Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-22 / 69. szám

1981. március 22. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Egészségügyünk országos ménével Házgyári dobozok? „MINDEN MEGOLDOTT GOND két új problémát szül” — emlékeztetett a fejlődés dialektikájára dr. Schultheisz Emil egész­ügyi miniszter Nyíregyházán. Gondolatait azon a tanácskozáson közölte, melyen az országgyűlés szociális és egészségügyi bi­zottsága elemezte Szabolcs-Szatmár megye egészségügyi helyzetét. Imponáló számok és szervezési intézkedések sora győzte meg a képviselőket arról, hogy a gazdasági és társadalmi változásokkal egy időben az emberért folyó gyógyító és megelőző mun­ka is történelminek mondható fejlődést fu­tott be. Az országos színvonalhoz történő felzár­kózási ütem, a sok tekintetben a kényszer- helyzet szülte legújabb megtalálása olyan sikereket szült, melyek az ország minden tájáról érkező törvényhozókat is meglepte. A számok nem egyszerűen a holtpontról történt elmozdulást jelzik. Korántsem egy­féle extenzív fejlődés mutatói. Az a tény, hogy a megyében csupán 12 körzeti orvosi állás üres, hogy a rendelők felszereltsége megközelítően 90 százalékos, hogy a megyei kórházban a mostani tervidőszakban 645 új ágy, s ehhez modern kiszolgáló rész épül, hogy az orvosok minősítése érezhe­tően javított az alapellátás minőségén — mind azt mutatja: a megtett intézkedések végső soron a beteget szolgálják, aminek természetesen része az orvos jobb köz­érzete, munkakörülménye is. De — hogy a miniszter szavaira vissza­utaljak — minden új- megszülte a két újabb gondját. Vegyük szemügyre életün­ket. Fenyegető betegség a rák; a szív- és érrendszeri betegségek mindent felülmúló számban fordulnak elő; ezrek nem tudják tolerálni az új, urbánus életmód okozta ki­hívásokat; a környezeti szennyezések, a vegyszerek, az életmód következtében újra felbukkant a tbc, megsokasodtak a légző­szervi megbetegedések; mint népbetegség ott kísért mindennapjainkban az alkoho­lizmus; szembe kell nézni a metálhigiénés károsodásokkal; a nagy népszaporulat sür­getően veti fel a korszerű csecsemő- és gyermekgyógyászat kiépítését a falvakban is; a táplálkozás szertelensége is ok a fogak tömegméretű romlásában, ami egy sor be­tegség forrása. Csupán kiragadott példák ezek, melyek egy-egy új gyógyítási prog­ram, szervezési szükségszerűség, szakmai felkészülés kényszerét vetik fel. SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE ebben a pillanatban jó alapokkal rendelkezik. A progresszív betegellátás egyre szebben ki­bontakozó körvonalai elemzőbb orvosi mun­kára adnak lehetőséget. A nyolcezernél több egészségügyi dolgozó ma már alkalmas ar­ra is, hogy a gyors gyógyítási feladatokon kívül a megelőzést is szervezze, s a gondo­zás megkívánt rendszerét kiszolgálja. ‘ Ma ott tartunk, hogy válogathatunk a jelent­kező orvosok közül, s Tiem mellékes az sem, hogy az évente a kórházban megfor­duló 200 medikus közül is mind többen kacsintgatnak megyénk felé. A 284 milliós műszer- és géppark ugyanakkor azt is jel­zi: a modern diagnosztika is tért hódít, s nemcsak a kórházak, de az alapellátásban dolgozók is túljutottak a sztetoszkóp és a spatula korszakán. Ezt a jó alapot tehát meg kell becsülni. Ennek a továbbfejlesztése jelenti ugyanis az egyetlen biztosítékot ahhoz, hogy a me­gye szocialista egészségügye is szembe tud­jon nézni mindazzal a sok gonddal, amit az élet felvet, s ami újra és újra erőfeszí­tésre késztet orvost, szakdolgozót egyaránt. Nem kétséges: ehhez a munkához kell a szakmai felkészültség, az újat befogadni tudás, az önképzés iránti vágy. De van még valami, s