Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-24 / 95. szám

1981. április 24. KELET-MAGYARORSZÁG 3 F aggatom T. P.-t, mit tart a jó vezető leg­fontosabb tulajdon­ságának? Így válaszol: „Ha a sok fontos jellemvonás között rangsorolni kell, ak­kor mindenképpen első he­lyen említem az őszintesé­get.’’ Közbevetem, ez a bi­zalom alapja. Helyesel, s kiegészíti: „Köícsó'nös biza­lom nélkül lehetetlen a ve­zetés.” T. P. egy 1500-as kollektíva élén áll, mérnö­ki képesítése van, s valóban arról nevezetes, hogy meg­bízik beosztottjaiban. Nem, nem vakon. Vallja, ha az em­berek nem érzik a bizalmat, ha nem kapnak erejüket-tu- dásukat igénylő feladato­kat, akkor nem jó a légkör, az emberek közömbössé vál­nak, nem adják azt a plusz szellemi energiát, ami ben­nük rejlik. E. B. alig 33 éves, egyik legmodernebb nyíregyházi gyár részlegvezetője. Üzem­mérnök, keze alatt 470 dol­gozó tevékenykedik. Ami­kor nekiszegeztem a kér­dést, mit tart a vezető leg­fontosabb tulajdonságának, így válaszolt: „Csak közhe­lyeket tudnék mondani, no­ha azok is sok igazságot ta­karnak.” Gondolkodás után ő is első helyen az őszinte­séget említette. így indo­kolt. „Emögött gazdag tar­talom van. Hoszan sorolhat­nám. Felelősségérzet, koc­kázatvállalás, de talán leg­főképpen a bizalom. Ügy érzem ez a kulcs.” E. B. pél­dával bizonyította a biza­lom fontosságát. „Gyárunk­nak 1980 elején 42 500 tonna hullámpapír lemezt kellett gyártani. Ennyi volt a terv. Ezt a vállalatvezetés kéré­sére 45 000 tonnára módosí­tottuk. Már az előző is nagy volt, nemhogy ez! Hajszál­nyi remény volt csupán ar­ra, hogy sikerül. Csodálkoz­tam, amikor év végén 46 ezer 800 (!) tonnát teljesí­tettünk. Ügy érzem, a biza­lom megnövelte az embe­rekben az akarati tényező­ket, fokozta. Csak így sike­rülhetett ez az eredmény. Természetesen segített, hogy a munkások, a szocialista brigádok ismerték a célt, a pontos feladatokat. Tudták például, hogy valutát taka­rítanak meg, ha sikerül a felemelt terv teljesítése.” E. B. tíz éve dolgozik együtt gárdájával. „Isme­rem az embereket. Áldozat- vállalásukról most győződ­tem meg igazán. Ez kölcsö­nös bizalom nélkül aligha sikerült volna.” Kölcsönös bizalom nélkül siker, eredmény aligha ér­hető el. Ez szükséges ah­hoz, hogy a gazdaságban, az emberekben rejlő tartaléko­kat feltárjuk és hasznosít­suk fejlődésünk mostani szakaszában. Farkas Kálmán Parti szűrésű kutak Regionális vízművek A megyében lévő regioná­lis vízműveket és öntözőfür­töket csaknem-egy éve a 150 dolgozót foglalkoztató Tisza menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat nyíregyházi üzemigazgatósá­ga üzemelteti. A kezelésében lévő vízművek jelenleg na­ponta összesen mintegy 43 500 köbméter vizet termelnek, amelyet körülbelül 170 ezren fogyasztanak. — Településeink fejlődésé­nek egyik természetes velejá­rója a vízigények növekedé­se — tájékoztat Bartha István üzemvezető. — Jó példa erre Nyíregyháza: az iparosodás, a lakások számának, a város területének, az életszínvonal­nak az emelkedése miatt 1966-ban már a tőle mintegy 10 kilométerre lévő Kótajban; 1975-ben pedig a kétszer olyan messze fekvő Nyírtele­ken kitermelt vízre is szük­ség volt, s van a megyeszék­hely jó minőségű, egészség- ügyi követelményeknek meg­felelő vezetékes ivóvízzel va­ló ellátásához. Hogy a vízellátás a későb­biekben is zavartalan