Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-08 / 33. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. február 8. A HÉT — CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: Peru és Ecuador határán folytatódnak a fegyveres összeütközések; Az Amerikai Államok Szervezetének közvetítési kísérletei — Csőn Tu Hvan szöuli elnök Reagan- nel találkozik Washingtonban KEDD: Varsóban összehívják a LEMP Központi Bizottságának plenáris ülését, sztrájkok és tárgyalások Dél-Lengyelor- szágban — Izraeli katonai akciók libanoni palesztin táborok ellen SZERDA: Brundtland asszonyt választják Norvégia kormányfőjévé — A Pentagon nyilatkozata szerint mégis gyártanak majd neutronbombákat, a hírt nagyarányú nyugateurópai tiltakozás kíséri — Tüntetések Hamburgban CSÜTÖRTÖK: Francia—nyugatnémet csúcstalálkozó — A PFSZ és a SWAPO visszautasítja az amerikaiak által hangoztatott terrorizmusvádakat — Vita Madridban az összeurópai energetikai együttműködésről PÉNTEK: Üjabb harcok Irak és Irán között, főként a kurdok lakta területeken — Az öböl-térség hat országának külügyminiszteri értekezlete — Botrány a tokiói parlament- bent a japán fegyverexport miatt SZOMBAT: Az új miniszterelnök személyéről tanácskozik a spanyol kormánypárt kongresszusa — A salvadori hazafiak diplomáciai lépései A hét három kérdése Madame Odette visszaemlékezik (16.) A sztár leánya „Keresem a megfelelő szót” — mondja Madame Odette Miron-Boire —, „hogy ki tudjam fejezni Marlene Dietrich egyetlen gyermekéhez, lányához, Máriához fűződő viszonyát, de csak egyet találok rá: majomszeretet!” Mária és William Ríva ... — anya és leánya. egy kellemetlen félreértés, és mindannyian láttuk, hogy Marlene több mint egy évig nem beszélt a lányával!” Nézzük csak ezt meg közelebbről. O Mi jellemzi az új amerikai kormányzat első állásfoglalásait? Befejezéséhez közeledik az új elnök beiktatását követő, hagyományos őrségváltás: húsz nap alatt legalább ezerötszáz fontos washingtoni poszton történt személycsere. Akadtak kínos közjátékok is, a Haig külügyminiszter helyetteseként kiszemelt Clark ügyvéd, a szenátusi meghallgatás során, nem tudta megmondani, hogy ki Zimbabwe, vagy Dél- Afrika miniszterelnöke. Bizonyára megtanulja majd Botha, Mugabe és mások nevét, ám van egy bökkenő. Robert Mugabe nemrég még „terrorista vezérként” szerepelt a NATO-dokumentu- 'moktaan, ma viszont olyan afrikéi kormányfő, akire szívesen gyakorolnának neoko- lonialista hatást. Mindez időszerű is lehet, hiszen az új amerikai kormányzat első állásfoglalásai szerint a fő hangsúlyt a nemzetközi terrorizmus elleni harcra helyezik, s ez megelőzi majd a carteri „Emberi jogi” kampányt is. Természetesen csak üdvözölni lehetne, ha Washington valóban következetesen fellépne a terrorizmus ellen, elítélné a népirtást, fényt derítene számos gyilkosság és merénylet igazi hátterére. Ám az Egyesült Államok új vezetése elsősorban a nemzeti felszabadítási mozgalmakat próbálja a terrorizmus „kosarába” gyömöszölni, a PFSZ-től a namíbiai SWAPO-n át a salvadori gerillákig, s a szocialista országokat, mivel szolidárisak ezekkel, a „terrorizmus” támogatásával vádolja. Ezért hangzott el határozott tiltakozás és viszontválasz a SWAPO, a PFSZ és a Salvadori Hazafias Front részéről, a szovjet sajtó pedig több cikkben leplezte le Washington fejtetőre állított érvelését. Kedvezőtlen visszhangot váltott ki, hogy a fennen hirdetett költségvetési takarékosság ellenére a jövő évi hadikiadások túlszárnyalhatják a 200 milliárd dollárt, s futószalagon kerülnek elfogadtatásra az új fegyverkezési programok. A hadügyminiszter például olyan kijelentéseket tett, hogy a korábbi felfüggesztés ellenére, megindítják majd a neutronfegyver gyártását. Mindez főként a nyugat-európai szövetségesek körében keltett megrökönyödést, hiszen a korábbi elnök éppen a tömegtiltakozás és számos kormány aggodalma nyomán másította meg döntését. A neutronbomba tulajdonképpen egy miniatürizált hidrogénbomba, s egyáltalán nem „csodafegyver”. Igazi veszélye, hogy azt gondolhatják róla: még a „nukleáris küszöb” alatt van, * s büntetlenül bevethetnék egy esetleges helyi konfliktus alkalmával. © Miről tárgyaltak az öböl menti országok? A taifi iszlámkonferencia után ezúttal egy másik szaúd- arábiai városban, Rijadban tartották meg hat Öböl menti ország külügyminiszteri konferenciáját. Omán, Katar, Kuvait, Bahrein, az Emirátusok és Szaúd-Arábia — homoksivatagjaikból származik a világ olajának egyharmada — a házigazda azon elképzeléseit vitatták meg, hogy hozzák létre az Öböl menti országok politikai és esetleg katonai szövetségét. A terv egyelőre igen képlékeny, de máris tartalmazhat bizonyos veszélyeket. Miután — a hírek szerint — titkos tárgyalásokon már felvetődött egy új centoblokk létrehozása Szaúd-Arábia és Jordánia közreműködésével és Omán vállalná amerikai katonai bázisok befogadását területére. Egy ilyen szövetség végső soron az Egyesült Államok és a NATO érdekeit szolgálhatná. Az Öböl háborújának résztvevői ugyan nem jelentek meg Rijadban, de a hatok rokonszenvüket nyilvánították Bagdad iránt, s a semlegességnek ez az elvetése a lángok tovaterjedésével fenyegethet. Az Űj-Delhiben elhangzott emlékezetes Brezsnyev-indít- vány az Öböl komplex béketervét javasolta a külföldi támaszpontok felszámolása, az ellenségeskedések beszüntetése, valamennyi érdekelt részvétele és nagyhatalmi garancia alapján. Nem úgy tűnik, hogy a most lezajlott hatos találkozó ebben előrelépést jelenthetne. Mi történik Latin-Ame- rikában? Harc és diplomácia — ezzel a kettősséggel jellemzik a salvadori állapotokat. Miközben fegyverek dörögnek az ország különböző tartományaiban, a hazafiak átcsoportosítják erőiket, hogy cselekvőképesebbek legyenek. Egyúttal küldöttségeik az amerikai és európai kontinenst járják — a nemzetközi szolidaritás érezhetően növekszik. Harc és diplomácia — ugyanez jellemzi, természetesen más háttérrel a két latinamerikai ország, Peru és Ecuador viszályát. A fegyveres küzdelem az Andok, állítólag olajat rejtő, határtérségéért robbant ki, amelyet egy 1942-es riói konferencia Perunak Ítélt, de Ecuador 1960-ban felmondta a megállapodást. A harci helyzet áttekinthetetlen, több ízben jelentettek tűzszünetet, majd cáfolták azt. Argentína, Brazília, Chile és az Egyesült Államok közvetít, s a bizottság jelenlegi összetétele (különben azért ilyen, mert a négy ország szavatolta a korábbi egyezséget) némi fenntartásra adhat okot. A tapasztalatok szerint a latin-amerikai országok egymás közti viszályai leginkább a kívülálló harmadiknak szoktak kedvezni. Réti Ervin Mária 1925. januárjában jött a világra, tizenkilenc hónappal azután, hogy Marlene házasságot kötött Rudolf Sieber felvételvezetővel. Abban az időben, — alapos a gyanúnk —, mikor házasságuk már tévedésnek bizonyult. „Mikor 1962-ben hozzá kerültem” — meséli Madame Odette —, „elvitt magával a korábbi lakásának a pincéjébe, a rue Thiers-be, Párizs elegáns 16. kerületébe. Sieber úrnak és Marlenének számtalan bútora, ládája és ládikója volt, melyek még abból az időből származtak, mikor együtt éltek Berlinben. Mindent vastag takaró borított, hogy megóvja a holmikat a szénportól”. Mivel a pincében nem volt folyó víz, Odette Miron vásárolt egy pár üveg ásványvizet, hogy meg tudják mosni a kezüket és az arcukat. „Emlékeket talált, és mesélni kezdett” — mondja Odette. „Többek között azt mondta: — Most van harminc éve, hogy utoljára együtt aludtam a monsieur- vel. Pontosan így fejezte ki magát. De úgy tűnt, hogy még mindig szereti, mint egy mentőövet, melyet idős napjaira akart megőrizni...” Tizenhárom évvel később, mikor Rudolf Sieber már régen halóét volt, vallotta be Marlene Dietrich a fiatat olasz újságírónak, Fabio Raf- faelinek: „Az esküvőm napján megmondtam a férjemnek: Nagyon fáj, hogy ezt kell mondanom neked, de a mi házasságunk soha nem lehet jó házasság. Te hozzá fogsz szokni ahhoz, hogy soha ne keresztezd az én terveimet. Az én férjem csak árnyékember lesz”. „A férfiakhoz fűződő magánéletét pontosan elválasztotta másik magánéletétől, mely végig férjéé, lányáé, Máriáé és négy unokájáé, Michaelé, Pierre-é, Paulé és Dávidé volt” — mondja Madame Odette. „A lányát imádta, túlságosan elkényeztette, annyira, hogy nézni sem lehetett. De azután történt valami köztük (Folytatás az 1. oldalról) lók körében. A brigádvezetői fórumon jelentik majd be: határidő előtt és jó minőségben tesznek eleget a Szovjetunióból érkező megrendeléseknek. 160 ezer divattáska és 36 ezer darab aktatáska — eny- nyit szállít a Szovjetunióba 1981-ben a Gávavencsellői Vegyesipari Szövetkezet. A kollektíva itt is a határidő előtti szállítást tekinti a vállalása legfontosabb teendőjének. Heidede, így hívták a kicsit, mikor Marlene még Berlinben élt, nagyon elragadó kis gyermek volt. Az anyja mindenhová magával vitte, még a bokszmeccsre is. Annál is inkább meglepődött a közvélemény, mikor 1930 áprilisában Marlene egyedül érkezett meg Hollywoodba a rendezője után, és az ötéves gyerek az apjával maradt Berlinben. Csak egy évvel később, 1931 májusában hozta Heidedét Hollywoodba. És mivel ott senki nem tudta kimondani ezt a nevet, azóta Máriának nevezte. Férje, Rudolf Sieber egy év múlva Párizsba költözött egy másik nővel, és csak évekkel később érkezett Hollywoodba. Az amerikai „Ladies’ Home Journal” egy úgynevezett otthoni riportot készített ebben az évben Marlene Diet- richnél, melyben nemcsak a pompás Beverly Hils-i házát mutatták be, hanem a lányát is. A házat szemmel láthatólag azoknak a partiknak a számára építették, melyeket Marlene hetente egyszer vagy kétszer adott. Mária egy méretre készített organdi ruhában ült a szőnyegen, miközben a zenekar játszott és elegáns emberek táncoltak el előtte. 1932 tavaszán azután történt valami, ami Mária életét döntően befolyásolta: Marlene zsaroló levelet kapott: „El fogjuk rabolni a lányát, ha nem fizet 10 000 dollárt. Május 16-ára tartsa készen a pénzt. Parkoljon a ház előtt a kocsijával, és a becsomagolt pénzt tegye a hátsó lökhárítóra. Csak 5 és 10 dolláros bankjegyeket — Lindbergh-akció”. 1932. március elsején rabolták el az óceán híres át- repülőjének, Charles Lind- berghnek a gyerekét, és meggyilkolták. Az Amerikában kitört hisztériából egy csomó őrült húzott hasznot úgy, hogy ilyen zsaroló levelekkel akartak gyorsan pénzhez jutni. A keleti országrész üzemeiben, gyáraiban, szövetkezeteiben, gazdaságaiban és vállalatainál kibontakozó helyi kezdeményezések jelentősége valóban túlnő a megye határain. A szabolcsi termékek szélesítik a szovjet ipar és kereskedelem választékát, ám ezen túl az akciók hozzájárulnak az éves tervek sikeréhez, a szocialista brigádverseny-mozgalmak vállalásainak megvalósításához is. A főpostán hosszú sor áll az ablak előtt. Miközben topogva haladunk előre, azon gondolkozom, amiről Annával beszélgettünk. Mert — azt ne is mondjam — a kaputelefon témája ezzel még nem zárult le, hogy nálunk járt Bálint. Hogy végül is miért tartja rossznak Anna a kaputelefont, erről úgy győződtem meg, hogy szinte restellkedtem is. Egyik este táskámban az otthon elvégzendő munka papírjaival, másik kezemben a tejjel, kenyérrel, felvágottal, cigarettával, miegymással teli nylonszatyorral érkeztem a kapuhoz. Ha már itt van ez a kaputelefon, felszólhatnék, hogy megjöttem. Igen ám, de tele van mind a két kezem. S ebben a pillanatban felismertem, hogyan lehet az, hogy működik, mégis rossz. Hát, igen. Reggel munkába megyünk, este rendszerint útba ejtve a boltot, a vacso- ráravalóval, szóval általában lefoglalt két kézzel. Ha ilyenkor volna még egy harmadik keze az embernek, akkor megnyomná vele a kaputelefon gombját, és felszólhatna a lakásba. De mivel csak két kezem van, előbb le kellene tennem legalább az egyik csomagot, s