ez az orvos és egészségügyi etikája. Magyarán az a magatartás, amely hivatásra épülve kényszeríti az itt dolgo­zókat, hogy minduntalan megújulva, a leg­többet és legjobbat tudják adni, ha úgy tetszik: egész önmagukat kínálják. NEM VOLT VÉLETLEN, hogy az ország- gyűlési bizottság eszmecseréjén több ízben is szóba kerültek azok a kimagasló megyei orvosegyéniségek, akik — éltek volt bár­milyen korban és rendszerben — mindmá­ig maradandót alkottak. Geriet, Eisert, Al- mássy, Sarvay doktorok híre messze a me­gye határain túl is ismert — még ma is. A sokkal nehezebb körülmények között dol­gozók tudtak korukban újat hozni, példát adni emberségből, tudományosságból. Van tehát példa azok előtt, akik a megyébe ke­rülnek, vagy akik az egyetem után vissza­jönnek, hazatérnek. Mi tagadás: elhangzott a kritika, bizony nem biztos az, hogy a fel­sőfokú oktatási intézmény mindig a leg­jobb képzéssel engedi útjára hallgatóját. De ezzel szembe lehet állítani az itteni le­hetőséget, a ma a megyében dolgozók tet­teit, s mindez lehet pótlója annak a neve­lésnek, amivel az egyetem adós maradt. Mert nem elég az, hogy a megye városai lakások százait adják a végzett vagy az ide kerülő orvosoknak. Kevés az is, ha csak munkát kínálnak. Van olyan politikai és etikai feladat is, hogy emellé megadjuk ne­kik a megyeszeretet érzelmi kötőanyagát, a lehetőség tisztességes megbecsülésének tu­dományát, az ember tiszteletét. Mert akár­milyen hatalmasak az anyagi erőfeszítések, bármennyi milliót ruházunk be épületbe, gépbe, műszerbe, a gyógyítás kulcsembere a fontos. Az, aki naponta találkozik a be­teggel, akinek tudása és embersége az • együttes gyógymód. ^TISZTESSÉGES ÉS ŐSZINTE tanácsko­zás zajlott két napon át Nyíregyházán, Nagykállóban és Mátészalkán. Segítőkész és elismerő kijelentések, követésre kért mód­szerek mutatták: tízéves nagy, dinamikus fejlődésünk megismerése ,nem múlt el nyomtalanul az*országgyűlési bizottság tag­jainál. Nem volt véletlen, hogy a sikert lát­va kap megyénk preferáltan kétszer any- nyit a mostani ötéves terv időszakában egészségügyre, mint amennyi jutott az ötö­dik tervciklus idején. Ez is kell, mitöbb, nagyon kell. Jólesett hallani a miniszter erre tett ígéretét. De még ennél is örven- detesebbnek tűnt, hogy az itt járt törvény­hozók megyénk jó hírét viszik, ami nem öncél. A jó hírek mögött hatszázezer em­ber jó ellátásának ténye a fedezet. Bürget Lajos Elég hallgatni a külön­böző megjegyzéseket. A már bent lakó így kezdi: — Betondzsungel min­den házgyári lakótelep. Az ember megriad, ha a sok egyforma doboz kö­zött megáll. A lakásra váró más­képp sóhajt: — Bárcsak lenne egy kis lyuk, ahol meghúzód­hatom. Ami csak az enyém lenne. S amikor az ügyintézés folyik: — Elhiszem, hogy ez a korszerű, tetszik is a ké­nyelem, de ki bírja azo­kat az árakat, amelyekbe egy házgyári lakás kerül? Ennyi vélemény után ta­lán soknak tűnik, amire vál­lalkozunk. Megnéztük, hogy tényleg annyira riasztóak a házgyári épületek? Valóban sivárabb lesz a városkép," szegényebb a beköltöző? Egy­általán: mivel lehet összeha­sonlítani egy ilyen lakótele­pet? Elvégre kacsalábon for­gó családi háza mégsem le­het mindenkinek. Debrecen az más... — A házgyár mindent tud. A tervező ugyancsak variál­ni tudja az elemeket. De at­tól is függ, milyen lesz a lakótelep, hogy hová telepí­tik azt, mit várnak tőle — állítja Nemes Géza, a Debre­ceni Beruházási Vállalat fő­mérnöke. Nem véletlen, hogy a szomszédba, Debrecenbe mentünk. Nem azért, mintha a kezdő mondatok ott nem hangzanának el. Azonban a legújabb lakótelepeket példa­ként emlegetik. — A településtervezők ad­ják meg