Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-06 / 31. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. február 6. Francia-NSZK csúcs Párizsban Madame Odette visszaemlékezik (14.) fl „buta tehén” Kommentár A neutronfegyver árnyékában Bár a napirendben jó előre megállapodtok, Giscard d’Estoing és Helmut Schmidt csütörtökön Párizsban kezdett találkozóján bizonyára szóba került a neutronfegyver. Alig több mtni két hete iktatták be az Egyesült Államok új elnökét, de a két nyugat-európai államférfi számára bizonyára jókora fejtörést okoznak az első washingtoni nyilatkozatok. Párizsban aligha hunyhatnak szemet afölött, hogy a neutronfegyver ügyében Nyu- gat-Európa egyszer már nemet mondott. Óriási társadalmi felháborodás, nagyarányú tiltakozás késztette Jimmy Cartert a neutronbomba gyártásának elhalasztására. Weinberger mostani bejelentésére Hágából, Brüsszelből és Oslóból máris negatív válasz érkezett. Dánia ugyancsak ellenezte annak idején a itervet, s az álláspontján valószínűleg most sem változtat. Igaz, a francia és a nyugatnémet csúcstalálkozó két részvevője bizonyos mértékig eltérő módon közelítette meg korábban a neutronkérdést. Párizs maga is kipróbálta a neutron robbanófejet, de a gyártásról csak később dönt. Bonnban 1979-ben hatalmas belpolitikai vihart kavart és alaposan megosztotta a párv tokát, valamint a közvéleményt az amerikai terv. Schmidt kancellár a jelenlegi, amúgy is feszültségtől terhes világhelyzetben nehezen mondhat egyértelmű igent az újabb washingtoni elképzelésre, mely elsősorban a sűrűn lakott Nyugat-Európa veszélyeztetettségét fokozná, s a hadikiadások — beláthatatlan következményekkel járó — növelését idézné elő. Képletesen tehát a neut„ ronbomba árnyékában kerül sor Giscard és Schmidt tanácskozására, a 37. francia— nyugatnémet csúcstalálkozóra. Az európai közvélemény — beleértve a szocialista országokét is — nem közömbös a párizsi eszmecsere iránt. Azt reméli, hogy a tőkés Európa két vezető hatalmának képviselői a józan ész és az alapvető érdekek jegyében nem csatlakoznak az újabb amerikai kihíváshoz. Csütörtökön délben a bonni kormány számos tagjának kíséretében Párizsba érkezett Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár. A 37. francia —NSZK-csúcstalálkozóra érkezett vendéget Raymond Barre miniszterelnök üdvözölte a repülőtéren. Az eredetileg a kulturális együttműködés kibővítésének jegyében szervezett csúcstalálkozó középpontjába — a Giscard d’Estaing és Helmut Schmidt január 30-i telefonbeszélgetés során született megállapodás alapján (Folytatás az 1. oldalról) nisztérium épületében Púja Frigyes és liter Türkmen több vezető munkatársuk részvételével hivatalos tárgyalásokat folytattak. Az eszmecserén áttekintették a kétoldalú kapcsolatok alakulását, a gazdasági, a kulturális együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. A diplomáciai vezetők nagy figyelmet szenteltek a nemzetközi élet kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseinek, mindenekelőtt az enyhülés, a leszerelés, az európai biztonság és együttműködés ügyének. Áttekintették a madridi értekezlet résztvevőinek eddigi munkáját, s elemezték a találkozó várható kilátásait. Véleményt cseréltek á világ különböző térségében kialakult feszültsé— a nemzetközi helyzet megvitatása került. Az Ely- sée-palota szóvivője által felsorolt öt téma közül három közvetlenül a kelet—nyugati viszonnyal függ össze. Figyelembe véve Reagan hivatalba