Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-01 / 51. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. március 1. Tanulás, szerelem, öltözködés, család Ki a modern nő ? Durkó Gábor rajza Gátlások Kérdéseinket nem nevezhetjük korszakalkotóknak, hiszen naponta elhangzanak baráti, társasági vagy éppen munkahelyi beszélgetéseken. Talán, mint belső monológ is sok nő fejében visszhangzik olykor „milyenek is vagyunk mi nők?” E fő kérdés négy alkér- désére kerestük a választ a Nyíregyházi Divatruházati Vállalatnál, ahol négyszáz dolgozó közül 288 a nő. Hárman válaszoltak kérdéseinkre: Fábián Andrásné szakmunkás, kismamaszalag-vezető, Gálné Kárpáti Agnes közgazdász, a közgazdasági osztály vezetője és Sáro- si Józsefné technológus. Válaszaikat rövidített formában áll módunkban közölni, mondanivalójuk az itt olvashatóknál sokkal gazdagabb, színesebb volt. ELSŐ KÉRDÉSÜNK: Személyes tapasztalataik szerint a nők élni tudnak-e szellemi és anyagi előbbrejutásuk meglévő lehetőségeivel? (Amire itt gondoltunk: tanulás, vezetői munkakör vállalása, családi kötöttségek stb.) Sárosiné: —• Szerintem a nők többsége most kezd megtanulni élni a kínálkozó lehetőségekkel. Saját tapasztalataim is ezt bizonyítják. Mint betanított munkás kezdtem a vállalatnál, később, hetvenötben szereztem meg a szakmunkásképzettséget, női szabó lettem. Ezután a munka mellett végeztem el a szak- középiskolát, mintadarab-készítő, majd modelltervező lettem, most pedig technológusként dolgozom. Egyedül nevelem a gyermekemet, elváltam ... Fábiánné: — Ha az ember a kényelmesebb megoldást választja, természetes, hogy nem tud élni a lehetőségekkel. Én szakmunkás vagyok, fizikai munkát végzek, s vezetem a kismamaszalagot. Volt idő, aÄikor a két műszak miatt nem dolgoztam a vállalatnál. De visszavágytam. Amikor lehetőség nyílt, hogy egy műszakban dolgozhatom, újra folytattam a munkát a megszokott környezetben. Közben tanulok is. Gálné: — öt éve vagyok a vállalatnál, előbb elemző közgazdászként dolgoztam. Amikor a gyermekünk megszületett, a férjemmel megbeszéltük : nem veszem ki a hároméves gyermekgondozási szabadságot. Tudtam, hogy számítanak rám a munkahelyemen. Sikerült megoldani, hogy a gyermek nevelése sem érezte meg, hogy bementem dolgozni. Nemsokára üzemgazdasági csoportvezető lettem. Talán nem is tudtam egészen, milyen nagy felelősséggel jár ez a munka. Elég nehezen indultam el, ugyanis a vezetéjtajfellett megtanul-' ni . .. Később újabb lehetőség nyílt az előbbrejutásra, egy belső átszervezéssel a bér- és normacsoportból közgazdasági osztályt hoztak létre. Ennek a vezetését nehezen vállaltam el. Még mindig vannak gondjaim, birkózom velük. Szeretnék helytálliy, hiszen a vállalatnál — hiába a nők vannak többségben — még kevés a vezető beosztásban dolgozó nő ... MÁSODIK KÉRDÉSÜNK: Mit tehetnek maguk a nők azért, hogy nagyobb legyen a megbecsülésük? (Belső igényesség, az úgynevezett kisebbségi komplexus legyőzése stb...) Fábiánné: — Azt gondolom, ahhoz, hogy jobban elismerjék, becsüljék a nőket a munkahelyen, a családban, mindenütt, először jobban kell becsülni önmagunkat is. A nők egy része kényelmes, megalkuszik a helyzétével, nem törekszik a többre, nem is nagyon várja, igényli, hogy nagyobb legyen a megbecsülése ... Gálné: — Szerintem is helytálló, hogy a nők becsüljék jobban saját értékeiket, magukat, de őket is becsüljék meg. Nálunk még nem valósul meg teljesen az egyenlő munkáért egyenlő bért elve... Egy nő nálunk, úgy tapasztalom, többet dolgozik ugyanazért a pénzért, mint egy férfi. Fábiánné: — Persze, ahol darabbérben ' dolgoznak a nők, ott megkapják ugyanazt a pénzt, mint a férfiak. Amiről az előbb beszéltünk, az inkább azokra vonatkozik, akik nem teljesítménybérben dolgoznak. Gálné: — Van kisebbség? érzés is, ne tagadjuk. Valaki vagy csak dolgozó nőnek, vagy csak háziasszonynak, anyának akarja önönmagát, s nem gondol arra, hogy a tájékozottság, az érdeklődés, a nagyobb tudás hozzátartozik a megbecsüléshez. Nem lehet egy szerepkörbe bezárkózni... HARMADIK KÉRDÉSÜNK: Mit tartanak a nők leggyakoribb hibáinak? (Érzékenység, jérfias vonások átvétele, megalkuvás stb.) Fábiánné: — Talán túl sokat foglalkozunk saját magunkkal. Hirtelenebbek vagyunk, könnyebben veszekszünk, mint a férfiak. De szerintem, többnyire nyíltan és nem egymás háta mögött.. . Gálné: — Nem küzdünk eléggé kitartóan az igazunkért, a célunkért. Könnyen lemondunk róluk, elég egykét kudarc, sikertelenség és feladjuk.. . Fábiánné: — Én megmondom a- véleményemet... Gálné: — Nem minden nőre igaz, hogy nyíltan megmondja a véleményét. Még egymásról sem. A férfiak ezt talán okosabban csinálják. Sárosiné: — Nagy hiba, hogy amikor a nők valami miatt a munkahelyen összekülönböznek, nem tudják túltenni magukat és lezárni, hanem magukban hordozzák a tüskéket... Gálné: — Az is kérdés volt, vajon a nők jobban szeretik-e ha nő a vezetőjük, mintha férfi. Én egyet tudok, talán a férfi vezetőben jobban bíznak a nők, jobban elfogadják, mint a női vezetőt. Fábiánné: — A női vezetőtől jobban elvárják maguk a nőbeosztottak is, hogy naponta bizonyítson, és úgy tapasztalom, amit mond, azt nehezebben fogadják el, mintha ugyanezt a férfi főnök mondja. Talán mert az határozottabb. Nem tudom ... Sárosiné: — Talán van olyan, amikor a férfi főnök a jobb, de ha nő a főnök, természetes, hogy könnyebben elmondja a beosztott nődolgozó a gondját, baját, örömét és talán jobban meg is érti. De ha jó a főnök, szerintem mindegy, hogy férfi, vagy nő. De igaz, ha egy nő elvállal egy vezető munkakört, jól gondolja meg, mindenben képes-e rá, mert naponta bizonyítani kell. Külön a nők előtt is ... NEGYEDIK KÉRDÉSÜNK: Kit nevezhetünk ma modern nőnek? (Munka, tudás, családi élet, szerelem, öltözködés stb.) Sárosiné: — Aki mindenféleképpen tájékozott. Ismeri a világ dolgait, az ott történteket, de a munkahelyi élet fontos kérdéseit is. És jó az emberi kapcsolata, keresi a társaságot, a barátokat. Nem tartom modernnek, aki elhanyagolja az öltözködését. Legyen nőies, de legyen sportos, lezser is az öltözködésben, ízlésben. Az is hozzátartozik szerintem a modern nő egyéniségéhez, hogy tudjon saját igazáért küzdeni, vitapartner lenni. — És a szerelemben? Nagyon sok még az előítélet, ami nehezíti ezt A nőnek kell annyi bátorságának lenni, hogy változtatni tudjon az életén. Legyen igénye a szerelemre, a boldogságra. Persze nem úgy, ahogy néhány tizenéves ezt ma értelmezi ?.. Gálné: — Fontos, hogy tudja megtervezni az életét, az idejét. A munka, a család és egyéb elfoglaltságok mellett, jusson ideje saját magára is. Az olvasásra, tévézésre, a sportra. Ha vannak gyermekei, azokra is. Attól is modern egy nő, ha uralni tudja az időt, ő irányítja, nem pedig fordítva ... Sárosiné: — Én is fontosnak tartom, hogy bánni tudjon a szabad idejével és találja meg mindig a fontossági sorrendet. Ha a tévéműsor nem jó, bátran kapcsolja ki. Én mindig ki tudom kapcsolni, ha úgy találom, hogy nekem most lényegesebb valami mással elfoglalni magam. Otthon a magam kedvére szoktam varrogatni is, hiába, ez a tanult szakmám, nem fáraszt, sőt felfrissít. Jobban el tudok dönteni közben dolgokat, mintha csak úgy ülnék, és magamba roskadva töprengenék ... — Nem tartom viszont modernnek azokat a nőket, akik igénytelenek az emberi kapcsolatokban, a szerelemben ... Fábiánné: — Nevelési probléma is ez. Vajon, nincs felelősségünk abban, különösen, akiknek leánygyermekük van, hogy milyen példát, mintát látnak a felnőttektől? A