Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-04 / 2. szám
1981. január 4. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Pa nelház A házgyárakból érkező hírek reményt keltenek, s nemcsak a nagyvárosokban otthont teremteni vágyóknak. A hatalmas „lakásüzemek” — Budapesten négy, Debrecenben, Győrött, Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden és Veszprémben pedig egy-egy működik — léptékváltásra készülnek. Immár nem csupán a nagy lakótelepek panelellátását tartják gazdaságosnak, gondolnak a magánerőből építkezőkre is. A műszaki tervezők műtermeiben sorra formálódnak a házgyári elemekből összeszerelt, néhány lakásos társasházak, önálló családi házak alaprajzai. Sokan meg azt is ígérik, hogy e gyors kivitelezést lehetővé tevő építési mód költségei nem haladják majd meg a hagyományosan építkezők kiadásait. Hasonló kezdeményezésekről korábban is hallottunk. Szegeden csaknem egy évtizede állnak panelból emelt családi házak —, ám hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, amíg a házgyárak rászánták magukat e termékszerkezet-váltásra. Hogy eddig másként volt, azért balgaság volna bármelyik nagyüzemen elverni a port: kétségtelen, hogy a házgyári építés elsődlegesen a nagy sorozatú kivitelezés esetén jövedelmező. Akkor hát miért e szemléletmódosítás? Elsődlegesen — ezt senki sem cáfolja — a vállalati gazdálkodás érdekében. Az állami lakásépítés mérséklődése visszafogottabb termelésre készteti a házgyárak többségét, a nagyüzemi termelés viszont csak nagy szériák esetén gazdaságos. Minél kevésbé használják ki a gyártósorokat, annál többe kerül az egy lakásra — az egy négyzetméterre — jutó önköltség. Az ÉVM számítása szerint, ha az igények 25 százalékkal csökkennek, az önmagában 17 százalékkal növeli a termékegységre jur tó költséget. A számsorokból értő vállalati vezetők ráébredtek arra: a termelés csökkentésénél okosabb megoldást kínál a piackutatás, a rugalmas termeléskivitelezés és árképzés. Jelesül: magánépíttetők- nek olcsóbban kell adni a paneleket, s hozzá a gépet, az. eszközöket; ez a kifizetődőbb. Ezt parancsolja az állóeszköz-állomány kihasználása, de a nehezen verbuvált munkásgárda megőrzései is. Ráadásul társadalmi igénynek tesznek eleget! Az építészek már jó ideje vallják, s az építtetők is előbb-utóbb tapasztalhatják, hogy a panel csupán építőelem. Olyan anyag, amelynek ha vannak is műszaki korlátái, az eddigieknél jobban formálható, azonban a nagy lakónegyedek monotóniájáért egymagában nem hibáztatható. A most születő családi panelházak tanúsíthatják, — így Nyíregyházán, az Ifjúság út mentén is —, hogy házgyári elemekből is összeszerelhetők tetszetős, jó épületek. S ami igen lényeges: rendkívül rövid idő alatt. Ezt példázzák az árvíz sújtotta területeken emelt házak is. A népgazdaságnak mindenképpen előnyös, ha a korszerű üzemek nem tétlenkednek. S nem csupán azért, mert a vállalatok gazdálkodása — életképessége — visszahat a népgazdaság egészére, hanem azért is, mert a házgyárakra szükség van. Ha e technológiákat nem hasznosítanánk, akkor nagy anyagi áldozattal új téglagyárakat kellene építeni, fejleszteni kellene a betongerenda-gyártást, s további munkáskezeket vonnánk el más fontos területekről. Korszerűt — korszerűen; ez napjaink feladata. Az építőiparban is. Hűszak előtt Porcsalmán Műszakkezdésre várt munkásnők a Porcsal mai Konzervgyárban. GTE: rangot jelent az egyesületi munka Szakembereket adnak Szabolcsnak A megyében az egyik legrégebbi tudományos egyesület a GTE, majdnem két évtizedes. Terebélyesedésének története egyben a megye