Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-22 / 45. szám

# 1981. február 22. o Felnőtt világ — milyen világ? Példák és hatások Öt rokonszenves fiatal gyűlt egy asztal köré. Belicza Borbála Máriapócsról, Farkas Tibor Vásárosnaményból, Ri­gán László Mándokról, Iván András a papírgyárból, Czine Ferenc Fényeslitkéről. Becsületes pályán lévő emberek, rak­táros, munkás, bérelszámoló, brigádvezető a tsz-ben, gyakor­nok, alkalmazott. Amiről e huszonévesek vitáznak: apáik nemzedéke, a negyvenesek, hatvanasok világa. — Egy biztos — mondja Rigán —, hogy sokkal tarto­zunk az úgynevezett felnőtt nemzedéknek. Kár, hogy gyakran túl sokat emlegetik ezt éppen ők, mintha igazol­ni akarnák magukat. Pedig látjuk mi jól, hogy mit csi­náltak. De azt is tudjuk, nem mindenki volt az, aki most hősnek mondja magát, meg nemzedékét. — Aztán kár az is, hogy amikor összehasonlítják ma­gukat a mi korosztályunkkal — folytatja Iván András — következetesen általánosíta­nulást, a jólétet, jobb sorsot szántak nekünk, mint ma­guknak, amikor pedig jelent­kezünk, hogy na, tenni aka­runk valamit, akkor gyana­kodva néznek. — Az biztos, hogy szám­arányában javult a fiatalok részvétele a vezetésben, fon­tos helyeken — folytatja Czine Ferenc —, de ez sok­szor nem fejezi ki a valós helyzetet. Az igazi bizalom még hiányzik. Tény, hogy a részünkről is több hajlandó­ság kellene talán az okos kompromisszumra, de csak Farkas Tibor nak. A mi nemzedékünk, az szerintük csak az ivás, meg a diszkó, bezzeg ők... — Kétségtelen, jó lenne, ha nem általánosítanának — vág közbe Farkas Tibor —, de ne essünk mi is ebbe a hibába. Az biztos, hogy ami rossz, az szembetűnőbb. Áll ez a mostani fiatalok megíté­lésére, de mi is hajlamosak vagyunk sommásan ítélni apáinkról. — Az igazság az, hogy a mi nemzedékünket ők nevel­ték — folytatja Farkas. — Van, akit jól, mást rosszul. Az ő életük, példájuk, a mai felnőttek környezetének ha­tása föltétlenül benne van a huszonévesek magatartásá­ban. — Jót akartak, az biztos — veszi át a szót Czine Ferenc —, de a túlzott anyáskodás, az a mártíromkodás, hogy ha nekem nem volt, legalább a gyereknek legyen, sokakat el­kényeztetett. Lakás, kocsi munka nélkül odapottyan a fiatalnak, lényegében nem is ő tehet róla. — Ez eddig igaz — szólal meg Belicza Borbála —, de folytatnám a gondolatot. Sokszor azok, akik minket megítélnek, maguk sem job­bak. Dolgoznak szakadásig, de maguk nem tudnak élni. Nem fogadják el, hogy a fi­atalok is szereztek jócskán tudást, ismeretet, lehet: job­bat, mint az övék. — Végső soron magukkal ütköznek akkor, amikor a mi nemzedékünkről van szó — próbálja összegezni az el­hangzottakat Rigán László. — Hiszen biztosították a ta­Rigán László annak érdekében, hogy abból valódi megértés szülessen. — Rendben, elfogadom, kell a kompromisszum — vág közbe Farkas —, de úgy hi­szem, o felnőtteknek is Belicza Borbála rálunk, az lázadás. Pedig ők azok, akik magukról mond­ják, hogy milyen lelkesek, forradalmiak voltak, meg fényes szellő... — Fiatalok vagyunk, kisz­edek, de, ipár megtanultuk a felnőttektől, hogyan kell ülé­sezni, miként kell védeni a presztízst, visszaverni a kriti­kát, megmagyarázni a látha­tóan megmagyarázhatatlant — summáz Czine. — Ez a presztízsdolog az, ami néha a legellenszenve­sebb — csattan fel Iván And­rás. — Biztos, sokszor maguk is belátják magukban, hogy valami nem jó. De a hibát beismerni? Nos ez a legrit­kább. — Nekünk nagyon lelkesítő feladat, hogy folytassuk azt a művet, amit apáink elkezd­tek — magyaráz Czine de ehhezt hozzá akarják adni a mi jó tapasztalatainkat is. — A kölcsönös előítéletek­nek véget kellene vetni. Hi­szem, hogy nincs olyan je­lentősége a nemzedéki korkü­lönbségnek, mint ahogy Iván András szembe kell nézniük maguk­kal. Vannak, akik ügyeske­déssel adnak példát, hogyan lehet kevés munkával, vagy anélkül élni. Mások a kap­csolatok létráján jutnak elő­re. Sokan kihasználják a hiá­nyok adta konjunktúrát, és lefölözik a hasznot... — Ez a kisebbség... — A digózó, a csöves is a kisebbség, mégis mindig a fe­jünkhöz vágják — folytatja. — S amíg a rossz példa bőven megvan, nem nagyon igye­keztek, hogy elfogadható esz­ményképeket adjanak ne­künk. — Ha ők minket megszól­nak, az kritika — mondja Belicza Borbála —, ha mi bí­Czine Ferenc gyakran felfújják — meditál Farkas Tibor. Így s ennyit. Fiaink és lányaink ilyennek látnak. Nem jobbnak s nem rosz- szabbnak, mint a valóság. Érdemes figyelni arra, amit mondanak. Végtére nem len­ne baj, ha gyermekeink kü­lönbek lennének nálunk. Még akkor is, ha néha azt érez­zük: ez lehetetlen. Az oldalt írta: BÜRGET LAJOS FIATAL? Kiket nevel a KISZ-iskola? Van egy nyíregyházi szto­rim. A közelmúltban egy kis, kétszemélyes műhelyecske élére kellett vezetőt kinevez­ni. Miután az állomány egyik tagja szak-, a másik segéd­munkás, így aligha lehetett vitás, ki lesz a főnök. Igen ám, de a műhelyt felügyelő szerv vezetője számára ez nem volt ennyire evidens. Közölte: szó sem lehet a szakmunkásról, mert túl fia­tal. Csak harmincegy éves. Ha most valaki azt gondol­ja, hogy a segédmunkás lett a főnök, az téved. Nem, a műhely fölé kineveztek egy igazgatót, beosztottak mellé egy adminisztrátort és egy takarítót. Az igazgató irányí­tása alatt álló kétszemélyes műhely egy főbb igazgató in­tézményéhez integrálódott. Most nem erről a szervezé­si anomáliáról akarok érte­kezni, bár az is megérne egy misét. Ami jobban izgat: mit jelent az, hogy valaki fiatal? Tény, a harmincegy év nem veteránkor. Ami azt illeti, süvölvénynek is alig mond­ható. Vannak országok, ahol ilyen korral valaki mar mi­niszter, hadvezér, sőt mi több, egyetemi tanár. Bizto­san világbotrány lett volna abból, ha mondjuk a kor mű­velődési szervei csak azért nem engedik dobogóra a gyermek Mozartot, mert túl fiatalnak bizonyult. De sorol­hatnék a történelemből a példákat, akár hazaiakat is, amelyek azt bizonyítják, a tudás lehet csak mérce ah­hoz, hogy egy embert meg­ítéljenek. Sajnos, ez a most emlege­tett példa nem egyedi. Bi­zony gyakorta fel-felbukkan még egy öregedő nemzedék féltékenysége, amely vállve- regetően beszél a fiatalok­ról, s szépen, finoman, néha fondorlatosán a külső pályá­ra sodorja őket. Persze jobb lenne a bölcs belátás, és ille­ne elfogadni azt, hogy azok a fiatalok, akiket mi nevel­tünk, oktattunk, képeztünk, sok mindenre alkalmassá vál­tak. Minden időben törvénysze­rű volt, hogy őrségváltások követik egymást, az időseb­bek helyét a fiatalabbak ve­szik át. Nincs ez másként napjainkban sem. Bármeny­nyire is fáj ez egyeseknek, ilyen esetben aligha jó véde­kezés a korra való hivatkozás. A fiatalokra is áll, hogy a politikai, emberi, szakmai tulajdonságok összessége le­het a mérce akkor, amikor rátermettségüket kutatjuk. Ez és csak ez, hangsúlyozom. S nem a kor. Ez a kifejezés, hogy túl fiatal, túl ósdi szemlélet takarója. Vagy csak irigységről van szó? Közéleti emberek Jelenlegi rendszerében öt esztendeje működik a Sóstón a KISZ vezetőképző tábora. Az eddigi munkáról rövid, de meggyőző tájékoztatást kaptunk Nagy Lászlótól, a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség megyei első titkárától. — Igaz, ha valaki a régi sóstói táborra gondol, sirat­hatja a romantikát, a sátra­kat, az akkori hangulatot. Mindez szép volt, s meg is felelt egy-másfél évtizede a körülményeknek. De nőttek az igények, változtak a társa­dalmi viszonyok, több lett a KISZ tagsága, így a képzést is korszerűsíteni kellett. En­nek jegyében hoztuk létre a mai vezetőképzőt, mégpedig úgy, hogy a legjobb személyi és tárgyi feltételekkel rendel­kezik, és télen is működhet. — A KISZ-tábor feladata a középszintű képzés. Hathe­tes turnusokban kerülnek sorra a legkülönbözőbb terü­leten ténykedő választott fia­talok. Évente 350—370 fő ré­szesül az élettel szoros kap­csolatban álló, a mindennapi munkában jól hasznosítható oktatásban. Az elmúlt öt esz­tendő alatt, másfél ezer fiatal vett részt á hathetes tanfo­lyamokon. — Célunk, hogy olyan KISZ-vezetőket képezzünk a megyében, akik politizáló, közéleti emberek, s alkalma­sak arra, hogy az üzemekben, tsz-ekben, intézményekben másokat vezessenek, képezze­nek a mozgalmi, politikai munkára. Ezt úgy tudjuk el­érni, hogy a KISZ-iskola ok­tatóin kívül igen széles és lelkes társadalmi segítőink vannak. Régi mozgalmi em­berek, pártnál dolgozók, az oktatási igazgatóság tanárai, újságírók, közgazdászok áll­nak rendelkezésünkre. Isme­reteik, tapasztalataik nagy­mértékben hozzájárulnak ah­hoz, hogy a vezetőképzőn résztvevők nagyobbik hánya­da a mozgalom nagyon hasz­nos tagja, irányítója lesz. — Különös jelentőséget kap a vezetőképző a mostani időszakban, amikor a fiatal­ság a KISZ X. kongresszusá­ra készül. Alkalmat kapnak a társadalom mai képének jobb megismerésére, a fiatal­ság helyzetének, megítélésé­nek kitapintására, amit szem­besíthetnek a KISZ kong­resszusi levelében foglaltak­kal. Szeretném újfent hang­súlyozni: képzésünk alapja mindig az volt, s az is ma­rad, hogy amit a vezetőknek adunk az mindig szoros kap­csolatban maradjon az élet­tel, és segítsen a fiataloknak egyéni és közösségi gondjaik megoldásában, képességeik kifejlesztésében — fejezte be tájékoztatását Nagy László, a KISZ megyebizottság első titkára. Szembenézni önmagunkkal? (Urbán Tamás felvételei — Miért hívnak Vaspil­langónak? — A srácok szerint a csa­jok között nekem van a legkeményebb fenekem. — Eddig a vas. És a pil­langó? — Mert világian élvez­zük, amikor az emberek el­képednek a lehetetlenen. Minden erre megy. Megbot­ránkoztatni a sok komoly­kodót. — Ez életcél? — Frászt. Csak unalmas a sok prédikáló és komoly­kodó felnőtt. — Hány éves vagy? — Tizenhét. — Azt mondják, mindig itt vagy a presszóban a fi­úkkal. Se iskola? Se mun­ka? — Persze, hogy bejövünk. Iszunk két-három üveg sört, dumálunk, ha valaki nem tetszik, azt cukkoljuk. Az iskolából egy éve kima­radtam. Dolgoztam, de azt Vaspillangó is abbahagytam. Persze okosan. Benthagytam a munkakönyvét, így a szig- ben maradt a beírás, hogy dolgozom. — Honnan van pénzetek7 Feltehetően a többiek se té­pik magukat a munkával. — Van a srácok között, aki dolgozik. Meg lejmo- lunk, ha másként nem megy. Otthonról is kapunk néha. Balhét nem csinálunk, arra vigyázunk. — Ez tisztességes így? — Vili. Van egy ismerős lány, aki például Tiszalök- re a kempingbe jár a pasa­sokkal. Orvos, ügyvéd, mér­nök — meg ilyesmik. Kis narkó, pia meg miegymás. Az jobb? — Szüleid, akik tisztessé­ges emberek, mit szólnak a te életmódodhoz? — Tisztességesek. Persze, úgy néz ki. De az apámnak nője van, csak ő hiszi, hogy nem tudják. Az anyám meg unalmas, semmi mást nem tud, csak mindig siránko­zik, panaszkodik. Szerin­tem örülnek, ha nem látnak. — Meddig lehet az em­ber Vaspillango.’ — Csak nehogy maga is jöjjön a süket dumával, bogy igy meg úgy. Fiatalok vagyunk, legalább addig él­jünk, amíg leh :t — Ez és ennyi az élet? — Miért? Eg ; kis csóko­lózás, pia, duma, lődörgés, néha egy diszkó — kész szabadság. Lesz még idő, hogy az ember kimelózza magát. Egyszer élünk, nem? De. Csak nem mindegy, hogyan. Sajnos, őt nem ta­nította meg senki arra, hogy vasszárnyakkal a pil­langó legfeljebb csak lent tud maradni. Mélyen. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom