangot elváró idősebb asszony. — Az unokámnak, de a fiamnak sem kell a tegnapi kenyér. Én naponta vásárolok egy kiló kenyeret és abból naponta kidobok egy negyedkilót, vagy húsz dekát. Sajnos nem tudom kiszámítani, mennyi elég ... Nem terhelem tovább a kedves olvasót idézetekkel és véleményekkel. Ideje, hogy az írás tényleges céljára térjek. Egy sajtótájékoztatón a referens előadásában azt mondta: „Ma már sokkal drágábban vásárolunk bizonyos cikkeket, mint egy évvel korábban. És hogyan reagáltunk? Jószerével sehogyan. Élünk úgy, mint azelőtt. Pedig takarékoskodnunk kellene a háztartásokban is az energiával, költségekkel, hiszen a megszokott életvitel színvonalának fenntartása másképpen nem képzelhető el. Röviden: önvédelemre kell berendezkedni az árak ellen.” önvédelem. Van ebben valami. Kevesebb kávé, a szükségesnél nem több kenyér, avagy a mindenki által kedvelt és elfogyasztott vacsora, ez az a néhány forint, ami olcsóbbá teheti a megélhetést. Van azonban még más is, a háztartási energia. Meggondolandó, hogy érdemes-e tíz deka vajért, pár tojásért huszonnégy órán át üzemeltetni a hűtőszekrényt? Szabad-e, illik-e órákon át folyatni a meleg vizet csak azért, mert átalánydíjas? De pazarolhatunk-e bármit, mert úgy gondoljuk: olcsó, kevés pénzünkbe kerül? Ne menjünk tovább és ne játsszunk tovább. Ne játsszuk azt, hogy „szegények vagyunk, de jól élünk.” yan ennél sokkal jobb is. „Ügy éljünk, amint arra módunk és lehetőségünk van. Legyen inkább szerényebb és mértéktartóbb a költekezés, a kiadás, de a tartalomból ne hiányozzon semmi.” Igaz' csak kevesen készítenek családi költségvetést, így nehéz meghatározni a jót, kiszűrni a feleslegest, a hiábavalót. De vajon nehezére esne kinek- kinek tervezni, tervszerűen, beosztással és megfontoltan élni? Nehéz erre válaszolni, viszont végre meg kellene próbálni! Á paradicsom borsos ára, avagy esőben a standok között Nem a világpiac, ez speciálisan nyíregyházi. Egy kiló paradicsom ára 220 forint. Dekázzák. — Kérek tíz deka paradicsomot és húsz deka gombát. Az elárusító készségesen mér, a vevő fizet. — Asszonyom, látom bevásárol. Beszélgethetünk ... — Miről?! — Mit vesz, mi a véleménye az árukínálatról, az árakról? — Nem nyilatkozom és ne is fényképezzenek! Ha nem hát nem. Mi fő majd a fazékban? Az mindenki személyes ügye. Persze, abban senki sem akadályozhat, hogy én is gyorsan „kasz- szát csináljak”. Tíz deka paradicsom az huszonkettő, húsz deka gomba az húsz, a négy csomó retek 32, aztán az egy szál termetes uborka, az tizennyolc forint. Már a szatyor fenekén lapul az áru. A százasból visszajár: 8 forint. Nanszák Jenöné kiskereskedő, a kiszolgálást egy pillanatra sem szüneteltetve, készségesen válaszol a kérdésekre. Van paradicsom, paprika, karfiol, zöldhagyma, hónaposretek, uborka, sampion gomba, fokhagyma, hagyma és az emberek szinte sorban állnak. — Ronda az idő, de amint látja, az áru fogy. Nem kell félnünk, hogy ránkmarad bármi. — Honnan hozták a friss zöldséget? — A Bosnyák téri nagypiacról. Április 18-a van, húsvét előtti szombat. A meteorológiai intézet erről a napról a kora reggeli adásában a következőket mondta: „Nyíregyházán a hőmérséklet