Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-21 / 44. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1981. február 21. Előkészület a kongresszusra Ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága Tóth Károly riportsorozata a Kelet-Magyararszágnak 15 ezer kilométer szovjet Távol-Keleten (5.) Kommentár Csak a remény... Bármennyire is igyekszik Olof Palme diplomatikus szóvirágokba rejteni tárgyalásainak kimenetelét, annyi bizonyos, hogy nem sikerült meggyőznie a szembenálló feleket az iráni—iraki háború befejezésének szükségességéről. A lényegen a szépítés, mit- sem változtat. Ez pedig egyre komorabb: az állóháború tovább szedi áldozatait, a két országot ért kár dollár- milliárdokban mérhető. Az ENSZ békéltetési kísérlete arra épül, hogy a más országok belügyeibe való be nem avatkozás és az erőszakos hódítás elutasításának elve alapján rávegye Teheránt és Bagdadot a hónapok óta tartó konfliktus békés rendezésére. A jelekből ítélve erre csekély az esély. Olof Palmén kívül az iszlám konferencia próbálkozása is csődöt mondott. Az iszlám államok szervezetének békéltető bizottságát fogadták ugyan, de — akárcsak az el nem kötelezettek nevében föllépő kubai külügyminiszternek — a bizottság tagjainak be kellett érniük azzal, hogy meghallgassák Irán és Irak vezetőinek álláspontját, amely sajnos tapodtat sem közelít egymáshoz. Szaddam Husz- szein iraki államfő nemrég egyértelműen a tárgyalás mellett szállt síkra. .Ez biztató jel is lehetne, ha teljesítenék Iránnak az iraki csapatok visszavonására vonatkozó követelését. Ezt azonban Bagdad nem fogadja el a tárgyalás feltételéül. Sőt, az iraki elnök azzal fenyegetőzött, hogy további térségeket hódít el Irántól, ha javaslataira nem kap kedvező választ. Az ilyen helyzetre nincs jellemzőbb kifejezés, mint: holtpont. S Olof Palme harmadik közvetítési kísérletét alighanem szintén kudarc fenyegeti, mert az áldatlan konfliktus rendezéséhez — egyelőre úgy tűnik — hiányoznak a reális feltételek. Hírek szerint az iszlám konferencia most újból békebizottságot küld a két fővárosba. Egyelőre azonban Habib Satti, a szervezet főtitkára csak ennyit mondhatott: ..Nem vagyok optimista, csak reménykedem”. Ronald Reagan első sajtókonferenciáját hidegháborús hangvétel jellemezte. A következő célt tulajdonította a Szovjetuniónak: „elősegíti a világforradalmat és az egész világot átfogó szocialista, vagy kommunista világ megteremtését”,- Sőt, az elnök a nem- zétközi terrorizmus . támogatásával vádolta Moszkvát. A szovjet szándékok ilyen értelmezésének alátámasztására Reagan a szovjet vezetőknek a „különböző pártkongresszusokon” hangoztatott kijelentéseire hivatkozik, jóllehet az SZKP kongresszusainak Pénteken Moszkvában ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága. A plénumon áttekintették és egyhangúlag jóváhagyták a KB beszámolóját, amelyet Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára terjeszt az SZKP hétfőn megnyíló XXVI, kongresszusa elé. A KB pénteki plénumán áttekintették és jóváhagyták a Szovjetunió társadalmigazdasági fejlődésének az (Folytatás az 1. oldalról) A nagyüzemi mezőgazdaságra ma jellemző a gazdasági szilárdság. Ehhez az út a párt politikája iránti bizalmon keresztül vezetett. Az elmúlt időszakban az exten- zív termelést felváltotta az intenzív szakasz: a meglevő eszközökkel többet, minőségileg jobbat kell termelni, ugyanakkor takarékoskodni szükséges az energiával, a ráfordítási költségekkel. A megye mezőgazdaságának feladatairól szólva elmondta: az évi 3—4 százalékos termelés fejlesztés mellett el kell érni, hogy tovább bővüljön az élelmiszer-ipari termékek választéka, legyen elegendő ipari nyersanyag, növekedjék az exportarány. Különösen fontos, hogy a megye adottságaihoz képest vegyen részt az országos húsprogram megvalósításában. jegyzőkönyvei nem bizonyítják igazát. A szovjethatalom első külpolitikai dokumentuma 1917-ben az' úgynevezett „békedekrétum” volt. A párt 1925-ös XIV. kongresz- szusa megbízta a központi bizottságot olyan „békepolitika folytatásával, amelynek a kormány egész külpolitikája középpontjában kell állnia”. 