iparának is egy-egy fejezetét jelenti. Hi érdekli? — Lépést kell tartani a fejlődéssel, mert az a műszaki, aki ma saját munkáját felső fokon végzi, azonos ismerettel holnap már csak közepes szakember lehetne — mondja Szabó Jenő mérnök, a HAFE osztályvezetője, a GTE megyei titkára. — Mi a továbbképzést, a műszakiak társadalmi kapcsolatait, a kitekintés lehetőségét kínáljuk egyesületünk tagjainak. Az ajánlatskála széles: ankétok, előadások, bemutatók várják a GTE-tagokat, sokféle kiadványt, prospektust juttat el tagjaihoz a tudományos egyesület, és a szakirodalomnak azt a részét is hozzáférhetővé teszi, amely csak a GTE közreműködésével szerezhető be. Nem könnyű a rendezvé// Á családban marad... n Együtt a dobogón Kérdezem az apát: „Büszke-e a fiára? Kérdezem a fiút: „Büszke-e az apjára?” Kigyúlnak a tekintetek, árulkodik a mosoly. Szavak nélkül is megértem a gondolatukat amelynek lényege: A vér nem válik vízzé. Az 53 éves idős Takács Sándor már 21 éve traktoros, 11 éve kombájnok Tiszadadán úgy ismerik, mint szorgalmas, kitartó embert. Ö azt mondja: — Ott voltam a szövetkezet alapításánál. Előtte 1959-ben végeztem Tiszavasváriban, az akkori Büdszentmihályon iskolát. Egy darabig dolgoztam a gépállomáson, onnan mentem a tsz-be. Azóta szántok és aratok. — Nem fáradt bele? — Nem én. Szeretem a munkámat, és aki szereti azt, amit csinál, nemigen fárad el. Hét évem van még a nyugdíjig ezt még szeretném gépen eltölteni, ha én is és a gép is bírja. — Szántani, kombájnolni nem könnyű dolog. Általában a szülők ettől könnyebb, kényelmesebb kenyérkeresetet szánnak a fiaiknak? — Ö akarta. Ez volt a vágya. Ifjú Takács Sándor 30 éves. Nem az apjának kijáró tisztelet alapján, saját munkájáért becsülik. — Mikor ült először traktorra? — kérdezem az apja vonásait őrző, komoly tekintetű fiatalembert. — Hat, vagy hétéves lehettem. Akkor még úgy volt, hogy hazajártak a géppel. Édesapám is ahányszor megállt a kerítés előtt, már másztam, kapaszkodtam a kormánykerékhez. Aztán az ölébe vett és úgy vezettem.- Alig vártam, hogy iskolába mehessek. Én is Tiszavasváriban tanultam, 1989-ben végeztem. — Mit tanult az apjától? — Nagyon sokat. Azt, hogyan kell dolgozni, a gépet szeretni és megbecsülni. A konokságát is. Hányszor mondtam; ha az apám bírja, nekem is bírni kell. Mert dolgoztunk mi szinte megállás nélkül. Amíg a kukoricát' kombájnoltuk, nem volt nekünk se vasárnap, se ünnep. A tiszadobi Kossuth Termelőszövetkezetben 800 hektáron termesztettek kukoricát. Két ember vágta le E— 516-os kombájnjával apa és fia. Sokszor dolgoztak úgy; két traktor húzta ki’ a gépet a sárból, vagy hogy ők maguk is sárban állva javítottak. Megérte? — Nem volt időnk rágondolni. Nem számolgat olyankor az ember — mondja idős Takács Sándor. — Amikor a búzát arattuk, akkor is így volt, sőt amikor végeztünk a sajátunkkal, má- mostuk volna le a gépet, akkor szóltak, menni kell tovább. Segíteni más termelőszövetkezetnek. Nem kérdeztük miért, mentünk. — Én Helyőbábán arattam két hétig — szól közbe a fiú — és alighogy hazajöttem, már álltunk be a kukoricába. Jó termést, nagy termést kombáinoltak 1980-ban Tiszadadán. Kukoricából hektáronként 70 mázsa volt az átlag. Ez a gazdaság sikere, a kombájnosoké viszont, hogy a betakarítási megyei versenyben harmadik, negyedik helyen végeztek. A fiú megelőzte az apját. Idős Takács Sándor csak derül ezen. — Nem számít, hogy a kettőnk versenyében ki van elől, a díj így is, úgy is a családban marad. Seres Ernő Sok műszaki szakember előjegyzési naptárában ismétlődik gyakran a három betű: GTE. A Gépipari Tudományos Egyesület hetenként több programot is ajánl. Érdemes ott tölteni másfél-két órát, hol egy előadás, ankét, filmbemutató, vagy egyszerűen csak eszmecsere kedvéért. Az is hasznos lehet, ha egy hegesztési szakember tudja, mi foglalkoztatja a korrózióvédelmis társát vagy az anyagmozgatás, technológia specialistáját. Hozzáértők között lehet szóba hozni egy-egy gyakorlati problémát vagy a szakirodalom legújab tanulmányát. nyék megszervezése: nagyon sok munkahelyről érkezik az a 300 mérnök, technikus, aki rendszeresen részt vesz a rendezvényeken, s változatos a szakmai szint is. A GTE viszont arra törekszik, hogy a legmagasabb képesítéssel rendelkezőknek is adjanak új ismereteket, de nem a fellegekben járó elméleti rendezvényeken, hanem a gyakorlati szakemberek számára is értékes programokon. — Az ismeretek rendkívül gyors bővülésének időszakában nem is törekedhetünk arra, hogy egy téma érdekeljen mindenkit — folytatja a GTE titkára. — Ezért alakítottunk a megyére jellemző iparágak, szakterületek szerint szakosztályokat: anyag- mozgatási, MEZŐGÉP, technológiai, műszaki ellenőrzési, üzemfenntartási és hegesztési kérdésekkel foglalkozik behatóbban egy-egy szakosztályunk, amelyekben egy-egy téma hozzáértők körében szedhető ízekre. A hegesztő: specialista A hegesztési szakosztály egyik vezetője Szirmai László mérnök, a megyei tanács főenergetikusa. — Nincs olyan műszaki terület, ahol hegesztőre n^ lenne szükség — mondja. — Ráadásul nem is akármilyen szakemberekre, hiszen nem csupán vaskapukat vagy más egyszerű darabokat kell hegeszteni. A gáz- vagy vegyipari távvezetékek olyan munkát igényelnek, amelyekhez specialisták kellenek. Gondoljuk csak meg, ha egy gázvezeték a hegesztés helyén kilyukadna... Mivel a hegesztők már- már minden iparágban részt kérnek a munkából, a GTE segített abban, hogy a megyében ma már a legkényesebb munkát is el tudják végezni, s a legkülönbözőbb anyagokat különleges eljárásokkal is tudják hegeszteni. Ezt a fontos szakmát az iskolai képzés keretében nem tudták’ abban az ütemben tanítani, amennyi szakember a megyének kellett. Ezért a GTE közreműködésével hét vállalat a Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskolán kiépített egy hegesztőbázist. Ez mintapélda lett országosan is: a főiskolai láboratórium hátterére alapozva komplett intézményt alakítottak ki, ahol a röntgenképeket, törési próbákat, mikroszkópi vizsgálatokat is el tudják végezni. Eddig a Dunántúlra, Budapestre jártak tanulni a szabolcsi hegesztők, harmincezer forintba is belekerült egy-egy tanfolyam. Itt a költség csak fele az előzőnek, s a jobb körülmények miatt a vizsgaeredmények lényegesen jobbak, mint bárhol az országban —, egyébként mindenütt a Gépipari Technológiai Intézet bizottságai vizsgáztatnak. Egy hiányszakma szűnt meg tehát a megyében a tudományos egyesület eredményes közreműködésével. Hit igényel a megye? Az oktatásra egyébként is nagy figyelmet fordítanak a tudományos egyesületben, oktatási szakbizottságuk működik, amelynek titkára dr. Anka István, főiskolai tanár, mérnök. — A mi munkánkban szintén a megyei igényekből indultunk ki — fogalmazza meg céljukat. — Régen a megyében kis vállalatok voltak, amelyek az utóbbi egy évtizedben - nagyüzemekké fejlődtek. Kezdetben a GTE- ben legfeljebb a szakma alapjairól volt szó, s ahogy nőtt a megye ipara (és sokan először álltak munkába az üzemekben), egyre többször éreztük az egyesületi rendezvényeken is, hogy közösen kell tenni valamit, mert egy-' egy vállalat nem boldogul bizonyos szakmákkal. 15—20 tanfolyamra volt szükség évente, s 500—600 munkás Szerzett ezeken a vállalatok számára égetően szükséges szakismereteket. A GTE fogta össze a szervezést, felvették a kapcsolatokat a szaktárcák országos továbbképző intézeteivel. Több év kemény munkája kellett hozzá, hogy elismerjék az itteni színvonalat, s kihelyezett tanfolyamok indulhassanak. Az utóbbi években ez a gépezet mindenki megelégedésére sikeresen működik, színvonalasan segítik a nagyobb vállalatoknál az oktatási munkát. A cél ma is változatlan — fogalmaznak a megyében húszéves GTE vezetői —: meghatározott megyei célok érdekében vonják össze az iparban dolgozó értelmiség erejét, segítik kibontakozását. Ez 1980-ban különösen hasznos volt, hiszen a GTE szakembergárdája tanulmányok készítésével alkotó módon vett részt a megye. VI. ötéves tervenek kidolgozásában is. Ez jelzi, hogy a GTE-ben rangja van a tudományos egyesületi munkának. M. S. Sláger; a gyorsszántó eke Vásárfia Londonból A világ egyik legrangosabb mezőgazda- sági gépkiállítása a Royal Smithfield Show, amit mindig az esztendő utolsó hónapjában rendeznek meg Londonban. A bemutató résztvevői között vannak vállalatok, melyeknek forgalma meghaladja egy kisebb állam nemzeti jövedelmét, de eljöttek termékeikkel a néhány tucat munkást foglalkoztató kisüzemek is. Kodak István, a Rá- kóczifalvai Gabona és Ipari-növénytermelési Rendszer Szabolcs-Szatmár megyei alközpontjának vezetője milyen alkalomból vett részt a kiállításon? — Termelési rendszerünk minden alkalmat megragad, hogy új tech- . nológiákat és új gépeket ismerjen meg. Ezeket a lehető legrövidebb időn belül adaptáljuk is. Több szem többet lát, elvisszük tehát a kiállításokra taggazdaságaink szakembereit is, hiszen ők a legértőbb bírálói az újnak, mert a jelenlegi — vagy éppen a régebbi — módszerekkel, gépekkel ők dolgoznak. Ebben az esztendőben megyénkből egy hattagú szakemberdelegáció utazott Londonba, köztük én is. — Minden kiállításnak vannak sztárjai, a sztárok mögött pedig egy irányzat. Ez pedig nem más, mint az éppen divó gazdálkodási rendszer... — Igen. Ezt magam is így tapasztaltam. Az amerikai gyárakat kivéve nem hoztak sokan nagy traktorokat. A közép- és kiskategóriában azonban számtalan gépet és méretet láthattunk. Mindez összefügg a farmok nagyságával. Az Egyesült Államok erőgépeit Texas, Georgia és a kukoricaövezet más államai sok száz hektáros tábláira tervezték. Nyugat- Európa modern mezőgazdaságában még a mienké- nél is kisebbek az üzemi méretek, ezért az itteni gyárak kisebb gépeket hoztak el. — Kik képviselték a szocialista tábort? — Nagy érdeklődést keltettek a szovjet K—700-as és az MTZ—80-as traktorok, melyeknek munkabírása, megbízhatósága már az amerikai farmerek előtt sem ismeretlen. Csehszlovákia a patinás Zetor-márkával vonult fel, de ott volt a lengyel Ursus gyár is. Bison kombájnjuk sikere nem volt kisebb a Claasénál vagy a John Deerénél. — Látott-e működési elvében új munkagépeket? — Ilyet nem találtam, de megfigyeltem, hogy a gyártók a gyorsabb, pontosabb munkát végző eszközök kifejlesztésére törekszenek. Sláger a gyorsszántó eke, amellyel 10— 13 km óra sebességgel is lehet dolgozni, mert a számítógép tervezte kormánylemez még így is tökéletesen forgat. — Hogyan összegezné a látottakat? — Már az idei OMÉK-on, sem a gépek egyedi tulajdonságaival akarták felkelteni a látogatók figyelmét. Termelési rendszerünk, és más nagy rendszerek is, gépsorokat és talajművelési láncokat mutattak be. Egy ilyen együttesben nagyszerűen megfér a szovjet traktor és az amerikai mélylazitó; egy a fontos, gyorsan, takarékosan és jól dolgozzanak.