két fok, esik az eső.” Fázik a vásárló, az eladó. Senkinek sincs kedve sétálgatni, nézelődni, válogatni, tíz-húsz fillérekért alkudozni. Simon Béláné sem időz sokáig egy-egy eladóasztalnál, bár férje türelmesen követi, kivárja, amíg a felesége felbecsüli a zöldség értékét, minősíti, aztán vesz. — Korán kijöttünk. Szeretnénk mielőbb végezni, hiszen otthon is sok munka vár. még ránk. Ugye az ünnep .. . — Találtak mindent, amire szükségük van? ■ — Mindent. Igazán jó piac van. Csak hát a rossz idő. — Láttam, vettek csirkét, zöldséget, tojást. Mennyit költöttek már? — Jaj, sokat. De nehogy azt gondolja, ennyi az egész. A háromnapos ünnepre sok A Simon-házaspár Nanszákné, a kiskereskedő Belánszki néni kell, mert a mai napot is számítva most ugye három nap az ünnep és mi négyen vagyunk. Szóval már az üzletekben a húst, sonkát, kenyeret megvettem. — Mégis, mennyibe kerül a húsvét? — Igazán nem tudom, még nem számoltam össze. Egy szimpla vasárnap is elmegy" 5—600 forint. Legutóbb 700 forintért vásároltam és mondtam is á férjemnek, nézze, alig vettem valamit. — Ezek szerint drága a piac. — Eléggé. Főleg a primőráru. Ezért is csak a legszükségesebbet vesszük. A piac érdekessége a sokszínűség. Mi mindent kínálnak eladásra és mi mindenre akad vevő. Belánszki Istvánná előtt a frissen szedett petrezselyemcsomók, nárciszok és cserepes virágok között néhány üveg házi befőtt, savanyúság is vevőre vár. — Őstermelő? — Az ősnél is ősibb. Itt árulok én már évtizedek óta. Persze, ha van mit. Van egy kiskertem, abban termelgetek, de mondani szeretnék valamit. Pár percet várni kell. Hárman is válogatják, veszik 80 fillérért a sárga nárciszok szálját. Eltűnik a kötény mély zsebében harminc forint. AzBalázsné, a zöldértes tán némi apró pár csomó petrezselyemért és folytathatjuk a beszélgetést. — Ezek, kedvesem, olyan filléres áruk, de hát petrezselyem nélkül nem lehet töltött húst csinálni, húslevest főzni. Szóval, amit én mondani akarok. Kitalálták a tótum- faktumok a szakosítást. A virágot csak ott, a zöldséget itt, megint mást amott. Ez soha sem volt. Tessék már mondani, hát hogyan szakadjak szét? Nekem csak ez van. Én nem tudok szakosodni. Percek alatt népes hallgatóság gyűlik össze. Egy megjegyzés: „Ellenőrzés. Rajtakapták valamin a mamát?” Ügy látszik ez is hozzátartozik a piachoz. Ha kerekedne egy kis vita, bőven lenne hallgatóság, hiába az eső, a hideg. Elhaladunk a virágárusok előtt. A korábbi, három hétig tartó jó idő, a nyárias meleg itt igazán látszik. Margaréta, tuipán, nárcisz, szegfű, ezekből bőséges a kínálat. Egy csomó tulipán 15 forint, a császárkorona szálját tíz forintért adják. Most, ünnepek előtt a virágnak is nagy a keletje. Búcsúzóul a piactól, betérünk még a ZÖLDÉRT-bolt- ba is. Sok bent a vevő. Talán mert jobb a meleg, esőtől védett eladótérben vásárolni? PIACON, SZATYORRAL A kenyér Aldassék, aki előteremtette. Mert meg van rakva az asztal ragyásig. Sonka, kolbász, tojás, töltött hús, rántott hús és sütemények garmada. Aztán ott van a kenyér. Valami ritka jó íze van ennek a kenyérnek. Házi kovász volt a kelesztöje, búboskemence a sütője. A véletlen vezérelt ehhez a házhoz. Jó ismerősöm