Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-04 / 29. szám
1981. február 4. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Emberségünk védelmére AMIKOR EGYKORON az ember megszelídítette az általa ismert természetet, s kezessé tette a kutyát, a szarvasmarhát, lovat, gondosan ügyelt arra, hogy azok ne váljanak úrrá fölötte. Használták és kiszolgálták segítőiket, de kapcsolatuk lényege évtízezrek alatt nem változott: a megzabolázott természet sosem vált céllá, megmaradt eszköznek. Ezt követően jött a kor, amikor az ember a természetről szerzett új ismerete birtokában más erőket szelídített meg. A fazékban gomolygó gőzt, a mozgás és a mag energiáját, a szilícium fénytörő képességét. Kerekek, láncok, kazánok, górcsövek, kohók sokasága adta az ötletet, az eszközt arra, hogy megszülessenek az új segítők. De néha-néha úgy tűnik, mintha a gép önálló életbe kezdene, s eszközből céllá változna. A vajai iskola igazgatója, aki pedig modern pedagógus, mondta a minap: félti a nevelés és az oktatás sikerét azoktól, akik a gépi feleltetés, a csak kódba, tesztbe merevedő egzaktságot tartják értékmérőnek. Jó segítő minden oktatógép, de bizony kérdőjelezhető a hatás, ha oktató és oktatott közt nincsen emberi kapcsolat, párbeszéd, érzelmi kötődés. A megyei kórházban dolgozó orvosi műszerész szakmunkások is észrevették: sok gyógyító számára cél a gpp, a drága berendezés, s immáron nem eszköz. A beteg arca és szava helyett görbék, kódok, leletek, számok és értékek jelennek meg, a gép a mindentudó, jóllehet még mosolyogni sem tud. De van ennél még hétköznapibb példám is. Az egyik szomszéd, aki hétköznap és vasárnap minden szabad idejét a ház melletti parkolóban, autója alatt vagy fölött tölti, a minap a gyermek játékra, majd az asz- szony ebédre hívó szavára így felelt: — Tudhatjátok, hogy az első a gép. A dolgok azonban akkor válnak igazán aberrálttá, amikor a megszelídített természetet hadra fogja az ember, megvadítja a hasadt magot, felpörgeti a futószalagot, géppel gyártja a gépet, az ember ellen. Víziók ezek, de nem példa nélküliek, s valóban a sarkos végletet jelentik. Ijesztgetni ezzel nem akarok, de talán a lehetetlen lehetőség felvillantása értelmezi az eddig mondottakat. TÁRSADALMUNK, amely az emberért épül-alakul, melynek középpontjában az alkotó egyén kiteljesedésének nagyszerű gondolata áll, jókor kell, hogy védekezzen. Mert mindennél nagyobb baj lenne, ha elveszítenénk a szem elől a felelő gyermek arcát, ha nem értenénk és éreznénk örömét, bánatát. Halálos kórnak nevezném, ha az orvos nem teszi az eszköz adata mellé a tapasztalatot, amit a rebbenő szem, a megvo- nagló száj, a kicsorduló könny jelez. Soha jóvá nem tehető lenne, ha a gép diktálná az ütemet az embernek, ha a számítógép készítené a programot alkotójának. A gépek lázadásának fantasztikus ötletét sok## megénekelték már. Ne» szándékozom ismételni őket. De pár apró jel, közvetlen világunkból, az általunk is érzékelt valóságból kényszerít, hogy elmondjam másoknak. Emberségünk védelmére. Bürget Lajos A gépírófiú Nagy derültséget váltott ki a lányok körében, amikor megtudták, hogy Nagy István, a KISZ-bizottság szervező titkára, a vállalat alig 23 esztendős üzemgazdásza is benevezett a gépíróversenybe. Le fog égni — jósolgatták. Kabalából a szilveszterről megmaradt gyertyát gyújtották meg versenyasz- tala mellett. S amikor Pista megkezdte a versenymunkáját, még kuncogtak is. Nem így