legyen, a szakemberek még mesz- szebbre— Tiszabercelre men­tek. Ott egy hatalmas vízki­vételi művet építenek, s egy 600 milliméter átmérőjű, az­besztcement nyomócsövön nemcsak Nyíregyházát, ha­nem később több — Tisza- bercel környékén lévő — községet is ellátnak a parti szűrésű kutakból nyert, s megfelelően tisztított, kezelt vízzel. A TRVVV a megyében több regionális vízmüvet üzemel­tet. Az egyik Űjfehértót, Érpatakot, Bökönyt, Tég­lást, Hajdúhadházat és ter­mészetesen a vízmű „ott­honát”, Geszterédet jut­tatja ivóvízhez. Napi kapaci­tása ötezer köbméter. A má­sik működtetésével, Tiszabez- dédről indíttatva a tuzsériak és záhonyiak élvezhetik a kö­zeljövőben a jó minőségű, il­letve kellő mennyiségű vizet. Ezen naponta 2500 köbmétert küldhetnek a fogyasztóknak. (cselényi) Tőkés piacokon Mokasszin exportra Itthon is, keleten is, nyu­gaton is mokasszin, vagyis az észak-amerikai indiánok­nak egy darab vadbőrből ki­szabott hajlékony bocskorá- hoz hasonlító (legalábbis amíg a talpat rá nem ragaszt­ják) cipő a divat. Ezt mutat-! ja a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet tavalyi termelé­se, hiszen a termékeink 72 százaléka mokasszin cipő volt. S várhatóan a cvikkolt, az­az a hagyományos módon készített lábbelik iránt az idén sem növekszik a keres­let. A szövetkezet a korábbi években látva, tapasztalva a a mokasszin cipők iránti emelkedő tőkés megrendelé­seket, az exportárualap fo­kozására beruházási hitéit vett fel. Olyan új gépeket, munkaeszközöket vásárolt, amelyekkel főként a mokasz- szin cipők gyártásnak több, rendkívül kézimunka-igényes fázisát jelentősen csökkentet­ték. A nagyobb, korszerűbb ka­pacitásukkal egyelőre elsősor­ban a hazai, illetve a szoci­alista országok igényeinek ki­elégítését szolgálják. Ezt bi­zonyítja; az idei kapacitásuk már teljesen lekötött. És ter­mészetesen új termékek, ci­pőkollekciók tervezésével, gyártásával továbbra is töre­kednek a tőkés piacok meg­hódítására. Ahhoz viszont, hogy e téren nagyobb sikere­ket érhessenek el, a jelenle­ginél több és gyorsabb infor­mációt kérnek a külkereske­delmi vállalatoktól. A Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet nemcsak a ter­melési tervének megvalósítá­sára gondol, mert tudja: az­zal elválaszthatatlanul össze­függ a dolgozók munka- és szociális körülményeinek ál­landó javítása. Ezért a meg­lévő üzemcsarnok szomszéd­ságában építtet egy kétszin­tes épületet, melyben a szo­ciális létesítményeken kívül anyag- és készáru raktárát is kialakítanak, (cs. gy.) Üj üzemház épül Fehérgyarmaton a Szamos menti Ruha­üzemi Szövetkezetnek. A kivitelező a helyi építőipari szö­vetkezet. (Elek Emil felv.) Mai randevú 4 kislány pontosan hat­ra érkezett. Derűs volt, vidám, épp csak a szárnyai nem látszottak, egyébként majd elrepült. Hogyne, amikor fontos ran­devúja van: kocsival jön érte a fiú. Ennek megfelelő­en kiöltözött: mályvaszínű blúz, pasztell blézer, tűsar­kú cipő, fekete nadrág, bo­rítéktáska. Negyed hétig korzózott a megjelölt helyen, bámulta az elsuhanó autókat, elszí­vott hat darab cigarettát, ami legfeljebb 15 éves korá­ra elég szép teljesítmény. Ám az álmok hercege a csodaautón nem futott be. Hat húszkor megjelent a láthatáron a harmadik. Farmer csőnadrág, dzseki, csípőig lógó ing, rendetlen, ápolatlan fürtök, szappant, vizet ki tudja mióta nem látott. Az