mondta: — Nem hiszed el fiam, hogy kivel találkoztam. Emlékszel még Szabó Kelemenre? Az öreg Kelemenre, akinek az a két egyformán kajlaszarvú, vörös tehene volt. Nahát! Él még az öreg. Szép. fehér az üstöké, ma is tömött, hegyes a bajusza, csak hát már az is ősz. De tartja magát. — Hány éves az öreg Kelemen? — Na várj csak! Ha ez a bolondos eszem nem csal, akkor én vagyok most 84, ő akkor 96. Bizony kilencvenhat. — És Sárika néni, a felesége? Él még ő is? — Már hogyne élne. Ö még csak kilencvenkettö, de azt mondja Kelemen, már csak a földet látja. Hétrét görnyedve jár, annyira megviselte a munka, a kora. És még mindig kenyeret süt. Képzeld el, képes odaállni kovászolni, dagasztani, kemencét fűteni. Hát miért nem jó neki a bolti kenyér? ... Mentünk Szabó Kelemenékhez. A kis ház előtt egy korcs kuvasz rázta ránk a láncát éktelen ugatással. Látnivaló volt: itt minden a régi. Napraforgóból készített kórókerítés mellett virítottak a nárciszok és mértani pontossággal mért ágyásokban már zöldjét mutatta a hagyma, a saláta. Mindig így volt. Minden locsolódó napon ez a kép fogadott. A terített asztal is ugyanaz, a kedves kínálás sem más. Egyetek, na. Ebből a tő- tikéből. Jaj. de kedves, hogy itt vagytok. Talán ezt a rántott combot akarod? Töltsék egy kis bort? A kolbász most egy kicsit száraz. Hiába na, amióta nem nád alatt telel, jobban kiszikkad. Valóban. Valami új, valami változás mégiscsak van itt. Cserepes a háztető. — Bizony, bizony, van annak már legalább tíz éve. Kelemen bátyád már szédül, meg gyenge, ö már nem tudná a nádat verni. De hát miért nem fogyasztasz? Csak csipegetted a kenyeret. Igen, csipegettem, ízlelgettem és észre sem veszem, hogy morzsálok. Jó szikkadt a kenyér, fehér bélű és ahogyan töröm, morzsák peregnek a damaszt abroszra. Aztán pohárra váltunk. Sári néni sürög- forog körülöttünk, és látni, valóban nagyot görbített rajta az idő. Természete, szokásai azonban megmaradtak. Kiviszi a mosatlan tá-- nyért. de előbb minden szem morzsát különös gonddal rásöpör. Egy morzsa sem veszhet kárba. A maradék a moslékos dézsába kerül. Aztán észreveszem, mégis csak maradt az asztalon pár szem morzsa. Felcsípem, érzem, érzékelem, hogy a morzsa is kenyér ... Nemigen. Az árak mindent magyaráznak. A paradicsom kilogrammja 200 forint, a saláta 4,50, a retek 5 forint, 20 forinttal olcsóbb az uborka, mint a kiskereskedőknél. Balázs Ferenc- né csak sejti az olcsóbbság magyarázatát. — Talán nálunk azért olcsóbb minden, mert kevesebb kézen megy keresztül az áru. De pontosan nem nagyon tudom. Az biztos, nagy a forgalmunk. — Mire számítanak, milyen lesz a bevétel? — 20—25 ezer forint. Lehet, hogy több. Áru van, igaz, paradicsomból, uborkából csak keveset kaptunk ... Ez volt a piac, a húsvét előtti, nyíregyházi piac. Árubőség volt a jellemző és primőrárak. Persze, ha az egy évvel korábbi zöldségárakhoz viszonyítunk, nem volt lényeges eltérés; azélő csirkét drágábban adták, a zöldségféléket, tojást, tejtermékeket nem. Így is kinek-kinek sokba került az ünnep. Mert vásárolni és enni — azt szeretünk. Az oldalt írta: SERES ERNŐ Fényképezte: GAÁL BÉLA KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