később, amikor száguldozni látták ujjait a gép billentyűin. Már csodálták gyorsaságát, ügyességét. így lett a heccelők hadából drukkolok tábora. Tizenhét írógép kattogásától volt hangos a Bokányi klub helyisége a KEMÉV- nél. Tizenöt percig másoltak a versenyzők. Hibátlanságot és gyorsaságot mértek. A vácisok rendezték a versenyt. Ennek a KlSZ-szerve- zetnek a tagja ő is. — Tavaly még közröhej tárgya voltam. Az idén jobban számoltak Pistával a riválisok. Ö is komolyabban vette a versenyt. Edzett, készült. Naponta maga diktálta gyorsasági versenyt tartott, másolt és számolta a hibákat. — Közgazdaságiba jártam, ott tanultam gépírni. Szeretem, akárcsak a gyorsírást. Számviteli főiskolát végeztem Salgótarjánban. Ott is a KISZ-bizottság szervező titkára voltam és rengeteg papírmunkát végeztem. Bár a múlt évben is meghirdette KISZ-szervezetünk a versenyt, nehezen jött össze a mezőny. Én is a szervezők közt voltam, s nem akartunk leégni. Ez az igazság. Gondoltam, újra „bedobom” magamat. Csak néhány apró hiba miatt csúszott le a dobogóról Nagy István, aki a mechanikus gépírás versenyében az előkelő 4. helyet szerezte meg. Több hivatásos gépírólányt előzött meg. Egy tollat kapott ajándékba és két oklevelet. Egyiket, mint a „legjobb” s egyetlen fiú versenyző. Piricsei kertekben A piricsei Egyesült Erő Termelőszövetkezet nyolcvanhektáros gyümölcsösében metszik a fákat. Képünkön: Bürszem László és Somogyi József munka közben. (Jávor L. felv.) MEGVÁLTOZOTT PARTNERVISZONY Nyertes a lakosság Nyírbélteken a nagyközség lakóinak régi kívánsága valósul meg 1983-ban: vízvezetéket kap a falu. A kutak, a tervek már korábban elkészültek, a beruházáshoz támogatást kap a nagyközség. Természetesen szükség lesz a lakosság támogatására is. Február—március táján megkezdik a vízműtársulás szervezését. A munkálatok még ebben az évben megkezdődnek. Eddig a hír. A nagyközségi közös tanács elnöke Csik Mihály, némi nyugtalansággal mesélte: Hegfogni minden forintot — Megyek a megyéhez, lehet, hogy nem fognak megdicsérni, de csináltunk mi valami érdekeset. _? — Néhány éve az volt a szokás, hogy egy ilyen jelentős, több tíz millió forintos beruházás előtt elkezdtünk kilincselni, azaz kivitelezőt keresni. Kértünk, olykor könyörögtünk, hogy legyen, aki elvégezze a munkát. Természetesen nem a tanácsok diktálták a feltételeket. Határidőt, árat. A számlákat sokszor úgy fogadtuk el, ahogyan elénk tették. Nem a pénzt volt nehéz megteremteni, hanem a kivitelezőt megtalálni. Bizonyos értelemben a számlák végösszegében sem voltunk annyira érdekeltek, mint most, amikor szegényebbek vagyunk, amikor elfogytak az ajándékpénzek. Most meg kell fogni minden forintot. — Nőtt a helyi tanácsok felelőssége? — Minden embernek, minden szervnek megnőtt a felelőssége. — És hogyan lehet „forintot fogni”? — Engedélyt kértünk, hogy egy adott napra meghívjuk azokat a cégeket, akik a beruházást bonyolítják, akik a kivitelezést vállalnák. Üj helyzet ez, hiszen a vállalatok is keresik a munkaalkalmakat. Akár egy versenytárgyalás — Versenytárgyalás? — Nem egészen, hiszen annak kötöttebb szabályai vannak, de valami hasonló ahhoz. Alkalmat kerestünk, hogy elmondjuk: mit, hogyan, mikor szeretnénk. Meg akartuk tudni, hogy kinek az ajánlata legjobb a falunak. Mi, és ezt egy pillanatig sem szabad elfelejteni, a lakosság pénzével gazdálkodunk. Ha megtakarítunk, akkor nekik takarítunk meg. — Hogyan fogadták ezt a