Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-25 / 21. szám
1981. január 25. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Segítség az érdemtelenn V mét bőséges adalékokkal szolgált az esztendő vége ahhoz a tapasztalathoz, hogy a vállalatok közötti kapcsolatokban sok a tisztázatlanság, keveredik az objektív és a szubjektív okok teremtette gond, a termelőhelyek egy része a maga mulasztásait mások erőfeszítéseire hivatkozva, azokat igényelve kívánta feledtetni, takarni. Aminek — sajnálatosan — gazdag hagyományai vannak, főként a feldolgozó ipari kooperációban. Tavaly a partnerek korábbi — és gyakori — panaszai nyomán javult a húsipari készítmények,'különféle textil- ruházati árucikkek, mezőgazdasági kisgépek minősége. Változatlanul illetve újabban gond van több kárpitozott bútorféle, bőrruházati termék, valamint különböző építőanyagok minőségével. Ami figyelmet érdemel: például a bútoroknál, az építőanyagoknál nem alapanyag-ellátási és -választéki okokra vezethető vissza az előírtnál gyatrább késztermék kibocsátása, hanem technológiai — megmunkálási — lazaságokra, fegyelmezetlenségekre, igénytelenségre. Mindezek ismeretében aligha tarthatjuk különlegességnek, hogy a húsipar szorosabbra fűzhette kapcsolatait mind az élőállatok fölvásárlóival, mind a késztermékek forgalmazóival, ám az már feltűnő, hogy a sokfajta zökkenő ellenére az építőanyag-ipari cégeknél szinte változatlan maradt a kifizetett kötbérek összege! Ami azt sejteti : „megértő” segítségre találtak a partnereknél. A megértésnek ez a formája sokba kerül a társadalomnak. Tavaly ugyan valamelyest javult a termelővállalatok szállítási fegyelme a belkereskedelem esetében, ám ne feledjük: ehhez hozzájárult a mérsékelt kereslet iSj s magának a termelésnek az előző évivel megegyező szintje. A jelzett javulás értékének viszonylagosságát jól érzékelhetjük két példa említésével. Az egyik: a belkereskedelmi törvény kimondja, hogy a gyártó — vagy importáló — vállalatoknak kötelessége a folyamatos alkatrészutánpótlásról gondoskodnia. Ez a követelmény — eddig — megbukott a gyakorlati vizsgán, mert a termelőhelyek érdekeltsége szinte kizárólagossá tette a készáru elsődlegességét. A mindennapos következmény: a karbantartásra, valamint javításra vállalkozó cégek sorozatosan megszegték — alkatrész híján — szerződéses kötelezettségeiket, ügyfeleik szemében ők váltak megbízhatatlanná. Csoda-e, ha ezek után gyanakvó tartózkodás fogadta a gyártók némelyikének fölkínálkozá- sát, segítségkérését: a javító-karbantartó ipar időlegesen adjon át dolgozókat az alkatrészgyártás létszámgondjainak enyhítéséhez?! A másik példa: körülbelül 1500 árucikket tartalmaz az a katalógus, amelyet a lakossági fogyasztás köréből hiányzó termékekről állítottak össze, s juttattak el — az érintett területen tevékenykedő — gyártócégekhez. A legnagyobb jóindulattal sem állíthatjuk: tülekedni kezdtek a megrendelésekért a termelők. Holott a szükséges fejlesztéshez — központi forrásokból — kedvezményes hitel is rendelkezésükre állna...! Leírjuk, mert így van: vannak esetek, amikor társadalmi szükség indökoljá az érdemtelennek adott segítséget, például a lakásépítésben a tervétől erősén lemaradó' cégnek. Ez azonban a kivétel, tehát nem lehet rendszeressé, nem teszi fölöslegessé a felelősségre vonást, azaz: nem válhat a segítség előre betervezhető — szinte erőforrás-kiegészítő — vésztartalékká. Az érdemesség, vagy érdemtelenség megkülönböztetése éppen ezért nemcsak tények, hanem magatartásmódok függvénye is. Annak mérlegelése, aki a segítséget igényli, megtett-e mindent, ami a módjában állt, avagy — s tagadhatatlan, ez a gyakoribb —, fölhalmozódott belső mulasztásait reméli közömbösíteni, mások igyekezetének — mint járandóságának! — a maga jármába fogásával?! D smét példával élve: 3,4 milliárd forintos állami támogatás járul hozzá a szolgáltatásfejlesztéshez a hatodik ötéves tervben. Az ötödik ötéves terv tapasztalatai ugyanakkor arra figyelmeztetnek: ez a támogatás nem mindenkor az érdemeseknek jut. Csurrant, cseppent belőle olyannak is, akik saját tehetetlenkedésük, nehézkességük következményeit kívánták az összeg segítségével eltüntetni, s éppen ezért több esetben sor került a támogatás visszavonására! Ami megfogható — de ma még ritka — kritikája annak a magatartásnak, mely külső forrásokból kívánja föloldani a belső feszültségeket, azaz cégen kívüli erőkkel véli egyenesbe hozni a cég kátyúba jutott programját. Ennek a magatartásnak a képviselőit megérteni, támogatni annyi, mint esetlegessé tenni a kezdeményezőkészség, a kockázatvállalás, a felelősség fogalmát, gyakorlatát, értékét. Aminek pedig esetleges az értéke — tehát szinte a véletlenen múlik, különválik-e a maguk erejéből boldogulok, s a mások vállára támaszkodók csoportja —, azért nem nyújtózik különösebben senki sem. A társadalomnak önérdeke az arra rászolgáltak útjának sok eszközű egyengetése. Ennek az önérdeknek az érvényesítése követeli meg az önvédelmet, azokkal szemben, akik egy valamit tanultak csak meg igazán: kérni és várni — olykor már követelni és elvárni — a segítséget. TÜKÖRKÉP A TELJESÍTMÉNYRŐL Kedden megyei döntő Ahogy dolgozik, úgy keres — Már miért ne szeretnénk a normát? — kérdez vissza Szűcs Imre lakatos. — Látjuk, hogy mennyit kell dolgozni, így tudunk pénzt keresni. — Azért nem mindig egyezünk a normásokkal — állítja Dolgos László esztergályos. — Igaz, nem stopperral mérik az időt, amikor dolgozunk, hanem táblázatból számolják ki, mire mennyi idő kell, csakhogy a mi gépeink eléggé ócskák, ők pedig nem aszerint számolnak. A Fémmunkás nyíregyházi gyárában természetesnek veszik, hogy a teljesítményekkel valahogy el kell számolni. A mérés legbiztosabb módja pedig a norma. A megoldás ugyan lehet változó, hiszen az egyedi megrendeléseknél, vasszerkezeteknél elég, ha becsült normát adnak, míg a nagy sorozatban készülő gyártmányoknál műszakilag számítják ki, hogy mennyi idő szükséges az adott gépen a munka elvégzésére. — A balkányi üzemünk normáinak kialakításával van mostanában a legtöbb gondunk — sorolja Gibba László normás. — Tízezres szériában készülnek az ablakok, ott már a tized másodpercek is számítanak a norma megállapításánál. Valamikor a normásokat úgy emlegették egy-egy üzemben, mint a mumusokat, „nem szeretem” embereket. Most már sokkal kevésbé kel attól félni, hogy csak azért emelik a teljesítményeket, mert valaki magasabb százalékot ért el. A teljesítmény mérésének viszont egyik legjobb formája. a. norma. .A, - Fémmunkás nyíregyházi gyárában a közvetlen termelésben részt vevő fizikai munkások szinte tel- jeskörűen normában dolgoznak. — Ez az alapja annak is, hogy egy év terveit reálisan készítsük el — tájékoztat Unterer Márton műszaki főmérnök. — Így nyilván amellett van a vezetés is, hogy megfelelő feltételeket szabjunk. Ügy tanítják, hogy az átlagtól valamivel jobb képességű ember teljesítménye szerint kell megállapítani a normát, s ehhez tartjuk magunkat. — Hogy ezzel nincs baj, azt a tavalyi teljesítés mutatja — jegyzi meg Gibba László. — A múlt évben a gyárban 105,1 százalék volt az átlag. A normás munkája két irányú. Akkor, amikor felméri egy munkanap veszteségidőit nemcsak azt vizsgálja, hogy a munkás hogyan osztja be az idejét, hanem rámutat arra is, hol van az üzemen belül szervezetlenség, milyen külső körülmények gátolják a jobb munkát. Ahhoz, hogy reálisan értékeljék a teljesítményeket, olyan normásokra van szükség, akik mind elméletben, Dolgos László sorozatgyártáshoz állítja be az eszterga- padot. A Fémmunkás lakatosüzemében Algériának készülnek különböző vasszerkezetek. (Jávor László felvételei) í m A PEVA térzsalut gyártó WPS* _ csarnokban villan a hegesz■■ ' tőpisztoly lángja, a nagy ka‘ lapácsok csengő-bongó hangot hallatnak. Egy-egy raun- jMPsI kápádnál két-három ember r " mm . j dolgozik össze. HL — A brigádnak együtt száVI feu, molják el a normát — tájé- ' TBE koztat Szűcs Imre. — Kü:.! __ lönbségek csak a brigádon í: —,— belül vannak, mert egy fia_ W-ff- tal 12 forintnál kezd, az idö. sebbeknek 20 forintig elmegy ' ; HHln az alapórabére. Jutalomnál; 4 prémiumnál szintén figye-i 'JH lembe veszik a végzett mun-l kát. A csoportos teljesítmény «Ä*» . pedig azt jelenti, hogy aki kilog. a sorból: nem.úgy.dolgo-. V - JK zik,, ahogy, kellene, -azt, több-; szőr megszólítjuk. A forgácsoló csarnokban már kinek-kinek attól függ a keresete, hogy mennyit teljesít a gépén. A szakmunkások önállóan, rajz szerint dolgoznak. — Persze előfordul, hogy aki rosszul viselkedik az mindig egyedi darabokat kap a művezetőtől — jegyzi meg Dolgos László. — Megizzadhat, amíg hozza a normát. A betanított munkásoknak a beállító esztergályos — ez esetben Dolgos László — állítja be a gépet. Ezért ő már órabérben dolgozik. — Az én munkámtól is függ, hogy ezek az emberek hogy keresnek — mondja. — Nekem viszont tíz százalékot tettek az órabéremre, mert normában mindig teljesítettem annyit, csak így érte meg, hogy vállaltam ezt a munkát. A Fémmunkás nyíregyházi gyárában jó törzsgárda alakult ki. S hogy r érdemes-e normában dolgozni, arra a főmérnök a következőkkel adja meg a választ: — A karbantartókhoz nem szívesen megy át az, aki normában dolgozik. Lányi Botond Szűcs Imre lakatos brigádvezető dokumentációt tanulmányoz. mind gyakorlatban ismerik az egyes gépeket, munkafogásokat. — Magam korábban esztergályos voltam, köszörűgépen dolgoztam — mondja Gibba László. — Így nehezen tudnának becsapni. Hősük városai, városok hősei Az MSZBT Országos Elnöksége, a SZOT és az Ország-Világ szerkesztősége 1980. május 9-én Hősök városai, városok hősei címmel vetélkedősorozatot hirdetett, az MSZBT-tagcsoportokban dolgozó üzemi szocialista brigádok részére. A helyi versenyek Szabolcs-Szatmár megyében is sikerrel lezajlottak szeptemberben. A megyei döntőre január 27-én, kedden kerül sor Nyíregyházán a KPVDSZ Szarvas utcai művelődési házában. A 14 órakor kezdődő versengésre 15 csapatot várnak. A csapatoknak alaposan kell ismerni a második világháború történetét és persze a tizenegy szovjet hős várost. Az országos döntőt május 9-én Budapesten rendezik — a tv nyilvánossága előtt. Pesti puding Szabolcsban Ízesített pudingot „importál” megyénkbe a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat. A Budapesti Tejipari Vállalattal január 20-án megállapodtak abban, hogy választékbővítés végett epres és citromos pudingot gyártanak a pestiek a szabolcsiaknak. Az első • pudingszállítmány január végén érkezik megyénkbe. Bérmunka az erőműnél " A4'Felső-Tiszá-vidéki”'- Víz- ’ ügyi Íghzígatóáág f télénr < is munkát biztosít a gépkezelőinek. A „vízügyes” gépkezelők gépeikkel együtt ezekben a hetekben bérmunkát végeznek a gyöngyösvisontai erőműnél. üzemek a rokkantakért A nyíregyházi Szabolcs Cipőgyár Jókai Mór Szocialista Brigádja egy kommunista szombat bevételét a mozgás- sérültek megsegítésére ajánlotta fel. A brigád tagjai egy másik kommunista szombat bevételét a megyénkben működő szociális otthonok fejlesztésére szánják. Az idei harmadik kommunista szombatjukat az Együtt Nyíregyházáért mozgalom számlájára fizetik be. A NYIRTERV kollektívája februárban kommunista műszakot szervez a mozgássérültek megsegítésére. A MEZŐGÉP tiszavasvári gyáregységének Zalka Máté Szocialista Brigádja egy műszakjuk bevételét szintén a mozgás- sérültek számlájára utalják át. Amióta leszerelt a katonaságtól Bánó Imre, már másodszor látta őt ennyire nyugtalannak az édesanyja. o — Most mi bajod van? Sorőrmesterként szereltél le, ezer forint jutalmat kaptál a hadseregtől, hogy úgymondva gondtalanul kezdhessed újra a civil életet. — Mintha gonddal kellett volna kezdenem! Kerestem én szépen annak előtte is. Van a takarékban vagy húszezrem. Vagy nincs? — Mért ne lenne? — Nahát akkor? Haggya- nak már egy kicsit élni. Mért kell engem azonnal továbbképzésre küldeni a tehenészetből. Elfelejtettem volna, hogyan kell a tehenekkel bánni? Szakember vágyókén ott, nemcsak ganajozó. Hány bárányjámbor borjút segítettem én ott evilágra? Édesanyja nyugtatóan csak azt hajtogatta: — A jó pap is holtig tanul, édes fiam, sose vond ki magad a muszáj alól. — Muszáj! Nekem csak az jut? Jó kis borozgatás a szabad napokon, a barátaimmal, az nem jut? — Csendesen, fiam. Az igazi embernek csak akkor lehet nyugalma, ha már nyugdíjba megy, de tán akkor se. Minek a nyugalom? A mozgás az élet, nem? — Mozgás! Mintha nem lett volna elég részem benne a hadseregnél. Aztán mégis csak elment a továbbképzésre Imre, utólag meg sem bánva az egészet, hiszen brigádvezető lett a tehenészetben és az annak előtti szikár termete vastagodni kezdett. o — Most meg mi bajod van, Imre? Az én jó szavamra mindened megvan, beválasztottak a vezetőségbe. Mint hallottam: beválasztanak majd a községi tanácsba is, hiszen jelölnek majd: az én öreg fülem meghall idejében mindent; nem azért él egy öregasszony, hogy meg ne halljon mindent, különösen, ha olyan igen jó a füle, mint az enyém! Na, hát mi bajod? — Ki az a Bordács Kati? — Ugyan, hát én mondjam? Nem ismered Bordács ékat? A másik világban az öregek kubikosok voltak, mint a te öreg apád is. A szegény ember minden munkalehetőséget a nyálával nyalt fel akkor, a kubikmunka pedig jó pénzzel járt, ha volt! De mi dolgod van neked a Bőrdács Katival? — Fejőlány ottan. Nálunk. — Tán csak nem félsz tőle? — Én? Egy. lánytól? Csupán az a baj, hogy reggelinél mindig megkínál egy bögre friss tejjel. Én pedig a tejnek nem tudok ellenállni, ismerhet. — Legalább megköszönöd neki? — Ne tessék bolondnak nézni, mama. Én, egy lánynak megköszönni az ilyesmit, mit gondol rólam? — Én rossz tanácsot, úgy gondolom, még nem adtam néked, fiam — mondta a mama. — Legközelebb köszönd meg neki és gyengéden simogasd meg a haját. Az ilyesmit egy lánygyermek megérdemel. — Most meg mi bajod van, Imre? Már megint nem eszel, nem iszol, csak fekszel. Mit gondolsz, meddig bírom én ezt? Mi van teveled tulajdonképpen? — Megsimogattam a Bordács Kati haját és azóta ég a kezem. Talán, mert a vállát is megsimogattam. És a szájam széle is ég, mivelhogy megcsókoltam őt. Az öregasszony csak mosolygott: — Mikorra gondoljátok az esküvőt? — Kati azt mondta: nemsokára itt a farsang. — Az bizony nemsokára itt lesz. Ideje lassan hozzálátni a készülődéshez. így gondoltam ezt vén fejemmel én is. Galambos Lajos: Egy mozdulat