1930-ban a XVI. kongresszus ismét megbízta a központi bizottságot, hogy „határozott és következetes békepolitikát folytasson” — és így tovább, egészen napjainkig. Az SZKP 1971-es, XXIV. kongresszusa jóváhagyta a 1981—85-ös évekre vonatkozó és 1990-ig terjedő fő irányait, és megbízták Nyikolaj Tyiho- novot, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét, hogy a dokumentumokat terjessze a párt XXVI. kongresszusa elé. Az SZKP KB pénteki plénumának ülésén felszólalt Leonyid Brezsnyev és Nyikolaj Tyihonov. ' Fokozni szükséges a rétek, a legelők termőképességét. A megye termelőszövetkezeteiben — bár az elmúlt években erőteljesen fejlődött az alaptevékenységen kívüli termelés — a melléküzemág még kiaknázatlan tartalék. A gazdálkodás színvonalának javítása érdekében erre több energiát, figyelmet kell fordítani. A mezőgazdaság megnövekedett feladatait csak szervezett munkával, a tagok és vezetők jó együttműködésével teljesítheti. Tovább kell lépni az ágazati önállóságban, a földhasznosításban, a technológiai fegyelem megszilárdításában — mondta végül Bánóczi Gyula. A küldöttközgyűlésen az elnöki beszámolót kiegészítve számos javaslat hangzott el, amelyekkel a gazdálkodás eredménye fokozható. Ronald Reagan és beszédírója a Fehér Ház könyvtárában. (Kelet-Magyar- ország telefotó) békéért vívott harc programját, amelyet a következő, XXV. kongresszus 1976- ban továbbfejlesztett. Nem kétséges, hogy a rövidesen összeülő XXVI. kongresszus megerősíti a szovjet külpolitika alapvető irányvonalát, megmutatja a béke, a nemzetközi együttműködés, a népek szabadsága és függetlensége nevében folytatott külpolitika új útjait. Kétségtelen, hogy a pártkongresszusokon kifejezésre jut majd a világban végbemenő progresszív változások támogatása. Ám a társadalmi haladásért folyó küzdelem nem azonos a nemzetközi terrorizmussal! Szovjet nézőpontból a világ szociális megújhodásának folyamata megy végbe, s ez a folyamát objektív jellegű, leküzdhetetlen. Menetét nem lehet a „forradalom exportjával” siettetni. A szovjet külpolitikának olyan célt tulajdonítani, hogy „világforradalom útján” az „egész világot átfogó államot” akar teremteni, hamis vád. Nyugtalanító, hogy a Reagan-admi- nisztráció olyan stílusban kezdi munkáját, mintha csak a meg nem értés és az ellenségeskedés ötvenes éveit élnénk. Gennagyij Geraszimov — Maguk magyarok? — kérdezi Habarovszkban a megyei pártbizottság munkatársa, kísérőnk. — Igen, — válaszoljuk. — Ugye, meg akarják nézni a zenészek emléktábláját? — Természetesen. Ennek a figyelmességnek köszönhető, hogy érkezésünk után pár perccel már az Amur partján, a magaslaton állunk. Ez most a városi park. Jégbe dermedt a folyó, ott a túlparti kéklő hegyvonulat mögött már Kína húzódik. Lent a mélyben most szenvedélyüknek hódolnak a horgászok, léket fúrnak a jégbe, leengedik a rövid nyelű bot végén a csalit. Horgásznak. Azon a szeptemberi napon talán már jégtáblák úsztak a folyón. Lehet, hogy szél fújt, esett az eső, vagy talán sütött a nap. Senki nem emlékszik már erre, csak azt tudják — és sokáig fogják tudni — hogy akkor vérben fürdött a város. Kalmikov atamán fehérgárdista bandája tört a városra, a fiatal szovjethatalom mellé állt városra. Szeptember 5-ét mutatott a naptár. Előző este még a város előkelő mulatójában az „Egy csésze teá”-ban divatos slágereket, magyar nótákat játszott az osztrák— magyar katonazenekar. Hadifoglyok voltak, zenekart alakítottak, így kerültek a mulatóba. Láttam fényképüket a múzeumban. Mel-^ lettük és mögöttük fegyve-* rés őr áll, de inkább csak azért, hogy jelezze fogoly mivoltukat, egyébként szabad mozgásuk volt. Hangszereiket tartják a kezükben, néhányuk még mosolyog is. Ott állnak a mulató ajtajában. Nem voltak forradalmárok. Mégis tábla őrzi emléküket. Rajta a szöveg: Ezen a helyen 1918. szeptember 5-én a fehérgárdisták bestiálisán meggyilkoltak 16 osztrák—magyar katonazenészt, mert rokonszenveztek a szovjet hatalommal. Nem fogadták zeneszóval a fehérgárdistákat, ezért haltak meg, buktak le az Amur habjaiba. A legenda szerint arra kényszerítették őket, hogy játsszák el a cári himnuszt, ők az Interna- cionálét kezdték el. Aligha ez a valós történet — mondják a kutatók. Számomra más a fontos. Az, hogy honfitársainkra, akiknek ifjúságát katonaköpenybe bújtatta á sors, rossz csillagzatuk ide sodorta, emlékeznek ma is, itt is, ebben a Távol-keleti, több mint félmilliós lakosú nagyvárosban. Ott, ahol az egyik új lakónegyedben Zalka Mátéról is utcát neveztek el. A város parkjától pár lépésre, az Orbita vevőállomás mellett ..nagyszerű épület áll. A város büszkesége, a Konferencia Palota. A Távol-keleti politikai-tudományos élet rendezvényeinek méltó otthona. Tanácstermek, pihenőszobák, fo- godótenmek, remek ízlésre való díszítéssel, elegáns berendezéssel. Előcsarnokában különleges képzőművészi munka fogadja a látogatót. Kőbe formált költemény az Amur menti vidékről. Erről írta Csehov: Szeretnék örökre ittmaradni. Pompás természet. így érezhette a habarovszki művész, Ge- naggyij Pavlisin is, amikor hozzákezdett a 12 négyzet- méteres felületű, másfél tonna súlyú kőpanno elkészítéséhez. Közepén a növényvilág, a vadszőlő, a fenyő, a liánok, körülötte pedig egy-egy képben az állatvilág. Tigris, medve, szarvas — .és., mindez drágakőből, Habarovszk: a színház. féldraga kőből, és szibériai ásványból. Nefrit, cseroit, jáspis, gránit, több mint negyvenféle kő, remek színekben. Több száz ezer darabot kellett formálnia, csiszolnia, hat hónap alatt készült el. A munkában szerencsésen találkozott a táj szépsége a kövek szépségével, különlegességével. > Hosszú perceken keresztül nézegetném még a csöpögő vizet, a faleveleket, de nincs idő, a hosszú utazás utolsó állomása, Nahodka vár bennünket. A múlt században viharba került az orosz haditengerészet egyik hajója. Úgy tűnt, nincs remény a megmenekülésre. Egy váratlan szélroham azonban egy ismeretlen, zárt öbölbe sodorta a hajót, ahol csendes volt a víz. így kapta a Nahodka — a megtalált — nevet. Napjainkban a szovjet Távol-Kelet egyik legdinamikusabban fejlődő kikötője. A szovjet külkereskedelem növekedésében fontos szerepet játszik a tengerhajózás. A nemzetközi életben bekövetkezett változások, a Nahodka: kikötő. gazdasági kapcsolatokban előállott bizonyos megtorpanások, ha éreztették is hatásukat a kikötői forgalomban, mégis jelentős évet tudhat maga mögött. A növekvő forgalom, a munkaerőhiány megkövetelte a magasfokú gépesítést, automatizálást. Számítógép-vezérlésű a konténer- kikötő, faforgácsrakodó, a szénkikötő. Világrészekről érkező árul» gyűjtőpontja a nahodkai és Keleti-kikötő. Japánból, Ausztráliából, Hongkongból és a Fülöp- szigetekről érkeznek ide a Szovjetunióba és a Nyugat- Európába induló konténerek. Az áruk öme olyan technikai, gépi berendezés, amelyet a Szovjetunió távol-keleti, északi és szibériai területeinek fejlesztésére vásárol. Cserébe pedig indul a fa, és a szén. Ez utóbbi már á BAM-on, Dél- Jakutiából érkezik, hogy — a hitelek fejében — Japánba jusson. (Zoltai Károly felv.)>^ Az építkezésre eddig 200 millió . rubelt fordítottak, ugyanennyit szánnak az újabb tervidőszakban is. Bővül a konténer, a szén és fakikötő is. Sokkal nagyobb figyelem fordul a közeli években a szociális, kulturális beruházásokra, létesítmények építésére. Készülnek az újabb tervek hosz- szú távra is, ezek szerint összesen 64 rakodókikötő készül el, így a Keleti-kikötő lesz a világ leghatalmasabb tengeri pályaudvara. Ezeket olvastam a Nahodka címszó alatt, a jegyzet- füzetben, a vonaton, míg Habarovszkba utaztunk. Onnan a repülőtér, és nyolc és fél órás utazás után megérkezés a moszkvai Domogyedovri repülőtérre. Míg az első nap életünk legrövidebb napja volt, — ez most a leghosszabb — visszakaptuk az elveszített időt; végig útitársunk volt a nap. ANADIR—NAHODKA— MOSZKVA — 1981. február. Gy. D. Reagan és a „nemzetközi terrorizmus“ Nagy-Britanniában pénteken is mintegy félszázezer szénbányász folytatta részleges sztrájkját. Képünkön: a bányászok szakszervezetének egy tömeggyűlése. (Kelet-Magyaror- szág telefotó)