ezek a ma divatos nylonszatyrok erre nem alkalmasak. Éppen az a jó bennük, hogy napközben elférnek az irattáskában, este pedig' bele lehet pakolni. Anna is pontosan így lehet ezzel. A hét hat napján — mivel nincs három keze — egyszerűbb számára, ha még kettőt lép, s inkább a lift gombját nyomja meg, egy perc és a lakásban van. Lejátszottam magamban a jelenetet. Hogy is mondjam? Nem akaródzik használni a kaputelefont. No és vasárnap? Vasárnap nincs tele a két kezünk, de nem is nagyon van szükség a kaputelefonra. Végre együtt lehet a család. Értem már Annát. Bármilyen furcsa, a kaputelefon azért rossz, mert „nagyon is jó”. Az, aki beépítette, nem számolt vele miként fogunk élni a lakásban. Feltételezte, hogy a gomb nyomására a kezünk szabad lesz. Ugyanez van a lifttel is persze. Szabad lenne a két kezünk, ha nem kellene annyi mindent cipelni. Ha a boltban megrendelt árut házhoz szállítanák. Van is ilyen szolgálat, csakhogy a bolt is, hogy úgy mondjam, munkaidőben dolgozik. Tehát akkor szállítanának, amikor mi dolgozunk. Nyolctól ötig. Ugyanígy van a posta is: a postás hozza a levelet, ajánlottat, senki nincs otthon, tehát visszaviszi, otthon hagy egy értesítést. így tehát munkaidő után, amikor otthon minderről értesülök, még külön elmehetek oda is. Mert a postás is munkaidőben dolgozik. S hogy a mai családoknál nincsen nagymama, nagypapa, rokon, aki otthon volna, ez érdekel-e valakit? Mintha a régi életszerkezet kézenfekvő igazságai alapján készülnének a tervek, csak azzal nem számolnak, hogy az életformának az emberi oldala is megváltozik ám közben. Ha a postás este hattól tízig dolgozna, mindenkit otthon találna. Reggel nyolctól délig a hivatalokba hordhatná a küldeményeket, mert ott akkor vannak, vagyunk ott, mint bármely munkahelyen. Eltűnődöm. A postás dél és hat óra között elintézi mindazt a személyes tennivalóját, amihez így nem jut hozzá, ö is négyig, ötig dolgozik. S aztán? Futhat velünk tolongani, vacsorát vásárolni. Ezen gondolkodom, s bár az egésznek nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget, any- nyit megfogalmazok magamnak, hogy csuda tudja miért, az, ami jobb lenne a meglévőnél, nem akar létrejönni, s az, ami igen jónak Ígérkezik, mihelyt megvalósult, mintegy leválik a valóságos életről. Teszem azt, ha mi mindig csak színházba járnánk, mindig csak azzal lennénk elfoglalva, hogy otthon várjuk, ki akar jönni hozzánk, a kaputelefon valóban jó volna. De hát nem így élünk. Van tehát valami, ami szép, jól mutat, de minek is van valójában? Csak? Sorra kerülök. Forgatja a néni a tenyérnyi blankettát, ez bizony ajánlott levél, de itt nincsen. Hát akkor hol? Ki küldte? Ez kinyomozhatatlan. A postás, akinek sok munkája van, csak azt a rovatot töltötte ki, hogy mikor vehetem át és hol. De hát nem vehetem át! Megnyugtat a hivatalnoknő: talán holnap újra megkísérli. Megkísérli. Ez a szó tetszik nekem. Ügy hangzik, mint valami tudományos vállalkozás. Holott én, megtalálható vagyok otthon, amikorra ledolgoztam a napomat. Nem akkor keresnek. Így hát kísérletezgetünk, kísérletezgetünk. Már nem is tudom, bosszankod- jam-e, vagy nevessek, úgy érek haza. A levél aztán napok múlva a levélládából kerül elő. Ügy látszik, mégis lemondott a postás az aláírásomról, vagy maga írta alá? Ez rejtélyes. A rendelkezés, hogy alá kell írni — mosolygok magamban — akárcsak ez a telefon a kapu alatt. Van, van, de... Igaz, egy rendelkezés nem úgy kerül pénzbe, mint egy műszaki konstrukció. de azért mégis. Bálint írta a levelet. Olvasom, miközben ballagok föl a lépcsőházban — a lift most rossz, a két kezem most, véletlenül, nincs tele csomagokkal — megállók a fénynél. Érdekes levél. Barátságról, emberi kapcsolatról, emlékekről __ Arra ocsúdok, hogy hűvös van. A fogam szinte vacog. Hűvös a tavasz. Csak ez teszi? Tulajdonképpen mi ez a vacogás? — VÉGE — (kalenda) ri rlfif n * ff "Til mV I I I i ÍV _____I ■ I « itil____