lépését, szó lesz a Szovjetunióval való kapcsolatokról, Lengyelországról, az Afganisztánra vonatkozó francia javaslatról. A találkozó, amely a harminchetedik az évente kétszer rendszeresen sorra kerülő francia—NSZK csúcsmegbeszélések sorában, pénteken ér véget. gek csökkentésének lehetőségeiről, módozatairól. A tárgyalásokat követően, a két miniszter jelenlétében — ugyancsak a Külügyminisztérium épületében — Szarka Károly külügyminiszter-helyettes és Oguz Gök- men, Törökország budapesti nagykövete, aláírta a Magyar Népköztársaság és a Török Köztársaság kormánya közötti, 1983 decemberéig szóló kulturális és tudományos csereprogramot. Este Púja Frigyes a Külügyminisztérium vendégházában díszvacsorát adott liter Türkmen tiszteletére. A török diplomácia vezetőjének csütörtöki programján részt vett Rosta László, a Magyar Népköztársaság ankarai nagykövete, illetve Oguz Gökmen. TELEX ELTŰNT EGY NYUGATNÉMET TENGERALATTJÁRÓ Eltűnt egy nyugatnémet tengeralattjáró az Északitengeren — jelentették be csütörtökön Koppenhágában. Az U—29-es jelzésű tengeralattjáró 25—30 főnyi legénységgel a fedélzetén utoljára csütörtökön reggel jelentkezett Esbjergtől nyugatra. A környéken levő hajókat felkérték, hogy gépeiket állítsák le, mert érzékeny víz alatti mikrofonokkal keresik az U—29-est. A FILMTÖRTÉNET LEGNAGYOBB TÖMEGJELENETE A filmtörténet legnagyobb tömegeket megmozgató filmje lesz Sir Richard Attenborough Gandhiról készített filmje. A film forgatását 10 éves előkészületek után kezdték el Uj-Delhi és Bombay körzetében. A Gandhi temetési menetét végignéző 250 ezres tömeg képeit Attenborough január 26-án Uj- Delhiben vette fel a köztársaság napja alkalmából rendezett felvonuláson, öt nappal később filmezték le magát a hajszálpontosan rekonstruált gyászmenetet. A menet ugyanazon a napon, ugyanabban az órában és ugyanazon az úton vonult végig, mint a 33 évvel ezelőtti eredeti. A rendező szerint 140 ezerrel kevesebben vonultak el a kamerák előtt mint számította, de még így is voltak 200 ezren. „NŐTT” A JAPÁN SZÁRAZFÖLD Japán területe szerdán hivatalosan 436 hektárral növekedett: „felavatták” a Kobe városánál levő öbölben 15 év alatt feltöltött mesterséges szigetet. A tulajdonképpeni avatóünnepség azonban a „Porto- pia 81” című nemzetközi kiállítás lesz, amely március 20- án nyitja meg kapuit. A kiállításnak az angolul kikötőt jelentő port és az utópia szavakból alkotott elnevezése is jelezni hivatott, hogy a kiállítás a jövőbe ígér betekintést, bemutatja a tengeren épülő városok életét. A XXI. századi városépítés technológiáját. Josef von Sternberg próbálkozása természetesen zátonyra futott Berlinben, és 1933 szeptemberében Marlenével együtt visszatért Hollywoodba, ahol elkészítették az ötödik amerikai filmjüket: „Thé Scarlet Empress” (A nagy cárnő”) — II. Katalinról. Közben az amerikai cenzúrahatóságok betiltottak olyan filmeket, melyekben prostituáltak voltak a hősnők —, egy olyan körülmény, mely minden Dietrich—Stern- berg-filmre ráillik. A törvényt az elegáns cárnő címmel kerülte meg, melyet most kölcsönzött a hősnőjének —, egyébként minden olyan volt, mint „szokásos”. f A „The Scarlet Empress” is délceg bukás lett, ugyanúgy, mint kettőjük következő filmje, mely egyben utolsó közös munkájuk is volt: „The Devil is a Woman” (A spanyol táncosnő). Ernst Lu- bitsch, a Paramount új produkciófőnöke mert vállalkozni erre az utolsó próbálkozásra Marlene Dietrich-kel és Josef von