meghívottak? — Lehet, hogy volt, aki meglepődött, de mindent ösz- szevetve egy nagyon hasznos beszélgetésre került sor közöttünk. — Van-e ennek forintban kifejezhető haszna? — Hogy mennyi haszna lesz, azt még nem tudom, de példaként: a vízmű és vezetékhálózat tervei még az 1978-as árakkal készültek. A tervek átárazása a korábbi gyakorlat szerint mintegy háromszázezer forintba került volna. Most a meghívott vállalatok, hogyha ők kapják a munkát, ezt az átárazást ingyen elvégzik. Más: mi kérjük, hogy a vízvezeték-hálózatot szakaszosan adják át. Vállalták és ez azt jelenti, hogy 1981 végére már lesznek működő, jó ivóvizet adó kifolyóink. — A már „megnyert” háromszázezer forint sorsa? — Ennyivel kevesebbet kell fizetnie a társulásnak. Ha azt mondom, hogy nyolcszáz telek van, akkor ez a nyolcszáz tulajdonos nyer háromszázezer forintot. — Ki lesz a kivitelező? — A napokban döntünk, hiszen sürget az idő. Több kedvező ajánlat közül választhatunk. Jól gazdálkodni — A lakosság várja a vizet, de ezekről a műhelytitkokról nem tud. Nem baj ez? — Nem. Nekem az a dolgom, hogy a legjobb tudásom szerint szolgáljam a közérdeket Nyírbéltek, éppen mert nem volt és nincs mezőgazdasági nagyüzeme, még a hatvanas években elmaradt az általános fejlődéstől. Az utóbbi öt évben viszont többet kapott, mint előtte évtizedekig. Azt hiszem, hogy ezt a béltekiek is érzik, függetlenül attól, hogy maradt azért gondunk elég. Jól gazdálkodni azért kell, hogy azok is megszűnjenek. <JtíJ Bartha Gábor Zaj és por A Kelet-Magyarország 1981. január 22-i számának 2. oldal alján a KÖJÁL leleplezte — Megbüntették a káposztasavanyítót — című cikkükkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom: A négy családi ház, mely a gyár közelében épült, valóban por- és pernyehatásnak van kitéve. Ez valóban több éves probléma, amit ismerünk, és aminek megoldására több intézkedés történt. Porleválasztó berendezésekkel láttuk el a házak közelében lévő öntvénytisztító gépet. Ezek a porleválasztók a nehéz üzemi körülmények miatt nem működnek kellő hatásfokkal. A hatásfok növelése érdekében több kísérletet végeztünk, de csak kismértékben tudtunk ezen javítani. Jelenleg, az eddigi tapasztalatok figyelembevételével jelentős módosításokra kerül sor. A szennyeződés legnagyobb forrását, mely a régi, elavult olvasztókemencék üzemeléséből adódik, teljes mértékben megszüntetjük. Mintegy 30 millió forint összegű beruházás keretén belül, korszerű pernyeleválasztóval ellátott lengyel kúpolókat telepítünk, és ez évben helyezzük üzembe. Ezt megelőzően is mintegy 4 millió forintot fordítottunk egy távolabb eső másik üzemrészben, ahol kísérleti pernyeválasztó berendezést építettünk, és kiváló hatásfokkal üzemelt. Jelenleg ezt a berendezést tökéletesíteni kell az üzembiztonság növelése céljábóL Gyárunk az öszes zaj- és porártalom kiküszöbölése érdekében 500—600 ezer forintos összegű megbízást kap egyik kutatóintézet, mely részletes ergonómiai felmérést és javaslatot tesz a problémák konkrét megoldására. Lépéseket tettünk továbbá, az illetékes tanácsi szervek felé a 4 családi ház és telkek megvásárlása céljából. Valószínű, hogy a vételárakban még ez évben sikerül megállapodni a tulajdonosokkal, és így ez a fentieken túlmenően a probléma teljes megoldását fogja jelenteni. Mint látható, a cikkben szereplő „Sajnos itt is várható, hogy miniszteri szintig nyúlik el az ügy, hiába a tét tizenhat élet.” befejező mondat nélkülözi a szerző