saját életünket, viselkedésünket, legyen szó a modernségről, vagy másról, majd felismerhetjük a gyermekeinkben. Reméljük, több lesz a jó, mint a rossz... Könnyű lenne itt befejezni a három nő válaszait. Dekát be lehet-e? Naponta a tükörbe kell nézni és válaszolni milyennek látom magam ... És nem mindig a tükör a hibás ... Az oldalt írta: páll Géza Magányos nőismerősömnek kevés lehetősége van a társasági életre. Ha van ilyen, az a munkahelyén zajlik. Már-már beletörődött abba, ha társat, barátot, szerelmi partnert akar találni magának, itt kell „kereskednie”. — Bezárt kör — ezt panaszolta. Azok közül kell választanom, akik a cégnél dolgoznak. Nem is annyira az én megnyugtatásomra, mint inkább a saját érvei erősítésére, példákat emlegetett arról: hányán találták meg a boldogságukat a munkahelyen. Végülis, ez lenne talán az ideális. Az ember ott éli le az életét, ott van alkalma leginkább megismerni a másikat. Hány és hány munkahelyi szerelem, barátság szövődött már ott... — hallgatott el csöndesen, mint aki maga is vérszegénynek tartja — látszólag okos — érvelését. Ajánlottam, hogy menjen üdülni, járjon moziba, színházba, hangversenyre, IBUSZ-kirándulásokra, igyekezzen módszeresen ismerkedési alkalmakat teremteni a saját maga számára. Ezékről is vannak azonban nem éppen kedvező tapasztalatai, válaszolta. Az üdülésnél nyílt prédának tekintették, mivel azok közé tartozott, akik egyedül, — barátnő, társ, élettárs, házastárs nélkül — utaztak a távoli üdülőhelyre. Különben is, nincs ez jól — magyarázta ismerősöm. Ha nekem, ne adj isten, megtetszene valaki, nem adhatom a tudtára,, mert ez ma még nem csak illetlen, de sokak szemében egyenesen erkölcstelen. A nő még ma sem kezdeményezheti a kapcsolatot, ha csak nem teszi ki magát a szóbeszédnek, vagy éppen a „kiválasztott” férfi szemében is nem vállalja azt a kockázatot, hogy könnyen megszerezhető partnerjelöltnek tartsák. De amikor vannak félénk, kezdeményezésre csaknem képtelen férfiak, mert nincs önbizalmuk, vagy szomorú tapasztalataik túlságosan óvatossá tették őket? — kérdezte ismerősöm, mintha tőlem várná a választ. Válasz pedig, jószerivel nincs. Kinek-kinek egyénisége, érettsége és bátorsága szerint kell eldönteni: a kapcsolatkeresésnek melyik módját, eszközét választja. Különösen nehéz az értelmiségi nők helyzete, akik közül sok a munkahelyén elfoglalt nő — orvosok, mérnökök, jogászok, pedagógusok, közgazdászok, tudományos kutatók stb. — és kevés a lehetőségük az ismerkedésre. Így szövődnek a szakmán belüli kapcsolatok, Házasságok. A kudarcot nem csak a nők, a férifak se szívesen vállalják. Vannak még, akik apró- hirdetésekkel próbálkoznak. A gyarapodó hirdetések szerint mind többen ... De nagy zsákbamacska ez is — idézem újra ismerősöm szavait, aki néhány apróhirdetésre megkockáztatta válaszolni. Nerfi volt szerencséje, vagy túl rámenős, vagy túl langyos ajánlkozókkal találkozott. Hogyan lehetne segíteni a gátlások oldásában? Sok százan és ezren kérdezhetik ezt, de a választ mindig csak azok adhatják meg, akik a legilletékesebbek. Ki-ki önmaga. Nincs recept, ki hol és mikor találhatja meg a boldogságot. Lehet, hogy ott van karnyújtásnyira — esetleg a munkahelyen — vagy a buszon, a rendelőben, a boltban, vagy éppen az előtte lévő újság hasábjain ... Nem feladni, keresni a másikat nem mindenáron, és nem betegesen ... Ezt a „bölcs” tanácsot adhattam ismerősömnek, aki ettől — bevallom — nem kezdte ledobálni nyomban a gátlásait Mert szívósan szövik be életünket, egyéniségünket e burjánzó — sokszor velünk is jót tevő — gátlások. Saját magunknak kell „felfedezni”, mikor és mennyit kell ledobálni magunkról. Szabó Vladimir akttanulmánya Fábián Andrásné, Gálné Kárpáti Ágnes és Sárosi Józsefné