új fiú ismerkedni akart, a lány közölte, hogy ő nem akárkire vár. A csö­ves pedig hosszú távra be­rendezkedett: leült a be­tonra — és várt. Hétkor a lány még této­va pillantásokat vetett a nagyobb kocsik után, addig­ra elpusztította a csomag cigarettát, közben megtett néhány száz métert és akkor döntött. Intett a csövesnek. A fiú előbb alaposan kiha- hotázta magát, aztán köpött egyet — talán így fejezte ki véleményét az efféle lá­nyokról — és elmentek együtt... (BE) A Nyíregyházi Konzervgyárban műszakonként harmincezer 50 grammos sárgabarack ja- mot csomagolnak. (Jávor L. felv.) ISKOLAHÁBORÚ SZÉPSÉGHIBÁKKAL Tiszaszalka küzdelme a vasasokért — JÓ KIS DARÁZSFÉSZEK EZ AZ ÜGY — JEGYEZTÉK MEG A PÁLYA VÁLASZTÁSI TA­NÁCSADÓ INTÉZET MUNKATÁRSAI. AMIKOR MUNKÁNKAT TISZASZALKÁN ÉS VÁSÁROS- NAMÉNYBAN BEFEJEZVE FEHÉRGYARMAT FELÉ TARTOTTUNK. ÉS HOZZÁTETTÉK: A LEGJOBB SZÁNDÉKKAL IS HARAGOSOKAT SZEREZHET MAGÁNAK AZ EMBER. — NEM TUDOM, LETT-E ÚJABB HARAGOSOM, MIN­DENESETRE NÉHÁNY FULÁNKKAL TALÁL­KOZTAM. DE VEGYÜK SORJÁBAN ... A panasz forrásánál kezd­tük az érdeklődést: a Magyar Acélárugyár tiszaszalkai gyáregységében. Itt tudtuk meg, hogy komoly szakmunJ káS-Utánpótlási 1 gondokkal küszködnek, s hiába kilin­cseltek, leveleztek eddig. La­pos Mihály személyzeti elő­adó a már dossziényi mére­tűre dagadt levelezést mu­tatja: A válasz: nem! — Idejében beadtuk az igényünkét a megyei tanács­ra: hány új szakmunkásta­nulóra van szüksége a vál­lalatnak. Szeptembertől kel­lene 15 esztergályos, 15 szer­kezetlakatos, 15 hegesztő, 15 szerszámkészítő, tíz hegesz­tőtanuló. Visszakaptuk azzal, hogy 35-öt engedélyeznek. A felét. Ráadásul a hegesz­tőknek — ebből tizet engedé­lyeztek — Fehérgyarmatra kellene iskolába járni, mert a naményi iskolában, ahol a többi tanulónk van, nem tudják megoldani az okta­tást. Levél levelet követett, a válasz mindig: nem. Bár szépséghiba, de lényeges: a művelődésügyi osztály még válaszra sem méltatta leve­lüket, csak két és fél hónap múlva, az ismételt sürgetésre válaszoltak. A vállalat munkaügyi cso­portvezetője, Isaák László ér­tetlenül tárja szét karjait: — Egyszerűen nem értem az egészet. Ez a legnagyobb üzem a környéken, a végzős gyerekek tömegesen érdek­lődnek a vasas szakmák iránt, a Magyar Acélárugyár jelentős összegeket invesztál szabolcs-szatmári gyáregysé­gébe, kell a munkáskéz, a jó szakember. Ám a mostani tanulói létszám még a ter­mészetes kopást — nyugdíja­zás, elköltözés, stb — sem pótolja. Még középtávra sem tudtunk normális létszámter­vet készíteni. Gépek parlagon Más hasonló munkahelye­ken ugyanakkor másféle utánpótlásgondokkal küzde­nek: nem jelentkeznek, nem vonzó a vasas szakma, a nyírbátori Csepel is valóság­gal vadássza a tanulókat. Ti­szaszalkán minden szakokta­tót megkérdeztünk. Kun Ist­ván, Nagy Ferenc, Krecz Zoltán és a hegesztői szak­vizsgára készülő Pécsi László egybehangzóan állítják, hogy mind a gépek és felszerelé­sek, illetve a tanműhelyek állapota, mind pedij| a szak­oktatók felkészültsége bizto­sított és megfelelő a nagyobb arányú szakmunkásképzés­hez. Nemrégiben vásároltak — éppen szakmunkásképzési alapból — tanműhelyi gépe­ket hárommillió-hatszáz­ezer forintért. A gépek egy ré­sze parlagon hever, nincs, aki dolgozzon rajtuk. Egyikük azt is megfogal­mazta: azért van így, mert a naményi iskolát el akarják