Sternberggel, mert nem tudta megérteni, miért nem tudják megismételni első három sikerüket. „A forgatás egyetlen tortúra volt Marlene számára”, — meséli régi barátja. „Sternberg csak kiabált vele, — németül, és az amerikaiak hamar megtanulták, mit jelent a „dumme Kuh” („buta tehén”) Marlene már csak bőgött ...” Ezentúl a zseniális Sternberg rendező nélkül kellett boldogulnia, de ha a következő 16 filmjét nézzük, melyeket Marlene folyamatosan forgatott Hollywoodban 1951-ig, feltűnik, hogy több közöttük a sikertelen, mint a sikeres. „A filmhez való viszonya mind meghasonlottabbá vált”, — magyarázza idős barátja. „Felcserélte a stúdiót, most többet forgatott az Universal részére, és borzalmas bukásokat élt át az olyan úgynevezett független producerekkel, mint Selznick vagy a londoni Korda. A legkönnyebben még a kevésbé komplikált amerikai rendezőkkel és partnerekkel ment a dolog, mint Gary Cooper, John Wayne és James Stewart — ilyenkor tele volt a pénztár, még akkor is, ha Marlene Dietrich húzta az orrát ezeknek a hollywoodi szerelmeseknek a »filmművészete« miatt.” Rosszabb volt az anyagi helyzete, mely arra kényszerítette, hogy olyan filmeket is elfogadjon, melyek egy JoJosef von Sternberg és Marlene Dietrich séf von Sternberg számára hidegvérű gyilkosság lett volna. Mialatt mások milliós vagyonokat szereztek, Marlene Dietrich milliós vagyonokat adott ki, egy józan berlini, aki az óriási összegektől, melyeket időnként felkínáltak neki, elvesztette az eszét. Némelyik évben a Paramount 350 000 dollárt fizetett ki neki, melyet ma ötszörösével lehet számolni. „Kiadásai királyi méreteket öltöttek” — írja Charles Higman Marlene életrajzában a hollywoodi harmincas évekről. „A nagy párizsi divatkreátor legpompásabb ruháit vásárolta meg; szalonkocsiban utazott; a hajón luxus lakosztályban lakott; Limou- sinokat tartott sofőrrel; Párizsban és Lancasterben vagy a Trianonban lakott, New Yorkban a Waldorf Towersban. Kaliforniai nyaralója a multimilliomos Marin Davies vendégháza volt, kiterjedt Santa Monica-i birtokán. Maszkmesterének, Dotty Po- medelnek egy házat ajándékozott, másokra arany cigarettatárcával, karkötővel vagy kávéskészlettel gondolt...” Igen, a megajándékozottak barátok. Mindenkit azonnal és nagyvonalúan támogatott, aki a szeme láttára szükség- helyzetbe került, másokat is, akiket tisztelt, elhalmozott virággal és értékes ajándékokkal, de nem korlátozódott csak anyagilag mérhető ajándékokra: törődött barátai lelki állapotával is, gondoskodott róluk, gazdag gyógyszer- tárából, és mindenkinek főzött. Mindenekelőtt főzött... Madame Odette hozzáfűzi: „Abban az időben ismertem meg Madame Dietrichet, amikor az anyagi helyzete már nem volt igazán jó. Nem tudom, hogy azokkal, akiknek ő segíteni szokott, tudatta-e, hogy rosszul megy a sora —, félek, hogy nem tette ...” Mindig, mikor nagy meglepetésre kifosztott bankbetétje előtt állt, elragadta a realizmus egy fajtája, melyet elkényeztetett barátai ismét elfelejtettek vele. „Ha Párizsban a barátaival enni mentek”, — mondja Odette Miron — „mindig ugyanazokban az éttermekben kötöttek ki: a Maximban, Fouquet-nál, exbarátja, Jean-Claude Brialy Orangerie-j ében ... Csak ott tudták az éttermek tulajdonosai, hogy mindent Madame Dietrich akar kifizetni, és neki küldték a számlát...” Gy. D. I r’lgi í ■ A kaputelefon tehát működik, amint Anna mondta is. De hát itt cseng a fülemben, mit válaszolt, amikor megkérdeztem tőle: „Az a kaputelefon rossz!” Nem úgy mondta, hogy ez a kaputelefon, hanem az a kaputelefon. Tehát még a fogalmazásában is távolította. Pedig a telefon másik vége, ugye, itt van a lakásban, a folyosón. Mi a csudának töröm a fejemet ezen az egész histórián? Talán félreértettem valamit. Amikor Bálinttól megtudta, hogy nekem is részem van benne, Anna valamiképpen mégiscsak örült a telefonnak. De nekem nincs benne részem. Én nem a kaputelefont ellenzem, ezt már réges-ré- gen megmagyaráztam Bálintnak, hanem azt, hogy ez a kiragadott részlet úgy igyekszik feltüntetni magát, mintha a technika csodája lenne. Mintha valami nagyon jó volna. S vele együtt természetesen Bálint is valami nagyon jót tett volna. Ráadásul Anna szemében. No, nem! Nevetséges és bosszantó egyszerre. Lám Anna fel is ébredt. Karján a takaró, kipihent arccal áll meg a szoba ajtajában. Rámkacsint. — Na? Szép amint ott áll. Pihent szaga van, asszonyszaga van, szeretném megölelni, tenyeremet végigfuttatni a hátán, derekán, csípője formáján, megfogni két combját, arcomhoz húzni friss mellét. Ülök, mint egy ázott veréb. Megrántom a vállamat. Sokat cigarettáztam, tudom füstös a szoba. Megyek, hogy ablakot nyissak. Mondom, hogy jön Kati is. Anna a konyhában csörömpöl a kiskanalakkal. Megmelegítette a kávét, betálalja három pohárban. Megcukrozza. Kati csenget. Siet, beengedi. Kati esőszagot hozott. Azonnal összedugják a fejüket. Én meg rágyújtok egy újabb cigarettára. Anna kezembe nyomja a csészét. — Meg is igyam, fiam? Belekortyolok. A frissen főzött jobb. — Ki járt nálatok? — kérdezi Kati. — A barátunk — válaszol Anna. Kati mond valami humorosat, nevetnek. Házibarát? Divatlapokat szednek elő, rám sem figyelnek. Persze, hogy féltékeny vagyok. — Te, ez a Bálint tisztára olyan, mint te — fordul felém Anna. — Én? Nekem mondod? — Persze. — Olyan, mint én? — Megsimítom az ördögárkot a homlokomon. — Jaj, nem úgy értettem. Nem külsőre, hanem egyébként. No jó, ebből elég volt. Jól láthatóan az ölembe teszem a sérült kezemet. Nemsokára észre is veszi. — Mi az, mi van az ujjaddal? — Ráütöttem. — Akkor már a telekre sem mégy ki? — Nem. Különben is ilyen esőben? — És. ..fáj? — Fáj hát. — Az a dolga, mi? — Az. — Neked mi bajod van? Nem fogok nekiállni most a kaputelefont mesélni. És máskor sem. Hogy Kati elmegy, bezárom a szobát. Anna nem tiltakozik, amint vet- kőztetem. Ruganyos mellei úgy csapódnak ki a háziköpeny hajtása mögül, mint lenn. az orgonavirág. Beletemetkezem asszonyillatába, megvárom, amíg az arca tüzelni kezd, maga segít a kezével, és eljutunk addig, amikor Anna már nyögdécselni is kezd. Később módszeresen, nyugodtan szerelmeskedünk tovább. Nemsokára felébred a kislány. Az ajtó mór nyitva van, Anna pedig a fürdőszobában. Beszappanozott kezével mossa arcát, én pedig nézem. Nem tudja, hogy ez a mozdulata nagyon kedves nekem. — Anna, miért mondtad, hogy rossz a kaputelefon? Arcát szappanozó keze megáll, vizet kap a markába, lemossa szeméről a szappanhabot, kinyitja szemét, rámnéz. Festetlenül úgy néz ki, mint egy gyerek. — Mert az. — De hiszen Kati is felszólt rajta. — Persze. Hiszen működik. — Hát akkor? — A kaputelefon működik. Aztán kis idő múlva hozzáteszi: — De azért rossz! Hát most legyek okos. Francia—nyugatnémet csúcstalálkozó. A kétnapos megbeszélésre Párizsba érkezett Helmut Schmidt NSZK-kan- cellár vendéglátójával, Giscard d’Estaing francia elnökkel, az Elysée-palotában. (Kelet-Magyarország telefotó)