egy lakótelep arcát — folytatja az igazgató, Ger­gely András. — Amit mi csi­nálunk: színdinamikai terv készül a beépítésnél, művé­szeket kértünk fel, hogy se­gítsenek. Az egyedi arculatot pedig a Vénkertben, vagy a Tócoson az egyéb épületek el­helyezése adja meg. Tegyük mindehhez, hogy a debreceni városépítőket is szorítják a különböző előírá­sok. Műszaki-gazdasági nor­— Tavasz a hegyen S ándor-napon az öreg Faragónak már nem volt maradása. Sok oka volt annak, hogy ta- risznyázzon. Elfogyott a pipadohánya, a pipaszára is meghasadt és sajgott a dereka attól, hogy csak naphosszat ült, néha ku­koricát morzsolt, avagy szöszmötölt hiábavaló dol­gokkal. Unta már a ked­ves rózsáját is. Mondta: — Isten ne vegye ha­raggal, de nincs rosszabb, a zsémbes öregasszonyok­tól. Kész sorscsapás, ha egy ilyen nő szájára veszi az embert. A kotlós dolgát is napok óta darálja. Nincs az a jó tapasztósár, amivel be lehetne tömni a kárálóját. Az öreg Faragó nem bánta a kotlóst. Ám ami sok, az már sok. Szent igaz, megemelte, kivett alóla négy tojást, dehát szükséges volt a trafik. Két pakli dohányt hoza­tott, azt keverte meg vá­gott diófalevéllel, hogy so­káig tartson. Ennek a li­tániáját hallgatja most... Sándor-napkor korán kelt, felkínlódta köszvé- nyes lábát a láptón. a padláson vékony szelet szalonnát vágott, egy pici kolbászt hozzá. A kamrá­ban hagymát keresett. Végül, kanyarított egy karéj kenyeret. Mindezt betette szépen a tarisz­nyába, elővette a metsző­ollót a vakablakból. Ott állt már, a tarisznya a nyakában. — Induljatok csikók — mondta lábainak —, de hahó, hát mit iszunk ma? Ej hát viszi a róka, a gö­rény is a tyúkot. Miért a róka vigye? Szólította a kenderma­gosokat, egy kis tengerit szórt eléjük, aztán a zsí­ros kalapjával lecsapta a legközelebbit. A vendég­lősnő akadékoskodott. — Nem lesz ebből baj, Sándor bátyám? Hiszen egy-két litert hitelben is ... — Ne papolj galambom, ha hitel kell, kérek. A ne- vemnapján nem iszom hi­telben. Aztán meg mun­kába megyek. Egy félde­cit itt, a liter bort meg bele az üvegbe. Kint a hegyen hűvös szél fújt. Erőtlenül pislá­kolt a nap, ezért a pajta szélenyhes oldalán pakolt le Faragó. Kihozta a nyi­tókapát, a gereblyét, elő­vette a metszőollót. A ka­pát belevágta a földbe. A felmarkolt homok, mint a tészta, összeállt a* tenye­rében. — Sok benned a víz — morogta Faragó. — Majd a jövő héten, akkor nyi­tok. Na, gyere gereblye! A pajta körül sok volt a gally, a levél. Három nagykupac gyűlt, aztán felszállt a füst. Faragó ek­kor elővette a literest, hú­zott belőle egy jó nagyot, megtömte a pipát, leült és végignézett a hegyen. — Nem én vagyok az első — morogta — ott van Tóth Benedek koma. A sánta Bigeli Jóska is dö­cög a tőkék között. Na, egészségetekre! ' Hadd fogyjon ez a bor, mert a Tóthot mindjárt ide eszi a fene. A pajtában egy kicsit nyirkos volt még az ősz­szel eldugott leveles do­hány, kitette hát a kosár­ba diólevéllel együtt a napra. Délutánra megszá­rad. Elővette a pipaszár­nak tavaly metszett meggyfavesszőket is, nagy szakértelemmel kiválasz­totta a legjobbat. Hozzá­látott a faragáshoz. Mire megjött Tóth, már alig volt az üvegben valami. — Hát itt vagyunk me­gint — mondta Tóth. — Itt a. — Bor? — Kendermagos. Kifacsarták az üveget. Az új pipaszár már sze­leit. — Nekem nyulaim van­nak —' mondta Tóth. — Három átváltozott. Gyere át komám! M ire átértek a har­madik dűlőbe, Bige­li már ott ült egy fonott korsóval egy tere­bélyes dücskőn. Nézték, miként gyúlnak ki a tü­zek a hegyen. Nézték és névnapjukra koccintottak. — Hallod komám, már megint tavasz van — mondta Tóth. — Bizony tavasz, és megértük. Micsoda szép tavasz. Na isten, isten! Seres Ernő Olcsóbban, szebbet Összehasonlítás, némi meditációval mák adják meg, hogy egy la­kótelepen belül mennyi le­het a lakások nagysága, s ezek mennyibe kerülhetnek. Most 436 ezer forintos átlag­árnál tartanak. A helyzet Nyíregyházán Az összehasonlítás úgy kí­vánja, hogy nézzük meg, mi a helyzet Nyíregyházán. Ugyanis az elemek ugyanab­ból a házgyárból érkeznek, a tervező szintén azonos, a Keletterv. — Persze, hogy lehet vari­álni a házgyári lakásokat — ’állítja Nyíregyházán dr. Er­délyi Sándor, a megyei beru­házási vállalat igazgatója. — A most tervezés alatt álló Újváros lesz a szép példa: kívülről befelé növekszik a város, változatos beépítéssel. — Csakhogy megkötik az árak is a kezünket — mond­ja Siető Dániel, vállalkozási -osztályvezető. — Létezik ugyanis egy műszaki-gazda­sági norma, amit be kell tar­tanunk. A tervezői árra a ki­vitelező tesz észrevételt, el­mondja, miért épít drágáb­ban. Aztán a végső számlá­nál kiderül, hogy nem várt akadályok jöttek közbe, drá­gább szerelvényeket kellett beépíteni. A vita ott kezdő­dik, hogy az áraknál meddig lehet elmenni. Vállalati és külső érdek A kivitelezőknél visszatérő panasz, hogy a lakásépítésen kevés a haszon. Mindez per­sze attól is függ, hogy meny­nyire szervezett, tervszerű az építés, mennyire alkalmaz­kodnak az igényekhez. A debreceni házgyárban dr. Nemes Géza ipari főmérnök fogad. — Mindenféle vállalati ér­deket alárendeltünk a külső érdeknek. Azt hiszem, hogy a VI. ötéves terv nehezebb anyagi viszonyai között he­lyes úton járunk, ha magunk is' kutatjuk az olcsóbb la­kásépítés lehetőségeit. Mondhatnánk, hogy ezt Debrecenben könnyebb meg­valósítani, mert ugyanaz a vállalat szereli össze a ház­gyári lakásokat, amelyik az elemeket készíti. Olyan szer­vezést valósítanak meg —se­gíti ezt a kisebb szállítási tá­volság is —, hogy a teherau­tóról közvetlenül az épülő lakásba emelik az elemeket. Változást várunk — Átalakítjuk a rendsze­rünket, újabb típusokkal je­lenünk meg — folytatja dr. Nemes Géza. — A mi törek­vésünk az, hogyha úgy tet­szik: beudvaroljuk magun­kat a tanácsok szívébe. Lás­sák, hogy velünk karöltve szép lakótelepeket lehet épí­teni, amelyeknek az árai Is versenyképesek. Minderre a debreceni pél­da biztató. S mivel Szabolcs- Szatmárban is a házgyár ád-. ja a városi lakásépítések nagy tömegét, joggal várhat­juk itt is a változást. Kis­várdán és Záhonyban mis­kolci elemeket szereltek ösz- sze. Megépülőben van az el­ső ház Üjfehértón, tervezik a mátészalkai házgyári lakóte­lepet. — A típustól függ, de át­lagosan 8 ezer forintba kerül egy négyzetméter a házgyári lakásokban — tájékoztat Sj- ető Dániel a megyei beruhá­zási vállalatnál. Csakhogy ez a szám is megtévesztő lehet. Mert a te­lektől a közművesítésig sok minden terheli a lakásépí­tést, mégha másfajta keretek vannak erre fenntartva. Ám a végeredmény sokszor 6— 700 ezer forint egy lakásra vetítve. S hiába a munkásla- kás-építési kölcsön, a válla­lati támogatás, bizony ugyan­csak nehéz így. a fiatalok la­káshoz juttatása, illetve ma­gas a majdani törlesztés. — Biztató elképzeléseink vannak arról, hogyan lehet csökkenteni az árakat — fog­lalja össze dr. Erdélyi Sán­dor. — Azonban ennek a ki­munkálása még időt vesz igénybe. Ha befejeződnek a tárgyalások, akkor szívesen adunk tájékoztatást. Tegyük hozzá befejezés­ként: elsősorban olvasóink, az érintettek érdekében szí­vesen vesszük az ilyen híre­ket, s várjuk a gyors folyta­tást. Mert nem mindegy sem a tanácsnak, sem a beköltö­ző lakónak, hogy mennyibe kerül egy házgyári lakás. Lányi Botond

Next

/
Oldalképek
Tartalom