sorvasztani, holott az iparte­lepítésre, a VOR-ra, az üveg­gyárra stb. gondolva éppen fejleszteni kellene. (A VOR- ból Kisvárdára járnak isko­lába, az üvegipari szakmát legközelebb Salgótarjánban oktatják. Vajon ki jön majd onnan vissza?) Kinek a pénzéből Ezekkel a gondokkal elő­ször Huszti Sándorhoz, a Vá- sárosnaményi tagozat vezető­jéhez kopogtattunk be. Tőle aztán újabbakat is megtud­tunk. Például, hogy a kör­nyék üzemei rendszerint nem tartják meg a tanulóképzés bejelentésének határidejét, így létszámkérelmük már eleve komolytalannak minő­sül. Kivétel a tiszaszalkai üzem, ahol valóban pontos határidőre dolgoznak. Tavaly egyébként 64-en jelentkeztek a naményi tagozatba, de amikor 48 gyermeket beírtak, jött a telefon: állítsák le a többit, nem szabad többet be­írni. így most egy 48-as létszá­mú első osztályuk van — többségük kettessel jött az általánosból — elképzelhető, ilyen létszám mellett milyen a pedagógiai munka haté­konysága! De ez megint csak szépséghiba. (Zárójelben: van két plusz tanterem — üre­sen.) Feszültségeket okoz, hogy a tagozat a fehérgyarmati 142. számú szakmunkásképző in­tézet fiókiskolája, ugyanak­kor az épület kezelési joga Vásárosnamény városé. Napi­renden vannak a viták, ha festeni, tatarozni stb. kell Mint például most, hogy életveszélyessé vált egy lép­csőfeljáró. Igazán furcsa, hogy Fehérgyarmat város pénzéből költenek egy épü­letre, mely Vásárosnaményé. Ki lesz a hibás, ha megtör­ténik a baleset? A fehérgyarmati iskolában Pásztás István igazgatóhe­lyettes elég furcsán mérege­tett, amikor rákérdeztem a tiszaszalkai ügyre. Csodálko­zott és mérgelődött. Bekap­csolódott még a beszélge­tésbe Juhász Miklós gazda­sági igazgatóhelyettes és Fá­bián Péter gyakorlati okta­tásvezető. Ha vállalják a bejárást Szerintük nincs is semmi­féle gond, úgy vélik, hogy a tiszaszalkai üzemnek elég annyi tanuló, amennyit en­gedélyeztek — vajon honnan tudják, mennyi a gyár szak­emberszükséglete? — tapasz­talataik szerint úgysem vol­na elegendő jelentkező — aminek előbb az ellenkezőjé­ről győződtünk meg — és nem értik, miért kellett olyan drága gépeket vásárolni a tanműhelybe, például máso­lóesztergát? A hegesztőtanulók iskolai képzéséről elmondták, hogy Naményban nem tudják meg­oldani, Tiszaszalkáról tehát csak akkor fogadnak tanuló­kat, ha vállalják a bejárást, vagy az albérletet, vagy a harmadik megoldást — és meg kell jegyeznünk, hogy ez igen szimpatikus az iskolá­tól — a régi turistaszálló­ban afféle diákszálláson való elhelyezést, gondnoki felügye­lettel. Ami pedig a naményi iskolát illeti, annak bővítése eleve illúziónak tűnik, mivel — a fehérgyarmatiak szerint — a tanulóképzésnek nincs ipari háttere. Summázva az volt a véleményünk: igazából nincs miről tárgyalnunk, mert minden úgy van jól, ahogy van. Ezek után kérdéseim: Mi­ért dobálják egy fejlődő vá­ros, Vásárosnamény szak­munkásképző iskoláját ide- oda — hol Nyíregyházáé, hol meg Fehérgyarmaté? Ha nincs szüksége rá a városnak, miért nem szüntetik meg ezt a feszültséggócot, ha meg a távlatokban szükség van rá, miért nem gondoskodnak ró­la? Miért kell a beregi gyer­mekeknek távoli munkahely után nézni, ha az acélárugyár a közelben jó munkalehetősé­get kínál, kétszerannyit, mint amennyit a megyei tanácson engedélyeztek ? Baraksó Erzsébet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom