Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
1981. január 1. o Bizalmas noteszlapok Banánízű üdítő Nyíregyházi élelmiszeripari üzemünk főkönyvelőjének tájékoztatása alapján megírtam, hogy az üzem 1981-től újdonságként banánízű üdítőt is gyárt. Ebből is bőséges lesz az ellátás, hangsúlyozta lelkesen informátorom. Hogy lehet az? — háborodtam fel, — hiszen így is kevés a banán a boltokban ... Informátorom halkabbra fogta hangját és elárulta, hogy banán nélkül lesz banánízű az üdítő. Valami bűvös izével keltik a banán ízének illúzióját. És ebből nem is csinálnak titkot. Nos, én sem csinálok abból titkot, hogy feltaláltam a hús nélküli húslevest, az alma nélküli almaszappant és a bűv nélküli bűvös kockát. A találmányi díjakat erre a címre küldjék: Arany János, Nábrádi Lajos Poéncsapdá Rangvesztés? Az újságíró, szegény — nem is kicsit — olyan, mint a színész. Kifelé él, abból és úgy ismerik, amit és ahogy játszik, illetve ír. Tornyos falumban, ahol élek, megkeresett otthon egy idős ember. Tisztességgel váltottunk néhány mondatot, megittunk egy pohárnyi bort. Végül csak belekezdett: — Hanem, ami dologban jöttem... — Mondja, bátyám! — Bajom van nekem. Magáról meg mondták, hogy az újságnál van. Még az időjárást is írja ... Időjárást ugyan nem írok, csak tűrője vagyok a ciklonoknak, de elöntött a jó melegség, amilyent színész érezhet a taps hallatán. Az emberek olvasnak engem! ígértem rögvest, segítek, ha kell. — Ingyen? — Persze — mondtam, és feszített bennem az etika öröme. — Ez a dolgunk ... Mit szaporítsam a szót? Eladó lett egy négyéves tehén, ahhoz kellettem én, a hirdetés miatt. Magyarázhattam-e akkor, hogy ez pénzbe kerül, hogy ez nem az én dolgom? Feladtam a hirdetést a magam erejéből. A történet vége? Dicsér az öreg, mert elkelt a tehén. Lelkendezett is, hogy a cikket se látta pedig. — Nekünk a Szabad Föld jár, de ezt jól megírta ... 1980-ban ez a hirdetés volt az egyik legeredményesebb írásom, és a legkedvesebb is, hiszen mesterségünk akár a színészeké: hálásak vagyunk a tapsért... Bartha Gábor A karmester Lehet, hogy meglepően hangzik, de az újságíró is ember. Ez akkor jutott eszembe, amikor már a negyedik fájdalomcsillapítót vettem be az erősebb fajtából, minderről azonban a sajgó fogam egyáltalán nem vett tudomást. Álmaim netovábbja a fogorvos volt egy jó hideg fogóval, ám őrhelyemet nem hagyhattam el, mert minden pillanatban érkezhetett a híres külföldi karmester. Interjú készült volna ... Már a teljes zenekar bevonult a próbaterembe, én meg csak állok az előtérben, ká- bultan a gyógyszerektől és figyelem az érkezőket. Karmester sehol. Egyszer csak a hátam mögött felcsendül a muzsika. És a pódiumon ott áll az a kedves, mosolygós fiatalember, aki az imént a zenekar egyik hölgytagjának segített a lépcsőn felcipeked- ni a nehéz hangszertokot. Próba közben már nem illik zavarkodni. Az előadás utáni beszélgetésre viszont nem növelhettem tovább a gyógyszeradagot. A cikket a koncerten váratlanul megjelenő kollégám írta meg. Én szegényebb lettem egy foggal és gazdagabb egy tapasztalattal: nem mind zenész, aki hangszert visz. Lehet karmester is... Baraksó Erzsébet u. 3. Illetve pont fordítva. Aki tollat fog — vállalnia kell a veszélyt. Az ezerfejű cézár, az olvasó figyel és ő is tollat fog. Különösen, ha róla van szó. Könnyű neki, ő nem háromszázezer olvasóval néz farkasszemet, amikor rója a sorokat. Ö „csak” a szerzőnek ír. Magánlevelet. Dicsér, figyelmeztet, elmarasztal, tanít. Mert tanít is az olvasó, okulásra kényszerít. De nézzük a bakot, amit akkor lőttem, amikor több évvel ezelőtt egy nyugdíjba készülő, tanyán élő tanítóról írtam. Néha a krónikás görcsösen keresi, kutatja az „alanyban” rejlő érdekességet, amivel egyénítheti, ami őt megkülönbözteti a többi embertől... Ez a görcsös érdekesség — fürké- szés vitt a rosszra, amikor a tanyai tanító egy régi, klasszikus írótól kölcsönvett motívumot említett. Nevezetesen azt, ő is kezdi észrevenni, hogy elszálltak az évek, öregszik, mert egyre kevesebb gyermek születik a tanyában ... Addig melengettem a tetszetős, kölcsönvett „kiszólást”, hogy a róla szóló írás egyik poénjaként meg is írtam. Nagyon sután „sült el”, kaptam is egy szép levelet a tanyai tanítótól, sőt, ha jól emlékszem, a feleségétől. Az elsőtől az utolsó szóig igaza volt. Különösen abban, hogy amit szabad Jupiternek ... Amit szabad egy klasszikus írónak egy novellában, azt nem szabad a hétköznapi életet névvel, helyszínnel megjelenítő krónikásnak. Elképzeltem, hogy az írás után — már csak a kisördög incselkedésére is — hány tanyai gyermek arcát nézte fürkészőn a tanító felesége és hány tanyai férfi méregette gyanúsan a tanya tanítóját, aki szinte családtagnak számított minden háznál. Azóta is röstellem a dolgot, de sem akkor, sem később nem volt bátorságom válaszolni a levélre, pedig abban kegyes megbocsátással az állt: egyedül azzal bizonyíthatom, hogy nem vettem zokon, nem sértődtem meg, ha legalább válaszként írok néhány sort, sőt egy alkalommal újra meglátogatom őket. Ezúttal kérek ünnepélyesen bocsánatot a tanyai tanító házaspártól, akiknek semmi rosz- szat nem akartam, csupán csapdájába estem egy kecsegtető poénnak, amiről kiderült, hogy nem poén, hanem bak — amit sajnos, szíven lőttem ... Páll Géza Kemény szolgálat a határőré — erről beszélgettünk Záhonyban az új határőrlaktanya avatása alkalmából. Már becsuktam a jegyzetfüzetet, mikor az egyik útlevélkezelő fiatal határőr kezdett új történetbe már „csak úgy, egymásközt, az ilyesmi nem való újságba .. — A kiképzés után még éppenA balerinák csak megérkeztem Záhonyba, a hálókocsis exp resszen teljesítettem szolgálatot, éjszaka. Gyönyörű fiatal nők nyújtották egyre-másra az útleveleket, legtöbbjükön a köntös ép- pencsak takarta a selymeket, a kebleket. Igencsak piros lett a fülem is — mégiscsak férfi lennék, még ha katona is —, különösen amikor a harmadik-negyedik fülkében is ismétlődött a szép lányok sora. Később aztán kiderült: az egyik moszkvai színház társulata utazott vendég- szereplésre, s nekem éppen a tánc- ■ kar jutott... így kezdődött az én határőrszolgálatom. Es még mondja valaki, hogy nem szép élet a katonaélet ... Marik Sándor MEGKÉRDEZTÜK MUNKATÁRSAINKAT: Ki kit irigyel ? ANGYAL SÁNDOR: Szerfölött irigylem Jäger Zoltánt, a Nyírségi Nyomda igazgatóját. Ö teljes biztonságban érezheti magát sajtóhibák esetén. Az olvasó ugyanis még sohasem úgy háborgott: no, ezt jól elszedte a nyomdász. Mindig azt mondja: lám, ezek az újságírók megint milyen pontatlanok! Akkor is ezt mondja, amikor pedig a nyomda lelkén szárad a huba. Pardon: a hüba. Bocsánat: a hfbá. No, ugye? Mészöly Kálmán szövetségi kapitányt is nagyon tudom irigyelni. Ahogy a költő mondja: „Válogat a kendermagban, a kiskirály sem él jobban...” Irigykedve csodálom Szepesi György MLSZ-elnököt, aki még akkor is bízik a nemzeti tizenegyben, amikor a tizenegyből már egy sem bízik — önmagában. BALOGH GÉZA: Irigylem a főszerkesztőmet, aki idegen toliakkal is nyugodtan ékeskedhet. Sőt, neki akkor van a legnagyobb sikere, ha madarainak (munkatársainak) minél színesebb a tolla. BALOGH JÓZSEF: Én Ady Endrét irigylem. Igaz, nem az ő születésnapján tartják a költészet napját, de már az egyéves keresztlányom is csak egy „adiért” hajlandó a zenélő bilire ülni. Szóval irigylem, hogy az ő képe került az ötszázasra, pedig nekem is jó fényképarcom van. Persze hivatalos helyen — a szerkesztőségi folyosón — egyesek azt suttogják: készülőben van az új 550 forintos, már csak azon vitáznak a bankban, kinek a képe legyen rajta. Remélem idejében szólok. Talán még nála is jobban irigylem Révész Lászlót. Ö az, aki június 5-én reggel megszökött a nyíregyházi tárgyalóteremből és az őr nem rá, hanem a levegőbe lőtt. Egyszer én is meglógtam egy tárgyalásról, de — amiért nem írtam meg a tudósítást — engem a főnök el is talált. Azért a legjobban a saját beosztottaimat irigylem. Mert olyan főnökük van, mint én. BARAKSÓ ERZSÉBET: Két közművelődési _ intézményünk vezetőjét irigylem. A megyei művelődési központ igazgatóját azért, mert nem fáj a feje munkatervek, programok miatt; a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatóját pedig azért, mert jelenleg színház és szín- társulat nélkül veheti fel a fizetését. Mire ugyanis a kacsalábon forgó kultúrpalota és a színházi rekonstrukció elkészül, meg társulat is lesz, mindkét intézmény vezetője eléri a nyugdíjkorhatárt... BARTHA GÁBOR: Minden kollegát irigylek, aki röviden tud írni. Éppen ezért: mindenkire irigy vagyok egy kicsit, akinek nincs miért irigyelnie engem. BÜRGET LAJOS: Lévén nagyon csúnya természetű ember, én nagyon sokakat irigyelek. Közülük csak néhány, annak bizonyítására, milyen sokoldalú vagyok. Irigylem Kolumbusz Kristófot, akinek arra is jutott tojása, hogy az asztal lapjához verje; a nyírmac sai kukoricatáblát, mert z évben megőrizte tőre: jégét; Csikós Nagy Bélát. naptárt meg tudja vál látni, és 1981-ben is végre: a soron következő áremelést; a vadászokat, mert őket akkor ünnepük, ha bakot lőnek; a magyar olimpiai tornászcsapatot, mert itt volt az a magyar vándor, aki nem hagyta el az ország területét; Moldova Györgyöt, aki a hindukkal ellentétben le merte vágni a Szent Tehenet; Miss Világszépét, mert ő akkor simogatja lebilincselő idomait, amikor csak akarja; a közterületfenntartókat, akik hóhányásból is meg tudnak élni; és végül a legjobban irigylem a feleségemet, mert olyan kiváló férje van, mint én. MARIK SÁNDOR: Valerij Rjumint, aki még éppencsak leszállt az űrből, s csak úgy egyszerűen beugorhatott egy másik Szaljut- utazásra. Nem tudom, hogy csinálta, de valakitől azt hallottam, Rjumin azért ment másodszor is a Szálj útra, mert nagyon szereti az ínyencségeket és megtudta, hogy a Szojuz—36-tal oda megy Farkas Bertalan is — ízes magyar töltöttkáposztával a csomagjában . .■. NÁBRÁDI LAJOS: Irigylem Chrudinák A Lajost, aki ezen az őszön egész stábjával bejutott az iráni elnök ideiglenes rezidenciájába. A közelben az iraki tüzérek pufogtattak, de A Lajos szemrebbenés nélkül kérdezett és forgatott Akkor öntött el a sárga irigység, amikor engem egy kis szabolcsi falucska tsz-é- nek elnöke nem fogadott, üzenvén, hogy értekezik. De nem ám az őszi betakarítás haditervéről, hanem arról, hogy kikre kéne rásózni az éppen aznap érkezett 3 téli üdülő jegyet. Hogy ajtón kívül maradtam, az az idős titkárnőnek is „köszönhető”. Mert amikor az ajtó tenyérnyi résén át az elnök megkérdezte, hogy ki van itt az újságtól, a hölgy azt felelte: — Hát a Nábránszki A Lajos. PÁLL GÉZA: Nem kit, hanem kiket... Ugyanis az angyalokat irigylem módfelett, akik mindig tudják, kit kell a mennybe vinni és kit kell a pokol tornáca előtt felejteni. Irigylem azt a békességet is, ami ama bizonyos meny- nyei összkomfortban lehet, ahol angyali megértésben élnek főnökök és beosztottak, autósok és gyalogosok, telek- tulajok és teleknélküliek, állandóan füstölgők és nemdor hányzók. focit szeretők és focit rühellők... Irigylem a mennyei lényeket, mert velük született adottságaiknak köszönhetően, tisztában vannak a mennyei protokoll szabályaival, mindig tudják, melyik arkangyal nevét kell előbb írni a „Mennyei Harsonában”, melyiket a legvégén és melyiket egyáltalán nem... Legjobban ezt irigylem, mert bizony néha elkelne a jóisten útmutatása is egy- egy tudósítás rangsqrának eldöntésében. Nehogy másnap valamelyik arkangyal telefonáljon, hogy ő miért maradt ki a protokollból. Ilyenkor a földön az isten se tudna igazságot tenni... SERES ERNŐ: En senkit nem irigylek. Mindenki megérdemli a sorsát. Ámbátor: fenemód csinos ennek a kis mitugrász Benőnek a felesége. Egy pasas, akinek alighogy földig ér a lába, a fülei elállnak, az orra krumpli, egyszóval, hogy a fenébe tudott beleesni egy ilyen bomba nő, mint Piriké. No, de nem irigylem ezt a Benőt. Tudom amit tudok. Elégedett vagyok. Nincs bennem Kricska ellen sem sárga irigység. Igaz, hogy beadott 12 újítást és kapott vagy húszezret, de nem ő találta fel a bűvös kockát. Kérdem én: ha egy újító egy nyamvadt bűvös kockát sem tud feltalálni, minek gyötri az eszét? Én nem gyötröm az eszem. Nyugis ember vagyok. Az sem bosszant, ha engem irigyelnek. Én bizony szép vagyok, jó vagyok, talán még okos is. Miért irigyeljek hát másokat? Igaz néha peches is vagyok. Nem én kaptam a legmagasabb prémiumot, hanem a balek. Nem az enyém volt az ötös találat, hanem a süketé, aki csak azért tud ikszelni, mert már úgy született, X lábakkal. Továbbá nem én kaptam a Nobel-dí- jat (mindegy, hogy milyen címen, hiszen ' én mindent tudok), azonkívül nem én voltam a szépségkirálynő (pedig talpig férfi vagyok), és amit igazán sérelmezek: miért késik a nívódíjam irodalomban, építészetben, népművészetben, hogy csak az apróbb kiválóságaimat említsem. Hát hol itt az igazság? Vegye már le valaki Justitia szeméről azt a kendőt, mert bizony isten nem állok jót magamért... SOLTÉSZ ÁGNES: Nem tudom titkolni tovább: irigykedem vetélytár- samra, a Fórum oldal jobb sarkában lévő, egyfolytában mosolygó hölgyre. Nem azért mondom, de könnyű neki frissen, üdén mosolyogni, amikor nekem kell hétről hétre teleírni az oldalt. S miközben én töröm a fejemet, ő évek óta semmit sem öregszik. Legalábbis azt hiszi magáról és nem átallja ugyanazt a fényképet öt éven át mutogatni. No de sebaj, ezt úgyis tudja mindenki. Különben is ezzel csak elárulja magát, hogy ő is amolyan szép hölgy, akinek más szomorúsága sincs, mint a festék alatt őszülő haja, a műszempillák árnyékában ráncosodó szeme, és a sokszoros gyöngy között is gyúródni látszó nyaka. Különben meg kell adni, jól néz ki. Persze, mondták nekem az öt év alatt, hogy a képről rám ismertek. Volt, aki tapintatosan tudtomra adta: a konty már nem divat. No meg, hogy ne járjak mindig egy ruhában, és azt is tanácsolták: ne mosolyogjak annyira a képen, mert még sokan azt hihetik, hogy mindig olyan nagy a szám. Az új évet tiszta lappal kezdem, ha megmondom az igazat: a képen látható hölgyet nem is ismerem. Az egészből csak annyi igaz, hogy pont olyan írógéppel írok, mint a képen látható. És ez már éppen elég ok arra, hogy békés jobbunkat nyújtsuk egymásnak, hiszen jól megférünk egy oldalon: ő a fényképen, én meg az írásaimmal. Tehát nincs is miért irigykednünk. SPEIDL ZOLTÁN: Elsőként is a sportolókat irigylem, mert tornából világéletemben felmentett voltam. Irigylem tehát: Nurmit a hajdani finn csodafutót, mert életében szobrot emeltek neki; Váradi János ökölvívót, mert a kapott pofonokat gondolkodás nélkül adhatja vissza. Ha kell, duplán is. Irigylem továbbá a megyei tanács elnökét mert ő, ellentétben velem, pénzes; a vágóhídi dolgozókat, mert mindent levághatnak, mégsem lesz belőle sajtóper... KM ÚJÉVI MELLÉKLET