megalapozott tájékozódását. Kéki Zoltán, az Öntödei Vállalat t kisvárdai vasöntödéjének főmérnöke yy j kertész jött a bri- II gád élére. Köpcös w kis fickó volt, a lába meg mintha egyenesen a földből nőtt volna ki. A pocakja olyan domborún gömbölyödött, hogy nem ért össze elől egyik zakója sem, különösen nem az a bőrkabát, melyet vagy négy éve vásárolt. De ezt elnyűni lehetetlen, legfeljebb kihízni sikerül. A brigád — huszonnyolc nő, tiniktől a jó hatvanasokig, — természetesen figyelte az új főnököt. — Ez vakargatja a hasát! — mondta az egyik, s nem alaptalanul, mert a kertész — kinek egyelőre a nevét sem tudták, — bizony gyakran felhúzta a domborodó kappanhájon a pulóvert, mitől is látszani kezdett alatta a bozontos szőrrel benőtt bőr, s ezt nyugodt mozdulatokkal átfésülte a körmeivel. — Jár ennek a szeme, mint a kocsikerék! — figyelmeztette a többit egy idős asszony, aki a társaságnál jobban ismerte a férfiakat. í És így tovább. Hogy a 1 gumicsizmáját csak az A forgóeső mossa, s az autójára vásott kölykök mindenféle malackodó feliratokat mázolnak, mert a vastag sárban lehet. Kivesézték az új főnököt, de igazából Gyarakinét figyelték. A bögyös Gyarakiné mindegyik főnöknél bevágódott. A legutóbbi sem költözött jóformán a faluba se, máris Gyarakiné súrolta a konyhát, mosta az ablakot, lakkozta a parkettot ... Bennfentes lett a kertészéknél. Arról is beszéltek — s különösen Bütykös Marcsa néni tudott sokat, aki saját főzésű, büdös vegyes gyümölcsére alapított sűrűn látogatott bögrecsárdát az alvégen, és oda minden hír befutott, — hogy Gyarakiné és a kertész között nemcsak baráti szálak szövődtek. De nem ám! Gyarakiné mindezt csak nevette, s ha célozgattak rá — ennyi nő között meg lehetett volna-e úszni célzás nélkül? — se helyben nem hagyta, se nem tiltakozott, úgy tett, mint aki nem érti. Az értesülés viszont pontos' lehetett, nemcsak azért, mert párszor meglátták őket félreérthetetlen helyzetben, hanem azért is, mert Gyarakiné kapta a legjobban fizető munkákat. Metszéskor az övé lett a starking- sor, melyen kétszer annyi termőfaegységet teljesíthetett mint a jonatánokon, szüretkor ő vigyázott a gimnazistákra... Kevés fáradsággal többet keresett másoknál, s ez a brigád szemében egyértelműen mindent bizonyított. Most azt figyelték, hogy vajon a bögyös asszonyka — meg kell adni különben, csinos tud ám lenni, ha felöltözik, metszéskor viszont rajta feszül két pufajkanadrág is, és ez eltakarja a finomívű idomokat, — mihez kezd az új kertésszel? Mikor a szolgálati lakás megürült, Gyarakiné segédkezett a csinosításában, takarított, meszelt. Később hordta a köpcös kertésznek a tejet, disznótoros kóstolót vitt karácsonyra, hosszan beszélgetett vele esténként, bemutatta neki a falut, — jaj annak, aki a nyelvére kerül! — s néha látták a kertész autójában a város felé robogni. A brigád idősebbjei susmorékoltak: — Gyarakiné az úját sem mozdítja fölöslegesen, hát még a ... És ismét elkezdődött a metszés. Mit ad isten, az első kockában Gyarakiné kapta a starkingsort. A másodikban is. A harmadikban már megszokták. — Hogy van az, Gyarakiné — kérdezte egy asszony, — hogy mindig te metszed a starkingfá- kat? G yarakiné lenézett a magasból az asz- szonyra, s úgy elnevette magát, hogy majdnem felborult a létrával a fagyos földön. Aztán így válaszolt: — Hja, kedvesem, tudni kell ülni a forgószékben! Vágott még kettőt és leszállt, mert készen volt a fa. K. I. F. K.
