Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-13 / 10. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. január 13. visszcnng Buszpályaudvar Az „Újságíró visszakérdez” című, a lap 1980. december 31-i számában megjelent cikkhez az alábbi észrevételeket fűzöm: a vállalat vezetőjének az építésengedélyezési . eljárással és a városrendezési tervvel kapcsolatban több téves és pontatlan megállapítása van, mely így felületes következtetések levonására is alkalmas. Egy településcsoportra készülő általános rendezési terv területfelhasználási és -szabályozási fedezete — bármilyen fájdalmas is — nem veheti figyelembe egyetlen vállalat szűkre szabott üzemeltetési érdekeit, hanem a 110 ezres város 300 ezer fős vonzáskörzetének igényeiből kell kiindulni és hosszú távon biztosítania kell mindannak a funkciónak a működtetését, melyet a településhálózati struktúra egy felsőfokú központtól elvár. Minden olyan „emberi megértés” tehát, mely lehetővé tette volna a jelenlegi — rosszul telepített — autóbusz-pályaudvar bővítését (és ezzel az átbocsátó képesség növelését), jelentősen hátráltatta volna a városközpont végleges kialakítását, végső soron pe- dik elodázhattatta volna egy olyan végleges autóbusz-pályaudvar megépítését, melyhez nemcsak, hogy kell a Volán beruházási fedezete, hanem ilyen jellegű pénzeszközből kell elsősorban megvalósulnia. Az emberi megértésre alapozott területfejlesztő vállalati beruházások legtöbbször rosszul sikerülnek. Ezek közé sorolom a Krúdy Gyula utca térségében a Volán-telephely kialakítását, mely a szomszédsági lakóterületek életét keseríti nap mint nap. Az „ügy” több tanulság levonására alkalmás. Számomra a legfontosabb: fel kellene adni azt a magatartást, mely a vállalati érdekeket a települések érdekei fölé helyezi, a légkör beható elemzése helyett minden pózolás nélkül hozzá kellene fogni a már-már évtizedes ígéret beváltásához, a Volán-pályaudvar megvalósításához. Gazda László, a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályának osztályvezető-helyettese Kincseket rejt ez a falu Nagyecsed hivatása Agrár szakemberek számoltak be a megyei közművelődési bizottság legutóbbi ülésén: a nagyecsedi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Termelőszövetkezet közművelődési tevékenységét vették nagyító alá. Dolgozók gimnáziuma A közművelődés-politikai párthatározat megjelenése óta a szövetkezet part- és gazdasági vezetői a politikai munka fontos részeként kezelik a közművelődés irányítását, az alapszervezeti és vezetőségi üléseken rendszeresen foglalkoznak művelődéspolitikai kérdésekkel, számon kérik a munka végrehajtását, hangsúlyozva a kommunisták felelősségét. Első helyre a felnőttoktatás megszervezése került. Eredményesen működik a dolgozók gimnáziuma, tavaly végzett az első érettségizett osztály. Felnőttoktatási formák keretében oldották meg az állattenyésztő szakmunkások, illetve a növényvédő szakemberek képzését. Rendszeressé váltak a TIT- előadások, nőtt a hallgatóság létszáma. Megyénk és az ország értékeinek megismertetésére kirándulásokat szerveztek, ezeket többször kötötték össze szakmai tapasztalatcserével. őrizni és ápolni A legnagyobb vitát a tsz és a község kapcsolata váltotta ki. Árra keresték a felszólalók a választ: vajon mennyire veszi ki részét a gazdaság a nagyközség szellemi életének formálásából, hogyan járul hozzá ahhoz a tevékenységhez, mely a hagyományaira oly büszke lepülés hivatása: őrizni teés Fél liter pálinka, 20 üveg sör. Ittasan karambolozott Súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettéért ítélte el a Nyíregyházi Járás- bíróság ifj. Soltész Balázs 26 éves nyírbogdányi lakost. Soltész október 3-án délben Beszterec és Kék között vezette sógora kocsiját körülbelül 70 kilométeres sebességgel. A kocsiban ült édesapja és egy százhalombattai ismerőse is. Amikor a kocsi a Bu- zakalász Tsz központjának bejárata elé ért, egy balra ívelő kanyarban a kocsi először az útpadkára ment, megcsúszott, áttért a bal oldalra, majd visszacsapódott a jobb oldalra, onnan egy fanak ütközött és megállt. A kocsi két utasa súlyos, ifj. Soltész édesapja életveszélyes sérülést szenvedett. A kocsit vezető Soltész a baleset előzményeiről elmondta, hogy nincs kocsija, így kevés gyakorlatot szerzett a vezetésben. Október 2-án találkozott gyermekkori barátjával és bár cukorbetegsége miatt nem szabad neki inni, a találkozás örömére négyen megittak egy fél liter pálinkát és 20 üveg sört. Másnap horgászni indultak sógora kocsi- . jával. O rosszul érezte magát, be is adta saját magának az injekciót, de horgászás közben megivott két üveg sört. Déltájban édesapja rosszul érezte magát, ezért kocsiba szálltak, hogy hazaviszi. Útközben a kocsi kipufogócsöve elromlott, s egy presszó előtt megálltak megjavítani. Közben megittak egy féldecit, majd továbbindultak. Még egy presszót találtak, de Itt már csak kávét ittak. Ahogy a Búzakalász Tsz bejárata felé közeledtek, édesapja a vállára tette a kezét és figyelmeztette: vigyázzon, mert az útra felhord- ták a sarat, s míg ő hátranézett, a kocsi megcsúszott, s már nem tudta visszavezetni az útra. A bíróság a védekezést nem fogadta el, egyrészt mert mint cukorbeteget, az előző napi szeszesital-fogyasztás is alkalmatlanná tette a járművezetésre, de azt is furcsának találták, hogy ha a vádlott édesapjának betegsége miatt kellett hazamenni, miért épp egy presszó előtt álltak meg a kocsi hibáját kijavítani, s közben a délelőtti sörre meg pálinkát inni. Ifj. Soltész vérében egyébként 2,08 ezrelék alkoholt találtak, ez közepes fokú ittasságnak felel meg. A bíróság 1 évi szabadságvesztést szabott ki Soltészra, mellék- büntetésként pedig 3 évre eltiltotta a járművezetéstől. Az ítélet nem jogerős. ápolni ezeket a hagyományokat? Megállapította a bizottság: ezen a területen vannak a tsz-nek a legnagyobb adósságai, még akkor is, ha évente összesen 40 ezer forinttal járul hozzá az amatőr művészeti együttesek működtetéséhez. Kevesen tudják például, hogy Nagycenken, a világhíres génbankban őrzik a nagyecsedi lovat, mint a lótenyésztés egyik hazai mintáját. Termelési kultúrában is van tehát büszkesége a nagyközségnek. Néprajzi hagyományokban pedig olyan gazdag, mint kevés település a megyében. Elég talán az Ecsedi-lápot említeni, vagy a fél világot bejárt ecsedi táncosok, énekesek, a népművészet mestereinek művészetét. Kincseket rejt ez a falu, még most is, amikor a néprajzos szakemberek tanulmányokban, filmszalagon a legjelentősebbeket már megörökítették. Csak egy példa: az ecsedi verbunk zenei és táncmotívumait az ország minden valamirevaló művészeti együttese ismeri, műsorán tartja, ugyanakkor az ecsedi öregek sírba viszik tudományukat anélkül, hogy a község fiataljai átvennék. Mindeddig nem sikerült erre alkalmas, életképes művészeti együttest létrehozni. És ennek elmulasztásáért minden olyan vezető felelős, akinek ez hivatalból is, de a patrióta büszkeségével is kötelessége! Egységes szemlélettel Egyoldalú volna a beszámoló, ha nem említenénk, hogy a nagyecsedi tsz-nek nem irigylésre méltó a gazdasági helyzete. Elhangzott a bizottsági ülésen az is, hogy megyénk 127 termelőszövetkezete közül általában a nem túl rangos száz körüli helyet foglalja el gazdasági eredményeivel, termelési mutatóival. Dicséretes, hogy a tsz évi félmilliós szociális-kulturális alapjából jelentős ösz- szegeket áldoz a közművelődésre, a község kulturális életének támogatására. A jövő terveinek formálásánál azonban nagyobb szerepet kell kapnia az egységes köz- művelődési szemléletnek. Várhatóan nagyot lendít majd ezen a kulturális társulás, amelyet a gávavencsellői minta tapasztalatainak fel- használásával 1981 első felében létrehoznak. Baraksó Erzsébet SZILBŐL, AKÁCBÓL, KŐRISBŐL Készül a kerék Kocs község ügyes kezű mesterei aligha gondolták, hogy lakóhelyük valamikor fogalommá válva kerül a köztudatba. Kocsi. A szaporodó közlekedési eszköz hagyományos, kocs-i, csörgő-zörgő változatából ma már nagyon kevés készül. Túri János kerékgyártó még tud fa: rágni — kocsit. A kerékkel kezdi. A szilfa szíjas, hát abból készül a kerékagy. Az akác erős, szálas, épp jó küllőnek. A kőris nehezen hasad, keréktalp lesz belőle. Nyersanyag hát már van! A szilfatömböt esztergapadon formálják aggyá. Ha eléri a megfelelő méretet, két oldalról vasabroncsot szorítanak rá — közöttük csak any- nyi hely marad, ahová a küllők egyik vége befér —, ne repedhessen. Az akác aztán kerül sorra. Gyalupadba fogva kétnyelű vonókéssel simítja le a fütykösről a felesleget a mester. A küllő egyik végére csapolást farag — ez megy az agyba —, míg a másik oldalt a bokázógéppel formálja hengeresre. Erre kerül a talp. A kőrisdeszkára díszes „A” betűhöz hasonló körző rajzolja a talp ívét, méretét. Aztán neki a fűrésszel. A plajbász nyomán haladva sikkantva rágnak a fűrészfogak — s lassan kiszabadul a talp. Fel lehet állítani a kerékszéket. Bele az agyat, de előbb megfúrni a tengelynek helyet adó vaspersely helyét. Kivésett helyükre kerülnek a küllők, rájuk a talp S ha talpba verik a keresztKajta a talp — már csak az abroncs hiányzik. (Both Pál Ambrus felvétele) irányba tartó, s egyszersmind feszítő acélcsapot is, a kerék már gurítható. Át a kovácshoz, ahol a tengelypersely, no meg az abroncs kerül rá. János bácsi, ha kocsit készített, mindig a kerekekkel kezdte. Csak azután látott neki a saroglyák, lőcsök — ahogy kezein összeszámolja, összesen tizenhárom alkatrész — faragásának. Harmadmagával egy hét alatt ma is elkészítené, de a csenger- újfálui tsz négy-öt pár foga- tos lova nem sok szekeret nyúz el. — Új szekérre hát nincs is szükség. Jobbára már csak javítgatja a régieket. Csendes Csaba [jképernyő[ m A példakép című dokumentumfilm valójában kettős portré. Nem a hagyományos módon megrajzolt arckép két emberről. A már elhunyt Kossá Istvánról, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyiségéről és Gyimesi Andrásról, a pártmunkásról, aki elmondja, miért érezte és érzi példaképének ma is Kossá Istvánt. Kettős nyereséggel járt ez a szerkesztői koncepció. Az egyik az, hogy miközben Kossáról beszélt Gyimesi András, a hallgató leszűrhette a tanulságot: nem mindig a kiugró tettek, a rendkívüli tulajdonságok azok, amelyek követésre méltóak, hanem azok inkább, amelyekből a következetesség, a szilárdság, az emberek gondjai iránti figyelem, a segítő tettrekész- ség, a közösség iránti felelősség tűnik elő hétköznapi természetességgel, szólamok nélkül. A másik nyeresége, eredménye ennek a szerkesztői megoldásnak, hogy miközben a másikról beszél a mai pártmunkás, önmagát is bemutatja egyben, olyan egyszerűséggel, hivalkodás nélkül, amely példa lehet bárkinek. Dokumentumfilm-sorozat kezdődött .Üt vagy vasút? címmel. Napjaink égető energiagondja hozta most újult erővel felszínre azt a tulajdonképpen igazán soha el nem ült vitát arról, hogy a személy- és az áruszállításban melyiknek legyen nagyobb része: a közutakon futó gépjárműveknek-e, vagy a vasútnak? A kérdést, az utasok egymásnak ellentmondó * válaszaival együtt hatásosan exponálta a film. Egyelőre annyit tudhattunk meg, hogy az egy egységre eső üzemanyag- költség kevesebb a vasútnál, mint a gépkocsik esetében. Azonban a gazdaságosság, az üzemeltetés, a fenntartás költségei annyira sokfélék, annyira összefüggenek egymással és magával a szállítással, végső soron pedig a£ ország teherbíró képességével, jelenlegi és jövőbeni pénzügyi lehetőségeivel, hogy nem lehet egyszerűen eldönteni a kérdést. Ott, ahol párhuzamosan működnek, szinte azonos útvonalon, a két szállítási ág közül azt kell fejleszteni, amelynek a megnövekedett igényekhez való hozzáigazítása, rekonstrukciója és működtetése nemcsak a jelent, hanem a jövőt tekintve is a leggazdaságosabb. Ennek megállapításához pedig nagyon alapos előzetes számítások kellenek. Sokan fogják nézni ezt a sorozatot, mert majdnem mindenkit a legközvetlenebbül érint. A teremtő^ alkotó ember tulajdonosi tudata munkál a a dunaújvárosi emberekben, akár alapítók, „ősiakók”, akár csak évtizede odaköi- tözöttek, frissen honosodtak. A magukénak érzik városukat, annyira sajátjuknak, hogy a fejlesztésért végzett társadalmi munkát nemcsak természetesnek tartják, hanem felnövekvő gyermekeik, unokáik érdekében valónak is. Igen erős közösségi tudat él bennük. Ezt a régiekben a várost létrehozó munkájuk fölötti jogos büszkeség hívta elő és élteti, a fiatalokban és az időközben idetelepültekben pedig az elődök példája, meg a saját alkotói örömük. Egy riportfilm beszél minderről, a Nálunk, Dunaújvárosban című. Harminc éve kezdték el építeni, a szó szoros értelmében a puszta földből ezt a vonzó, mozgalmas várost, amely sok tízezer embert formált az idők során jobbá, tartalmasabbá, vagy úgy is mondhatnánk, szocialistává. Kár, hogy a film ezt a jó értelemben' vett lokálpatriotizmust, ezt a gazdag vá- rosszeretetet főleg csak emlegetni tudta, képekben bemutatni és éreztetni sokkal kevésbé. Seregi István * S A Délutáni Rádiószínház bravúros produkcióval jelentkezett a múlt csütörtökön, Kamarás István és Kelemen László dokumentummontázsa, Kézzel faragott paliszanderszekrény címmel. Ámbátor régi felismerés, hogy a jól megválogatott apróhirdetések felidézése tömör, frappáns korjellemzés lehet, csakúgy, mint a slágerektől és tömegdaloktól sem lehet elvitatni a korfestő színeket, a korhoz tapadó sajátos hangulati elemeket, mégis, újra meglepett ennek a montázs műformának a nagyon hatásos kifejező ereje. A dokumentummontázs igen jó ötletre épült. Egy „magas, szőke, kék szemű” lány 1938-tól a 60-as évek végéig évente-kétévente megjelentetett „Remény” jeligéjű házassági apróhirdetéseit körítették a szerzők más hirdetésfüzérekkel az adott „évjáratból”, s festették alá a korabeli slágerek eredeti felvételrészleteivel. A visszatérő apróhirdetésben keresett férj az évek múltán persze egyre idősebb kék szeműt kaphatott volna — viszont az egy füst alatt meghirdetett faragott paliszanderszekrényre vonatkozó ajánlat mindvégig változatlan maradt... Konokul reménykedő hősnőnk végül majdhogynem napjainkban — levonva az elkerülhetetlen konklúziót — már csak a bizonyos szekrényt hirdette meg. Nos, miért volt több, jobb ez a műsor a témában szokásos, többnyire humoros brillirozásnál? Eltekintve némi édesbús érzeimesség- től, voltaképpen egy társadalmi típus egyik képviselőjének, a volt úri közép- osztály jól nevelt, mérsékelten és korlátozottan kiművelt leányának eleve reménytelenségre ítéltetett, szánalmas feltörési kísérleteit, belenevelt erkölcsi- társadalmi normák szerinti boldogságkeresését mutatta be a görbe tükörben. Továbbá feltétlenül dicsérhető a koridéző, remekül jellemző válogatás az egyes évek apró- hirdetéseiből, slágereiből, tömeg- és műdalaiból. S még valamit. Az ilyenfajta produkció nyilván rendkívül munkaigényes. Bizonyára rengeteg újság- hirdetést kellett az egybe- szerkesztőknek átnézniük, lemez- és hangszalagfelvételeket meghallgatniok. A műsort két tucatnyi színész tette igazán élővé. Merkovszky Pál NAPOZÓK. A máriapócsi Rákóczi Termelőszövetkezet varrodájában a békécsabai kötöttárugyár megrendelésére gyermeknapozókat varrnak. Dósa Sándorné és Kulcsár Sándor- né a szabászathoz teríti az anyagokat. (Elek Emil felvétele)
